Haza fele Dae egy szót se szólt. Nem tudtam rájönni ,hogy rám haragszik vagy valami más baja. Miután haza érkeztünk rögtön bement a fürdőbe és magára zárta. Mivel elég fáradt voltam és nem akartam rá várni, mert kitudja mennyi ideig lehet még bent ,így elmentem és használtam a másik fürdőt. Utána elmentem aludni, elfáradtam nagyon ez után a nap után pedig szinte semmit se csináltam, még az interjút is elszalasztottam, úgy hogy holnap újult erővel látok neki újabb után kajtatni.
Másnap reggel Dae még mindig nagyon furcsa volt. A házban a csend uralkodott egész délelőtt, mivel Seo Hyun és Seung Won elmentek itthonról. Nem mondtak semmit hova mennek meg mennyi időre, még üzenetet se hagytak, de zavarni meg nem akartam őket szóval várok még ők nem hívnak. Egész nap folyamán az ő hívásukat vártam és rohadtul unatkoztam már mivel munkát se nagyon találtam olyat ami megfelelő lenne és Dae se szólt hozzám így teljesen ki voltam. Délutánra annyira zavart ez az egész dolog , hogy már nem bírtam tovább csöndben ülni és kibukott belőlem.
- Ha haragszol rám akkor mond el, vagy ha már nem látsz itt szívesen azt is mond meg, mert akkor összepakolok és elmegyek innen…- mondtam neki a végét már szinte suttogva. Nem tudom hova mehetnék ha zavarom, de megoldanám már így is sokat köszönhetek neki, és nem csodálom hogy ha már nem tud elviselni.
-Nem dehogyis, ilyenek meg se forduljanak a fejedben. Nyugi nem veled van a baj hanem velem, de nem tudom hogy mondjam el neked…
Ha nem akarsz róla beszélni ráér később is mikor már képes leszel rá. Tudod, hogy nem kell erőltetni semmit.
- Tudom, de nem az a baj , hogy nem akarok róla beszélni, mert nagyon is akarok, csak nem tudom hol kezdjem… Félek hogy megutálsz miatta.- hajtotta le Dae a fejét.
- Dae, talán, kezd az elején- mosolyodtam el és Dae is mosolyogva nézett rám.- Tudod hogy nem tudnék rád haragudni akkor se ha mondjuk álmaim pasiját vennéd el tőlem…- Beállt a csend közöttünk amit én szakítottam meg. – Na jó lehet haragudnék rád ha elvennéd álmaim pasiját.- nevettünk fel hangosan.
- Ha szólsz nekem megpróbálom nem elvenni tőled, hanem keresni másikat- és együtt nevettünk tovább. A hangulatot sikerült feloldani és csak reménykedtem benne hogy Dae végül mindent megoszt velem. 10 perc után viszont épp felállni készültem mikor csuklóm után nyújt és visszarántott a kanapéra.
- Igen?- vártam egy kicsit , de csak nem szólalt még így folytattam.- Ha nem kezdesz neki most azonnal itt hagylak.
- Várj…Hát…Szóval… whhááá nem tudom, hogy mondjam el neked. Egyik felem iszonyat örül ennek a dolognak viszont a másik felem majd belepusztul a fájdalomba.- kezdte monológját Dae, de itt abba is hagyta.
-Mert mi történt? –kérdeztem tőle., de mielőtt fojtathatta volna megszólaltam. – Tényleg tegnap milyen állásinterjúra mentünk amit én kihagytam?
- Ne mond, hogy nem tudod.
Másnap reggel Dae még mindig nagyon furcsa volt. A házban a csend uralkodott egész délelőtt, mivel Seo Hyun és Seung Won elmentek itthonról. Nem mondtak semmit hova mennek meg mennyi időre, még üzenetet se hagytak, de zavarni meg nem akartam őket szóval várok még ők nem hívnak. Egész nap folyamán az ő hívásukat vártam és rohadtul unatkoztam már mivel munkát se nagyon találtam olyat ami megfelelő lenne és Dae se szólt hozzám így teljesen ki voltam. Délutánra annyira zavart ez az egész dolog , hogy már nem bírtam tovább csöndben ülni és kibukott belőlem.
- Ha haragszol rám akkor mond el, vagy ha már nem látsz itt szívesen azt is mond meg, mert akkor összepakolok és elmegyek innen…- mondtam neki a végét már szinte suttogva. Nem tudom hova mehetnék ha zavarom, de megoldanám már így is sokat köszönhetek neki, és nem csodálom hogy ha már nem tud elviselni.
-Nem dehogyis, ilyenek meg se forduljanak a fejedben. Nyugi nem veled van a baj hanem velem, de nem tudom hogy mondjam el neked…
Ha nem akarsz róla beszélni ráér később is mikor már képes leszel rá. Tudod, hogy nem kell erőltetni semmit.
- Tudom, de nem az a baj , hogy nem akarok róla beszélni, mert nagyon is akarok, csak nem tudom hol kezdjem… Félek hogy megutálsz miatta.- hajtotta le Dae a fejét.
- Dae, talán, kezd az elején- mosolyodtam el és Dae is mosolyogva nézett rám.- Tudod hogy nem tudnék rád haragudni akkor se ha mondjuk álmaim pasiját vennéd el tőlem…- Beállt a csend közöttünk amit én szakítottam meg. – Na jó lehet haragudnék rád ha elvennéd álmaim pasiját.- nevettünk fel hangosan.
- Ha szólsz nekem megpróbálom nem elvenni tőled, hanem keresni másikat- és együtt nevettünk tovább. A hangulatot sikerült feloldani és csak reménykedtem benne hogy Dae végül mindent megoszt velem. 10 perc után viszont épp felállni készültem mikor csuklóm után nyújt és visszarántott a kanapéra.
- Igen?- vártam egy kicsit , de csak nem szólalt még így folytattam.- Ha nem kezdesz neki most azonnal itt hagylak.
- Várj…Hát…Szóval… whhááá nem tudom, hogy mondjam el neked. Egyik felem iszonyat örül ennek a dolognak viszont a másik felem majd belepusztul a fájdalomba.- kezdte monológját Dae, de itt abba is hagyta.
-Mert mi történt? –kérdeztem tőle., de mielőtt fojtathatta volna megszólaltam. – Tényleg tegnap milyen állásinterjúra mentünk amit én kihagytam?
- Ne mond, hogy nem tudod.
-Pedig nem tudom.
- Hát akkor kezdem itt.- mosolyodott el.- Szóval tegnap az NH Media által meghirdetett állásinterjún voltunk, amit nem neveznék annak mivel inkább meghallgatás volt mint sem állásinterjú. A lényege az , hogy kiválasztanak 10 lányt akik egy hónapra összeköltöznek és ez azalatt az egy hónap alatt különböző feladatok kell csinálniuk, hogy közülük 7 ember bekerülhessen az élő adásban. Annyit mondta még erről az egészről , hogy U-kiss rajongók kizárva , vagyis ők nem kerülhetnek be és nem tehetséges embereket keresnek vagyis nem árt ha van egy kis tehetsége az embernek , de itt most nem az a fontos, mert nem új bandát akarnak alapítani. –fejezte be Dae.
-Értem, de ki az a U-kiss?- kérdeztem meg tőle és ettől elmosolyodott.
-Ne mond hogy te még nem hallottál róluk.- nemlegesen bólogattam így Dae fojtatta.- Egy banda akik az Nh Mediaval állnak szerződésben. Azt hittem 7 tagú a banda, de ennél többet én se tudok. Egyébként te hol bóklásztál olyan sokáig?
- Eltévedtem az épületben , de utána találkoztam néhány kedves emberrel, de volt köztük egy nagyon mogorva is, de végül ők segítettek visszatalálni hozzád.
- Kedvesek lehettek.
-Azok voltak, néhány szót még váltottunk is egymással, de én barom nem kérdeztem meg tőlük semmit.
- Csak nem bejött az egyik?- kérdezte őszinte kíváncsisággal Dae.
- Hát…-pirultam el egy kicsit , ahogy visszagondoltam arra az angyali hangú srácra.
-Szóval igen, de gondolom nem kérdezted meg hogy hívják.
- Nem… de majd találok másikat.
- Hé, nem csinálunk valamit szétuntam az agyam eddig.- nevette el magát Dae.
- Találd ki, addig én felveszem a telóm.- mosolyogtam rá kedvesen és bementem a szobámba -Halló.- szóltam bele a telefonba.
* -Szia Grace. Találkozhatnánk valahol?-
- Persze, de miért?
* - Szeretnék veled beszélni. Szóval ráérnél most?
- Végülis igen. Hol találkozunk?
*- Elmegyek hozzátok. Ott tudunk beszélni?
- Dae itthon van, de szerintem ha megkéred mikor ideérsz elmegy.- nevetem el magam.
* - Hát majd próbálkozok. Fél óra és ott vagyok. Szia.
- Oké. Szia. –tettem le a telefont és mentem ki a nappaliba, hogy beszéljek Dae-val.
-Ki volt az?- kérdezte Dae.
- Donghya. Átjön ha nem baj , mert beszélni szeretne velem.- közöltem vele.
- Nem baj, de mit szeretne?
- Hát azt én is szeretném tudni.
- Akkor biztos valami fontos lehet, ha ilyen sürgős neki. Elmenjek itthonról?
- Gondolatolvasó vagy?- kérdeztem Dae-t aki csak elmosolyodott.
- Nem csak ismerem már Donghya-t. Fogadunk mondta, hogy majd próbálkozik , hogy elmenjek itthonról.
- Igen. mondta. várjunk mióta is ismeritek egymást?
- Lassan 16 éve. 2 évesek voltunk mikor megismerkedtek a szüleink és mi is. – mosolyodott el. – Mit mondott mennyi idő még ideér?
- Fél óra.
- Ami azt jelenti van 10 percem elkészülni.
- Miért is?
- Mindig hamarabb jön.
- Én mindig kések. Most eszembe jutott , hogy mindig iszonyat sokat vár rám. Ezek után nem fogok elkésni sehonnan sem. – vázoltam hangosan gondolatmenetem.
Dae ezen csak elmosolyodott és elment felöltözni és rendbe szedni magát , hogy még azelőtt kész legyen mielőtt Donghya ide ér. Én is bementem a szobámba és magamra kaptam valami szebbet, mint ami eddig volt rajtam, mert azért mégse fogadhatom Donghya-t egy imott-amott szakadt melegítőalsóban és egy hatalmas pólóban.
- Hát akkor kezdem itt.- mosolyodott el.- Szóval tegnap az NH Media által meghirdetett állásinterjún voltunk, amit nem neveznék annak mivel inkább meghallgatás volt mint sem állásinterjú. A lényege az , hogy kiválasztanak 10 lányt akik egy hónapra összeköltöznek és ez azalatt az egy hónap alatt különböző feladatok kell csinálniuk, hogy közülük 7 ember bekerülhessen az élő adásban. Annyit mondta még erről az egészről , hogy U-kiss rajongók kizárva , vagyis ők nem kerülhetnek be és nem tehetséges embereket keresnek vagyis nem árt ha van egy kis tehetsége az embernek , de itt most nem az a fontos, mert nem új bandát akarnak alapítani. –fejezte be Dae.
-Értem, de ki az a U-kiss?- kérdeztem meg tőle és ettől elmosolyodott.
-Ne mond hogy te még nem hallottál róluk.- nemlegesen bólogattam így Dae fojtatta.- Egy banda akik az Nh Mediaval állnak szerződésben. Azt hittem 7 tagú a banda, de ennél többet én se tudok. Egyébként te hol bóklásztál olyan sokáig?
- Eltévedtem az épületben , de utána találkoztam néhány kedves emberrel, de volt köztük egy nagyon mogorva is, de végül ők segítettek visszatalálni hozzád.
- Kedvesek lehettek.
-Azok voltak, néhány szót még váltottunk is egymással, de én barom nem kérdeztem meg tőlük semmit.
- Csak nem bejött az egyik?- kérdezte őszinte kíváncsisággal Dae.
- Hát…-pirultam el egy kicsit , ahogy visszagondoltam arra az angyali hangú srácra.
-Szóval igen, de gondolom nem kérdezted meg hogy hívják.
- Nem… de majd találok másikat.
- Hé, nem csinálunk valamit szétuntam az agyam eddig.- nevette el magát Dae.
- Találd ki, addig én felveszem a telóm.- mosolyogtam rá kedvesen és bementem a szobámba -Halló.- szóltam bele a telefonba.
* -Szia Grace. Találkozhatnánk valahol?-
- Persze, de miért?
* - Szeretnék veled beszélni. Szóval ráérnél most?
- Végülis igen. Hol találkozunk?
*- Elmegyek hozzátok. Ott tudunk beszélni?
- Dae itthon van, de szerintem ha megkéred mikor ideérsz elmegy.- nevetem el magam.
* - Hát majd próbálkozok. Fél óra és ott vagyok. Szia.
- Oké. Szia. –tettem le a telefont és mentem ki a nappaliba, hogy beszéljek Dae-val.
-Ki volt az?- kérdezte Dae.
- Donghya. Átjön ha nem baj , mert beszélni szeretne velem.- közöltem vele.
- Nem baj, de mit szeretne?
- Hát azt én is szeretném tudni.
- Akkor biztos valami fontos lehet, ha ilyen sürgős neki. Elmenjek itthonról?
- Gondolatolvasó vagy?- kérdeztem Dae-t aki csak elmosolyodott.
- Nem csak ismerem már Donghya-t. Fogadunk mondta, hogy majd próbálkozik , hogy elmenjek itthonról.
- Igen. mondta. várjunk mióta is ismeritek egymást?
- Lassan 16 éve. 2 évesek voltunk mikor megismerkedtek a szüleink és mi is. – mosolyodott el. – Mit mondott mennyi idő még ideér?
- Fél óra.
- Ami azt jelenti van 10 percem elkészülni.
- Miért is?
- Mindig hamarabb jön.
- Én mindig kések. Most eszembe jutott , hogy mindig iszonyat sokat vár rám. Ezek után nem fogok elkésni sehonnan sem. – vázoltam hangosan gondolatmenetem.
Dae ezen csak elmosolyodott és elment felöltözni és rendbe szedni magát , hogy még azelőtt kész legyen mielőtt Donghya ide ér. Én is bementem a szobámba és magamra kaptam valami szebbet, mint ami eddig volt rajtam, mert azért mégse fogadhatom Donghya-t egy imott-amott szakadt melegítőalsóban és egy hatalmas pólóban.
Pont elkészültem mikor megszólalt a csengő, mivel úgy döntöttem mielőtt Donghya ideér én meg lezuhanyozom. Dae már rég elment és sok szerencsét kívánt , csak nem tudom mihez. Eközben odaértem az ajtóhoz és kinyitottam. Donghya hatalmas mosollyal üdvözölt:-Szia szőkeség.- ölelt meg.
-Szia te feketeség.- hirtelen semmi frappáns nem jutott eszembe, de Donghya nevetéséből ítélve tetszett neki, ahogy üdvözöltem.- Bejössz?- tudom hülye kérdés volt, de azért mégiscsak feltettem.
-Ha nem az ajtóban szobrozva akarunk beszélni akkor igen.- vette viccesre a dolgot.
- Akkor gyere- invitáltam be- miről akarsz beszélni?- kérdeztem meg tőle mert már nagyon kíváncsi voltam.
-Grace ha kíváncsiskodsz hamar megöregszel és én azt nem szeretném.
- Miért is?
- Mert … -pirult el- na jó ha ennyire kíváncsi vagy neki is kezdek.- terelte másfele a szót Donghya.
- Elkezdheted, ha elmondod miért.- ajánlottam fel Geomeun-nek.
- Hát mert ha megöregszel ne leszel ilyen szép- sütötte le szemeit , amint mondandójába belepirult.
- Ne nekem bókolj geomeun, - mosolyodtam el- Na ki vele miért jöttél.- simogattam meg a fejét.
- Hát tudod akadt egy kis probléma a lány csapatnál.- kezdte el mondandóját rögtön a közepébe vágva.
- Milyen problémák? –kérdeztem őszinte érdeklődéssel tőle, mert tényleg izgatott a dolog meg az is hova akar ezzel kilyukadni.
- A lányoknál egyre több a sérülés. De nem ez a fő gond hanem az , hogy Miya szülei elköltöztek a városból és ő nem maradhatott itt, Csak jövőre játszhat újra itt. És a csapatnak nagyon érződik az ő hiánya…
- Na bökd ki amit tőlem akarsz kérdezni- kértem meg nem túl szépen , hogy térjen már a lényegre.
- Dae mesélte, hogy mikor kicsi voltál fociztál és hogy ügyes voltál, de valami miatt abbahagytad és gondoltam megkérdezem nem lenne-e kedved visszajönni.
- Hát nem tudom. igazándiból már nagyon régen otthagytam és tény, hogy mindenki azt mondta , hogy tehetséges vagyok ami szerintem nem volt igaz. De 7 év kihagyás után nem tudom megéri-e visszamenni. Azóta nem is sportoltam szinte semmit.
- Grace, egy próbát megér, nem? És Dae egyébként azt mondta , hogy minden héten legalább egyszer elmész futni. Az mi ha nem sport?
- De az teljesen más Donghya.
- Miben más? A fociban is kel futni és pont a futás ami az egyik legfontosabb hozzá.
- Attól, hogy valaki tud futni az még nem jelenti azt , hogy focizni is tud. Ezt neked nagyon jól kéne tudnod.
- Igen tudom, de egy próbát akkor is megér. Nem várom el és senki nem várja el tőled, hogy azonnal jó formában legyél. De legalább próbáld meg az én kedvemért légy szíves és Miya kedvéért is. Teljesen összeomlott mikor itt kellett hagynia a csapatot. Kérlek, Grace…-szinte már suttogta az utolsó szót.
- Tényleg nem tudom… talán ha segítesz nekem, de egyenlőre senkinek ne mondj semmit erről. Meg Dae-nak se. Nem akarom , hogy valami olyan kezdjen el terjedni ami még nem biztos.
- Megígérem, hogy tartom a szám és azt is hogy segítek. Nagyon köszönöm Grace.- nyomott egy puszit arcomra kifejezve háláját.
- Szívesen segítek, de csak miattad teszem meg. Na jó meg Miya miatt, de nekünk miért nem szólt erről? Még csak el se köszönt. Hova mentek? Visszaköltöztek Japánba?- árasztottam el szegényt kérdéseimmel, csoda hogy nem fulladt bele a kérdéstengerbe.
- Egyet kérek tőled Grace, hogy ne Miya és miattam csináld hanem magad miatt. Akkor ne is kezd bele ha mások miatt csinálnád.- bólintottam neki és ő fojtatta.- Egyébként azért nem köszönt el mert ő se tudott róla. Nem tudta , hogy visszamennek. A szülei tegnap reggel mondták neki, hogy este megy a gépük siessen és pakoljon össze és intézzen el mindent. Senkitől nem búcsúzott el. Nem akart senkinek fájdalmat okozni, így mikor megérkezett, felhívta a csapatot és mindent elmondott nekünk. Látnod kellett volna az arcát. Borzasztó volt. Soha nem láttam még ennyire boldogtalannak. Még így videón keresztül is nehéz volt velünk közölnie a dolgot nem csodálom , hogy nem tudta a szemünkbe mondani. Szegénynek eddig se volt valami felhős a kapcsolata a szüleivel képzelem mi lesz ez után.
- Pedig Miya nem az a gyenge lány. Emlékszem mikor idejött és senki nem barátkozott, nem szólt hozzá mert ő japán. De ő nem adta fel és mindenki nagyon megszerette. Az én szívembe legalábbis belopta magát. – mosolyodtam.
- Nem csak te vagy így vele.
- De pontosan miért is kellett elmennie?
- Azt mi se tudjuk és még ő se. De azt mondta amint lehetősége lesz rá vissza jön. Remélem ez elég hamar lesz.
- Mi van csak nem belezúgtál?- hecceltem egy kicsit.
- Nem dehogyis. De nagyon fog hiányozni a bolondságaival együtt. Te is hiányoznál ha csak úgy lelépnél. Dae is- Hiszen kinek ne hiányoznának a barátai? A családja?- kérdezte tőlem és várta a választ.
- Például nekem soha nem hiányzott anya. És ő a család része nem?
- Grace az más mert vele soha nem is találkoztál.- simogatta meg a fejem. Tudja , hogy ez a pont mindig nagyon fáj, de igaza volt mert ez tényleg más.
- Nem megyünk el a parkba?- kérdeztem meg tőle hogy tereljem a témát.
- De, menjünk, de mit szeretnél csinálni?
- Mondjuk gyakorolni, mert szeretnék segíteni, és magam miatt csinálnám.- mosolyogtam Geomeun-ra .
- Akkor siess öltözz át valami kényelmesebbe és menjünk.
- Miért? Szerinted ez nem elég kényelmes?- mutattam rá egybe ruhámra.
- Biztos kényelmes, de nem focihoz való. –kacsintott rám.
- Oké sietek.- és már el is tűntem. 10 perc múlva már az utcában sétáltunk a park felé. Útközben szóba került , hogy miért hagytam abba és én mindent elmeséltem Donghya-nak, mert benne megbíztam. Talán őt mondhatom az egyetlen olyan fiú barátomnak akiben feltétel nélkül megbízok. Neki mindent elmerek mondani legyen szó bármiről. Így ezt is elmeséltem neki. Nem gondoltam volna , hogy Donghya lesz az első ember akinek mesélek erről. Nagyon meglepődött a hallottakon és ezután még inkább biztatott engem, hogy csináljam végig ezt az egészet, mert saját bevallásom szerint a szerelmemet hagytam faképnél, ami tényleg így volt. Mikor 10 éves voltam a foci volt a mindenem, de végül otthagytam életem akkori szerelmét és most úgy érzem képes vagyok visszatérni hozzá. Megérkeztünk a parkba és elkezdtünk ’gyakorolni’. Amit nem neveznék annak mert az egész átment a hülyéskedés. Donghya halálra csikizett én pedig már a földön fetrengtem a nevetéstől és mindezt azért kaptam mert egyszer kicseleztem.
- Héééé--- neeeeee ez csikissssss-~ Donghyaaaaaaaaaaa~ neeeeee~ léciiiii.~- kérleltem őt már könynezve.
- Jól van ráhagyom- nevette el magát még jobban
Kicsit kifújtuk magunkat és elindultam hazafele, persze Donghya hazakísért. Megköszöntem neki és már léptem is volna be a házban mikor megfogta csuklómat maga felé fordított és megszólalt:
- Holnap 6-kor van edzés jössz? eljövök érted.- ajánlotta fel segítségét.
- Mennék ha lenne miben, de nem játszhatok abban a cipőben amiben 10 éves koromban.
- Jogos ,reggel eljövök és együtt elmegyünk cipőt venni. Így jó lesz?- kérdezte angyali mosolyával.
- Köszönöm- nyomtam egy puszit arcára és elindultam befelé, de még egyszer visszafordultam- Holnap gyere ide 11-re és akkor meghívlak ebédre- köszöntem el tőle véglegesen. Egy oké után elindult ő is.
Másnap reggel felkeltem és izgatottan elkezdtem készülődni , mintha randira mennék. Nagyon viccesen festhettem , mert mikor Dae beállított a szobába nevetett.
- Na mi van csak nem randira hívott?- viccelődött.
- Haha. Nagyon vicces vagy. Egyébként nem, csak nem találok semmit.
- Talán rendbe kéne tenni mindent.
- Majd megcsinálom ha lesz időm- toltam ki a szobából, mert nem akartam , hogy rájöjjön miért van ilyen állapotban a szobám.
Mire mindent megtaláltam már jócskán elszaladt az idő úgyhogy kicsit sietnem kellet. Fél tizenegyre végeztem mindennel és úgy döntöttem leülök pihenni egy kicsit.
Még épphogy csak neki kezdtem a relaxációnak csöngettek. Dae hamarabb eszmélt fel így ő ment ajtót nyitni, de én időt se hagyva neki arra ,hogy kérdezősködjön rohantam a cuccommal együtt és elrántgattam Donghya-t.
- Na mi van csak nem randira hívott?- viccelődött.
- Haha. Nagyon vicces vagy. Egyébként nem, csak nem találok semmit.
- Talán rendbe kéne tenni mindent.
- Majd megcsinálom ha lesz időm- toltam ki a szobából, mert nem akartam , hogy rájöjjön miért van ilyen állapotban a szobám.
Mire mindent megtaláltam már jócskán elszaladt az idő úgyhogy kicsit sietnem kellet. Fél tizenegyre végeztem mindennel és úgy döntöttem leülök pihenni egy kicsit.
Még épphogy csak neki kezdtem a relaxációnak csöngettek. Dae hamarabb eszmélt fel így ő ment ajtót nyitni, de én időt se hagyva neki arra ,hogy kérdezősködjön rohantam a cuccommal együtt és elrántgattam Donghya-t.
A délelőtt és a kora délután nagy részét nézelődéssel töltöttük, ugyanis szerény személyemnek elég kényes ízlése volt, így akármilyen cipő nem teszi meg nekem. Bő három óra végre sikerült választanom.
- Ez tökéletes lesz.
- Tényleg?!- kérdezte Donghya meglepődve.
- Igen, kényelmes, pont eltalálták a méretem és a szín is tökéletes és azt hiszem ebben képes leszek csodákat tenni- nevettem fel Donghya-val.
- El se hiszem , hogy végre sikerült.- mosolygott tovább.
- Tudod a cél érdekében mindent- kacsintottam rá.
- Igen, tudom-tudom, de most már menjünk farkas éhes vagyok.- jelentette ki.
- Kifizetem és mehetünk is. – és beálltam a sorban. Donghya követett. Szótlanul álltunk már vagy 10 perce.
- Tudod egy jó kis éttermet a közelben. Elmegyünk oda?- törte meg a csendet.
- Mivel képes voltál nekem segíteni és nem elrohanni, oda megyünk ahova akarod.- mondtam neki köszönetképpen.
15 perc múlva már a kis, hangulatos étteremben ültünk és vártuk hogy kihozzák a bibimbap-unkat. Beszélgettünk , de ezt Donghya telefoncsörgése akadályozta meg-
- Bocsi ezt fel kell vennem. Yinho az, ő is csapattag. Hamarosan te is meg fogod ismerni- ment ki ezzel a mondattal. Amíg telefonált végig őt bámultam, jobban szemügyre vettem és meg kell állapítanom egész helyes. Sose gondoltam rá másképp, mindig csak a barátot láttam benne, de azt hiszem át kéne értékelődnie ennek a dolognak. Donghya kb 180 cm magas vékony, de a maga módján izmos srác. Fekete szemének nagyon szép íve van, orra szép egyenes, fekete , kicsit hosszabb haja kiemeli arcának szép vonalát. Hosszú ujjaival az asztalon dobol. Mintha egy idol ülne velem szemben és telefonálna. Sose néztem még meg női szemekkel, és ebbe most rendesen bele is pirultam, de ekkor Donghya hangja ébresztett fel bambulásomból.
- HAHÓÓÓÓ… föld hívja Grace-t –integetett kezei arcom előtt.
- Itt vagyok. Bocsi csak elbambultam.
- Semmi gond. Együnk gyorsan mert nagyon éhes vagyok- és ezzel neki is láttunk az ételnek. Még egy órát töltöttünk az étteremben. Megtudtam közben, hogy Yinho azért kereste , mert ő nem járt sikerrel és kíváncsi volt Donghya szerzett-e valakit. Geomeum sokat mesélt nekem Yinhoról így egyre kíváncsibb lettem rá. Megtudtam hogy ő asztmás ami kicsit hátráltatja a fociban, de sokat segít neki, mert régen sokkal rosszabb volt ez neki, és azt is megtudtam hogy Yinho meg cukorbeteg. Nem sokat tudok erről a betegségről, mivel itt nem olyan elterjedt, de eldöntöttem , hogy utána nézek ennek. Utálok tudatlan lenni az ilyenekben főleg ha az ismeretségi körömben valakinek ilyen baja van.
- Ez tökéletes lesz.
- Tényleg?!- kérdezte Donghya meglepődve.
- Igen, kényelmes, pont eltalálták a méretem és a szín is tökéletes és azt hiszem ebben képes leszek csodákat tenni- nevettem fel Donghya-val.
- El se hiszem , hogy végre sikerült.- mosolygott tovább.
- Tudod a cél érdekében mindent- kacsintottam rá.
- Igen, tudom-tudom, de most már menjünk farkas éhes vagyok.- jelentette ki.
- Kifizetem és mehetünk is. – és beálltam a sorban. Donghya követett. Szótlanul álltunk már vagy 10 perce.
- Tudod egy jó kis éttermet a közelben. Elmegyünk oda?- törte meg a csendet.
- Mivel képes voltál nekem segíteni és nem elrohanni, oda megyünk ahova akarod.- mondtam neki köszönetképpen.
15 perc múlva már a kis, hangulatos étteremben ültünk és vártuk hogy kihozzák a bibimbap-unkat. Beszélgettünk , de ezt Donghya telefoncsörgése akadályozta meg-
- Bocsi ezt fel kell vennem. Yinho az, ő is csapattag. Hamarosan te is meg fogod ismerni- ment ki ezzel a mondattal. Amíg telefonált végig őt bámultam, jobban szemügyre vettem és meg kell állapítanom egész helyes. Sose gondoltam rá másképp, mindig csak a barátot láttam benne, de azt hiszem át kéne értékelődnie ennek a dolognak. Donghya kb 180 cm magas vékony, de a maga módján izmos srác. Fekete szemének nagyon szép íve van, orra szép egyenes, fekete , kicsit hosszabb haja kiemeli arcának szép vonalát. Hosszú ujjaival az asztalon dobol. Mintha egy idol ülne velem szemben és telefonálna. Sose néztem még meg női szemekkel, és ebbe most rendesen bele is pirultam, de ekkor Donghya hangja ébresztett fel bambulásomból.
- HAHÓÓÓÓ… föld hívja Grace-t –integetett kezei arcom előtt.
- Itt vagyok. Bocsi csak elbambultam.
- Semmi gond. Együnk gyorsan mert nagyon éhes vagyok- és ezzel neki is láttunk az ételnek. Még egy órát töltöttünk az étteremben. Megtudtam közben, hogy Yinho azért kereste , mert ő nem járt sikerrel és kíváncsi volt Donghya szerzett-e valakit. Geomeum sokat mesélt nekem Yinhoról így egyre kíváncsibb lettem rá. Megtudtam hogy ő asztmás ami kicsit hátráltatja a fociban, de sokat segít neki, mert régen sokkal rosszabb volt ez neki, és azt is megtudtam hogy Yinho meg cukorbeteg. Nem sokat tudok erről a betegségről, mivel itt nem olyan elterjedt, de eldöntöttem , hogy utána nézek ennek. Utálok tudatlan lenni az ilyenekben főleg ha az ismeretségi körömben valakinek ilyen baja van.
Lassan, de közeledett az este hat óra így elindultunk a stadium fele. Fél hat körül meg is érkeztünk. Az épület előtt már sokan várakoztam, de nem értettem, hogy ezt miért nem az öltözőben teszik. Ahogy kiszúrták Donghya-t meg engem értetlen fejjel integetni kezdtek. Odaértünk és mindenki köszönt.Nem sok embert ismertem , de nem akartam bunkó lenni így visszaköszöntem:- Sziasztok- mosolyodtam el. – Grace vagyok.- mutatkoztam be.
- Szia- köszönt oda nekem egy kb 180 cm, rövid fekete hajú, fekete szemű angyal.- Én Yinho vagyok- mutatkozott be.
- Ohh—rólad már sokat hallottam, Donghya szinte egész délután rólad mesélt- buktattam le Geomeun-t, aki úgy nézett rám mint aki megölni készül a szemeivel.
- szóval még mi próbáltunk segíteni a lánycsapatnak, te addig a barátnődnek meséltél rólam?!- kérdezte tőle Yinho. A többiek fütyültek és tapsoltak.
- Bocs , hogy közbe szólok, de nem vagyok a barátnője. Tény , hogy régóta ismerjük egymást de nekem ez a lehetőség meg se fordult a fejemben.. – magyaráztam el nekik a helyzetet.
- És amíg ti szerencsétlenkedtetek addig én sikerrel jártam- hozta ki magát győztesként Donghya a szituációból.
- És ki lenne az akit sikerült szerezned?- kérdezték egy emberként az ott lévők.
- Én- mondtam elhaló hangon. Azt hiszem most inamba szállt egy kicsit a bátorságom.
- Te komolyan egy szőke pláza cicát hoztál segítségnek?!- ezt a kérdést meghallva nem gondolkoztam csak cselekedtem . Magam is meglepődtem. Nem gondoltam volna , hogy ilyen könnyen megbántanak és az lesz a vége , hogy erőszakhoz folyamodok. Nem tudom kit ütöttem meg de szó nélkül se bírtam hagyni.
- Lehet , hogy szőke vagyok, de nem én akartam így. Attól meg, hogy valaki szőke nem kell egyből pláza cicának hívni. Tudtam, hogy vannak a világon tapló emberek, de azokat utálom a legjobban akik a kinézet alapján ítélnek. Nem lehetsz túl okos meg jó modorú ha még azt se tudod , hogy ne a borító alapján ítélj- fejeztem be monológom.
- Hát tüzes kis cica- mondták páran suttogva.
- Süket se vagyok…Donghya biztos akarom én ezt magamnak- kérdeztem tőle a többiek előtt, de meg se várva válaszát fojtattam.- Nem gondoltam, hogy itt is olyanok az emberek, mint tegnap az interjún. Elegem van már abból , hogy csak azért mert más színű a hajam egyből másnak kéne lennem, pedig nézd körül ott is sétálnak nem fekete hajúak. Miért én vagyok az egyetlen akit rögtön másnak néznek?!- kérdeztem tőle kétségbeesetten.
- Nem tudom- jött oda hozzám és ölelt meg. Baráti ölelése képes volt minden negatív dolgot egy szempillantás alatt elhessegetni és őszintén tudtam mosolyogni. Láttam ahogy Yinho felénk tart, így elengedtem Donghya-t.
- Grace, tudom hogy kicsit bunkónak fogsz tartani, de …- mielőtt megkérdezhette volna félbeszakítottam és válaszoltam a még fel nem tett kérdésre.
- Igen koreai vagyok. Vagyis nekem mindig ezt mondták-
- Haha- nevetett fel Yinho. – nem ezt szerettem volna megkérdezni, de köszönöm, hogy megosztottad ezt velem.
- Ha nem ezt akartad megkérdezni akkor mit?
- Fociztál-e már ezelőtt? Én bízom Donghyaban és tudom , hogy sose hozna rossz embert segíteni, de a többiek nagyon kíváncsiak erre.
- Mikor kicsi voltam focizni jártam, de hét éve abba hagytam. Nem tudom most mire vagyok képes, de nem szeretnék csalódást okozni.
Épphogy befejeztem a mondatom egy 30-as éveiben járó iszonyat dögös pasi érkezett meg:
- Srácok irány az öltöző.- tekintett végig mindenkin és mikor kiszúrt engem elindult felém.
- Szia- hajolt meg előttem.
- Jó napot- hajoltam meg én is , mivel nem akartam illetlenül viselkedni
- Bang Yin Woo vagyok de szólíts nyugodtan Danielnek vagy Nielnek- küldött felem egy ezer wattos mosolyt.- A kishölgyben kis tisztelhetek?
- Kim Eun Hye a nevem, de mindenki Grace-nek szólít.
- Niel ő lenne az akiről meséltem. Viszont nem vagyok benne biztos , hogy ma be is áll. A fiúk nagyon kikészítették.- szólt közbe Donghya.
- Szóval ő az akiről videót is kaptam. Felismertem a szőke hajáról. – beszélt Donghyahoz és utána felém fordult.- igazán tehetséges vagy ugye tudod?!- tette fel a költői kérdést.
- Milyen videók?- kérdeztem vissza Niel kérdését semmibe véve.
- Amiket Dae adott. – mondta Donghya halál nyugodtan.
- Srácok irány az öltöző.- tekintett végig mindenkin és mikor kiszúrt engem elindult felém.
- Szia- hajolt meg előttem.
- Jó napot- hajoltam meg én is , mivel nem akartam illetlenül viselkedni
- Bang Yin Woo vagyok de szólíts nyugodtan Danielnek vagy Nielnek- küldött felem egy ezer wattos mosolyt.- A kishölgyben kis tisztelhetek?
- Kim Eun Hye a nevem, de mindenki Grace-nek szólít.
- Niel ő lenne az akiről meséltem. Viszont nem vagyok benne biztos , hogy ma be is áll. A fiúk nagyon kikészítették.- szólt közbe Donghya.
- Szóval ő az akiről videót is kaptam. Felismertem a szőke hajáról. – beszélt Donghyahoz és utána felém fordult.- igazán tehetséges vagy ugye tudod?!- tette fel a költői kérdést.
- Milyen videók?- kérdeztem vissza Niel kérdését semmibe véve.
- Amiket Dae adott. – mondta Donghya halál nyugodtan.
- Te elmondtad Dae.nak?!
- Nem csak megkérdeztem , hogy esetleg tudsz-e focizni és a kezembe nyomott egy halom videót hogy győződjek meg róla magam és elküldtem Nielnek.- sütötte le szemeit.
- Azt hiszem én most elmegyek. Ha nem baj ma nem edzenék, De holnap eljövök. De most időre van szükségem, hogy ezeket feldolgozzam. Sziasztok- fordítottam nekik hátat és vetettem bele magam a szöuli nyüzsgésbe. Nem tudtam pontosan hova megyek csak mentem a fejem meg az orrom után. Két óra bóklászás és gondolkozás után körbenéztem hol is lehetek, de semmi nem volt ismerős. Megijedtem és a fejem csak kapkodtam és nézelődtem körbe-körbe hol is lehetek míg nem egy ismerős épületet nem találtam.
- NH Media – olvastam kicsit hangosabban a kelletén az épület nevét. Az utcán jól meg is bámultak páran emiatt, de mit sem törődve velük elindultam a bejárat fele.
- Nem csak megkérdeztem , hogy esetleg tudsz-e focizni és a kezembe nyomott egy halom videót hogy győződjek meg róla magam és elküldtem Nielnek.- sütötte le szemeit.
- Azt hiszem én most elmegyek. Ha nem baj ma nem edzenék, De holnap eljövök. De most időre van szükségem, hogy ezeket feldolgozzam. Sziasztok- fordítottam nekik hátat és vetettem bele magam a szöuli nyüzsgésbe. Nem tudtam pontosan hova megyek csak mentem a fejem meg az orrom után. Két óra bóklászás és gondolkozás után körbenéztem hol is lehetek, de semmi nem volt ismerős. Megijedtem és a fejem csak kapkodtam és nézelődtem körbe-körbe hol is lehetek míg nem egy ismerős épületet nem találtam.
- NH Media – olvastam kicsit hangosabban a kelletén az épület nevét. Az utcán jól meg is bámultak páran emiatt, de mit sem törődve velük elindultam a bejárat fele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése