Réka:Little Kevin 3.

Kevin csuklón ragadott és kihúzott a teremből. Vinnie közben már Eli kezébe került. Kevin erősen fogta csuklóm és csak húzott maga után.

- Állj már meg- kiáltottam rá.

- Mégis … ez…- kezdett el hebegni-habogni mikor végre megállt. Hagytam neki időt még rendesen feldolgozza a hallottakat és vártam. Csak álltam egy helyben és néztem.

- Mondj már valamit- kérleltem.

- Mikor, mégis hogyan?- ennyit volt képes kérdezni.

- Ne mondd, hogy nem emlékszel semmire…

- Lövésem sincs mire kéne emlékeznem.

- Valahogy sejtettem, hogy ez lesz. Próbálj meg visszaemlékezni és ha meg van, majd akkor keress…- hagytam ott Kevint és mentem vissza a teremhez. Könnyeim elkezdtek potyogni. Fájt, hogy nem emlékszik semmire. Ettől féltem a legjobban. Féltem a reakciójától, féltem attól, hogy semmire nem fog emlékezni…és most tessék.

Mikor odaértem az ajtóhoz megtöröltem szemeimet és csak utána nyitottam be.

- Gyere Vinnie. – hívtam kisfiamat és továbbra is az ajtóban álltam és könnyeimmel küszködtem.

- Mi a baj?- kérdezte Eli. Nem válaszoltam, csak vártam, hogy kisfiam végre elinduljon.- Réka!

- Nem emlékszik semmire- mondtam elhaló hangon és könnyeim utat találtak maguknak.

- Mama mi a baj?- kérdezte aggódva Vinnie.

- Semmi, gyere, menjünk.- fogtam meg kezét és indultam el.

- Réka, te sose sírsz, mi történt.?- szomorodott el kis fürtikém is.

- Sem…- nem tudtam kimondani. Kevin állt velünk szemben és nézett minket. Erősebben szorítottam Vinnie kezét és elindultam vele. Nem mondtunk egymásnak semmit, csak elmentünk egymás mellett, mintha soha nem is találkoztunk volna. Fejemet elfordítottam, hogy még véletlenül se lássam.’ Talán így a legjobb’- mondtam magamban.

Hazafele Vinnie próbált felvidítni, több-kevesebb sikerrel. Ő még nem fogta fel a dolgokat. Nem értette miért kedvelte meg annyira Kevint és azt se miért nem maradtunk ott, de talán jobb is így.

- Réka, figyelsz te rám egyáltalán?- kérdezte tőlem gondolataimból kiragadva.

- Persze- mondtam, de kaptam Vinnietől egy rosszalló pillantást- Na jó nem figyeltem. – vallottam be.

- Mama ki volt az a bácsi akivel beszéltél?- hirtelen nem esett le kiről beszél nekem kisfiam. – Tudod, aki átjött múltkor mikor bevertem a fejem.

- Eli- válaszoltam neki tömören. De miért kérdezed?

- Mert mikor kimentél Kevinnel a teremből a bácsi nagyon kedves volt velem. Sőt az összes bácsi az volt.- mosolyodott el. Elnevettem magam  Vinnie mondatán.

- Min nevetsz mama?

- Vinnie, ők nem bácsi. Annyi idősek, mint Kevin. Sőt Dongho, majd megmutatom melyik, ő fiatalabb nála.

- Mama, te annyi idős vagy, mint ők?

- Igen.

- Akkor nekik hogy-hogy nincs gyerekük?- kíváncsiskodott.

- Mert elfoglalt emberek.

A nap további részét otthon töltöttük. vinnie elmesélte mit csinált bent, meg azt is hogy jutott el oda. Kai megjegyezte, hogy ebben nem az apjára ütött, amin mi nevetésben törtünk ki. Vinnie nem értette az egészet, de egy idő után velünk együtt nevetett. Este mivel egyikünknek se volt kedve főzni elmentünk a kifőzdébe vacsorázni. Vinnie egész végig Bang bácsit szórakoztatta, aki kaphatóra volt mindenre, amit a kis három éves ördögfióka szeretett volna. Mikor végeztünk megköszöntük a finom ételeket és hazamentünk. Lefektettem fürtikét és kimentem a nappaliba a lányokhoz.

- Réka, nekünk holnap dolgoznunk kell- mondta Szandy

- Mikor jöttök, mert akkor addigra csinálok valami ehetőt. –kérdeztem kedvesen.

- Majd csörgünk, de nem lesz gond? Úgy értem…

- Nyugi Kai, tudok rá vigyázni, eddig is ment, a tegnap… a tegnap csak egy véletlen volt- mosolyogtam rá.- Vinnie még soha nem csinált ilyet, mindig szófogadó volt, ha el akart menni valahova mindig mondta , hogy menjünk…

- Ugye tudod, hogy mi büszkék vagyunk rád?- kérdezte meg Szandy.

- Mert?- nem értettem, hogy lehetnének rám büszkék, mikor még a saját fiam is elvesztem.

- Mit képtelenek lennénk erre. Te teljesen egyedül neveled 3 éve Vinnie-t. a családodtól távol. Semmi támaszt nem kapsz. Csak egy ember volt a segítségedre, de végül ő is itt hagyott, ennek ellenére, te megoldasz mindent. Bármilyen módon képes vagy a gyerekedért tenni. Érte tűzbe is mennél- ölelt meg monológja végén Szandy.- Te egy példa lehetnél az egyedülálló anyáknak.- tette még hozzá.

- Szandy, az anyáknak , akik nem egyedül nevelik a gyereket azoknak is példát kéne venniük róla.- tette hozzá Kai.

Másnap reggel korán keltem. A lányok még aludtak, de nem sokkal utánam a kávé illatára keltek. Megittam napi koffein adagjukat és mentek is dolgozni. Elmentem felöltözni és utána mentem Vinnie szobájába. Megsimogattam kis arcocskáját és már nyitottam volna számát, de ébresztés helyett csak ennyit bírtam mondani:
- És most mit csináljak?

Amíg gondolkodtam addig kimentem egy kis edénybe töltöttem hideg vizet és megfogtam egy kis törölközőt amit belenyomtam. Kicsavartam az anyagot és Vinnie homlokára tettem.
Közben felhívtam először Szandy-t hátha tud nekem segíteni, de nem jártam sikerrel. Utána Kai-nál próbálkoztam, de ő se tudott semmit se tenni, Nekem pedig ha törik ha szakad akkor is dolgoznom kell., de nem hagyhatom itthon lázasan. Felhívtam megint Kai-t és megkértem, hogy küldje el a számot, amin hívtam. Nem sokkal később kaptam egy sms-t amiben Eli száma volt leírva. Azonnal tárcsáztam bár nem tudtam, mit mondhatnék neki. Mikor felvette a telefont leblokkoltam.

- Yoboseyo!

- Szia…- szóltam bele a telefonban

- Réka?!- kérdezett vissza Eli.

- Eung.

- Mit szere…- nem tudta befejezni mondatát Eli, mert valaki kivette a telefont a kezéből és megszólalt:

- Beszélnünk kell. – mondta Kevin.

- Kevin, most nem érek rá.

- És mikor fogsz?- kérdezte.

- Nem tudom, kisebb gondom is nagyobb, mint most veled beszélnem.

- Ez gonosz volt. Mi történt?- nem válaszoltam.- Vinnievel történt valami?- kérdezte aggodalommal a hangjában.

- Nem tudom mit csináljak.

- De mi történt?

- Semmi. Megoldom.- tettem volna le a telefont.

- Ne Réka… Várj…Odamegyek.

- De neked dolgoznod kell.- mondtam.

- Mond el mi történt.- kérlelt tovább.

- Lázas. Nekem meg dolgoznom kell. És nem vihetem magammal. De megoldom.- tettem le a telefont. Már éppen mentem volna ki, mikor megcsörrent.

- Igen?- nem néztem a kijelzőt csak felvettem.

- Réka…

- Figyelj Kevin most nagyon nincs időm az idiótaságaidra.

- Várj meg.- rakta le a telefont.

Nem tudtam mire vélni ezt a mondatát. 5 percig teljesen ledermedve álltam Vinnie szobájának az ajtóban. Utána elkezdtem összepakolni. Nem volt más döntésem vinnem kellett magammal. Felkeltettem, de iszonyat nyűgős volt. Fél órába telt mire ráadtam a ruháját.

- Vinnie, ne csináld már így is késésben vagyok.

- Hadd segítsek- lépett be Kevin.

- Te hogyan..?-

- Nyitva volt az ajtó. Réka, én sajnálom.

- Ugyan mit?

- Emlékeztem, mindenre, csak képtelen voltam elhinni.

- Hogy…- képtelen voltam megformálni a szavakat.

- Hol a telefonod?- kérdezte meg tőlem.

- Mit akarsz?

- Felhívni a főnököd, hogy ma nem mész dolgozni. Sőt nem mész oda többet.

- Akkor várhatsz, hogy odaadjam.

- Réka, légy szíves.

- Nem.

- Ha ideadod elmondok mindent.

- Már épp eleget hallottam- mondatom végén koppanást hallottam. A hang irányába fordítottuk mindketten fejünket és amint megláttuk Vinnie-t a földön feküdni odarohantunk hozzá. Kevin felkapta és már indult is ki vele.

- Réka, gyere már.- akármennyire nem akartam most látni utána mentem.

Beültünk a kocsiba. Mindketten hátul voltunk Vinnievel, Eli vezetett. Az egészből szerintem semmit nem értett, mert Kevin csak annyit mondott, hogy rögtön a kórházba. Mikor beértünk fürtikét azonnal elvitték az orvosok megvizsgálni. Kevin meg Eli beszéltek valamiről, de képtelen voltam rájuk figyelni. Leültem egy padra és könnyeimmel küszködtem, de felülkerekedtek rajtam és potyogni kezdtek. Halkan sírtam és kizártam a külvilágot. Magamba zárkóztam. Nem foglalkoztam semmivel és nem figyeltem semmire. Mikor kezdtem felfogni mi is történt az elmúlt egy órában elmém kezdett kitisztulni és hangokra lettem figyelmes.

- Réka, Réka… megijesztesz. Réka- kezdett el testem rázkódni. Mikor felnéztem észrevettem, hogy csak Kevin próbál észhez téríteni, nem pedig valamilyen rohamom van.- Réka.

- Sajnálom.

- Mit?

- Képtelen vagyok rá.- kezdtem el sírni.

- Mire?

- Kevin ne erőltesd.- szólalt meg Eli.- Ha majd képes lesz beszélni róla elmondja.

Leültek mellém Eli az egyik oldalamon ült, Kevin a másikon és kezemet szorította. Csendben vártunk, közben próbáltam megnyugodni.

- Képtelen vagyok felnevelni egyedül. Tegnap elszökött otthonról. Ma összeesik. Mi jön ezután?!- kérdezte üres tekintettel Kevinre nézni.

- Ki mondta hogy egyedül kell nevelned…