„Vajon miért pont engem választott?” és „Miért nem kelt még át?” gondolataiban elmerülve ültem a bárpultnál mikor is a lakótársam, aki zárójelesen egy szellem, megzavart nagy tanakodásomban.
-Min töröd a fejed Mija?- kérdezte kb. 5cm-re az arcomtól Dongwoon.
-Azon tanakodom-kezdtem halkan-hogy miért jössz be mindig az intim szférámba…- néztem rá gonosz tekintettel, de őt ez nem érdekelte és olyan közelhajolt,hogy ha ember lett volna az orrunk simán összeérhetett volna.
-Hmmm ez nehéz kérdés.- suttogta a fülembe majd miután elhúzódott, villantott felém egy 200 wattos mosolyt.
De ne ugorjunk a történet közepébe, mert kedves olvasóm jobb, ha meg tudod, hogy hogyan is találkoztam Son Dongwoonal. Minden 1 évvel ezelőtt kezdődött mikor is 19 évesen elhatároztam, hogy elindulok a nagyvárosba és meghódítom Szöult. A lakás, amit kivettem gyönyörű volt, a szembe szomszédom egy fiatal pár volt Junhyung és japán barátnője Sakura-chan. A mellettem lévő lakásban lakott általam csak Fantasztikus 4-nek nevezett kis csapat, akik mind noonanak hívtak, pedig nem érdemeltem ki. A legfiatalabb Yoseob volt, aki mindent el tudott érni nálam némi könyörgéssel. Egy nap hajnali 3-kor kellet muffint sütnöm neki, mert vizsgára készült és éhes volt. A következő Hyunseung aki szintén némi könyörgés és pár pillázás után elért nálam mindent, Kikwang volt az én lelki terapeutám, aki ha valami problémám volt mindig jött és meghallgatott, cserébe én segítettem neki a művészeti tantárgyaknál felkészülni a vizsgáira, majd a legidősebb, vagyis a csapatvezető, a minidig vicces Doojoon, mindig tudta mikor kell elsütni egy jó poént. Imádtam őket, és hát vagyok én Choi Mija egy 21 éves egyetemista, művészeti szakon, és a lakótársam Dongwoon, aki egy autóbalesetben vesztette életét még 2 éve. Így lakunk mi egy 3 lakásos kis házban Szöul külvárosában, a Han- folyó közelében. Dongwoont a kollégiumba ismertem meg, mikor egyszer mentem tusolni éjszaka, egyedül és csak úgy, spontán megjelent, nem kicsit kaptam szívrohamot, de pár nap után miután teljesen felfogtam, hogy nem vagyok őrült elfogadtam, hogy mellettem van és nagyon jóba lettünk. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Eltekintve azoktól a kis mozzanatairól mikor belebúj a testemben és minden féléket mondat velem, amivel rettentően kínos szituációba hoz, és nem nagyon szeret magamra hagyni így a fürdőszobába is követ minidig, de nagyon megkedveltem. Úgy érzem néha már túlságosan is kedvelem, de tudom, hogy nem lehetek szerelmes egy szellembe.
Amikor egyszer a gép előtt szorgosan gépeltem a házi dolgozatom oda jött mellém és leült.
-Mit csinálsz? Már hajnali 2 óra van. Aludnod kéne.- mondta aggódva, de én mintha meg se hallottam volna gépeltem tovább.- Figyelsz te rám?
-Dongwoon én erre nem érek rá ezt holnapra, illetve mára le kell adnom.- mondtam kissé ingerülten, mert nem szerettem, ha megzavarnak a munkában.
-Rendben, akkor békén hagylak.- majd egy szempillantás alatt eltűnt. Abba hagytam az írást, mert nem szeretem megbántani és bűntudatom lett. Majd a nagy szomorkodásomból egy hangos dörömbölés ébresztettel fel. „Ki a franc az ilyen későn? Biztos Yoseob megint éhes.” kikecmeregtem az ágyamból, belebújtam a mamuszomba és felvettem a pihe-puha köntösöm. Mivel eddig csak a gépem monitorja világított, rossz érzés volt mikor feloltottam a villanyt a nem túl hosszú folyosón és egy kis ideig nem is láttam semmit. Kinéztem a kukucskálón és láttam amint, Doojoon ott áll az ajtóm előtt egy száll alsó nadrágban.
-Doojoon már hajnali fél 3 van. Mit keresel itt?- kérdeztem halkan, hunyorogva.
-Ha veled alszom, alszol végre?- kérdezte Doojoon ingerülten.
-Tessék?- kérdeztem meglepődve.
-Én nem Doojoon vagyok, csak kölcsön vettem a testét, hogy rábírjalak az alvásra.
-Jézusom Dongwoon, te nem vagy nor…- majd hirtelen Dongwoon Doojoon testében megrántotta az ajtómat, ami akkorát csapódott a falon, hogy szerintem, aki eddig aludt az mindenki felébredt, majd magához húzott és éreztem a nyakamon lecsurgó könnycseppeket. Ekkor hirtelen kijött a szomszédból Junhyung fáradtan egy baseball ütővel a kezében.
-Mija jól vagy?- kérdezte rekedt hangon, majd mikor meglátta a karjaimban zokogó Doojoont úgy gondolta jobb lesz, ha visszamegy. Hál’ istenek a többi szomszédjaim aludtak, mint ha mi sem történt volna.
-Dongwoon, gyere be, ne keltsük fel az egész házat.- mondtam neki halkan és megpróbáltam kiszabadulni az öleléséből, de olyan erősen szorított magához, hogy jobbnak láttam ha nem erőlködöm. Miután becsuktam az ajtót, Dongwoon összecsuklott és mindketten térdere estünk.
-Miért?- kérdezte szipogva- Miért kellet meghalnom? Miért nem érezhetlek a saját testemben, miért kell ellopnom másét csak azért, hogy megölelhesselek és megcsókoljalak? Mija miért?
-Nem tudom…- nem bírtam mást mondani, éreztem, ahogy a szememet egyre jobban csípik a kitörni akaró könnyek. Pár percig csak ültünk a földön és hagytam, hogy had sírjon. Majd hirtelen felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett, mintha nem is Doojoon szemibe néznék, hanem Dongwoon szemeibe. Lassan közeledett, a szívem egyre hevesebben vert, mikor végre összeértek az ajkaink lassan csókolni kezdett, visszacsókoltam, mert úgy éreztem Dongwoon karjaiban vagyok. A kezei lecsúsztak a hátam közepéről a derekamig és hirtelen magához húzott. Miután befejeztük a csókot, a mellkasára hajtottam a fejem.
-Dobog a szived.- mondtam halkan, újra könnyek szöktek a szemembe és lassan elkezdtek végi csurogni az arcomon.
-Az nem én szivem.- mondta halkan, erre olyan fájdalom hasított a szívembe, hogy még jobban elkezdtem sírni és belefúrtam az arcom a mellkasába.- Ne sírja, azzal csak nekem lesz rosszabb, mert akkor nem akarlak majd itt hagyni.
-Akkor ne tedd.- mondtam szipogva.
-Nem vehetem el örökre Doojoon testét ezt te is jól tudod- mondta lágyan és elkezdett játszani egy hajtincsemmel.
-Akkor csókolj meg még egyszer.- erre felnéztem és láttam, ahogyan lassan legördül egy könnycsepp az arcáról, majd két ujját az állam alá tette és felemelte fejem, hogy a szemébe tudjak nézni és lehajolt, hogy adjon egy csókot. Ez más volt, mint az előző csókunk, ebben éreztem a fájdalmat, hosszabb volt az előzőnél. Soha nem éreztem még, hogy valakinek ennyire finom és puha ajkai lennének. Majd eltolt magától, felállt és elment. Lassan visszakecmeregtem az ágyamhoz és ránéztem az éjjeli szekrényemen lévő órámra, hajnali fél 4 volt. Bebújtam a takaróm alá majd lassan elszenderedtem, kb. 10 perccel később egy hideg fuvallatot éreztem, Dongwoon a testembe bújt, majd a fejemben meghallottam a hangját.
-Ne félj. Én mindig vigyázok rád.- és hirtelen a jobb kezem elkezdett önálló életet élni,elkezdte a hasamat simogatni , olyan megnyugtató érzés volt, hogy rögtön elaludtam. Reggel mivel nem voltak délelőtti óráim aludhattam 10-ig. Mikor felkeltem a szüleimtől kapott plüss macim figyelte, ahogy alszom.
-Jó reggelt álomszuszék!- mondta a macim, mire én hangosan elkezdtem nevetni és magamhoz öleltem.
-Te erre is képes vagy?- kérdeztem nevetve.
-Igen sőt még erre is.- egyszer csak a maciból eltűnt az élet és valaki megint kopogott. „Ugye nem??” gondoltam magamban, reméltem, hogy nem ismétlődik meg a tegnap éjszakai incidens, nem tudnék még egyszer elszakadni Dongwoontól. De tévedtem, Dongwoon most Kikwang testében jött át, szintén egy szál boxerben.
-Neki nincsenek órái.- mosolyodott el Kikwang az az Dongwoon.- A többek már elmentek.
-Dongwoon ez nem fair.
-Kivel szemben?- mosolygott még minidg- De beengednél, mindjárt megfagyok.- na, ez volt az, amit nem kellet volna. Elálltam az ajtóból Dongwoon bejött felkapott és bevitt a hálószobámba.
-Mire készülsz?- kérdeztem aggódva. De ő csak vigyorgott és közeledett felém. Ismét nem azzal a személlyel álltam illetve ültem szemben, aki át jött, hanem Dongwoon mászott felém lassan. Olyan közel jött, hogy az orrunk már összeért, de még mindig csak vigyorgott. Éreztem, ahogy a köntösöm lassan elkezd lecsúszni a vállaimon, majd két hideg kezet éreztem a derekamon. Kicsit felszisszentettem, amikor a hideg kezek a bőrömhöz értek, de ezzel csak még jobban feltüzeltem. Még mindig a tekintete fogságában tartott, lassan elkezdte felhúzni a toppom, mire én a lehető leg higgadtabban próbáltam kifújni a levegőt, amiből egy halk nyögés lett. A szívem egyre jobban kalapált, azt hittem mentem leáll vagy kiszakítja a mellkasom. Óvatosan megsimogattam Dongwoon arcát és megcsókoltam. Éreztem, ahogy lassan elmosolyodik, de nem hagyta abba a csókot. Szenvedélyes csók volt, hirtelen csak azt vettem észre, hogy a fejem a párnán pihen. Lassan a nyaka köré fontam a kezem és érzékien beletúrtam a hajába, miközben ő egy lágy puszit nyomott a nyakamra, majd lejjebb haladva a kulcscsontomra.
-Nem jó ez így.- mondtam halkan, de mintha meg sem hallottam volna lassan lefejtette rólam a toppom.
-Ne aggódj, vigyázok rád.- súgta a fülembe, majd megharapta egy kicsit. Ekkor már nem tudtam mit tenni és újra felnyögtem halkan. Elmosolyodott és a szemembe nézett. Hirtelen megfogta combom és felhúzta a lábam ez által a testünk teljesen összesimult. Újra a fülemhez emelte a fejét,de csak kajánul bele kuncogott, én erre lágyan megpusziltam a nyakán lüktető eret, mire ő kissé nyögött egyet. A gesztust viszonozva a vállamra lehelt egy lágy puszit.
-Talán félsz, Son Dongwoon, hogy nem mersz tovább menni az előjátéknál?- súgtam halkan a fülébe némi kacérsággal a hangomban, mire ő rám nézett és lágyan megcsókolt.
-Szerinted én ilyen bátortalan vagyok?- nézett rám huncut szemeivel. Erre mind ketten hangosan elkezdtünk nevetni, majd olyan közel húztam magamhoz, hogy érezhessem a teste minden részét. A Kikwang testébe bújt Dongwoon hirtelen megfogta a pizsama nadrágom korcát és egyre jobban beljebb csúsztatta kezét, mind eközben én elkezdtem a háta aljáról lejjebb csúsztatni a kezem és utánozni a boxere korcával, amit ő csinált velem. Villantottam felé egy halvány mosolyt és eltátogtam neki, hogy: „Rajtam még van ám bugyi is.”
-Azok a fránya alsó neműk.- mondta vicces hangon. Majd úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha át veszem az irányítást és megfordítottam, hogy én legyek felül. Lassan lehúztam a boxerét, míg ő lehúzta a bugyim. Lehajoltam, hogy megcsókolhassam, de csók helyett inkább visszadobott a párnák közé.
Miközben csókolt lassan belém hatolt és lágyan ringatózni kezdett. Én halkan nyögtem egyet és a hátába véstem az ujjaim, belőle pedig feltört egy hangos mélyről jövő hang. Miután mindketten eljutottunk gyönyör országba, rám feküdt és éreztem, ahogy szaporán liheg. Én is egyre gyorsabban vettem a levegőt, rám nézett és kedvesen elmosolyodott. Megpróbáltam alatta lecsúszni addig, amíg el nem érem az ajkammal ajkait és beleleheltem a szájába.
-Szeretlek.- a koromat pedig átfűztem a nyakán és hozzá bújtam annyira amennyire csak tudtam.
-Én annál sokkal jobban szeretlek.- mondta kedvesen és lágyan megcsókolt.
Még egy kicsit feküdtünk az ágyban, egy kicsit behunytam a szemeimet, Dongwoon gyengéden simogatta a hátam.
-El kéne kezdenem készülődni.- morogtam alig hallható hangon. Dongwoon csak nyomott egy puszit a homlokomra és felhúzta a boxert.
-Kikwangnak is mindjárt kezdődnek az órái.- mondta és eltűnt.
Miután kiment a lakásból gyorsan rendbe szedtem magam és útra kész voltam. De hirtelen olyan hiányérzetem támadat. A nagy készülődésben észre se vettem, hogy Dongwoon sehol sincs. Elkezdtem üvöltözni a nevét, de semmi. Dongwoon nem válaszolt. Megpróbáltam még egyszer immár teli torokból és könnyes szemmel.
-DONGWOON… DONGWOON… Hol vagy?- egyre jobban kezdtem sírni, szinte már hisztérikusan.-Ne… nem… hagy… hagyhatsz magamra…- szippogtam- Dongwoonie… ez nem vicces.
Egyszer csak a nappalim közepén összeroskadtam és hangosan zokogtam, mire halványan, de újra megjelent előttem.
-Mi történik?- kérdeztem elkeseredett hangon.
- Meg tettem, amit meg kellet tennem… szerelmes lettem.- mondta halkan olyan közel hozzám, hogy éreztem a hideget, amit mindig akkor éreztem, ha teljes közelségben voltunk egymással.
-De nem hagyhatsz itt… SZERETELEK- mondtam az utolsó szót újra üvöltve. Ismét kitört belőlem a zokogás.
-Kérlek ne…- nem bírta befejezni, mert hirtelen eltűnt.
Az iskolába nem mentem be, csak bevackoltam magam az ágyba, ahol órákkal ezelőtt Dongwoon tartott a karjaiban, habár Kikwang testét kölcsönkérve, de akkor is velem volt. A macit, amibe belebújt, szorongattam és zokogtam. A mély csöndet egy halk kopogás zavarta meg, erőm nem volt felkelni. Egy kis idő múlva a kopogás felerősödött és hosszabbá vált. Hallottam, ahogy Hyunseung a nevemet kiabálja és azt, hogy engedjem be. Lassan kikászálódtam az ágyból és a macit szorongatva kislattyogtam az ajtóhoz.
-Hyun… meg akarok halni-kezdtem halkan és újra sírni kezdtem.
-Ne mondj ilyet, mi történt itt van, mindenki az ajtóban engedj be.- kérlelte azon a lágy hangján.
-Kérlek Mija-chan, engedj be. Főzök neked egy jó teát és mesélj el mindent.- mondta édes csilingelő hangján Sakura.
Lassan kinyitottam az ajtót és Yoseob rohant be, hogy megöleljen és, hogy elmondja milyen rossz volt hallani, ahogy hangosan üvöltözök.
-Noona… Ki az a Dongwoon?- kérdezte nagy szemekkel Doojoon, akit látván újra könnyek szöktek a szemembe.
-Egy fiú, akit szerettem.- mondtam halkan. Ekkor egy olyan ember lépett oda hozzám és ölelt át akitől a legkevésbé vártam,Junhyung. Sakura készített mindenkinek egy jó forró gyógyteát. Mindenki bevonult a hálószobámba, mivel az volt a legtágasabb és leheveredtek az óriási francia ágyamra. Én pedig belehuppantam a hintaszékembe és elkezdtem mesélni. Amikor elmeséltem, hogy Dongwoon „kölcsön kérte” Doojoon és Kikwang testét, főleg Kikwang teljesen elvörösödött és megjegyezte, hogy akkor mindazt nem álmodta. Erre mindenki elkezdett nevetni. Sakura oda jött hozzám, mert meglátta, hogy amikor Junhyung átöleli könnyes lett a szemem és megölelt. Rendeltünk pizzát és beszélgettünk egész éjszaka, de én minden órában egyszer legalább elsírtam magam. Hogy egy kicsit le tudjanak kötni Yoseob átszaladt egy társas játékért és azzal játszottunk. Hajnali 1 lehetett, mikor mindenki elment. Mindenhol lekapcsoltam a villanyt és előkerestem a gépemen azokat a felvételeket amelyiken Dongwoon hangját hallom. ugyanis mióta „összeköltöztünk” Dongwoon mindig felvette miket beszélgetünk, ha már képet nem tudunk csinálni. Bedugtam a fülhallgatóm a gépe és hallgattam Dongwoon kellemes hangját, amint arról próbál meggyőzni, hogy ne fürödjek a fürdőruhámban vagy éppen, én elemzem neki ki, hogy milyen ízű a nagymamám által készített kimchi. Lassan kifogytak a könnyek és elaludtam.
Két hónap elteltével beköszöntött a tél és eljött a karácsony. A szomszédjaim mind elmentek valahova így a házban egyedül voltam. Milyen jó ha az ember egy három lakásos mini lakásba költözik, messze a belváros nyüzsgésétől. Sakura és Junhyung a Jeju-szigetre mentek, hogy kettesben töltsék a szent estét, a Fantasztikus 4-es pedig elment az egyetemi buliba, ahová én is hivatalos voltam, de nem volt kedvem elmenni. Miután elment örökre, akit szerettem nem láttam értelmét kimozdulni a lakásomból, néha csak vártam a nappali közepén ülve, hátha újra felbukkan s folytatódik minden úgy, mint régen. De nem történt semmi. Majd arra az elhatározásra jutottam karácsony estéjén, hogy elmegyek sétálni a hóesésben a Han folyó partjára. A hó nagy pelyhekben hullt, gyönyörű volt.
Miközben a fülemben üvöltött a zene és csak néztem magam elé, nem vettem észre a velem szembe jövő fiút, akibe beleütköztem és elestem. Sikerült hárítanom, hogy ne esek hanyatt csak fenékre tottyantam.
-Jaj, elnézést, rettentően sajnálom.- mondtam halkan, miközben próbáltam felkelni.
-Nem én voltam a hibás, nem figyeltem.- hirtelen felkaptam a fejem az ismerős hangra. A szapora öklömnyi nagyságú hóesésben nem látta tisztán a fiú arcát, de a hangja teljesen olyan volt, mint Dongwooné. Lágy mégis férfias.
-Öhmm… Elnézést, de megkérdezhetem, hogy hogy hívnak?- kérdeztem idegesen és elcsukló hangon.
-Son Dongwoon vagyok. Örvendek.- mondta és kezet nyújtott. De én ahelyett, hogy fogadtam volna a kéznyújtást a nyakába ugrottam és sírtam.
-Hát élsz? Nem haltál meg? De hogy lehet ez?- örömködtem mire ő lefejtett magáról.
-Bocsi, de mi már találkoztunk?- nézett rám nagy szemekkel.
-Nem emlékszel rám?- kérdeztem halkan és a zokogás kerülgetett.
- Kéne?- majd lehajolt, hogy jobban lássa, az arcom- Sajnálom, de nem vagy ismerős.
Hirtelen felindulásomból megfogtam az arcát és megcsókoltam, hosszan és lágyan. Próbáltam ugyan úgy, mint amikor lefeküdtünk aznap mikor eltűnt. Az arcán látszódott, hogy valamilyen gondolat elindult a fejében. 2 perc kínos csönd után úgy döntöttem megfordulok és elindulok. Már majdnem haza értem mikor messziről kiabálást hallok.
-MIJJAAAAA… VVÁÁRRJJJJJ…. MIIIJJJJAAAAAAAAAAAA- Dongwoon kiabált után. Mikor odaért hozzám szorosan megölelt- Te vagy az? Tényleg te? Azt hittem csak a kóma miatt volt ez a képzelgésem. Jesszus tényleg létezel.
Ekkor elszakadt a cérnám és hangos sírás közepette szinte krokodilkönnyek csorogtak le az arcomon. Majd hozzá bújtam és még hangosabban zokogtam.
- Hát persze, hogy én vagyok az. Azt hittem örökre elvesztelek. Miért csak most jöttél?- zokogtam és ütögettem a mellkasát. Mire ő megfogta a két csukóm és megcsókolt. Ő volt, végre ténylegesen érezhettem azokat a puha ajkakat az enyémen, mikor elengedte a csuklóim még mindig csókolt, de szorosan átfogta derekam én pedig mélyen beletúrtam a puha hajába.
- Nem fogok eltűnni most már. Ígérem-mondta mosolyogva és megölelt. A fejem a mellkasához emeltem és elmosolyodtam.
- Ez már a te szív verésed.- mondtam és felnevettem ő is nevetett velem és a fülembe súgta:
- Remélem nem cserélted le az ágyad.- majd egy fél oldalas mosollyal az arcán rám nézett.
- Te kis szex éhes.- mondtam, mintha be durciztam volna és elindultam az ajtóhoz. Nagy szemekkel nézett rám, mikor az ajtónál visszanéztem és elmosolyodtam- A világ összes kincsért se cserélném le, de mi lenne, ha először felmelegednénk egy finom forró csoki mellet és elmesélnéd mi is volt ez az egész aztán folytatnák a „beszélgetést” az ágyamban.
- Rendben.- mosolygott és mikor oda ért hozzám megfogta kezem.
- De azt remélem, tudod, hogy most már levakarhatatlan leszek.- vigyorodtam el ő pedig egyszerűen megemelte az állam és megcsókolt, majd azt mondta:
- Ajánlom is. – és vigyorgott, mint a vadalma, majd együtt beléptünk a jó meleg lakásba.
Mint kiderült ez egy fajta lelki kivetülés volt és egyszerűen mikor meglátott anno az utcán sétálgatni hozzám szegődött, de csak később az ominózus tusoláskor merte magát fel fedni előttem, arra is fény derült, hogy csak ő hitte azt, hogy meghalt igazából csak kómába volt, de lélegeztető gépen tartották, mert az agya még működött. Már épp le akartak róla mondani, mikor visszatért az élők világába. Miután befejeztük a beszélgetést és megittuk a forró csokit, bebújtunk az ágyba és élveztük a karácsonyt…. együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése