Forró nyári napsütésre ébredtem. A nap sugarai csak nyaldosták testemet. Finom, meleg érzés kerített hatalmába. Kinéztem hatalmas üvegablakomon, de azonnal visszadőltem az ágyamba. Fáradt voltam. Talán a tegnap esti pakolás miatt. Jól befészkeltem magam párnáim közé, mikor kivágódott ajtóm.
- Hééééééé lustasááááág , felkelni – hallottam meg két barátnőm hangját és nem sokkal később már rajtam feküdtek. Őrült módjára csikizni kezdtek, amitől hangos nevetésben törtem ki.
- Fent vagyok, fent vagyok. – mondtam nekik.
- Csak ébren vagy – szólalt meg Linzy és folytatták kínzásomat. Megpróbáltam kiszabadulni, rúg-kapáltam minek eredményeképpen mindhárman a földön végeztük.
- Te idióta, ezt most muszáj volt?! – kérdezte nevetve Christine.
- A ti hibátok – mutattam feléjük, felugrottam és bezárkóztam a fürdőbe. Gyors kicsíptem magam. Ugyan nem tudom minek, hiszen ma egész nap utazni fogunk, de most már mindegy. Útra készen nyitottam ki az ajtót és mentem az ágyamhoz,ahonnan még a plüssmacimat és párnámat elvettem és belegyömöszöltem a táskámba. Bőröndömbe ha akartam se tudtam volna több dolgot tenni.
- Készen vagy? – kérdezték egyszerre a lányok.
- Indulhatunk. – fogtam meg csomagjaimat, amiktől hirtelen majdnem el is dőltem olyan sok és nehéz volt.
- Még jó hogy repülővel megyünk. – kezdett el nevetni mindkét barátnőm.
- Mi van ?! Most tök kevés cuccot viszek. – néztem végig magamon, de sajnos a látvány nem igazolta állításomat.
- Azt látjuk – törtek ki megint nevetésben.
Bepakoltunk a kint várakozó taxiba csomagjainkat, amik teljesen kitöltötték a kocsi hátulját, de lehet jobb úgy fogalmazni, hogy alig fért be minden cuccunk. Mielőtt beszálltunk volna, körbenéztem , hogy nem hagyok-e otthon semmi lényegeset. Miután meggyőződtem róla, hogy a szükséges holmik mind a csomagjaim között vannak, nyugodt lélekkel zártam körbe a házat. A reptér fele vezető úton szegény taxist teljesen kikészítettük. Bombáztuk kérdéseinkkel, amikre nem is tudott válaszolni, így kicsit idegesíthette a dolog. Mikor megérkeztünk kérdésáradatunk ellenére sofőrünk nagyon segítőkész volt. Kipakolt nekünk mindent a kocsiból, feltette őket a poggyászkocsira és még nem is kért sokat. Mi kedvessége miatt sok borravalóval jutalmaztuk. Megköszöntünk neki mindent és csomagjainkkal elindultunk úti célunk eszközéhez. Bőröndjeinket és nagyobb táskáinkat leadtuk és becsekkoltunk. Már a gépen ültünk, mikor Christinenek eszébe jutott, hogy fehérneműit otthon hagyta. Remek első dolgunk a vásárlás lesz. Az úton próbáltunk rendesen viselkedni, ami több kevesebb sikerrel ment. Az út maga iszonyatosan gyorsan telt, mintha öt percet
utaztunk volna összesen és már meg is érkeztünk. Meghallottuk a landolásról papoló szöveget és mint az 5 évesek, kis izgága módón, övünkkel bajlódva, a légi kísérők agyára menve, de sikerült leszállnunk. A gépről, mint a szélvész eltűntünk és mentünk csomagjainkért. Mikor sikeresen megtaláltunk mindent, fogtunk egy taxit és bediktáltuk szállásunk címét. Utunk tiszta kacskaringós volt és tele volt látnivalókkal.
- Kocsival kellett volna jönnünk. – szólalt meg Linzy.
- Nem ártott volna. - erősítettem meg.
Miután kicsodálkoztunk magunkat a kocsi szépen lassítani kezdett és megállt egy gyönyörű ház előtt. A szánk is tátva maradt, az állunk már a hegy alját verdeste, amin a ház, milyen ház , villa állt. Iszonyat szép volt. Kívülről sütött róla, hogy gazdag ember lehet a tulaj. A taxis, aki elhozott minket , kipakolta cuccainkat , elköszönt tőlünk és visszament. Mikor csodálkozásunkból felébredtünk, csomagjainkat megfogtuk és elindultunk a bejárat felé. Már majdnem ott voltunk mikor a kapu kinyílt és egy magasabb, vékony, szőke srác lépet ki rajta. Odamentem hozzá és már nyitottam volna számat mikor Christine megszólalt.
- Te vagy a tulaj? – kérdezte meglepődve. A srác hangos hahotázásban tört ki, amiből sejtettük a választ anélkül is, hogy válaszolt volna nekünk.
- Ő a tulaj. – mutatott hátunk mögé egy piros ferrarira.
Egy idősebb, mégis jóvágású férfi szállt ki. Kedvesen üdvözölt minket, majd mikor meglátta a szőke srácot odament hozzá és beszélgetni kezdtek. Nem zavart a dolog csak már leültem volna és nem a ház előtt akartam egész nap állni.
- Elnézést – mentem közelebb hozzájuk. - Nem akarom tönkretenni ezt az önfeledt beszélgetést, de mi még mindig kint állunk a csomagjainkkal együtt. – mutattam a lányok fele.
- Bocsánat. – kért elnézést a tulaj, Gianni. – Kris, nem segítenél a lányoknak? – kérdezte a fiú fele fordulva.
- Hát, de csak, mert te kérted. – egyezett bele végül. Gianni elmondta melyik szoba a mienk, de sürgős dolga lévén, Kris mutatta meg nekünk. Kezeimből kikapta csomagjaimat és elindult. Mivel nekem már nem voltak nehéz csomagjaim, csak egy hátitáskám, segítettem a lányoknak. Mikor kinyílt „szobánk” ajtaja egy takaros kis konyha került látóterünkbe. Bentebb menve volt a hálószoba melyből az egyik ajtó a fürdőbe a másik egy hatalmas teraszra vezetett. Ugyanilyen üvegajtó volt a konyhába is, ami szintén a teraszra volt kijárat. Kris letette cuccaimat és már ki is viharzott, még megköszönni se tudtam neki. A lányokkal, mivel eléggé kimerültek voltunk, így csak berendeztük otthonosra az egy hetes lakhelyünket, átvedlettünk fürdőruhába, (Chiristine-nek adtunk egyet) és lementünk csobbani egyet. Már majdnem elértük a lépcsőt, ami levezet célunkhoz, mikor megláttunk még két srácot.
- Biztos most akartok fürdeni?- kérdezte Christine.
- Na ne legyél már ilyen beszari. – lépet egyet hátra Linzy.
- Ha ti nem jöttök én akkor is lemegyek- fordultam meg, de beleütköztem valamibe, vagy inkább valakibe.
- Bocsi. – emeltem fel fejem, hogy lássam ki az.
- Semmiség, elengednétek? – törte magának az utat a szőke szépség.
- Még mindig le akarsz menni? –kérdezték a lányok, mikor a fiú hallótávolságon kívül került.
- Hát… menjünk. – kezdtem el őket húzni. – Az lenne a legnagyobb égés, he most megfutamodnék. Nem akarok kis beszarinak tűnni. Menjünk. – indultam el nagy hévvel a lépcsőn.
- Rory, vigyázz! – szólt utánam Christine, de már késő volt. Hát igen a lépcsők mindig is az ellenségeim voltak. Egy kezemen lehetetlen lenne megszámolni, hogy mennyiszer végeztem fenéken már, ha lépcsőn mentem. A fiúk akik a medencénél voltak magukba fojtották nevetésüket, de fentről hangos hahotázást hallottam.
- Ez kurvára nem vicces. – fordultam hátra, de nem a lányok álltak ott hanem egy nevetőgörcsben szenvedő szőke szépség.
- Dehogynem.- jött felém még mindig nevetve.- Na gyere.- nyújtotta ki kezét és felsegített. Belepirultam ezen kedves gesztusába, de örömmel fogadtam el segítőkezét és mentem le vele a lépcsőn immár biztonságba érezve magam. A lányok halk kuncogásokkal követtek minket.
- Amúgy én Kris vagyok. –mutatkozott be fölöslegesen.- Tudom, hogy már hallottátok a nevem, de az etikett az etikett. Így illik., - ránk kacsintott és beugrott a medencébe.
- Én Lucas vagyok.- jött bemutatkozni az egyik fiú, akinek gyönyörű barna, vizes haja vállaira omlott, mandula barna szemei csillogtak a napsütésben és kidolgozott felsőtestén a vízcseppek csak úgy ragyogtak. Eszméletlen látvány nyújtott, akárcsak a harmadik megbúvó fiú.
- Haliii…Elvinnek hívnak. Örülök, hogy találkoztunk.- mutatkozott be a kis bohókás kinézetű srác. Szálkás testén, izmai még kidolgozásra vártak, de már így is mesébe illő látványt nyújtott. Szőkésbarna hajából vízcseppek potyogtak arcára, amitől zöld szemei még elbűvölőbbek lettek. Ha nem saját szemeimmel látnám ezeket a félistenek, már rég nem hinném, hogy léteznek még ilyen szívdöglesztő példányok. Fantáziálgatásomból Christine hangja rángatott vissza a jelenbe.
- Sziasztok. Én Christine vagyok. – köszönt a fiúknak, akik mit sem törődve vele már egymással beszélgettek.
- Szerintem hagyd. – fogtam meg vállát. Linzy úgy állt egy helyben, mintha modellt állna egy képhez. Teljes mozdulatlanságba.- Linzy, hahóóóóó.- integettem neki, hátha ezzel sikerül kirántanom bambulásából, de nem jött be. Hirtelen ötlet vezérelte. Elkezdtem tolni a medence felé és mikor már ott voltunk a szélén, végre magához tért.
- Te mire készülsz?- kérdezte meg kicsit megijedve. Válaszom helyett inkább cselekedtem és belelöktem a vízbe a fiúk közé.
- Te idióta , ezt most muszáj volt? – kérdezte Linzy, mikor már a víz felszínén volt.
Christine időközben elment letusolni és mielőtt válaszolhattam volna Linzynek mellévetette magát a hűsítő vízbe. Már csak én egyedül voltam kint. Cuccaimat letettem egyik napozóágyra, papucsomat lerúgtam lábamról és nekikészülődtem ugrásomnak.
- Te meg mire készülsz?- kérdezte meg Kris.
- Majd meglátod. – rákacsintottam és szép lassan elindultam a medence felé. Ahogy közeledtem hozzá, lépteim úgy gyorsultak. Útközben döntöttem el mit fogok ugrani, de a medence szélén még módosítottam rajta és hát nem úgy sült el ahogy én akartam. Ahogy a víz felszínére kerültem 5 aggódó szempárral néztem farkasszemet.
- Mi van?! Én ezt így akartam. – nevettem el magam magabiztosan és kiúsztam a medence szélére, hogy kimásszak belőle.
- Persze. – mondta Kris és mit sem törődve velünk beburkóztak a maguk kis világába. Ránk se hederítettek. Mi sem törődtünk velünk, mintha ott sem lennének szórakoztunk. Mikor kellőképp elfáradtunk, kimásztunk a medencéből és kifeküdtünk napozni. Nem tudom mennyi ideje feküdhettünk ott, de testünk már teljesen felhevült. Félálomba voltam mikor hideget éreztem magamon és felugrottam, de nem csak én Linzy és Christine is.
- Na végre, hogy felkeltetek. –szólalt meg pajkos mosollyal az arcán Lucas.
- Most komolyan ezt muszáj volt?! Nem lehetett volna csak egy picit kedvesebben felkelteni?- akadtam ki.
- Héé, nyugi. Nem halsz bele, vagy cukorból vagy? – kérdezte meg Kris és ahogy befejezte kérdését nevetni kezdett.
- Haha nagyon vicces vagy.- ahogy befejeztem mondandómat felálltam és megtörölköztem. Nem néztem a három fiúra se a lányokra csak elindultam.
- Rory… most hova mész? –szólt után Christine.
- Fel.- lezártam ennyivel a dolgot. Úgy gondoltam nem tartozom nekik magyarázattal. Szépen felbaktattam a szobánkba és a cuccaimhoz léptem. Vettem magamnak tiszta ruhát és bementem a fürdőbe, hogy kicsit lenyugtassam és felfrissítsem magam. Nem siettem, csak hagytam, hogy a meleg vízcseppek bejárják testem minden zugát és ellazítsanak. Nem tudom mennyi ideig áztattam magam, de arra lettem figyelmes , hogy ujjbegyeim tiszta ráncosak Elzártam a csapot és magam köré csavartam a törölközőt. Megfogtam ruhámat, amiket behoztam és hirtelen ötlettel vezérelve törülközővel magam körül kiléptem a fürdőből, de azon nyomban meg is torpantam. Ruháim kiestek kezeimből és a földre hullottak, kezeim automatikusan mozdultak törölközőm felé, amit még jobban szorítottam magamhoz.
- Te mit akarsz itt? – kérdeztem remegő hangon.
- Nyugi Rory… ugye így hívnak? – állt fel az ágyról Kris.
- Igen , így… - fordultam sarkon. Ruháimat felkaptam a földről és bezárkóztam a fürdőbe, ismételten. Felöltöztem és mintha mi sem történt volna az előbb, arcomon hatalmas mosollyal léptem ki.
- Mit szeretnél?
- Bocsánatot kérni.
- Ugyan miért , te nem csináltál semmi rosszat…
- Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy így kiakadsz majd…
- Nem a ti hibátok, csak fáradt vagyok, ilyenkor mindent bántásnak veszek.- indultam a konyha felé. A hűtőben kutattam valami innivaló után. Mikor megtaláltam kivettem és már nyúltam is a szekrénybe pohárért.
- Rory. – szólított meg Kris.
- Kérsz inni?- fordultam felé.
- Nem köszi. – mosolyodott el és lépett közelebb. Mikor már alig volt köztünk üres tér megfogta kezem kivette belőle , ami benne volt és egy szó nélkül húzott maga után.
- Kris, mit csinálsz?!- kérdeztem, ahogy húzott le a lépcsőn. Hosszú ujjai bilincsként ragadtak csuklómra. Szabadulni próbáltam, de nem ment. – Kris, kérlek ez fáj.- elengedte kezemet és rám nézett, de nem szólalt meg. – Hova viszel? – kérdeztem csuklómat dörzsölgetve.
- Vin és Luc csináltak vacsorát, gondolom éhes vagy.- ahogy befejezte mondatát gyomrom hangosan korogni kezdett.- A jelekből ítélve igazam van. - mosolyodott el. Gyengéden kezemért nyúlt. Ujjainkat összekulcsolta és elindultunk a finom illatok után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése