Reggel eső cseppek kopogása ébresztett, kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon. Az ég szinte már feketén sötétlett. Felültem az ágyon és néztem a mellettem édesen alvó Eli-t, hiányozni fog, hogy többé nem aludhatok mellette. Mikor hideg volt esténként a lábam mindig megmelegítette, és amikor hallotta, hogy nyöszörgök vagy éppen sírok álmomban erős karjai közé húzott és egy jobb álom felé terelt, halkan dúdolt egy ismeretlen dallamot, ami az 1 hónap alatt szinte már az altatómmá vált. Aztán tekintetem át vándorolt a szívemhez legközelebb álló személyre, Kevin a hatalmas macijával aludt csendesen. Látszik,hogy mennyire fáradtak mindig, ha még az esőre sem kelnek fel. Kimásztam az ágyból, mind két fiú homlokára nyomtam egy lágy puszit, nehogy felkeltsem őket és elindultam, hogy megnézzem a többieket. Először Zitákhoz kukkantottam be, mivel ez volt nálunk a fiúk utolsó napja Zita mindenkit az ágyába parancsolt, hogy együtt aludjanak. Minden kis csapat nagyon össze szokott, persze szerettük egymást, de valahogy akik egy hónapig együtt voltak jobban ragaszkodtak egymáshoz. Zita hozzábújt Kiseophoz, de közben fogta Soohyun kezét, nem igaz, hogy nem kényelmetlen úgy aludni, Kibum pedig rátapadva Soohyun hátára aludt. Nagyon édes volt a látvány, de úgy gondoltam jobb ha tovább megyek. Krisztáék már a kezdtek óta együtt aludtak, Dongho nem nagyon szeretett a saját ágyában aludni. Xander a hátán fekve aludt, a mellkasán pedig ott pihent Kriszta „Nem tudom Hoon mit szólna, ha mindezt látná.” – gondoltam magamban. Dongho pedig hozzábújva Krisztához nyitott szájjal édesen szendergett. Lementem a konyhába, hogy előkészítsem a kávét, de valaki már megtette helytettem.
-Eli? – suttogtam.
-Á! Jó reggelt! Láttam, hogy kimentél, azt hittem ide jössz, de nem láttalak így gondoltam felteszem a kávét. – mondta, odajött és megölelt. Nem akartam kiválni az öleléséből, valahogy mindig megnyugodtam ha Eli karjaiban lehettem. Tényleg olyan lett nekem, mintha a bátyám lenne. – Amúgy ma én viszlek suliba.
-Mi? Miért mennék suliba? Ez az utolsó napom veletek, nem fogok suliba menni.
-Muszáj, mert már így is sokat hiányoztatok.
-De Eli….
-Semmi de! – szakított félbe. A kezembe nyomott egy bögrét, megfogta a kezem és kisétáltunk a fedett teraszra. Friss fű és eső illat volt, imádom ezt az illatot. Leültünk és Eli beszélni kezdett – Tudod, mi kértük, hogy mikor kiköltözünk ti ne legyetek itt. – felemelte mutató ujját és folytatta – Ne kérdezd, hogy miért. Nekünk azt kell mutatunk, hogy ez csak egy újabb műsor, persze biztos sírni fogunk páran, de tudjuk, hogy ezután vissza csöppenünk a régi mókus kerékbe.
-Sajnos ez így van. – mondta Soohyun és lehuppant mellém. – Jó reggelt! Tudod Réka, nagyon jól éreztük veletek magunkat, nagyon jó barátok lettünk, de a műsor után mi Japánba utazunk.
-Tudom! – mondtam halkan és letöröltem a szememből lecsorgó kósza könnycseppet.
-Ne sírj! –mondta Eli – Attól minden nap beszélünk majd. Éljen az internet! – vigyorgott rám. Soohyun megfogta a kezem és bátorításként megszorította egy kicsit.
-Köszönöm fiúk. Nagyon fogtok ám hiányozni. Tényleg minden nap beszélni fogunk?
-Ígérem! – mondta Eli, letette a bögréjét odajött hozzám és megölelt.
Nyolc óra lehetett mikor a lányok és úgy mindenki felébredt és rendbe szedte magát. Kriszta és Zita szomorúan mentek be az egyetemre, mert ők is inkább maradtak volna a fiúkkal. Kiseop és Xander egy-egy külön autóval vitték őket. Dongho bekönyörögte magát, hogy el tudjon búcsúzni Krisztától. Zita még otthon búcsút vett Soohyuntól és Kibumtól.
-Azért nem mindenki mondhatja el magáról, hogy együtt aludt a U-kiss leadrével. – szipogta Zita.
-Hát, csak kivételes embereknek engedem meg. De ne sírj, teljesen szétmegy a sminked. – törölte le Soohyun Zita könnyeit.
-A sminkem a legkevesebb. – megölelte Soohyunt és beleugrott Kibum karjaiba – Jaj Kibum, annyira fogsz hiányozni. Maradj mindig ilyen kis bohókás és néha írj!
-Ez csak természetes. A legjobb barátnőmnek minden nap egy kis regényt fogok írni csak győzd olvasni. – mondta nevetve.
Megszorítottam Eli és Kevin kezét, hogy ezzel megakadályozzam a szememből ki törni akaró könny zuhatagot. Kevin elengedte a kezem és megsimogatta a vállam, Eli pedig nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra. Én is gyorsan elbúcsúztam Zita „fiúitól” és elindultam a kocsi felé. Eli beült a volán mögé, mellé a kamerás, én pedig hátra ültem Kevinnel, aki végig erősen fogta a kezem. Az egyetem elé érve nem akartam kiszállni, nem akartam, hogy ennek az egésznek így legyen vége. Az utolsó héten, mindent együtt csináltunk, nem voltak randik, nem volt, hogy csak Kevinnel lehettem, próbáltunk minél több időt együtt tölteni. Még egy fotózásra is elkísértük őket, ahol viccből minket is lefotóztak velük. Egy Calvin Klein fotózás volt így a fiúkon nem mindig volt póló, születtek vicces képek. Például amikor Zita és Kriszta próbál feszíteni Soohyun mellett, akinek lássuk be vannak izmai, vagy amikor Dongho és Kriszta cukin pózolnak. A legjobb mégis, amikor Eli-al és Kevin-el ökörködtünk a gép előtt. Valamelyik kép meg is jelent a magazinban, mert azt mondják annyira jó lett.
-Megérkeztünk. – sóhajtott nagyot Eli. A szemem ismét megtelt könnyekkel, amikor megláttam a halkan zokogó Dongho-t nem bírtam megálljt parancsolni a könnyeknek – Jaj te lány, ha te sírsz én is. – szipogott Eli.
-Bocsi, de nem bírom ki, hogy ne sírjak, már is hiányoztok. – öleltem meg Eli-t.
Oda fordultam Kevinhez, semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, csak annyit láttam, hogy lassan egy hatalmas könnycsepp gördül végig az arcán. A karjaiba vetettem magam és most már hangosan zokogtam.
-Semmi baj. Tudod, hogy bármikor elérsz ha kellenék csak hívj. – mondta halkan és még valamit súgott a fülembe úgy, hogy senki ne hallja – Szeretlek.
Aztán odajött Eli, megfogtam a pólóját és odahúztam magamhoz így lett egy nagy hármas ölelés. Mikor kicsit megnyugodtam oda mentem a többiekhez is. Dongho még mindig zokogott, Krisztával együtt. Xander halványan mosolygott, ami legjobban meglepett, hogy Kiseop-ot sírni látom.
A nap nagyon lassan akart telni. Az órák mintha napokig tartottak volna. Bármikor eszembe jutottak a fiúk, rögtön a hatalmas üresen álló ház képe jelent meg, amitől a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Zita próbálta leleplezni a szomorúságát úgy, hogy szinte egész nap nem láttam, Kriszta pedig minden szünetben Szandival volt, aki próbálta kicsit önteni belé a lelket. Néha én is átmentem hozzájuk és a szünetekben hárman ücsörögtünk a hatalmas parkban.
-Hiányoznak. – sóhajtott fel halkan Kriszta és rádőlt az éppen jókor érkező Hoon vállára.
-Nekem is. – mondtam – Mi lesz ha haza megyünk?
-Nem lesz semmi. Ugyan az a szép ház marad és ti ugyanúgy éltek benne tovább. Ha fiúkkal szeretnétek találkozni, akkor szóltok Hoon-nak vagy nekem és ott alszotok nálunk.
-Ez így van jól beszél Szandi. Ránk mindig számíthattok.
-Sziasztok! – köszönt halkan Zita és lehuppant Szandi mellé a padra.
-Egésznap híredet se lehetett hallani, aggódtam. – dorgáltam meg, de tudtam, hogy csak egyedül akart lenni.
-Bocs. Lányok beszélhetnék veletek valamiről? – mondta Zita és felállt. Krisztát magammal rángatva felálltunk és kicsit arrébb mentünk – Lányok, haza akarok menni. Majd otthon befejezzük a sulit, nekem ez most így nagyon nehéz. De nem mondjuk el Szandiéknak csak pakoljunk és menjünk.
-De nem lesznek akkor mérgesek?
-Réka én is nagyon megszerettem őket, de nem akarok sírva elmenni innen. – mondta Zita.
Mindhárman beleegyeztünk abba, hogy jobb lesz ha tanulmányainkat Magyarországon fejezzük be. Kicsit kitisztul a fejünk és talán így jobban eltudjuk engedni a fiúkat.
Mikor hazaértünk a ház üres volt, sehol egy kamera, sehol egy hangosan nevetgélő U-kiss tag. Csak mi hárman. Nem szóltunk egymáshoz, Zita bement a konyhába, Kriszta becsoszogott a nappaliba én pedig felmentem a szobámba. Mikor letettem a táskám egy levelet láttam meg az asztalon:
Kedves Réka!
Nagyon szépen köszönjük, hogy befogadtál minket a szobádba. Tudjuk néha horkoltunk, ezért bocsánat. :) (Főleg Eli horkolt.) Kívánjuk, hogy az életben legyen szerencséd és, hogy minden jó megtaláljon. Nagyon fogsz hiányozni ez alatt az egy hónap alatt család lettünk, együtt sírtunk és együtt nevettünk.
Ne feledd még találkozunk! És ha bármire szükséged van csak hívj minket bátran.
Millió puszi és ezer ölelés! <- Ezt Kevin találta ki!
Eli és Kevin
A kezemből kiesett a levél, ráültem az ágyamra és csak néztem ki a fejemből. Elmentek és ki tudja mikor látom őket újra. Úgy érzem tényleg jobb lesz ha összeszedjük a holminkat és haza megyünk. Pár percig csak ültem az ágyon és nem gondolkoztam, nem láttam semmit a szobából csak néztem ki a fejemből. Talán egy zombihoz tudnám magam hasonlítani. Hirtelen összerezzentem mikor meghallottam a csengő fül siketítő hangját. Zita rohant fel. Gondolom ő is kapott egy üzenetet hiszen mindkét szeme ki volt sírva.
-Réka, gyere Hoon jött, hozott valamit. – megfogta a kezem és lassan lementünk a lépcsőn a nappaliba. Kriszta a kanapén Hoonhoz bújva még mindig halkan szipogott és egy rózsaszín papírt szorongatott a kezében.
-Szia Réka! Ezt Soohyun nyomta a kezembe. – köszönt és a kezében megcsillant egy CD – Azt mondta ezt hozzam el nektek.
-Akkor tegyük be. – mondtam, kivettem a kezéből a CD és beraktam a lejátszóba. Egy pillanatig csak korom feketeség látszott, majd fiúk jelentek meg a képen.
-Eli haladj, már megy! –kiabálta Kiseop, erre mindannyian felnevettünk.
-Bocsi, jövök már. – mondta Eli és lehuppant Kevin mellé. A szeme hirtelen megtelt könnyekkel, amikor megláttam azt a két jómadarat egymás mellett.
-Sziasztok lányok! Sajnáljuk, hogy már nem lehetünk veletek. Tudjátok általatok egy kicsit még jobban összefort a U-kiss, ezt nagyon szépen köszönjük. Soha nem felejtünk el titeket. Bármikor szükségetek van ránk hívjatok. Mint már mondtam jobban össze kovácsolódott a csapat, de pluszba kaptunk még pár új tagot a bandába. – mondta Soohyun és láttam, ahogy elmorzsol egy könnycseppett. Xander vette át a szót. Mellette Dongho zokgott.
