Fallen and Arc Angels 4

-Kapaszkodj belém. - mondtam neki -Bukott lettél

-Ne. Ez nem lehet. - sikítottam - Hagyjatok.
-En megmondtam. - jött az ismerős hang.
-Chen. - fordultam felé - Segíts.
-Csak ha otthagyod ezt a nyomorultat. 
Nem tudom,hogy a hirtelen jött sokktól vagy Chen jelenléte hatott rám, de azt hiszem rosszat tettem.
-Rendben. - suttogtam.

Lay hirtelen tűnt el a karjaimból, azonnal felkaptam egy alsót meg egy nadrágot és kiabálni kezdtem a nevét.

Hallottam ahogy engem szólongat,de csak Chent követtem.Azt sem tudom, hogy hogyan került rám a nadrágom, egyszerűen nem értem. "Mi történik velem? Kris! Kris!" - kiabált tudat alattim, mert egy hang sem jött ki a torkomon.
Egy hofehér teremben tértem magamhoz. A hatalmas fehér asztal mögött holló fekete szárnyak kandikáltak ki.
-Kai?! - a legutolsó ember az életemben akivel találkozni akartam. Talán még Lucifernél is gonoszabb.

Elkezdtem keresni, de de mintha blokkolták volna. -Chen! - ordítom a nevet, de semmi. -Lay! Gyere vissza hozzám. - suttogtam

Az agyam egy mély szegletében hallottam, hogy Kris engem hív.
-Hiába keresed. Nincs itt. - fordult felém Kai. Arca még mindig gyönyörű és tökéletes, csak a szemében ragyogo joság immár gonosszá vált.
-Mit akarsz tőlem?
-Lay,Lay,Lay. - felallt és közelebb jött hozzám. Kezét erősen derekam köré fonta - Drága Unikornisom. Drága gyogyítom. Az erőd még mindig hatalmas és csodálatos. Megrészegít a belőled árado joság.
-Dögölj meg. - próbáltam kitörni,de sehogy sem sikerült - KRIS! -üvöltöttem.

Felkaptam a fejem Lay hangjára de nem tudtam hol keressem. -Lay, gondolj rám és fogom tudni hol vagy! - sugalltam neki

"Nem olyan könnyű, mikor már lassan megerőszakolnak." - gondoltam. Szemeim összeszorítva próbáltam Kai kezét nem érzékelni, ahogyan meztelen hátam simogatja.
-Remélem ide hívod nekem. - a szemeim kipattantak. Hogyan jöhetett rá? - Nem vagyok hülye Lay.
-Eljön értem. Te meg vissza takarodsz oda, ahová való vagy.
-És Te? Ha Krissel maradsz a föntiek leszakítják a tisztaságtól annyira fehér szárnyacskád és neked is ilyen szép szurok fekete lesz.
-Ez már legyen az Én problémám.

Mérgesen fújtattam. "Ha Hozzád ér... letépem a fejét." Szárnyaim kiengedtem és a tetőre illantam. Ott kezdtem érzékelni. Nagyon nehezen ment.

-Közel jár. - Kai arcára gonoszkás félmosoly húzódott, aztán ajkai vadul martak ajkaimra. Lihegve vált el tőlem, majd őrült módjára vihogni kezdett és a felső testem minden egyes kis szegletén hagyott egy vöröslő foltot.

-Gyerünk már! - ordítok kétségbe esve. Meg kell találnom. Lassan kezdtem lenyugodni, és Layre koncentrálni.

A testem bizseregni kezdett, de nem Kai kínzásától, hanem úgy éreztem, hogy Kris lelke a testemben árad szét. Kinyitottam a szemem és csak meredtem előre.
-Itt vagy? - kérdeztem tőle.

-Itt... - suttogtam

Hangja mosolyt csalt az arcomra.
-Ezt mégis hogyan?! - az előttem álló fél őrült szemei kikerekedtek - Eddig még senkinek sem sikerült összekapcsolódni. A lelketek egybe olvadt. De hiszen ti....jó s rossz...Nem lehet. Ez nem lehet. - mondta, majd hatalmas karmait a  karomba mélyesztette közben folyton azt kiabálta, hogy a véremet akarja.

-Lay, használd az erőm... Gondolj arra, hogy hatalmas kín kezd el Kai testében forrni...

-Nem megy. Gyenge vagyok, Én csak egy gyógyító vagyok. - újabb döfés, immár a hasfalamba - Kris, Kris, fáj, nagyon. Nem megy. - kezdtem sírni.

-Gyerünk Lay, segítek!

A kezem Kai csuklójára vándorolt, aztán hirtelen, mintha minden izmom lángokba borult volna. A testem körül halvány kék lángok jelentek meg. Az előttem térdelő hangosan felkiáltott, a lángnyelvek egyre sötétebbek lettek. Királykék, de valahol szinte már fekete lángnyelvek ostorként csapkodták elrabolóm testét.
-Szenvedj! - hangom mély volt, szinte már démoni.

-Ez az...folytasd! - elmosolyodtam -Hagyd, hogy a kín és a szenvedés átjárja a testét, és a lelkét... mintha gyógyítanál, de most bosszút állsz amiért elvitt, és bántott.

Folytattam a kínzást. Meglepődtem az érzésen, ami a hatalmába kerített. Élveztem, élveztem, hogy bántom Őt. Közben a testemen lévő sebek is kezdtek gyógyulni. Szárnyaim kicsapódtak, a kék láng átjárta először az egyiket, majd a másikat. Mindkettő hófehér volt, pedig azt hittem, hogy már feketék. 

-Nem bírok leállni. - remegni kezdtem -Meg fogom Őt ölni.

Fallen and Arc Angels 3 (+18)

Hirtelen szakadt el tőlem, és ordított fel. Épp érkeztem elkapni, így leültem a kanapéra, szorosan a karjaimba zártam a szenvedő fiút.

Fejemben szinte filmszerűen kezdtek pörögni az események. A földre rogyva üvöltöztem a hirtelen jött képektől. Vér, harc, Kris, ágy és minden más. Magzatpózban, remegve feküdtem a földön.

Felszedtem újra a karjaimba zárva vittem be az ágyra. 
-Lay? - kezdtem simogatni az arcát

Halkan szipogtam és Kris kezét tördeltem. Szárnyait figyeltem.
-Emlékszem. Emlékszem mindenre. Nem akarok újra felejteni. Kris, nem akarlak újra elveszíteni. Elég volt a magányból.

-Nem fogsz elveszíteni, nem fogom hagyni. - szorosan fogom a karjaimban.

Úgy csimpaszkodtam belé, mintha csak attól félnék, hogy ha elengedem eltűnik. 
-Ha elengedlek ugye nem tűnsz el? - fúrtam arcom a nyakához.
-Az nem olyan biztos Lay. - amint meghallottam Chen kedvesen csengő hangját elengedtem a mellettem ülő fiút.

-Mit akarsz itt Chen? - nézek rá. 
-Lay után jöttem. Hívják! - mutat fel. -Választania kell... bukott lesz mint Te, vagy angyal. - mondja.

Nem tudtam hirtelen dönteni. Krist még csak most kaptam vissza, Chent pedig legjobb barátomnak hittem.
-Chen, Én....nem - dadogtam. Felemelte a kezét. Közelebb jött hozzám, majd végig simított a hátamon. Hófehér szárnyaimat erőtlenül tártam. Vállaim nehéznek érzetem. Chen kitépett egy hófehér pelyhet.
-Te gyógyító vagy Lay. A feladatod, hogy az emberek lelkét meggyógyítsd, Kris pedig csak egy bukott senkiházi, aki eldobta a tisztaságát...
-Miért? - fordultam Chen felé, de Ő már sehol nem volt. Szerelmem felé fordultam - Miért lettél bukott?

-Mert amikor ember voltál Én vigyáztam rád. Szerelmes lettem beléd ezt pedig fent megtudták. Bukott lettem, megkerestelek, innentől gondolom emlékszel rám, aztán jött a harc, ellenem hangoltak. Te pedig nem öltél meg, ezért Gabriell letaszított, újra ember lettél, és most itt vagyunk!

Tehát akkor Kris most miattam az aki.Nem szerethetem,mert ő már a sötétség gyermeke.
-Veled akarok maradni. - másztam ölébe.

-Biztos ezt akarod? - suttogtam neki

-Soha nem voltam még ennyire biztos semmiben. - bújtam hozzá. Már csupán az illatától teljesen elkábultam.

-Akkor veled maradok. Amíg el nem zavarsz. - puszit adtam a halántékára

-Kizárt, hogy késő estig elengedjelek.  - morogtam a nyakához. Majd apró puszit nyomtam lüktető erére.

-Ahogy akarod. - kuncogtam

-Csak még egy apró kicsi kérdésem van. Ezt - fordultam neki háttal, szárnyaimmal majdnem lecsapva őt - Hogy tüntetem el?

-Gondolj arra, hogy... elbújnak. - mondom.

Furcsán pillantottam hátra.
-mi van? Elbújnak? - és ahogy kimondtam a szárnyaim eltűntek

-El. Csak mond neki, vagy gondold!  Ha pedig ki akarod engedni akkor arra gondolj, vagy ha repülni akarsz, szintén.

Ahogy megszabadultam a hátamon lévő súlytól vissza fordultam. 
-Nem lehetne, hogy mindketten normális emberek legyünk?! Szárnyak nélkül és minden nélkül, csak Te meg Én.

-De... lehet... viszont akkor nem tudjuk magunkat megvédeni.

A témát lezártnak tekintettem és ajkaira tapadtam, közben gyors mozdulattal szabadítottam meg pólójától.

Meglepve néztem Layt a csók után. 
-Már ennyire jól vagy? - pislogtam rá

-Nem, egyáltalán nem vagyok jól. A fejem lüktet, milliónyi kérdés van benne. A testem minden része sajog.  Szárnyam van, amiről nem tudtam, sőt az életem eddig egy hazugság volt. Most csak kiakarom kapcsolni az agyam. - arcát a kezeim közé fogtam - Segíts felejteni.

-Kérésed számomra parancs! - illantam a hálóba, és fölé magasodva néztem rá

Ahogy rám mászott, újabb emlékek villantak be. Ketten voltunk egy hatalmas baldachinos ágyban. Elvesztük egymás karjaiban. Arcom egyre vörösebbnek éreztem, ahogy egyre több kép jelent meg. Lábaim dereka köré fontam és úgy húztam le magamhoz.

Láttam, hogy zavarba van, mint mindig is volt, azt akartam, hogy újra az enyém legyen. Levettem róla a ruhát, és ott feküdt előttem -Mai napig elcsodálkozok a szépségeden... látszik, hogy angyal vagy.

Hófehér bőröm szinte vakított a sötét ágynemű fölött. Ajkai puhasága megrészegített. Ujjaim hajába vándoroltak. Csípőmön éreztem erekcióját.

Édes ajkai elvarázsoltak, már majdnem elfelejtettem mennyire is imádtam, és mennyire illik hozzám. Kicsit megmozdítottam a csípőm amitől a számba nyögött.

Édes érzés szaladt végig a testemen. Gyorsan mozdulva magam alá gyűrtem őt. Meztelen alsó felem irritálta a farmer anyaga, így inkább megszabadítottam tőle és a boxerétől. Majd apró csókot hintettem hasfalára és egyre lejjebb haladtam, mígnem elértem férfiasságát. Kicsit tétováztam, nm tudtam mit szól majd, de pár másodperc után számmal kezdtem őt kényeztetni.

Fantasztikus érzés volt újra érezni Őt, ahogy az ajkai rajtam mozogtak, a keze mozgása, nem bírtam nem hangot adni neki. Hajába turva fejem hátra vetve alsó ajkam beharapva szuszogtam

Hajamba kapaszkodva próbálta kicsit nyugtatni magát, de egyre hevesebb tempót követelt. Teljesen megteltem vele. A számban minden lökéssel úgy éreztem, hogy egyre mélyebbre nyom. Aztán egy váratlan pillanatban édes íz áradt szét a számban. Kris hangosan kiáltotta a nevem.

-Lay! - ziháltam. Szemeim összeszorítva tartottam, elengedtem a haját és megfogtam az arcom.

Nem bírtam ki, hogy ne nevessek, mikor megláttam, hogy teljesen széthullott pusztán a számtól és a nyelvemtől. Felhúzta lábait, Én pedig közötte felkúsztam, arcomat az izzadtságtól ragacsos mellkasára hajtottam. 
-Szeretem hallani, mikor a nevem mondod. 
Egyik kezemmel derekát öleltem, másikkal pedig apró köröket írtam le ujjam a mellbimbója körül.

-Én is, ha az enyémet nyögöd alattam. - emeltem fel a fejét, durván csókoltam meg, és fordítottam a helyzeten. Kivettem a síkositót a fiókból bekentem az ujjaim és egy ujjal azonnal behatoltam. Csókba nyögött

Ujja gyakorlott mozdulattal csábított. A testem égett. Mozogni próbáltam, de kezem a fejem felé emelve leszorított. Fejem hátra vetettem és élveztem, ahogy mozog bennem.
-Akarlak...Kris. Azt akarom, hogy bennem legyél. - lihegve adtam hangot kérésemnek. Habár ujjai csodákra voltak képesek, nekem másra volt szükségem.

Elmosolyodva vettem ki az ujjaim és lassan hatoltam belé a tagommal. Azt hittem ott élvezek el. Annyira jó volt.

Lassan tolta belém minden egyes centijét. Az érzés leírhatatlan, egyszerre volt kellemes és gyönyörrel teli, másodszor pedig a szemem könnybe lábadt a fájdalomtól. Kezeim még mindig fejem fölé szorítva, most már mindkét kezével. Lehajolt hozzám és egy erősebb lökéstét, csókjával enyhítette. Szememből kicsordult a könny.

Láttam a könnyeit, ezért lassan mozogva, elkezdtem lecsókolni azokat.

Az előbbi vad tempójához képest a mostani lágy tánca elvarázsolt. Kezével még jobban rásegített, hogy a közelgő orgazmusom szinte szétrobbanjon. Éreztem, hogy atomjaimra hullok alatta. Szemeimet lecsukva, a hátába marva nyögtem hangosan a nevét, aztán nevetés tört ki belőlem, majd zokogni kezdtem.

-Szeretlek. - néztem a könnyekben úszó tekintetét. Tényleg így éreztem, de ezt még soha nem mondtam neki. Mivel Én is elértem a csúcsot a nyögései miatt, óvatosan távoztam belőle, és mellé feküdtem. Nem tudtam miért kezdett még jobban sírni, de sejtésem szerint amiatt, hogy kimondtam az SZ betűs szót. Lágyan vontam magamhoz, állam  a feje tetejére raktam, és hagytam, hogy hozzám bújjon teljesen.

Úgy éreztem,mintha egy kis fiú lennék,aki megijedt a sötétben.
-Még soha senki nem mondta ezt nekem. - szipogtam és erősen szorítottam őt.

-Én se mondtam másnak. - homlokon pusziltam

Mintha csak egy végszó lett volna,hátam ívbe feszült. Hangosan felkiáltottam a fájdalomtól. Úgy éreztem mintha a szárnyaim tépnék lassan, hogy minden kis centijét jól érezzem.

Fallen and arc Angels 2

Feltéptem az ajtót, és megfogtam az arcát, majd vadul megcsókoltam. 
-A végzeted... - suttogtam a csók után.


Ajkai vadul tépték ajkaim, nem bírtam szabadulni. Nem is akartam. Pólojába kapaszkodva próbáltam két lábon maradni. Érezte,hogy a testem minden egyes porcikája remegni kezdett. Szorosan magához ölelt.

Újra a karjaimban volt. Megint éreztem az ajkait. De nem tudom miért nem emlékszik rám.

Ahogy csókjában egyre jobban elmélyültem, valami fura melegség öntötte el a testem. Valamiért úgy éreztem, hogy jobb lenne ha távol tartanám magam tőle, de nem tudtam elszakadni. A testemben sztáradó fény Kris feketeségével ellentétben oltalmazó, és tiszta fehér volt.
"Elenség." - ugrott be hirtelen az agyamba ez a rövid szócska. Eltoltam magamtól.

-Ez rossz.

-Most beszélnem kell valakivel... - néztem oldalra, aztán vissza Yixingre. Elillantam a szeme láttára.

Csak úgy semmivé vált előttem. A fekete köd körül lengte a testem, mintha csak leakarna láncolni.
-Na ennyi...Helló magány. - mondtam és leballagtam. A kanapén aludtam el. Álmomban egy csatában voltam, ahol fehér ruhás emberek harcoltak a fekete ruhásokkal, mintha csak egy sakk tábla figurái lennének. Aztán megláttam Krsit, aki egy hangosan zokogó fiún ül lovagló ülésben. A szemei vadak, mintha csak nem is ő lenne, a haja borzas.

-KRIS NEE~ - szaladt oda hozzá. Mielőtt felriadtam volna láttam, hogy az alatta lévő síró fiú, Én voltam. 

-Suho! - hangom bezengte az egész villát. 
-Igen? - jelenik meg. 
-Lay miért nem emlékszik rám? - támadom le. 
-Azért mert kapott egy második esélyt, veled ellentétben. 
-Ez rohadtul nem fair! - csattanok fel. 

-Elvesztetted! Ez a Te kereszted! - tűnt el.

-Egyedül vagyok....megint. - suttogtam a falat bámulva. 
-Leszokhatnál, hogy magadban beszélsz.
-Leszokhatnál, hogy csak úgy beállítasz a házamban. - ültem fel és gúnyos mosolyt küldtem egyetlen, állandó vendégem felé. 
-Lay...Hol az új lakó?
-Kiköltözött. - rándítottam meg a vállam, mire Ő gonoszkásan elmosolyodott. 
-Chen. Ismered őt?
-Talán.... 

Visszaillantam a lakásba, és kisétáltam de azonnal megtorpantam amikor egy régi ismerős arcot fedeztem fel. 
Lay Ijedten pislogott rám, aztán Chenre.

-Te mit keresel itt? - néztem az ajtóban álló fiúra.
-Nem ezt a reakciót vártam. - csukta be az ajtót.
-Rég nem találkoztunk Kris. - mosolygott Chen - Majd még beszélünk. - biccentett nekem és eltűnt.

Odamentem Layhez, elé állva néztem le rá.

Felnéztem rá, nem tudtam mit tegyek ezért csak figyeltem, és vártam a reakciót.

-Rendeljek pizzát? - kérdem. Tudtam, hogy nem ezt várja, de nem tehetek róla

-Tessék? - néztem rá hatalmas szemekkel, aztán bevillant az álmom - Álmomban megakartál ölni.

Lefagytam. Elfordultam. 
-Te akartál engem Lay! - mondtam.

-Olyan volt mintha egy nagy sakktábla figurái lennénk. Először nem ismertem fel magam, csak annyit láttam, hogy valakit magad alá gyűrve megakarsz ölni. - kezdtem el mesélni - Félek Kris. Azt hiszem nem tudom, hogy ki is vagyok valójában. Félek, hogy bántani fogsz.

-Sose bántanálak Lay! Ellenem fordítottak... - ökölbe szorult a kezem

-Ki vagy Te? Ki vagyok Én? - remegni kezdtem, a gyomrom görcsbe szorult, szemeim könnyekkel teltek meg.

-Harcosok, katonák, ahogy tetszik! Csak Te a jó, Én pedig a rossz oldalon.

Ahogy eljutottak az agyamig a szavai hisztérikus nevetésbe kezdtem. Könnyeim patakokban folytak az arcomon.
-Hazudott...- szipogtam - Az egész eddigi életem egy kibaszott hazugság....- egyik kezemmel Kris pólójába csimpaszkodtam,másikkal erőtlenül ütöttem a mellkasát. Könnyes szemekkel néztem fel rá:
-Miért?

Köré fontam a karjaim, és szorosan megöleltem. 
-Mert ez a büntetés!

Ahogy oltalmazó karjaiba kerültem, görcsös zokogás tört rám és folyamatosan a mellkasába üvöltettem, hogy "miért?". Kis idő múlva már csak halkan hüppögtem.
-Miért kaptam büntetést?

-Mert szerettük egymást. - motyogtam

Ellöktem őt magamtól, amitől az egyensúlyom elvesztettem és a kanapéra estem, de a pólójába csimpaszkodva magammal rántottam Őt is.
-Kérem vissza az emlékeim. - suttogtam ajkaira.

-Én nem tudom őket visszaadni. - rázom meg a fejem.

Nem érdekeltek a harcos emlékeim. Azt akartam, hogy az iránta érzett szerelmem újra fel lobbanjon és nem érdekelt, hogy ha újra megbüntetnek. Eddig sem voltak emlékem. -Szeress...Szeress, úgy,mint régen.Kérlek. -könyörögtem neki.

-Lay... - suttogtam a nevét, és az ajkaira hajolva csókoltam meg. Gyomrom megremegett, hátam bizseregni kezdett, mire megéreztem a kezét a nyakamon amitől megremegtem és elő bújtak a fekete szárnyaim.

Habár először meglepődtem, a hatalmas szárnyak láttán, mégsem szakítottam félbe egyre hevesebbé váló csókunk. Ám a fejembe hirtelen egy éles fájdalom nyilalt, amitől hangosan felordítottam.

Fallen and Arc Angels

Leraktam a táskát, és újra megnéztem a címet. Jó helyen járok. Elvileg itt lakik Lay. Szét néztem, hogy nem látok e semmi furcsa dolgot, aztán bekopogtam. Elintéztem, hogy senki se keresse a kiadó szobát. 

Az ablakon keresztül figyeltem a magas fiút. Félek Őt beengedni. Be engedni Őt a házba, beengedni az életembe. Úgy érzem, ha most kattan a zár, valami megfog változni az életemben.  

-Kell ez nekem?! - motyogtam, de kezem már a kilincsen volt. Szélesre tárva az ajtót beinvitálom.

Illedelmesen meghajoltam előtte, és megvártam amíg előre megy. Előttem állva mért végig.  

-Wu Yi Fan. De csak Kris. Remélem még szabad a szoba. - mondtam, és próbáltam egy mosolyt magamra csalni. Ez egy démonnak kicsit nehéz. 

Kedvesen csillogott a szeme, félelmem egyre jobban kezd elillanni. Tetszik a neve, a hangzása. Kris, szeretem kimondani. Azt hiszem kicsit mélyebben elmerültem a gondoltaimba, mert furcsán néz. 

-Bocs. Zhang Yixing. De kérlek szólíts Laynek....Kris. - ki kellett mondanom - Gyere megmutatom a szobád. - magamhoz veszem a táskáját, de gyorsan kikapja a kezemből. 

-Ezt inkább Én. - mosolyogva néztem rá. Meglepődött, de bólintott. Követtem őt, és egy kedves kis szobába vezetett. Sokkal jobb volt mint a lenti szobám. Sőt! 

-Ez itt a Te szobád. - kicsit arrébb állok, hogy be tudjon menni - A házban egy szabály van. Ha a dolgaimhoz nyúlsz..véged. - próbálok kicsit lazábbnak tűnik, de ideges kuncogásom széthasítja a dobhártyám - Öhm, most hagylak kipakolni. A szobám a földszinten van. Üdvözöllek. 

-Ne aggódj, nem fogok. És kösz... vagy mi. - mondtam zavartan. Franc de elszoktam az emberektől. 

Kicsit jobban csapom be az ajtót, mint az szeretném. Lerohanok a lépcsőn és szaporán lélegzem. 

-Lay mit csinálsz? Szedd már össze magad ember. - csapkodom a fejem, mikor egy hang rémiszt meg az emeltről. 

-Lay...nem vagy éhes? - Kris áll a lépcső tetején. 

-Az előbb nem magamban beszéltem. - válasza egy halk kuncogás volt. 

Mobilommal a kezembe sétáltam le, és álltam mellé. 

-Szóval? 

Zavartan néztem a ház minden szegletét, csak rá ne kelljen.  

-Öhm...A közelben van egy jó kis kifőzde. Nem éppen luxus, de a sojujuk isteni. - végre rá merek nézni. 

-Akkor gyerünk, és Én fizetek.  

-Gyerünk. - mosolyogtam új lakótársamra. 

Elvarázsolt a mosolya, azok a kis gödrök. És a barna szemei. Mellette sétálva néztem az arcát. Nagyon el volt gondolkodva. Remélem még nem érzi mi vagyok. 

Ahogy egymás mellett sétálunk, a szívem majd kiugrik. Mi történik velem?! Nem nézek rá, inkább csak a gondolataimba veszve sétálok. A teste melege perzselte a bőröm, a 30 fokos hőség eddig meg se kottyant, de most folyik rólam a víz. 

-Ez egy meleg éjszaka. - térít magamhoz Kris mély hangja. 

-Az....- motyogom és gyorsan letörlöm izzadt homlokom. 

-Zsepit? - nyújtom neki. 

Kikapom a kezéből és boldogan iramodok neki, mikor meglátom a kis asztalokat.  

-Ahjumma! - üdvözlöm a kedves nénit, aki már kikészítette nekünk az asztalokat. 

-Jaj Kedvesem, már messziről kiszúrtalak. Ki ez a szimpatikus fiatalember melletted? - teljesen megfeledkeztem Krisről. Az arcom teljesen vörös, érzem, hogy lángol. 

-Az új lakótársam...Kris. - kezet fognak, de valami furcsa dolog történik. A néni mosolya eltűnik és fal fehér lesz, majd, mint aki szellemet látott elrohan. 

A vénasszony látó, nem csoda, hogy így megijedt tőlem. Ezek a látók mind Isten szolgái.  

Lay értetlenül pislogott, míg Én vigyorogtam magamban. 

-Szerintem üljünk le. - fogom meg Kris csuklóját és magam után húzom, hogy a kedvenc helyemre vezessem. - Ez az Én törzs asztalom. - fordulok felé. Értetlenül nézek rá, mert csak lefelé bámul. Észre se veszem, hogy még mindig a kezét fogom. Mikor végre leesik gyorsan elengedem őt, az arcom ismét lángba borul és lehúzom az első pohár sojum.  

-Mi volt ez az előbb? - kérdezem és a még mindig minket figyelő nénit nézem - Mi vagy Te? Valami zombi? - nevettem, mert egy kicsit sem bírom az alkoholt és ez az egy pohár már is megteszi a hatását. 

-Zombik nem léteznek. - fintorgok. -De mások igen. - démonian nézek rá. 

-Ne nézz rám így. - a hátamon végig szaladt a hideg.  

-Miért? - kérdezi, és tovább néz. 

-Zombis. - kuncogtam.  

-Zombik nem léteznek. - állítja. 

-Honnan veszed? - oldalra billentem a fejem és próbálom minden erőm összeszedni ahhoz, hogy józannak tűnjek.  

-Igyál még... - tölti újra a poharam. 

-Ne itass le. - mérgelődök, de azért gyorsan lehúzom az alkoholban gazdag italt. 

-Nem itatlak. - húztam össze a szemöldököm. 

-De igen. - mutatok felé - Látom a szemedben, ami annyira szép *hükk* 

-Tessék? - néz rám furcsán. 

-Semmi. - vágtam be a műdurcit. 

Elvigyorodtam.  

-Szóval szép a szemem? 

-Fogjuk rá. - néztem újra a vizet. Hosszú ujjai az állam csikizik, hirtelen az arcát pillantom meg.  

-Ha hozzám beszélsz...nézz rám. 

Szemeibe néztem, de túl ködös volt. 

Nem tudtam, hogy miért teszem, illetve, de igen, nagyon is jól tudtam, hogy az alkohol igen csak felbátorított. Ajkaim szorosan ajkaira tapasztottam. Hallottam a néni messziről jövő kiáltását, de nem érdekelt, csak elakartam veszni az előttem ülő fiúban. 

Hirtelen tapadt az ajkaimra, Én pedig megfogtam és eltoltam.  

-Ideje haza menni. - álltam fel. -Túl sokat ittál! 

-Nerrmmm~ Én..Én nem is vagyok részeg. - rángatott fel Kris, de a lábaim kocsonyákká változtak.  

-Kelj már fel! - parancsolt rám és valami furcsa, sötét érzés szaladt át a testemen, amint hozzám ért. Félni kezdtem tőle.  

-Engedj el. - szinte azonnal kijózanodtam. Hátrálni kezdtem. 

-Lay. - nyúlt a karomért, de Én a földön kúsztam és kapálózva kiabáltam, hogy hagyjon békén. 

Határozatan néztem a szemeibe, magamban elmormolva egy igét, amitől elájult. Feldobtam a vállamra.  

-Elnézést a kellemetlenségek miatt. - hajlongtam. És gyorsan kiiszkoltam onnan. 

Hirtelen elsötétült a világ. Mire felkeltem már otthon a kanapémon feküdtem félmeztelen. A fejem hasogatott, megnyomtam a kanapé melletti kis órát, ami hajnali fél 3-at mutatott.  

-Mi történt velem? - dörzsöltem a tarkóm. 

-Csúnyán lerészegedtél. Én pedig haza hoztalak. - a sötétben, a kanapén ült Kris. A szemei vörösek voltak. Nem tudom miért, de félni kezdtem. 

Láttam rajta, hogy megijedt, így oldalra néztem.  

-Miért csókoltál meg? 

A kérdése hirtelen jött. Ha azt mondom, hogy amióta megláttam őt vonzódom hozzá félek, hogy elmegy. Nem akarok újra egyedül maradni.  

-Mert...- suttogtam. Felpattantam a kanapéról és a szobám felé vettem az irányt. 

Elkaptam a karját, és megállítottam.  

-Emlékszel rám? - suttogtam neki.

Szorítása egyre jobban erősödött a karomon. "Emlékezni? Mire kéne emlékeznem?"  

-Nem értelek. - a hangom megcsuklott. 

-Kérlek....Kérlek Lay. Emlékezz rám. 

-Tudod ki vagyok, csak enged, hogy a szíved emlékeztessen rám. - engedtem el és a szobába sétáltam. Ennek nem így kellene történnie. 

Miután egyedül hagyott, szavai egyre hangosodtak a fejemben. Utána rohantam. Nem egyszer buktam orra, de nem érdekelt a sajgó lábam, csak választ akartam a kérdésekre, amik a fejembe tódultak.  

-Mire kéne emlékezzek?! Kris! KRIS! KI VAGY TE? MIT JELENTESZ NEKEM? - üvöltöttem az ajtaja előtt - NYISD KI EZT A ROHADT AJTÓT! NYISD KI! - dörömböltem.