Réka:Little Kevin 4.

Szemeim tágra nyíltak, ahogy befejezte mondatát.

- Mit mondtál?- kérdeztem vissza, pedig nagyon is jól hallottam előbbi kijelentését.

- Szerintem ezt ne most és ne itt beszéljétek meg. – térített minket észhez Eli- Már az is furcsa volt, hogy Kevin egy gyerekkel a kezében jött be a kórházba. nem kell, hogy még az itt hallottakon is csámcsogjanak. A menedzserünk így is ki fog akadni.

- Igaza van Elinak- zártam le a témát és álltam fel mellőlük.

- Hova mész?- fogtam meg kezem Kevin.

- Keresek valakit , aki mond már végre valamit.

- Réka, nyugi, ha tudnak valamit úgy is szólnak.
- Képzeld a helyembe magad és megérted miért vagyok ilyen. Nekem rajta kívül nincs senkim. Nem bocsátom meg soha magamnak, ha vele történik valami.

- Réka, ez nem a te hibád. Ilyen bárkivel előfordul. – próbált megnyugtatni Kevin.

- De…

- Na gyere vissza és ülj le szépen.

Megfogadtam amit mondott és leültem. Vártunk, már kitudja mióta és közben egyre álmosabb lettem. Szemeimet már alig bírtam nyitva tartani. Fáradt voltam, kimerült és nyugtalan. Kevin vállára dőltem, aki csak felém fordította fejét meglepődöttségében, de nem tolt el magától, sőt közelebb húzott és halkan dúdolni kezdett. A dallamra még jobban elálmosodtam és egy pillanatra talán el is bóbiskoltam. Kevin lágy szólongatására keltem és puha ujjainak érintésére keltem.

- Réka, jön az orvos- simított végig még egyszer arcomon.
Szemeimet úgy, ahogy tudtam kinyitottam és a fiúra néztem értetlenül, közben kapcsoltam mit is mondott, felálltam és az orvossal néztem farkasszemet. Kevin és Eli is követték tettem és már mellettem álltak akár a testőreim.

- Önök a kisfiú hozzátartozói?- kérdezte az orvos.

- Én vagyok az anyja, ők csak elkísértek engem.- gyorsan vágtam rá a kérdése. Nem akartam, hogy bármi is kiderüljön.

- Rendben. A kisfiú semmi komolyabb baja nincs…egyenlőre. A magas láz miatt ájult el, de arra még nem jöttünk rá, hogy azt mi okozza. Eddig egy egyszerű megfázásra gondoltunk, de ha nem gond benntartanánk egy pár napra megfigyelésre és további vizsgálatokat végeznénk.- magyarázta az orvos.

- És ezt megállapítani…ehhez kellett 3 óra?!- akadt ki Kevin.

- Nyugi…- szólt oda neki Eli.

- Bocs, hogy aggódok a ….- Eli karon ragadta Kevint és mielőtt befejezhette mondatát arrébb rángatta.

Megbeszéltem még az orvossal a további tudnivalót. Elmentem kitöltöttem az adminisztrációs papírokat és bementem Vinnie-hez. Éppen hogy leültem kisfiam ágya mellé és már nyúltam voltam kis kezecskéje után, hogy sajátjaim közé zárhassam telefon megszólalt. Azonnal utána kaptam, hogy fel ne ébressze Vinnie-t.

- Mondjad- vettem fel a telefont nem túl kedvesen.

- Réka, bocs, hogy csak most hívlak csak idő volt ennek az idiótának elmagyaráznom, hogy mit szabad mondania és mit nem. És sajnálom, hogy nem mentünk vissza csak jobbnak látom így a dolgot, ha nem akarunk bajba kerülni, de ha valami gond van hívj nyugodtan.- vázolta Eli kedvesen a helyzetet, annak ellenére, hogy mostanában csak bunkó megnyilvánulásaim voltak felé, holott nem kéne. A legjobb vagyis a hajdani legjobb barátomról van szó, aki annak ellenére, hogy három éve egy szó nélkül kiléptem az életéből, képes így viszonyulni még mindig hozzám. Ilyen kedvesen, megértően és cseppnyi jelét nem mutatja annak, hogy haragszik rám, pedig azt kéne. Ha én lennék ők, képtelen lennék magamhoz szólni. Megbántottam azzal, hogy egy szó nélkül leléptem, de a mai napig nem kérdezte az okát. Bár szerintem anélkül is tudja…
- Réka itt vagy?!- kérdezte kicsit aggódva Eli.

- Ja, persze…bocsi csak gondolkodtam.

- Min?
- Azon, hogy hogy vagy képes így viselkedni velem…

- Hogyan?...

- Eli, köszönöm.

- Mit?

- Te tényleg nem érted?

- Hát nem nagyon, mivel ilyen értetlenül is csak te tudsz magyarázni, de nyugi azért szeretlek.

- Na látod pont ezt köszönöm.
- Mit? Még mindig nem értem.

- Ajjj,,, majd holnap elmondom.

- Vinnie-vel mi van?
- Csak nem aggódsz érte?

- Baj? Amúgy Kevin már lerágta a 10 körmét. Én még sose látta ilyennek. Mikor eltűntél…

- Eli, holnap. most fáradt vagyok ehhez.
- Értettem. Vigyázz magadra és Vinniere, ha bármi gáz van akkor meg csak csörögj, de készülj, mert azt a fatökűt is viszem magammal.- Elnevettem magam ezen kijelentésén.

- Rendben. Szia, te galamb.- tettem le a telefont és újra kisfiamra figyeltem. Megfogtam kis kezét és csak szorítottam. Másik kezemmel elkezdtem buksiját simogatni és halk dallamot dúdoltam. Órákon át bent voltam nála, néha el is bóbiskoltam. Félálomban voltam, mikor az egyik nővér bejött szólni, hogy most már haza kellene mennem, mert a látogatási idő lejárt. Nehéz volt egyedül hagynom Vinnie-t a kórházban, féltettem. Mindennél jobban féltettem az én kis drágámat, de a szabály rám is vonatkozik, nem vagyok kivétel alóla, így mennem kellett. Hazafele felhívtam a lányokat és elmondtam nekik mi történt. Ma nem alszanak ott nálunk, mivel munka miatt el kellett utazniuk, de gondoltam tájékoztatom őket a dologról. Kicsit megijedtek ők is, de sikerült megnyugtatnom , hogy nincs nagy gond és hogy én is rendben leszek. Miután megbeszéltem velük a dolgokat felhívtam Elit. Igen őt és nem Kevint. Úgy éreztem nem tudnék vele most beszélni, akárhogyan is ő Vinnie apja nem volt elég lelkierőm az ő számát hívni.

- Történt valami?- szólt a telefonba egy fáradt hang.

- Kevin?!

- Réka ugye nem történt semmi?!- kérdezte kétségbeesetten.

- Nem. Nyugodj meg.- próbáltam megnyugtatni.

- Akkor miért hívtad Elit?

- Mert beszélni szeretnék vele.

- Nekünk is beszélnünk kell.- próbálkozott Kevin.

- Majd holnap, most fáradt vagyok.

- Elival bezzeg tudnál beszélni.

- Az teljesen más dolog.

-Miért lenne más?!.

- Te most féltékeny vagy?
- Nem.- mondta és adta át Elinak a telefont, mivel hallottam, hogy nevét üvölti, hogy jöjjön.

- Szia Réka. Mit mondtál neki?- kérdezte.

- Én?! Semmit.
- Akkor min akadt ki ennyire?

- Veled szerettem volna beszélni, de ő erősködött, hogy nekünk is kell, de ahhoz most fáradt vagyok és megkérdeztem, hogy most féltékeny erre odaadta neked a telefont.
- Mert az Réka. Látnád most- nevetett fel Eli. – Egyébként mit szerettél volna?
- Már nem lényeg.
- Ha ezért felhívtál az.

- Gyakoroltok még? Mármint bent vagytok még?

- Igen, de lassan megyünk.

- Akkor várj meg ott.- Tettem le a telefont és indultam el az ügynökség felé. Fáradt voltam, piszkos, de lábaim csak vittek előre. Nem akartam hazamenni az üres házba. Utáltam az egyedüllétet, a magányt világéletemben,. Néha ugyan vágytam rá, de mikor megkaptam teljesen befordultam. Nem voltam önmagam. Totális ellentettje voltam magamnak, ami valljuk be nem túl jó. Ezen és hasonló dolgokon tanakodtam, mikor feleszméltem, hogy már az Nh előtt vagyok. Szép lassan a bejárat felé vettem az irányt és lábaimat egymás után téve átléptem a küszöböt. A recepción megkérdezték kit keresek. Először nem tudtam mit válaszoljak. Végül lerendeztem annyival, hogy Elihoz jöttem. Megkérdezték a nevem és felengedtek. Szép lassú tempóban botorkáltam el a teremig és nyitottam be. A fiúk középen ültek.

- Annyeong.- hajoltam meg.

- Hát te?- kérdezte Kevin.

- Hát én elsétáltam ide.- mondtam.

- Te a kórháztól idáig sétáltál?!- kerekedtek el szemei.

- Más választásom nem volt, mert valaki miatt a telefonomon és a kulcsomon kívül semmi nem volt nálam. Kötve hiszem, hogy így bármire fel tudnék ülni.

- Most rám kened az egészet?- kérdezte meghökkenve Kevin.

- Mint a friss házasok- hallottuk meg Dongho hangját.

- Mi nem…- és Kevin elkezdte kergetni Dongho-t aki csak ordítva menekült előle.

- Mint az 5 évesek. Komolyan mondom Vinnie különbül viselkedik, mint ezek ketten.- ültem le a többiek közé

- Tényleg, hogy van? –kérdezte meg Hoon. Azt hiszem így hívják az egyik új tagot.

- Jobban van. A láza lejjebb ment, de holnap még biztos bent lesz.

- Fuvar kellett volna igaz?- kérdezte meg Eli.

- Hogy te mindig le vagy maradva. De amúgy igen, azért hívtalak.

- Miért nem mondtad. Soohyun biztos elengedett volna. – nézett a leader felé, aki csak a két kergetőzőt nézte totálisan elbambulva.

Beszélgettünk még egy darabig és a két kergetőző is csatlakozott hozzánk egy idő múlva. Mikor már mindannyian éreztük, hogy szemeink lassan leragadnak szedelőzködni kezdtünk. Segítettem nekik, úgy ahogy régen is mindig. Utána Eli hazafuvarozott.

- Köszönöm. Jó éjszakát.- nyitottam kia  kocsi ajtót.

- Egyedül leszel?- kérdezte hátulról egy hang a sötét házat figyelve.

- Igen. A lányok munka miatt elutaztak Vinnie meg….Sziasztok- szálltam ki az autóból.

- Réka várj.- fogta meg valaki a csuklóm. – Gyere. kezdett el az autó felé húzni.

- Kevin…

- Nem maradsz itt egyedül…

- Kev, eddig is volt mikor egyedül voltam. Mikor még Vinnie a hasamban volt egy darabig egyedül éltem és nagy vagyok már tudok vigyázni magamra.

- De te félsz a sötétben.

- Kibírom.

- De…

- Kevin légy szíves… hagyj menjek be…fáradt vagyok és semmire se vágyok jobban, mint arra, hogy…- mondatom nem tudtam befejezni, mert valami meleg és puha befogta azt….