Szandy- Üzenet / 2. rész, 1. fejezet /

2 év telt el mióta elhatároztuk, hogy haza utazunk Koreából. A fiúkkal körülbelül egy éve nem tartom a kapcsolatot. Mikor kiderült, hogy Xander és Kibum elhagyja a csapatot teljesen összetörtünk, de leginkább Krisztát viselte meg a hír. Teljesen magába zárkózott, hetekig nem szólt hozzánk, mint egy zombi úgy közlekedett. Borzasztó volt őt így látni. Pár hónapba tellett mire, ha nem is teljesen, de mondhatni jobban lett. A hirtelen változás nem csak ránk volt hatással. A csapat egy időre a japán debüt előtt visszavonult a nyilvánosság elől….Hogy mi volt az ok? Ez egyszerű…mi. Ha akkor nem jövünk haza, akkor a fiúk se törnek ennyire össze, hisz tudták volna, hogy mi ott vagyunk. Viszont ha ott maradunk, akkor mi szenvedünk. Hol itt az igazság?

Még se tudok egy dolog fölött csak úgy elsiklani. Mert amíg tudom, hogy Soohyun és a többiek, még Dongho is már próbál küzdeni az általunk okozott űr elől,egy valakit beszippantott. Pont azt az egy valakit, aki számomra a legfontosabb…Kevin. Többször olvastam a közösségi oldalakon, hogy sokszor rontott a színpadon, nem csak a táncban, de a daloknál se remekelt. Volt egy video, amikor annyira szétesett, hogy egyszerűen csak a színpad közepén állt és a mikrofont szorongatta. Csak nézte a körülötte táncoló fiúkat. Borzasztó látvány volt. A twitter-en sem volt aktív, egy egy kósza tweet havonta. Az üzeneteimre nem válaszolt. Kész ronccsá tettem. Vajon hogyan tehetném ezt jóvá?

Szandival sem beszélek már lassan fél éve, mivel ő dolgozik, sosem tudunk beszélni. Nem beszélve a 9 órás idő eltolódásról. Így róla sem tudok semmit, csak annyit, hogy lediplomázott egy éve és a mentora asszisztense lett a fővárosi kórházban.

Hogy nálam mi a helyzet? Lassan itt a vizsga időszak, le kéne adnom a záró vizsgám, plusz egyeztetnem is kéne a mentorommal. Így most leginkább a tanulásra koncentrálok Zita és Kriszta is épp záró vizsgájukat írják. Kriszta még pluszba nyelvvizsgázik is, hiába mondtuk neki, hogy minél hamarabb tegye le, hogy ne kelljen még ezzel is foglalkozni. De minek is hallgatna ránk?! Nem is találkozunk annyit, bár amióta haza jöttem, át mentem otthon ülős fazonba. Hiába hívnak a barátaim, valahogy nem olyan, mint ott. Ott ahol 7 fiú, plusz egy lány nap, mint nap körül lebzseltek, együtt nevettünk, együtt aggódtunk és sírtunk. Itt nincsenek ilyen emberek, csak hamis barátok vagy szimpla ismerősök. Emlékszem, mikor Eli-val egy kis kávéházba mentünk, csak mi ketten, senki más. Olyan sokáig beszélgettünk, hogy a többiek már hívogattak, hogy hol vagyunk. Vagy mikor Kriszta és Hoon végre bevallották az érzelmeiket egymásnak; és nem tudom elfelejteni a Zitáék négyesét, amikor a parkba mentünk és bújócskáztak, Soohyun meg felmászott a fára, de aztán nem bírt lejönni. Szandi édes sütijei, amik mindig a legjobbkor készültek, ha szomorúak voltunk, álltalába csokis kekszet csinált, ha csak szimplán meghívtuk biztos valami torta csodával lepett meg minket, ha náluk aludtunk, vagy csak elmentünk beszélgetni valami finom muffint készített. A finom süti illat mindig betöltötte a lakást, valahogy olyankor megnyugodtam és boldog voltam. Itthon csak egy szürke kis egér vagyok, aki a szobájába kuporog egész álló nap, van, hogy a fogát sem mossa meg, vagy épp egésznap pizsomában flangál. A szüleim már nem is szólnak emiatt, csak bele törődtek, hogy a  lányukban  igen is eltört valami, amit egy bizonyos valami vagy valaki tud csak összeragasztani.

❀✸❀✸❀✸

A diploma osztón büszkén mentem fel a színpadra és vettem át a diplomám. A szüleim, illetve anyukám könnyes szemmel ölelt meg. Az ő pici lánya végre lediplomázott. Apa erős ember, ő tartotta magát.

-Büszke vagyok rád kicsim. – mondta és megölelt.

-Köszi apa! –mondtam.

-Szeretlek kincsem.

-Én is szeretlek. Anyával menjetek nyugodtan előre, még elbúcsúzom Krisztáéktól.

-Siess! – apa nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra és eltűntek a tömegben. Én pedig elindultam megkeresni Krisztát és Zitát.

Gyorsan kiszúrtam őket, oda siettem és megöleltem búcsúzás képen mind két lányt. De ragaszkodtak, hogy kattintsunk el pár képet. Már épp indultam volna a kocsihoz, mikor valaki megérintette a vállam. Ijedten fordultam hátra és majdnem elájultam a hirtelen jött sokktól. Egy magas szőke fiú mosolygott le rám. Mellette egy kicsit alacsonyabb barna hajú, aki már erősen szorította magához Krisztát, egyel arrébb pedig egy vékony, sötét hajú fiú vigyorgott teli szájjal az őt leeső állal figyelő Zitára.

-Meg is szólalsz vagy csak nézel? – kezdett el beszélni egy számomra már második anya nyelvé váló nyelven.

-Eli? – csak ennyit tudtam kinyögni. Megfogtam a kezét, hogy biztos legyek, hogy nem álmodok és tényleg a fogadott bátyám áll velem szembe – Tényleg te vagy? 

-Ki más lennék butus? – ujjait szorosan a csuklóm köré fonta és magához húzott – Ölelj már  meg te lány. Így kell fogadni rég nem látott bátyádat? Hmm? – az ölése a régi,az oltalmazó ölelés. Az illata a régi…Eli illat, hogy én mióta nem éreztem őt. Szorosan a dereka köré fontam a kezeim, mintha félnék, hogy örömben elrepülök. Fejemet a mellkasába fúrtam és sírtam. Ő pedig csak ölelt. Nem váltam ki az ölelésből csak a fejemet a lányok felé fordítottam. Hoon ajkai már szinte teljesen felfalták Kriszta ajkát. Kiseop pedig magához ölelte Zitát  és körbe forgatta. Eli kezei lecsúsztak a kezemen, én pedig léptem egyet, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Fura vagy szőkén.

-Nem tetszik? – kérdezte nagyra kerekedett szemekkel.

-De tetszik, de élőben más, mint a képeken.

-Akkor megnyugodtam. – nyomott egy puszit az arcomra és körülnézett – Szép suliba jártál.

-Köszi, majd megmutatom a várost.

-Benne vagyok! – kiabálta Kiseop.

-Én is! – mondta Hoon és megához húzta Krisztát.

-Réka. Kicsim már fél órája várunk. – jött oda hozzám anya. Mikor meglátta Eli-t teljesen elállt a lélegzete.

-Anya bemutatom Eli-t. Tudod ő az akiről annyit meséltem. – mondtam magyarul, majd megismételtem koreaiul, mire Eli nagyot vigyorgott és meghajolt. Anya hirtelen azt se tudta mit csináljon így fel-le hajlongott. Bemutattuk a szüleinknek a másik két fiút és ragaszkodtunk hozzá, hogy mindegyikőjük ott aludjon valamelyikünknél. Nálunk természetesen Eli volt elszállásolva.

Amint haza értünk gyorsan átöltöztem és rohantam vissza a vendégemhez. Megkértem anyáékat, hogy ha most lehetne ne csapjunk nagy bulit, így csak a kertben sütögettünk pár rokonnal, akik kicsit furán néztek Eli-ra, hiszen sosem láttak még sztárt, sőt koreait sem így élőben. Egy percig sem akartam magára hagyni, még a WC-re is el kellet, hogy kísérjen. Végig a kezét fogtam, annyira jó, hogy velem volt.

Sokat mesélt a többiekről. Kiderült, hogy Hoon az egyik új tag. Ők ajánlották be, mert tudják, hogy milyen jól énekel, de a másik tagról egy szót sem mesélt. Szandi még mindig ott lakik a stúdió közelében, így ha fáradtak akkor ott alszanak nála. A házunkat két hetente takarítják.

-Amikor ott vagyunk, mindig előjönnek a régi emlékek. Van hogy a nappaliba beülünk és beszélgetünk. – meséli Eli.

-És… - elsőre nem bírtam kimondani – Szóval Kevin. Ő hogy van?

-Húúú, hát Kevin nem igazán van jó formában.

-Kérlek Eli. Így is rosszul érzem magam miatta.

-És én? – kérdezte sértődött hangon.

-Ohh~! Te is szörnyen hiányoztál, de most itt vagy és foghatom a kezed és megölhetlek. De Kevin…- nem bírtam tovább, a szemim megteltek könnyekkel és igen csak túlcsordultak. Bátyus letörölte a könnyeim és folytatta.

-Miután elmentetek, igazából miatta voltunk kicsit úgy mond láthatatlanok a nagyvilág előtt. Egy éve azért nem beszélünk veletek, mert Kevin majdnem beleőrült, abba, hogy nem láthat. Egésznap a szobájában ült és nézett ki a fejéből. Sokáig nem evett,sőt semmit nem csinált. Volt egy kis füzete, amibe a te nevedet írta folyamatosan. Próbáltunk vele beszélni, hogy térjen észhez. De mindennek csak veszekedés lett a vége. Amint láthattad a színpadon sem volt ott, a legtöbbször a dalszöveget rontotta el. Nem tudom, hogy hogy lehetne észhez téríteni.

-Én igen. – vágtam közbe – Az lenne a legjobb ha ott lennék vele. Talán nekem is az lenne a legjobb.

-De nem azt mondtad, hogy idő kell? – kérdezte.

-Úgy érzem 2 év elég volt. Vagy maradjak a fenekemen? – próbáltam a szomorúságból kilábalni, nem arra gondolni, hogy mit tettem Kevinnel.

-Kevin után nekem hiányoztál a legjobban, hogyne örülnék ha haza jönnél.

-Hmm…haza. – hirtelen elgondolkodtam, hogy a szívemben hol is érzem magam igazán otthon.

-Te figyelj csak. A kis füzet nem csak ám a neveddel van tele. Van benne valami, amit úgy gondolom el kéne olvasnod. – ébresztett fel Eli. Egy kis táskából elő húzott egy kis füzetet, amin az én nevem volt. Észre se vettem eddig, hogy táska is van nála. Felállt az ágyról és magamra hagyott.

-Most hova mész? – kérdeztem aggódva. Féltem, hogy mindez csak egy álom és ha most Eli elmegy talán fel kelek.

-Csak sétálok egyet. Vagy kicsit megismerkedek a szüleiddel.

-Hajrá! – mondtam és mosolyogtam. Erre ő rám kacsintott és dobott egy puszit.

Remegő kezekkel nyitottam ki a kis füzetet.

Úgy érzem egyedül vagyok a világban. Elhagyott az az ember, aki pár hét alatt a lelkem részévé vált. Elüldöztem. Hiába mondja Eli, hogy ez nem így van. Hiába beszéljük át ezt ötvenszer Szandival. Úgy is tudom, hogy Réka miattam ment el. Ha nem szeret belém, ha nem szeretek belé…sőt ha nem is találkozunk talán mindez meg sem történik. Miért kellett akkor segítenem neki? De mit tehettem volna, már akkor lenyűgözött. Gyönyörű volt. Még most is előttem van az arca, pedig csak a sötét szobában ülök, és várok, hátha belép az ajtón. De már egy éve semmi. Soohyun úgy gondolta, hogy ha megszakítunk velük minden kapcsolatot jobb lesz…tévedett. Ő szenved, Dongho szenved, Eli  szenved..és én is szenvedek. Nem kellett volna széttépnem a jegyem. Istenem, hogy lehettem ennyire  hülye?! Bár akkor a csapatot teszem tönkre. Mégis, hogy tudnék így színpadra állni, dalokat írni. Kitudja, lehet, hogy talált már egy másik fiút és engem elfelejtett. Jobb lenne, ha én is ezt tenném. A fejemben folyton őt látom, ahogy nevet, érzem a számon a csókja ízét. Hiányzik, te jó ég rettentően hiányzik. Csak tudnám, miért írom most ezt? Hajnali 3, mindenki alszik én meg idiótaságokat írok egy füzetbe, amit Szandi vett nekem, hogy a dalaim bele írjam….Még meg sem köszöntem neki. Köszi, Szandi, majd meghálálom. Mennem kéne aludni, de minek, egyedül fekszek úgy is. Nem mondhatom Eli- nak, hogy feküdjön mellém, és tegyen úgy, mintha Réka lenne…rá is másznék azt hiszem. De nem csak Réka hiánya fáj, Xander és Kibum elmentek…nem mintha Hoon-t és AJ-t nem szeretném, mert ők is nagyon jó barátaim, de ők akkor sem Kibum és Xander. Nem tudom, Réka tudja e, bár valószínű, hogy tudja. Vajon hogy reagált, amikor megtudta. Biztos sírt. Nem tudom, mennyit tudhat az itt zajló eseményekről. 2 hónapja lehetőségem lett volna rá, hogy elmenjek, de beszari kis idióta voltam és a titokban vett jegyem csak úgy széttéptem és kidobtam. Talán ha írnék neki és megkérném, hogy jöjjön haza…haza jönne? Hogy én milyen egy önző alak vagyok,  csak az önös érdekeim nézem, közben fogalmam sincs, hogy ő mit akar. Lehet, hogy már mindenkit elfelejtett és egy új életbe kezdett, sosem lehet tudni. Reménykedem, hogy egyszer az életben még újra látom őt. Talán még meg is ölelhetem. Csak lennénk már ott. Látni akarom. Ezt, de sokszor leírtam már. Azt hiszem, kezdek bekattanni.   Még soha nem éreztem senki iránt így…lehet, hogy ő nekem az igaz. Hehe....nem lehet….tudom, hogy nekem az a kis pöttöm lány életem nagy szerelme….. – és itt meg szakadt az írás. A szemeim könnybe lábadva és halkan szitkozódom.

-Hogyan is felejtenélek el? Miért ne hiányoznál? Kevin nem lehetsz ennyire idióta. Szeretlek! – sírtam halkan. Az ajtó halkan nyikorgott, lépteket hallottam, de felnézni, nem néztem fel, az ágyam kicsit nyöszörgött mikor valaki mellém ült. Nem törődve, hogy ki az rádőltem és sírtam. Eli, az én erős bátyám szorított magához és csitítgatott. A könnyeim nem apadtak el, csak folytak és folytak.

-Te…te – szipogtam a mellkasához beszélve – hányszor olvastad ezt?

-A repülőn volt elég időm. – válaszolta halkan.

-A többiek is olvasták?

-Csak Szandi és én. Miután elmenetetek Kevin nem szólt senkihez. Kizárólag kettőnkkel beszélt nagy ritkán. Volt, hogy elszökött a házatokhoz és a szobádba sírva találtuk meg.

-Kevin sosem sír. – mondtam rekedt hangon.

-De bizony. Az utóbbi 2 évben Kevin rengeteget sírt, ha nem is nyíltan előttünk, egy idő után tudtuk, hogy hol van és mit csinál, ha csak úgy eltűnt.

-El kell hozzá mennem. Ez így nem mehet tovább. – hirtelen felpattantam, kitöröltem a szememből a könnyeket és a bőröndömet kerestem.

-De hát mi lesz a többiekkel? – kérdezte Eli nagyra kerekedett szemekkel.

-Majd hagyok nekik üzenetet. De most inkább segíts pakolni és te is pakolj.

-Én?

-Jaj Eli ne nézz már rám ilyen hatalmas kis kutya szemekkel. Igen pakolj, egyedül nem maradhatsz itt. A többiek majd utánunk jönnek pár nap múlva, vagy nem tudom. Most a lényeg, hogy Kevint össze kanalazzuk.

-Értettem! – Eli tisztelgett, mintha valami katona lenne. Gyorsan elindult a szobája felé és pakolni kezdett.

A szüleimnek hagytam egy kis üzenetet, mert amint készen voltunk, a legelső járatra, amit elértünk foglaltunk jegyet és indultunk. Eli bérelt egy kocsit, de hogy honnan, arról fogalmam sincs, sőt, mint később a reptéren megtudtam, az első osztályra foglalt jegyet, amit ő állt. Azt mondta majd a menedzserrel ezt elintézi, nekünk most világot kell menteni. Illetve csak egy nagyon összetört szívet kell újra ragasztanom. Csak legyen elég ragasztóm. Krisztának és Zitának a hirtelen jött döntéseim közepette nem szóltam, sőt Hoon és Kiseop se tudta, hogy míg ők édesen aludtak, Eli és én visszamentünk Szöülba. Hogy én mekkorát fogok ezért kapni, de kit érdekel, most Kevin az első.

A repülő út ennél lassabban nem is telhetett volna el. Már amikor felszálltunk azt kérdeztem, hogy mikor érünk oda. Eli folyamatosan nyugtatgatott, hogy türelem nem sokára ott vagyunk.

-Aludj egyet! – mondta halkan Eli. Körülnéztem a gépen már mindenki aludt.

-Nem tudok elaludni. Idegesek vagyok. Hogy mehet ennyire lassan ez a gép?! – mérgelődtem. Eli nyugtatás képen megfogta a kezem. Nem tudom, hogy hogyan és hogy miért, de valahogy, amint megfogta a kezem és mutató ujjával körözni kezdett a kézfejen megnyugodtam. Nem telt el 10 perc és a szemhéjaimon, mintha ólom szempillák nőttek volna és nem bírtam nyitva tartani a szemem…elaludtam. Természetesen Kevinnel álmodtam, nem éppen kellemeset. A szemem láttára ugrott ki egy ablakon, mosolygott és integetett nekem,  de a lábaimon hirtelen valami láncszerű dolog keletkezett és elestem. Mindenki a nevemet kiabálta és, hogy kelljek már fel és mentsem meg. Aztán csak annyit éreztem, hogy valaki megfogja a vállam. A szemim kipattantak, oldalra néztem és akkorát ugrottam, hogy szegény légiutas kísérő is majdnem szívrohamot kapott. Eli halkan kuncogott.

-Elnézést, de lassan leszállunk kérem kapcsolja be az övét. – mosolygott rám a fiatal hölgy.

-Igen. Persze, köszönöm. – a hölgy elment, én becsatoltam az övem és oldalba böktem a most már hangosan hahotázó Eli-t – Nagyon vicces.

-Köszöntjük kedves utasainakat Szöülban! Köszönjük, hogy a Korean Airlines-t választották! További szép napot kívánunk. Kérjük leszállásnál vigyázzanak. – ez a pármondat most nagyon felvillanyozott. A szívem a torkomban vert. Amint tudtam szálltam le és rohantam a bőröndömért. Beszálltunk egy taxiba és Eli mondott egy címet. Már a napját se tudom mikor hallottam ennek az utcának a nevét. De aztán hirtelen mást mondott.

-Hova megyünk? – kérdeztem gyanakodva.

-A helyzet az, hogy nincs nálam a házatok kulcsa. Úgyhogy először Szandihoz megyünk. – mondta Eli.

-Szandihoz? – kérdeztem elkerekedett szemekkel. Mióta nem láttam, te jó ég. Annyira jó lesz őt is látni. – Amúgy Eli kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Ki az az AJ? – egész úton míg nem Kevinen törtem a fejem, róla gondolkoztam. Ismerős név, de arc nem ugrik be. Miért van ennyire rossz arc  memoriám?!

-Emlékszel arra a srácra, akit majdnem megvertünk? Tudod, amikor volt az a hatalmas vihar.

-Igen emlékszem.

-Nos, AJ igazából Jaeseop.

-Hogy mi van? – az első állcsattanás. Mi jöhet még?

-Majd Szandi elmeséli. – mondta mérgesen Eli.

-Úgy látom te nem igazán kedveled. – állapítottam meg.

-Nem igazán csípem a srácot. Szerintem gusztustalan,amit szegény lánnyal tett. De tudnád mik voltak amíg ti nem voltatok itt..ppff~ Zajlottak ám az események. Nem csak Kevinnel voltak problémák. Egy ideig össze lehetett volna kötni Szandival,nagyon depis volt. De végül kibékültek.

-Ez most komoly? –kérdeztem.

Választ viszont már nem kaptam. Eli kipattant a kocsiból, majd követtem őt. Mikor kiszálltam, az ismerős panellakások tengere előtt találtam magam, ahol Szandi lakott. Eli becsöngetett és meghallottam azt az ismerős kislányos mégis nőies hangot, ami annyira álmos volt még, hogy alig értettem mit mond. Végre itt vagyok.