-Kriszta sziaa! – integetett a kamerba – Mivel már Dongho a saját könnyeiben fuldoklik csak én fogok beszélni.
-Ne sírj Dongho. – szipogta Kriszta halkan.
-Kriszta mindig nagyon vigyázz magadra, ha egyszer is meghallom, hogy nem vagy jól már viszlek is a kórházba…..nem lesz kegyelem. Nagyon-nagyon hiányzol ám csajszi. Dongho szedd össze magad.-Xander kicsit megnyugtatta Donghot.
-Kri…Kriszta, anny…annyira hiányzol. Majd megyek meglátogatni és hülyülönk majd meg minden. – mondta Dongho és beleborult Xander karjaiba. Ránéztem Krisztára, a könnyeivel küszködve nézte, ahogy a két fiú integet neki, Hoon erősen magához ölelte. Következett a Zita triója. Kibum, mint mindig vigyorgott, Soohyun és Kiseop pedig halkan szipogtak.
-Ziiitttaaaaa~ - kiabálta Kibum és integett – Nem tudom mit kéne mondanom. Nem örökre búcsúzunk el, mert tudod, hogy megbeszéltük, hogy nap,mint nap kapcsolatban leszünk egymással. Ha nem írsz, akkor elmegyek és jaj lesz neked, mert tudom ám, hogy hol laksz.
-Zita. –vette át a szót Kiseop – Mi már a találkozásunk óta imádjuk egymást, remélem, hogy a barátság kettőnk között nem fog megromlani azáltal, hogy nem fogok melletted aludni. –vigyorgott Kiseop – Hiányozni fogsz.
-Szia cica! – sose értettük miért, de Soohyun és Zita mindig becézték egymást. Zita volt Cica, Soohyun pedig Maci – Vigyázz magadra és amikor kellek hívj. Ha éppen vásárolni akarsz vagy vidám parkba menni vagy csak eleged van a csajokból. Puszi Réka és Kriszta. – halkan kuncogtam egyet, aranyos volt őket így látni. Zita nem sajnálva könnyeit hangosan zokogott. A három fiú küldött Zitának egy puszit és a kamera át vándorolt a szívemhez legközelebb állókhoz. Eli szemei tele voltak könnyekkel, de nem sírt, Kevin pedig csak szomorúan nézett.
-Fiúk ez így nehéz. – mondta Eli és kitörölte szemeiből a könnyeket – Hugi vigyázz magadra és ne törjön nagyon össze a szived a fiúk miatt. – mondta és ránézett Kevinre, ezek szerint ő is árulkodott. A szívem egyre jobban szorult össze, a torkomban pedig a csomó egyre nagyobb lett. Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. Következett Kevin búcsúja :
-Szia! Öhm ha véletlen úgy érzed, hogy csőtörésed van szólj kérlek.
-Ezt most miért mondod? – kérdezte Soohyun nagyra kerekedett szemekkel.
-Ő érteni fogja! – mondta és bele kacsintott a kamerába – De komolyra terelve a szót. Amikor szükséged van rám tudod, hogy hol tudsz elérni. Amit tudunk Elivel megyünk. Más nem jut az eszembe, de úgy gondolom, hogy tudod, hogy inkább a tettek embere vagyok. vigyázz magadra, illetve vigyázzatok egymásra. – ahogy befejezte mosolygott, amitől teljesen elszakadt a cérna, lehajtottam a fejem és sírtam. Hallottam, ahogy a szokásos módon elköszönnek, de már nem néztem oda. Hirtelen csend lett. Egyikünk se tudott megszólalni a könnyek miatt, Hoon pedig úgy gondolta jobb ha most inkább nem is szól semmit, csak magához húzta az egyre hangosabban szipogó Krisztát.
Még ültünk ott egy darabig aztán Hoon haza ment. Mindhárman felmentünk a szobámba és leültünk az ágyra. Elkezdtünk beszélgetni a fiúkról, majd hirtelen újra csend borult a szobára.
-Lányok, jobb ha haza megyünk. – mondtam halkan.
-Hiszen ti már itthon vagytok. – mondta valaki az ajtóból. Mind hárman odanéztünk és Szandi ott állt a pótkulccsal a kezében. – Elég kezdő húzás, hogy a lábtörlő alatt van a kulcs. Hoon mondta, hogy levagytok törve, nem is kicsit. Így úgy gondoltam sütök nektek csokis sütit. – bejött és az ágyra tette a nagy tányér sütit. Mind hárman vettünk belőle és elmajszoltuk, tényleg jól esett.
-Köszönjük. – mondtam.
-Semmiség, bármikor. Egyébként is jót tett ez a kis séta ugyanis otthon 7 ilyen bús komor arc néz rám.
-A fiúk nálad vannak? – kérdezte nagy szemekkel Zita.
-Igen. Ott vettük fel a videó üzenetet. Végig bőgtem az egészet. Hoon nem mondta?
-Nem. – mondta kicsit mérgesebb hangon Kriszta.
-De hova akartok ti menni? – terelte a szót Szandi.
-Haza, Magyarországra. Ez így egy kicsit sok volt. – mondtam, úgy gondoltam ha Szandi tudja nem baj.
Szandi éjfélig nálunk volt, majd Hoon eljött érte, adtunk nekik egy- egy kulcsot, amivel majd be tudnak jönni kicsit néha rendbe rakni a házat. Tudtuk, hogy egyszer majd vissza jövünk, de most kell egy kis szünet. Miután elmentek mind hárman összepakoltunk, én foglaltam magunknak jegyet a reggel induló járatra. Az éjszaka gyorsan elröppent, bár egy szemhunyásnyit sem aludtam. Gondolkoztam, hogy felhívom Kevint és elmondom neki, hogy haza megyek, de nem akartam, hogy szomorú legyen miattam. Reggel hétkor felkeltettem a lányokat és elindultunk a reptérre. Amint kiléptünk hangos dudaszó üdvözölt minket. Szandi eljött értünk kocsival. Bár nem kértük, de jól esett.
-Jó reggelt! Mindent hoztok? – kérdezte halkan.
-Ühüm. – nem bírtam megszólalni. Utoljára ránéztem a palotánkra és beszálltam a kocsiba.
A reptér már most tele volt, pedig még csak reggel 8 volt. A csomagjainkat odaadtuk egy reptéri munkásnak, aki majd felviszi őket a csomagtérbe. Ahogy léptem hátulról karok ragadtak meg.
-Ne menj! – a nagy zsivajban alig hallottam meg az édesen csendüllő angyali hangot. Megfordultam és mosolyogtam. Kevin egy hatalmas kapucnis fölsőben volt, hogy ne ismerjék fel. Nem érdekelte, hogy a többiek is ott vannak, megcsókolt. Csókjában annyi fájdalmat éreztem, hogy a szemem megtelt könnyekkel. – Hallod ne menj! Miért hagysz itt? Nem akarom,hogy elmenj. – kérlelt.
-Sajnálom Kevin, mennem kell. Nekem ez így most nagyon sok. De tartani fogjuk a kapcsolatot. – szipogtam. Oldalra pillantottam és megláttam a többieket. Xander és Dongho egyszerre bújtak oda Krisztához, Kibum és Kiseop szintén Zitát szorították szorosan magukhoz, Soohyun pedig ott állt mögöttük Hoon, Eli és Szandi társaságában. Kiváltam Kevin öleléséből és futó léptekkel Eli-hoz rohantam és a nyakába ugrottam.
-Bátyó. – mondtam neki halkan mire ő felkuncogott és szorosabban ölelt magához.
-Szeretlek hugi. – súgta a fülembe.
Már nem tudtam sírni, elbúcsúztunk mindenkitől. Kevintől kaptam még egy utolsó búcsú csókot megfogtam a mellettem zokogó két lány kezét és hátat fordítva nekik elindultunk. Ahogy a jegyemet kérték még egyszer visszanéztem. A fiúk sorban állva integettek, Szandi pityergett egy kicsit, de Hoon és Eli ott vigasztalták. Aztán tekintetem egybe fonódott Kevin tekintetével. Láttam rajta, hogy teljesen összetörtem a szívét. Eltátogtam neki, hogy sajnálom, mire ő csak mosolygott és integetett nekem. Talán egyszer majd megbocsájt……remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése