Réka: Time of dying

Nem tudom hogyan is kezdődött az egész vagy, hogy mikor is volt pontosan, csak azt tudom, hogy évekkel ezelőtt történt minden, mint egy fura álom.  Egy véletlen, mely fenekestül felforgatta az életem. Minden megváltozott azután, hogy találkoztunk, hogy beléptünk egymás életbe, hogy az egyik legfontosabb helyet foglaltuk el a másik szívében…

 Első találkozás~

Első napos gyakornokként rohangáltam a hatalmas épületben. Fejvesztve kerestem a termet, ami a lapokon szerepelt, de rá kellett jönnöm, hogy baromi rossz helyen járok. Elindultam másfelé hátha megtalálom a kezdőknek kijelölt termet. A portán azt mondták, ha zenét hallok akkor csak jó helyen lehetek. Sokáig bóklásztam mikor halk zene ütötte meg füleim. Gyors léptekkel mentem az ajtóhoz ahonnan kellemes ritmus szűrődött ki. Kezemet a fém kilincsre tettem és lassan lenyomva beléptem a terembe. Telefonom, melyet eddig görcsösen szorítottam, kihullott fehérré vált ujjaim közül és hangos puffanással  esett darabokra a padlón. 

- Bocsánat. – hajoltam meg és kezdtem el azonnal összeszedni a földön heverő cuccom.

- Bocsánat? Ennyit vagy képes kinyögni?!- akadt ki az egyik, aki a teremből volt. Nem néztem fel csak csendben szedegettem telefonom darabjait.  Mikor az összes alkatrész a kezemben volt, mélyen meghajolva egy halk bocsánat kérés közepette fordultam volna hátra és mentem volna ki, de a padló helyett valaki lábára léptem rá, aki nem törődve az egésszel  beszélni kezdett.

- Bocsánat a késésért. – húzta ki lábát enyém alól , mellém lépett és meghajolt.

- Ma mindenki csak bocsánatot tud kérni?!- kérdezte az előző srác ugyanolyan hangnemben mikor én zavartam meg a próbát.

- Mi baja van?- kérdezte a többieket bámulva a mellettem álló egyed. Nem vártam tovább. Ránéztem és halkan megszólaltam.

- Mianhae.- mondtam neki és kimentem a teremből.

Barátok ~

Ebédszünetben felszöktem a tetőre, mint ahogy az iskolában is csináltam, ha egyedül szerettem volna lenni.  Ahogy a lágy szellő simogattam bőröm és a nap gyenge sugarai melegítették a testem mindig nyugodtságba burkolózott elmém. Gondolataim nem háborúztak egymással.  Nyugodtan pihentek, mint ahogy a kisgyermek édesdeden szuszog, ha elfáradt.  Ilyenkor nem törődtem semmivel és senkivel. Nem érdekelt a lányok örökös hisztije, hogy nekik ez fáj vagy ilyen meg olyan problémájuk van. Meg, hogy belezúgtak az egyik traneebe de ő rájuk se hederít.  Elegem volt a folytonos nyavalygásukból.  Egy hónapja ismerem őket, de már most utálom a felét.

- Min gondolkodsz?- hallottam egy mély hangot közelebbről.

- Semmin. - húztam fel térdeimet és karjaimat összekulcsolva rajta fejem rádöntöttem.

- Nekem nem úgy tűnik. Na nyögd ki kislány mi bánt. - ült le mellém és arcom elé tartott egy doboz üdítőt. 

- Köszönöm. - nyúltam a hideg dobozért. Sóhajtva kinyitottam, ittam egy kortyot és mesélni kezdtem. először meg se akartam szólalni, aztán egy üdítővel levett a lábamról és mindent kikotyogtam neki. Ő mosolyogva hallgatott végig mindent és néha helyeselt pár bólintással és közbeékelt mondattal, hogy figyel rám. Órákat beszélgettünk miután kipanaszkodtam magam.  Az egész épület már minket keresett, de nem törődtünk azzal, hogy neveinket kiáltva talán fejveszte rohangálnak a hatalmas épületben két kis álmaiért küzdő gyakornokot keresve, csak ültünk tovább a hűs levegőn és beszélgettünk… Barátok lettünk.

Barátság extrákkal~

Nem tudom mennyit ittam aznap este, de azt tudom, hogy volt már bennem rendesen pia. Ha megszondáztattak  volna nem alkoholt találnak a vérembe, hanem vért az alkoholomban, ennek ellenére tisztán emlékszem mindenre. A debüt utáni partiról mentünk haza, bár én nem otthon kötöttem ki, hanem nála.  Beérve a tömb ház kapuján egyből egymásnak estünk. Vadul faltuk a másik ajkát.  Közben felértünk lakásához. Ajtójának döntve kereste zsebeiben a kulcsokat. Mikor megtalálta a zárhoz hajolva próbált bele találni. Amin a kulcs benne volt a lyukba elfordítottam közben nyakamra egy apró puszit lehelt. Az ajtó, aminek eddig támaszkodtam eltűnt hátam mögül. Mellkasának dőltem és hallgattam gyors szívdobogását. De nem sokáig tartott eme elfoglaltságom. Térdhajlataimnál kezeket éreztem, majd pillanatokkal később egy puha bevetetlen ágyon landoltam.  Magamra rántottam a szobában lévő másik személyt és ajkainkkal azonnal eggyé forrtak.  Nyelvével végignyalt puha párnaimon. Résnyire kinyitva számat keringőre hívtam nyelvét. Vad táncot jártak. Kezeimet pólója alá vezettem és körmeimmel végigsimítottam hátán felhúzva közben pólóját. Ő sem tétlenkedett. Elvált ajkaimtól és nyakam kezdte ostromolni, közben szabad kezével felhúzta pólóm végigsimítva hasamon.  Beleremegtem hosszú ujjainak érintésébe és hajába túrva újabb csókba invitáltam formás ajkait.  Közben lehámoztuk egymás fölöslegessé vált fölsőjét. Magam alá gyűrve nemesebbik felén foglaltam helyét és meztelen felsőtestét kezdtem kényeztetni.  Ujjaim hegyével bebarangoltam az egészet, majd puszikkal leptem el. Finoman kulcscsontjába haraptam és végignyalva felsőtestén nadrágja gombjával kezdtem bíbelődni.  Lehúztam róla farmerját és az ágy mellé dobva felkúsztam ajkaihoz.  Átfordított minket és visszavette az irányítást. Végigsimított fehérnemű mögé bújt melleimen, majd kicsit megemelt, a kapcsot kipattintva megszabadított melltartómtól. Végignyalt fedetlen domborulataimon majd mini szoknyámat lerántotta rólam és legérzékenyebb pontomhoz ért. Halk sóhaj szaladt ki ajkaim közül. Vártam további ténykedését de megállt. Kezeimet nyaka köré csavartam és lehúztam magamhoz. Végignyaltam puha ajkain és fölé kerekedve boxeren keresztül végignyaltam dudorán. Fogai közül halk morgás hallatott. Tudtam, hogy élvezni ha tovább mennék, de megálltam. Felette térdelve vártam mit lép erre. Pillanatokkal később megszabadított utolsó ruhaneműmtől. Ujjaival bejáratomnál körözött, közben kaján vigyora közben végignyalt felső ajkán és lehajolt hozzám. Gyengéd csókot lehelt számra közben egyik ujját belém vezette. Pillanatok múlva csatlakozott az előzőhöz még egy. Velük játszadozott egy darabig közben melleimet ostromolta nyelvével. Egy idő után megelégeltem a dolgot. Boxere korcához nyúltam és elkezdtem lefele tolni. Vette a lapot. Ujjait kihúzta belőlem, nadrágjától a másodperc töredék része alatt szabadult meg. Farmere zsebében kutakodott, majd megtalálva az óvszert magára húzta és lábaim közé helyezkedett. Kulcscsontomra lágy csókot hintett, majd ajkaimra marva elmerült bennem…

Vége~

Évek teltek el azóta az este óta, mégse tudom kiverni fejemből.   A mai napig képes vagyok ugyanolyan intenzivitással átélni azt az éjszakát, még ha hónapok óta nem is találkoztam vele. Talán fél éve láttam utoljára. Nem tudom pontosan. Az elején még számoltam a napokat, amiket külön töltöttünk, de egy idő után feladtam és beletörődtem abba, hogy ha rajta múlik soha nem láthatom, soha nem feküdhetek a karjaiban, nem csókolhatom puha ajkait és nem hallhatom mélyen csilingelő hangját, amikor hozzám beszél. 

- Rory. – hozott vissza a jelenbe Mirae. Kérdőn pillantottam rá.

- Figyeltél?- nemlegesen megráztam fejem és az orvos felé fordultam. Újra belekezdett mondandójába, de szavai nem jutottak el hozzám. Nem akartam őket hallani. Nem akartam tudni mennyi időm van még hátra. 

Elhagyva a kórházat előbbi feszült énem eltűnt és mosolyogva lépteltem a temérdek ember között. Mirae csak csendben sétált mellettem korom tekintettel. 

- Mi  a baj ?- kérdeztem mikor pirosra váltott a lámpa.

- Végig nem figyeltél igaz?

- Nem. 

- Hogy vagy képes ilyen jól kezelni? 

- Élni akarok.  Vele vagy nélküle, de élni akarok.  Igen összetörtem mikor közvetlen azután tudtam meg, hogy az ügynökség eltiltott minket egymástól.  De élnem kell, ha még viszont akarom látni. – indultam meg a zöldre váltott lámpa láttán. 

Hónapok teltek el azóta a beszélgetés óta és az állapotom egyre csak romlott, mégsem adtam fel. Küzdöttem. Foggal körömmel harcoltam ellene, de éreztem, hogy képtelen vagyok felülkerekedni rajta, ha most nem is, de egy idő felemészt az élet. A lakásom nappalijában ültem gondolataimba merülve. 

- Mirae - üvöltöttem barátnőm nevét. 

-  Mondjad. - sietett le az emeletről. 

- Van még egy valami, amit meg akarok tenni. Segítesz?- néztem rá kérlelően. Bólintással és egy halvány mosollyal jelezte beleegyezését.

Egy héttel később a munkahelyen díszcsarnokában álltam. Ujjaimmal görcsösen szorítottam a mikrofon. Hallottam, ahogy az összes itt dolgozó a függöny túloldalán a sötétben suttog nem értve miért lettek ide hívva, majd percekkel később halk zene szólalt meg . Egy kellemes dallam csendült fel ellazítva a teremben összegyűlő tömeget. Mikor vége lett az előbbi lágy dallamnak hangos rock zene indult el mindenkire a frászt hozva. A függönyt elhúzták és kis fénnyel megvilágítva a színpadszerűséget amin álltam.  Számhoz emeltem és rekedtes hangomon énekelni kezdtem. 

On the ground I lay

Motionless in pain

I can see my life flashing before my eyes…

Did I fall asleep

Is this all a dream

Wake me up, I'm living a nightmare.- fejem lehajtva küzdöttem könnyeim ellen de a következő sornál utat törtek maguknak.

