Réka: Who should I choose?! : 2. Old friend

Másnap reggel korán ébredtem. Szemeim kipattantak, de azt nem értem mitől. Nem álmodtam semmi olyat, ami indokolttá tehetné korai kelésem. Tél révén a Nap sugarai nem nagyon számítanak, már ha süt egyáltalán a Nap. Vasárnap van, az egyetlen szabadnap a héten, mikor végre nem kell ide-oda rohangálnom., ilyenkor tudnék pihenni, de szervezetemnek ilyenkor sosincs szüksége alvásra. Kikeltem ágyamból, a fürdőbe mentem és megmostam arcomat. Amint végeztem, feltettem magamnak egy kávét, hogy a reggeli koffein adagom a hét ezen napján se maradjon el. A nappaliban bögrével a kezemben és egy távkapcsolóval vártam barátosném ébredését a tv társaságában.

- Jó reggelt- köszönt reggeli rekedtes hangján HaNa szobája ajtajában állva szemeit dörzsölve.

- Neked is.- mosolyogtam rá. Kikapcsoltam a reggeli zajgépet. Agyamra ment már a sok reklám, ezért  a cd-t belökve zenét indítottam és bögrémmel a kezembe a konyhába indultam.

- Mit csináljunk reggeli?- kérdeztem miközben a bögrét mostam el, előtte viszont feltettem HaNanak is egy adag kávét.

- Mi van itthon?- kérdezte.

- Nézd meg a hűtőt. - mondtam.

- Tessék.- nyújtottam felé a gőzölgő bögrét.

- Köszönöm.- vette el , majd gyorsan felhörpintve nekiláttunk a reggeli készítésnek. Mivel annyira nem mozgunk otthonos a lakás eme részén, így egy könnyed French Toastot készítettünk magunknak. A kedvencünk volt, mindkettőnknek és az elkészítése se igényel valami nagy tudást. Lassan fogyasztottuk el az ételt. Már mindketten befejeztük, így HaNa a tányérral és bögrével a kezében felállt az asztalról. A mosogató felé ment vele, de útközben a bögre kicsúszott kezéből és a csempére hullva ripityára tölt. A tányért gyors letette maga mellé és próbálta összeszedni a darabkákat, de nem figyelt így azok pár helyen megvágtak kezét.

- ÁÚÚ.- kiáltott fel. Felálltam és odaszaladtam hozzá.

- Gyere. – fogtam meg csuklóját és húztam magam után  a fürdőbe. Kezét először gyorsan lemostam vízzel majd egy törölközőt dobtam neki, hogy azzal próbálja elállítani a vérzést még én elmegyek megkeresem az elsősegély dobozt. Eddig még sose kellett használnunk, így beköltözésünk óta elő se került, így meg voltam lőve azzal , hogy hol lehet. Először a szobánkban néztem meg, majd visszarohantam a fürdőben és leguggoltam az egyik szekrényhez. Kinyitottam és kivettem belőle a kis fehér dobozt, ami egy vörös keresztel van ellátva. Levettem kezéről a  törölközőt.  Fertőtlenítettem a sebet, majd szépen bekötöztem neki.
- Kész.- mondtam neki.

- Köszönöm.

- Nincs mit. Máshol nem vágtad meg magad? Úgy értem a lábadra nem pattant üveg, ami megvághatott?

- Szerintem nem, különben azt érezném.

- Még szerencse, hogy vettél már fel egy melegítő alsót.

Még beszélgettünk egy kicsit, Majd rávettük magunkat, hogy felöltözzük és meglátogassuk az ősöket. Először az én szüleimhez mentünk. Anya és apa, nem nagyon számított ránk. Igaz, hogy majdnem minden hétvégén eljövünk hozzájuk, azért előtte mindig szoktam szólni. Most váratlan vendégek voltunk.

- Szia, kincsem. - ölelt magához anyukám. – Sajnos nincs itthon semmi nem vártunk titeket. - sütötte le szemét anya.

- Semmi gond, én felejtettem el szólni. - mosolyogtam rá és köszöntem apukámnak is. Bementünk a házba és a nappaliban leültünk. Anya eltűnt egy időre, majd 4 gőzölgő bögrével tért vissza.  Megittuk a finom a teát és nem sokkal később elbúcsúztunk szüleimtől. A bejáratnál találkoztunk nővéremmel. Ő is látogatóba jött haza. Beszéltünk pár szót, majd megöleltük egymást és mi HaNaval elindultunk. A szüleink nem laktak olyan messze egymástól így gyalog tettük meg az utat. Még csak éppen, hogy befordultunk az utcába, már éreztük a finom illatokat.

- Anya úgy látszik már nagyon vár minket. - mondta nevetne HaNa.

Szinte futva tettük meg a hátralévő utat a házig és egy emberként rontottunk be a takaros házba.

- Sziasztoooooook.-  köszöntünk kicsit hangosabban a keleténél. A nappaliból kiszűrődő beszélgetés érkezésünkre abbamaradt. Cipőinket levettünk és a tágas helyiségbe mentünk. A mosoly lefagyott arcomról mikor megpillantottam kik ülnek a hatalmas kanapén.

- Jó napot-  hajoltam meg illedelmes. HaNa is így tett, majd kicsit bátortanul elindult a váratlan vendégek felé. Pár centire az immár talpon állt férfiak előtt állt lehajtott fejjel.

- Szia. suttogta és fejét szép lassan felemelte, hogy a fiú szemeibe tudjon nézni.

- Szia. – a barnaság félt megtenni az első lépést, de kezeit lassan felemelte és a lányt ölelésébe zárta.

- Miért csak most jöttél vissza?  Miért nem kerestél? – könnyeivel küszködve ütögette a fiú mellkasát.

- Sajnálom. – csak ennyit volt képes kimondani és a lányt újra kebleire vonta. 

- Mika, drágám, gyere csak ide. - szólt ki nekem HaNa anyukája, így megakadályozva szökésemben.

a félig felhúzott cipőmből ismételten kibújtam, majd lehajtott fejjel baktattam a ház legnagyobb szobájába.

-  Mika…- néztem fel nevem hallatán.

- Látod HaNa.- mondtam és indultam volna megint.

- Mika, jézusom tényleg te vagy az?

- Nem, a szomszédasszony vagyok. Mégis ki más lennék?!

- Hiányoztál, te lány. – jött oda hozzám.

- Te is nekem.- ahogy ezt kimondtam baráti ölelésben forrtunk össze.

Tudni kell, hogy HaNa és Donghae gyerekkori legjobb barátok. Egy városban nőttek fel.  Mindent együtt csináltak. Szinte már testvéreknek számítottak. Én csak később találkoztam velük, mikor a családommal a ide költöztünk. HaNa-val egyből elválaszthatatlanok lettünk, de a kis lókötő Donghaenak ez nem nagyon tetszett, így az elején nem túlságosan szívlelt. De az idő előre haladtával megbékélt a tudattal, hogy HaNa most már nem csak az övé.  Egymáshoz nőttük. Mi voltunk a rettenthetetlen hármas.  A fiú közelsége mindig megnyugtatott. A barátságnál kezdtem többet érezni. először magamnak is féltem bevallani, képtelen lettem volna elrontani vele a barátságunkat. De megtörtént, amitől annyira rettegtem. Mérges voltam és féltékeny elmondta neki akkori érzéseimet és utána többet nem is találkoztunk. Mikor betöltöttem a 18-at nyáron Seoulba mentem. Három hónapot dolgoztam ott teljesen egyedül. Akkor  találkoztam Vele is.  Véletlen találkozás volt, de a levegő kettőnk között azonnal szikrázott. Akkor képes voltam teljesen elfelejteni Donghae-t. Neki köszönhetően az akkori érzelmi depresszióból kimásztam. Aztán eltelt két év és én taszítottam Őt abba.  És most újra találkozom Pinocchioval. Mikor megölelt  szívem kihagyott egy ütemet. Már nem szeretem szerelemből, viszont barátként őrült mód hiányzott már.

- Fishy. - szólítottam meg régi barátom, de mondatom elkezdeni se tudtam a rám szegeződő szempároktól. - Rosszat mondtam?- kérdeztem. Választ nem kaptam.

- Jézusom Mika, tudod mennyire hiányzott már ez.- ölelt meg.

- Elképzelni nem tudom, de ha lehet ne roppants össze. – próbáltam kibújni szorításából, de nem nagyon ment. Úgy nézhettem ki a kapálózásokkal, mint aki éppen vízbe akar  fúlni. Mindenki nevetésben tört ki.

- Gyerekek, gyertek. - szólt ki HaNa mamája a konyhából nekünk.

Az asztalnál egymás mellé ültünk. Én személy szerint a szélét választottam mellém ült Fishy, ő mellé pedig HaNa. A család többi része befoglalta a maradék helyet. Elfogyasztottuk az ebédet. Majdnem kisebb kajacsata alakult ki, mivel HaNa és Pinocchio összevesztek, de szerencsére nem lett belőle nagyobb perpatvar csak egy kisebb szócsata.  Az ebéd után még maradtunk egy darabig. Nem akartunk sokáig a szülők terhére lenni, így gondoltuk tényleg nem zavarunk sokáig, de az a kis idő amit együtt töltöttünk hamar elrepült és mikor kinéztünk az ablakon már sötét volt.

-  Eomma, mennünk kell. - állt fel HaNa. Elbúcsúztunk a szülőktől és elindultunk, már az utca végén jártunk, mikor HaNa felé fordultam.

- HaNa, Fishy hol fog aludni? A szüleidnél?

- Tuti otthon. Anyukája már nagyon várja.

- HaNa. Mikaa.- hallottuk hátunk mögül.

- Donghae… valami baj van?- kérdeztem.

- Anyukám csak holnap jön haza. Elment meglátogatni a barátnőjét, én meg a vártnál hamarabb érkeztem és nem akarok HaNa szüleinek a terhére lenni, így…

- Így nálunk akarsz aludni.- fejezte be HaNa Pinocchio mondatát.

- Ha nem túl nagy gond.

- Mika?- nézett rám HaNa.

- Felőlem- rántottam vállat mint akit különösebben nem izgat a dolog.

- Szóval baj?- kérdezte félénken Donghae.

- Hogy lehet az, hogy mikro a kamerák előtt kell hülyéskednek, meg szerepel iszonyat nagy önbizalmad van, ilyenkor meg nincs?! Amúgy gyere.- ragadtam csuklón és húztam a buszmegálló fele.

- Mika- néztem felé.- A cuccom..

- Majd kapsz valamit amiben alhatsz, reggel meg visszajövünk érte, de mindjárt jön a busz, nem akarok egy órát kint fagyoskodni.

Az utat hazáig csendben tettük meg.  Hazaérve első dolgunk volt felkapcsolni a kihűlt lakásban a fűtést. Miután felmelegedtünk közösen összeütöttünk egy könnyed vacsorát. Donghae ígéretem szerint kapott egy melegítő alsót és egy kinyúlt pólót, ami pizsamaként szolgált neki a mai este. Egy közös filmnézéssel töltöttük az este további részét, de hamar meguntuk, így egy showműsorral folytattuk.  Pinocchio mindenkit kiparodizált. Iszonyat viccesre sikerült. Az egész műsort végignevettük hála neki. Miután ennek vége lett elmentünk aludni. HaNa átköltözött az én szobámba. Ketten nyomorogtunk az egyszemélyes ágyamon, hogy Fishynek ne kelljen a kanapét használnia. Először tiltakozott ellene, de végül elfogadta, hogy ha a kanapén alszik mi akkor is együtt alszunk. Először kicsit kényelmetlen volt, de sikerült úgy elhelyezkednünk, hogy nem állt a könyökünk egymás oldalába meg hasonlók, ezáltal elaludni is képesek voltunk és nem a másikat szidtuk, hogy menjen már arrébb. Egyszer Donghae be is jött, hogy biztos elférünk.  Választ nem kapott csak egy párnát az arcába.

Reggel  az ébresztőre ébredtem. Majd puffanást hallottam az ajtón túlról.

- A francba.

-  Na mi van?- nyitottam ki az ajtó.

- Semmi, csak leejtettem a telefonom. –emelte fel a földről az említett tárgyat.- Bocsi ha felébresztettelek.

- Semmi gond, amúgy is keltem volna.

 - Hogy-hogy ilyen korán?

- Ezért. - mutattam a falon lévő órarendre.

- Suliba jársz?- kérdezte.

- Ühüm. –bólintottam majd elindultam a konyha fele. - Kérsz kávét?

- Igen. – követett. Megcsináltam a fekete éltetőt.

- Tessék.

- Köszönöm. - vett el. – Milyen szakra jársz?- kérdezte.

-  Amíg Seoulban éltem, addig tánc szakra jártam. Itt manager-ire jelentkeztem át, de fontolgatom, hogy felveszem mellé a táncot is.

- Te éltél Seoulban?- kerekedtek ki a szemei.

- Igen, két évet. - kortyoltam bele a kávémba.

- És…miért nem kerestél meg?

- Mert szerinted ha odamegyek az egyik őrző védődhöz, vagy beállítok az Sm-hez azzal, hogy” Jó napot, Donghae” egyik barátja vagyok, akkor oda is engedtek volna hozzád.

- Jó, igazad van. De akkor is valahogy megkereshettél volna.

- Megpróbálhattam volna, de…

- De?

- Féltem.

- Mégis mitől Mika?

- Attól, hogy megint elutasítasz. Tudod milyen szarul éreztem magam akkor?!- kezdtek el könnyek potyogni szemeimből. Donghae átült mellém, karjaiba zárt.

- Bocsánat, bocsánat, bocsánat…- suttogta fülembe folyamatosan.

-  Menjetek szobára. - nyitotta ki, hót nyugodtan a hűtő ajtaját HaNa.-

- Te meg vagy húzatva?- bújtam ki Fishy öleléséből.

- Nem, csak én úgy tudtam másért vagy oda.

- Mi bajod van?! Igen másért vagyok oda. Donghae a barátom. Tudtommal a barátok is szoktak ölelkezni.

- Nekem mindegy mit csináltok. -  zárkózott be a fürdőbe.

- Neki meg mi baja van?- kérdezte Donghae.

- Csak bal lábbal kelt.

Egy óra múlva sikerült HaNanak is kikecmeregnie a fürdőből. Már mindketten ott toporzékoltunk az ajtó előtt , hogy haladjon. Donghae előre engedett. Órarendemet teljesen kitanulmányozta még vártunk a kis hercegnőnkre, így tudta ma korán van órám és be kéne érnem időben. Még én tollászkodtam a két jómadár mindent megbeszélt egymással. HaNa reggeli bunkó viselkedését is megbeszélték. Mikor kijöttem Pinocchio azonnal bement a fürdőbe és pillanatok múlva már kint is volt totál harci díszben. Mivel Hanának csak kora délután van egy órája, így ő elkísérte a fiút anyukájához én viszont félúton elváltam tőlük és az egyetemre mentem.

- Mika halaaaaaadj!- hallottam HaNa órdítását.

- Kész vagyok.- ugrottam hirtelen a lány elé.

Kivételesen sikerült elérnünk a buszt, így a délutáni táncóráról sikerült nem el késnünk. Felemelő érzés volt tanárként egyszer normális időben odaérni.  Ma megint áldozattá váltam. Szerencsétlen fiú megint bepróbálkozott, de ma nem küldtem el olyan durván, sőt ma jó hangulatom révén még beszélgettem is vele az óra előtt. Óra közben viszont senkivel nem foglalkoztam, Teljesen átadtam magam a zenének, még az se tűnt föl, hogy valaki időközben bejött, csak percekkel később. Donghae volt az.

- Úgy látszik ma sztár vendégünk is van- futott HaNa a fiúért.  Az egész terem üdvrivalgásban tört ki.

- Na srácok folytassuk- mondtam. - Donghae?- mutattam magam mellé. A fiú kézségesen beállt és az alig 4 perc alatt képes volt majdnem tökéletesen megtanulni, amit a srácok már körülbelül két órája tanulgatnak. Nem hiába Idol a drága. Az óra végeztével Donghae bejött velünk az öltözőbe, mikor már csak a cuccaink pakolgatása maradt hátra.

- Mika, Hana. - szólított meg minket.

- Tessék.

- Nincs kedvetek eljönni velem?