Réka: Gongpyeong: 5.Is this a good decision?!

Oltári hülyének éreztem magam. Már lassan egy hónapja ismerem őket és ennyit nem tudtam róluk. Becsapottnak éreztem magam és idiótának. A koncertet végig néztem, de ahogy vége lett rögtön kirohantam és csak mentem a saját fejem után. Gondolataimba merülve róttam az utcákat. Fogalmam se volt arról merre megyek. Telefon, pénz, semmi nem volt nálam. Lassan kezdett kitisztulni a fejem és a gondolataimból felébredve rájöttem , hogy bizony nehéz lesz hazajutnom, mert nem nagyon tudom merre vagyok és még taxit se tudok fizetni, segítséget kérni meg csak az ittlévőktől tudok, de ez a körzet eléggé kihalt ebben az időben. Nem túl sok ember van itt, akik meg itt vannak azok nincsenek valami beszámítható állapotban. Nem gondolkoztam tovább hanem elindultam. Lassan ismerősek kezdtek lenni az épületek és az utcák. Számításaim szerint még 2 órát kellett gyalogolnom, de a lábaim már így is tropára mentek. Levettem a magas sarkúmat és mezítláb gyalogoltam Szöul utcáin, amiket a nap első sugarai már kezdtek megvilágítani. Mire felkelt a Nap én már otthon voltam. Vagyis az ajtó előtt ültem, mert nem mertem becsöngetni. Nem akartam senkit sem felébreszteni így a bejárat előtt elaludtam. Csak pár másodpercre csukhattam le a szemeim, nekem legalábbis ennyinek tűnt. Szólongatásra lettem figyelmes.
- Grace, Grace- valaki hozzám ért.
- Igen?!- szemeimet próbálta kinyitni, de a fáradtság úrrá lett rajtam.
- Grace, gyere kelj fel- próbált lábra állítani.
- Fáradt vagyok- ennyit tudtam kinyögni és újra a földön végeztem.

Legközelebb már csak a szobámban, az ágyon ébredtem fel. Nem tudom, hogy kerültem ide, de nem igazából nem is nagyon érdekelt. Felkeltem és kimentem a konyhába, mivel a hasam már jelezte, hogy kéne bele valami. A szobából kifele menet , hallottam, hogy valakik beszélgetni. Nem akartam őket megzavarni, így szép csendben odaosontam a hűtőhöz kikaptam egy joghurtot és a kelletén kicsit nagyobb erővel csuktam be , így mindenki rám kapta tekintetét.
- Bocsi- mondtam és már mentem is volna vissza szobámba, de valaki megfogta a kezem. – Mi van?!- kérdeztem kicsit ingerülten, de azért szembefordultam „fogva tartómmal”.- Kevin… Mit akarsz?!- kérdeztem tőle nem túl barátságosan, emiatt meg is lepődött. Gyors kirántottam karomat és már szaladtam is szobámba , amit magamra zártam. Leültem az ágyra és elkezdtem gondolkodni. Már kezdett megfájdulni a fejem, így úgy döntöttem gyors elmegyek megfürdök ,  hogy kicsit lehűtsem magam. Még a tus alatt álltam, mikor hatalmasat korgott a gyomrom. Elzártam a csapot magamra kaptam a köntösöm és kimentem a konyhába. Már szinte feküdtem a hűtőben mikor valaki szólt:
- Grace- hangja nagyon halk volt.
- Tessék? –kérdeztem az előbbi kifakadásomnál jóval kedvesebben. Kevin állt előttem.
- Én… sajnálom….- láttam, hogy nagyon bánja a dolgot.
- ÉS?- nem akartam megbántani, de nagyon rosszul esett amit csinált.- Sajnálod. és mit kezdjek vele?! Tudod hogy érzek most?! Egy hónapon keresztül hazudtatok nekem. Jó tudom én is hibás vagyok, mivel nem tudtam kik vagytok, de azért igazán közölhettétek volna velem.- ezt már mindenkinek szántam. Felkaptam egy almát. Elmentem Kevin mellett, kinyitottam a bejárati ajtót, felkaptam egy papucsot és úgy ahogy voltam kirohantam a házból. Nem sokáig jutottam, mikor valaki rám dudált.
- Ahnho?!- kérdeztem, mert nem sokat láttam a fényszóróktól.

- Grace?! –meglepődött mikor késő este az utcán meglátott egy fürdőköpenyben és egy almával a kezemben.- Gyere szállj be, ne mászkálj egy szál köntösben este az utcán.- mondta , és én ugrottam is. – Ugye tudod, hogy most tarozol nekem egy óriási magyarázattal?!- Csak bólintani tudtam. Örökkévalóságnak tűnt az út. Egész végig síri csend volt, csak az én majszolásomat lehetett hallani. Miután elfogyasztottam egy szem almámat, csak a csutkát szorongatva ültem ott és néztem ki az ablakon, mint egy hulla. ’Önfeledt’ nézelődésemet abbahagytam, mikor már nem hallottam a motorzúgást.

- Ezek szerint megérkeztünk.- adtam hangot gondolataimnak.

- Igen- válaszolt Ahnho.- Gyere- és nyújtotta kezét, hogy segít kiszállni.

-Tessék. Itt egy póló, egy nadrág és egy papucs. Öltözz át. A fürdőt tudod hol van, nem?- bólintottam.- Utána mesélsz- mondta kicsit szigorúbban Ahnho.

Megfogtam a cuccokat és bementem a fürdőbe. Nem siettem. Kb. 15 perc múlva kattintottam a zárat az ajtón és kiléptem . Ahnho ott állt előttem a kezét már éppen emelte, hogy kopogjon, de én megelőztem őt.
- Bocsi.- hajtottam le bűnbánóan a fejem.
- Semmi gond. Csak tudod aggódom érted.

- De nincs miért- mondtam neki.
- Azt majd én eldöntöm. Na kezdj csak neki…-utasított. Vettem egy mély levegőt.

- Szóval…az elejét már tudod a dolognak.- bólintott egyet.- Mielőtt vége lett volna a sulinak Dae-val elmentünk egy interjúra, amiről én gyagyás lemaradtam, de ez nem lényeg. Dae-nak sikerült szóval ő egy hét múlva már költözik is be abba a házba…

- Grace, én most nem Dae-ra vagyok kíváncsi, hanem rád.- mondta Ahnho.

- Oké, oké értettem. Na szóval mikor volt az interjú én elkezdtem bóklászni az épületben, emiatt maradtam le róla. De én béna eltévedte, aztán benyitottam valamit. És wháá oltári hülyének érzem magam. Ugye tudod?- kérdeztem meg tőle csak úgy random.
- Mert? Tudod eddig szerintem semmi hülyeséget nem csináltál. - kezdett el kuncogni.

- Hát tudod, mikor benyitottam egy terembe, akkor megismerkedtem 7 fiúval. Fogalmam se volt róla , hogy kik ők. Egy hónap alatt összebarátkoztam velük. Az egyikkel, hát… mindegy…

- Grace nincs olyan, hogy mindegy.
- Oké, na azt hiszem az egyikbe beleszerettem. És az érzés kölcsönös. Vagyis eddig úgy tűnt. Őt vártam a meccsre is. Ő hívott előtte, de nem jött el. Este mikor a koncerten voltunk a  lányokkal akkor tudtam meg miért nem jött el.
- Ne mond, hogy te belezúgtál egy énekesbe és te nem tudtad, hogy az?!

- De…- hajtottam le a fejem.
- És ki az? –kérdezte Ahnho, közben ránéztem.
- Kevin…- halkult el a hangom.
- Kevin?! hmmm…melyik? –kérdezte meg.
- Miért, olyan sok Kevin énekes van?!- akadtam ki egy kicsit.
- Igen. – kuncogott fel.

- Utállak ugye tudod. Én itt tök komolyan mesélek neked, te meg itt elpoénkodod az egészet. Kösz szépen…
-Grace én csak segíteni próbálok, látnád magad, hogy feszengsz miközben mesélsz.

- Hát ezzel nem sokat segítesz. – pukkadtam meg.
- Naaa, ne legyél ilyen. – ölelt meg.
- Hééééééééééééééé~ hagyjál- próbáltam levakarni magamról.
* Gyerekek, halkabban- jött egy hang az emeletről.
- Okééééééééééééé- üvöltöttünk fel egyszerre.
- Szóval Grace, te beleszerettél Kevinbe és ő is beléd… és tegyük fel, hogy ez a Kevin a U-kiss énekes…

- Baszd… te gondolatolvasó vagy…- akadtam le egy kicsit.
- Nem csak jól ismerlek téged. Tudod, attól, hogy régen találkoztunk, attól ugyanolyan jól ismerlek. És ha nekem kéne választanom én is a U-kiss-es Kevint választanám.- vallotta be.
- De hogy lehet, hogy még te is ismered őket, én meg nem?!

- Mert te tipikus amerikai csajszi va…- fogta be száját kezeivel.
- Mit mondtál?- kerekedtek el szemeim.
- Csak azt, hogy amerikai vagy. Amit nem a származásodra értettem…Hanem- vakarta meg fejét.- tudom, hogy te oda vagy az amerikai előadókért, arra értettem. És valószínűleg emiatt nem ismered őket. A karrierjük most kezd csak igazán beindulni, szóval eddig elég kevés ember ismerte őket. Mármint … mindegy nem tudom elmagyarázni- vakargatta fejét Ahnho.
- Azt akarod mondani, hogy itt Koreában már sok rajongójuk van, de kezdenek ismertté válni külföldön is? –kérdeztem tőle.
- Pontosan. Mi is lenne velem nélküled Grace.- adott egy puszit homlokomra. – Na gyere menjünk aludni, majd reggel hazaviszlek.
- De csak miután te is meséltél nekem. – kacsintottam rá. és felmentünk az emeletre.

Másnap reggel arra keltem, hogy iszonyat fáj a hátam. Nem hiába a padló nem a legkényelmesebb hely az alvásra. Ige ez annyira Ahnhora vall- fortyogtam magamban.

- HÉ .. te álomszuszék keljél már fel!- keltegettem vendéglátóm nem túl szép hangnemben.

- Neked meg mi bajod van már korán reggel?!- próbálta kinyitni szemeit.

- Talán az , hogy egész este a padlón aludtam mert valaki bealudt és nem adott nekem semmit. Tudod mennyire fáj a hátam?!-  akadtam ki egy kicsit.
- Nem tudom, de majd kiengesztellek, csak hagyj még 5 percet- kérlelt.

- 5 perc- mondtam neki- de egy másodperccel se több.

Betámadtam a fürdőt addig. Gyors megmosakodtam, felfrissítettem magam és mentem is vissza a szobába, hogy felverjem Ahnho-t…

- Oké, már kint vagyok- mondta mikor meglátott az ajtóban és kiugrott az ágyból.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű dolgom lesz.- mosolyogtam győzelemittasan- Na és most szépen mesélj nekem…

- Hát mit akarsz tudni?- kérdezte kicsit talán félénken.

- Ezt most komolyan kérdezted?! Hát mindent- nevettem fel hangosan.
Ahnho elmesélt mindent a magyar lányról. Még a beszélgetéseikből is mutatott részletet. Sőt az utolsó üzenetét is megmutatta, de választ arra már nem kapott. Nagyon sajnáltam szegény lányt. Kiszednem minden kis infót ebből a dinkából ami ahhoz kellett, hogy felvegyem a kapcsolatot a lánnyal. Ahnho még képet is mutatott róla. Nem tudom milyen barátnő helyett, hagyta ott ezt a lányt, de szerintem hülye döntést hozott…Miután befejeztük a beszélgetést lementünk reggelizni. Ahnho mamája hotteokot csinált nekünk, mivel tudta , hogy az egyik kedvenc kajám és azt is tudta, hogy az övét nagyon szeretem, mert ő különlegesen csinálja nekem. Sokkal finomabb az övé. Egyszer megkérdeztem tőle mitől olyan isteni ,a mit ő készít. Ő csak ennyit felelt: Mert én szívből csinálom… Nem tudom mit szeretett volna ezzel mondani, de azt megtanultam, hogy mindig mindent szívvel-lélekkel kell csinálnom és akkor sikerül fog minden, amit szeretnék. Az ő mondata visszhangzik mindig a fejembe, ha valami nehézség akad az életemben...

A reggeli után Ahnho adott nekem egy melegítőt, utána hazafuvarozott. Mikor beléptem Dae egyből a nyakamba ugrott és egyre csak ezt mondogatta:

- Te, hülye, hülye, hülye… miért mentél el csak úgy hmm?! Tudod, hogy milyen rém képeim támadtak amíg te… mondatát nem fejezte be, mert meglátta a hátam mögött Ahnhot- amíg te Ahnhonál voltál.

- Bocsi- csak ennyit tudtam neki mondani. – Ahnho köszönöm- nyomta egy puszit arcráca és kitessékeltem a házból.

 - Ugyan igazán nincs mit.- és elment.

- Ugye nincs itt senki?- kérdeztem félve.
- Ha Kevinékre gondolsz akkor nincs- mondta.- De ugye tudod, hogy előbb utóbb úgy is beszélned kell vele.

- És ha én nem akarok?!

- Grace ne légy már makacs. Ezzel csak téged óvott.

- Ugyan mitől?

- Azt majd ő elmondja.- zárta le ennyivel ezt a témát Dae.

- Figyelj Dae…
- Igen?

- Emlékszel még arra amit Ahnho mesélt nekünk… Tudod arra magyar lányra.- bólintott egyet ezzel jelezve, hogy emlékszik rá.- Tegnap kifaggattam Ahnho-t és meg van minden olyan infó, amire szükségünk volt. Szóval?

- Értettem. Hozom a laptopot.- kacsintott rám.

Dae-val megkerestük a lányt. Ahogy megtaláltuk rögtön írtunk neki egy levelet. Miután ezt elküldtük neki. Utána a legjobb barátnőjét is megkerestük. Neki is írtunk és úgy döntöttünk kezdetnek ez elég lesz.

- Grace, vedd már fel azt a kib*szott telefont.- akadt ki dae már vagy a századik csörgés után.

- De ha egyszer nem akarom?!

- Akkor ezt tudasd az illetővel is.

- És mégis hogyan te nagyokos?

- Vedd fel mond bele hogy hagyjon békén és csapd le. –elnevettem magam ezen az ötletén.- Mi van? Netán van jobb ötleted?

- Igen. Kihajítom a telefonom- kezdtünk el most már mindketten hangosan röhögni.

- Azért azt ne, mert akkor én se tudlak elérni.

- De kéne vele valamit csinálni.

- Én már adtam neked ötleted, de neked nem tetszett szóval döntsd el magad mi legyen- és Dae ezzel a mondatával együtt felkapta a laptopot és bevonult a szobájába.

- Hát ha normális ötlet lett volna akkor megfogattam volna- mondtam már csak a hűlt helyének.

Mivel nem tudtam mit csináljak ebben a helyzetben, így csak lenémítottam a telefont és elmentem sétálni. A közeli parkban ültem és gondolkoztam ezen az egész helyzeten. Egyszer csak valaki leült mellém. Oda kaptam a fejem.

- Szia- mondta Donghya.

- Szia- köszöntem neki és elkezdtem bámulni a földet.

- Mi van veled Grace? Történt valami?- kezdett el érdeklődni.

- Az a baj, hogy túl sok minden történt velem mostanában.

- Nem számítottál ilyen izgalmas nyárra?

.- Hát nem. Az én kis unalmas életemben, hogy számíthattam volna ilyenre?!

- Nem tudom, de azt se hogy pontosan mi történt veled, csak néhány dolgot hallottam a többiektől.

- Egyébként miért vagy itt? –kérdeztem tőle nem túl kedvesen.

- Azért hogy tőled tudjam meg a dolgokat és ne a pletykákból.

Ettől a mondatától akaratlanul is elmosolyodtam. Nem gondoltam volna hogy azok után, hogy visszautasítottam, mert lényegében azt tettem , annak ellenére így fog érdeklődni még.

- Nem akarsz róla mesélni?- kérdezte kicsit csalódottan.
- Nem, nem arról van szó. Csak tudod nagyon jól esik, hogy annak ellenére ami történt, így figyelsz rám. Köszönöm.

- Grace ez egy barát dolga.

Elmeséltem neki is a dolgot. Először féltem a reakciójától , de aztán teljesen meglepődtem ma nem is először.

- Szóval ezért utasítottál vissza?

- Igen.- csak suttogni tudtam. Egy perccel később viszont még hozzátettem.- De az is benne volt, hogy nem akarom a szerelem tönkretenni a barátságunkat, mert én többre tartom, mint hogy valami elrontsa.- pirultam el mondatom végére.

- Grace…- kérdőn néztem felé.- Ezt eddig miért nem mondtad?!

- Mert akkor teljesen lesokkolódtam. Bocsánat. De ugye szent a béke-  nyújtottam felé a kezem. De ő csak összeborzolta a hajam.- YAAAAAAAA~

Még sokáig hülyéskedtünk a parkban. Már besötétedett mire mindketten a földre rogytunk hulla fáradtan és a hasunk is jelzett jó hangosan, hogy kéne valami táplálékot is bevinni.
- Eljössz hozzánk vacsizni? –kérdeztem meg.
- Ha nem zavarok.
- Nem kérdeztem volna meg ha zavarnál, te dinka.

Felsegített a földről. Gyors leporoltuk magunkat és már rohantunk is haza. A bejárat előtt még kifújtuk magunkat, majd kinyitottam az ajtót, lerúgtuk lábbelinket és mentünk a konyha felé.
- MEGJÖTTÜNK- üvöltöttük el egyszerre magunkat.

- Hangosabban nem tudnátok?!- üdvözölt minket Dae.

- MEGJ…

- Okéééé, tudom, hogy képesek vagytok rá, de ha lehet egy picit halkabban.

- Dae, éhes vagyok- nyögte be Donghya.

- Oké, tudom, hogy te csak kajálni jársz hozzánk- nevettünk fel mindhárman

- Ya… ez nem is igaz. – próbálta valahogy menteni a menthetetlent.

Bementünk mindhárman a konyhába. Benéztük a hűtőbe hátha van valami ehető dolog, de végül csap alapanyagokat találtunk. Kivettük ami kell és nekiálltunk főzni. Röpke 1 óra alatt végeztünk is és leültünk az asztalhoz. Épphogy leültünk enni megszólalt a csengő. Dae készséges felállt és ment ajtót nyitni. Nem sokkal később ezzel jött vissza:

- Grace téged keresnek- ült le az asztalhoz.
- Nem akarok kimenni.- kezdtem el nyafogni.

- Azt mondta ha nem mész ő jön be.
- És te megengedted neki?

- Nem nyitottam volna ki ha nem engedem meg neki, ti dilinyós.
- Oké megyek- álltam fel az asztaltól nem túl nagy életkedvvel  és kibattyogtam az ajtóhoz.- Szia- köszöntem neki.
- Szia…- köszönt vissza bátortalanul Kevin.
- Bejössz?
- Csak ha nem zavarok.
- Felőlem itt is megbeszélhetjük, de szerintem bent nyugisabb.
Kevin levette cipőjét és jött utánam. Beköszönt a konyhába Donghyanak is utána bementünk a szobámba.

- Szóval ez a te szobád? –kérdezte és ahelyett, hogy leült volna elkezdett nézelődni. szinte mindent megnézett mire leült mellém az ágyra.
- Grace… én. sajnál…
- Ne sajnáld, lehet én is ezt tettem volna a te helyedben, de nagyon rosszul esett a dolog. Úgy gondoltam hogy ha én is megosztok veled mindent akkor te is őszinte leszel velem és nagyot csalódtam. A legfontosabb dolgot hallgattad el előlem. Tudom részben az én hibám is mert nem ismertelek fel, de valahogy nem rajongók annyira a koreai zenéért ezért nem vagyok tisztában a bandákkal sem. Ismerek néhányat, meg hallgatok tőlük is zenét, de a tagokról semmit nem tudok. Részemről ennyi a hiba. De én elmondtam neked mindent. Megosztottam veled a legfontosabb dolgokat amik életemben történtek velem és én cserébe mit kaptam?? Egy hónapig hazudtál nekem.- kezdtek el folyni könnyeim.
- Sajnálom…én tényleg nagyon sajnálom, de…
- Semmi de… Kevin a legjobb lenne ha most elmennél.- a szemeiben néztem és úgy folytattam tovább.- Nem szeretnék veled találkozni egy ideig.
- Meddig? –kérdezte félve.
- Addig amíg én nem kereslek…

Nem mondott semmit. Felállt és csendben kisétált a szobából. Hallottam ahogy Dae még megkérdezte tőle ’Na hogy ment?’ de választ már nem kapott rá. Úgy éreztem ez a legjobb döntés számomra, de akkor miért fáj ennyire?!