On this bed I lay

Losing everything

I can see my life passing me by

Was it all too much

Or just not enough

Wake me up, I'm living a nightmare. – a dalt folytatva jöttem rá, hogy mennyire hiányzik és előbbi kibuggyanó könnyeim letörölve fejeztem be a dalt. 

I will not die, I'll wait here for you

I feel alive, when you're beside me

I will not die, I'll wait here for you

In my time of dying…

Szó nélkül rohantam ki a teremből. Elakartam neki mondani mennyire szeretem, de nem akartam neki fájdalmat okozni. Nem akartam teljesen összetörni. Könnyek áztatta arccal futottam át a zebrán. Csak a dudaszó állított meg. Oldalra fordulva vártam, hogy közelebb érjen. Nem mozdultam. Képtelen voltam akár csak egy milliméter felemelni lábaim. A hátam mögül hangos kiáltásokat hallottam.  Hátrafordultam és aggódó tekinteteket láttam. Halvány mosoly kúszott arcommal., mikor láttam mennyien féltenek, de már késő volt. Az autó, mely őrült sebességgel tartott lassan elért és átgázolva rajtam hajtott tovább. Az ütközés előtti pillanatban szerelmem szemeibe néztem és halkan elmondtam azt a mondatot, amit fél éve akarok.

- Szeretlek Chanyeol….

Réka: Malaysian Trip

Reggel a telefonom iszonyat hangos berregésére keltem. Utáltam , ha korán kellett kelnem. Egyszerűen képtelen voltam rá, így először figyelmen kívül hagytam a zenét, ami bejárta az egész szobát, de a vonal túlsó végén lévő egyed nagyon kitartónak tűnt. Ha abbamaradt, a most fülsüketítőnek minősült zene, pár másodperc múlva újra elölről kezdődött és egyre hangosabb volt. Erőt vettem magamon és szemeimet piciny csíknyira kinyitva elkezdtem keresni az üvöltő tárgyat.

- Yeoboseyo.- szóltam bele rekedtes hangomon.

- Rory?- kérdezte egy mély hang a telefonban.

- Igen. Én vagyok.- ültem fel és próbáltam normális hangszínemen válaszolni, de nem nagyon sikerült. Legjobb barátnőm Sae főnöke hívott, aki betegségre hivatkozva nem tud a fiúkkal utazni Malajziára és mint mindig nekem kéne beugranom helyette. Nem voltam ellenemre a dolog, úgy is utazgatni támadt kedvem a héten, de egyedül nem jó. Megkérdeztem mikorra kell elkészülnöm és a „ körülbelül fél órám van” mondat után egy szó nélkül lecsaptam a telefont és nekiláttam a pakolásnak. Tíz percbe telt mire mindent megtaláltam és az ágyamra dobáltam. Megkerestem a kedvenc bőröndöm és úgy, ahogy voltak a cuccok belehajigáltam, majd nagy nehezen behúztam a cipzárját. A fürdőm felé vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam picit. Megmosakodtam, felkötöttem a hajam és egy gyors sminket is feldobtam. Vészhelyzet esetére az összes kellékemet eltettem, ami itthon akadt és útra készen álltam az ajtómban, mintha az magától kinyitódna, de be kellett látnom, hogy a bámulással semmire se megyek.  Levettem felakasztott kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Kivittem cuccaimat és bezárva a lakást az épület elé sétáltam és vártam, csak azt nem tudom mire, mivel nem beszéltem meg, hogy értem jönnek vagy nekem kell hozzájuk menni csak… fogalmam sincs hol van a hozzájuk, mivel a munkán kívül soha nem találkoztam velük. Telefonomat kerestem lázasan mikor is felcsörrent így jelezve hol is van. Meg se néztem ki hívhat azonnal fülemhez emeltem és beleszóltam. Helyszín egyeztetés után cuccaimat megragadva elindultam az én kicsikém felé.  Kinyitottam ajtaját , betettem hátra a cuccaimat. A kulcsot a lyukba helyezve elfordítottam és a motor hangos zúgásával jelezte, hogy indulásra kész az én szépségem. Lassan kitolattam a szűk parkolóból és rálépve a gázra elindultam célom felé. Nem telt el sok idő és már a motorháztetőnek támaszkodva vártam őket a reptér melletti kisebb parkolóban, ahol nem kell attól félni, hogy a rajongók szétszedik az embert… Odasétáltam az ajtó mellé, benyúltam a lehúzott ablakom és napszemüveget kezembe véve visszasétáltam előbbi helyemre.  Feltettem a kis fényfogót és lehunyva szemem élveztem ahogy a lágy szellő játszadozik, a Nap még gyengécske sugarai melengetik bőröm. Teljesen megfeledkeztem a külvilágról csak élveztem eme természet adta gyengéd érintéseket, de egy kellemesen mély hang megzavart.

- Gyere nyanya ne most élvezkedj. – kinyitottam szemeimet.

- Nyanya?!..az anyád úristenit, tee... - ugrottam le az ezüst motorháztetőről és kerestem a hang tulajdonosát. Mikor megtaláltam a vékony fiút, mosolyra húzódott szám. Éppen táskáimmal bibelődött. - Majd én viszem őket. – sétáltam mellé és magamra aggattam az összes dolgom. - Mehetünk. - zártam le a kocsit és vágtam zsebre a kulcsot…

- Gyere már. – sürgetett Sam, hogy haladjak a csomagjaim összeszedésével.

- Várjatok már egy percet. - mondtam nekik és már futottam is utánuk, mert voltak olyan rendesek és képesek lettek volna otthagyni a reptéren a csomagfelvevőnél. - Végülis, ha ennyire nem kellek még hazamehetek. - adtam hangot gondolataimnak  mikor, beértem őket. Teo mellém lépett és szó nélkül vett el tőlem egy táskát. – Nem azt mondtam, hogy lovagiaskodjatok csak annyit kérek, hogy ne hagyjatok már el. – nyúltam táskámért, de a bőrönd húzókája helyett Teo kezét fogtam meg. Arcomat azonnal elöntötte a pír és pár másodperc tétlenkedés után elrántottam kezem. Ő csak mosolyogva nézett rám, mintha semmi nem történt volna. Végülis igaz, semmi nem történt én még is úgy érzem, történt valami. Mikor puha bőréhez értem szívem kihagyott egy ütemet és a vér az arcomba szökött… Csendben kezemet simogatva, ahol bőröm érintkezett övével sétáltam mellettük.

- Na mi van megkukultál, nyanya?- fordult felém Teo.

- Nem.- lépdeltem el mellőle. Még az se zavart, hogy nyanyának szólított, pedig alapjáraton ezért legszívesebben kiherélném csórikámat, de most nem. Most nem izgatott ez az egész. Nagyon nem értettem saját magam.  Fura érzés kerített hatalmába és fogalmam se volt róla mi az, vagy miért éppen most jött ki. Azt végképp nem értettem miért attól, hogy hozzáértem puha bőréhez. Egy normális magyarázatot voltam képes agyamból kicsikarni, de rögtön el is vetettem ezt az eshetőséget. Képtelenség, hogy beleszerettem ebbe a gyagyinkába. Ő olyan számomra , mintha az idióta bátyám lenni, bár a báty szót túlzás rá használni, mert mindig ő kerül bajba és nekem kell kisegítenem mindenből…

- Valami baj van? - hozott vissza Yun hangja a való világba.

- Semmi. - ráztam meg fejem és mentem tovább, mint aki tudja merre kell menni és hogy hol is van egyáltalán holott semmit nem tudtam. – khm.. Yun, merre?- fordultam hátra.

- Előbb mondd el mi a baj.- lépett mellém a kis rocker palánta.

- De nincs semmi.- fordultam felé, hogy szemeibe tudjak nézni, de ismert már annyira, hogy tudja nem mondok igazat. - Majd, ha nem lesznek itt. – mutattam a másik két tagra. - akkor elmondom.

- Teo, igaz?- kérdezte halkan miután elindult.

- 응- lépdeltem mellé és csendben tettük meg az utat az autóig, ami elfurikázott minket a szállodába. Felcuccoltunk szobáinkba és kis pihenőre vonultunk vissza. Éppen dőltem volna le, mikor valaki kopogott ajtómon. Tudtam ki lehet az így csak kikiabáltam, mintha otthon lennék..
- Gyere.- mondtam és azonnal nyílt is az ajtó. Az ágyon ülve vártam, hogy Yun mikor ér be, de nem ő volt az. – Hát te?- kérdeztem a csapat idiótáját.

- Unatkozom.- ült le mellém.  Lábait felhúzta és fejét térdeire döntve kezdett el nézni.

- Menj és unatkozz a többiekkel. – dőltem el.

- Bealudtak. Naa,lécci Rory, ne legyél ilyen.- hajolt fölém és nézett rám kiskutya szemekkel. Nem tudtam ellenállni neki.

- Mit akarsz csinálni?- fordítottam el fejem.

- Nem tudom. – állt fel és húzott magával engem is. - Majd útközben kitaláljuk. - mosolygott és kirángatott az ajtón is. Bezárta és bekiabálva a többiekhez kimentünk az épületből. Teonak fogalma se volt arról merre megyünk, de azért ment a saját feje után. Az se izgatta, hogy lefényképezik, beszélni kezdenek a háta mögött és ujjal mutogatnak kezeinkre, amit a szálloda óta nem engedett el. Szinte az egész várost bejártuk pár óra alatt.

- Teo, menjünk vissza. - álltam meg egy picit, mert elfáradtam.

- Fáradt vagy?
- Az nem kifejezés. Hogy van neked még ennyi energiád?- vánszorogtam el a legközelebbi padhoz és leültem rá. Nem válaszolt csak mosolygott rám. Fél óráig ülhettünk ott síri csendben, mikor fülemhez hajolt.

- Jobb lenne menni. - suttogta és felállt. Most nem fogta meg a kezemet, nem is várt meg, csak ment előre, mintha én nem is lennék ott.  Követtem, de a pár méteres kezdeti távolságot megtartottam.  A szállodához érve megvárt. Csendben, levegőnek nézve mentem el mellette és zárkóztam be szobámba.  Első utam a fürdőbe vezetett. Megnyitottam a kádban a csapot és néztem, hogyan telik meg az egész vízzel, közben hallgattam a kopogást és reménykedtem benne, hogy minél hamarabb abbamarad.  Becsuktam a fürdő ajtaját levetkőztem és lassan a forró vízbe léptem. Elterültem a hatalmas kádban és lehunyva szemeimet áztattam magam.  Hosszú perceket töltöttem a sötétség fogságába és teljesen megfeledkeztem az idegesítő kopogásról. Elfelejtettem mindent, a körülöttem lévő való világot és elmémet kikapcsolva, csak pihentem. Órákat töltettem a tudatlanságba burkolózva. Mikor újra kinyitottam szemeimet a víz már jéghideg volt és én vacogva feküdtem benne. Gyorsan kimásztam és egy törölközőt magamra csavarva léptem a szoba melegébe. Pár pillanatig csak álldogáltam és néztem ki a fejemből, majd az ajtóhoz lépkedtem és óvatosan kinyitottam. Elmosolyodtam azon ami kint várt rám. Teo összegömbölyödve szundikált közvetlen az ajtóm mellett.

- Gyere be.- mondtam halkan és közben megsimogattam arcát. Kinyitotta szemeimet és belém kapaszkodva jött utánam. – Azért annak örülnék, ha a törölközőt rajtam hagynád. – álltam meg hirtelen és fordultam vele szembe. Pirulva nézett szemeimbe, majd arcom felé kezdett közelíteni. Kezeit derekamra helyezte és úgy húzott magához. Értetlenül néztem rá. Ő csak elmosolyodott és szájon puszilt, majd angyalian nevetve elterült az ágyon.  Mint egy szobor, úgy álltam a szoba közepén félig vizesen, egy szál törölközőben, pirosló arccal. Nevetése lassan abbamaradt, majd felült az ágyon és nézett.

- Nem jössz ide?- kérdezte mély hangján.  Szótlanul álltam tovább és néztem barna szemeimet, hátha kiolvasok belőlük valamit, de nem sikerült. Pillanatokkal később elém lépett, ujjai közé fogta csuklóm és az ágy felé húzott. Leült rá és magával rántva engem is, hátra dőlt.  Egyik kezét derekamon pihentette közben a másikkal hajamat simította el vállamról. Fejemet maga felé fordította, hogy elvesszek barna íriszeiben. – Szabad?- húzta végig ujjait számon, de választ nem várva rájuk tapadt…

Reggel kiabálásra keltem. Magammal rántva a a mellettem heverő, már száraz törölközőt rohantam az ajtóhoz és azonnal kinyitottam.

- Mit akarsz Yun?- kérdeztem nem túl kedvesen.

- Nem láttad Teot? Mindenki őt keresi, de sehol sincs.

- Ami azt illeti…- nyitottam nagyobbra az ajtót és kicsit beljebb húztam Yunt.

- Ohhh.. vagy úgy. Szólok a többieknek, hogy megvan. - ment ki totál vörösen. - Bocsi, hogy felébresztettelek. - fordult vissza a folyosó végén és eltűnt. Becsuktam az ajtót és visszamásztam az ágyba. Kisimítottam hosszabb tincseit, melyek arcát takarták és ébresztgetni kezdtem.

- Hétalvó kelj fel.- suttogtam fülébe és óvatosan megharaptam fülcimpáját. Megmozdultak pillái. Kezei derekam körém csavarodtak és magához ölelt. – Héé… nem vagyok maci. - kezdtem el kapálózni .

- De, most már az én nagy macim vagy.- suttogta rekedtes hangján fülembe.

------------------------------------------------------------------------------

Yeoboseyo- halló
응- igen.

Réka: Nincsenek véletlenek. (+18)

-         -  Jól vagy?- hajolt közel valaki hozzám.

-          Nem már hogy is lennék jól?- kérdeztem szemeibe nézve, majd újra a földet kezdtem pásztázni.

-          De mi a baj? Fáj valamid?- guggolt elém az idegen.

-          Kevin, gyere már. -  szólalt meg egy női hang türelmetlenül.

-          - Hahóó. - hallottam az előbbi angyalhangot, majd kezeket éreztem fejemnél.  Finoman felemelte, hogy térdeimbe rejtőzött szemeimmel ránézzek.

-          Gyere már. - ragadta karon az ismeretlen az előttem guggoló fiút.

- Várj már. Ne is inkább menj .- azzal kirántotta a karját a fogva tartó kezek közül, majd újra elém guggolt.

-          Menj utána. - mondtam szomorúan ás arcom újra elrejtettem előle. - Kérj tőle bocsánatot. Megbántottad. - szólaltam meg halkan, és szemeim figyelmét csak a járdának szenteltem.

-          Majd megbékél. - mondta csilingelő hangján. Felemeltem fejem és gyönyörű íriszeit néztem. Elvesztem a sötétségben. Megbabonáztak csillogó szemei. Hangomat megkeresve megtörtem a közénk ékelődő pár pillanatig tartó mély csendet, melyet csak az utca forgalmas zajongása zavarhatott.

-          Bánt a tudat, hogy miattam vesztetek össze. Nem akarom már ennél is szarabbul érezni magam.

-          Holnap úgy is megkeress. - mosolygott rám. Kérdőn néztem rá. Már épp nyitottam volna szám, mikor újra felcsendült angyali hangja. - A nővérem. – húzódott még nagyobb mosolyra szája. Még néztük egymást egy darabig majd mellettem pihenő cuccaimat felkapva kezemet megragadva maga után kezdett húzni. Csendben próbáltam  vele lépést tartani. Szinte már futottam utána.

-          Kevin.- szólítottam meg félénken, minek következtében megállt és hátrafordult. - Kicsit lassíts. - kérdőn pillantott rám. Reménykedtem benne, hogy nem érti félre. - Nem tudok ilyen gyorsan sétálni. – rám mosolygott és felvéve az előbbitől lassabb tempót kezdett el újra sétálni. Ujjait, amik eddig szinte görcsösen szorították csuklómat tenyerembe csúsztatta és összekulcsolta enyéimmel.   Az eső ellenére, ami tükrözte jelenlegi lelkiállapotomat , halvány mosoly terült arcomra, ahogy puha keze érintette enyémet.  Percekkel később csurom vizesen álltunk csak meg. Kevin kezemet elengedve a cuccaimat letéve kezdett el zsebeiben kutakodni. Kulcsait megtalálva elfordította azt a zárban. Táskáimat újra kezébe vette és húzott maga után a házba.  Letett kezéből mindent lerúgta magáról beázott cipőjét, kibújt vékony kabátjából és lassú léptekkel közeledett felém. Hátrálni kezdtem, de zsákutcába kerültem. Hátam nekiütközött a falnak. Kevin teljesen közel sétált hozzám. Testével nekem simult, puha kezeivel végigsimított arcomon egy kósza tincset helyére igazítva. Fejével lassan közelített enyémhez.  Leheletét már arcomon éreztem.  Ajkaival cirógatta az esőtől még mindig nedves bőröm, majd száját óvatosan enyémhez érintette. Még éppen csak megéreztem a melegséget, elhúzódott és szemeimbe nézett. Remegő kezeim közé fogtam gyönyörű arcát és ajkait sajátomhoz érintettem. Kezeit derekam köré fonta és szorosan magához húzott. Lágyan falta ajkaimat. Szenvedélyesen, szinte szerelemmel csókolt. Lerúgtam lábbelimet és nyaka köré fontam karjaimat.  Halk sóhaj hagyta el számat , ahogy végignyalt ajkaimon. Nyelvével átfurakodott és vad táncba hívta enyémet.  Ujjaimmal hajába túrtam. Kezeit, melyek eddig derekamon pihentek fenekem végigsimítva combjaimon állapodtak meg. Megragadta őket és felkapott. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, lassan elváltam tőle és nyakhajlatába pusziltam, majd vállgödrébe rejtettem pironkodó arcom.  Gondosan tartva indult el velem a lakás egyik rejteke felé. Beérve a szobába, hátamon végigsimított. Óvatosan lefektetett az ágyra és felém mászott. Vizes pulóveremtől megszabadított és kulcscsontomat lepte meg ajkainak puhaságával. Óvatosan húztam fel magamhoz egy csókra. Előbbi lágysága eltűnt és vadul kapott ajkaimra. Keze felsőm alatt indult felfedezőútra. Ujjaimmal nyakszirtjén játszadoztam és pillanatra megszakítva szájaink érzéki játékát megszabadítottam felsőjétől. Magunk mellé dobtam a pamut anyagot és hasán végigsimítva vártam, hogy ajkaim ne érezzék magukat egyedül. Mosolyogva lehelt csókot rájuk. Kibújtatott felsőmből és hasamat lepte el puszik millióival.  Az egész szoba halk kuncogásomtól zengett.  Pillanatokkal később már nadrágommal babrált és egy laza mozdulattal le is rántotta rólam. Szinte meztelenül, totál zavarban feküdtem alatta. Arcomat kezeim rejtekébe bújtattam.
- Ne bújj el.- mondta érzéki hangon és kézfejeimre egy-egy csókot lehelt, majd óvatosan lefejtette őket  arcomról. Végigsimított oldalamon közben nyakamat cirógatta ajkaival.  Éreztem  forró leheletét, mely égette bőröm.  Felemeltem egyik kezem és nadrágjához vezettem. A gombbal bajlódva végül sikerrel jártam és kibújtattam farmerjából. Már csak fehérneműink takartak minket. Szemeinkben a vágy izzott. Kevin felült,ö lébe húzott és lágyan megcsókolt. Kezeit hátamon éreztem végig, majd kattantást hallottam és éreztem, hogy a melltartóm elválik testemtől.  Szorosan bújtam hozzá. Nyakát kezdtem puszilgatni. Füléhez hajoltam és lágyan cimpájába haraptam. Végigdöntöttem az ágyon és ágyékára ülve végignyaltam felsőtestén.  Ujjaimmal játszadoztam puha bőrén közben csípőmet néha megmozdítva ingereltem boxerén keresztül. Egy idő után lejjebb csúsztam. Alsónadrágja korcával kezdtem játszadozni, végül megszabadítottam az immár kényelmetlenné vált ruhadarabtól és kezem közé fogtam kis haverját. Lassan mozgatni kezdtem csuklómat, de nem sokáig engedte. Könyökeire támaszkodott, majd karjaimat óvatosan megragadva maga alá gyűrt és bugyimon keresztül kezdett ingerelni.  Megunva a játszadozást megfogtam az utolsó ruhaneműt, ami még közénk állt és lehúztam magamról ,ezzel felfedve egész testem előtte.  Perverz mosoly kúszott arcára. Arcomhoz hajolt és mélyen szemeimbe nézett, közben éreztem, hogy bejáratomnál körözz ujjaival. Lassan puszikkal kezdett meglepni és megéreztem, ahogy egyik ujját belém tolja. Lágy puszijait, melyek szinte alig érintették felhevült testem, érzéki csókja váltott fel. Árva ujjához csatolta két társát, majd kihúzva őket, őt éreztem meg. Még nem hatolt belém, csak játszadozott. Végigsimított oldalamon majd ajkaimra hajolt és lassan elmerült bennem. Mikor megéreztem magamban hangosan sóhajt hagyta el számat és ajkaitól elválva bámultam szemeibe. Pillanatokkal később lassan megmozdítottam csípőm. Kevin mozogni kezdett és egyre gyorsabb tempóra kapcsolt az idő előre haladtával. Mikor már érezte, hogy közel vagyok az orgazmushoz őrült lassú tempó kezdett.
- Mosth..kí.nozni akarszh? Elmosolyodott és egy mélyet lökött. Halk sikoly hagyta el számat, mikor eltalálta azt a pontot amitől csillagokat kezdtem látni. Minden egyes lökésével kereste azt a pontot és néha el is találta. Az alattunk lévő takarót markolásztam görcsösen ujjaimmal. Éreztem, hogy már nagyon közel vagyok hozzá és neki köszönhetően még 2-3 lökés után testem megremegett és átléptem határaimat. Pillanatokkal később mikor tisztulni kezdett agyam rám rogyott. Izzadt teste enyémen pihent és rendezte légzését.  Halk suttogásommal törtem meg a csendet.
- Sze…szeretlek.- nyögtem ki nagy nehezen. Szám elém kaptam kezem mikor fejem mellett kezein támaszkodva nézte arcomat. Tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni. Megijedtem, de mikor lágyan csengő hangja bejárta a szobát szívem őrült tempóban kezdett verni.
- Én is.- suttogta szinte ajkaimra és lágy puszit nyomot rájuk. Kicsit hátrébb húzódott, közben én csak értetlenül néztem rá.
- Nem értelek…te még csak… még csak most ismertél meg.
- Már régóta figyellek. A nővérem, lehet nem ismerted fel, de tanít téged. mikor egyszer bent voltam nála akkor pillantottalak meg . Hirtelen csak téged láttalak, a temérdek diák, akik a folyosón lézengtek levegőnek tűntek körülötted. - hunyta le szemeit és kulcscsontomat megcsókolva magára rántott és szorosan ölelt…

Esti mese :3

-Kevin örülnék ha nem izegnél és mozognál. - szóltam meg öcsémet, akinek épp a haját festettem - Nem értem miért akarsz szőke lenni?!

-Mirae neked sose fog tetszeni a szőke haj, de a fodrászom vagy, sőt a testvérem...nem gondolod, hogy kicsit támogatnod kellene?! A bandának szüksége van arra,hogy én szőke legyek és kész.

-Mert mi lesz azzal, hogy ha te szőke leszel?!

-Mirae...- nézett rám szigorúan hatalmas barna szemeivel, de nem tudott meghatni, a szőke akkor se a zsánerem, ha az öcsém, ha nem. Nyelvet öltöttem és folytattam tovább a munkám. Már majdnem kész voltam mikor egy aprócska lány bukdácsolt keresztül az ajtón, sikerült orra esnie. Gyorsan oda rohantam hozzá, hogy segítsek, de Kevin gyorsabb volt. Hóna alá nyúlt és úgy felkapta szegény lányt,hogy azt hittem menten vissza huppan.

-El...el....elnézést.- mondta a cipő orrának- Engem Soohyun küldött, hogy szóljak,azonnal kezdődik a forgatás.

-Basszus elkések.- csapott a homlokára Kevin - Te itt maradsz és majd ketten vissza megyünk,úgy nem szidnak meg.

-Egyébként mi a neved? - vágtam közbe, Kevin vissza huppant a székbe és folytattam a munkám.

-Ro....

-Ro, de szép. - nevetett fel Kevin.

-Hülye, csak szegénykém halálra van ijedve. - csaptam a vállára és a lányra néztem, aki vöröslött, mint egy rák. Nagy levegőt vett és mélyen meghajolt.

-A nevem Rory Choi, örvendek a találkozásnak, én leszek az új menedzser asszisztens.

-Rory....- rágódott a néven Kevin - Ez tetszik. - vigyorgott.

-Kész vagy bajnok! Futás, mert Soo kinyír. Rory maradsz egy vágásra?

A lányka szemei hatalmasra kerekedtek, mint eddig most is hebegett-habogott, de öcsikém kezébe véve a dolgokat a székhez terelte és leültette.

-Nem bírom hallani azt, hogy nem. Nyugi jó kezekben vagy. Majd falazok neked. - mondta és a lányra kacsintott, én kaptam egy búcsú puszit fizetség gyanánt és Vinne már sehol sem volt. Roryból igazi nőt varázsoltam, a haját kicsit kivilágosítottam, fazonra vágtam és vittem fel egy dögös sminket, füstös szemek, vér vörös ajkak.

-Neked kell egy ruha. - mondtam és a raktárba rohantam, ahol pár régi ruhám porosodott. Kiválasztottam egy egyszerű, ám annál dögösebb fekete minit.

-Hányas a lábad? - kiáltottam ki.

-37 - jött a halk válasz.

Találtam egy fekete szögecses magas sarkút ki vittem és a kezébe nyomtam. Csak nagy szemekkel nézett rám. Az emelet felé tereltem és mutattam neki, hogy menjen fel és öltözzön át. Jót mosolyogtam mikor felfelé menet megbotlott az egyik lépcsőfokban. 10 perc telhetett el, a telefonja percenkét búgott hangosan, már épp a mentő akciót akartam indítani, amikor kibotorkált a lépcsőfordulóhoz.

-Wááóóó~ - gyönyörű volt, a fekete jól passzolt világos bőréhez, kicsiny termete pedig így tekintély parancsolóvá vált- Ezt meg kell mutatni a fiúknak.

-De hát én még csak a menedzserrel és Soohyunnal találkoztam. Nem ismerek senki mást.

-Már hogyne ismernél, a kis szösszenet az öcsém, Kevin. Őt is ismered. - arca pírbe úszott - Neked tetszik.

-Nem! Hogy is tetszhetne?! Ne beszélj butaságokat!

-De igenis tetszik. Na, gyere. - megfogtam a csuklóját és magam után húztam. A raktár épületben hatalmas volt a nyüzsi, mindenki rohant jobbra-balra a menedzser lépett oda hozzá, nem éppen szelíd mosollyal az arcán.

-Rory mégis....

-Nyugi főnök velem volt. - mentettem ki a lányt - A fiúk?

-Mirae nem teheted ezt, Kevint is már égen földön kerestük.

-Sajnálom. De mond már...- ekkor észre vettem Dongho-t- Pici Do! - kiáltottam és kalimpáltam erősen, vissza intett, de mennie kellet sminkbe szóval csak egy futó ölelést váltottunk és megtudtam, hogy hol az én tékozló öcsém. Mikor megláttam, magam elé toltam Rory-t és oda löktem Kevinhez, én pedig egy fal mögé szaladtam. Mindkettőnek elállt a szava, ahogy láttam levegőt se vettek. Eli lépett oda hozzám:

-Szia Gyagyás! - köszönt és megölelt. 

-Szia Galambom. - oda húztam magam mellé és mutattam, hogy maradjon csöndben.

-Mi az? - suttogta. Az édesen beszélgető párocska felé mutattam - Te boszorkány. - vigyorgott- Már megint a kerítőt játszod?

-Nálad bevált. - morogtam és hozzá bújtam.

-Jó, de téged én fűztelek, Elison Kim.

-Ó te galambok, galambja. Az öcsémnek is jár a boldogság. De oda néz. - mikor a friss sweet couple felé pillantottam egy szelíd csók csattant el köztük, elárasztott a büszkeség.

-Na ki a legjobb kerítő?

-Az én gyagyás boszim. - mosolygott Eli és követve a friss pár példáját megcsókolt.

A csókokat egy hangos: FELVÉTEL! szakította félbe. Rory és az én csacsi öcsim azóta is egy pár....Vajon mi lett volna, ha Kevin nem erőlteti, hogy maradjon? Nem tudom, de nem is akarok bele gondolni, ez így jó, ahogy van.

Szandy- My Soul.....Take Me Away

https://www.youtube.com/watch?v=i1wDA9ALKwU

 

Úgy érzem, ha kilépek a magam köré fújt buborékból eltűnök. Egyszerűen megszűnök létezni. A testem a fizikai világ rabja lesz, még a lelkem messze szárnyal az ismeretlenbe, boldogon, felszabadultan, de ami a legfontosabb, önfeledten mosolyogva.

Vajon tudok úgy mosolyogni a világra, ahogy lelkem teszi? Sikerülhet lelkem hosszú, boldogsággal teli zarándok útja a testemhez? Annyi a megválaszolatlan kérdés. Hol kaphatok rá választ? Zenékben, képekben, arcokban? Magam sem tudom, segítség kell. „Vigyél el!”- kiálltja testem a rá kedvesen mosolygó lányra, aki én vagyok. Én állok a hatalmas virágos mezőn, nézem a körülöttem lévő nyüzsgő világot. A madarak hangosan dalolnak, a nap kellemesen ölel meleg sugaraival, enyhe szellő csiklandozza bőröm, körülöttem a magas fű között megbújik egy-egy apró, illatos virág.

-Te buta test! – kiáltja lelkem. Válaszolnék, de nem bírok, mennék, de lábaim nem visznek, kezeim a testemhez ragadtak.

-Ne…- nyöszörgöm halkan – Te sokkal boldogabb vagy, ott ahol vagy. Nekem itt nehéz és fáj. Nem tudom elviselni ezt a fájdalmat.

-Te buta test. – hangosan kacag lelkem és elszalad.

-Ne hagyj itt! Csak te ne hagyj itt. Akkor eltűnök. Vigyél el!

A lelkem most új tájakon jár, sós tenger illata égeti az orrát, puha homok masszírozza talpát. Most csak ül és figyeli a sirályok táncát, ahogyan a magasból csapnak le, körbe-körbe repülnek. A mélykék, haragos tenger vad hullámokat vet, ám mégis mire a partra ér kellemes hűsítő a lábnak. A nap már lemenőben van, gyönyörű látványt nyújt. A citrom naranccsá válik, a narancs vörössé, a vörös feketévé. De mi ez? Lelkem arca már nem ugyan az, mint az előbb. Nem vigyorog pajkosan, mint egy gyerek, nem kacag hangosan, csak néz és kedvesen mosolyog. Mosolya akár egy fiatal lányé, aki tudja merre vezet az útja, aki nem rémül meg minden akadálytól, ami elé kerül.

-Nem menekülhetsz el. – mondja.

-Könnyebb, mint szembe nézni a nehézséggel. – szemem könnyben úszik.

-Nem menekülhetsz el.

-Nehéz. – hangom megcsuklik, szemeimből könnyek csordulnak ki.

-Vigyél el!

Lelkem feláll a puha homokból. A nap lement, a tenger vaddá vált, a szél feltámadt, mégis az égen csillagok ezrei nyugodtan fénylenek. Olyan könnyű lehet nekik, csak egy dolguk van…ragyogni.

Sokszor gondolkodtam, hogy mennyivel könnyebb lenne az élet mese figuraként. Akkor rajzolom meg magam, amikor akarom, akkor radírozok, amikor akarok. Néha jó lenne csak úgy kiradírozni a testem, hogy csak a büszke, magabiztos lelkem éljen.

-Hol vagy? – lelkemet nem látom. Messze járhat már.

-Itt vagyok. – suttogja egy hang.

-Nem látlak.

-Itt vagyok.

-Elviszel a világodba? – most már én is suttogva köpöm a szavakat.

-Hiszen ott vagy.

Körül vesz a sötétség, semmit nem látok, csak a mély, komor, félelmetes feketeséget. Miért nincs csillag az égen? Miért nem ragyog a hold? A lelkem miért erősebb a testemnél?

-Hogyan legyek erős? – kiáltom. De választ nem hallok. Senki nem felel, egyedül vagyok a mély sötétben.

Lelkem immár messze jár, messze ott, ahol nincs feketeség, nincs félelem, düh, féltékenység és csalódás. Kedvesség van lelkem világába, szeretet, megbecsülés, becsület, kitartás….Mind az, ami a testemben nincs meg. Testem a sötét hordozója, míg lelkem a fény. Azt hiszem elakadtam a sötétségben, fényt adó lelkem itt hagyott, egyedül. Egyedül, magányosan.

Hiba sír utána testem, amíg szilárdan nem állok a lábamra, addig lelkem nem hozza nekem a biztonságot nyújtó fényt. Pedig testem fél a sötétben, de legjobban az egyedül léttől fél. Ha egyedül marad, maganyás lesz és csak a lassan halad előre a sötétben tapogatózva, míg lelkem új tájakat fedez fel, új réteket, mezőket, tengereket, óceánokat. Testemnek mindez csak vágy álom. Álom a tökéletes élet után. Mit nevezhet az ember tökéletesnek? Egyáltalán kinek mit jelent az, hogy tökéletes?

-A legfontosabb kérdés, hogy számodra, mi a legtökéletesebb!? – újra csendül lelkem ismerős hangja.

-Nem tudom.

-Kutas.

-Gyenge vagyok.

-Bátorság.

-Félek!

-Merj.

-Vesztek!

-Küzdj.

-Vigyél el!

-Harcolj és elviszlek oda, ahol nem kell elviselni a fájdalmat.

Lelkem hangja nyugodt, halk, mégis erőt adó.

Nem tudom mitévő legyek, nem tudom hogyan éljem az életem…..

Rékának esti mese :3

-Mirae jobb lenne, ha bemennél a mosdóba. - figyelmeztetett barátnőm.

-De miért? - kérdeztem vidám, mivel kicsit már kezdett hatni a temérdek koktél, amit az este folyamán fogyasztottam.

-Itt van Eli.

A vigyor azonnal lefagyott az arcomról és magam után rángatva Kevint bevonultunk a lány WC-be.

-Miért jöttünk ide? - kérdezte aggódva.

-Itt van az exem. - hadartam.

-Eli? Basszus. Nem bujkálhatunk örökké a lány mosdóban, már csak azért is, mert fiúból vagyok.

Nem tudtam mit tegyek. Kevinnel nem régen jöttünk össze, nagyon szeretem, de valahogy Eli mindig bezavar, SMS-ek küldözget, hívogat. Már jó ideje időzhettünk az egyik kabinba mikor ismerős hang csapta meg a fülem.

-Mirae itt vagy? Én vagy az Yeo. - Yeo volt a legjobb barátnőm, azonnal kirohantam és magam sem tudom, hogy a még bennem lappangó alkohol vagy az izgalom miatt cselekedtem, de a karjaiba ugrottam és zokogtam. Hosszú percekig csak álltunk édes hármasban, hangos zokogásomat hallgatva.

Aztán barátnőm megkérte Kevint, hogy térjen vissza a buliba, mi pedig kerülünk egyet. Az utcán hatalmas pelyhekben hullott a hó. A hideg kellő mértékben kitisztította a fejem. A csendes sétánk alatt sok mindenen kezdtem gondolkozni. De egy rövid dudaszó zökkentett ki.

-Mira szállj be kérlek. Beszélnünk kell. - Eli hangja még mindig beindított bennem valami olyat, amit nem kéne. A testem automatikusan égni kezdett, és vágytam, hogy érintsen engem.

-Menj el! Eli kérlek, hagyj békén. - mondtam, ostoba buta módon a kocsi felé fordulva édes arcát kezdtem el figyelni. Szemei a sírástól vöröslöttek, arca a megszokott tökéletes helyett most sápadt, sovány volt. Borzasztó volt őt így látni. De tudom, hogy jól cselekedtem mikor szakítottam vele. Hiába a minden elsöprő szerelem, ha körülötted mindenki ellenzi a kapcsolatot, pusztán azért, mert a párod egy kicsivel idősebb. Ekkor döbbentem rá, én még szeretem őt. De nem hagyhatom magára Kevint, nem érdemli meg, ő húzott ki a depresszióból, mindent megtesz értem. Hosszú eszmefuttatásomnak végül az lett a vége, hogy Eli kocsija hangosan felmordult és eltűnt. 

-Haza mehetnénk? - kérdeztem halkan. Nem vágytam másra csak arra, hogy befeküdjek az ágyamba és aludjak egy nagyot. Kevinnek írtam egy SMS-t, hogy haza megyek pihenni és, hogy ne haragudjon.

A lakás csendessége és sötétsége tökéletesen tükrözte a hangulatom. Cipőmet lerúgtam, berohantam a szobámba és ruhástól bedőltem az ágyba. A takarót a fejemre húzva próbáltam átkergetni magam álomvilágba. Ám egyszer csak hideg szellő csapott meg, az ágyam széle besüppedt és karok fonódtak a derekamra. Azonnal felismertem Eli izmos karjait. Hátrébb csúsztam, hogy hozzá tudjak simulni, halkan kuncogott, az édes hang hallatán nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.

-Azt hiszem szeretlek. - suttogtam.

-Akkor miért szakítottál velem?

-Mert senki nem örült velem.

-Te azért jöttél velem össze, hogy másoknak jó kedve legyen? - vette viccesre a komolynak indított beszélgetést.

-Eli...

-Sajnálom. De most komolyan, ne másoknak akarj megfelelni. Elég, ha te biztos vagy magadban.

-Te bölcs galamb.

-A bagoly a bölcs.

-De nekem egy galambom van. Egy irtó helyes, irtó szexi...

-Irtó szerelmes. - vágott közbe.

-Irtó szerelmes galambom.

Maga felé fordított, megsimogatta az arcom és ajkai végre ajkaimra találtak.

Szandy- Azt hittem ismerlek (Beast-es)

Csak álltam és néztem, ahogy a szerelmem fején lassan elkezd valami piros folyadék csorogni. A szememből egy könnycsepp gördült végig az arcomon. „Nem lehet,ezt nem hiszem el.”- gondoltam magamban. Térdre rogytam és hangosan zokogni kezdtem.

-Miért kellet? Miért pont téged kellett megölnöm? –üvöltöttem és ököllel vertem az immár holtan fekvő testet – Dongwoon, nem halhatsz meg, nem most. Kérlek gyere vissza, kelj fel, ölelj és csókolj meg.

-Miya, gyere. Mindjárt itt van az erősítés. – rángatott fel a test mellől társam.

-Nem,  Junhyung nem megyek. Itt maradok. – üvöltöttem hangosan, mire Junhyung hirtelen pofon vágott.

-Basszus, térj már észhez. Ő egy körözött bűnöző, hogy bírod elviselni?! – mondta, majd rám  nézett - Sajnálom, de tudod, hogy ő rossz fiú volt.

Nem mondtam semmit, csak odamentem, fejemet a vállára hajtottam, mire ő szorosan átölelt. Évek óta társak vagyunk tudja, hogy néha észhez kell térítenie. Már megérkezett az erősítés mire teljesen magamhoz tértem. A kapitány oda jött gratulálni és, hogy közölje velünk, holnap várja a részletes jelentést az estéről.

Junhyung úgy érezte jobb lesz ha haza kísér. Láttam, ahogy Dongwoon testét beleteszik egy hatalmas fekete nejlon zsákba. A teste ernyedten feküdt, szemei csukva voltak. Nem mozdult, örökre elaludt. A nap már kezdett feljönni, mire a lakásmohoz értünk. Egész úton egy szót sem szóltam, csak némán bámultam ki az ablakon  és próbáltam gátat szabni a feltörni akaró emlékeknek. Lassan kiszálltam, megköszöntem, hogy haza hozott.

-Ne aggódj, minden rendben lesz. Aludj egyet, 9-re érted jövök.

-Rendben. Te is pihend ki magad,hosszú volt az éjszaka. Üdvözlöm Hyunseung-ot.

-Átadom!- megvártam még Junhyung elhajt és csiga tempóban elindultam felfelé. Közben elgondolkodtam azon,  hogy milyen lesz, mikor Junhyung haza ér: Leveszi a cipőjét, bebújik kedvese mellé az ágyba, megöleli és elalszik. Imádtam Junhyungékat, amikor vele van Seungie, mindig sokkal vidámabb, az én komor társam. Emlékszem, amikor elmondták, hogy ők együtt vannak, olyanok voltak, mintha áldást kértek volna tőlem. Azt hitték megijedek ha meg tudom, hogy melegek, tévedtek, azóta jobb barátok lettünk.

Az utolsó lépcsőfordulóban a szívem dobbant egy nagyot, a szememet ismét könnyek kezdték mardosni. Engem senki nem vár az ágyban, engem senki nem fog megölelni, egyedül leszek. Eddig mindig Dongwoon várt ha az éjszaki műszakból haza értem. Mire beléptem a lakásba a kávé frissen gőzölgött a poharamban, amin egy közös fotó van rólunk, a szülinapomra kaptam tőle. Sose aludt mikor haza értem, korán felkelt csak, hogy láson mielőtt munkába megy. És most? Nem vár senki, csak az üres lakás. Leültem a lépcsőre és sírtam. Hirtelen valami nedves kis valami csikizte a tenyerem.

-Miya? – kérdezte egy ismerős hang.

-Ó Yoseob? Nincs még korán Boo sétáltatásához? – a szomszédom Yoseob, 3-an laknak a mellettem lévő lakásban, Doojoon, Kikwang és Yoseob, plusz a kutyájuk Boo.

-Muszáj, a két lustaság még horpaszt. De mi történt?

-Dongwoon meghalt. – mondtam halkan.

-Hogy mi?- kerekedtek nagyra Yoseob szemei, ölébe vette Boo-t és leült mellém.

-Éjfél tájékán kaptunk a kapitányságra egy faxot, amiben az állt, hogy  Dongwoon-t évek óta körözik. Bérgyilkos volt....egy maffia csoport tagja. Azt írták, hogy a mi körzetünkben bújt meg és induljunk el a megkeresni. Gyorsan felhívtam a kapitányt, aki ismertette a feltételezett helyszínt, azt mondta vigyázzunk, mert fegyver van nála. Egy ideig kerestük, majd a nagy áruház parkolójában megállítottuk – az emlékkép úgy jelent meg lelki szemeim előtt mintha csak újra átélnék mindent – Hirtelen fegyvert rántott a társamra, lőtt, de szerencsére nem találta el. Engem nem vett észre. Még egyszer lőtt, mire én is elsütöttem a fegyvert… - a könnyek patakzottak a szememből, erőt vettem magamon és folytattam – Észre vett, nézett, nem szólt semmit, csak mosolygott. Lassan térdre rogyott, hang nem jött ki a torkán, de láttam, hogy mond valamit. Eldobta a fegyvert és magához intett. Oda siettem, még mindig mosolygott. Azt mondta, hogy sajnálja és, hogy én vagyok a legszebb dolog az éltében. Aztán a fejéből elkezdett csorogni a vér, semmit nem tehettem, hogy megmentsem csak álltam némán és figyeltem, ahogy meghal. – nem bírtam tovább és hangosan felzokogtam. Yoseob átölelt, nem mondott semmit, csak lassan ringatott, míg én hangosan zokogtam a karjaiban, mint egy kis gyerek.

-Nem lesz semmi baj, menj pihenj le. Akarod, hogy bekísérjelek? – kérdezte egy jó 10 perc után.

-Köszönöm, de most szeretnék egyedül lenni. Köszönöm, hogy meghallgattál. –szipogtam.

-Ez egy barát dolga. – megölelt és elengedte a már türelmetlen Boo-t.

Lassan bele helyeztem a kulcsom a zárba, olyan hangosan kattant, hogy szinte belesajdult a fülem. Beléptem a szobába és első utam a konyhába vezetett, hátha mindez csak egy buta álom volt és Dongwoon ott vár az ágyban, de semmi. A konyha pulton találtam egy levelet:

Kedves Miya!

Nagyon szeretlek! Ha ezt a levelet olvasod én már nem leszek melletted. Be kell, hogy valljam soha senkivel nem éreztem olyan jól magam, mint veled. Senkit nem szeretek nálad jobban ezt soha ne felejtsd el. De el kell hagyjalak. Soha nem beszéltem a munkámról, ennek oka volt. Ha bele pusztulok se tudok a szemedbe nézni a bűntudat miatt. Apám a koreai maffia egyik vezető tagja, egyetlen fiú gyermekként át kell vennem az ipart, közben több száz ember vére tapad a kezemhez, mert ha nem teszem amit mondanak, engem ölnek meg. Remélem megérted! Ne keress, megpróbálok teljesen eltűnni az éltedből, már az a 2 év is sok volt, de nem bántam meg. Ne haragudj szerelmem!

Ölel és csókol (a csókod nagyon hiányozni fog)

Dongwoon!

Szeretlek!!!!!

u.i.: Nézd át a gépem, nagy kockázatott vállaltam, de nem érdekel , akarom, hogy tudd ki is vagyok pontosan!

Már nem tudtam hangosan sírni, csak remegve bementem a hálószobába, felvettem Dongwoon egyik kinyúlt pólóját és a pizsoma nadrágját és befeküdtem az ágyba. A levél még mindig a kezemben volt, a párnán Dongwoon hajának mentolos illata, a ruhájából Dongwoon illat áradt. Megszólalt a telefon, nem érdekelt, csak hagytam hagy csörögjön, vártam azt az ismerős hangot, egyszer csak megszólalt a rögzítő:

-Itt Dongwoon és Miya, valószínű, hogy szerelmeskedünk és nem tudunk a telefonhoz jönni! –Dongwoon édes hangját hallottam a rögíztőn, becsuktam a szemem és magam elé képzeltem, de képzelgésem Junhyung hangja zavarta meg.

-Miya, itt Junhyung. Remélem jól vagy, pihend ki magad, betelefonáltam az örsre, hogy ma nem mész be. Pihenj! Szia! 

Ahogy elhallgatott a telefon újra becsuktam a szemem és ismét magam elé képzeltem,ahogy Dongwoon itt fekszik mellettem, magához ölel és megcsókol.

-Miért mentél el?- kérdeztem a képzeltbeli Dongwoontól.

-Sosem mentem el butus. Mindig veled maradok és vigyázok rád.

-Tudom, hogy csak a képzeletem játszik velem.

-Édesem itt vagyok és mindig itt leszek ha szükséged van rám.

-Megcsókolnál?- kérdeztem halkan az üres szobába, de nem érkezett rá válasz. –Dongwoon?

-Itt vagyok kicsim.

-Ne menj el, várd meg amíg elalszom és csak utána hagyj magamra.

-Rendben! Aludj, biztos nagyon fáradt vagy.

-Megöltelek.- mondtam és arcomat a párnába temetve sírtam. Kis idő múlva sikerült elaludnom. Délután egy óra volt, mikor felkeltem. Magam elé vettem a laptopom és bekapcsoltam, elindítottam egy videot, amin ketten vagyunk:

-Miya! – suttogta Dongwoon.

-Igen?

-Szeretlek!

-Én még jobban, de miért suttogunk?!

-Nem tudom, de várj….- letette a kamerát Dongwoon, odajött hozzám és megcsókolt, aztán gyorsan kikapcsolta. Majd végig néztem a közös képinket. Eszembe jutott, hogy meg kell nézzem Dongwoon gépét. Ahogy bekapcsoltam a szívem majd kiugrott a helyéről, egy mappa tele azokkal a személyekkel, akiket meg kellett ölnie, egy mappa tele a maffia tagjaival….egy mappa tele a közös emlékeinkkel. Találtam egy fotó sorozatot, én voltam rajta,amikor járőrözni voltam, biztos követett. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak a képek címein: Az én drágám bekeményít, A szerelmem a legjobb rendőr a világon, Imádom ezt a nőt…

Hogy ne fájdítsam a szivem, magamhoz vettem az én gépem is és elkezdtem az eltűntek listáját végig nézni, 80%-át Dongwoon ölte meg. Ezzel az anyaggal, ami a gépen van végre letudjuk csukni, az összes maffia tagot. Gyorsan áttöltöttem a gépemre mindent és felhívtam Junhyungot:

-Hallo! Baj van? – vette fel azonnal a telefont.

-Szia Junhyung, nem semmi, csak találtam valamit, ami érdekes lehet a számunkra.

-Na mi az?

-Most küldöm át….- mondtam és remegő kézzel megnyomtam a küldés gombot. Kis csend után Junhyung nagyot sóhajtott. – Rendőr vagyok, nem hallgathatok el bizonyítékot.

-Tudom és köszönöm, hogy engem hívtál először.

-Te vagy a társam. Majd mutasd meg a kapitánynak, amint tudok be megyek.

-Ma nem kell jönnöd, a jelentésed megírtam, leadtam. Miya nem tudnál ma dolgozni, aludj vagy sétálj egy nagyot.

-Köszönöm  Junhyung. –mondtam halkan.

-Nem tesz semmit, jó- társak és barátok vagyunk már régóta, ez csak természetes. Szia! – letette én pedig csak hallgattam a telefon búgását.

Szerettem és még mindig szeretem Dongwoon-t, de rossz fiú volt, én pedig rendőr vagyok, a rossz fiúk ellen. Ahogy elküldtem az anyagot a rendőrség összes tagja riadóztatva lett, mindenkit letartóztattak. Megkaptam Dongwoon hamvait, mivel az apjának a kérésemre azt mondták, hogy eltűnt. Egy szép májusi délután lementem a Han folyó partjára és szétszórtam a hamvakat, majd órákig ültem és sírtam. Nem akartam megölni, de nem hagyott más lehetőséget. Ha tehetném és visszafordíthatnám az időt, valószínű nem lőttem volna azonnal, szóltam volna, hogy ott vagyok és, hogy fejezze be. Vajon akkor mi történt volna? Nem halt volna meg, de börtönbe került volna, ki tudja meddig. Talán jobb ez így neki? Hiányzik, néha még most is előveszem és megnézem a régi videóinkat, a képeket. A ruháit nem mostam ki, így még mindig ha rá gondolok, oda teszem magam mellé az ingét és olyan,mintha velem lenne.

Réka: Regret ( Vinseop. +18)

- Kevin az isten szerelmére, mi bajod van már megint?!- dörömbölt a zárt ajtón egy kicsit sem nyugodt galamb.

- Mégis mi lenne?!- hisztizett a pösze az ajtó túloldalán a közös szobájukba, majd elkezdett mindent össze-vissza dobolni. Teljesen felforgatta szerelmi fészküket. Haragudott a washingtonira. Lehet kicsit túldramatizálta a dolgot, de nagyon megbántotta Eli, pedig pont tőle nem várta.

*1 órával ezelőtt*

 A fiúk éppen, hogy hazaestek a próbáról. Mind fáradtan rogytak le a dorm nappalijában. Valaki a kanapét választotta, volt aki simán a földön feküdt. Még a kabát is néhányukon rajta volt, majd mikor Soohyun rájuk parancsolt, hogy vigyék ki, azonnal, mint a kis katonák, mikor a hadnagy mond valamit, repültek és felakasztották helyükre a ruhaneműt.  Kevin ment utolsóként. A sötétben tapogatózva már éppen akasztotta volna fel kabátját, mikor hátulról valaki hozzáért, majd hozzásimult, végül a nyakába csókolva magához ölelte.

- Mmm. – adott hangot tetszésének a san fransiscoi. Várta volna, hogy a mögötte lévő személy folytatja, de nem tette. – Eli. – suttogta a sötétségbe. Fordult volna meg, de a washingtoni nem engedte neki. Még jobban magához szorította a pöszét. Fejét vállára hajtotta és csak álltak a sötétbe burkolózva. A san fransiscoi érezte a washingtoni leheletét bőrén. Beleborzongott a meleg, csiklandozó érzésbe.

- Kevin, mit csinálsz ennyi ideig? - hallották a leader hangját és közeledő lépteit, de nem váltak el egymástól. Ugyanúgy ölelték a másikat, mint pillanatokkal ezelőtt. Csak hirtelen felkapcsolódó lámpára rebbentek szét.

- Hát ti? - kérdezte Kiseop sokat sejtetően.

- Csak a kabátomat hoztam ki .- mondta Kevin remegő hanggal. Félt, hogy lebukott csapattársa előtt, bár tudta, hogy a többiek sejtik mi van közte meg a  washingtoni között, mégis megijedt, hogy lebukott.

- És te Eli? - kérdezte mosollyal az arcán az ulzzang.

- Hát..- kezdte bizonytalanul, majd hirtelen kabátjához nyúlt. - Csak kint felejtettem a telefont. – vette ki zsebéből a készüléket és lóbálta meg a levegőben.

- Nem bírsz nélküle egy percet sem?

- Ami azt illeti, Seoppie, nem. - mondta egy vigyor kíséretében a galamb.

- És villanyt miért nem kapcsoltatok? -  tért vissza az ulzzang a kötekedéshez.

- Kiseop, menj és foglalkozz a saját dolgoddal. - akadt ki egy picit Eli és otthagyta a Vinseop párost.

- Mit csináltatok?- próbálkozott az ulzzang újra a pöszénél, mikor a galamb már hallótávolságon kívül volt, vagyis helyett foglalt a többiek között a nappaliban.

- Már elmondtunk. –remegett meg a san fransiscoi hangja, mikor bőrén érezte  Seoppie érintését. Kabátját gyorsan felakasztotta és próbált volna szabadulni, de ahogy elindult a mellette lévő csuklón ragadta és magához rántotta.

- Kiseop, kérlek. Engedj el. -   nézett a csapattársa szemébe.

- Neki miért engeded?- kérdezte a pösze fülébe suttogva.

- Láttál minket?- fordult ijedt arccal az ulzzang felé.

- Kevin, látom…

- Te semmit nem tudsz Kiseop.- rántotta ki karjait a san fransiscoi és trappolt be a többiekhez a nappaliba. Szótlanul, sértődött arccal ült le közéjük.

- Neked meg mi bajod van?- fordult felé Dongho.

- Semmi.  Mégis mi lenne?! Baj, hogy idejöttem?!  Zavarok?! Mert, ha igen akkor kezd ezzel,és…

- Komolyan mi bajod van?- szakította meg Hoon.

- Csak havibajos. – adott választ a washingtoni, amitől mindenki nevetésben tört ki, kivéve egy személyt.

- Hogy mi?- kerekedtek el a pösze szemei.

- Ugyan Kevin,mindenki tudja, hogy te vagy a lány a kapcsolatban. – fejtette ki előbbi rövid  válaszát Eli.

- Seggfej. – fogta meg a hozzá legközelebb lévő tárgyat Kevin és a galambhoz vágta.  Felállt és trappolva zárkózott be közös szobájukba.

*End of flashback*

- Eli gyere. Hagyd, úgy se fog egy darabig kijönni a barlangjából. – szólt Soohyun az ajtót püffölőnek.

- De, Soo…

- Semmi de. Jössz, most azonnal- parancsolt rá. - A fejeddel is kéne kezdeni valamit. - mondta.

- Mi van a fejével?- kérdezte a dühtől elvakult Kevin, de választ egy darabig nem kapott.

- Nincs semmi baja. - erősködött a washingtoni. Lépet volna el az ajtótól, de megszédült.

- Még hogy nincs semmi baj. - fogta meg Kiseop és segítette ki a konyhába. - Tudod lehet nem látszik, de Kevin azért nem olyan gyenge és a távirányító elég nagyot tud ütni. - magyarázta az ulzzang útközben.

Szóval a távirányító volt? De mi történt? Remélem…Nem Kevin te most haragszol. Megérdemelte az az öntelt galamb. De hát…Semmi de hát…. Kezdett el fejében magával veszekedni. Végül megelégelve a dolgot felkapta bőrdzsekijét és kiosont a szobából. A zárt lassan kattintotta el, hogy senki ne hallja meg. Az előszobában felhúzta cipőjét és vaksötétben távozott a dormból. Kiérve az épületből csak elindult az egyik irányba. Jogsi híján kénytelen volt a tömegközlekedést választani, de ő ezt is mellőzte inkább és lábaira hagyatkozott. Már sétált egy ideje, mikor zenét hallott. Nem nagyon volt híve szórakozó helyekre járni, sőt tabu volt nálunk ez a lehetőség a kikapcsolódásra, de most valahogy izgatta a dolog. Kényszert érzett arra, hogy bemenjen. A helységből kihallatszódó zene a velejéig magával ragadta. Lábait mozgásra bírta, így jobbnak látta bemenni, mint az utcán elkezdeni táncolni. Belépve már nem találta olyan vonzónak a helyet, még se futamodott meg.  A tömény piaszag keveredve a cigarettával és enyhe izzadságszaggal nem túl kellemes egy totál józan ember számára, de nem érdekelte. A pulthoz sétált. Halvány lila gőze nem volt arról mit csinál, hogy később megbánja az egészet. A pultostól ugyanolyan piát kért, mint a mellette lévő. Nem akart beégni, hogy totál nincs otthon az ital témában. Mikor megkapta, azonnal lehörpintette az egészet, mintha csak vizet inna és már rögtön kérte a következő. Már számolni nem tudta hanyadik körnél tart mikor rezgést érzett a zsebében.

- Halló. hük.- vette fel a telefont a pösze.

- Omoo, Kevin te hol vagy?

- Kiseoppiiiiie!

- Kevin, hol a jó büdös francban vagy?!

- Fogalmam sincs. - kuncogott bele a telefonba.

- Kérdezz meg valakit, vagy add át a telefonod vagy mit tudom én, de azonnal mondj egy helyet.

- Tessék beszéljen vele .- nyújtotta át mosolyogva a készüléket a mellette ülőnek. A férfi nem értette mit akarnak tőle, de elvette a felé nyújtott tárgyat.

- Halló. - szólt bele.

Kevin nem értette mi történik körülötte, azt se tudta csapattársa mit beszélt a férfival.  Csak nézett ki fejéből és amint meglátta a pultost rögtön kért még egy körrel.

- Szerintem elég lesz mára. – fogta meg az ismeretlen férfi a kezét mielőtt a pösze a szája elé emelhette volna. – Tessék. – adta vissza a telefont Kevinnek, aki csak letette maga mellé.

A san fransiscoi a pulton támasztva fejét, beszélgetésbe elegyedett a férfival, majd percekkel később hirtelen felállt.

- Valami baj van?- kérdezte a férfi.

- Nem. - nézett  szemeibe. Lassan közelebb lépett hozzá. Úgy érezte, hogy szemeit rabul ejtették. Képtelen volt levenni tekintetét a kedves idegenről. Percekig  mozdulatlanul nézte, csak a dereka köré simuló kezekre eszmélt fel. A férfi mancsai voltak. Kellemes bizsergés futott végig testén, ahogy a férfi egyre közelebb húzta magához, majd ajkaira hajolt. Kevin szemeit becsukva várta a puha melegséget, de mielőtt ajkaik egybeforrtak volna a kezek derekáról hirtelen eltűntek. Szemei azonnal kipattantak, de a pillanatokkal ezelőtt ott lévő férfi helyén már teljesen más személy állt.

-  Kiseop?! – csodálkozott a pösze. A férfi a földön fogta arcát és szűrős tekintettel mérte végig a fiút, de tenni már nem tett semmit, csak felállt és otthagyta az előbb majdnem megkaparintott zsákmányát.

- Normális vagy? Gon…- kezdte volna az ulzzang, de ahogy Kevin karjai nyaka köré fonódtak nyelve megakadt. – Kevin. – szólította meg a fiatalabbat, de ő csak közelített felé. Már bőrén érezte leheletét. Szemeit lehunyta és várta, hogy a pösze lépjen, de nem tette. Kiseop szemeit lassan kinyitotta és elveszett a pár milliméterre lévő szempárban, amik őt bámultam.  A barna írisz gyönyörűen csillogott.  A sötétség , mely megbabonázta eltűnt és ajkai, amik eddig üvöltöttek a hiányérzettől, valami puhát éreztek magukon.  A pösze még jobban húzta magához az idősebbet, végignyalt annak ajkain bebocsátást kérve és nyelvével gyengéden masszírozni kezdte a másikét. Teljesen elvesztek egymásban.

- Kev…- vált ki Kiseop a csókból.

- Tudom, hogy te is akarod. – suttogta  fülébe, majd nyelvével belenyalt, mire az ulzzang megborzongott.  – Naaa, ne kéresd magad .  - kezdett el nyavalyogni  a pösze.  Kevin kezeivel elengedte az idősebb nyakát. Egyik kezével lassan simított végig az ulzzang hátán. A gerincvonalán haladt egyre lejjebb, majd fenekéhez érve belemarkolt abba és kezeit előre vezette, de mielőtt hozzáérhetett volna az ulzzang éledező cimborájához kezeit megállították.

- Gyere. – érezte a szorítást csuklóján, majd a rántás amivel lábait mozgásra bírták.  Gyors visszakapott a pulton pihenő telefonjáért, majd együtt hagyták el a szórakozóhelyet, ahova a kisebb, csak dühe miatt tért be.

- Na és hova?- kérdezte kíváncsian a pösze. Az ulzzang nem felelt. Kezét, mely a fiatalabb csuklóját szorította, annak tenyerébe fektette, ujjaikat összekulcsolta és vezette hazáig társát. – Kiseoppie. – szólította meg az eddig csendben bandukoló fiú az idősebbet, aki erre az egy szóra megállt a lépcsőház melegében. Lesétált a pár lépcsőfokkal lejjebb lévőhöz magához húzta és vadul ajkaira mart.  Nyelveik vad táncot vívtak, míg felértek ajtajukhoz. Lihegve álltak közös lakhelyük bejárata előtt. Szapora légzésüket próbálták helyreállítani, majd beléptek a dormba.  A csapat egy emberként ugrott az ajtónyitódás hangjára és pillanatokon belül a két érkező előtt toporogtak.

- Omo, Kev te mit csináltál magaddal?- kérdezte meglepődve a galamb. A kérdezett nem válaszolt. Cipőjétől próbált megszabadulni több kevesebb sikerrel.

- Hadd segítsek. – lépett mellé a washingtoni.

- Hagyd, majd én. – lökte félre társát az ulzzang. – Jobb lenne, ha lepihennél. A fejednek nem tesz túl jót ez a sok mozgás. – parancsolta szinte ágyba a rappert. A távirányító, mely Kevin jóvoltából Eli fején landolt kisebb agyrázkódást okozott.  A washingtoni puffogva, de hagyta, hogy az ulzzang segítsen kedvesének.  Miután Kevin is sikeresen megszabadult lábbelijétől első útjuk a fürdőbe vezetett.  Kiseop betessékelte a kisebbet, majd magukra zárta az ajtót. A zár kattanásával Kevinben, mintha elszakadt volna valami. Úgy esett neki az idősebbnek, mintha hónapok óta éheztették volna. Mintha nem lett volna valakije, akivel szabadidejét hasznosan, szenvedéllyel túlfűtötten tölthette volna. Mint egy szex éhes vadállat, úgy mart puha ajkaira. Kezei utat találtak pamut pólóján. Ujjbegyeivel végigszántott oldalain, mély sóhajokat kiváltva a másikból. Kiseop magához rántotta a báránybőrbe bújt kis farkast.  Csókjukat megszakította és a fiatalabb nyakához hajolt. Ajkaival simogatta a  baba popsi bőrt, leheletével csiklandozta a kezei közt lévő fiú bársonyos érintésű testrészét. Finoman harapdálni kezdte az ütőerek melletti részt, majd vállát apró puszikkal ellepve megkereste pólójának alját. Ujjai közé fogta a puha anyagot és a törékeny fiú oldalain végigsimítva lassan levette és a földre dobta.  Kevin követve az idősebb példáját, annak pólóját lassan felhúzva ajkain végignyalt és lehúzta a pamut anyagot a fiúról és sajátja mellé dobta. A kidolgozott felsőtestet puszikkal lepte el.  Az idősebb mellkasán elidőzött egy csöppet. Tetszett neki, ahogy az apró érintésekkel sóhajok milliói törtek fel az ulzzang szájából. Kevin mielőtt a másik nadrágjához nyúlt volna felpillantott az előtte álló fiúra, aki csukott szemmel várta a folytatást, majd a semmit tevést megunva felhúzta magához a fiatalabbat és szenvedélyes csókban forrtak össze. Derekánál fogva felültette a szekrényre. Kevin lábait összekulcsolta az ulzzang derekán ezzel még közelebb szorítva magához. Kezeit a fiú tarkóján pihentette, majd ujjaival hajába túrt, ezzel még jobban izgatva a másikat. Az idősebb a szekrényen pihenő nadrágjához nyúlt. Ujjaival kibontotta a már kényelmetlenné vált ruhadarabot és elkezdte lehúzni. A fiatalabb kissé megemelkedett ezzel segítve a másikat. A nadrág lekerültével Kevin megszakította a csókot, lehuppant előbbi helyéről és leráncigálta az ulzzangon lévő felesleges ruhadarabokat. Kiseop magához ölelte a pöszét és nyakát karcolgatta fogaival, amibe a fiatalabb beleremegett, ahogy az idősebb foga hozzáért forró bőréhez. Ujjaival végigsimított a kisebb gerincvonalán, majd boxere pereméhez nyúlt. Nem húzta még le a kényelmetlenné vált ruhadarabot, hanem kezével játszadozott a pamut anyagon. Szájával végigsimított a fiatalabb vállán,majd kulcscsontjában harapott.

- Kiseop.- sóhajtotta a san fransiscoi az idősebb nevét, majd a kulcscsontján játszadozó nyelvet birtokba vette,közben egyre hátrált. Már a zuhanykabinban álltak mindketten, de csókjukat egy pillanatra se szakították meg.  Kevin kezei az idősebb hátáról a csaphoz vándoroltak. A víz, mely a zuhanyrózsából folyni kezdett égette mindkettőjük bőrét.  Kiseop keze a fiatalabb fenekét markolászta,  majd egy laza mozdulattal, csókjukat megszakítva kibújtatta a már szűkössé vált alsóneműjéből. Kevin lábai megremegtek, ahogy az idősebb bőréhez ért. Perzselték , égették felhevült testét a másik apró, véletlenszerű érintései. Az ulzzang kezei áttértek a fiatalabb formás fenekéhez és heves csókjuk közben a két gömbölyded testrészt kényeztette. Kevin kezei a fiú hajából, a gerincvonal mentén a derekán kulcsolódtak össze. Ujjai elengedték egymás és lassan kettőjük közé vezette őket. Kiseop izmos hasán pihentette kézfejét. Elvált az idősebb ajkaitól. Kezével lassan végigsimított hasán , majd elérve célját , az idősebb ágaskodó barátjára markolt. Az ulzzang száját halk sóhaj hagyta el, ahogy az előtte álló fiú lassan nemesebbik feléhez ért, ujjait lassan összekulcsolta rajta és bársonyos érintésű kezét húzogatni kezdte. Kevin leguggolt és fejét lassan közelítve az idősebb farkára hajolt. Szívogatni kezdte a makkot. Fejét lassan mozgatni kezdte, ezzel felváltva előbbi tevékenységét.  A fürdőt a víz hangja mellett az idősebb egyre hangosabb sóhajai töltötték meg. Tetszett neki amit a kisebb művelt a haverjával.  Élvezte , ahogy a pösze fogai karcolgatták a bőrt rajta. Kevin kezdeti lassú mozgása egyre gyorsult. Az ulzzang sóhajait halk nyögések váltották fel.  Végtagjai remegni kezdtek. Érezte, hogy közel jár már a célhoz.  Hátát nekidöntötte a hideg csempének és élvezte Kevin tevékenységét.

- Ke..vinh… mind..járth..- próbált egy értelmes mondatod összerakni, de a pösze nyelvtechnikája annyira az őrületbe kergette, hogy képtelen volt megszólalni. Kevin abbahagyta a mozgást. Csak fogával karcolgatta az egyre lüktetőbb ereket az ulzzang hímtagján. Nyelvével makkján körözött, majd újra mozogni kezdett.

- Kevinh… énh…- nyögdécselt Kiseop. Kevin figyelmen kívül hagyta, az idősebb makogását és egyre gyorsabb tempóra váltott.  Kiseop kezeit, amikkel eddig a csempét támasztatta a kisebb fejéhez tette.  Hajába túrt, majd egy laza mozdulattal teljesen magához rántotta. Szemeit lehunyta, háta ívbe feszült és barátocskája teljes tartalmát Kevin szájába ürítette.  A pösze kezeit az idősebb combjára téve próbálta magát eltolni, hogy levegőhöz jusson. Kiseop szemei kipattantak, ahogy bőréhez ért a kisebb, kezeinek szorítása lazult. Ujjaival álla alá nyúlt. Felhúzta magához a san fransiscoit és egy szenvedélyes csókba invitálta.  Kezeivel vadult túrt a kisebb hajába. Élvezte az elmúlt perceket és ő is örömet akart szerezni a pöszének. Kezei, amik pillanatokkal ezelőtt még a fiatalabb haját rendezgették már lent motoszkáltak deréktájt és próbálták az őrület határaira repíteni a pöszét. A san fransiscoi se tétlenkedett. Ujjai, melyek eddig az ulzzang derekán pihentek lassan körberajzolták fenekét, majd egy közülük a két félteke közé csusszant.  Kiseop a feszítő érzés hatására elvált a kisebb vérvörös ajkaitól és kérdőn nézett a vágytól izzó szemekbe. Kevin egy kaján mosoly kíséretében közelebb hajolt az idősebbhez, száját ajkaihoz érintette miközben lent ujját lassan megmozdította. Nyelvével végignyalt a már duzzadt ajkakon, szemeivel fogva tartotta az idősebb barna íriszeit , ujjával egyre mélyebbre hatolt a másikban. Kiseop keze se tétlenkedett. Egyre gyorsabb tempót diktált a fiatalabb nemesebbik felén, minek hatására a pöszéből halk nyögések és sóhajok ezrei törtek fel. Kevin, hogy elterelje az ulzzang figyelmét rátapadt annak kulcscsontjára és harapdálni kezdte a puha bőrt, közben még egy ujját becsúsztatta.  Mozgatni kezdte őket, ollózott velük, hogy jól felkészítse az idősebbet, mint ahogy Eli szokta őt.  Idővel harmadik ujját is csatlakoztatta a többihez. Kiseop felszisszent a fájdalomtól keze ennek ellenére tovább kényeztette a pöszét. A san fransiscoi háta pillanatok múlva ívbe feszült, ujjai mozgása abbamaradt. El érte határait. Fehér magjának minden cseppje az ulzzang kezén kötött ki.  Ujjait lassan kihúzta az idősebből, majd kérdőn nézett rá. Kiseop kezét szájához emelte, nyelvét lassan ujjaihoz érintette, majd végignyalt rajta. Tevékenysége közben végig a pösze szemébe nézett.  Fogva tartotta szemeit.  Az ulzzang másik kezével a san fransiscoi nyakszirtjéhez ért. Ujjbegyeivel simogatta a finom bőrt. Majd végezve előbbi tevékenységével rátapadt a kisebb ajkaira, közben ujjait, amik eddig nyakszirtjét kényeztették levezette fenekéhez. Végigsimított a két félgömbön és két ujját a fiatalabba vezette.  Kevin a meglepődöttségtől erősebben harapott rá az ulzzang ajkára, amiből vér serkent ki. Nyelvével lassan lenyalta a vörösséget, mely számára csúnyának tűnt a modell száján. Kiseop megelégelve a játszadozást ujjait kihúzta a kisebből, megfordította és farkát fenekéhez érintette.  Először csak föl-le mozgott a két félteke válaszvonalánál, majd egy gyors mozdulattal a fiatalabba hatolt. Kevin száját , a hirtelen  jött feszítő érzés miatt állatias nyögés hagyta el. Kiseop várt még a fiatalabb megszokja méretét és csak pillanatok elteltével mozdult meg.  Lassan mozgatta csípőjét, majd gyorsított.  Kevin képtelen volt testsúlyát egyedül megtartani. Kezeit a falra tette és próbált állva maradni. Kiseop, hogy segítsen a kis pöszének mozgását abbahagyta, kicsusszant formás fenekéből maga felé fordította, hátát a hideg csempének nyomta, nemesebbik felét a kisebb bejáratához vezette, majd egy határozott mozdulattal újra elmerült benne. Kezeivel a falat támasztotta, de ügyelt a san fransiscoira is. Tempóját ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta. Erős, határozott lökéseivel próbálta az őrületbe kergetni az „alatta” vergődő pöszét, aki már csillagokat látott egy-egy jól irányított próbálkozásnál.  A fiatalabb egyre hangosodó nyögéseivel adta az idősebb tudtára, hogy nagyon is tetszik neki, amit vele művel. Kiseop látta, hogy a pösze már a határain van, így egyik kezével rámarkolt vesszőjére és kezét azonos tempóban mozgatta csípőjével kettős élvezetet nyújtva ezzel a kisebbnek.  Kevin szemeit lecsukva teljesen átadta magát az élvezetnek . Izmai megfeszültek, szemeit összeszorította. Az orgazmus első hullámai teljesen felemésztették testét.  Háta, amit eddig a hideg csempének nyomott, ívbe formálódott. Kiseop csípőmozgása abbamaradt, de kezei őröltebb tempóra kapcsoltak.

- Eliihh…- sóhajtotta a pösze, ahogy a kéj hullámai átsöpörtek testén és az ulzzang kezére és saját hasfalára élvezet, mely a rájuk csöpögő víz pillanatok alatt eltűntetett. Kiseop a név hallatán előbbi finomabbik énét elhagyva, szinte a falba döngette a kisebbet, kinek száját a nyögések helyett halk sikolyok hagyták el.  A pösze szemei könnyel teltek.  Kiseopot nem érdekelte semmi, ugyanabban a vad tempóban fojtotta, amit a kisebb száján eltávozott név váltott ki. Abban a pillanatban nem érdekelték, még a kisebb egy-egy elmorzsolt könnycseppjei is. Önző módon csak a saját kielégülése izgatta, amit pár lökéssel később meg is tapasztalt. Fehér magjának minden cseppjét a kisebbe engedte.  A pösze lábait, amik eddig derekán kulcsolódtak össze leeresztette, közben kicsusszant a fiatalabból. Megmosdatta a könnyeitől elvakított san fransiscoit, majd a csapot elzárva kisegítette a zuhanykabinból.  Törölközőjét megkeresve letörölte a vízcseppeket a fiatalabb törékeny testéről. Pizsamáját előkutatva belebújtatta a még mindig zokogó fiút, majd derekáról eltűntetve törülközőjét maga is felöltözött.  Felsegítve a kisebbet a zárt elkattintotta, mellyel utat nyitott maguk előtt és az ajtó csukódásával lezárt egy szakaszt életükben.  Egy sötét foltot, amit talán mindketten megbántak. A fiatalabb egyedül indult szobája felé, de Kiseop látva a pösze remegő lábait segített neki. A törékeny testet ágyába bújtatta, majd elindult saját szobája felé. Az ajtóban visszafordult a san fransiscoi ágya felé :

- Remélem holnap semmire nem fogsz emlékezni. –  suttogta a sötétségbe. Utolsó szavával együtt zárta be az ajtót. Megbánta, amit a kisebbel tett. Kevin volt számára az egyetlen ember, akinek sose akart fájdalmat okozni, most mégis megtette. Fájdalmat okozott, annak a személynek, aki iránt gyengéd érzelmeket táplált. Szívében a megbánás érzésével, szemében a feltörekvő könnyekkel hajtotta le fejét párnájára és várta, hogy az éjszaka sötét leple egy jobb holnapot hozzon számára…

-----------------------------------------------------------------------------------------

Életem első yaoija. Remélem nem lett olvashatatlan. Őszintén magamtól bele sem kezdtem volna, szóval ha tetszik barátnőmnek köszönjétek, hogy kért tőlem egy ilyen sztorit. >< Remélem tetszik  neki is, és mindenki másnak , aki olvassa. :D