2012. július 20., péntek

Réka:Little Kevin 5.

Ahogy megéreztem Kevin száját enyémen testemet átjárta a forróság és beleremegtem. Szóval ennyit számít az idő?! Milyen rég is volt már…Gondoltam bele, mikor utoljára csókolóztunk, de észhez tértem és eltoltam magamtól…
- Kev…
- Réka ne csináld ezt.
- Jó éjt.- fordultam sarkon és a ház felé vettem az irányt.
- Réka…- futott utánam Kevin.
- Kev..
- Itt alszok.
- Az ki van zárva.- próbáltam erősködni, titkon még is reméltem, hogy lehetetlen lebeszélni róla.
- Ha kint kell az udvaron aludnom akkor is itt maradok.- erősködött tovább.
- És mit mondasz az esetleges paparákoknak?
- Réka, te se változtál semmit.
- Na gyere.- adtam be végül derekam.
Kevin kiment a kocsihoz és elmondat a többieknek, hogy ma este itt marad velem. Megvártam a kapuban és együtt mentünk be. Leültünk először a konyhába. Mivel emlékeztem rá, hogy mindig fel kell hajnali kettőkor, ha rendes időben hazaérnek, mert éhes így elényomtam egy tál kaját.
- Ezt most.
- Kevin, még emlékszem.
- Hát köszönöm.- és elkezdett enni. Nem sokra rá megszólalt.- Te nem eszel?
- Ettem én valaha hajnalban?!
- Igen- kezdett el nevetni.
Mivel nem voltam éhes én nem ettem vele, de igaza volt, mert volt már rá példa, hogy nekiálltam vele falatozni az éjszaka közepén. Megvártam míg befejezi utána bementünk a nappaliba ő leült én meg eltűntem az egyik szobában. Mikor visszatértem egy törülköző és egy nagyobb melegítő volt a kezemben.
- Tessék.- nyomtam a kezébe a cuccokat.- A fürdőre még emlékszel merre van?
- Réka, két nap. Azért ennyire nem rövid távú a memóriám.
- Kevin…
- Mond.
- Menj fürdeni majd reggel.
Kevin, mint a szófogadó kisgyerek úgy vette be a fürdőt. Még ő tisztálkodott én előkészítettem neki a vendégszobát. Miután végeztem vele a fürdő előtt mentem el, de Kevin még mindig bent tollászkodott. Bementem a nappaliba és leültem. Vártam míg kijön, de egyre fáradtabb voltam. Elfeküdtem a kanapén próbáltam ébren maradni, míg végez, de nem nagyon sikerült. Puhaságot éreztem arcomnál.
- Kev..?!- nyitottam ki a szemeimet.
- Bocsánat, nem akartalak felébreszteni.
- Nem ébresztettél fel. – ültem fel a kanapén.
Leült mellém és nézett ki a fejéből.
- Most ott fogsz ülni?- kérdeztem meg.
Nem válaszolt semmit csak közelebb hajolt. Szája már az enyémet súrolta mikor szólásra nyitotta:
- Mivel nem tudom hol fogok aludni igen. –suttogta lágyan ajkamra.
- Kevin inkább beszéljük, csak ne csináld ezt többet.- fordítottam el fejem, hogy ne látszódjon zavarom.
- Miről akarsz beszélni?- hajolt megint közel.
Fejbe vágtam egy párnával és bementem a fürdőbe. Gyors én is rendbe szedtem magam és kijöttem. Kevin a kanapén szuszogott egyenletesen. Közelebb mentem hozzá és elkezdtem nézni. Gyönyörű baba popsi arca ragyogott velem szemben, rózsaszín ajkai fogva tartották tekintetem. Csak bámultam szépen ívelő ajkát mikor kezeket éreztem magamon és egy rántás. Pillanatok alatt a kanapéra kerültem és Kevin fölöttem térdelt. Már hajolt volna közelebb mikor eltoltam magamtól.
- Inkább beszéljünk- mondtam neki elhaló hangon, ami nem igazán győzte meg.- Kev, ha nem hagyod abba, haza is mehetsz- és a varázsszó hatott. Szépen lemászott fölülem és leült velem szemben a kanapéra. Egymás szemébe néztük, de megszólalni nem tudtunk. Végül erőt vettem magamon.- Na mire is emlékszel?- kérdetem kíváncsiságot csöppet se leplezve.
- Mikor a próbaterembe finomam közöltétek velem, hogy az én fiam, kicsit sokkolt a hír. Nem igazán emlékeztem dolgokra. Hazudnék ha azt mondanám most tisztán emlékszem mindre, mert nem így. Eli mesélt el mindent nekem. Mikor egy szó nélkül leléptem senki nem értette az okát. Minden nap kérdeztünk Linát, hogy ugye csak beteg vagy és nincs semmi bajod, de ő se tudott rólad semmit. Megijedtünk. Két hét után mikor már a telefonadat semmiképp nem lehetett elérni teljesen összetörtem. Szerelmes voltam beléd és fájt, hogy egy szó nélkül kiléptél az életemből. A srácok nehezen tudtak belém lelket önteni. Nem volt kedvem próbákra menni, fellépésekre járni, de miattuk megcsináltam. Egy idő után enyhült a fájdalom, de sose tűnt el örökre. Mikor megláttak a bevásárlóközpontban, azt hittem összeesek a boldogságtól, de mikor megláttam Vinnie-t feléd futni úgy éreztem, mintha tört szúrtak volna belém. Vártam mikor jön oda az apja, de nem jött. Miután visszajöttél nem akartam elengedni, megszerettem az a rövid idő alatt amit együtt töltöttünk. Mikor elmentetek titkon reméltem, hogy nem sokára összefutunk. És ez sikerült is. Nem értettem miért szerettem meg annyira a Vinnie-t. Mikor bejött hozzánk a próbateremben azt mondta nekünk, hogy te engedted el. Meg se fordult a fejünkbe, hogy esetleg te nem is tudsz róla és az se hogy egyedül jött el. Mikor  bejöttél és elkezdtél sírni nem értettük miért van, de Vinnie megszólalt. Csak annyit mondott sajnálom és odamentünk hozzád. Még ekkor se állt össze a kép, csak mikor közöltétek velem. Nem azért nem szólaltam meg , mert megvetettelek téged hanem azért, mert boldog voltam. Első hallásra sokkolt a dolog, de örültem….
- Minek örültél? Mitől voltál boldog?
- Réka, lehet, hogy te úgy gondolod három év alatt sikerült téged elfelejtenem, de ki kell, hogy ábrándítsak. Ez egyáltalán nem így van. Minden nap csak az járt a fejemben, lehet, hogy ma találkozom vele…megint…. És ami azon az estén történt, lehet, hogy részegek voltunk, de én mindent komolyan gondoltam. Szerettelek és most is szeretlek… Talán ez a szerelem?!- kérdezte már szinte kétségbeesve.
- Akkor miért viselkedtél úgy?- küzködtem könnyeimmel.
- Sajnálom- ennyit volt képes kinyögni.
Nem tudtam megszólalni. Belül az érzelmeim nagy csatát vívtak egymással. Örültem annak, amit hallottam mégis fájt, hogy azt mondta nem emlékszik nagyon semmire. Gondolkoztam, mit mondhatnék neki, ami a szívemből jön, de nem tudtam megszólalni.
- Réka, mondj már valamit…- kérlelt.
- Kevin…Én…
- Kérlek ne csináld ezt…- már könyörgött nekem.
- Sajnálom… én…csak…nem gondolkoztam…Fiatal voltam. Tudom, hogy jogod lett volna tudni róla, hogy már az elején el kellett volna mondanom, de képtelen voltam. Nem tudtam a szemedbe nézni. Féltem…Féltem attól, hogy megvetsz majd, ezért inkább csöndben kiléptem az életedből. 18 éves voltam, mégse fordult meg a fejembe az abortusz lehetősége. akartam ezt a gyereket, mert így örökre lehet egy kis darab belőled velem…de nehéz volt. Szólnom kellett volna, de nem tudtam…- kezdtek el könnyeim hullani.
- Réka…sshhh- ölelt magához Kevin.
- Én annyira sajnálom…- kezdtem el még jobban sírni. Kevin próbált nyugtatni. Nem kevés időbe telt mire teljesen abba maradt könnyeim hullása és képes voltam újra normálisan beszélni, még se szólaltam meg. Kevin törte meg a csendet.
- Hogy voltál képes egyedül nevelni? Miért nem szóltál nekem?- kérdezte meg azokat a dolgokat amik jelen helyzetben a legjobban izgatták.
- Nem egyedül neveltem. Egy öreg hölgy segített nekem…-láttam, hogy kérdezne, de nem hagytam, folytattam.- Mikor megvettem ezt a házat közel nem volt ilyen jó állapotban. Az a kedves ahjumma segített nekem felújítani, mikor ideköltöztem. Később, mikor Vinnie megszületett, már több időt töltött itt, így eladtuk a házát és a pénzből amit, nem sikerült rendesen megcsinálna kipofoztuk. Napközben még én dolgoztam ő vigyázott a gyerekre, de két hónapja meghalt…
- Sajnálom…- nem foglalkoztam ezen mondatán hanem folytattam.
- Azért nem szóltam neked, mert nem tett volna jót a karrierednek és most is ezen a véleményen vagyok. Mit szólnának az emberek ahhoz, hogy 21 évesen van egy 3 éves fiad?! Belegondoltál ebbe valaha is?..
- Nem… egészen addig a napig míg újra nem találkoztunk. De nem érdekel mások véleménye. Réka fogd már föl végre, hogy bárhogy próbálsz lebeszélni a dolgokról, bárhogy próbálod elérni azt, hogy ne csináljam, már nem fog menni, döntöttem. Az , hogy újra találkoztam veled az nem véletlen volt. Én megszerettem Vinnie-t. Képtelen lennék elengedni, ahogy téged is. Belehalnék a fájdalom, hogyha újra itt hagynál egy szó nélkül. Már az első alkalom és nehéz volt, de a másodikat már nem élném túl. Sajnálom, de ezúttal nem engedem, hogy csak úgy kisétáljatok az életemből…
- De Kev…- nem tudtam megszólalni. Kevin nem hagytam. Ajkaimra mart és nem engedte, hogy bármit is mondjak…de már nem is akartam. Ez a csók ráébresztett arra, hogy ha tudnám se akarnám elhagyni azt az idiótát.
- Szeretlek…- suttogtam ajkaira és ölelése bújva aludtam el…

4 megjegyzés:

  1. Nagyon megható volt ez a történet!:) Én is nagyon szeretem a U-KISS-t, szóval kellett ez így mára! Köszönöm.:) Nagyon szépen fogalmaztátok meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. ♥
      Örülök hogy tetszett. ^^ és ha segített akkor meg végképp örülök a dolognak. ><

      Törlés
  2. Réka!!!
    IMÁDLAK!!!!!! ♥
    iszonyú jól csinálod és a történet ...fúúú... már vagy 5x-6x újra olvastam...egyszerűen nem tudok betelni vele :DDD
    ügyes vagy :)))))
    így tovább ♥.♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. miért is?! o.O xd

      köszönöm, ez most kellett .^^
      remélem a továbbiakban is ilyen véleményed lesz.^^ ♥

      Törlés