Szandy- Üzenet / 2. rész, 1. fejezet /

2 év telt el mióta elhatároztuk, hogy haza utazunk Koreából. A fiúkkal körülbelül egy éve nem tartom a kapcsolatot. Mikor kiderült, hogy Xander és Kibum elhagyja a csapatot teljesen összetörtünk, de leginkább Krisztát viselte meg a hír. Teljesen magába zárkózott, hetekig nem szólt hozzánk, mint egy zombi úgy közlekedett. Borzasztó volt őt így látni. Pár hónapba tellett mire, ha nem is teljesen, de mondhatni jobban lett. A hirtelen változás nem csak ránk volt hatással. A csapat egy időre a japán debüt előtt visszavonult a nyilvánosság elől….Hogy mi volt az ok? Ez egyszerű…mi. Ha akkor nem jövünk haza, akkor a fiúk se törnek ennyire össze, hisz tudták volna, hogy mi ott vagyunk. Viszont ha ott maradunk, akkor mi szenvedünk. Hol itt az igazság?

Még se tudok egy dolog fölött csak úgy elsiklani. Mert amíg tudom, hogy Soohyun és a többiek, még Dongho is már próbál küzdeni az általunk okozott űr elől,egy valakit beszippantott. Pont azt az egy valakit, aki számomra a legfontosabb…Kevin. Többször olvastam a közösségi oldalakon, hogy sokszor rontott a színpadon, nem csak a táncban, de a daloknál se remekelt. Volt egy video, amikor annyira szétesett, hogy egyszerűen csak a színpad közepén állt és a mikrofont szorongatta. Csak nézte a körülötte táncoló fiúkat. Borzasztó látvány volt. A twitter-en sem volt aktív, egy egy kósza tweet havonta. Az üzeneteimre nem válaszolt. Kész ronccsá tettem. Vajon hogyan tehetném ezt jóvá?

Szandival sem beszélek már lassan fél éve, mivel ő dolgozik, sosem tudunk beszélni. Nem beszélve a 9 órás idő eltolódásról. Így róla sem tudok semmit, csak annyit, hogy lediplomázott egy éve és a mentora asszisztense lett a fővárosi kórházban.

Hogy nálam mi a helyzet? Lassan itt a vizsga időszak, le kéne adnom a záró vizsgám, plusz egyeztetnem is kéne a mentorommal. Így most leginkább a tanulásra koncentrálok Zita és Kriszta is épp záró vizsgájukat írják. Kriszta még pluszba nyelvvizsgázik is, hiába mondtuk neki, hogy minél hamarabb tegye le, hogy ne kelljen még ezzel is foglalkozni. De minek is hallgatna ránk?! Nem is találkozunk annyit, bár amióta haza jöttem, át mentem otthon ülős fazonba. Hiába hívnak a barátaim, valahogy nem olyan, mint ott. Ott ahol 7 fiú, plusz egy lány nap, mint nap körül lebzseltek, együtt nevettünk, együtt aggódtunk és sírtunk. Itt nincsenek ilyen emberek, csak hamis barátok vagy szimpla ismerősök. Emlékszem, mikor Eli-val egy kis kávéházba mentünk, csak mi ketten, senki más. Olyan sokáig beszélgettünk, hogy a többiek már hívogattak, hogy hol vagyunk. Vagy mikor Kriszta és Hoon végre bevallották az érzelmeiket egymásnak; és nem tudom elfelejteni a Zitáék négyesét, amikor a parkba mentünk és bújócskáztak, Soohyun meg felmászott a fára, de aztán nem bírt lejönni. Szandi édes sütijei, amik mindig a legjobbkor készültek, ha szomorúak voltunk, álltalába csokis kekszet csinált, ha csak szimplán meghívtuk biztos valami torta csodával lepett meg minket, ha náluk aludtunk, vagy csak elmentünk beszélgetni valami finom muffint készített. A finom süti illat mindig betöltötte a lakást, valahogy olyankor megnyugodtam és boldog voltam. Itthon csak egy szürke kis egér vagyok, aki a szobájába kuporog egész álló nap, van, hogy a fogát sem mossa meg, vagy épp egésznap pizsomában flangál. A szüleim már nem is szólnak emiatt, csak bele törődtek, hogy a  lányukban  igen is eltört valami, amit egy bizonyos valami vagy valaki tud csak összeragasztani.

❀✸❀✸❀✸

A diploma osztón büszkén mentem fel a színpadra és vettem át a diplomám. A szüleim, illetve anyukám könnyes szemmel ölelt meg. Az ő pici lánya végre lediplomázott. Apa erős ember, ő tartotta magát.

-Büszke vagyok rád kicsim. – mondta és megölelt.

-Köszi apa! –mondtam.

-Szeretlek kincsem.

-Én is szeretlek. Anyával menjetek nyugodtan előre, még elbúcsúzom Krisztáéktól.

-Siess! – apa nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra és eltűntek a tömegben. Én pedig elindultam megkeresni Krisztát és Zitát.

Gyorsan kiszúrtam őket, oda siettem és megöleltem búcsúzás képen mind két lányt. De ragaszkodtak, hogy kattintsunk el pár képet. Már épp indultam volna a kocsihoz, mikor valaki megérintette a vállam. Ijedten fordultam hátra és majdnem elájultam a hirtelen jött sokktól. Egy magas szőke fiú mosolygott le rám. Mellette egy kicsit alacsonyabb barna hajú, aki már erősen szorította magához Krisztát, egyel arrébb pedig egy vékony, sötét hajú fiú vigyorgott teli szájjal az őt leeső állal figyelő Zitára.

-Meg is szólalsz vagy csak nézel? – kezdett el beszélni egy számomra már második anya nyelvé váló nyelven.

-Eli? – csak ennyit tudtam kinyögni. Megfogtam a kezét, hogy biztos legyek, hogy nem álmodok és tényleg a fogadott bátyám áll velem szembe – Tényleg te vagy? 

-Ki más lennék butus? – ujjait szorosan a csuklóm köré fonta és magához húzott – Ölelj már  meg te lány. Így kell fogadni rég nem látott bátyádat? Hmm? – az ölése a régi,az oltalmazó ölelés. Az illata a régi…Eli illat, hogy én mióta nem éreztem őt. Szorosan a dereka köré fontam a kezeim, mintha félnék, hogy örömben elrepülök. Fejemet a mellkasába fúrtam és sírtam. Ő pedig csak ölelt. Nem váltam ki az ölelésből csak a fejemet a lányok felé fordítottam. Hoon ajkai már szinte teljesen felfalták Kriszta ajkát. Kiseop pedig magához ölelte Zitát  és körbe forgatta. Eli kezei lecsúsztak a kezemen, én pedig léptem egyet, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Fura vagy szőkén.

-Nem tetszik? – kérdezte nagyra kerekedett szemekkel.

-De tetszik, de élőben más, mint a képeken.

-Akkor megnyugodtam. – nyomott egy puszit az arcomra és körülnézett – Szép suliba jártál.

-Köszi, majd megmutatom a várost.

-Benne vagyok! – kiabálta Kiseop.

-Én is! – mondta Hoon és megához húzta Krisztát.

-Réka. Kicsim már fél órája várunk. – jött oda hozzám anya. Mikor meglátta Eli-t teljesen elállt a lélegzete.

-Anya bemutatom Eli-t. Tudod ő az akiről annyit meséltem. – mondtam magyarul, majd megismételtem koreaiul, mire Eli nagyot vigyorgott és meghajolt. Anya hirtelen azt se tudta mit csináljon így fel-le hajlongott. Bemutattuk a szüleinknek a másik két fiút és ragaszkodtunk hozzá, hogy mindegyikőjük ott aludjon valamelyikünknél. Nálunk természetesen Eli volt elszállásolva.

Amint haza értünk gyorsan átöltöztem és rohantam vissza a vendégemhez. Megkértem anyáékat, hogy ha most lehetne ne csapjunk nagy bulit, így csak a kertben sütögettünk pár rokonnal, akik kicsit furán néztek Eli-ra, hiszen sosem láttak még sztárt, sőt koreait sem így élőben. Egy percig sem akartam magára hagyni, még a WC-re is el kellet, hogy kísérjen. Végig a kezét fogtam, annyira jó, hogy velem volt.

Sokat mesélt a többiekről. Kiderült, hogy Hoon az egyik új tag. Ők ajánlották be, mert tudják, hogy milyen jól énekel, de a másik tagról egy szót sem mesélt. Szandi még mindig ott lakik a stúdió közelében, így ha fáradtak akkor ott alszanak nála. A házunkat két hetente takarítják.

-Amikor ott vagyunk, mindig előjönnek a régi emlékek. Van hogy a nappaliba beülünk és beszélgetünk. – meséli Eli.

-És… - elsőre nem bírtam kimondani – Szóval Kevin. Ő hogy van?

-Húúú, hát Kevin nem igazán van jó formában.

-Kérlek Eli. Így is rosszul érzem magam miatta.

-És én? – kérdezte sértődött hangon.

-Ohh~! Te is szörnyen hiányoztál, de most itt vagy és foghatom a kezed és megölhetlek. De Kevin…- nem bírtam tovább, a szemim megteltek könnyekkel és igen csak túlcsordultak. Bátyus letörölte a könnyeim és folytatta.

-Miután elmentetek, igazából miatta voltunk kicsit úgy mond láthatatlanok a nagyvilág előtt. Egy éve azért nem beszélünk veletek, mert Kevin majdnem beleőrült, abba, hogy nem láthat. Egésznap a szobájában ült és nézett ki a fejéből. Sokáig nem evett,sőt semmit nem csinált. Volt egy kis füzete, amibe a te nevedet írta folyamatosan. Próbáltunk vele beszélni, hogy térjen észhez. De mindennek csak veszekedés lett a vége. Amint láthattad a színpadon sem volt ott, a legtöbbször a dalszöveget rontotta el. Nem tudom, hogy hogy lehetne észhez téríteni.

-Én igen. – vágtam közbe – Az lenne a legjobb ha ott lennék vele. Talán nekem is az lenne a legjobb.

-De nem azt mondtad, hogy idő kell? – kérdezte.

-Úgy érzem 2 év elég volt. Vagy maradjak a fenekemen? – próbáltam a szomorúságból kilábalni, nem arra gondolni, hogy mit tettem Kevinnel.

-Kevin után nekem hiányoztál a legjobban, hogyne örülnék ha haza jönnél.

-Hmm…haza. – hirtelen elgondolkodtam, hogy a szívemben hol is érzem magam igazán otthon.

-Te figyelj csak. A kis füzet nem csak ám a neveddel van tele. Van benne valami, amit úgy gondolom el kéne olvasnod. – ébresztett fel Eli. Egy kis táskából elő húzott egy kis füzetet, amin az én nevem volt. Észre se vettem eddig, hogy táska is van nála. Felállt az ágyról és magamra hagyott.

-Most hova mész? – kérdeztem aggódva. Féltem, hogy mindez csak egy álom és ha most Eli elmegy talán fel kelek.

-Csak sétálok egyet. Vagy kicsit megismerkedek a szüleiddel.

-Hajrá! – mondtam és mosolyogtam. Erre ő rám kacsintott és dobott egy puszit.

Remegő kezekkel nyitottam ki a kis füzetet.

Úgy érzem egyedül vagyok a világban. Elhagyott az az ember, aki pár hét alatt a lelkem részévé vált. Elüldöztem. Hiába mondja Eli, hogy ez nem így van. Hiába beszéljük át ezt ötvenszer Szandival. Úgy is tudom, hogy Réka miattam ment el. Ha nem szeret belém, ha nem szeretek belé…sőt ha nem is találkozunk talán mindez meg sem történik. Miért kellett akkor segítenem neki? De mit tehettem volna, már akkor lenyűgözött. Gyönyörű volt. Még most is előttem van az arca, pedig csak a sötét szobában ülök, és várok, hátha belép az ajtón. De már egy éve semmi. Soohyun úgy gondolta, hogy ha megszakítunk velük minden kapcsolatot jobb lesz…tévedett. Ő szenved, Dongho szenved, Eli  szenved..és én is szenvedek. Nem kellett volna széttépnem a jegyem. Istenem, hogy lehettem ennyire  hülye?! Bár akkor a csapatot teszem tönkre. Mégis, hogy tudnék így színpadra állni, dalokat írni. Kitudja, lehet, hogy talált már egy másik fiút és engem elfelejtett. Jobb lenne, ha én is ezt tenném. A fejemben folyton őt látom, ahogy nevet, érzem a számon a csókja ízét. Hiányzik, te jó ég rettentően hiányzik. Csak tudnám, miért írom most ezt? Hajnali 3, mindenki alszik én meg idiótaságokat írok egy füzetbe, amit Szandi vett nekem, hogy a dalaim bele írjam….Még meg sem köszöntem neki. Köszi, Szandi, majd meghálálom. Mennem kéne aludni, de minek, egyedül fekszek úgy is. Nem mondhatom Eli- nak, hogy feküdjön mellém, és tegyen úgy, mintha Réka lenne…rá is másznék azt hiszem. De nem csak Réka hiánya fáj, Xander és Kibum elmentek…nem mintha Hoon-t és AJ-t nem szeretném, mert ők is nagyon jó barátaim, de ők akkor sem Kibum és Xander. Nem tudom, Réka tudja e, bár valószínű, hogy tudja. Vajon hogy reagált, amikor megtudta. Biztos sírt. Nem tudom, mennyit tudhat az itt zajló eseményekről. 2 hónapja lehetőségem lett volna rá, hogy elmenjek, de beszari kis idióta voltam és a titokban vett jegyem csak úgy széttéptem és kidobtam. Talán ha írnék neki és megkérném, hogy jöjjön haza…haza jönne? Hogy én milyen egy önző alak vagyok,  csak az önös érdekeim nézem, közben fogalmam sincs, hogy ő mit akar. Lehet, hogy már mindenkit elfelejtett és egy új életbe kezdett, sosem lehet tudni. Reménykedem, hogy egyszer az életben még újra látom őt. Talán még meg is ölelhetem. Csak lennénk már ott. Látni akarom. Ezt, de sokszor leírtam már. Azt hiszem, kezdek bekattanni.   Még soha nem éreztem senki iránt így…lehet, hogy ő nekem az igaz. Hehe....nem lehet….tudom, hogy nekem az a kis pöttöm lány életem nagy szerelme….. – és itt meg szakadt az írás. A szemeim könnybe lábadva és halkan szitkozódom.

-Hogyan is felejtenélek el? Miért ne hiányoznál? Kevin nem lehetsz ennyire idióta. Szeretlek! – sírtam halkan. Az ajtó halkan nyikorgott, lépteket hallottam, de felnézni, nem néztem fel, az ágyam kicsit nyöszörgött mikor valaki mellém ült. Nem törődve, hogy ki az rádőltem és sírtam. Eli, az én erős bátyám szorított magához és csitítgatott. A könnyeim nem apadtak el, csak folytak és folytak.

-Te…te – szipogtam a mellkasához beszélve – hányszor olvastad ezt?

-A repülőn volt elég időm. – válaszolta halkan.

-A többiek is olvasták?

-Csak Szandi és én. Miután elmenetetek Kevin nem szólt senkihez. Kizárólag kettőnkkel beszélt nagy ritkán. Volt, hogy elszökött a házatokhoz és a szobádba sírva találtuk meg.

-Kevin sosem sír. – mondtam rekedt hangon.

-De bizony. Az utóbbi 2 évben Kevin rengeteget sírt, ha nem is nyíltan előttünk, egy idő után tudtuk, hogy hol van és mit csinál, ha csak úgy eltűnt.

-El kell hozzá mennem. Ez így nem mehet tovább. – hirtelen felpattantam, kitöröltem a szememből a könnyeket és a bőröndömet kerestem.

-De hát mi lesz a többiekkel? – kérdezte Eli nagyra kerekedett szemekkel.

-Majd hagyok nekik üzenetet. De most inkább segíts pakolni és te is pakolj.

-Én?

-Jaj Eli ne nézz már rám ilyen hatalmas kis kutya szemekkel. Igen pakolj, egyedül nem maradhatsz itt. A többiek majd utánunk jönnek pár nap múlva, vagy nem tudom. Most a lényeg, hogy Kevint össze kanalazzuk.

-Értettem! – Eli tisztelgett, mintha valami katona lenne. Gyorsan elindult a szobája felé és pakolni kezdett.

A szüleimnek hagytam egy kis üzenetet, mert amint készen voltunk, a legelső járatra, amit elértünk foglaltunk jegyet és indultunk. Eli bérelt egy kocsit, de hogy honnan, arról fogalmam sincs, sőt, mint később a reptéren megtudtam, az első osztályra foglalt jegyet, amit ő állt. Azt mondta majd a menedzserrel ezt elintézi, nekünk most világot kell menteni. Illetve csak egy nagyon összetört szívet kell újra ragasztanom. Csak legyen elég ragasztóm. Krisztának és Zitának a hirtelen jött döntéseim közepette nem szóltam, sőt Hoon és Kiseop se tudta, hogy míg ők édesen aludtak, Eli és én visszamentünk Szöülba. Hogy én mekkorát fogok ezért kapni, de kit érdekel, most Kevin az első.

A repülő út ennél lassabban nem is telhetett volna el. Már amikor felszálltunk azt kérdeztem, hogy mikor érünk oda. Eli folyamatosan nyugtatgatott, hogy türelem nem sokára ott vagyunk.

-Aludj egyet! – mondta halkan Eli. Körülnéztem a gépen már mindenki aludt.

-Nem tudok elaludni. Idegesek vagyok. Hogy mehet ennyire lassan ez a gép?! – mérgelődtem. Eli nyugtatás képen megfogta a kezem. Nem tudom, hogy hogyan és hogy miért, de valahogy, amint megfogta a kezem és mutató ujjával körözni kezdett a kézfejen megnyugodtam. Nem telt el 10 perc és a szemhéjaimon, mintha ólom szempillák nőttek volna és nem bírtam nyitva tartani a szemem…elaludtam. Természetesen Kevinnel álmodtam, nem éppen kellemeset. A szemem láttára ugrott ki egy ablakon, mosolygott és integetett nekem,  de a lábaimon hirtelen valami láncszerű dolog keletkezett és elestem. Mindenki a nevemet kiabálta és, hogy kelljek már fel és mentsem meg. Aztán csak annyit éreztem, hogy valaki megfogja a vállam. A szemim kipattantak, oldalra néztem és akkorát ugrottam, hogy szegény légiutas kísérő is majdnem szívrohamot kapott. Eli halkan kuncogott.

-Elnézést, de lassan leszállunk kérem kapcsolja be az övét. – mosolygott rám a fiatal hölgy.

-Igen. Persze, köszönöm. – a hölgy elment, én becsatoltam az övem és oldalba böktem a most már hangosan hahotázó Eli-t – Nagyon vicces.

-Köszöntjük kedves utasainakat Szöülban! Köszönjük, hogy a Korean Airlines-t választották! További szép napot kívánunk. Kérjük leszállásnál vigyázzanak. – ez a pármondat most nagyon felvillanyozott. A szívem a torkomban vert. Amint tudtam szálltam le és rohantam a bőröndömért. Beszálltunk egy taxiba és Eli mondott egy címet. Már a napját se tudom mikor hallottam ennek az utcának a nevét. De aztán hirtelen mást mondott.

-Hova megyünk? – kérdeztem gyanakodva.

-A helyzet az, hogy nincs nálam a házatok kulcsa. Úgyhogy először Szandihoz megyünk. – mondta Eli.

-Szandihoz? – kérdeztem elkerekedett szemekkel. Mióta nem láttam, te jó ég. Annyira jó lesz őt is látni. – Amúgy Eli kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Ki az az AJ? – egész úton míg nem Kevinen törtem a fejem, róla gondolkoztam. Ismerős név, de arc nem ugrik be. Miért van ennyire rossz arc  memoriám?!

-Emlékszel arra a srácra, akit majdnem megvertünk? Tudod, amikor volt az a hatalmas vihar.

-Igen emlékszem.

-Nos, AJ igazából Jaeseop.

-Hogy mi van? – az első állcsattanás. Mi jöhet még?

-Majd Szandi elmeséli. – mondta mérgesen Eli.

-Úgy látom te nem igazán kedveled. – állapítottam meg.

-Nem igazán csípem a srácot. Szerintem gusztustalan,amit szegény lánnyal tett. De tudnád mik voltak amíg ti nem voltatok itt..ppff~ Zajlottak ám az események. Nem csak Kevinnel voltak problémák. Egy ideig össze lehetett volna kötni Szandival,nagyon depis volt. De végül kibékültek.

-Ez most komoly? –kérdeztem.

Választ viszont már nem kaptam. Eli kipattant a kocsiból, majd követtem őt. Mikor kiszálltam, az ismerős panellakások tengere előtt találtam magam, ahol Szandi lakott. Eli becsöngetett és meghallottam azt az ismerős kislányos mégis nőies hangot, ami annyira álmos volt még, hogy alig értettem mit mond. Végre itt vagyok.

Réka: Angels

Az élet mindenkivel kegyes. Mindenkit megajándékozz. Mindenkinek ad lehetőséget. Ez alól senki sem kivétel. Lehet, hogy úgy gondolod, te az vagy, de nem. Attól, hogy úgy érzed semmi szerencsés nem történt veled, attól, hogy úgy érzed pokol az életed, attól, hidd el az élet olyan dolgot adott neked, amiről más csak álmodozhat…

Néha én is érzem ezeket a dolgokat. Szerencsétlennek, elveszett érzem magam. De ez nem így van, csak nem vagyok képes észrevenni a körülöttem lévő értékeket. Nem panaszkodni kéne, hanem megtalálni azt ami másnak nem biztos, hogy megadatott. Lehet, úgy gondolom, hogy ez az általános, de nem így van. Nem mindenkit vesz körül szerető család, barátok. Lehet nem sok van, de ők feltétel nélkül képesek úgy elfogadni ahogy vagyok. Nem panaszkodhatok, mert nem mindenkit vesznek körül ilyen emberek. Voltak nehéz  pillanataim életem során, mikor az összeomlás szélén álltam. A barátaim kincsé váltak ezekben az időkben és így is érzem azóta. Kincsként őrzöm őket. Kincsként gondolok rájuk, mert nélkülük sehol se lennék. A barátok azok az emberek akik képesek a nehéz időkben is önzetlenül szeretni. Sose hittem az angyalokban, míg nem találkoztam velük. Lehet hülyén hangzik, de én igenis hiszek bennük, csak nem angyalok nevezem őket, hanem barátoknak. Az élet megajándékozott velük és nem tudom, hogy tudnám ezt meghálálni, mert az , hogy ők vannak az egy csoda…

A barátok nem tartanak gyerekes, vagy hülyének, azért , mert olyan álmot kergetek, amit mások hülyeségnek tartanak. Mert ,én olyan valakit szeretek akit mások egy egyszerű csíkszeműnek gondolnak. Lehet valakik szeretik , lehet mások tisztelik, de én IMÁDOM. Tudom furcsa ezt mondani egy olyan személyről, akivel talán soha nem fogok találkozni, de én akkor is ezt érzem. Mert, ha ő nevet én vele együtt vagyok boldog és képes vagyok mosolyogni. Viszont ha ő sír én vele együtt leszek szomorú és kezdenek el könnyeim potyogni. Ha képtelen vagyok elaludni rá gondolok. Ha ez se segít bekapcsolom a dalait és addig hallgatom míg angyali hangjától nem zuhanok álomba. Tudom sokan ezt nem tartják normálisnak, de ha ők is megtapasztalnák ezt tudnák, hogy igenis is létezik ilyen. Létezik az a feltétlen szeretet, rajongás valaki iránt akivel még soha életedben nem találkoztál. Sokan emiatt bugyutának , féleszűnek vagy csak szimplán hibbantnak tartanak. Másnak néznek, mert nem olyan vagyok, mint egy normál ember. Más, mert én nem a divatot majmolom. Más, mert olyan emberért rajongók, aki tehetséges. Más, mert egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy lehet valakit teljes szívből szeretni, valakiért teljes szívből rajongani. Mikor ezeket hallottam, fájt. Rosszul érintett, hogy az emberek azt gondolják más vagyok, de az angyalok elhitették velem attól, hogy én ilyen vagyok nem leszek más. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki ezen a világon…

Kai: Love me: 4. Újjá születés, vagy csak egy ébredés…?

Eli POV

Nem tudtam feldolgozni, hogy Kevin ilyet tett. Megsemmisülten ültem kint a többiekkel és bambultam magam elé. Apró sóhajok hallottam, mocorgásokat de most a gondolataim lefoglaltak , ezek a jelentéktelen dolgok nem érdekeltek. Hajamba túrtam és ajkamba harapva oldalra néztem
- Nyugi minden rendben lesz…- mondta AJ, aki elém guggolt és a macskapofáját rám emelte.
- Sajnálom – felpattantam és kimentem a kórházból. nem akarta, hogy utánam jöjjenek, és szerencsére nem is jöttek. Visszasétáltam a partra, mikor odaértem, könnyeim patakokban kezdett lefolyni az arcomon. Wae…wae..WAE!? Üvölteni, ütni, rombolni akartam , de csak szerencsétlenül és megsebezve a homokba rogytam, s  tovább sírtam.
Én tényleg szeretem őt, mindennél jobban…és…ilyet tesz… Mi lett Kevinnel?
Egy sziklás részhez battyogtam és a vizet néztem …
- El akarod tőlem venni… - suttogtam a víznek – nem akarod, hogy boldog legyek…
A vizet néztem , nem válaszolt, de minek is tette volna, hisz ez is csak  egy olyan élettelen forma, mint amilyenné ez tett. Bele akartam ütni, szét verni, éreztetni vele azt amit én érzek, törekedni arra, hogy érezni tudjon, de…valami megállított. A szikla előtt pár milliméterrel, mintha…mintha Ő fogta volna meg a kezemet…
Felnéztem, és halvány körvonalak sokasága fogadott. Mi ez? Miért ragyog ennyire…? Mit akar tőlem?
Aztán, amikor már jobban láttam, nem akartam elhinni. Kevin állt előttem, hihetetlen ragyogásban, hó fehér ruhában, aranyló szemeivel rám nézett és fejét rázva közelebb szállt, vagy lépett vagy mit tudom én…
Csak néztem, mozdulni nem tudtam, nem értettem, azt hittem káprázik a szemem, hogy ez csak egy álom, hogy mindjárt felébredek, és Kevin nincs kórházban, nincs vele semmi baj.
- Eli… - suttogta Kevin, mert tuti, hogy őt képzeltem oda és kinyújtotta hosszú kezét, s ujjaival az arcélemet simította végig… Megborzongtam, majd lehunytam a szemem, és mire kinyitottam, már eltűnt. Kerestem, néztem jobbra, balra, de semmi.
- Kevin! – ordítottam bár nem tudom minek, hisz ő teljesen máshol van.  Talán csak képzeltem ezt az egészet, megcsípem magamat és felébredek, véget ér minden, és minden újra a régi lesz. Kérlek, mondd, hogy így lesz… Fogadd nekem az örök semmit, és cserébe a mindent kapod…

Nem sokkal később hazaértek a többiek, és elmesélték mi volt. Kevin pár percre elvesztette az eszméletét, de most már jobban van és remélhetőleg nemsokára felépül. Megállt a szívem mikor ezt Soohyun elmondta… Kevin nem volt magánál… Akkor….
Picit megráztam a fejem és halványan rájuk mosolyodtam. Dongho és Hoon csinálták a vacsorát, először bénáztak, aztán végül is összejött valami. Ugyan raktak elém ételt, de egy falat nem ment a le a torkomon. Csak a gombóc volt ott, és még mindig nem jöttem rá, miért.
- Eli, egyél kérlek…csak egy falatot.. – simogatta meg a vállamat Kiseop és rám mosolygott.
- Nem vagyok éhes…  - suttogtam magam elé és el is toltam a tányért – sajnálom…
Kiseop megölelt és nem tudtam megállni,hogy ne viszonozzam.
- Ha beszélni akarsz, én itt vagyok – suttogta nekem oda és elengedtük egymást.
Suttogtam egy rendbent, és segítettem nekik elpakolni. Eszembe jutott, hogy alig néhány napja még Kevinnek segítettem itt és egy pillanatra lefagytam. Érezni akartam azt a babaőrt, ahogy véletlenül a karomhoz ér, a meglepődött szemekbe akarok nézni, és mosolyra görbülő ajkát kívánni… Miért vagyok ennyire szerelmes!?

Másnap reggel korán keltem, és az üresen álló, rendezett ágyra pillantottam. Egy picit átmásztam oda..Kevin jellegzetes baba illata volt…Fejemet megrázva kiszálltam, újra megcsináltam, megmosakodtam meg ilyenek, és mentem is be a korházba. Az úton olyan volt, mintha egész idő alatt figyelnének, de biztos csak a kevés alvás miatt hiszem ezt. Sóhajtottam, a köveket rugdostam az út alatt, és elhatároztam, hogy ha Kevin felépül, mindenkit elküldök a házból, és a lehető legszebb estét adom neki, kimutatom mennyire szeretem, egész éjszaka csak a kívánságait fogom lesni, és nem fogom letagadni azt, amit iránta érzek. Igen, ezt fogom tenni. Neki most ez kell…vagyis remélem, hogy ez kell. Ahogy beléptem a kórház kapuin, automatikusan mentem a szobájába. Óvatosan nyitottam ki, hisz aludt. Belépkedtem, becsuktam az ajtót, ügyelve, hogy a zár ne kattanjon hangosan, majd leültem az ágya melletti székre.
Ahogy végignéztem rajta, és mindenhonnan fura csövek lógtak ki belőle. Egy lélegeztető gép ügyelt rá, halk csipogások furán ismétlődő sorozata sem tudta nekem elfeledtetni a nevetését… Sóhajtottam és arcára tévedt a tekintetem. Békésen szuszogó kis baba, aki az igazak álmát alussza, és minden békesség kiül az arcára, körül-belül így tudtam volna őt leírni. A szájából egy vastagabb cső lógott ki, de az arca finomsága, és tökéletes arcvonalát nem rontotta el. Gyönyörű volt, az én gyönyörűm. Óvatosan arcához értem és végigsimítottam a bőrén. Mint egy porcelán, olyan rideg volt, semmi élet, semmi boldogság…semmi. Egy test, melynek lelke küzd, hogy élni tudjon… Úgy döntöttem ma egész nap vele leszek. Nem akartam a többiek vigasztalásait hallgatni, távol akarok most tőlük lenni, és vele akarok lenni…
- Képzeld Kevin, tegnap Dongho és Hoon csinált kaját…elképesztő milyen jól nézett ki, de valahogy nem voltam éhes, ne kérdezd miért.. – picit mosolygok – viszont van egy meglepetésem, hogy ha felkelsz, ami nem csak feltételes mód, mert az lehetetlen, hogy pont te ne éld ezt túl – fogtam meg a kezét – remélem nem baj – lesütöm a szemem, majd ránéztem és a szavak csak dőltek belőlem.

Minden nap bejöttem, minden nap elmondtam neki mi történt, reméltem, hogy hallja és érzi, hogy itt vagyok, és nem csak én jöttem hozzá. Volt olyan, hogy mindenki bejött, és csak néztük őt, majd elkezdtek viccelődni, mintha fent lenne és hallaná, hogy mit mondunk neki. Elképesztő volt…egyszerűen…elképesztő….

Kevin POV

Nem tudom mi történt velem, de nagyon fura volt. Zuhantam, aztán Eli karjai, majd a sötétség, végül valami eszméletlen furát kezdtem el álmodni, mely teljesen olyan volt, mint a valóság. Először is, láttam, hogy valami ágyra fektetnek és betolnak a kórházba, és meg kell hagyni, elég ramatyul néztem ki. Ahogy követtem tovább az eseményeket, Soohyun előtt kezdtem el integetni, hogy nézze, nem haltam meg, de semmi.
- Hahó!! – kiabáltam az arcába, de még mindig semmi..Most mi az isten van?!
Vállat vontam és mentem volna tovább, de megálltam. Ahogy AJ Eli elé guggolt, és ő felhajtotta a fejét, megrémültem. Az a beesett arc, melyet miattam szerzett percek alatt, félelmetes volt. Dongho karolta át, nyugtatgatta, de nem ment neki…Csalódást, fájdalmat és kínt okoztam annak az embernek akit mindennél jobban szeretek. Ajkamba haraptam, leültem AJ mellé – persze ő nem látott engem, mint ahogy senki más – és Elit néztem. Az a gyönyörű nagy szemei most nem csillogtak, az izmai megfeszültek, és elképesztő fájdalmat éreztem. Ezt én csináltam neki…én okoztam…
- Sajnálom… - motyogtam magam elé, majd felkelt és kiment. Nem akartam itt maradni, inkább követtem. Egész úton olyan csöndben volt, meg akartam ölelni, de akárhányszor megpróbálkoztam, átestem rajta…  Sóhajtva battyogtunk haza, mint ember és valami – ez voltam én . Mikor hazaért, nem ment be a házba, hanem a partra ment és teljesen összetört…embert nem láttam ennyi érzéssel sírni. Sírni kezdtem és a nevét kiabáltam, miközben felé nyúltam
- NEH! ELI NEH! – kiabáltam, mikor a keze a sziklák felé indult és hirtelen leállt.
Ránéztem, ő is, mintha látna engem. Nem akartam, hogy megtegye, egyszerűen nem..
Halkan suttogtam a nevét, majd valami éles fájdalom nyílalt belém. Idegen emberek kiabálásra, és tettére lettem figyelmes. Testem összerándult, és égtem. Mi ez az érzés..? Közben Eli távolodott, szemeit lesütve elfordult, rám sem nézett. Térdre rogyva néztem őt, nem érdekeltem a hangok, a tettek, semmi sem…csak ő.
Hirtelen olyan görcs állt be a mellkasomba, hogy összeestem, és egy elég félelmetes helyen keltem fel. Hol vagyok? Hangzott ez a kérdés el hangosan…de én ezt gondoltam, tudom, hogy gondoltam.
- Kevin, gyere – jött oda valaki és a kezét felém nyújtotta. Arcát  nem láttam, de olyan melegség áradt belőle, hogy nem tudtam neki ellenállni. De olyan ismerős volt, olyan, mintha már találkoztam volna vele. Ahogy megfogtam a kezét, valami furcsa helyen voltunk.
- Hol vagyunk?  - olyan sötét volt nem láttam semmit sem.
- Kevin , nézd meg jobban.. – majd egy ember rohant be, ijedten, oltotta fel a lámpát és egy másik, fekvő emberhez ment…
Az én voltam…és Eli… Amikor megkértem, hogy aludjon nálam mert utálom a viharokat. Azt hiszem rosszat álmodtam, olyasmit, hogy őt elveszítem, és sírógörcsben törtem ki. Amikor megláttam, hogy itt van, magamhoz ragadtam és nem akartam elengedni. Amikor az arcom az övéhez ért, nem akartam elvenni, de… mégis…nem szabad, nekünk ez nem megengedett, hisz a banda mit fog gondolni? Megráztam a fejemet, és a pasi – mert tuti az volt – felém fordult
- Ne legyél ennyire szabálybetartó …nem látod,hogy szeret téged?  - az istenért van ennyire ismerős hangja…
- Ezt te honnan veszed…? – kérdeztem, és már is egy másik emlékemben voltunk.
A leggyönyörűbb nyári napom, amim valaha is volt. Édes ajkai engem kóstoltak, és semmi pénzért nem engedtek volna, de valamiért mégis megtette. Mégis elment Eli, otthagyva a kinti hintánál, egyedül, összetörve.
- Miért hoztál ide? – fordultam el önmagam képétől és lehajtottam a fejem
- Azért, Kevin, hogy végre rájöjj, ti egyek vagytok – majd hirtelen minden fény az arcára szegeződött. Ez…lehetetlen.
- Várj, még ne lepődj meg – mosolygott , és megint egy másik helyen voltunk.
Ismerős szoba, ismerős képek, de valahogy nem tudtam beazonosítani. Ahogy körbe néztem, és megláttam a rengeteg sapkát tudtam, hogy hol vagyok. Megfordultam, és egy, az ablak párkányon ülő, a szakadó esőbe bámuló Elit láttam. Annyira fura volt, annyira.. más. Nem az az Eli akit megszoktam, a jó kedvű, mosolygó…nem. Ez az igazi éne volt, amit senkinek sem mutatott meg. Hirtelen sóhajtott, végigsimított egy bekeretezett képen, lecsapta azt és elment aludni…
- Az a te képed, Kevin… - mondta a pasas és rám nézett – szeret téged… - majd csettintet és eltűnt.
Ismét a semmiben voltam, de rohanni kezdtem. A kiutat kerestem de nem találtam. Aztán a hangjára lettem figylemes, és kizuhantam a való életbe. Ott volt ő, fogta a kezem, beszélt hozzám. Tehetetlenül néztem, ahogy akarata ellenére sírt, majd mosolyt erőltetet az arcára, és ott volt velem.

Napok teltek el így, hogy őt figyeltem, még akkor is , amikor másokkal volt bent. Ő mindig bejött, minden nap itt volt, reggeltől estig. Én csak álltam a sarkoban, néztem az undorítóan vékony testemet, és közben Eli állapotáért aggódtam. Lefogyott, beestek a szemei, és a mosolya sem volt már a régi. Mit tettem veled, szerelmem?
Vajon megbocsájt valaha? Tud még engem ugyan olyan hévvel szeretni?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések sorozata kezdtek el még inkább felemészteni, mikor is észrevettem, hogy a karom , a kezem, a lábam és jó magam halványodni kezdtem. A gépek őrületes csipogásba kezdtek, Elit kivitték, én pedig nem tudtam mi történik.
Alig telt el pár perc mikor homályos képek jelentek meg előttem. Valami fehér alak valami fényes izét húzgál előttem, és magyaráz egy másik fehér pacának. Megmozdítottam a fejem, és újra csak a sötétet láttam. Ez mi volt..? Vajon élek? Vagy csak képzeltem az egészet…?

Eli POV

Hirtelen megőrültek a gépek, engem pedig kitoltak a teremből. Idegesen ültem le, minden perccel elvesztettem magamból egy darabot. Most Hoon volt bent velem, és ő nyugtatott le, sikerrel. Amint lenyugodtam, az orvos jött ki, és közölte, magához tért. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek örömömbe, így csak megöleltem Hoont és nem tudtam lefagyasztani az arcomról a mosolyt.
- Bemehetnek hozzá, de ne legyenek nála sokat, hisz teljesen ki van fáradva – mondta a doki, meghajolt, majd elment.
- Ébren van – mondtam csillogó szemekkel és Hoonra néztem
- Azt mondták felébredt, nem biztos, hogy fent is van most…
- Nem érdekel – halkan bementem a szobájába, csendesen szuszogott, majd leültem mellé.
Megfogtam a kezét, mosolyogva simogatni kezdtem a bőrét, és már teljesen feltüzelt a gondolat, hogy végre felébred. De nem ébredt, viszont szuszogott. Mondtam Hoonnak, hogy nyugodtan menjen haza, majd telefonálok, mikor jöjjön értem. Felsóhajtott, majd lassan kiment, és kettesben maradtunk.
- Hát üdv cica, örülök, hogy visszatértél – mosolygok – tényleg nagyon boldog vagyok – picit nevetek is – Hoon az imént ment el, ha nem baj én itt maradok veled, látni szeretném, hogy kinyitod a barna szemeidet
Ültem még ott pár órát vele, nem beszéltem, hagytam had pihenjen. Elmentem a büfébe, vettem RedBullt, mire visszamentem már a gesztenye barna szemeivel vizsgálgatta a szobát.
- Jó reggelt – mosollyal ülök le mellé és nézem csodálatos, meglepett arcát
- Hol vagyok..?
- Nos, miután levetetted magad a szikláról, idekerültél, most kórházban vagy és három hete nem tértél magadhoz… - nyelek egyet  - de most itt vagy – mosolygok
- Úristen…de te jól vagy?- aggódott…értem…még gyengén is…
- Kevin nyugi, még ne beszélj sokat…hozok neked valamit, rendben? – megsimítottam az arcát, és leviharoztam neki venni valamit. Ha négy féle szendvicset nem vettem, akkor egyet sem. Visszarohantam és leültem
- Hoztam neked párat- mosolygok – szalámis, husis, sajtos, v sonkás?
- Ej te… - picit mosolygok – sajtosat kérek… - nyúl volna érte de a kábelek , vagy mik megakadályozták
- Hagyd, majd segítek – kibontottam neki és szája elé tartottam – harapj egyet apa kedvéért – nevetett, és mintha az angyalok a mennyországban nekem énekeltek volna. Csodálatos volt…

Egészen ügyesen evett, már viccelődött és nevetett is. Az órámra néztem..
- Lassan mennem kell, de holnap is bejövök, rendben? – mosolygok és küldök egy üzentet Hoonnak, hogy jöhet értem.
- Rendben, de te is pihenj…olyan más vagy.. – majd megérinti az arcomat, és végigsimít rajta.. – Kevin.. – vettem el a kezét – aggódtam, és hát na…
- Nincs hát na! Tessék hazamenni, enni, és aludni.  – kötette le, mire felkuncogtam
- Hiányoztál – megölelem de…nem akarom elengedni. Még a telefonom csörgése sem érdekel, de aztán rám szól, homlokára adok egy puszit, és már nyitnám ki az ajtót, mikor visszaszól
- Köszönöm – mosolygott rám, majd lehunyta a szemét és elaludt.
Jóleső érzés töltött el, boldog voltam, még akkor is mosolyogtam mikor hazaértünk. Lepakoltam a cuccaimat, lefürödtem és ahogy Kevin tanácsolta, magamba gyűrtem egy elég szép adagnyi ételt, elpakoltam és a többiek felé fordultam
- Üdv köztünk újra – mosolygott Kisoep és én is elmosolyodtam.
A csoportos ölelés után elmentem lefeküdni, Kevin ágyára néztem..
- Nem sokára itthon leszel – suttogtam a semmibe, fejemet a párnára hajtottam, és felsóhajtva, végre boldogan aludtam el.

Szandy- 5. Show time befejező rész

Reggel eső cseppek kopogása ébresztett, kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon. Az ég szinte már feketén sötétlett. Felültem az ágyon és néztem a mellettem édesen alvó Eli-t, hiányozni fog, hogy többé nem aludhatok mellette. Mikor hideg volt esténként a lábam mindig megmelegítette, és amikor hallotta, hogy nyöszörgök vagy éppen sírok álmomban erős karjai közé húzott és egy jobb álom felé terelt, halkan dúdolt egy ismeretlen dallamot, ami az 1 hónap alatt szinte már az altatómmá vált. Aztán tekintetem át vándorolt a szívemhez legközelebb álló személyre, Kevin a hatalmas macijával aludt csendesen. Látszik,hogy mennyire fáradtak mindig, ha még az esőre sem kelnek fel. Kimásztam az ágyból, mind két fiú homlokára nyomtam egy lágy puszit, nehogy felkeltsem őket és elindultam, hogy megnézzem a többieket. Először Zitákhoz kukkantottam be, mivel ez volt nálunk a fiúk utolsó napja Zita mindenkit az ágyába parancsolt, hogy együtt aludjanak. Minden kis csapat nagyon össze szokott, persze szerettük egymást, de valahogy akik egy hónapig együtt voltak jobban ragaszkodtak egymáshoz. Zita hozzábújt Kiseophoz, de közben fogta Soohyun kezét, nem igaz, hogy nem kényelmetlen úgy aludni, Kibum pedig rátapadva Soohyun hátára aludt. Nagyon édes volt a látvány, de úgy gondoltam jobb ha tovább megyek. Krisztáék már a kezdtek óta együtt aludtak, Dongho nem nagyon szeretett a saját ágyában aludni. Xander a hátán fekve aludt, a mellkasán pedig ott pihent Kriszta „Nem tudom Hoon mit szólna, ha mindezt látná.” – gondoltam magamban. Dongho pedig hozzábújva Krisztához nyitott szájjal édesen szendergett. Lementem a konyhába, hogy előkészítsem a kávét, de valaki már megtette helytettem.

-Eli? – suttogtam.

-Á! Jó reggelt! Láttam, hogy kimentél, azt hittem ide jössz, de nem láttalak így gondoltam felteszem a kávét. – mondta, odajött és megölelt. Nem akartam kiválni az öleléséből, valahogy mindig megnyugodtam ha Eli karjaiban lehettem. Tényleg olyan lett nekem, mintha a bátyám lenne. – Amúgy ma én viszlek suliba.

-Mi? Miért mennék suliba? Ez az utolsó napom veletek, nem fogok suliba menni.

-Muszáj, mert már így is sokat hiányoztatok.

-De Eli….

-Semmi de! – szakított félbe. A kezembe nyomott egy bögrét, megfogta a kezem és kisétáltunk a fedett teraszra. Friss fű és eső illat volt, imádom ezt az illatot. Leültünk és Eli beszélni kezdett – Tudod, mi kértük, hogy mikor kiköltözünk ti ne legyetek itt. – felemelte mutató ujját és folytatta – Ne kérdezd, hogy miért. Nekünk azt kell mutatunk, hogy ez csak egy újabb műsor, persze biztos sírni fogunk páran, de tudjuk, hogy ezután vissza csöppenünk a régi mókus kerékbe.

-Sajnos ez így van. – mondta Soohyun és lehuppant mellém. – Jó reggelt! Tudod Réka, nagyon jól éreztük veletek magunkat, nagyon jó barátok lettünk, de a műsor után mi Japánba utazunk.

-Tudom! – mondtam halkan és letöröltem a szememből lecsorgó kósza könnycseppet.

-Ne sírj! –mondta Eli – Attól minden nap beszélünk majd. Éljen az internet! – vigyorgott rám. Soohyun megfogta a kezem és bátorításként megszorította egy kicsit.

-Köszönöm fiúk. Nagyon fogtok ám hiányozni. Tényleg minden nap beszélni fogunk? 

-Ígérem! – mondta Eli, letette a bögréjét odajött hozzám és megölelt.

Nyolc óra lehetett mikor a lányok és úgy mindenki felébredt és rendbe szedte magát. Kriszta és Zita szomorúan mentek be az egyetemre, mert ők is inkább maradtak volna a fiúkkal. Kiseop és Xander egy-egy külön autóval vitték őket. Dongho bekönyörögte magát, hogy el tudjon búcsúzni Krisztától. Zita még otthon búcsút vett Soohyuntól és Kibumtól.

-Azért nem mindenki mondhatja el magáról, hogy együtt aludt a U-kiss leadrével. – szipogta Zita.

-Hát, csak kivételes embereknek engedem meg. De ne sírj, teljesen szétmegy a sminked. – törölte le Soohyun Zita könnyeit.

-A sminkem a legkevesebb.  – megölelte Soohyunt és beleugrott Kibum karjaiba – Jaj Kibum, annyira fogsz hiányozni. Maradj mindig ilyen kis bohókás és néha írj!

-Ez csak természetes. A legjobb barátnőmnek minden nap egy kis regényt fogok írni csak győzd olvasni. – mondta nevetve.

Megszorítottam Eli és Kevin kezét, hogy ezzel megakadályozzam a szememből ki törni akaró könny zuhatagot. Kevin elengedte a kezem és megsimogatta a vállam, Eli pedig nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra. Én is gyorsan elbúcsúztam Zita „fiúitól” és elindultam a kocsi felé. Eli beült a volán mögé, mellé a kamerás, én pedig hátra ültem Kevinnel, aki végig erősen fogta a kezem. Az egyetem elé érve nem akartam kiszállni, nem akartam, hogy ennek az egésznek így legyen vége. Az utolsó héten, mindent együtt csináltunk, nem voltak randik, nem volt, hogy csak Kevinnel lehettem, próbáltunk minél több időt együtt tölteni. Még egy fotózásra is elkísértük őket, ahol viccből minket is lefotóztak velük. Egy Calvin Klein fotózás volt így a fiúkon nem mindig volt póló, születtek vicces képek. Például amikor Zita és Kriszta próbál feszíteni Soohyun mellett, akinek lássuk be vannak izmai, vagy amikor Dongho és Kriszta cukin pózolnak. A legjobb mégis, amikor Eli-al és Kevin-el ökörködtünk a gép előtt. Valamelyik kép meg is jelent a magazinban, mert azt mondják annyira jó lett.

-Megérkeztünk. – sóhajtott nagyot Eli. A szemem ismét megtelt könnyekkel, amikor megláttam a halkan zokogó Dongho-t nem bírtam megálljt parancsolni a könnyeknek – Jaj te lány, ha te sírsz én is. – szipogott Eli.

-Bocsi, de nem bírom ki, hogy ne sírjak, már is hiányoztok. – öleltem meg Eli-t.

 Oda fordultam Kevinhez, semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, csak annyit láttam, hogy lassan egy hatalmas könnycsepp gördül végig az arcán. A karjaiba vetettem magam és most már hangosan zokogtam.

-Semmi baj. Tudod, hogy bármikor elérsz ha kellenék csak hívj. – mondta halkan és még valamit súgott a fülembe úgy, hogy senki ne hallja – Szeretlek.

Aztán odajött Eli, megfogtam a pólóját és odahúztam magamhoz így lett egy nagy hármas ölelés. Mikor kicsit megnyugodtam oda mentem a többiekhez is. Dongho még mindig zokogott, Krisztával együtt. Xander halványan mosolygott, ami legjobban meglepett, hogy Kiseop-ot sírni látom.

A nap nagyon lassan akart telni. Az órák mintha napokig tartottak volna. Bármikor eszembe jutottak a fiúk, rögtön a hatalmas üresen álló ház képe jelent meg, amitől a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Zita próbálta leleplezni a szomorúságát úgy, hogy szinte egész nap nem láttam, Kriszta pedig minden szünetben Szandival volt, aki próbálta kicsit önteni belé a lelket. Néha én is átmentem hozzájuk és a szünetekben hárman ücsörögtünk a hatalmas parkban.

-Hiányoznak. – sóhajtott fel halkan Kriszta és rádőlt az éppen jókor érkező Hoon vállára.

-Nekem is. – mondtam – Mi lesz ha haza megyünk?

-Nem lesz semmi. Ugyan az a szép ház marad és ti ugyanúgy éltek benne tovább. Ha fiúkkal szeretnétek találkozni, akkor szóltok Hoon-nak vagy nekem és ott alszotok nálunk.

-Ez így van jól beszél Szandi. Ránk mindig számíthattok.

-Sziasztok! – köszönt halkan Zita és lehuppant Szandi mellé a padra.

-Egésznap híredet se lehetett hallani, aggódtam. – dorgáltam meg, de tudtam, hogy csak egyedül akart lenni.

-Bocs. Lányok beszélhetnék veletek valamiről? – mondta Zita és felállt. Krisztát magammal rángatva felálltunk és kicsit arrébb mentünk – Lányok, haza akarok menni. Majd otthon befejezzük a sulit, nekem ez most így nagyon nehéz. De nem mondjuk el Szandiéknak csak pakoljunk és menjünk.

-De nem lesznek akkor mérgesek?

-Réka  én is nagyon megszerettem őket, de nem akarok sírva elmenni innen. – mondta Zita.

Mindhárman beleegyeztünk abba, hogy jobb lesz ha tanulmányainkat Magyarországon fejezzük be. Kicsit kitisztul a fejünk és talán így jobban eltudjuk engedni a fiúkat.

Mikor hazaértünk a ház üres volt, sehol egy kamera, sehol egy hangosan nevetgélő U-kiss tag. Csak mi hárman. Nem szóltunk egymáshoz, Zita bement a konyhába, Kriszta becsoszogott a nappaliba én pedig felmentem a szobámba. Mikor letettem a táskám egy levelet láttam meg az asztalon:

Kedves Réka!

Nagyon szépen köszönjük, hogy befogadtál minket a szobádba. Tudjuk néha horkoltunk, ezért bocsánat. :) (Főleg Eli horkolt.) Kívánjuk, hogy az életben legyen szerencséd és, hogy minden jó megtaláljon. Nagyon fogsz hiányozni ez alatt az egy hónap alatt család lettünk, együtt sírtunk és együtt nevettünk.

Ne feledd még találkozunk! És ha bármire szükséged van csak hívj minket bátran.

Millió puszi és ezer ölelés! <- Ezt Kevin találta ki!

Eli és Kevin

A kezemből kiesett a levél, ráültem az ágyamra és csak néztem ki a fejemből. Elmentek és ki tudja mikor látom őket újra. Úgy érzem tényleg jobb lesz ha összeszedjük a holminkat és haza megyünk. Pár percig csak ültem az ágyon és nem gondolkoztam, nem láttam semmit a szobából csak néztem ki a fejemből. Talán egy zombihoz tudnám magam hasonlítani. Hirtelen összerezzentem mikor meghallottam a csengő fül siketítő hangját. Zita rohant fel. Gondolom ő is kapott egy üzenetet hiszen mindkét szeme ki volt sírva.

-Réka, gyere Hoon jött, hozott valamit. – megfogta a kezem és lassan lementünk a lépcsőn a nappaliba. Kriszta a kanapén Hoonhoz bújva még mindig halkan szipogott és egy rózsaszín papírt szorongatott a kezében.

-Szia Réka! Ezt Soohyun nyomta a kezembe. – köszönt és a kezében megcsillant egy CD – Azt mondta ezt hozzam el nektek.

-Akkor tegyük be. – mondtam, kivettem a kezéből a CD és beraktam a lejátszóba. Egy pillanatig csak korom feketeség látszott, majd fiúk jelentek meg a képen.

-Eli haladj, már megy! –kiabálta Kiseop, erre mindannyian felnevettünk.

-Bocsi, jövök már. – mondta Eli és lehuppant Kevin mellé. A szeme hirtelen megtelt könnyekkel, amikor megláttam azt a két jómadarat egymás mellett.

-Sziasztok lányok! Sajnáljuk, hogy már nem lehetünk veletek. Tudjátok általatok egy kicsit még jobban összefort a U-kiss, ezt nagyon szépen köszönjük. Soha nem felejtünk el titeket. Bármikor szükségetek van ránk hívjatok. Mint már mondtam jobban össze kovácsolódott a csapat, de pluszba kaptunk még pár új tagot a bandába. – mondta Soohyun és láttam, ahogy elmorzsol egy könnycseppett. Xander vette át a szót. Mellette Dongho zokgott.

-Kriszta sziaa! – integetett a kamerba – Mivel már Dongho a saját könnyeiben fuldoklik csak én fogok beszélni.

-Ne sírj Dongho. – szipogta Kriszta halkan.

-Kriszta mindig nagyon vigyázz magadra, ha egyszer is meghallom, hogy nem vagy jól már viszlek is a kórházba…..nem lesz kegyelem. Nagyon-nagyon hiányzol ám csajszi. Dongho szedd össze magad.-Xander kicsit megnyugtatta Donghot.

-Kri…Kriszta, anny…annyira hiányzol. Majd megyek meglátogatni és hülyülönk majd meg minden. – mondta Dongho és beleborult Xander karjaiba. Ránéztem Krisztára, a könnyeivel küszködve nézte, ahogy a két fiú integet neki, Hoon erősen magához ölelte. Következett a Zita triója. Kibum, mint mindig vigyorgott, Soohyun és Kiseop pedig halkan szipogtak.

-Ziiitttaaaaa~ - kiabálta Kibum és integett – Nem tudom mit kéne mondanom. Nem örökre búcsúzunk el, mert tudod, hogy megbeszéltük, hogy nap,mint nap kapcsolatban leszünk egymással. Ha nem írsz, akkor elmegyek és jaj lesz neked, mert tudom ám, hogy hol laksz.

-Zita. –vette át a szót Kiseop – Mi már a találkozásunk óta imádjuk egymást, remélem, hogy a barátság kettőnk között nem fog megromlani azáltal, hogy nem fogok melletted aludni. –vigyorgott Kiseop – Hiányozni fogsz.

-Szia cica! – sose értettük miért, de Soohyun és Zita mindig becézték egymást. Zita volt Cica, Soohyun pedig Maci – Vigyázz magadra és amikor kellek hívj. Ha éppen vásárolni akarsz vagy vidám parkba menni vagy csak eleged van a csajokból. Puszi Réka és Kriszta. – halkan kuncogtam egyet, aranyos volt őket így látni. Zita nem sajnálva könnyeit hangosan zokogott. A három fiú küldött Zitának egy puszit és a kamera át vándorolt a szívemhez legközelebb állókhoz. Eli szemei tele voltak könnyekkel, de nem sírt, Kevin pedig csak szomorúan nézett.

-Fiúk ez így nehéz. – mondta Eli és kitörölte szemeiből a könnyeket – Hugi vigyázz magadra és ne törjön nagyon össze a szived a fiúk miatt. – mondta és ránézett Kevinre, ezek szerint ő is árulkodott. A szívem egyre jobban szorult össze, a torkomban pedig a csomó egyre nagyobb lett. Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. Következett Kevin búcsúja :

-Szia! Öhm ha véletlen úgy érzed, hogy csőtörésed van szólj kérlek.

-Ezt most miért mondod? – kérdezte Soohyun nagyra kerekedett szemekkel.

-Ő érteni fogja! – mondta és bele kacsintott a kamerába – De komolyra terelve a szót. Amikor szükséged van rám tudod, hogy hol tudsz elérni. Amit tudunk Elivel megyünk. Más nem jut az eszembe, de úgy gondolom, hogy tudod, hogy inkább a tettek embere vagyok. vigyázz magadra, illetve vigyázzatok egymásra. – ahogy befejezte mosolygott, amitől teljesen elszakadt a cérna, lehajtottam a fejem és sírtam. Hallottam, ahogy a szokásos módon elköszönnek, de már nem néztem oda. Hirtelen csend lett. Egyikünk se tudott megszólalni a könnyek miatt, Hoon pedig úgy gondolta jobb ha most inkább nem is szól semmit, csak magához húzta az egyre hangosabban szipogó Krisztát.

Még ültünk ott egy darabig aztán Hoon haza ment. Mindhárman felmentünk a szobámba és leültünk az ágyra. Elkezdtünk beszélgetni a fiúkról, majd hirtelen újra csend borult a szobára.

-Lányok, jobb ha haza megyünk. – mondtam  halkan.

-Hiszen ti már itthon vagytok. – mondta valaki az ajtóból. Mind hárman odanéztünk és Szandi ott állt a pótkulccsal a kezében. – Elég kezdő húzás, hogy a lábtörlő alatt van a kulcs. Hoon mondta, hogy levagytok törve, nem is kicsit. Így úgy gondoltam sütök nektek csokis sütit. – bejött és az ágyra tette a nagy tányér sütit. Mind hárman vettünk belőle és elmajszoltuk, tényleg jól esett.

-Köszönjük. – mondtam.

-Semmiség, bármikor. Egyébként is jót tett ez a kis séta ugyanis otthon 7 ilyen bús  komor arc néz rám.

-A fiúk nálad vannak? – kérdezte nagy szemekkel Zita.

-Igen. Ott vettük fel a videó üzenetet. Végig bőgtem az egészet. Hoon nem mondta?

-Nem. – mondta kicsit mérgesebb hangon Kriszta.

-De hova akartok ti menni? – terelte a szót Szandi.

-Haza, Magyarországra.  Ez így egy kicsit sok volt. – mondtam, úgy gondoltam ha Szandi tudja nem baj.

Szandi éjfélig nálunk volt, majd Hoon eljött érte, adtunk nekik egy- egy kulcsot, amivel majd be tudnak jönni kicsit néha rendbe rakni a házat. Tudtuk, hogy egyszer majd vissza jövünk, de most kell egy kis szünet. Miután elmentek mind hárman összepakoltunk, én foglaltam magunknak jegyet a reggel induló járatra. Az éjszaka gyorsan elröppent, bár egy szemhunyásnyit sem aludtam. Gondolkoztam, hogy felhívom Kevint és elmondom neki, hogy haza megyek, de nem akartam, hogy szomorú legyen miattam. Reggel hétkor felkeltettem a lányokat és elindultunk a reptérre. Amint kiléptünk hangos dudaszó üdvözölt minket. Szandi eljött értünk kocsival. Bár nem kértük, de jól esett.

-Jó reggelt! Mindent hoztok? – kérdezte halkan.

-Ühüm. – nem bírtam megszólalni. Utoljára ránéztem a palotánkra és beszálltam a kocsiba.

A reptér már most tele volt, pedig még csak reggel 8 volt. A csomagjainkat odaadtuk egy reptéri munkásnak, aki majd felviszi őket a csomagtérbe. Ahogy léptem hátulról karok ragadtak meg.

-Ne menj! – a nagy zsivajban alig hallottam meg az édesen csendüllő angyali hangot. Megfordultam és mosolyogtam. Kevin egy hatalmas kapucnis fölsőben volt, hogy ne ismerjék fel. Nem érdekelte, hogy a többiek is ott vannak, megcsókolt. Csókjában annyi fájdalmat éreztem, hogy a szemem megtelt könnyekkel. – Hallod ne menj! Miért hagysz itt? Nem akarom,hogy elmenj. – kérlelt.

-Sajnálom Kevin, mennem kell. Nekem ez így most nagyon sok. De tartani fogjuk a kapcsolatot. – szipogtam. Oldalra pillantottam és megláttam a többieket. Xander és Dongho egyszerre bújtak oda Krisztához, Kibum és Kiseop szintén Zitát szorították szorosan magukhoz, Soohyun pedig ott állt mögöttük Hoon, Eli és Szandi társaságában. Kiváltam Kevin öleléséből és futó léptekkel Eli-hoz rohantam és a nyakába ugrottam.

-Bátyó. – mondtam neki halkan mire ő felkuncogott és szorosabban ölelt magához.

-Szeretlek hugi. – súgta a fülembe.

Már nem tudtam sírni, elbúcsúztunk mindenkitől. Kevintől kaptam még egy utolsó búcsú csókot megfogtam a mellettem zokogó két lány kezét és hátat fordítva nekik elindultunk. Ahogy a jegyemet kérték még egyszer visszanéztem. A fiúk sorban állva integettek, Szandi pityergett egy kicsit, de Hoon és Eli ott vigasztalták. Aztán  tekintetem egybe fonódott Kevin tekintetével. Láttam rajta, hogy teljesen összetörtem a szívét. Eltátogtam neki, hogy sajnálom, mire ő csak mosolygott és integetett nekem. Talán egyszer majd megbocsájt……remélem.

Szandy- 5. Show time 3. rész

-Réka zavarhatlak? – kérdezte Eli hangosan a szobámból ugyanis én épp a tusoló alatt álltam.

-Mond! – próbáltam megkeresni a hangom.

-Nem láttad Kevint? Nem találjuk sehol pedig megígérte, hogy ő is bejön velünk az egyetemre.

-Ne…nem láttam. – habogtam – De mikor indulunk?

-Kb 20 perc, szóval még van időd. Fürödj nyugodtan. Én meg megpróbálom elérni Kevint….valahogy. – mondta és hallottam, hogy az ajtóm nagyot csapódik.

Sóhajtottam egy nagyot és ránéztem a mellettem álló keresett személyre, akinek olyan széles volt a vigyora, hogy körbe érte volna a fejét, ha nincs a füle. Mosolya elhalványodott mikor egy kósza kis könnycsepp végig gördült az arcomon. Lassan közelebb hajolt és lepuszilta a könnyem:

-Ez nem víz. Mi a baj? Elmenjek? – kérdezte halkan Kevin.

-Ne nem akarom, csak eszembe jutott pár dolog. - szipogtam.

-Mond el. – lassan közelebb húzott magához, furcsa érzés amikor két testet közé nem szorul némi ruhaanyag. Más egy meztelen testet megölelni, mint egy ruhákba burkolózott testet, így sokkal jobb. Éreztem Kevin heves szív verését, ahogy lassan és megfontoltan emelkedik és süllyed a mellkasa.

-Már lassan 3 hete vagyunk így együtt, azóta voltunk már étteremben, versenyeztünk a többiekkel az udvaron, elmentünk vidámparkba és  minden egyes percben együtt voltunk. Most nem arra gondolok, hogy csak te meg én, hanem, hogy Eli, Krisztáék és mindenki. – hirtelen meg kellet állnom,mert a hangom elcsuklott és a szememet egyre jobban szurkálták az apró kis könnycseppek. Kevin csak állt engem a karjaiban tartva és ringatott, közben a forró víz már szinte perzselte a bőröm, de nem érdekelt, lehunytam a szemem és ráhajtottam a fejem Kevin mellkasára, hogy jobban hallhassam a szívverését. – Csak 1 hetünk maradt, utána ti elmentek és ki tudja mikor láthatlak újra, mikor ölelhetlek és csókolhatlak az ilyen együtt tusolásról ne is beszéljünk. – éreztem ahogy halkan kuncog. Nagy levegőt vett és fejét ráhajtotta az én fejemre, biztos kényelmetlen volt neki, hisz kb a mellkasáig ha felérek, de nem zavarta, csak ringatott tovább és halkan dúdolni kezdett egy lassú dalt. – Ez melyik dal?

-Nem tudom, improvizálok. – suttogta – Tudod én nagyon szeretlek és mindig is szeretni foglak, semmi és legfőképp senki nem fogja megváltoztatni az irántad érzett érzéseim. Ha lesz egy kis időm miután elmegyünk mindig te leszel az első, jövök és megölellek, megcsókollak és azt csináljuk, amit szeretnél. Csak kérlek most ne sírj, nem akarom, hogy pár buta gondolat elrontsa ezt az egészet. Nem mellesleg nem mehetnénk ki a víz alól, kezdek kicsit fázni. – mondta nevetve, bólintottam, elzártam a csapot. Kevin kilépett a tus alól megfogta a kezem és elkezdett az ágy felé vezetni. Ahogy kiléptem gyorsan bezártam a fürdőszoba ajtaját, addig Kevin bezárt a másik ajtót. Elhúztam a függönyt és bemásztam mellé az ágyba.

-Tiszta víz lesz az ágy.- mondtam, közben bebújtam a takaró alá.

-Csőtörés? – kérdezte kis gondolkodás után.

-Az ágyban?

-Vannak ám furcsa véletlenek, de most inkább csukd be a szemed. – mondta és lassan fölém hajolt. Nem szóltam semmit csak engedelmesen lehunytam a szemem. Kevin megpuszilta az egyik majd a másik szemem, majd az orrom hegyét és végül megcsókolt. Lassú, érzéki csók volt, a kezem, mint mindig ösztönösen mozdult, az egyik kezemet végig húztam a gerince mentén, amitől kirázta a hideg. Másik kezemmel beletúrtam a vizes hajába és elkezdtem játszadozni néhány vizes tincsével, Kevin belemosolygott a csókba, de nem hagyta abba. A kezei óvatosan rácsúsztak a derekamra, a hideg kezétől kirázott a hideg és halkan felszisszentem, mire ő kuncogott egyet halkan. Hirtelen félbeszakította a csókot és lejjebb vándorolt a nyakamhoz. Éreztem, hogy kicsit erősebben csókolja a nyakam.

-Nem kell megbélyegezni, mindenki tudja, hogy a tiéd vagyok. – suttogtam, erre Kevin felnézett és villantott felém egy extra szexy féloldalas mosolyt.

-Nem árt az óvatosság. – mondta majd folytatta a nyakam puszilgatását, majd még lejjebb haladva, lenyalta a kulcscsontomnál a hajamból le csordogáló vizet. Ahogy megéreztem a bőrömön a forró nyelvét nem bírtam, hogy ne sóhajtsak egy hatalmasat, ami igazából nyögésre sikeredett. Hallottam,ahogy ismét halkan felkuncog. Egyik kezemet az arcára tettem,mire ő becsukta a szemeit és lágy puszit lehelt a tenyerembe. Kicsit felemeltem a fejem és megpusziltam a nyakát, Kevin egész teste beleremegett. Hirtelen Kevin egyik kezét rátette a combomra és lassan elkezdett simogatni, a testem minden porcikája belbizsergett, majd éreztem, ahogy Kevin elmerül bennem. Lehunyta szemeit és lassan ringatózni kezdtünk. Nem bírtam a gyönyörű arcáról levenni a szemem. Lehajolt hozzám és a fülembe súgta:

-Szeretlek! Nagyon nagyon!

Én pedig magamhoz öleltem és egyre jobban éreztem, hogy a testemben nem soká szétárad a gyönyör édes tüze. Kevin kicsit gyorsított a tempón, de nem volt erős, szelíden és kedvesen ringatott. Egyszer csak éreztem, ahogy a torkom kiszárad, minden egyes izmom megfeszül és szétáramlik bennem a tűz. Nem akartam, hogy a többiek rájöjjenek, hogy mi folyik a szobámban így gyorsan magamhoz húztam Kevint és megcsókoltam, halkan belenyögött a csókba, mire én elmosolyodtam. A csók után rám nézett és szelíden mosolygott.

-Már nem is vagy olyan vizes. – mondta nevetve, oda feküdt mellém és magához húzott.

-Te se. – mondtam és végighúztam az ujjam a mellkasán - A hajam is kicsit száradt és olyan, mint egy szénaboglya.

-Nekem tetszik, szerintem aranyos. – felkönyökölt és összehúzta szemeit – Igen jól gondoltam, mint egy kis kutya. Mostantól hívhatlak Fifinek?

-Csak szeretnéd, mondjuk te se vagy különb Morzsi. – nevettem – Mennyi az idő? – ránéztem a telefonomra és kipattantam az ágyból. – Kevin gyorsan kelj fel, szerintem a többiek már rég elindultak az egyetemre.

-Oké, siessünk. Én akarom Szandinak odaadni a nagy macit. – mondta Kevin és kipattant az ágyból. Gyorsan berohantam a fürdőbe és megpróbáltam kezdeni valamit magammal. Természetesen ahogy gondoltam, Kevin csodálatos módon kiszívta a nyakam, nem is egy helyen. Extra sebességgel kivasaltam a hajam, magamra kaptam a legelső farmert és pólót amit találtam és egy hozzá illő sálat, hogy ne vegyék észre a nyakamon lévő foltokat. Kevin szerencsésebb volt, neki csak egy foltja volt, nem engedett többet és azt is eltudta takarni egy magasabb nyakú pólóval. Meglepetésemre  még mindenki otthon volt. Gyorsan összenéztem Kevinnel, azt hittem le fogunk bukni, mert pont Zita jött felénk.

-Hát ti? Kevin mindenki téged keres. – mondta nagy szemekkel Zita.

-Tényleg, bocsi csak én meg elhagytam a telefonom…nagy ez a ház és Réka segített nekem.

-És meg lett?

-Réka meg lett? – nézett rám Kevin én pedig csak hebegtem-habogtam, majd bólintottam egyet.

-Gyanúsak vagytok nekem. Elveszett telefon mi? – mondta Zita mosolyogva és rám kacsintott. Természetesen rák vörös lettem.

Kiseop szalad fel a lépcsőn, hogy szóljon indulunk. Beültünk a kocsiba, mindenki minket nézett, mire Zita megszólalt:

-Kevin elvesztette a telefonját, de meg lett.

-Már 50-szer hívtalak, azt hittem elmentél a másik házhoz. – mondta Eli.

-Bocsi. Nem volt szándékos. –mondta és rám nézett, mire mind a ketten elvigyorodtunk.

Végre elindult a kocsi és berobogtunk az egyetemre, ahol Hoon már várt minket. Mivel vasárnap volt nem vettek minket körül kamerák így Kriszta nyugodtan ugorhatott szerelme karjaiba. Nem láttam még náluk aranyosabb párt. Hoon gyorsan üdvözölt mindenkit és elmondta, hogy mi hogy lesz. Szandi épp konzultáción van a szak dolgozata miatt, a konzulense Yinho doktorúr volt, ő is tudta, hogy ma meglepjük majd Szandit ezért is hívatta be pont ma. Eli, Xander, Kevin és Dongho elindultak a tortával és szorosan követtük őket. A fiúk vettek neki egy óriási plüss macit, amit teleírtak mindenfélével, Zita, Kriszta és én összedobtuk a pénzünket és vettünk neki egy szép halvány rózsaszín cipőt, amin volt egy fekete masni, Hoon pedig vett egy hozzá illő halvány rózsaszín kis koktél ruhát. Ahogy az ajtóhoz értünk Eli halkan elszámolt háromig és benyitott:

-„BOLDOG SZÜLINAPOT! BOLDOG SZÜLINAPOT! BOLDOG SZÜLINAPOT SZANDI! BOLDOG SZÜLINAPOT!” – énekeltük hangosan, Szandi teljesen meghatódott, gyorsan elmorzsolt pár kicsi könnycseppet és beleugrott a fiúk nyakába.

-Jézusom! De jó, hogy itt vagytok! – szipogta – Tanár úr is tudta?

-Igen, ezért is hívtalak ma be konzultációra. – mosolygott és az asztal fiókból kivett egy kis ékszeres dobozt – Tessék egy kis csekélység. – egy pár aranyos kis muffin alakú fülbevalót kapott – Krisztától tudom, hogy isteni muffint sütsz.  Miért is nem hoztál még a tanárodnak?

-Holnap esküszöm viszek be a kórházba. Köszönöm, nagyon tetszik. – mondta Szandi még mindig szipogva és odajött hozzánk, megölelt minket is – Jaj csajok nem kellet volna. Annyira édesek vagytok.

- Tessék ez a mi ajándékunk, úgy gondoltuk, hogy annyit segítettél mikor mentünk a vacsorára, hogy mi is megajándékozunk egy vacsorával és egy szép pár cipővel. A vacsora ma este nálunk lesz. – mondta Kriszta és a kezébe nyomta az ajándék dobozt. Szandi még egyszer megölelt minket és oda ment Hoonhoz is.

-Hát csajszi, 24 lettél…..te vénasszony. – nevetett hangosan, mire Szandi lágyan rásuhintott a vállára – Az ajándékom passzol a lányok ajándékához remélem tetszik. Isten éltessen. – mondta és megölelte Szandit, aki ismételten sírni kezdett. A fiúk közben halkan elkezdték énekelni az egyik számukat. Szandi leült a székre és mosolyogva végig hallgatta a fiúkat közben folyamatosan folytak a könnyei, a szám végén Kevin kilépett középről és odament Szandihoz:

-Ez a maci és ez a dal a mi ajándékunk, fogadd sok szeretettel és köszönjünk, hogy így a szívedbe zártál minket. A macira mindenki írt neked egy kis üzenetet. – átadta a macit és megölelte a most már hangosan zokogó lányt. Szandi felállt és sorba megölelt mindenkit, szegény Dongho is elsírta magát és a mindig erős Soohyun is megkönnyezte az eseményt.

-Köszönöm nektek, hogy ilyen széppé tettétek a szülinapom, bevallom a szakdolgozta írás miatt teljesen kiment a fejemből a saját szülinapom. Lányok ti akár az én drága hugocskáim lennétek ezalatt a kis idő alatt sikerült titeket nagyon megszeretnem és örülök, hogy megismertelek titeket. U- kiss, mikor a kórházban találkoztunk nem hittem, hogy ilyen jó barátok leszünk, van köztettek bátyáim és öcsikéim is, nem tudom, hogy gond e ha mindenkit már szinte testvéremnek tekintek, de tényleg nagyon megszerettelek titeket is. Remélem sokáig fog tartani a barátságunk. – megcsuklott a hangja és Hoonra nézett, aki szintén küszködve a könnyeivel nézte Szandit – Te vagy a legjobb barátom, nem kívánhat az ember magának jobb lelki társat, mint te, már régóta ismerjük egymást és remélem még sokáig is fogjuk és nagyon szeretlek és persze mindenkit, aki itt van. És még egyszer köszönöm. Családi nagy ölelés, mert mindjárt belefulladok a könnyeimbe. – nevetett és mindenki oda ment Szandihoz és megöleltük őt.

Miután megettük a tortát elindultunk a házunk felé, amit már előző este feldíszítettünk. Útközbe kiderült, hogy legközelebb karaokizni fogunk menni, ahova Szandi és Hoon is meg van hívva.

A vacsi istenien sikerült, Kevin, Eli, Kibum és Zita főztek, közben mi az udvaron táncoltunk és jól éreztük magunkat. A vacsorát a kertben lévő kis padoknál ettük meg, desszertnek volt még egy torta, amivel sikerült Szandit teljesen összekennünk és azzal szórakoztunk, hogy ki kit tud össze kenni, szegény Donghora támadt mindenki, de azért Eli is kapott egy nagyobb adagot.

❤¤❤¤❤¤

-1! 2! 3! – mondtam suttogva, majd rákezdett Eli.

- Ni nuneul bomyeon nan Trouble Maker.

- Ni gyeote seomyeon nan Trouble Maker. – folytattam teli torokból közben figyeltem a körülöttünk táncoló embereket. Még a vihar sem szabhatott nekünk határt abban, hogy eljöjjünk karaokizni, pluszba még meghívtuk Hoon-t és Szandit is. Először kicsit feszélyezve éreztem magam, hogy szinte az egész világ hallani fog engem énekelni, de amint meghallottam Eli borzasztó hangját, ahogy üvölti a Trouble Maker-t minden kételyem elszállt és boldogan énekeltem tovább. Feladatba kaptuk, hogy mindenkinek énekelnie kell egy duettet, a fiúknak adniuk kell egy szerenádot illetve ezt viszonozva nekünk is énekelni kellett. Rövid idő alatt a szám végére értünk és átadtuk a helyünket Szandinak és Hoonnak. A fiúról tudtam, hogy jó hangja van, de kíváncsi voltam, hogy Szandi hogyan is énekel. Síri csend volt izgalommal kortyolgattam a koktélom majd hangosan elkezdtünk nevetni mikor meghallattuk az általuk választott számot:

- Bo Peep Bo Peep Bo Peep Bo Peep! – énekelte Szandi és mellette Hoon precíz kar mozdulatokkal utánozta a klipben táncoló lányokat, majd átvette a szót és Szandi táncolt.

- Bo Peep Bo Peep Bo Peep oh! – már nem bírtunk magunkkal így mindenki felállt és táncoltunk. Hirtelen olyan nagyot dörgött az ég, hogy egy pillanatra megálltam, de Eli megsimogatta a hátam és nyugtatás képen rám mosolygott én pedig kicsit hozzá bújtam és folytattuk tovább a bulit. Mikor Hoon-ék befejezték a fiúk leültettek minket és elsötétült a szoba. Fogalmunk sem volt, hogy mi fog következni. Találgattunk, hogy vajon melyik számot választották. Egyszer csak Kevin halkan elkezdett valamit motyogni, erősen kellett odafigyelni és mikor végre megértettem mit énekelnek Zitával majdnem leestünk a kanapéról. A fiúk felálltak mi pedig hangosan tapsoltunk nekik, a refrént pedig énekeltük velük:

- Listen to my heartbeat!- üvöltöttük egyszerre hangosan. Mivel már megittam 3-nál több koktélt is úgy éreztem erősen feszül a hólyagom ezért karon ragadtam Krisztát és kihúztam magammal.

-Annyira jó ez a buli. – mondtam a lány WC-be érve, szerencsére csak férfi kamerásaink voltak így oda nem jöhettek be.

-Tényleg nagyon jó, de furcsa módon te tegnap óta még lököttebb vagy, mint szoktál. Történt valami?- kérdezte Kriszta mire én teljes egészemben elvörösödtem.

-Talán. – válaszoltam halkan.

-Talán? Réka mi van? – szólt rám hangosan Kriszta, mire én a szájára tettem a kezem.

-Hát….igaz, hogy megígértem, de egyszerűen nem bírom magamban tartani valakinek el kell mesélnem. De meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el….még Zitának sem. – még mindig befogtam a száját így csak bólintott egyet. Nagy levegőt vettem és csak kiböktem – Lefeküdtem Kevinnel. – hadartam, erre Kriszta szemei hatalmasra kerekedtek és lehúzta a szájáról a kezem.

-Ez most komoly? Azzal a Kevinnel? Aki ott benn táncol és hangosan énekeli a 2PM egyik dalát? – nem bírtam megszólalni csak bólintottam – Te jó ég Réka! Tudom, hogy a kedvenced, én is imádom Xander t, de akkor sem fekszem vele. Értsd meg ezt nem lehet, nem helyes. Ez az utolsó hetünk velük, ezután ők el mennek és kitudja mikor látjuk őket legközelebb. – ahogy hozzám beszélt nem is akartam felfogni amit mond, hirtelen könnyek szöktek a szemembe, Kriszta tudta mit kell csinálnia, nem szólt egy szót sem csak magához ölelt én pedig halkan sírtam. – Jaj te lány, nem meg mondtam, hogy egy sztárba ne legyél szerelmes.

-Nem tehetek róla. – szipogtam és próbáltam helyre állítani a szétfolyt sminkemet. – Már amikor megláttam belé szerettem, ott az iroda előtt, amikor elestem. Azt mondta ő is szeret.

-Én elhiszem és azt is, hogy Kevin is szeret, de mi lesz ha ezt a rajongók megtudják vagy ha a többiek megtudják?! Figyelj csak, próbálj kicsit ésszel gondolkozni, de csak miután elmentek ezt az egy hetet élvezd ki velük és töltsetek annyi időt kettesben kamerák nélkül, amennyit tudtok. – mondta Kriszta és mikor kész lettem rám mosolygott és visszamentünk a többiekhez. Mikor beértünk Zita és Szandi teli torokból énekeltek valami mulatóshoz hasonló koreai számot, közben Kiseop és Dongho körbe táncolták őket a többiek pedig csak feküdtek a nevetéstől. Ahogy Kibum meglátott kezünkbe nyomta a mikrofont és kijelentette, hogy most a mi szerenádunk jön. Áldottam az istent, hogy a körülöttem lévő lányoknak, ha egy fokkal is, de jobb hangjuk volt, bár nem nagyon érdekelt. Mi a Miss A legújabb számát választottuk, aminek a refrénje nagyon tetszett. A fiúk hangosan fütyültek és tapsoltak nekünk, majd mikor jött a refrén párjaink odajöttek, Kevin, Dongho és Soohyun pedig körbe vették Szandit és táncoltunk.

- You touch my heart baby! – üvöltötte bele a mikrofonba Eli és megforgatott, már annyira nevettem, hogy fájt a hasam, de nem csak én voltam ezzel

Zita és Kiseop erősen próbáltak tangózni, de nem nagyon ment nekik, Xander pedig megfogta Kriszta derekát és hátra döntötte, Xander szájból már csak egy rózsa hiányzott. Egyszer csak teljesen sötét lett és néma csend, majd egy hatalmas dörgést hallottunk. Se szó se beszéd Eli karjaiba ugrottam félelmemben, aki hangosan felnevetett.

-Nyugi Réka, csak áram szünet van. – suttogta Eli.

-Épp elég az. – mondta Szandi remegő hangon és láttam, hogy odabújt Kevinhez. Nem voltam féltékeny, mert tudtam milyen viszony van kettejük között, amikor ott vagyunk Szandinál vagy ő van nálunk Kevinnel olyanok, mint a jó testvérek. Néha szurkálják egymást néha pedig, alig lehet őket szétválasztani, a napokban megjelent róluk egy cikk is, hogy lehet, hogy együtt vannak, mert közösen mentek bevásárolni, csak éppen az nem szerepelt a cikkben és nem látszott a képen, hogy közvetlen mögötte ott vagyunk Eli-val és erősen veszekszünk a zabpelyhen. Nem telt el 5 perc a bár vezetője megjelent pár zseblámpával és röpke 10 perces bocsánatkérés után kiment. Hoon kapott Főnöktől egy SMS-t, hogy az egész városban áramszünet van és be kéne mennünk a kávézóba, nehogy valami kár keletkezzen. Gyorsan mindenki fogta a kis cókmókját és egy kisebb vita után eldöntöttük, hogy ki melyik kocsiban fog utazni. Zita minden áron a saját kis csapatával akart menni és én is jobban örültem volna ha Kevinnel utazhatok, így megállapodtunk, hogy Zitáék a U-kiss autóval mennek, Hoon, Eli, Kevin és én pedig Szandi kocsijával. Örültem, hogy egy kis ideig kamera mentesen utazhatunk.

-Köszi, srácok, hogy meghívtatok,nagyon jól éreztem magam. – mondta Szandi megtörve a már 10 perce uralkodó csendet. Nem sok mindent fogtam fel az eseményekből, mert ahogy beszálltam a kocsiba rám tört az iszonyatos fáradtság. Rádőltem Kevin vállára és ha nem is mély álomba, de egy kicsit elbóbiskoltam.

-Semmiség, ti is a csapathoz tartoztok. – mondta Eli.

-Ühüm. - dünnyögtem

-Lefordítom: Igen! – mondta Kevin kuncogva – Réka se fog ma nektek már sokat segíteni. – miközben beszélt végig simította az arcomon a kezét és hosszú ujjaival hátrasimította a hajam.

-Nem gond, szerintem igazából csak nekem kellett volna mennem. – mondta Hoon. Mikor beértünk Főnök már nem volt ott így nyugodtan megihattunk egy sört. Beültünk mindannyian a legnagyobb boxba és beszélgettünk, nevettünk. Eli minden 10 percben elsütött egy viccet, amin mindenki szétcsúszott. A fiúk kifaggattak minket a szakdolgozatainkról. Fura érzés volt egyedül ott lenni az étteremben, persze pozitívan fura. Áram még mindig nem volt így csak pár gyertya láng adott nekünk némi fényt, a zenéről gondoskodtak a fiúk,szerencsére Hoonnál volt a gitárja így még gitár kíséret volt. Gondolom ha nem lettek volna kamerák talán megkérem Kevint, hogy valljuk be, hogy mi van köztünk, habár szerintem a barátaink már sejtettek valamit. Ahogy ott ültem Kevin és Eli között valami melegség járt át, már majdnem olyan érzés volt, mintha egy nagy családi összejövetel lett volna. A fiúk nagyban énekeltek mikor  megszólalt az ajtó feletti kis csengő, ami azt jelezte, hogy valaki bejött.

-Majd én megyek. – mondta Szandi felállt és elindult, aztán csak egy hangos pohár csattanást hallottunk. Mindenki gyorsan oda szaladt az ajtóhoz megnézni, hogy mi történhetett. Az ajtóban egy magas rövid hajú fiú állt, Szandi pedig csak állt előtte, mint egy darab fa. A fiú megmozdult, mire Szandi automatikusan hátrált egyet – Mit keresel itt? – kérdezte rekedt hangon.

-Vissza jöttem. – mondta a fiú és megpróbálta megfogni Szandi kezét, aki erre oda rohant a boxhoz felvette a táskáját és kirohant. A fiú egy pillanatra megfogta a karját, de Szandi kihúzta a kezét és kilépett, az ablakból láttam,hogy össze csuklik és oda rohantam Hoonhoz, hogy menjen ki és nézze meg mi van vele. Hoon azonnal rohant is ki, majd utána ment Kriszta, Kevin és Soohyun. Én nem tudtam utánuk menni ugyanis az épp ütésre készülő Eli kezét fogtam le, Zita pedig Kibumot próbálta lefogni.

-Eli ne rendezz jelenetet. – suttogtam neki.

-Ki vagy te? – kérdezte ingerülten a kis bika.

-A nevem Jaeseop….Kim Jaeseop, de mindneki AJ-nek hív. –mutatkozott be.

-Én max kreténnek foglak hívni.

-Eli, ne legyél bunkó. – szóltam rá kicsit emeltebb hangon, erre Eli fogta magát és kiment a többiekhez, út közben nem kicsit ment neki AJ-nek, aki majdnem elesett.

-Hogy tudtál ilyen hatást gyakorolni Szandira? – kérdezte Kiseop kicsit ingerültebb hangon.

-Hosszú történet és úgy gondolom közötök sincs hozzá. – mondta AJ flegmán.

-Na álljon meg a menet, attól, mert te még nem ismersz minket és nem tudod, hogy milyen kapcsolatban vagyunk egymással, nem kell így válaszolni. – mondta Zita Kibum mögül. Én csak álltam és figyeltem hátha történik valami. Nagy bambulásomat Kevin zavarta meg, bekopogott az ablakon jelezvén, hogy menjünk ki. Zita, Kibum, Kiseop és én gyorsan összeszedtük a táskákat, összeraktuk a gitárt és az üveget elvittük a helyére. Ahogy kiértünk a Szandi kocsija már ott állt a kávézó előtt. Eli ült a volánnál, mellette Kevin, hátul Kriszta és Hoon próbálta a Soohyun karjában zokogó lányt megnyugtatni. A többiek a másik kocsiban vártak minket, Xander kérésére a kamerások is elmentek és meg kértük, hogy ezt ne adják le a következő adásba. AJ megkérdezte, hogy velünk jöhet e, Zita azonnal rávágta, hogy nem, de úgy gondoltam mindenki megérdemel még egy esélyt és arrébb húzódtam. Xander és Dongho egyszerre szisszentek fel, Zita bele boxolt egyet a vállamba, Kiseop pedig nagyon csúnyán nézett rám, hál istennek Kibum-ot a volánnál már nem láttam. Egyből Szandiék lakásához vettük az irányt. Mire odaértünk Szandi elaludt, a sírás is igen kikészíti és lefárasztja az embert. Soohyun felvitte és lefektette, páran ott maradtak náluk, páran pedig elindultunk haza. Dongho, Soohyun, Eli és AJ ott maradtak,bár Hoon nem örült AJ-nek, Kriszta is maradt, mert látta, hogy szerelmének szüksége van rá. Kevin is maradni akart, de megkértem, hogy jöjjön velem haza. Már fél 3 is elmúlt mire haza estünk, Zita és a többiek gyorsan letusoltak és mentek egyből aludni. Nekem pedig szükségem volt egy forró fürdőre, ezért  lent a nagy kádba engedtem magamnak egy teli kád forró vizet. Mikor beszálltam halk kopogást hallottam.

-Tessék! – szóltam ki, mert tudtam, hogy ki is lehetett.

-Nem baj ha bejövök? – kérdezte Kevin halkan. Bólintottam, bejött és leült a kád szélére.

-Nem jössz be?

-Nem baj? – kérdezte halkan, közben eljátszadozott egy kis habbal, ami a kád szélén ringatózott. Ránéztem és mosolyogtam. Gyorsan levette a ruháit bemászott, miután beült magához húzott és hátulról átkarolt. Nem szóltunk semmit csak elnyúltunk a kádba és csendben feküdtünk. Kis idő múlva halkan dúdolni kezdett egy lassú és gyönyörű dallamot.

-Nem akartam, hogy így történjen. Én tudtam, hogy ki volt ő. Mikor Szandinál voltunk elmesélte.

-Senki nem akarta, hogy ez történjen. Amúgy ki volt ez a fiú?

-Szandi exe, aki csak úgy egyiknap otthagyta és elutazott Angliába tanulni, csak üzenetet hagyott neki.

-Gonosz. Kérdezhetek valamit?

-Kérdez.

-Mi lesz velünk ha vége a műsornak? – ahogy meghallottam a kérdést a torkom összeszorult és hirtelen semmit nem tudtam mondani.

-Nem tudom. – mondtam és lezártnak tekintettük ezt a beszélgetést.

Szandy- 5. Show time 2. rész

Egy hatalmas ajtócsapódásra ébredtem és csak annyit hallottam, hogy Kriszta hangosan zokog. Azt hittem álmodom így csak megfordultam az ágyon és megpróbáltam elhessegetni ezt a rossz álmot. Egyszer csak kicsapódott az ajtóm, Zita és Xander rohantak be, hogy azonnal kelljek fel, mert nagy baj van. Gyorsan kipattantam az ágyból és lerohantam a földszintre. Kriszta zokogott Szandi karjaiban, Dongho próbálta őt vigasztalni, Eli és Soohyun meg állás nélkül telefonáltak valakinek, Kibum és Kevin pedig a konyhában készítettek kávét mindenkinek.

-Mi történt? – kérdeztem Zitát. A szemei hirtelen könnybe lábadtak, de nem akarta, hogy mások sírni lássák, így csak megszorította a kezem és nyelt egy hatalmasat.

-Hoonnak autó balesete volt. – mondta halkan.

-Mi? Istenem, mi történt? Te jó ég. Jól van?- akadtam ki.

-Kómában van, a kórházban az intenzív osztályon fekszik és nem rég fejezték be a műtétjét, majdnem lebénult. – vette át a szót Xander, közben magához ölelte a halkan szipogó Zitát. Kriszta észrevett, elengedte Szandit és a nyakamba ugrott.

-Réka, Hoon majdnem meghalt, majdnem oda veszett, még be se mehetek meg látogatni. – zokogott Kriszta. Szorosan megöleltem és megpróbáltam kicsit megnyugtatni, kevés sikerrel. Soohyun hirtelen ránk nézett és oda rohant.

-Kriszta, a műtét jól sikerült, megmenekült, nem sokára bemehetünk, de még altatásban, de az állapota stabilizálódott.

-Istenem, köszönöm Soohyun, annyira hálás vagyok, hogy ennyit telefonáltatok miattam. Eli neked is köszönöm. Szandi be tudnál vinni? – mondta szipogva Kriszta miközben beleugrott Soohyun nyakába.

-Persze, csak öltözz át és indulhatunk. Még egyszer köszönöm fiúk, ha ti nem vagytok, akkor most semmit nem tudnék. – mondta Szandi rekedt hangon, valószínű a sok sírás miatt, mert a szemei is vörösek voltak. De vajon, hogy hogy nem tudta, hogy mi történt Hoonal?

-Szandi, hogy vagy? – mentem oda és megöleltem őt.

-Jobban, csak nagyon aggódtam, ugyanis Krisztát pont hívták a kórházból mikor ideértem.

-De hogy hogy nem te tudtat meg először?

-A telefonom, bent maradt a kocsimban és Hoon miután kiakadt elrohant, csak felkapta a kocsi kulcsot és elment. Próbáltam utána menni, és meg magyarázni, hogy Kriszta őt szereti és, hogy ez az egész csak egy hülye műsor…- megakadt és egy nagy levegőt vett, majd folytatta – De egyszerűen nem bírtam neki megmagyarázni. A mobilját kikapcsolta, az enyémet nem vette fel, pedig hívtam otthonról. Éjfél körül elindultam megkeresni, de sehol nem találtam, se bárban, se klubban, ahol énekelni szokott, sehol. Azt hittem idejött, szóval elrohantam ide.

-A belvárosból? – szakítottam félbe.

-Igen, de nem is érdekelt, csak az, hogy találjam meg azt az idiótát és vigyem haza. De futva egész közel laktok. Amikor bekopogtam Kiseop nyitott ajtót, megkérdeztem, hogy nincs e véletlen itt, de itt se volt. Majd hirtelen Kriszta rohant le, hogy elmesélje, Hoont kórházba kellett vinni, mert balesete volt és most itt vagyunk. – fejezte be és elfordult, hogy ne lássam, hogy sír. Eli odajött hozzánk és megölelte Szandit, Kevin pedig csinált neki egy finom forró csokit. Megfogtam Szandi kezét és nyugtatás képen kicsit megszorítottam. Kriszta leviharzott és azonnal kocsiba ültek és elindultak a kórházba.

Megittam a kávém és felmentem a szobámba, megpróbáltam feleszmélni a hirtelen jött sokkból. Leültem az asztalomhoz és gondolkodni kezdtem. 

-Jól vagy? – kérdezte Kevin, odajött hozzám és megölelt.

-Igen, csak aggódom, már órák óta elmentek és még semmi, egy sms, egy hívást semmi. – halkan elkezdtem szipogni, és beletemettem az arcom Kevin mellkasába.

-Nyugodj meg nem lesz semmi baj. Már stabilizálták az állapot és ha meglátja Krisztát és megbeszélik a dolgokat, hidd el ezerszer jobban lesz. Szandi is vele van, tudod, hogy milyen jóban vannak, mintha testvérek lennének. Ne aggódj. – egy kis puszit nyomott a fejem búbjára. Teljesen megfeledkeztem a szobámba felszeret kamerákról, csak akkor eszméletem rá, amikor Kevin megfogta a kezem és behúzott  a fürdőszobába, oda nem jöhettek be. – Gyere mosd le az arcod.

-Rendben! -  szipogtam. Mikor beértünk megfogta a derekam és magához húzott, én pedig lassan megkerestem az ajkait. Halványan elmosolyodott és viszonozta a csókom. – Így már sokkal jobb! – mondtam és rá mosolyogtam.

-Örülök, hogy jobban vagy, gyere menjünk be mi is a kórházba.

-Viszünk  „Gyógyulj meg!” feliratos lufit?

-Persze.

Beültünk a kocsiba és elindultunk a kórház felé, Zita még mindig tiszta ideg volt, Soohyun próbálta vigasztalni, magához ölelte és dúdolt neki. Xander, folyamatosan sms-ek küldözgetett Krisztának, hogy épp hol vagyunk, Kibum,  Kiseop és Dongho elmentek Szandiék lakására, hogy összeszedjenek pár holmit. Kevin elől ült a menedzser mellett, Eli pedig mellettem és bámult ki az ablakon.

-Eli jól vagy? – kérdeztem.

-Hmm?...Ja, persze, csak aggódom. Nem szeretem ha ilyen megrázó dolgok történnek a barátaimmal. –mondta halkan még mindig az ablakon kibámulva – Régen voltak már ilyen barátaim Réka, a fiúkon kívül nagyon senki, persze ott van a többi banda, de ők nem civilek, mint ti.

-Szóval a barátaid vagyunk? –kérdeztem boldogon. Rám nézett és megölelt.

-Hát persze, hogy a barátaim vagytok, te, Kriszta, Zita, Szandi és Hoon is. Nem tudom mi lenne ha nem lennétek. – ahogy befejezte rám nézett és elmosolyodott. Én pedig közelebb húzódtam hozzá és odabújtam.

-Nekem te tisztára olyan vagy, mintha a bátyám lennél. - motyogtam az orrom alá.

-Hugica. –vigyorgott rám és bámultunk ki az ablakon.

Ahogy beparkoltunk két kamerás lépett hozzánk, akik árnyék ként követtek, az intenzív osztály folyosóján találtuk meg Szandit, csak bámult maga elé és egy kispohár gőzölgő kávét szorongatott, kitudja mióta.

-Szandi, itt vagyunk. Hogy van Hoon? – engedtem el Eli kezét és rohantunk Zitával a holt fáradt lányhoz.

-Sziasztok! – mosolygott erőtlenül – Már jobban van, magához tért, de még nem nagyon tud magáról, Kriszta bent van. Az orvos azt mondta, hogy egy vagy két ember menjen be csak, mert még gyenge.

-Donghoék már megérkeztek? – kérdezte Soohyun.

-Még nem, de Kibum nem rég írt, hogy már úton vannak.

-Remek, akkor bemehetünk? Kik akarnak először bemenni?

-Majd mi.- emeltem fel Zita kezét, aki azonnal tudta, hogy miért akarok rögtön bemenni. Rettentően aggódtam Kriszta miatt, már látni akartam, hogy mi van vele. Ahogy beléptünk, Hoon karjaiban édes álmot aludt Kriszta. Nem akartuk felébreszteni, hál’ istennek a sok gép miatt ide nem jöhettek be a kamerások. Hoon óvatosan feljebb húzódott, nehogy felébressze Krisztát.

-De jó, hogy itt vagytok. – mondta halkan, a hangja rekedt volt és érdes, a testéből néhány csövecske nyúlt ki, valamelyik a szívverését mérte, valamelyik gyógyszert adagolt és bevolt neki kötve egy infúzió is. – Kriszta nem rég aludt el. Nincs szivem felébreszteni.

-Nem kell. Hogy vagy? – kérdeztem suttogva és leültem az ágy melletti kis kanapéra – Nagyon ránk ijesztettél.

-Sajnálom, mérgemben elöntötte a fejemet a köd.

-Te féltékeny voltál. – állította Zita vigyorogva, mire Hoon biccentett egyet és elmosolyodott.

-Nem akartam ekkora zűrt okozni. Szegény Szandira is nagyon ráhoztam a frászt.

-Már azt hitte meghaltál. Nagyon aggódott és Kriszta is. – mondtam egy kicsit mérgesebb hangon.

-Igen tudom. Soha nem lesz több ilyen, mindent megbeszéltünk.

-Örülök. Itt vannak a fiúk is. Donghoék pedig hoznak neked normális pizsomát.

-Miért hát nem szexi ez a kis kék szösszenet? – nevetett Hoon, mire felszisszent, de Kriszta még mindig aludt – Egy ideig nem poénkodom, még a nevetés is fáj.

-Rendben, akkor mi most kimegyünk.

-Köszi, hogy bejötettek.

-Ez csak természetes. – kiléptünk az ajtón, Zita még nyomott egy puszit Kriszta homlokára és gyorsan kisurrantunk. Nagyon aranyos kép fogadott, Szandi feje Kevin ölében, a lábai pedig felhúzva Eli ölében pihentek. – De édes. Mikor aludt el?

-Egy perce körülbelül. Nagyon fáradt volt szegény, 2 napja alig alszik. – mondta Xander, majd felállt és Soohyunnal bementek Hoonhoz. Leültem Kevin mellé és megsimogattam Szandi fejét, mire ő csak halkan nyöszörgött egyet. Kevin rám nézett és elmosolyodott. Zita Eli mellé ült. Nem beszélgettünk, csak figyeltük,ahogy Szandi halkan, egyenletesen szuszog.

-Milyen nyugodt. – szólalt meg Kevin.

-Szegény nagyon aggódott, hisz Hoonal gyerekkoruk óta ismerik egymást. – mondtam. Kábé 10 perc telhetett el, mire lassan kinyitotta a szemeit.

-Mennyit aludtam? – kérdezte és felült. – Köszönöm.

-Semmiség, majdnem 15 percet aludtál. – mosolygott Kevin.

-Az is valami. A többiek?

-Donghoék épp Honnál, Soohyun és Xander pedig elmentek keresni valami jó helyet, ahol megebédelhetünk. – mondtam.

-Te jó ég, már ennyi az idő? Eli ti voltatok már bent Kevinnel?

-Még nem, nem akartunk felébreszteni. – válaszolt Eli és megsimogatta Szandi hátát, aki erre csak a vállára borult. – Réka remélem féltékeny vagy. – mondta Eli nevetve – Nyíltan flörtölök.

-Látom, otthon majd kapsz is emiatt. – nevettünk mindannyian  hangosan.

Délután Hoon-t átszállították a megfigyelőbe, Kriszta egésznap vele volt, nem érdekelte, hogy több kamerás vette, végig Hoon kezét fogta. Szandit haza vittük miután megebédeltünk. Még soha nem láttam a lakását, nagyon aranyos volt. Három szoba volt, egy kisebb, ami Hooné volt, és egy nagyobb egy hatalmas francia ággyal, ez volt a Szandi szobája, elmesélte, hogy többször alszanak Hoonal egy ágyban, mert Hoon előszeretettel tanult és tv-zett Szandinál. Az ő szobájából nyílt az erkély, ezáltal 2 hatalmas ablaka volt. Volt egy kis konyha, egy nappali egy fürdő és WC. Kicsi volt,de kettőjüknek pont elég.

¤❤¤❤¤❤

-Muszáj lesz énekelni is? – kérdezte Szandi riadt arccal.

-Muszáj. – mondtam neki, miközben beleharaptam az általa készített muffinba – Jesszus ez isteni, Eli gyere gyors ezt meg kell kóstolnod. 

-Most nem érek rá, mindjárt megdöntöm Hoon rekordját. – kiabálta Eli a nappalibból.

-Később nem lesz. – mondta Kriszta. Hatásos volt, mert Hoon és Eli a tizedmásodperc tört része alatt a konyhában termett és egy falatra bekaptak egy egy muffint. –Hoon 2 hete engedtek ki, vihetünk vissza , Elivel együtt , mert megfulladtok.  A két fiú teli szájjal ránk vigyorgott és visszamentek a nappaliba tovább játszani. Zita közben valami érdekes ruhadarabot talált az egyik szekrényben. Egy kis világoskék pánt nélküli ruha volt, amin mell rész alatt körbe egy fekete selyem szalag futott és szépen masniba volt kötve.

-Szandiiiiii~ - kezdte Zita – Nem lenne gond, ha ezt felpróbálnám? - nagy szemekkel nézte Szandit.

-Persze. Tudod hol a fürdő, de ha becsukod az ajtót, akkor a szobában is átöltözhetsz. – mosolyogott Zitára.

-DE JÓÓÓ! – Zita gyorsan becsukta az ajtót és 10 perc után hangosan felkészített mindenkit – FIGYELEM A DÍVA HAMAROSAN ÉRKEZIK! – szóltunk a fiúknak, hogy kelljenek fel és jöjjenek a konyhába, Hoon és Eli készségesen kijöttek, de Kiseop épp egy manga legizgisebb részénél tartott elmondása szerint és kicsit nyaggatni kellet, mire feltápászkodott a kanapéról. Zita kinyitotta az ajtót és mindenkinek elállt a lélegzete.  

-Te jó ég Zita, ez nagyon jól áll. Uram atyám. – mondtam, majd ránéztem Elire, aki imitt-amott szedte össze magát – Helló, Eli, te velem vagy. – mondtam hangosan, mire ő csak rám nézett és dobott egy puszit.

-Gyönyörű vagy Zita. – mondta Kiseop álmélkodva.

-Szandi ezt nem ajándékba kaptad? – kérdezte Hoon.

-De, de Zita neked adom, én úgy se használom.

-De hát ezt ajándékba kaptad. – mondta lebigyeztett ajkakkal Zita.

-Nem a családomtól és nem is Hoontól kaptam, szóval a tied.

-DE JÓÓÓ! KÖSZÖNÖMMM! – örömködött Zita és beleugrott Szandi karjaiba.

-Lányok ti is nyugodtan nézettek szét abban a szekrényben, úgy is olyan ruhák vannak benne, amiket én már úgyse hordok.

-Ha nem a családodtól és nem is tőlem, akkor ezt kitől kaptad? – nézett nagy szemekkel Hoon Szandira.

-AJ-től. Tudod, aki kiment Angliába.

-Tényleg? – kérdezte, mire Szandi csak bólintott egyet. Megfogta Kriszta és az én kezemet és bevezetett minket a szobájába. 

Kriszta talált magának egy rövid, tapadós fekete kis mini ruhát, amihez egy hosszú fehér nyaklánc illett. Nagyon szép volt, kivasaltuk a haját és kerestünk hozzá egy fekete magas sarkút, mikor megláttam a szekrény melletti kisebb kinyitható szekrényt, majdnem elájultam. Ha 50 pár cipő nem volt, akkor egy sem. Zitának is találtunk egy mélykék nem olyan magas kis sarut. 

Én kiválasztottam egy olyan ruhát, amit Szandi sötét korszakában egyszer vett fel állítása szerint, mellrészén fekete, alatta pedig király kék, a szoknya pedig sűrű fekete és sötétkék tüll, majdnem olyan volt,mint amilyen a balerináknak van, csak tüll nem állt annyira ki. Kicsit nehezen, de belegyűrtem magam, ugyanis félúton a tüll alatti tapadós ruhaanyag felgyűrődött és sehogy nem találtunk fogást rajta. Én meg kaptam Szandi első magas sarkúját, amit kitudja mióta őrizget, de még így is gyönyörű volt. Bársonyos beütésű fekete, egy kék masnival,a belseje arany volt, a talpa pedig kék. Eszméletlen jól nézett ki. Sorba megcsinálta mind hármunk haját és sminkjét. Kicsit úgy éreztem, mintha így négyen testvérek lennénk és a nagy tapasztalt nővérünk épp készítene minket az esti randira, ami igaz is volt. Kriszta egy szép füstös sminket kapott, a haját kivasaltuk és Szandi fél órás keresés után megtalálta a fehér masni alakú fülbevalóját és egy masnis csatot, amivel oldalra csatolta Kriszta frufruját. Zita ruhájához illően kék és fekete sminket kapott, és egy egyszerű kék köves nyakláncot, fekete csillag alakú fülbevalóval, a haját felkötöttük, de oldalt hagytunk néhány kósza kis göndör tincset. Én szintén füstös sminket kaptam, egy hosszú nyakláncot, amin egy fekete kövekből kirakott karcsú kis macska díszelgett, egy hosszú több szálas fekete fülbe valót és a hajamat, hátul begöndörítettük és alulra feltűztük, a frufrum kivasaltuk szög egyenesre és nekem is hagytuk oldalra pár tincset. Ahogy belenéztünk a tükörbe,mintha nem is magunkat látnánk, hanem három gyönyörű szép modell állt volna a tükör másik oldalára, hogy azt mondják, hogy ők mi.

-Szandi torzít a tükröd. – mondta Kriszta, mire Szandi az ágyon hason fekve nézett minket és az arcunkat látván jót nevetett rajtunk.

-Túl szép, hogy igaz legyen. – mondta Zita és folyamatosan magát nézte.

-Köszönjük , most már mindig hozzád jövünk. –mondtam nevetve. Kábé 10 perce néztük magunkat mikor meghallottuk, hogy valaki csöngetett.

-Kinyitom. –üvöltötte Hoon. Mikor eljött a szoba mellett gyorsan bepillantott és tovább ment, majd 2 másodperc elteltével vissza rohant és a padlóra csattant az álla. – Te jó ég. Hova lett Réka és Zita? – majd ránézett Krisztára és a szeméből egyértelműen sugárzódott,hogy épp abban a perceben mire is gondolhat, amihez sejtésem szerint szükség van egy csendes szobára, egy hatalmas ágyra és Krisztára – És hova lett Kriszta? – Kriszta teljesen elvörösödött, majd a csengő újra felbőgött. Eli felpattant és közben szidta Hoon-t, hogy miért nem nyitotta még ki az ajtót.

-Mi a…. – Eli lélegzete teljesen elállt – Kiseop gyere már ugyan, ezt látnod kell. Szandi ki élte magát a lányokon.

-Haha. – mondta fintorogva Szandi.

-Mi van? – kérdezte Kiseop, majd Eli megfogta a fejét és felénk fordította – Oké! – mondta elfordult visszament a nappaliba és újra átjött – Nem álmodom. Csajok eszméletlen jól néztek ki.

Szandi felállt betessékelte a három fiút, akik le nem tudták venni a rólunk a szemüket és végre megnyomta a kapucsengőt.

- Ki az? – kérdezte.

- Xander vagyok. Szia Szandi! Nem hallottátok a csengőt? – kérdezte kicsit ingerülten Xander.

-Bocsi, gyere fel és meglátod, hogy miért engedünk be ilyen későn. – Szandi megnyomta a csengőt újra a bejárati ajtó hangos bűgással jelezte, hogy Xander bemehet. Gyorsan felrohant és bejött Szandi szobájába. Köpni-nyelni nem tudott, majd 2 perc után magához tért.

-Hű, hát sziasztok. Ez elképesztő. Én nem öltöztem  így ki és ahogy látom Kiseop és Eli sem.

-Gyertek, majd adok nektek pár holmit. –mondta Hoon, kifelé menet nyomott egy puszit Kriszta arcára.

Körülbelül 20 perc telhetett el mire a fiúk elkészültek. Ők nem voltak olyan csendesek, mint mi. Hol Kiseop üvöltözött, hol Eli volt elégedetlen az öltözékével vagy Xander veszekedett valamelyikkőjükkel, hogy vegyen már fel valamit, mert el fognak késni. Hangosan, hasunkat fogva nevettünk a nappaliból.  Megpróbáltak hozzánk öltözni. Kiseop felvett egy fekete cső farmert, és egy kék kockás inget, Eli kapott egy sötét kék koptatott farmert, egy világos kék pólót és egy fekete zakót. Xander volt az egyetlen aki össz-vissz a pólóját cserélte le fehérre és kapott egy fekete-fehér kockás inget, amit nem gombolt be.

8 óra lehetett, amikor megérkezett értünk egy hatalmas limuzin.

-Nem úgy volt, hogy karaoke bárba megyünk? – kérdeztem.

-Meglepetés! – mondta vigyorogva Eli, majd oda nyújtotta nekem a karját – Hölgyem ha szabad megjegyeznem, igazán csinos ma este, remélem tetszeni  fog az étterem, ahová óhajtom önt vinni.

-Hú, Eli! Nagyon köszönöm a bókot és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hová viszel. – mondtam beszálltunk a limóba és elindultunk – Várj, Zitáék?

-Ők máshova mennek, és Kriszta is Xanderrel. Pezsgőt?

-Hű, ti aztán mindenre gondoltatok.

-Várd  ki végét. –mondta titokzatosan.

Már jó ideje mentünk, mikor megérkeztünk egy hatalmas épülethez. Ahogy kiszálltunk észrevettem, hogy a nagy épület tetején van egy étterem kialakítva, amint felértünk halk zene kezdett szólni és egy ismerős hangot hallottam énekelni. Kevin volt, ő énekelt.  Leültünk az asztalunkhoz, oda intettünk Kevinnek, aki válasz képen ránk kacsintott és mosolygott. Gyönyörű szerelmes dalokat játszott. Titokban tudtam, hogy mindegyiket nekem énekli, bár többen voltak az étteremben, de észrevettem, hogy mikor olyan sor volt a dalban, hogy : „Szeretlek!”- mindig rám nézett és mosolygott. Próbáltam nem rá, hanem Elire figyelni, mert igazából ez az ő estéje, egy idő után már teljesen átadtam magam az estének. Nagyon finom volt az étel, amit ettünk, jó borokat ittunk és sokat beszélgettünk és nevettünk. Szinte mindent megtudtunk egymásról és barátságunk úgy gondolom még mélyebb lett. Már 11 is elmúlt, amikor Kevin lehalkította a zenét és beleszólt a mikrofonba:

-Eli, most te jössz. – nézett felénk. Eli felállt és oda ment a színpadhoz. Kevin leült a zongorához és elkezdett játszani. Eli egy gyönyörű dalt kezdett énekelni, sosem hallottam még őt így. A dal annyira szép volt, hogy egy kicsit megkönnyeztem, majd a végén felálltam amíg a többi vendég megtapsolta az előadást, oda rohantam hozzá és a nyakába ugrottam.

-Köszönöm Eli. – mondtam szipogva.

-Tetszett?

-Nagyon nagyon.

-Nem csak az én érdemem, Kevin is sokat segített. – mondta, elengedtem Elit és Kevint is megöleltem. Máshogy ölelt, mint Eli, mert míg ő úgy ölelt, mintha a húga lennék, Kevin olyan erősen szorított magához, ahogy a szerelmesek szokták egymást. Megfogtam a két fiú kezét és azt mondtam:

-Menjünk haza. – majd elindultunk a kijárat felé.

Mi értünk most haza utoljára, már bőven elmúlt éjfél is, ugyanis még útközbe megálltunk a Han folyó partján és fellőttünk néhány tűzijátékot. Gyorsan körbe néztem, hogy mindenki alszik e, elmentem letusolni és bebújtam az ágyba. Eli pár perccel utánam beugrott, nyomott a homlokomra egy puszit és aludt. Kevin is így tett, oda jött, adott egy puszit és befeküdt az ágyába. Mivel zavart,hogy egésznap alig beszéltünk oda mentem hozzá:

-Kevin….hahóó – rázogattam, az épp álomba merülő fiút. Rám nézett és elmosolyodott. Még a sötétben is láttam, hogy kivillannak hófehér tökéletes fogai.

-Mond.  – suttogta és hosszú ujjait lassan végig húzta a karomon, amitől a szőr felállt a tarkómon és a hideg szaladgált a testemen.

-Nem jössz oda mellém?

-Elférek?

-Persze. – mondtam és ahogy felállt magammal húztam az ágyam felé. Bemásztam középre, Kevin betakart és befeküdt mellém. Éreztem,  ahogy Eli a kezét álmában ráteszi a derekamra. Már majdnem elaludtam, mikor valami motoszkálást éreztem a  takaró alatt, Kevin kereste a kezem, kis segítséggel, de egy idő után megtalálta és összefonta ujjait az enyémmel, kinyitottam a szemem és láttam, ahogy vigyorog,  mint a tejbe tök. Nyomtam egy puszit  az orrára,majd a szabad kezemmel megfogtam Eli karját is, aki erre közelebb húzódott hozzám, becsuktam a szem és elaludtam.