Réka: Exotic Dancer. (part 1)

A lakásod legnagyobb helyiségében csücsültél. A lakásodban, mely tied volt mégse érezted teljesen sajátodként. Hiányoltál belőle valamit vagy inkább valakit. Valakit, aki nem csak a lakásod aranyozza be hangjával, járásával, szokásaival, a cuccaival, hanem a te mindennapjaidat is képes , a monoton, harmonikusnak egyáltalán nem nevezhető valamit felrúgni és teljesen magához láncolni, az ütemes napirended ezzel totál felrombolva , de nem érdekelne, hiszen ezt hiányolod évek óta. Magányos farkasnak számítasz már egy ideje. Sokszor nézed irigykedve a párokat. Az utcán sétálva szíved összeszorul, ha önfeledten nevetve, kezüket összekulcsolva lépkednek el melletted. 25 éves fejjel nem így képzelted el az életed. Mikor kisgyerekként a homokozóban szaladgáltál, míg nem ezt gondoltad. Azt hitted könnyebb lesz, hogy a herceged majd várni fog rád és amint belecsöppensz a nagybetűs életbe ő ott terem és happy end lesz. De az élet nem ilyen. Csúnyán pofára estél. Gyermekkori álmod cafatokra hullott. Az, hogy te majd az egyetem elvégzése után családot alapítasz, a gyerekeidet neveled otthon…egykettőre eltűnt ez az álomkép. Az álomkép, melyet még gimnazista korodban is bőszen babusgattál, elillant, mint rózsafelhő a ködös éjszakában. Az élet csúnyán pofán vágott, a képedbe röhögött, változtatni szerettél volna. Valami változásra volt szükséged. Ez pár nappal később be is következett, mikor drága öcsikéd becuccolt hozzád. Teljesen a fejedre nőtt egy hét alatt. A munka után képtelen voltál pihenni, mert szeretett testvéred egy szabad percet nem hagyott neked. Ide-oda furikáztad a városban, ha ő szeretett volna valamit, te ugrottál, ha pénzt kellett neki téged lejmolt le. Egy idő után betelt a pohár…

- Ide figyeld te agyoniskolázott idióta, ha most azonnal nem állsz munkába repülsz innen. Értve vagyok?!- kezdtél el ordibálni drágalátos öcsikéddel.

- De ____________...- kezdett volna bele, de nem engedtél neki. Most te vagy a főnök. Most nem engeded, hogy egy kis szaros dirigáljon neked.

- Kevin, semmi de. Egy hetet kapsz. Ha nincs meló repülsz. Nem fogsz élősködni.- váltott valamivel kedvesebbre hangszíned, de a fenyegetés így se veszített értékéből.

- Rendben. – zárta le ennyivel a dolgot, majd már csak annyit hallottál , hogy ajtódat úgy bevágta, hogy az majdnem kiesett a helyéről.

- A berendezés marad.- suttogtad már csak magadnak. Tudtad, hogy most haragszik rád, hogy most jelen pillanatban a pokol legmélyebb bugyraiba küldene Lucifer mellé. Nem akartál még nagyobb fájdalmat okozni neki. Bízott benned; és ezt te tudtad. Tudtad nagyon jól, hogy milyen gyerek. Segíteni szerettél volna neki Úgy hitted ezzel majd jó útra tereled. Ma délutános voltál a kórházban. A tegnapi éjszakai műszak, a ma reggeli veszekedés  neked is betett rendesen. Szemeid alatt hatalmas karikákkal mentél be. A páciensek nagy része látta, hogy ma nem vagy jó formában. Főnököd is észrevette, így, hogy semmi későbbi probléma ne legyen, megkegyelmezett neked. Ma nem kellett az ápolói feladataidat csak röpke két órán keresztül csinálnod. Nem kellett az öregeket megetetned, amit tiszta szívedből utáltál. Ez az egy dolog volt ami taszított ettől a munkától, de te ezt akartad csinálni ez volt az egyik álmod, amit ennek árán kell csinálnod, de nap, mint nap tűrted a dolgot, mikor az öregek fogsorait kellett visszatenned, vagy a kipottyant félig megrágott falatokat kellett újra a szájukba adni, nem repestél az örömtől, az undort nem mutattad ki arcodon, de legszívesebben a képükbe nyomtad volna a tálcát, hogy egyék meg maguk. Az öcsédre fogtad ezeket a dolgokat. Megváltoztál hála neki. Régen mosolyogva segítettél mindenkinek, amióta ő újra belecsöppent az életedbe, te egyre ingerültebbé váltál. Nem elég, hogy a kórházban kellett vigyáznod a betegekre, még otthon is pesztrálnod kellett egy gyereket. Eleged lett, a cérna elszakadt.

- Bocsánatot kell kérnem.- álltál fel az egyik kórházi ágyról és csapot-papot otthagyva indultál haza. Óráknak tűnt az a pár perc még elértél lakásod ajtajához, de szomorúan vetted tudomásul, hogy az nincs nyitva, hogy belül senki nem vár rád. Kulcsod lassan dugtad bele a zárba majd az hangos kattanással tárt utat neked a sötét folyosóra. Cipőidet lerúgtad lábadról, táskádat a kanapára dobtam és elvesztél a fürdő sűrűjében.

Idegesen kopogtattad ujjaid az étkező asztalon várva Kevin érkezését, de ő csak nem akart jönni. Órányi hosszúságúnak tűnő percek teltek el mire elszántad magad, hogy kényelmes pizsamádból kibújj és valamit magadra kapj, hogy az általad elveszettnek titulált öcsikéd után indulj. Már cipődet rángattad magadra mikor valaki rátapadt  csengődre.

- Megyek. –ordítottad. Nem néztél bele a kukucskálódba, csak rángattad az ajtót, majd mikor rájöttél, hgy kulcsra zártad kínodba elnevetted magad és amilyen gyorsan csak tudtál a kulcs keresésére indultál. – Meg is van. – kiáltottad el magad , mikor megtaláltad a szükséges tárgyat. A kulcslyukba dugtad, majd a kattanást meghallva feltépted ajtódat.

- Mi tartott ennyi ideig?- kérdezte egy kicsit sem kedves hangnemben egy számodra tök ismeretlen hang.

- Bocs, hogy megkerestem a kulcsom.- válaszoltál neki.

- Inkább meg kéne köszönnöd…

- Köszönöm.- vágtál szavába, miközben drága öcsikédet segítettél cipelni a kanapé felé. Mikor elintéztél mindent, megigazítottad csonti testét, hogy ne essen le a bútorról, betakargattad, az idegen felé fordultál.

- Köszönöm.- megint csak ezt az egy szót tudtad kinyögni.

- Nincs mit köszönnöd.- vágta rá, majd percekig szemezgetettek.

- Kérsz valamit esetleg?- fordultál a konyha fele.

- Egy pohár víz jól esne.- mondta az idegen kellemes hangjával.

- Egyébként, hogy hívják az öcsém megmentőjét?- jöttél vissza a pohár vízzel a kezedben.

- Anyám, de bunkó vagyok. Elinak hívnak. Kit tisztelhetek eme szépségben?- kezdett bókolni a barnaság.

- ___________ hívnak. Kevin nővére.- pirultam el , azon, ahogy szemeimbe nézett.

- Nem is mondta, hogy van nővére, de meg kell dicsérjem. Az öcséd egy őstehetség.

- Ezt most nem igazán értem.- kezdtek fejedben kavarogni a dolgok.

- Majd idővel megtudod, de ha nem haragszol én most mennék. állt fel Eli és egy köszönést elvakkantva már el is tűnt a sötétség, csak léptei hangját hallottad a nyitott ajtó miatt.

Kevin Pov.

-Komolyan, hogy lehet valaki ilyen?

- Most a nővéredről beszélsz?- kérdezte meg Luc. Luc volt , aki beajánlott az építkezésre, amin jelenleg koptatod unalmas óráid. Nagyon nem volt kedved hozzá, de a nővéred hisztije nálad is kicsapta a biztosítékot, pedig nehéz volt téged kihozni a sodrodból, neki mégis könnyen ment. Együtt mentetek volna oda, de ő útközben lelépett így egyedül kellett odamenned. Tudtad az utat nem ezzel volt a gond, csak még sose voltál ilyen helyen így fogalmad se volt mit kell tenned. Barátod szerencsédre gondolt erre és elmondott mindent. Egy köpcös férfit kellett keresned az építkezési területen. Mikor odaértél első dolgod volt körbenézned. Nem telt bele sok időbe mikor megpillantottad az általad keresett személyt , amint az éppen egy magas, izmos sráccal beszélt. Elindultál feléjük.

- Jó napot.- köszöntél oda a főnöknek.

- Szervusz-köszönt oda neked, megszakítva ezzel a beszélgetést.

- Maga Soo?- kérdezted meg.

- Jun.- nyújtott kezet.

- Kevin.- fogadtad el jobbját.

- Kevin. Ő Eli. együtt fogtok dolgozni.

- Mi?- adott meglepődöttségének hangot a másik srác. Eli, vagy mi volt a neve.

- Megbocsátasz egy percre. Meg kell beszélnünk valamit.- mondta Jun.- Csak egy perc.- és visszafordult a másikhoz. Elindultál, de még hallottad beszélgetésük elejét.

-Ugye most vicces velem?- kérdezte a barna srác.

- Miért?-

- Ezt te sem gondoltad komolyan. Nézd meg milyen cipőben. Fingja sincs …

- Menj és tedd a dolgod…

A beszélgetés további részéről már fogalmad sincs az épület tetejéről már semmit nem hallottál annak a kettőnek a beszélgetéséből, de úgy érezted ennyi bőven elég volt, hogy tudd Eli elkönyvelt téged és nem túl jó véleménnyel van rólad.

- Mi van?- hallottad meg a barnaság hangját hátad mögül. Odafordultál, de nem szólaltál meg. Ő megtette helyetted.

- Mond csak dolgoztál már tetőn?

- Nem.- álltál fel, hogy szemeitek egy magasságban legyenek.

Eli megmutatta neked, hogy kell csinálni, nem mintha sokat tudtál volna neki segíteni, mivel fingod nem volt az egész dologra, de azért a semminél többet tettél le te is. A nap vége felé a főnök nyakon csípet. Számon kérte, hogy mit hurcolászol a táskádba. Sose voltál az a lopós fajta , most mégis a napi egy kóla helyett, ami előírás volt, te kettőt csempésztél bele hátitatyódba és hát mi tagadás valamit kibaszott szarul csinálhattál, ha már ezzel sikerült lebuknod. Eli csak a háttérben kuncogott egyet ezen, majd folytatta a munkát. Mikor munkaidőd lejárt beleültél a kocsidba, de azt a fenéért nem akart elindulni. Eli, mint a mai nap folyamán többször, megint melletted volt, majd a baj diagnosztizálása után a kocsija anyósülésén kötöttél ki. Ő telefonált melletted, míg te úgy döntöttél felfedezőútra indulsz. Nem értetted a fiú logikáját miért hagyta a kocsin rajta a fóliákat. úgy döntöttél leszeded őket, de amint hozzáértél kezed megtorpant.

- Mi a faszt csinálsz?- kérdezte a barnaság letéve a telefont.

- Bocs- mondtad és vetted el a kezed.

- Ez új és az is marad.- mondta az utat fixírozva. – Ha rajta hagyod a fóliákat, mikor eladod leszeded róla és olyan mintha új lenne.- válaszolt a kérdésedre, amit te szinte még ki se gondoltál. Ezután beszélni kezdtetek.

- Fociztál. –fordult feléd miközben feltette kérdését.

- Jaja…középhátvéd voltam- válaszoltál neki.

- Hát nem olyannak tűnsz, mint aki….

- Egy egyetemi csapatban bohóckodtam. Nem igazán jött össze a dolog.

- Elcsábított az izgalmas tetőfedés, mi?

- Ja, az is meg a nővérem kanapéja. Ezután nem sok szó esett köztetek. Eli kitett a nővérednél, de ő nem volt otthon, hogy elmeséld mi volt, hogy sikerült, ha nem is jó, de legalább egy napos munkát szerezned és, hogy megnyugtasd már egy fedősztorit is kitaláltál, hogy ennek ellenére  sikerült valami kiláthatót találnod. Egy állásinterjúra mennél, de hát fölösleges volt az egész dolog, hiszen drága nővérkéd, nem tisztelt meg a jelenlétével. Átöltöztél miután felfrissítetted bőröd és az nekiindultál az éjszakának. Egy klub mellett sétáltál el.

- Nem tudod ki játszik ma?- kérdeztél meg random egy járókelőt.

- Nem, bocsi- válaszolt zavartan.

Sétáltál volna tovább, de mikor előre pillantottál egy ismerős alakot láttál.

- Héé Eli, Eli.- szóltál utána, majd elindultál felé.- Hé Eli, Eli.

- Yo.- köszönt oda az említett személy.

- Szevasz. Te…Te most bemész.- kérdezted meg.

- Ja, bemegyek.- vágta rá azonnal a barna.

- Veled mehetek?- kérdezted angyali mosolyoddal. Kezdett volna ellenkezni, de addig nyaggadtad, míg bele nem ment a dologba.

- Sokba lesz ez neked.- mondta , mikor már épp indultál volna el.

- Én..

- Tartozol nekem.- mondta, majd elindultatok be. Elmondta, hogy ide tornacsukába többször ne gyere. Megfogadtad tanácsát. Az őr nagy nehezen beengedett titeket, de téged csak azért, mert Elival voltál. Ha nem veszed észre, még most is rónád az utakat.

- Sajnálom csak ez a cipőm van.- mondtad mikor már befele tartottatok.

Bent iszonyat hangosan dübörgött a zene. A talpadban is érezted már a ritmus, de táncolni nem álltál meg, csak követted Elit. Soha nem jártál még ilyen helyen. A club tele volt gyönyörű lányokkal. Voltak akik magaslaton táncoltak, voltak akik testhez simul mini kis ruhákban hordták az italokat és akik csak betévedtek ide. Egy pincérlányt állt meg előttetek.

- Szia kicsim.- adott két cuppanósat Eli a lány arcára.- Adsz nekünk belőle?- már nyúlt is egy pohárért.

- Persze. –válaszolta a szőke lány fülig érő szájjal.

-  Vegyél csak. nézett rád Eli és már indult is volna tovább.

- Ingyen van?- kérdezted meg, de azért már leemeltél a fém tálcáról egy poharat.

- Ne aggódj megkeresed az árát.- válaszolt rá Eli. Követted újdonsült barátodat, közben szemeiddel feltérképezted a lánysereget és lehúztad a pohár tartalmát. Miközben egyre haladtatok beljebb többször is hátrafordult , hogy még jobban szemügyre vedd a melletted elhaladt lányokat. Eli két lány mellett állt meg. Odamentél hozzájuk te is.

- Hoztam egy újoncot.- súgta az egyik fülébe, de olyan hangosra sikeredett, hogy azt még te is hallottad. Bár nem tudom, hogy képzelte, hogy egy clubban bármit is képes súgni, te nem haragudtál egyáltalán rá. Miért is kellett volna hiszen neki köszönheted, hogy most itt vagy.

- Hölgyeim ő a kölyök. mutatod be Eli a két lánynak.- Ők Chan Neul és Ji Min.

- Hali- köszöntek egyszerre.

- Hello.- hajoltál közelebb az egyikhez, hogy hallják  köszönésed.

- Mit gondoltok. Igen? Nem? Talán?- kérdezte Eli a lányokat. Fogalmad sincs miről beszélt.

- Igeen.- válaszolta Ji Min.- Kajolni fogják a vén csajok. – most már még jobban elvesztetted a fonalat. Halvány lila gőzöd nem volt arról miről hadolválnak, de egyet tudtál. Rólad volt szó. Ebben olyan biztos voltál, mint abban, hogy az előbb kaptam ingyen piát.

- Ez nagyon jó pont neked, barátom. – szólt oda neked Eli.

- Ti mit csináltok. – hajoltál oda a barna lányhoz. Rajtad kívül mindenki nevetésben tört ki.- Héé, mi van?- adtál hangot értetlenkedésednek.

- Gyere ide, gyere.- jött közel hozzád az egyetlen pasi a társaságodban és kezét átvette válladon, aztán valamit magyarázott neked. Kocsiról, ékszerről, meg anyád tudja miről beszélt neked. Nem is érdekelt nagyon a dolog. Megkérdezted volna, miről van pontosan szó, mert utáltad, ha valamit nem értesz, de témát váltott.

- Na nincs sok idő, behajtom a tartozást. – mondta mikor órájára nézett.- Hé látod ott azt a tiarás csajt.

- Igen.- néztél oda ahova mutatott.

- Beszélj vele. utasított. Te csak sunyin elvigyorodtál.

- De mit mondjak neki?- fordultál Elihoz.

- Engem nem érdekel mit mondasz. Sose dumáltál még csajjal?- kérdezte.- Gyerünk, menj beszélj vele. Légy kreatív.

- Nem hiszem, hogy vágyik a társaságomra- próbáltad kihúzni magad.

- Látod mi van rajta? Szerintem vágyik a társaság. Na gyerünk menj már oda. Kint akarsz lenni vagy bent?- tette fel utolsó kérdését.

- Bent.

- Akkor gyerünk, menj, mindjárt én is megyek- mondta azzal ellökött feléjük. Lassan odasétáltál hozzájuk, de vártál a megfelelő alkalomra, hogy megszólítsd a tiarás lányt. Nem telt el sok idő, össz-vissz pár másodperc pergett le életedből, mikor egy srác nekiment a lánynak. Te garbón ragadtál.

- Hé ne lökdössed már a barátnőmet.- mondtad a srácnak.

- A barátnőd?- kérdezte vissza mély hangján meglepődve.

- Ja…- a srác hátrált, majd eltűnt a tömegben. A lányokhoz fordultál.

- Ööööö… szia.- köszönt oda a tiarás.

- Szia.- köszöntél vissza.

- Ismerjük egymást?- hajolt közelebb füledhez, úgy kérdezte meg, hogy biztos értsd amit mondani akar.

- Nem, mi nem.- hajoltál a is közelebb hozzá.

- Nem is tudtam, hogy van barátom, de köszönöm. – köszönte meg segítségedet.

Még beszélgettetek. Megtudtad a lányok nevét, és azt, hogy egy ideje már várnak rá, hogy kiszolgálják őket, mert Na Min ma huszonegy. Felköszöntötted és éppen hívtad volna meg őket egy italra, mikor befutott Eli is, kezében pár pohár piával. Stílusos belépő, fasza pohárköszöntő után mindannyian egyből lehúztátok a pohár tartalmát. Eli totál feldöntötte a rendet, Odaküldöd téged, hogy beszélgess velük, de mikor betoppant be nem állt a szája. Neked jóformán teret nem adott. Elbeszélgetett a két egyetemista lánnyal úgy, hoyg téged figyelmen kívül hagyott, mintha ott sem lennél. Kínodban csak mosolyogtál és nem is figyeltél az egészre.

- Lányok mit terveztek még?- erre a kérdésre eszméltél fel.

- Hát tudni szeretnéd?- kérdezte meg NaMin barátnője.

- Hogy őszinte legyek..- kezdte Eli

- Igen?

- Na jó , ha van kedvetek egy tuti jó bulihoz, akkor gyertek el ide.- mutatott egy címre.

- Ez most komoly?- kérdezte a fekete hajú.

- Azta.- nézegette a szórólapot NaMin.

- Mint egy szívroham- mondta Eli.

- De van itt egy csomó barátnőm- kezdett el mutogatni NaMin.

- Annál jobb. Hány van?- kérdezte Eli. Te a szórólaphoz nyúltál és nézegetni kezdted.

- Nyolc vagy kilenc- adott pontatlan választ a tiarás lány.

- Tökéletes. –válaszolta a barna srác.- Adjátok oda nekik és mondjátok , hogy ezzel ingyen bejöhetnek.- mondta Eli.

- Lehet, hogy elmegyünk- vágta rá a két lány. Te csak fürkézted Elit, ahogy próbálja becserkészni a két lányt, de nem segítettél neki.

- Nem, nem. Nem vagytok elég lelkesek.- kezdte el csóválni fejét és nézett rád.

- Rendben, rendben. Elmegyünk, ha.- és a fekete hajú lány rád nézet.- Ha a kis baráto is eljön velünk.- mutatott rád kecses ujjaival.

- Ezt könnyű teljesíteni, mert ő is jön- mondta Eli.  Mosolyogni kezdtél.- Ő is ott lesz, de mennyire , hogy ott lesz.- győzködte őket tovább és kezét válladra tette.

- Hát akkor mi is ott leszünk.- mondták a lányok. Te közben halkan kérdezgetted, hoyg miről van szó, de senki nem foglalkozott veled, vagy csak a hangzavarban senki nem hallotta hangod.

- A műsor 45 perc múlva kezdődik.

- Oké- mondták a lányok.

Miután Eli megígértette a lányokkal, hogy időben odaérnek, leléptetek.

- Hé, haver, te valami sztriptíz táncos vagy?- kérdezted, mikor már kellő távolságra voltatok a lányoktól. Nem mintha amúgy is hallhattál volna a hangzavar miatt.

- Esküszöm, azt hittem elcseszed a dolgod, de megcsináltad. – kérdésedet figyelmen kívül hagyta.- Tényleg úgy érzem az adósod vagyok. Fizetek 100000 wont, vagy majd kapsz a bevételből, ha szerzel még nézőt.- mondta.

- Én? Nézőket? Hová?- mentetek ki az épületből. Míg a sötétben sétáltok elmagyarázott neked mindent hogy hova kell néző és mire a végére ért, már ott is voltatok.

- Remélem ügyes leszel.- léptetek ki a kivilágított útra. Eli fittyet hányva rád, odaköszönt a bár előtti lányoknak, majd kinyitotta magának a „művész” bejárót és beinvitált téged is.

A szórakozóhely belülről még totál üres volt. Csak pár ember lézengett bent. Pár srác a bárpult mögött pakolászott lázasan, egy a színpadon gyakorolt. Úgy tudtad sztriptízbárban vagytok, ezért nem értetted minek tüzet köpni, de különösebben nem is izgatott a dolog. Eli még magyarázott ott neked, miközben a színpad felé mentetek. Az ott lévő srác szóba elegyedett vele. és arról kezdtek el beszélni, hogy a tűzköpéstől az összes csaj bevadul. Te biztos voltál benne, hogy nem emiatt járnak sztriptíz bárokba a lányok, hogy nem emiatt vadulnak meg, de ha ők ezt mondják, te nem ellenkeznél velük, hiszen ők jobban tudják, mint te, aki életében először tévedt be ilyen helyre. A főnök, gondolod, hogy ő az, mert ki más lenne?! Elkezdett Elinak magyarázni, hogy ezt tuti lenne, és meg kéne csinálni, de Eli egy ez nem az én stílusommal lerendezte , de a srác aki a színpadon állt ragaszkodott hozzá, hogy valaki csinálja meg, de elit kihúzhatta a listájáról, mert ő már visszautasította ezt a nemes feladatot.

-Ja..kurvára király- mondta halkan Eli, de a kelletén kicsit hangosabban, mivel kb mindenki hallotta. A srác , aki kezébe tartotta a lángot, csak bámult rád.- Amúgy ő itt kölyök. Felhajtott vagy kilenc egyetemista csajt ma estére.- Eli rád nézett miközben magyarázott a pasasnak. Igen most már nem srácnak gondoltad, hanem pasasnak. Valahogy ez a megszólítás, elnevezés vagy minek kell nevezni jobban illett a karakteréhez.- Gondoltam hadd keressen egy kis lét. Segített nekünk- folytatta közben végig téged nézett.

- Hány éves vagy?- kérdezte a pasas mély hangján.

- Ööö. 19.- válaszoltad.

- 19. Mi a faszt kezdjek vele Eli?- hadarta el kérdését még mindig a védőszemüvege mögül a pasas.

- Ugyan már idősebbnek néz ki.- magyarázkodott Eli.

- Az ajtóban nem állhat. Nem tehetem ki az utcára.

- Miért?- értetlenkedett Eli.

- Mit csináljak?- kezdett el a lánggal körözni a kezében.

- Akkor lehetne kellékes.- próbálta tovább győzködni a nagy úrat.

- Én bármit megcsinálok- mondtad és felnéztél.

- Mindig mi kínlódtunk.- puhította tovább Eli, a főnököt, aki még arra nem méltatott, hogy bemutatkozzon.

- Rendben- adta be derekát.- Kellékes.

- Igen?- kérdezte Eli, de a pasas figyelmen kívül hagyta.

- Figyelj, azt csinálod amit, Eli vagy bármelyik másik srác mond. A klotyót is kipucolod. Csak ma este. Érted? Ez cseppet sem vicces. Érted? Nem valami kis hobbi, ez komoly vállalkozás.- halál komolyan magyarázott, te úgy is néztél rá, de Eli már röhögött melletted.- ÉS rohadtul nem hiányzik, hogy egy tini elbassza a jövőmet. Capisce?- szinte már köpte az utolsó szavakat feléd.

- Jó. –vágta rá Eli azonnal, majd hátravitt. Mindenki nagyban beszélgetett, valaki a varrógéppel ült és ütyködött valamit. Ahogy beléptetek Eli azonnal megszólalt.

- Hé, srácok, ezt itt a kölyök- mutatott be a többieknek. – Ma ő fog itt segíteni. Az ott nagyfarkú Kiseop- mutatott a varrógép mögött ülő alakra.-AJ, Dongho és Hoon. –mutatta be sorra őket, közben lekezelt mindenkivel. Mondjátok meg neki mi kell én majd később eligazítom.

- Szevasz.- jutott kezet Hoon.

- Ja és jó mulatást érezd magad otthon- mondta Eli és otthagyott.

- Kóstold meg.- nyújtott feléd, egy füves cigit Dongho, amiben nem voltál száz százalékig biztos, de mi más lehetett volna, más cigit nem adnának kóstolóra.

- Kösz, de nem.- elvetted ugyan, de azonnal Hoon kezébe nyomtad, aki rögtön a szájába vette.

- Mióta vagy a yardnél?- kérdezte Kiseop.

- Mi?- néztél a varrógép mögött ücsörgő srácra.

- A rendőrségen. Mióta vagy zsaru?- kérdezte összefont karokkal cigivel a szájában. Orrán lecsúszott szemüvege mögül nézett rád.

- Nem vagyok zsaru, jó?- próbáltad leplezni illetődöttségedet, de az ide-oda dülöngélés nem a legjobb mód erre.

- Csak zlikálok. – mondta Kiseop. Az ő nevét könnyen megjegyezted. Ki ne nevezné meg ilyen elöljáróval?!- Ülj le- mutatott Hoon mellé, majd a kis kanapén ücsörgő srác megpaskolta maga mellett az üres helyet.

- Honnan ismered Elit?- kérdezte meg, majd újat szippantott a dohányból.

- Ööö- vakartad meg fejed.- Mi együtt dolgoztunk az építkezésen.

Hoon lassan kifújta a füstöt, csak utána szólalt meg, de nem nézett rád, csak a plafont bámulta.

- Mennyit lehet azzal keresni?

- Baj van?- kérdezted az egyfolytában mosolygó, téged bámuló Kiseopot.

Hoonnal kitárgyaltátok mennyit keresel az építkezésen, és hogy valójában feketén dolgozol ott. Ezután azonnal rátért a lényegre. Az első melód. Lábát combjaidra tette és megkért, hogy fújd be a lábszárát, nem értetted miért fontos ez. Miután telemagyarázták a fejed ilyen beavatásról, olyan beavatásról megtetted, befújtad a lábát, és aztán a masszírozás. Kezed már éppen Hoon lábához ért, mikor elnevette mindenki magát. „Szóval hülyét csináltak belelőm”- gondoltad magadban, de te is velük együtt nevettél. A műsor kezdetéig hátul maradtál. Nem telt el sok idő mire az eddig üres bár pillanatok alatt megtelt lányokkal és Eli si visszatért.

- Először egy csoportos szám jön, utána a szólok, aztán a tüzes székek.- magyarázott Eli miközben épp a séróját lőtte be. Nagyban magyarázott még tovább, de te nem tudnál száz százalékban rá figyelni, mert valahogy az előtted álló éppen magán könnyíteni próbáló Kiseopot nézted. Nem azért, mert annyira izgatott, csak sose láttál még olyat, aki eszközökkel éri el. Mikor a barnaság végzet akkor futott be a DJ. Bemutatott neki is Eli, és őt is bemutatta, de ma már képtelen voltál több nevet a fejedbe vésni, így elkönyvelted csak simán DJ-ként. Azt is mondta, hogy ő fog neked súgni minden szám előtt és valami löttyöt nyomott a kezedbe. Valamit hadováltak neked az üvegben lévő dologról, de csak annyi maradt meg, hogy "Héé Juice" a neve és olyan a hatása, mintha betépnél csak kalóriák nélkül, majd Eli egy kupaknyit feléd nyújtott. Te azonnal lehúztad és hallottad, ahogy a közönség tapssal jelzi ideje kezdeni. Soohyun.- igen időközben megtudtad becses nevét a pasasnak- kiment, hogy felkonferálja a srácokat.

- Hééj. Hogy érzik magukat hölgyeim? Nagyobb tapsot, Hadd halljam még egyszer. Gyerünk- tárta szét izmos karjait, így még több látszott felsőtestéből.- Kistáskákat kinyitni, virítsátok a  lóvét. Hölgyeim a színpadon pillanatokon belül itt vannak az ördöngő pöcspörgetők.- futott le a színpadról Soo.

Réka: If I said, I love you.... (part 3/ END)

Nem tudom mi történt azután. A világ ismét elsötétült körülöttem. A legközelebbi kép amire emlékszem a szobám. Ideiglenes lakhelyem ágyában feküdtem mikor szemeimmel újra észleltem a világosságot. Nem volt bent senki. Teljes üresség jellemezte a melegbe burkolózott helyiséget. Kitakaróztam. Fedetlen testrészeimet megcsapta a hideg szellő ami az ablak résein keresztül áramlottak a melegbe. Nem foglalkoztam eme kis hűvösséggel. Jól esett. Felálltam puha fekhelyemről és az ajtóhoz mentem. Kezem a kilincsre helyeztem. Haboztam. Nem mertem kinyitni, de végül remegő kezeimmel lenyomtam a jéghideget fémet utat nyitva magamnak. Lábaim lassan egymás után téve mentem le a lépcsőn. Fáradt voltam. Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Megijedtem magamtól, ahogy a tükörhöz érve megláttam nyúzott arcképem, kócos hajam. Szomjas volt, torkomat kaparta a száradtság. A konyha felé indultam. Benéztem a nappaliba. Senkit nem találtam a békésnek tűnő helyiségben. A konyha is kongott az ürességtől. Csak a rosszul elzárt csap csöpögő hangja törte meg a csendet. A csendet mely eddig nyugalmat sugárzott, de ez a kis egyenletes hang eltűntette a békességet a levegőből és a helyébe bizonytalanságot költöztetett. A szobákhoz rohantam. Egy árva lelket se találtam egyik zugban sem. Rendetlenség uralkodott az összes magánszférában. Féltem. Rémült voltam. Az egyik szoba közepén álltam, lábaim remegni kezdtek. Az ablakok hirtelen kicsapódtak. A hideg, téli, csípős szél sűvített végig a szobán kivágva az eddig résnyire nyitott ajtót. Lépteket hallottam. Pánikba estem. Futni kezdtem. menekültem ahogy csak tudtam, de a léptek zaját egyre közelebbinek éreztem. Megálltam. Döntenem kellett merre menjek tovább. Az ajtót, hideget választom vagy a lépcsőt, melegséget. Haboztam…Egy kéz ért vállamhoz. Halálra sápadt arccal fordultam meg….

- Rory, Rory, Rory. – hallottam meg egy ismerősen csilingelő, kellemes hangot. Szemeimet félve nyitottam ki. Megpillantva éltető mosolyát megkönnyebbültség járta át testem. Előbbi félelmem felváltotta a nyugodtság könnyeim mégis eleredtek. Közel hajolt hozzám, majd magához szorított.

- Nyugi, csak álom volt. Ne félj. Nyugi. – suttogta fülembe alig hallhatóan.

Percekig szorított magához, míg gyengeségem el nem tűnt teljesen. Könnyeim hullajtását abbahagytam. Eltoltam magamtól, a sós folyadékot letöröltem arcomról majd szemeibe néztem. Értetlenül pislogott rám, de nem szólalt meg. Vártam rá. Idővel feladta a dolgot és hangjával törte meg az eddig csendes szoba hangulatát. Hangja betöltötte az egész helyiséget még ha nem is volt hangos.

- Hát jó, ha nem beszélsz elmegyek.- felállt. Kétségbeestem. Nem akartam, hogy elmenjen, hogy megint egyedül maradjak. Hangot erőltettem ki fáradt hangszálaim segítségével torkomon.

- Kris…- köszörültem meg torkom. – Ne menj, kérlek.

- De Rory. Szerinted nekem élvezet itt ülni nézni, ahogy alszol vagy sírsz?! – nem fordult felém. Az ajtót bámulva köpte felém a szavakat. Nem szólaltam meg. Torkomon ragadtak a szavak. Fájt amit mondott, de igaza volt. Az utóbbi időben elviselhetetlen voltam. Egy roncshoz, élőhullához és egy öt éves hisztis kisgyerekhez hasonlítanám magam…

Percekig mozdulatlanul ültem, leforrázva, majd erőt gyűjtve lerohantam. Nem tudtam mi lesz, de nem is érdekelt. ha hülyét csinálok magamból az sebaj. Hiszen ha meg se próbálom akkor tuti nem lesz semmi. Az egész hazát végignéztem, de sehol senki. A bejárati ajtó felé vettem az irányt és feltépve egy szál rövidnadrágban és egy hosszabb pólóban léptem ki a hóesésbe.. Szám mosolyra húzódott mikor megláttam kint a többieket. Mezítláb kezdtem feléjük lépkedni. Pár másodperc elég volt ahhoz, hogy talpam teljesen átfagyjon, jelen pillanatban viszont ez a legkevésbé izgatott.

- Rory, te normális vagy?!- szólt oda Christine mikor meglátott. Minden szem rám szegeződött ezután és egy bizonyos szőkeség elindult felém.  Megálltam.

- Te nem vagy normális.- mosolyodott el mikor elém ért, magához rántott, szorosan ölelt, szinte már fájt, testem lángba borult a mínuszokban, de nem izgatott. – Idióta. – suttogta fülembe, majd felkapva bevitt a házba. A fürdőszoba előtt megállt, de nem tett le. – Most indíts fürdeni. – ezt kimondva lassan letett. Megvárta még lábaimra állok és elviharzott. Gyors felmelegítettem lefagyott végtagjaimat és törölközőben kiléptem. Az ajtót gyorsan nyitottam ki és ezzel a lendülettel léptem ki, de nem számítottam arra , hogy ő az ajtótól 5 centire fog állni. Szánk között alig volt távolság, de ahelyett, hogy ezt csökkentettem volna pirosló arcom elfordítottam egy bocsit elmorogva elléptem oldalra és a szobám felé vettem az irányt. Nem menekülhettem sokáig. Csuklóimra hosszú ujjak fonódtak, minek hatására megálltam. Lassan lefejtettem magamra a bársonyos kezeket, és a tulajdonosukkal szembe fordultam. Alig pár milliméter választotta el arcainkat egymástól mi csak egymást szemébe néztünk. Elveztem a kék óceánban. Majd szép lassan, mikor kezdtem magamhoz térni ajkaimat övéi felé közelítettem, de a célegyenesben megálltam. Karjaimat nyaka köré fontam, de a távolságot nem én hanem ő szüntette meg kettőnk között. Ajkaival ajkaimra mart és úgy falta őket, mint aki évek óta éhezne. Megnyalta alsó ajkam ezzel bebocsátást kérve. Nyelve bebarangolta szám minden egyes részét, majd vad táncba invitálta enyémet.

- Menjetek szobára.- szólalt meg hátunk mögött egy féltékeny hang.

- Sandara.- mondtam.

- Igen.- nem kérdésnek szántam ő mégis felelt rá.- Na menj és öltözz fel, mert nem akarom, hogy ágyhoz ragadt takonypóc legyél. Elég leszel csak ha takonypóc leszel.- kezdett el hangosan nevetni.

- Yaaaa.- bokszoltam bele vállába, majd elindultam szobámba, hogy a törölköző helyett valami melegebb hacukát aggassak magamra. Mikor kész voltam első dolgom volt Kris keresésére indulnom. Bosszút kellett állnom előbbi kijelentése miatt, de ahogy megpillantottam az édesen nevető fiút minden haragom elszállt és ahelyett, hogy valami csípőset odaszóltam volna neki, vagy megvicceltem volna inkább csak háta mögé lopakodtam és gyengéden dereka köré fontam karjaim. Végig simított rajtuk,majd maga elé húzott és megölelt.

- Ez a ruha sokkal jobb, így talán nem leszel takonypóc.- nyomott egy puszit homlokomra két nevetés közt.

- Yaaa..- ütöttem meg gyengéden, majd hozzábújta. Ha a közelében voltam haragom egy pillanat alatt illant el.

- Na gyere te szerencsétlenség.- fogta meg kezem és húzott maga után.

- Kris. kérlek.

- De ha egyszer igazam van.

- Igen pont ez zavar.- nevettem el magam most már én is.

A konyhába mentünk. Most a mi csapatunk felelt a vacsoráért. Nekikezdtünk, de mikor már a kést fogtuk mindannyian a kezünkbe akkor villant át mindenkinek valamit.

- És tulajdonképpen mit csinálunk?- kérdeztünk egy személyként.

- Nekem jobb  kérdésem van.- mondta Kris.- Tud valaki egyáltalán főzni?- mindenki egymásra nézett, majd nemlegesen megcsóválta a fejét. Első lépésként kerestünk valami egyszerű receptet és mindenkinek kiosztottunk valami feladatot, ami a képességeinek pont megfelelő, teljesíthető volt. Egész idő alatt röpködtem a főzőhelyiségben a ’ nem így kell te idióta’ ’hova tetted azt és azt és amazt’, vagy ’mit csinálsz te balfasz’ azt hiszem ez a fiúknál első számú mondat volt. Végül két órás ügyködés után valami ehetőt sikerült az asztalra tennünk. Miután sikeresen elfogyasztottuk a kívülről felismerhetetlen ételt mindenki este lévén szabadprogramba csapott. A mi kis csapatunk Christinennel közös szobánkba vackolta be magát. Mielőtt mese délutánt kezdtünk volna tartani , ami igazából már mese este, leszaladtam az előbbi bombarobbantás helyszínére és elővettem egy zacskó kis nyalánkságot.

- Roryyy.- ordította ki Grace.

- Igeeen?

- Ugye azt hoztad, amire gondolok?- kérdezet sokat sejtetően.

- Ha erre gondoltál, akkor igen.- mutattam fel a zacskó gumicukrot.-

- Igeeeeeeeeeeeen.- állt fel helyéről és támadott le egyből, ahogy kinyitottam az édességet. Belemarkolt és , mint egy kislány törökülésben helyet foglalt és majszolgatni kezdte a cukrocskákat. Mindenkit körbekínáltam, majd mikor a szőkeséghez értem a zacskót hátrébb húztam és szám szólásra nyitottam.

- Úgy vegyél belőle, hogy drága volt.- majd kedves mosollyal az arcomon felé nyújtottam a már félig üres zacskót.

- Babooo.- mondta, vett belőle, maga mellé húzott és ölelő karjaiba zárt.

Szandy-Merry Christmas /5.rész 2/

Szandi:

 Reggel, illetve hajnalban hangos dörömbölésre ébredtem. Először azt hittem csak álmodom, de amint jobban felébredtem a hangos dörömbölés mellé már hangos ordítozást is hallottam. Valaki a nevem kiabálta, azonnal magamra kaptam köntösöm és rohantam az ajtóhoz. Kinyitottam, mindenkire számítottam, csak Eli-ra nem.

-Eli mi történt veled? – kérdeztem és próbáltam be ráncigálni.

-Kisasszony hajnali 5 óra. Nyugtassa már le az udvarlóját. Mi még aludnánk. – szólt ki egyik mérges szomszédom.

-Elnézést, rettentően szégyellem magam. – mondtam és mivel más ötletem nem volt belöktem Elit a lakásba, aki teli pofával landolt a padlón. Úgy gondoltam észhez térítem, leültettem az ágy szélére és leöntöttem egy nagy pohár vízzel. Épp fordultam volna meg, hogy kivigyem a poharat, de elkapta a kezem és az ölébe húzott. Hogy biztos ne tudjak menekülni a karjait szorosan a derekam köré fonta. Hiába ütögettem és próbáltam felállni, nem tudtam, hogy is tudhattam volna, hisz jóval erősebb, mint én. Egyszer csak elkezdte a tarkóm puszilgatni. Apró, lehelet finom csókokat nyomott a nyakam legérzékenyebb pontjaira.

-Eli hagyd abba. – mondtam halkan, mert hiába próbáltam elmenekülni, a testem automatikusan válaszolt, remegni kezdtem és szaporábban vettem a levegőt. Keze a kicsit engedett a szorításból, de még mindig nem tudtam menekülni…talán nem is akartam? Olyan kellemes érzés volt, ahogy puha ajkai érintették a bőröm, ahogy kezeivel lassan simogatta az oldalam.

-Kérlek Eli….Hagyd abba. – könyörögtem, erre olyat tett, amire még felkészülni se tud az ember. Lassan végig nyalta nyakam extra érzékeny pontját, a fülem alatti kis részt. Nyelvének hegye éppen, hogy csak érintette a bőröm, de ez épp elég volt ahhoz, hogy hangosan felsóhajtsak.

-Nem akarom abba hagyni. Akarlak. Most. Azt akarom, hogy engem szeress, azt akarom, hogy engem csókolj és ölelj. Had ringassak álomba minden este úgy, mint ő. – könyörgött halkan és éreztem, hogy apró könnycseppek szaladnak végig a hátamon. Megfordultam, de nem másztam le róla. Mélyen szemeibe néztem és magam sem tudom miért, de megcsókoltam. Talán sajnálatból vagy a pillanatnyi fellobbant vágy maradékai hozták ki belőlem nem tudom. A csókja keserű és édes volt. Azt hiszem megéreztem a viszonzatlan szerelem ízét. De nem tudok ennél többet tenni, mert hiába próbálkoznék, nem tudnék mást szeretni csak AJ-t. Kiváltam a csókból és megpróbáltam rá mosolyogni, de nem ment, sírni kezdtem.

-Köszönöm. – mondta és magához húzott.

-Csak ennyit tudok tenni. Nem akarlak elveszíteni, de én nem tudlak barátnál jobban szeretni. – szipogtam.

-Nekem már az is elég, ha melletted lehetek. Sajnálom ezt a kis magán akciót. Nem tudom mi ütött belém. – vígasztalt halkan.

-Itt meg mi a bánat folyik? – kérdezte egy ideges hang. Kiugrottam Eli öléből és AJ után rohantam. A parkolóban értem utol.

-JAE VÁRJ! HALLOD! HAD MAGYARÁZZAM MEG! – üvöltöttem, de nem állt meg.

-Nem érdekel a mondani valód. Szánalmas, de pont Eli, legalább valaki olyannal csaltál volna meg, aki nem a barátom.

-Hogy mi?  - álltam meg hirtelen ő pedig visszarohant hozzám és olyan közel állt meg előttem, hogy egy hajszál is nehezen fért volna el  köztünk– Én szánalmas? Meg sem hallgatod, amit mondani akarok? Ennyit érek neked? –mondtam és próbáltam a szemébe nézni, de a könnyektől nem nagyon sikerült – Talán pár éve én voltam, aki csak úgy szó nélkül hagyta ott a szerelmét és nem jelentkezett éveken keresztül?! Én meghallgattalak AJ, én vártam és végig hallgattam minden magyarázkodásod. És te annyira sem vagy hajlandó, hogy az első botlásom megmagyarázzam. – a lábaim nem bírták tovább és összerogytam. Nem tudtam megszólalni csak halkan zokogtam. 2 perc telhetett el mikor ölelő karok fonódtak körém. Valaki magához húzott, bár tudtam, hogy ki az, úgy kapaszkodtam belé, mintha eltűnt volna mihelyst elengedem.

-Tahó voltam. Igazad van. – suttogta AJ – Utálom ha AJ-nek hívsz, neked nem egy híres banda tagja vagyok, neked én a szerelmed vagyok….vagyis remélem, hogy még az vagyok.

-Talán. – szipogtam – Hogy tudnálak megcsalni? Ha nem szeretnélek, miért bocsájtottam volna meg neked? Engem nem érdekel, hogy mi a munkád, engem te érdekelsz, és igen még mindig nagyon szeretlek. – mondtam halkan és mélyen a szemeibe néztem.

-Basszus csókolj meg, most!- vigyorgott, lehajolt hozzám és hosszan megcsókolt. Hosszan csókolóztunk,  de egy dudaszó megzavart minket. Felálltunk a hideg betonról, AJ letörölte a könnyeim és vissza mentünk a lakásba. Eli a konyhában várt minket. Kezében egy bontatlan Red bull-t szorongatott, lábai pedig szuper gyorsasággal járkált fel és le. Kezemet a vállára tettem erre akkorát ugrott, hogy majdnem leesett a székről. Felállt, és AJ elé lépett.

-Sajnálom haver.  Hülye voltam. – mondta lehajtott fejjel. Nem bírtam ellen állni, hogy ne öleljem meg. Én és az én nagy szívem.

-Mind hármunknak van sajnálni valója. Kérlek ne emészd ezen magad. Szeretlek, de mint a legidiótább bátyámat, sajnálom. – mondtam, erre AJ is odajött és megölelt mind kettőnket.

-Hmm~ nem tudom mit is mondjak.

-Ne mondj semmit. – közölte Eli és halkan felnevetett.

-Most olyan mintha két pasim lenne. – viccelődtem.

-Akkor mehet egy édes hármas? – nézett rám nagy szemekkel AJ.

-Perverz. – mondtuk egyszerre Eli-val.

Még pár percig időztünk egymás karjaiba, na jó a két fiú közre vett, szóval úgy nézhettünk ki, mint egy szendvics. Aztán a telefonom felcsendült.

-Na Rékáék elindultak vásárolni. – kibújtam a két fiú közül és rohantam is a telefonomért.

Réka:

-Miért csak most veszed fel? - kérdeztem idegesen a telefon túl végéről Szandit.

-Mert most értem be a szobába. Mi a baj?

-Baj?? Baj az nincs, inkább katasztrófa. - mély levegőt vettem és sorolni kezdtem a bajaim - Kiseop itt fotózgatja magát a rajongókkal, Zitát majd megüti a guta annyira féltékeny és lassan már az én ujjamról rágja a körmöket. Kevin valahova eltűnt, pedig istenem egy kis ABC-ben vagyunk az istenit. Soohyun most hívott, hogy Dongho és Hoon kitalálták, hogy buszozni akarnak és elhagyták valahol Krisztát, a rajongók meg megtámadták őket. Egy lány még velem is beszélt és arról faggatott, hogy milyen Kevinnel az ágyban. Szandi küld ide Eli-t. - könyörögtem mire Szandi hangos nevetésben tört ki - Már elnézést, de mi ebben olyan vicces? 

-Semmi..semmi. Küldöm Eli-t. Hol vagytok?

-Isten vagy. - mondtam és gyors elmagyaráztam merre vagyunk. 20 perc se telt el megmentőm már Kevinnel karöltve roham léptekkel közeledett felém. Útközben fülön csípte Kiseopot és húzta maga után.

-Te. - mutatott Kiseopra, aki nagy szemekkel pislogott rá - Itt a barátnőd és a rajongókkal enyelegsz...gyökér. Te! - fordult oda Kevinhez - Itt a barátnőd te meg kóvájgsz, mint gólyapép a levegőben. Emberek nem veszitek észre, hogy szegény csajok mindjárt ideg összeroppanást kapnak? - kicsit feljebb vette a hangerőt, mire a két fiú vigyázzba állt mellettünk.

-Köszönöm Eli. - mondtam és megöleltem.

-Szeretlek hugi.

-Mi ez a nagy szeretet éhség? - néztem rá értetlenül.

-Semmi..semmi.

-Eli mi van? - kérdeztem, mert úgy éreztem valami nem stimmelt, a tegnapi ruhájában volt és hát valljuk be eléggé ital szaga is volt. - Minden rendben?

-Ja. - mondta és elindult a pénztár felé, de elkaptam a csuklóját, a bevásárló kocsit Kevin kezébe nyomtam és elhúztam magammal.

-Mi a fene bajod van? – kérdeztem meg újra.

-Hülyeséget csináltam és az az érzésem, hogy elvesztettem egy barátot.

-Na jó ne beszélj rébuszokban, mert nem értelek. – aztán hirtelen bevillant – Elmondtad neki? – ő csak bólintott egyet. Nem tudtam, hogy hirtelen mit csináljak, ránéztem és szemei megteltek könnyekkel, lehajtotta a fejét és halkan sírni kezdett. Odabújtam hozzá, olyan erősen szorított magához, hogy levegőt igen nehezen kaptam, de tudtam, hogy Eli-nak ez az ölelés most sok erőt ad.

-Tudom, hogy AJ-t szereti, de akkor is szeretem. Mit csináljak? Segíts. – szipogott.

-Nyugodj meg bátyó, nem lesz semmi, keresünk neked egy másik lányt és majd elfelejted Szandit. – jobb tanács jelen helyzetben nem jutott eszembe.

-Nem akarok más lányt. De azt mondta, hogy nem akar elveszíteni, mint barát, de hogy tudjak barátként nézni rá?! – kicsit jobban magamhoz húztam és elengedtem.

-Menjünk. Karácsony van, nem ronthatja el senki és semmi. És hidd el nem veszeted el Szandi barátságát, nem olyannak ismerem. – rá mosolyogtam, végre az ő arcán is előbújt egy halvány mosoly. Letöröltem az arcát és kézen fogva elindultunk a többiekhez, akik már a kocsiban vártak minket.

Elindultunk megkeresni a többieket, sikerült gyorsan megtalálni Dongho-t és Hoon-t. Eli őket is megszidta kicsit, aztán az utcán megpillantottunk egy hatalmas lány tömeget és közöltem, hogy ezt elintézem. Kiszálltam és oda siettem a kis tömeghez, hangos üvöltözést halottam a kör közepéből. Kriszta védte Soohyunt, akin már alig volt ruha, a kabátját a rajongók leszaggatták róla, a pulcsija is imitt-amott meg volt szakadva, a nadrágját szorongatta,mert pár lány már azt húzogatta róla. „Elvetemültek.” – gondoltam magamban. Elüvöltöttem magam és az utca másik irányába mutattam egy fiúra, akinek olyan kabátja volt, mint Kiseopnak. Az összes fan rázúdult szegény srácra, aki a hirtelen felé áramló lány cunamit elkerülve futásnak eredt.

-Bocsi, de jobb ötletem nem volt. – motyogtam magamban és gyorsan belöktem Soohyun-t a kocsiba. – Eli mi már nem férünk be úgy, hogy vidd őket a nagy házhoz, mi meg addig el sétálunk Szandiékhoz megnézzük hogy állnak.

-Okés. És mi legyen a fával?

-Már meg van, délután elfuvarozzák a házhoz. – szólt a hátam mögül Kriszta.

-Szuper. – mosolygott Eli és elhajtott.

Krisztával hangosan kopogtunk az ajtón és egy extrém durcis rapper nyitott ajtót.

-Itt meg mi történt? – kérdezte Kriszta AJ-t.

-Az, hogy Szandi nem engedi, hogy segítsek neki sütiket sütni.

-IGEN, MERT NEM TUDOD, HOGY HOGY KELL JÓL CSINÁLNI! – üvöltött ki a konyhából Szandi.

-DE HA MEGMONDANÁD, AKKOR TUDNÁM ESETLEG! – üvöltözött vissza AJ.

-OKÉ! NYUGIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII~. –léptem be a lakásba – Emberek Karácsony van, ilyenkor nem szabad veszekedni.

-Már túl vagyunk egy veszekedésen.

-Szandi, ne feleselj velem. – szidtam meg a lányt, akinek erre a szemei hatalmasra kerekedtek.

-Ahhj. – fújt egyet és visszatért a munkájához.

-Hoon értünk jön és ami kész azt át visszük a házunkba. – vette át a szót Kriszta.

-AJ majd te is menj a lányokkal légyszi. – mondta Szandi a kamrából és előkapott vagy 5 órási ételhordót – Tegnap szabin voltam és hát a nagyját megcsináltuk a fiúkkal miközben a meglepidre készültünk.

-Jók vagytok. – dicsértem meg őket.

Egy óra telhetett el mire Hoon megérkezett, vagyis azt hittük, hogy Hoon, de kiderült, hogy Szandi apukája jött. A lány bezavart minket a nappaliba és ránk csukta az ajtót. Senki nem értette, hogy mi folyik itt, ezért ki küldtük AJ-t kémkedni, de Szandi visszaédesgette, te jó ég, hogy a férfiakat milyen könnyen lehet elcsábítani. Szandinak elég volt megcsókolnia kémünket és valamit súgni a fülébe, hogy visszajöjjön.

Író:

 Rékáék háza megtelelt karácsonnyal. A lányok a konyhába sürögtek forogtak Eli és AJ társaságában, Dongho, Soohyun és Kiseop a nappalit díszítették. A nagy sürgés forgásban azonban egyvalamit nem vettek észre, 2 ember nem volt a házban. Hoon és Szandi éppen az ajándékokat próbálták becsempészni a házba, mikor összefutottak Donghoval a garázs előtt.

-Hát ti merre jártatok? – kérdezte nagy szemekkel Do.

-Hogy mi? – dadogott Szandi – Semmi csak el kellett ugranunk egy helyre.

-Srácok, én tudom, hogy nagyon jó barátok vagytok, de ti párkapcsolatban éltek. – a két barát egymásra nézett és hangos nevetésbe kezdett, majd hirtelen a vér is megfagyott az ereikben, ugyanis két kis vakkantást hallottak, amit nagyon valószínű,hogy Dongho is meghallott.

-Pici Do, kérlek menj vissza, majd mi is megyünk.

-De hallottam valamit.

-Dongho. – emelte meg kicsit a hangját Hoon, mire az ijedt fiú beiszkolt a házba.

-Ez gonosz volt. – szidta meg barátját Szandi.

-De hatásos. – vigyorgott Hoon – Na hova vigyük a két rossz csontot? – mutatott a hatalmas kosárban ülő, vadul lihegő két kis kutyára.

-A kocsiban nem hagyhatjuk őket, valahogy be kéne őket vinni a vendégszobába, a cuccokkal együtt. – ugyanis Szandi mindenre gondolt és előre vett két kis tálat, kutya kaját és mindent, amit kell. Az első kutyust Hoon kabátjába dugva vitte fel sikeresen az emeleti vendégszobába. Majd rácsörgött barátnőjére, jelezvén, hogy indulhat. A feltűnést elkerülve lehajtotta a kosár fedelét, amitől a kis kutyus hangos sírásba kezdett.

-Jaj kicsim ne félj, mindjárt nem lesz sötét. – hajtotta fel újra a kosár tetőt és megsimogatta a kis kutyus fejét. Ám ekkor egy újabb ember zavarta meg. Karok fonódtak a derekára.

-Azt hittem már sosem érsz ide. Hol voltál? – suttogta AJ Szandi fülébe.

-Dolgom volt. – rakta le maga elé a kosarat és, hogy szerelme ne vegye észre az ajándékot, gyorsan megpördült és hozzábújt.

-Már lassan minden kész, csak te hiányoztál a tökéletes karácsonyomból. – vigyorgott szégyenlősen AJ. Szandi gyors csókot nyomott ajkaira és hóna alatt kibújva berohant a házba.

-Sajnálom cica, de most mennem kell, bent találkozunk. –hadarta Szandi az ajtóban állva a felé óriási szemekkel néző AJ-nek, aki hirtelen azt sem tudta, hogy dühös legyen, mert szerelme titkolózik előtte, vagy nevessen, hogy így ki tudott bújni az öleléséből.

-Hova rohant annyira a nőd? – kérdezte Soohyun.

-A nőm? – nevetett AJ – Nem tudom, de valamire készül.

-Na gyere Casanova Réka keres, hogy kóstold meg a kimchit. – a két fiú elindult a konyha felé, ami dugig volt emberrel. Kevin épp Eli-al vitázott, mert Eli rácsapott a kezére, Kriszta Donghoval épp csoki krémet kanalaztak egy hatalmas lábasból. Zita pedig Kiseopnak adott kóstolót.

-Na jó emberek, aki nem főzőcskézik, az szépen vonuljon be a nappaliba, lassan ajándék osztás. – mondta hangosan Soohyun, mire az emeletről egy hatalmas „Még ne!” hangzott el.

-Szandi mikor érkezett? – lepődött meg Réka.

-Nem rég. – vonta meg a vállát AJ.

Hoon trappolt le az emeltről és az utolsó lépcsőfokon szépen el is esett, arccal érkezett a padlóra.

-De béna vagy. – kacagott hangosan Eli.

-Inkább segítenél neki, mint ki nevetnéd. – szólt rá Réka.

-Hallgas a barátnőmre Eli. – Kevin nyomott egy hatalmas puszit kedvese arcára.

De ahogy segítette volna fel barátját, Szandi zuhant rájuk.

-Jól vagyok!  - mondta fel emelet kezekkel a lány, a két fiú pedig hangosan fel nyögött alatta.

-Mi nem…. – préselte ki magából Eli és a derekához kapott. Szandi bocsánat kérés képen mindkét fiú arcára nyomott egy puszit.

-Na most már kezdem érezni, hogy jobb, de ha kapnék még e…

-Eli ne ess túlzásba. – szakította félbe Aj és felsegítette.

A nagy fa köré gyűltek és izgalommal méregették egymást, hogy vajon ki kezd neki az ajándékosztásnak. A szoba közepén a hatalmas fa, gyönyörűen világított, oda kint újra havazni kezdett. A levegőben szinte tapintani lehetett a feszültséget.

-Na jó, akkor srácok mi kezdünk. – törte meg a hosszú csendet a leader. A fiúk mind a fa mellé sorakoztak, a lányok pedig a kanapén foglaltak helyet.

-Nos nem tudtuk pontosan, hogy mire is vágynátok a legszívesebben, ezért kicsit kevertük a kellemeset a hasznossal. – vigyorgott a leader – Tehát, először Zitának adnánk át az ajándékunk. Mivel tudjuk, hogy imádsz táncolni és ezt be is bizonyítottad néhány tánc próbánkon a következő turnénkon, Kiseop külön kérésére, az ő szólójánál fogsz fő táncos lenni. – Zita szemei hatalmasra kerekedtek.

-De hát ott általában csak egy táncos van. – mondta Kriszta.

-Ez így van. – kacsintott barátnője felé Kiseop. – És van egy külön ajándékom, amivel szeretnélek megajándékozni. – Kiseop egy kis dobozt tartott a kezében, oda ment Zitához, megcsókolta és átadta az ajándékot. A kis doboz egy vadonat új Nikon fényképezőgépet rejtett. – Hogy ezentúl sokkal több közös képünk legyen. – mondta szégyenlősen. Zita a karjaiba ugrott és elmorzsolt pár könnycseppet.

-Hát az én ajándékom számodra nem ilyen nagy, viszont minden szerelmem benne van. – Zita egy aprócska dísz dobozt húzott elő. Két nyakláncot rejtett, egy lakat és egy kulcs. – Azt hiszem a szívem kulcsa nálad van a legjobb helyen. – Zita újabb könnycseppet morzsolt el és szorosan szereméhez bújt. – De a többiekről sem feledkeztem meg. – vigyorgott és a kanapé mögül elővett egy kis tasakot, amibe kis csomagocskák voltak. Mindenki kapott egy bögrét, amin egy foto volt.

-Látszik, hogy az én csajom. – nevetett hangosan Kiseop.

-A következő Kriszta. – vette át újra a szót Soohyun. – Kislány te is jössz velünk turnézni. Viszont a te feladatod, Hoonnal egy közös duett.

-Énekeljek annyi ember előtt? – lepődött meg Kriszta.

-Menni fog. – bátorította Hoon. – Az én ajándékom pedig ez. – egy kis borítékot nyújtott át Krisztának, aki izgalommal bontotta ki. Egy kulcs volt benne. Kriszta nézegette a kulcsot.

-Majd mindjárt kiderül, hogy mit nyit. – mondta Szandi és bátorítás kép megszorította a kezét. Kriszta egy romantikus hétvégi nyaralást szervezett a szilveszterre Hoonal a Jeju szigetekre, míg a többiek szintén szilveszterre egy hétvégi wellness utazást kaptak. 

- Mivel Kevin és Réka megkértek, hogy utoljára hagyjam őket Szandi te következel. – kezdte Soohyun.

-Úgy gondoltuk, hogy az életbe már beférkőzött egy macska. – vette át a szót Kevin.

-És úgy gondoltuk örülnél meg egy cicusnak. – fejezte be Eli és egy apró szőrmókot tartott a kezében.

-Ó fiúk, ezt nem hiszem el. – nevetett a lány és átvette a hangosan nyávogó kis cicust. – Remélem nem lesz semmi civódás, ugyanis egy pillanat és jövök. – Szandi átadta a cicát Ajnek, felrohant az emeltre, majd lassan, hogy ne essen el újra letette a két kis kutyust a földre, akik boldogan szaladtak a nappaliba mikor Hoon hangosan füttyentett.

-WWÁÁÁÓÓÓ! – kiáltott fel Dongho és azonnal magához vette az egyik kutyust.

-A kis fiú a fiúké, a kék szalagos, a neve….

-Buci. – vágott közbe Dongho, mire mindenki hangos nevetésbe tört ki.

-A rózsaszín masnis Star, ő a tiétek lányok.

-Lett egy kutyánk! – ugrott fel Réka és a kis kutyushoz ment, akit megbabonázott az AJ kezében pihenő cica.

-Az én ajándékomat már tudod. – szólalt meg halkan AJ és magához húzta Szandit, aki boldogan bújt hozzá.

-Igen és alig várom az első közös éjszakát.

-Mi van? – kérdezte hangosan Kiseop.

-Itt a válasz Kriszta. Ahol eddig laktam lakás, most már nem Hoon és az én nevem van, hanem Hoon és a te neveden. – Krisztának vissza kellet ülnie a meglepődöttségtől – Mi pedig AJ-el összeköltözünk, abban a hotelban, ahol a fiúk laknak így a menedzser sem lesz ideges.

-Gratulálok srácok! – vigyorgott Hoon. Dongho pedig AJ és Szandi nyakába ugrott.

-Igen Pici Do meglátogathatsz majd. – szorította magához Szandi a legfiatalabbat.

-Köszönöm! – ujjongott Dongho. Aztán összerezzent Kevin hangos torok köszörülésén. Réka ijedtében ugrott egyet, mert tudta ő következik. A pillantása találkozott Kevin pillantásával és fülig elvörösödött. Rövidke flörtjüket Soohyun hangja szakította félbe.

-Réka, nagyon jól tudjuk, hogy végre szükséged lenne egy olyan munkára, amit szívesen csinálnál.

-De hát most is szívesen dolgozok a bárban. –mondta meglepődve Réka.

-Tudjuk, tudjuk, de mi lenne, ha ajánlanánk egy jobbat.

-Ezt nem értem. – nézett végig a fiúkon és választ várva Eli-ra pillantott, aki lehuppant mellé.

-Mától kezdve hugicám, a NH Media hivatalos menedzser gyakornoka vagy, a mi menedzserünk mellett. – ölelte át Eli a rá hatalmas szemekkel néző lányt.

-Tessék? – mondta elhaló hangon – Köszönöm. – ugrott Eli nyakába. Miután kivált az ölelésből, felállt, de nem engedte el „bátyja” kezét és a zsebeiből előhúzott néhány borítékot, melyeken a jelen lévő emberkék nevei álltak. – Az én ajándékom úgy gondolom, hogy a legjobb ajándék nem csak az enyém, de valaki más életében is. – pillantása Kevin felé szállt, a fiú nem tudta mire vélni ezt a kijelentést és jobbnak látta, ha kibújik társai védő köréből és közelebb megy – A munkát nagyon szépen köszönöm, de félek, hogy nem sokáig tudok 100% munkaerő lenni, az ok ebben a borítékban van. – emelte fel a kezében pihenő színes borítékokat. Elengedte Eli kezét és a kezébe nyomott egy kék borítékot – Kérek mindenkit csak akkor nyissátok ki, mikor már mindenki megkapta. – körbe ment és mindenkinek adott egyet. A végére hagyta Kevin. – Nyisd ki. – suttogta. 

Mindenki kapkodva bontotta ki a neki szóló kis csomagot és az érzelmek ezernyi választéka suhant át az arcokon. Zita nem lepődött meg, mert tudta, hogy mi lesz az ajándék, csak büszkén mosolygott vörös arcú barátnőjére, Kriszta ledöbbent a kép láttán, ugyanúgy,mint a szoba férfi tagjai, Szandi könnyeivel küszködött a meghatódottságtól, Kevin pedig összeroskadt a döbbenettől.

-Ez mi? – törte meg a csendet Dongho.

-Egy baba. – mondta halkan Szandi és Réka nyakába ugrott – Gratulálok!

-Köszönöm. – szorította magához a halkan szipogó lányt, majd elengedve őt leguggolt Kevinhez, megfogta a kezét és a hasára tette. – Remélem nem haragszol.

-Neked lesz egy babád….és én vagyok az apja? – kérdezte a döbbent fiú, Réka kezében megfeszült a keze, a lány aggódni kezdett, hogy szerelme nem örül a hírnek. Könnycsepp gurult végig Kevin arcán.

-Nem örülsz? – nem értette szerelme reakcióját.

-Most már még egy ok, hogy megtegyem azt, amit már réges-régen meg kellet volna tennem. Talán azelőtt mielőtt elmentél.

Réka szemei kistányér nagyságúra kerekedtek, mikor Kevin farzsebéből előhúzott egy kis ékszerdobozt.

-Nagyon szeretlek, szeretném, ha örökre nekem adnád a szíved és most ezzel itt. – mutatott a képre, majd kezét a lány hasára tette – Vele a pocakodban a világ legboldogabb emberévé tettél. Hozzám jönnél feleségül?

-Kevin…én…persze, hogy hozzád megyek. – ugrott a nyakába Réka. Mindenki hangos tapsolásba és füttykoncertbe kezdett, a kutyusok pedig hangosan ugattak és próbáltak az ölelkező pár ölébe furakodni.

A szerelmek beteljesültek, mindenki megtalálta a szívének legközelebb állót. Mély barátságok születtek és nem kellett hozzá más, csak egy véletlen baleset.

Szandy-Esti mese :3

Ahogy az utcán mész egy ismerős alakot látsz kibontakozni a sötétből. Magas, fekete öltönyt visel és haja,mint mindig most is úgy áll, mint egy jól szituált széna boglya, ám mégis irtó szexi.

-Hello. – köszön neked és biccent egyet, majd feléd küldi bugyi szaggató féloldalas mosolyát.

A látványtól az állad a földön csattan és figyeled milyen kecses, mégis férfias lépésit. Úgy gondolod, hogy jobb lesz ha útnak indulsz és nem sóvárogsz egy olyan férfi után, akit tudod,h nem kaphatsz meg.

De abban a percben, hogy te elindulsz, észleled, hogy visszafordul. Hozzád lép,állad alá teszi két ujját,hogy a szemedbe tudjon nézni. Az arcod már lángol és legszívesebben kócos hajába túrnál, de tudod, türtőztetni kell magad. Mélyen a szemedbe néz, nem engedi megszakítani a szem kontaktust, egyre mélyebbre zuhansz a sötét,hívogató szempárba.  Lassan közeledik és szabad keze a csípődre csusszan, lágyan megszorítja, lehunyja a szemét és mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. Finom meleg levegő csikizi az arcod. Magához húz, ajkad súrolja az övét, nem hátrálsz meg. Újra megjelenik az arcán az őrjítően szexi féloldalas mosoly.

-Tedd meg.  -suttogja. Mély hangjának hatása lassan a végig zongorázik a testeden.

-Félek. - nyöszörgöd.

-Nem harapok. - vigyorog és ajkát ajkadra tapasztja.

A hosszú, szenvedélyes csókból kiválva mind ketten kapkodtok az éltető oxigén után. Halkan kuncogni kezdesz.

-Ne kuncogj, koránt sem végeztem veled. - suttogja a füledbe és egyszerre fagy meg az ereidben a vér, és önti el arcodat újra a pír. Tesz egy lépést feléd, mire te automatikusan hátrálni kezdesz, újra szemei sötét óceánjába vesztél. Hirtelen egy kőfalba ütközöl, kezei a vállad felett támasztják a falat.

-Annyira jó az illatod.- morogja halkan és a nyakadhoz hajolva mély levegőt vesz, majd gyengéd csókot lehel a füled mögé. A lábaid remegni kezdenek, ahogy érzékeli a rád tett hatását, bal kezével lassan a derekad köré fonja karját és megismétli a puha csókot. Halk nyöszörgés szokik ki a szádon és megkapaszkodsz, hogy el ne ess. Az karja megfeszül a derekad körül mikor érzi két kezed a mellkasán, halkan fel mordul és szinte a falhoz lapít. Ajkai hevesen csókolnak, ám nyelve puhán masszírozza a nyelved.

-Elég. - lököd el magadtól és könnyek csordulnak végig az arcodon.

-Kérlek ne lökj el magadtól. - könyörgi halkan.

-Nem tehetek mást.

-Miért? - hangját szinte alig hallod.

-Mert nem érdemelsz meg engem.

Szemei nagyra kerekednek a csodálkozástól, majd kellemes mosoly terül szét az arcán.

-Már hogyne érdemelném meg azt, akit szeretek?!- a pillantása perzseli a bőröd.

Arcára  teszed két kezed és újabb csókba invitálod, ám most nem vágytól túlfűtött csók vette kezdetét, hanem szerelemmel fűszerezett édes és mámorító.

Réka: Réka: Revenge, my bad friend and our life: 2.The boss, the new staff and he...

Olvasni kezdtem , de a sorok között semmi értelmeset nem találtam. Mintha teljesen más dimenzióban lévő ember, lény írta volna. Megfejthetetlennek bizonyult számomra.

- Kódírás. Valami kódírás lehet. – mondtam az üres háznak fel s alá járkálva viszont ezen kívül semmi. Semmi épkézláb magyarázat nem jutott az eszembe. Semmi kézzel fogható ötlet, miért pont ide küldték ezt a levelet. Gondolataimat az óra egyre bosszantóbb ketyegése zavarta meg. Felnéztem a fém tárgya. Majd tekintettem a hátam mögötti ajtóra vándorolt. Arra az ajtóra, amit anyám halála óta egyszer sem nyílt ki. Sose tudtam mit rejt ez az ajtó maga mögött. Egyszer sem kérdeztem meg a szüleim miért tűntek el sokszor órákra mögé. Úgy voltam vele, ha itt az ideje majd meg tudom. Úgy érzem ez az idő most jött el. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, majd lassan a kulcsot elfordítva utat nyitottam magam a titok feltárása felé. A szemeim tányérnyi méretűek lettek mikor a szoba teljes tartalma elém tárult. Nem hittem , hogy ez tényleg a valóság. Ez nem lehet, ez biztos csak egy álom…

A falon megannyi cikk és fénykép sorakozott. Bűnőzökről temérdek információ szétszórva a padlóra. és pár a falra a kitűzve. Közelebb sétáltam az egyikhez. Annak a férfinek a neve szerepelt a poros lapon , aki nem sokkal anyám halála előtt került a sittre. Nem tudom mit érzek. A lelkemben az érzelmek megannyi válfaja vív hatalmas csatát. Képtelen lennék szavakban önteni , ami bennem zajlik. Tovább mentem. Nem foglalkoztam a cikkekkel, a képekkel és az információkkal. Laptop, számítógép és számomra ismeretlen elektronikus kütyük sorakoztak egy polcsoron. Megfogtam néhányat és tanulmányoztam őket, de semmivel nem lettem előrébb. Bűnőzök fényképei, információk, fegyverek…Mik lehettek a szüleim?! Lábaim elgyengült és a földre rogytam, ahogy éles tőrként hasított belém a felismerés. három betű. Három betű, ami miatt a szüleim örökre távoztak az élők sorából. Kém. Kémek voltak és ezt próbálták titkolni végig előlem ezzel védve egyetlen kicsiny lányukat, de a sors kegyetlen. Egy szempillantás alatt magamra hagytak ebben a rohadt világban…Sírni lett volna kedvem. Ordítani. De semmi. Egyetlen érzés sem uralkodott el rajtam. Üveges tekintettel bámultam előre. Egy furcsa jel kandikált ki az egyik doboz mögül. Felálltam és kihúztam.

- Kém írás?!- mondtam ki hangosan a címét a táblának. Kiszaladtam a levélért és a tábla mellé tettem. Ugyanazok a jelek. Papírlapot és tollat vettem elő és megfejtettem a nekem szánt levelet.

" Nagyon jó. Első lépés kipipálva. Ha többet szeretnél megtudni a szüleidről akkor..."
Teljes sokkhatás alá kerültem. Soha ha nem gondoltam, hogy az utóbbi időkben a hajnali órákban ehhez hasonló leveleket fogok fejtegetni, ahelyett , hogy a nap fáradalmait kipihenjem. A szemeim már majdnem leragadtak, de agyam folytonos kattogása miatt képtelen voltam elaludni. Nagy nehezen jött csak álom a szememre; rövid idő után viszont órám borzalmas csörgésére riadtam fel. Megint iskola.- futott át agyamon. Fáradtan, szemeim alatt hatalmas karikákkal tápászkodtam ki az ágyból, öltöztem fel és indultam az iskolába. Egy újabb rémes délelőtt következett, de bementem. Sose futamodtam meg semmitől, nem most fogom elkezdeni. Fáradtan léptem át a pokol küszöbét, megint. Első utam az orvosiba vezetett, de Elit sehol nem találtam. Egy hozzá nem hasonlítható öreg, mogorva, fehér köpenyes bácsit láttam, amint éppen valakivel nem túl kedves hangnemben beszélt. Résnyire nyitva hagyva az ajtót otthagytam az orvosi szobát és az osztályterembe mentem. Óráim csigalassan teltek, de mér az ebédszünetnél tartok. Egy hamis mosoly szokott arcomra, holott, mint mindig most is egyedül ültem, Titkon reménykedtem benne, hogy megtalál, Hogy a fiú, akire talál újdonsült barátként tekintek, leül mellém. Tekintettem végig pásztáztam ez egész helyiséget, de ahogy Elit, úgy őt se találtam. Kezembe vettem a tegnap megfejtett levelet. Újraolvastam, majd ebédet érintetlenül otthagyva kirohantam a teremből, felszálltam az első arra járó buszra, majd gondolkozni kezdtem, hogyan jutok el a megadott címre…Kisebb akadályok révén, de végül sikeresen véve őket eltaláltam. Egy hatalmas épület előtt álltam. Percekig csak bámultam a kaput, mely utat nyit a felhőkarcoló nagyságú épületbe. Kicsit megijedtem, majd erőt véve magamon, azzal a gondolattal, ennél rosszabb már úgyse lehet, lábaim mozgásnak indultak és átlépve a küszöböt már az épület aulájában a recepció előtt toporogtam. Fogalmam se volt arról, mit kell csinálnom, így csak bambán álltam az asztaltömb előtt. A velem szemben lévő velem egy idősnek kinéző srác csak kérdőn nézett rám.

- Elnézést.- mondtam.

- Mit szeretnél? Kit keresel?- tegezett le egyből, ahogy kérdéseit feltettem nekem. Gondolkozni kezdtem. Nem tudtam mit szeretnék, ahogy azt se , hogy kit keresek egyáltalán. Magam sem értem mit keresek itt egyáltalán, de ha már eljöttem utánajárok pár dolognak. Vezettem végig gondolatmenetem, majd megszólaltam:

- Őszinte leszek. Nem tudom hol vagyok, hogy mi ez az épület…

- Akkor mit keresel itt?- vágott szavamba.

- Hadd fejezzem be.

- Tessék. Senki nem akadályoz meg benne.

- De, te agyament…Szóval tegnap kaptam egy levelet…- kezdtem kutakodni a táskámba.

- És?- kérdezett vissza a srác.

- Látod, most is.- nyújtottam felé a már megfejtett példányt. Eszem ágában nem volt odaadni az eredetit.. Megnézte, majd újra szemkontaktust létesített velem. Szemeiben már nem a ’kit érdekel mit keresel itt csak menj már’- elt lehetett kiolvasni, hanem a meglepődöttséget, vagy a büszkeséget?! Nem értettem mi lelte hirtelen, de ahogy megszólalt kezdtem kapizsgálni a dolgot.

- Szép munka. –dicsért meg. Felszólok a főnöknek.- mondta mosolyogva. Szóval ő is tud róla, vagyis gondolom tud róla, hogy az nem az eredeti levél. Vártam, amíg intézkedik, közben nézelődtem. Semmi furcsa nem volt az épületben, mégis valami, nem mondanám rossznak, csak a megszokottól más érzés kerített hatalmába. Olyan mintha már nem először járnék itt, mégis valahogy az emlékeimben semmi, még csak ehhez hasonló épület sincsen, nem hogy ez.

- Tessék.- nyomott kezembe egy papírt. Nem néztem mi az , vagy mi lehet rajta, csak őt bámultam értetlenül.

- A lapon rajta van minden.- válaszolt fel nem tett kérdésemre.

- Köszönöm.- mosolyogtam a fiúra és elindultam előbbi felfedezésem során talált folyosószerű valami felé.

- Sok sikert.- halottam egy halk kuncogást hátam mögött.

- Kösz.- mormoltam el magamnak.

Nem telt sok időbe mire eljutottam a kijelölt helyhez. Remegő lábakkal álltam az ajtó előtt, de nem tudtam eldönteni, hogy a félelem, az izgatottság, vagy talán a kíváncsiság miatt remegnek, mint a nyárfalevél. Az ajtó kilincséhez emeltem kezem, de lenyomni már nem volt elég bátorságom.

- Gyere be.- szólalt meg egy ismerős hang az ajtó rejteke mögül. Megijesztette ezzel, a kilincset egyből lenyomtam és beléptem a hatalmas irodába, ami inkább hasonlított egy lakosztályra , mint munkahelyként funkcionáló helyiségnek. Becsuktam magam mögött a bejutást akadályozót és a formalitást elhagyva rögtön feltettem első kérdésem, amire jelen pillanatban nagyon kíváncsi voltam.

- Honnan tudta, hogy…- nem fejeztem be mondatom, vagyis kérdésem, a főnök nevezett, számomra még ismeretlen személy megfordult székével és válaszolt volna kérdésemre. Megpillantottam és a szavak belém fagytak.- ELI?!- adtam hangot meglepődöttségemnek.

- Neked is szia, kicsi lány. – köszönt oda.

- Izé… szóval.. szia.- hajtotta le fejem, ezzel elszégyelve magam.

- Szóltak, hogy jössz.- válaszolt előbbi be nem fejezet kérdésemre.

- De… hát… akkor is. Pont mikor ide értem az ajtóhoz.- kezdtem el hangosan gondolkodni.

- Min Hee, később magadtól fogsz rájönni a válaszra, de most hadd mutassak be valakit.- állt fel asztalától és indult meg valamerre. Ebben a hatalmas szobában, vagy minek nevezzem teljesen elvesztettem azt a csöppnyi tájékozódó képességem.

- Gyere már…- szólt vissza Eli. Követtem hangját közben szemeimmel végig a földet pásztáztam. Nem figyeltem merre megyek, csak mentem előre az orromat követve mikor is beleütköztem valami, vagy inkább valaki. Popóra csücsöltem és csak egy felém nyújtott kéz miatt állapítottam meg azt, hogy nem egy tárgynak hanem egy élő személynek mentem neki.

- Bocsi.- mormoltam egy halvány bocsánatkérést, majd segítő kezét elfogadva újra talpra álltam, fejem felemeltem, de ahelyett, hogy kérdezzek ennyit voltam képes kinyögni.

- Te…

Réka: Return...

„Nem tudom mikor kezdődött pontosan ez a végeláthatatlan fájdalom. Az üresség a lelkemben, mely lassan felemészt, teljesen magába kebelez , majd mint egy vékony faágat összeroppant. Talán egy hete tart, kettő, de lehet egy hónapja vagy kettő, hogy az egész elkezdődött… Feltápászkodtam ágyamból és a naptárhoz léptem. Öt hónap. Öt hosszú hónapja tart ez az önmarcangolás. Öt hónapja hagytam hátam mögött mindent. Egy szó nélkül léptem ki a körülöttem lévők világából. Egyetlen apró szó sem csúszott ki a számon mikor utoljára láttam a kis csapatot. A búcsúzás fájdalmas. Meg akartam kímélni a srácokat ettől az érzéstől, ezért nem szóltam nekik, de így a tátongó űr amit okoztam nem csak engem emészt fel hanem őket is, őt is. Majdnem fél év telt el azóta, de ezt a sebet, melyet önmagamnak köszönhetek senkinek nem sikerült beragasztania. Darabjaira hullott szívem otthagytam a búcsúzás gondolatával a világ másik felén és a tátongó űr az idő előre haladtával egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ez az űr, mely bennem èl emészt fel hamarosan és roppant össze teljesen ami ellen egyetlen gyógymód van csak. Egyetlen egy módszer, ami jelen pillanatban számomra teljességgel lehetetlen...
A mai nap is ugyanolyan, mint a többi. Felkelek, bemegyek az előadásokra hazajövök és lefekszem. A laptopot csak a szakdolgozatok miatt kapcsolom be. Csak létszükséglet esetén használom az elektronikus eszközt. A telefonomon lévő összes emléket egy pendrivera töltöttem, amihez öt hosszú hónapja nem nyúltam. Az emlékeket mind magamban hordozom. A telefonom is csak akkor kell, ha a sulival kapcsolatban van valami intézni valóm. A barátaimra se számíthatok már. Elfordultak tőlem, nincs kedvük egy élőhullával foglalkozniuk .Megértem...”
Lassan kikeltem az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Feltettem fekete éltetőm főni. A konyhából kilépve a fürdőszoba fele mentem, hogy csöppnyi életet varázsoljak élettelen arcomra. Kiválasztott ruháim magamra öltöttem megittam forró, fekete italom, cuccaim kezembe kaptam és indultam az egyetem fele. Az épület körül már nyüzsgött az élet. A koreai professzorom jött felém hatalmas vigyorral az arcán. Nem tudtam mire vélni az öreg tanár jókedvét, de kedves, őszinte mosolya átjárta fagyos lelkem és egy piciny, esőcseppnyi boldogság öntötte el szívem, ezzel mosolyra késztetve engem.
- Jó reggelt , Rory kisasszony. - köszönt oda a 60-as éveiben járó férfi.
- Jó napot, professzor úr. Mire fel ez a jó kedv? - kérdeztem közvetlenebb stílusban kedvenc tanárom.
- Ma született meg a második unokám. - mesélte fülig érő szájjal a professzor.
- Gratulálok. A kórházba tart? -kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
- Igen. Szóval a mai előadás elmarad- közölte és már indult is tovább. – Rory, a napokban érkeznek az ösztöndíj papírok. - tette még gyorsan hozzá...

Késő estére értem haza. Fáradtan lépkedtem az előszobában mikor bevillant az ösztöndíj... Feltépve bejárati ajtóm futottam le a postaládákhoz. Remegő kézzel nyitottam ki , de a kis fémdoboz az ürességtől kongott. Szomorúan battyogtam újra fel a lakásba , ahol lerúgtam cipőim, kabátom levettem és úgy, ahogy voltam bedőltem az ágyba.
Az őszi gyenge nap simogató sugaraira ébredtem fel. A halovány fény bejárta a szoba minden egyes zugát. Az egész kis helyiség narancssárgában pompázott.

’Mintha naplemente lenne.’- gondoltam magamban és végignéztem az ágyon. Tegnapi ruháim felismervén nagy nehezen kikászálódtam. Felfrissítettem magam, és reggeli teendőim elintézése után az egyetemre vezetett első utam. Négy előadásom lett volna, de csak kedvenc professzorom által tartotton vettem részt. A nap további részében a szakdolgozatomhoz kerestem anyagokat. Az estémet egy olcsó mégis megbízható étteremben töltöttem, hogy a változatosság kedvéért valami főtt étel is bejusson szervezetembe. A házhoz érve első utam a postaládának nevezett kis dobozhoz vezetett, de megint üres volt.
Kezdtem feladni a reményt. A reményt, hogy mindent sikerül rendbe hoznom. Péntek van. Négy napja csak a postaládámra koncentráltam. Nem nagyon jártam be az órákra a szakdolgozatommal se haladtam túl sokat. Őrülten reménykedtem, hogy sikerül, de a remény utolsó szikrája is kezdett kihunyni lelkemben. Péntek lévén úgy döntöttem meglátogatom az egyetemet pár nap kihagyás után. Az épület körüli kis parkban sétáltam mikor egy ismerős hang szólított meg:
- Rory.- fordultam a hang irányába.

- Professzor úr.- biccentettem köszönésképp.

- Mi ez a rossz kedv, kicsi lány?- kérdezte a boldogságtól kicsattanó férfi. Nem válaszoltam neki, folytatta.- Nem kéne lógatnod az orrod, hiszen...- erre már felemeltem fejem.

- Hiszen? Tanár úr micsoda? Lassan fél éve, hogy érzelmi roncs vagyok, miért lenne jó kedvem?!- kezdtem el könnyeimmel csatát vívni.

- Tessék.- nyújtott egy borítékot a kezembe.

- De hiszen ez nyitva van- néztem meg közelebbről.

- Gratutálok  Rory.

-Mégis mihez gratulál? - lepődtem meg gratulációján és nem is értettem a dolgot.
- Azt hittem azért nem jöttél, mert már készülődsz.
- Mégis hova készülődnék , professzor úr ? - értetlenkedtem.
- Te nem kaptál?
-Mit nem kaptam?! kérem beszéljen érthetően mert ezekből a fél mondatokból nem tudom meg mit szeretne mondani.- a professzor nagy levegőt vett és újra neki fogott.
- Miután bent voltam a kórházban este még visszanéztem ide és az asztalomon egy levél volt. Azt hittem a napokban, azért nem voltál, mert készülődtél. - látta , hogy még mindig nem világos minden így folytatta.- A borítékban az ösztöndíjról küldtek értesítést...- szavai visszhangoztak a fejemben. Körülbelül már tizedjére játszódott le a jelenet előttem újra mire felfogtam szavainak értelmét és boldogságomnak könnyeim se tudtak megálljt parancsolni.
- Istenem... -ennyit voltam képes kinyögni. Majd kicsivel később köszönetet mondtam a professzornak és hazaindultam, hogy lázas készülődésbe kezdjek.

1 hét múlva:
„Kérem kapcsolják be öveiket.”- erre a mondatra ébredtem fel a hosszú út után- Üdvözöljük Önöket Seoulban. Reméljük kellemesen utaztak. Köszönjük, hogy minket választottak. -cuccaimat összeszedve követtem az embertömeget, mely a kijárat fele haladt. Felvettem poggyászaim és taxi után néztem... nem túl nagy sikerrel. A repülőtéren vártam egy jó ideig, de feladtam,. képtelen voltam tovább várni. A padról felálltam, csomagjaimat magamra aggattam és elindultam a nagy világba. Régen voltam már itt, de a buszmegállót sikeresen megtaláltam. Nem tudom mennyi idő telt el mire megérkezett a busz , ami számomra a legjobb volt. Mivel ne volt már meg a közlekedési kártyám, így kénytelen voltam jegyet venni amivel elbíbelődtem egy ideig, de kis izgalmam se hatott ki nyelvtudásomra és sikeresen vettem a kezdeti nehézséget. Olyan fél órát utaztam mikor úgy döntöttem, hogy itt az ideje leszállnom. egy órás városnézés után beültem egy kis kifőzdébe és telepakoltam korgó gyomrom , ezzel csöndre késztetve. Megköszöntem a finom ételt és a kedves kiszolgálást. csomagjaimat Újra magamra kaptam majd hirtelen ötlettel vezérelve az egyetem felé mentem. Fáradtam rogytam le az épületkomplexus parkjában lévő egyik padra. Nem tudom mennyi ideje várhattam már, talán el is bóbiskoltam, mikor valaki megszólított. Az ismerős hangra kinyitottam csukott szemeim.
- Rory?!.
- Myeong Joon?!- lepődtem meg, de ahogy elnéztem ő se volt másképp.
- Hát te ?! Ezer éve nem láttalak. Mi van veled? Mi történt? Hol voltál eddig? Ugye tudod, hogy van mit mesélned csajszi.- zúdított rám egyszerre mindent.
- Én...hát...nem is tudom- hebegtem habogtam össze-vissza.
- Na gyere.- fogta meg csomagjaim egy részét, kézen ragadott és húzott maga után.
- Myeong Joon.- szólítottam meg. Felém fordult. - Mégis hová megyünk?
- Haza.
- Mármint hozzád?!
- Nem, a bácsikámhoz. Mégis hova máshova mennénk?!
- Bocs, hogy biztos akartam benne lenni.- nevettünk fel mindketten hangosan. Régen nevettem már szívből, de Myeong Joon miatt képes voltam közel 10 perces együttlét után hangosan, élvezettel nevetni.
-Jó újra hallani ezt a nevetést. - jegyezte meg a szőke fiú; és nevetését felváltotta egy egyszerű, hangtalan mégis melengető, kedves mosolygás.
Már elfelejtettem pontosan hol lakik, de az út , talán a nehéz csomagok , talán a fáradtság miatt , iszonyat hosszúnak tűnt.

- Kérsz valamit?- tért rögtön a lényegre miután becuccoltunk a vendégszobájába.

- Nem köszönöm. Ettem mielőtt az egyetemre mentem.

- És inni?

- Hát azt elfogadom.

- Mit kérsz? Van ….

- Hééé, Myeong Joon, lassabban.- kértem , hogy lassítson egy picit, mert nyelve őrült tempót diktált és szavait érthetetlenné tették.

- Bocsi. Szóval van tea, meg

- A tea jó lesz köszönöm.

Myeong Joon eltűnt egy időre. A konyhában tevékenykedett egy rövid ideig, addig engedelme nélkül és körbe néztem a nappaliban, pedig tudtam mi hol van. Ismertem ezt a helyet, mint a tenyeremet, de 5 hónap hosszú idő és a dolgok itt is változtak.

- Barátnőd van?- kiabáltam és kezembe vettem a képet, amin Myeong Joon egy lánnyal van.

- Nem vagyok süket, de igen.- válaszolta. – Tessék itt a teád. – nyújtotta felém a gőzölgő bögrét.- Na mi van féltékenyek vagyunk?-

- Én?! Ugyan… Myeong Joon ismersz.

- Ismerlek hát… vagyis régen még ezt gondoltam, de…- mondatát nem fejezte be. Leült a kanapéra és várt.

- De?

- De azt hittem ennél többet érek neked.- fejezte be előbb elkezdett mondatát.

- MyeongJoon…sajnálom.- ennyit voltam képes kinyögni.

- Rory, miért csináltad?- kérdezte szomorúan. Hangjában tükröződött a megbántás érzése.

- Sajnálom… én, akkor…Nem tudom, hogy mondjam el..

- Rory, egyszerűen. Semmit nem kell túl komplikálni. Csak mondj legalább egy okot. Egyetlen olyan okot, ami miatt egy szó nélkül el kellett tűnnöd…tudod mennyi ember aggódott érted? Tisztában vagy vele, hogy mennyire padlóra küldted?!

- Myeong Joon, kérlek- halkult el hangom a mondat végére.

- Rory, tudnod kell róla. Napokig nem beszélt senkivel. A szobájából nem akart kijönni. Még enn…

- Meghalt.- képtelen voltam tovább hallgatni. Tudtam, hogy fájdalmat okoztam neki. Tisztában voltam vele, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Megijedtem attól, amit Myeong Joon mondott. – Tönkretettem. – hangom elcsuklott, vállaim rángatózni kezdtek és könnyeim , mint a zápor hullottak szememből.

- Rory… ssshhhhhh.- ölelt meg a szőke fiú és próbált nyugtatni, nem túl sok sikerrel. Ölébe húzott és úgy szorított magához. Egy lassú, melankolikus dallamot kezdett dúdolni, majd ringatni kezdett. Jégbe zárt testem a kellemes dallamra melegedni kezdett, a sírás okozta rángatózás lassan abbamaradt és könnyeim is felszáradóban voltak már mikor pilláim sötétségbe bocsátották elmémet.

Reggel a madarak csicsergésére keltem a vendégszoba ágyában. Ágyban?! De hisz tegnap a kanapén…beszélgettünk, aztán.

- Jó reggelt csipkerózsika.- jött be egy mosolygó szőkeség a szobába egy gőzölgő bögrével.

- Jó reggelt.- dörzsöltem meg szemeimet.- Köszönöm.- emeltem kezeim a felém nyújtott tárgyért.

- Jól aludtál?

- Ühümm.- fújtam meg az illatos melegséget.

- Jobban vagy?

- Persze.- kortyoltam bele a teába. Tudtam mit akar ezzel elérni Meong Joon mégis úgy csináltam, mintha halványlila gőzöm nem lenne róla.

- Rory, direkt csinálod?- tért a lényegre a szőke fiú. Szemeibe néztem és úgy préseltem ki magamból a választ.

- Képtelen vagyok mesélni.

- Tudod, hogy velem mindent megoszthatsz.

- Tudom és nem ezzel van a baj, csak…

- Ne keresd a kifogásokat.

- Nem keresem. –vágtam be a durcát.

- De keresed.

- Na jó igazad van. Menjünk együnk és utána mesélek. Éhen halok, remélem csináltál már kaját- toporzékoltam az ajtóban.

Kimentem a konyhába és ledöbbentem. Nem gondoltam, hogy tényleg étel fog várni, de az asztalon két jól felpakolt tányér fogadott.

- Csukd be még beleszáll egy sült csirke.-  ment el mellettem kacagva Myeong Joon.

- Haha…nagyon vicces vagy. – ültem le vele szemben.- 맛있게 드세요.- köszöntem meg az ételt. Nekiálltunk csendben reggelizni, de nem sokkal később Myeong Joon megtörte.

- Hogy-hogy visszajöttél?- kérdezte két falat közt.

- Majd elmesélem, de tényleg együnk.

- Erőt gyűjtesz, mi?- kezdett el hangosan hahotázni.

- És mi van ha igen?!- vágtam be a műdurcát megint.

- Na inkább egyél, nem áll jól neked ez az arckifejezés.- hagyta abba a nevetést.

A reggeli második felét ismét síri csendben fogyasztottuk el, csak a pálcikák csattogását lehetett hallani vagy ha hangosan nyeltünk le valamit.

- Ez isteni volt, köszönöm- álltam fel az asztaltól és a koszos tányéromat betettem a mosogatóba. Myeong Joon mögém lépett karon ragadott és miután ő is betette a mosogatnivalót maga után húzott a nappaliba.

- Na és most nem menekülsz. Addig el nem mész innen még mindent el nem mesélsz.

- Készülj fel , hogy estig itt fogsz ülni.

- Nem baj. Ma ráérek.- küldött egy biztató mosolyt.

- Mikor elmentem öt hónapja. Nem gondolkodtam. Hirtelen ötlet vezérelt, ezért nem szóltam senkinek. Nagyon hiányzott mindenki otthonról. Akkor egy este alatt döntöttem úgy, hogy itt hagyom egy rövid időre az országot. Return jegyet vettem. Egy hetet töltöttem volna otthon, de…- hangom elcsuklott.

- Mi történt?- kérdésétől könnyek gyűltek a szemembe.

- Mikor hazaértem szembesülnöm kellett az otthoni helyzettel. Képtelen voltam feldolgozni, ami akkor egy hét alatt történt velem.- küszködtem tovább könnyeimmel.

- Rory, kérlek mondd el.- kérlelt a szőke fiú tovább.

- Apáék a reptéren vártak engem. Ismersz engem, mindig is az a vidám lány voltam, teli életerővel, energiával, a családom is ilyen. Az életünk egy rohanás, hozzá kellett szokniuk, de mikor megláttam őket a szívem összeszorult. Sose láttam még ilyennek őket. Mindig mosolyogtak, még ha fáradtak , szomorúak voltak, akkor is, de a reptéren nem. Éreztem, hogy valami galiba van, de a két órás kocsiút alatt nem mondtak semmit. Fagyos volt a hangulat, egy árva szó nem esett még haza nem értünk. A szüleim rögtön azzal kezdték, hogy beszélni szeretnének velem. Megijedtem. Nem tudtam mit akarnak mondani, féltem a szavaktól, amiket később  kiejtettek. Borzalmas volt átélni azt a pár pillanatot. Anyukám szólalt, meg először, de csak annyit volt képes kinyögni…’Meghalt’. Nem értettem az egészet, a szó mégis éles törtként hasított belém. Visszakérdeztem, de választ nem kaptam. Apukám erőt véve magán megszólalt. ’A nővéred elment…örökre.’ ahogy ez a mondat elhagyta apukám száját, bennem úgy omlott össze egy világ…- képtelen voltam tovább folytatni. A könnyek, amik csak gyűltek az emlékezéssel együtt, felülkerekedtek rajtam és potyogni kezdtek. Myeong Joon nem szólt semmit. Mellém ült, karjaiba zárt és ringatott... Minden kiesett az elmúlt talán fél órából. Myeong Joon melengető karjai, még mindig szorítottak. Felnéztem. A szőke fiú édesen szuszogva aludt. Az órára pillantottam, este hét óra. Nem hittem a szememnek. Kinéztem. A város fényei világították meg a sötétbe burkolózott szoba néhány centiméterét.

-Myeong Joon, ébresztő. – simogattam meg arcát, gyengéden a szőke fiúnak, aki erre ébredezni kezdett.

- Jó reggelt Rory. - engedett el, és kezdett nyújtózkodni.

- Paboo… este van.- mosolyodtam el. Myeong Joon hirtelen közeledni kezdett majd egy puszit adott…arcomra.

- Szeretem, mikor mosolyogsz. – húzódott hátrébb.

- Szeretem, mikor feleslegesen bókolsz. –álltam fel mellőle.- Nem megyünk el valahova?

- Mégis hova?- kérdezte full álmosan a fiú.

- Akárhova.- nevettem és indultam az ajtó felé.

- Rory, várj már. - jött utánam a szőke fiú.

Felkaptam kabátom, cipőm magamra húztam és már a folyosón ugráltam izgatottan. Myeong Joon követte példámat, majd bezárta a lakást és együtt mentünk le, ki a házból, hogy újra belevessem magam a szöüli éjszakába.

Sokáig sétáltunk az utakon céltalanul. Mindent megnéztünk, amit akartam. A szivárvány hidat hagytuk utoljára. A kedvenc helyem a fővárosi éjszakában. Imádtam régen is nézni, ahogy a vizet színesre festi a megannyi színben pompázó ledlámpa sokasága.
-Gyönyörű.- mondtam ki hangosan gondolatom. - De menjünk. Még sok hely van, ahova el akarok menni.- rámosolyogtam, majd húztam magam után. Tovább róttuk az utakat. Sok helyen megfordultunk, vacsorázni egy kis kifőzdében álltunk meg. Isteni volt. Nagyon hiányzott már ez az íz világ, ami itt megtalálható. Miután fizettünk továbbmentünk. Szöul nagy részét ismertem már, mint a tenyeremet mégis sokszor tévedtem el. A mai nap se lehetett másképp. Myeong Joont elveszítve teljesen egyedül maradtam. Megijedtem. Próbáltam telefonon keresni, de semmi. Választ sose kaptam. Egyre jobban kétségbeestem. Tudok koreaiul, mégse kérdeztem meg hol vagyok, merre menjek. Féltem az emberektől, nem bíztam bennünk. A névjegyzékben keresgettem, mikor megpillantottam a nevét. Azt a nevet, mely tulajdonosának szívet öt hónapja ripityára törtem. Csak néztem bambán a kijelzőt és ujjaim, mintha maguktól mozognának, megnyomtam a gombot, mely tárcsázni kezdett. Kezeim remegtek. Nem tudom pontosan mitől vagy a félelemtől vagy a tudattól, hogy talán újra hallom a hangját.
' És mi van, ha nem is ez a száma?!'- futott át agyamon, majd egy perces sikertelenség után feladtam. Leguggoltam a járda közepén és halkan sírni kezdtem. A kezemben szorított tárgy hirtelen rezegni kezdett. Letöröltem könnyeim, a kijelzőre pillantottam. Lélegzetem kihagyott egy pillanatra, de másodpercnyi töprengés után megnyomta a gombot. A gombot, mely lehetővé tette, hogy hangját újra halljam.
- 여부세요.- szólt bele azon az angyali hangján.
- Kevin...- suttogtam a készülékbe. A vonal túloldalán síri csend volt a név kiejtése után. 'Kevin ki az?’- hallottam meg a háttérben a többiek hangját, de a fiú nem válaszolt. ’Egy rajongó?’- kérdezte Soohyun. Vagyis azt hiszem ő volt az, a hangjából ítélve legalábbis.
- Nem- válaszolta neki a fiú.
’Akkor ki?’- kérdezte meg Eli. Ebben olyan biztos voltam, mint abban, hogy az utca közepén térdelek könnyekkel áztatta arccal és telefonálok.
- Rory- válaszolta Kevin halkan, de úgy, hogy számomra teljesen érthető legyen ez a négy betű.
’Add ide’- mondta Eli mérgesen?! A hanglejtéséből erre tudtam következni.
- Te mégis mi a jó büdös francot csi...
’Eli kérlek.’- hallottam meg a háttérben Kevin hangját.
- Kevin, nem. Ezt most nem hagyom annyiban. Ronccsá tett, mikor egy szó nélkül eltűnt. Láttad te akkor magad?!...- a washongtoni folytatta, de szavai hozzám már nem értek. Kezdtem elveszíteni minden érzékem, ami segít kapcsolatot létesíteni a külvilággal.
- Kisasszony, kisasszony.- kezdett el valaki szólítgatni. Felemeltem fejem, de már ez a mozdulat fájt. Levegőt alig tudtam venni. A szívem helyett csak egy tátongó űrt éreztem. Képtelen voltam szavakat formálni ajkaimmal.
- Kisasszony, jól van?- jött közel hozzám az öreg hölgy. -Minden rendben?- kezeivel vállamhoz ért. Fojtogató érzés kerített hatalmába. A telefon kiesett a kezemből.
- Rory, mi történt?- kérdezte hangosan Eli. Ezután a külvilág hangjai megszűntek számomra, csak az öreg, hogy tátogását láttam. 'Biztos segítségért kiállt.’ – gondoltam, majd két kéz ért hozzám. Rázogatni kezdett. Felnéztem
-Myeong Joon...
- Rory, mi történt?
- Nem kapok levegőt- kezdtem el kapkodni az éltető oxigén után. Myeong Joon a telefonom után nyúlt, beleszólt. Arcán a döbbenet futott át, amint meghallotta a vonal túlsó végén lévő hangot.
- Nem tudom. Elvesztettük egymást és a földön találtam rá...

- Rory, Rory...- hallottam nevem már fogalmam sincs hanyadjára. Oké, hogy semmi bajom, de azért hagyják már az embert pihenni.
- Mi van?!- szóltam nem túl kedvesen, majd kinyitottam szemem. Nyolc érdeklődő szempár állt előttem. Myeong Joonra néztem és aggódó arcát látva magyarázkodni kezdtem.
- Nyugi ez természetes. - mosolyodtam el.
- Rory ebben semmi természetes nincs.- jóformán már üvöltött velem.
- De, Myeong Joon ez öt hónapja nálam természetesnek számít.
- Bocs, hogy közbeszólok.- vágott közbe Eli.- De mi ez az egész?- kérdezte. Arcáról a teljes értetlenség sugárzott.
- Megint mesedélután?!- akadtam ki. Myeong kézen ragadta Elit és ennyit mondott:
- Kint elmondom, de tőle ne kérdezd meg még egyszer.- szűrte fogai között. A nyolc szempár tulajdonos egytől-egyig elhagyta a helyiséget, ezzel lehetőséget adva arra, hogy cuccaim elpakoljam és kiosonjak ebből a borzalomból…

Az utcán bóklásztam. Nem törődtem semmivel. Még a telefonomat is a kórházban hagytam. Magányra vágytam. Egyedül akartam lenni. Gondolkodásra volt szükségem. Órákat ücsörögtem egy parkban, fejem térdeimre hajtva, de a gondolkozás hosszas menete után se jutottam semmire. Képtelen voltam mit kezdeni a jelenlegi helyzettel. Abszurdnak tartottam, titkon mégis reménykedtem, hogy tényleg ő volt bent, hogy ő mosolygott rám a megannyi sértett szempár közül, hogy ő volt az , aki talán egy cseppnyi reményt sugallt a megbocsátásra.

- Rrrrr- szólalt meg gyomrom, jelezve ideje lenni valamit enni is. Felálltam és magam mögött hagytam a helyet, mely hónapokkal ezelőtt sokszor megnyugvást sugallt harcoló szívemnek. Hazafelé vettem az irányt. Bár visszatértem óta számomra nincs haza. Nincs egy olyan hely, ahol néhanapján egyedül lehetnék, amit a sajátomnak nevezhetek. Myeong Joon lakása előtt toporogtam. Félve emeltem kezem a csengőre, majd pillanatnyi hezitálás után a kapcsolót lenyomva hangot adtam érkezésemnek. A zár pillanatok alatt kattant és egy aggódó, mégis megkönnyebbült tekintettel találtam szembe magam, Vele.

- Rory.- -állt elém, karjait körém fonta és mellkasához rántott. A kevés textilen át is éreztem szívdobogását. Az egyenletes tempó mosolyra késztetett. Oldalaim mellett lógó karjaimat lassan felemeltem és kicsit bizonytalanul, de viszonoztam halacska gyengéd ölelését.

- Kevin.- suttogtam fülébe.

Nem válaszolt. Nem reagált rá semmit csak még szorosabban ölelt. Nem engedett el. Nem szólt semmit, de pillanatok alatt környezetünk teljesen megváltozott. Már nem a hideg és meleg közti válasznál, az ajtónál ácsorogtunk, hanem egy meleg, emberekkel teli szobában. Kezeim lassan leeresztettem. Kevin követte példámat.

- Rory, miért csináltad ezt?- szemei könnyel teltek meg. Nem tudtam megszólalni. Kérdésére választ nem tudtam volna adni, így némán álltam tovább és néztem , ahogy érzelmei eluralkodnak rajta. Éreztem hátamon a pillantásokat, melyek, gondolom reakciómat várták. Szerepet cseréltem az angyalfiúval. Az átlagos helyzetekben a férfiak törlik le a nők könnyeit, de nálunk ez fordítva volt. Kezeimet lassan bársonyos arcához emeltem és a sós könnyektől megszabadítva közel húztam magamhoz, majd ajkaimat az övéire tapasztottam…

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

맛있게 드세요- jó étvágyat

Pabo- bolond, hülye

여부세요- halló

halacska: aki nem tudná Kevin egyik beceneve fish, nekem ebből jött a halacska.xd