2013. január 7., hétfő

Réka: Snowfalls



-          Kya, havazik.-  kiáltott fel Kevin, ahogy megpillantotta  a leszálló hópelyheket.
-          Siess Kevin, ha nem akarsz lemaradni az első igazi téli napról.- kiáltott Eli a kis pöszének és az ajtóban toporogva kabátját magára rántva várta a másikat.
-          Okéééé.-  hallatszott a válasz a fiatalabbtól és kabátjával kezében rohant a kijárat fele. A fehér hatalmas kabátba belebújt, majd zsebeiből rózsaszín kesztyűit elővéve hosszú ujjaira húzta azt. A fogasról leemelte rilakkumás sapkáját és haját gondosan eligazítva fejére húzta.
Eli látva, hogy a kisebb már kész kinyitotta az ajtót. Kellemes hűvös szél csapta meg a washingtoni arcát.  Lassan, bizonytalanul lépkedett az érintetlen fehérségén és várta, hogy a san fransiscoi kövesse. A kis pösze először bátortalanul lépett ki, majd mint egy öt éves kis hiperaktív gyerek futkározott össze-vissza. Eli mosollyal arcán nézte, ahogy párja gyerekként viselkedve ugrándozik  a hóban.  Kevin feküdt volna le, hogy hóangyalt csináljon, de egy hófuvallat arcába köpte a kis fehérséget, amit magával repített. Nem foglalkozott vele. Újra neki készült, hogy lehuppanjon a fehérségbe, de a hó megint arcához ért. Körül nézett és látta, ahogy a washingtoni éppen hógolyót gyúr és huncutul mosolyog magában. Hócsatát ketten szokták játszani, nem egyedül,- gondolta magában Kevin és a legközelebbi fa menedékéhez futott párja újabb hógolyója elől.  Órákig játszottak kint a hidegben, mint kis kisgyerek.  A ház előtt kergették egymást, kimerültek. Egy emberként huppantak a hóba. Eli Kevin kezéért nyúlt. Percekig csak az eget nézték, ahogy a kis hópelyhek röppennek feléjük, kezüket a hóban elrejtve összekulcsolták. A meghitt pillanatot gyomruk hangos korgása rontotta el.
-          Gondolom éhes vagy, mit akarsz enni?- fordult nevetve a pösze fele.
-          Nem tudom. Bármi jó lesz- válaszolta Kevin
Az idősebb egy kis kifőzdébe vitte pösze barátját. Az ebéd  után a parkba mentek sétálni.
-          Ez gyönyörű.- emelte az ég fele hosszú ujjait a san fransiscoi. Eli közelebb lépett a fiatalabbhoz egyik kezét derekára vezette másikat az ég felé mutató ujjaival kulcsolta össze.
-          Igen az- suttogta  fülébe válaszul.
Kéz  kézben sétáltak tovább. Az egész parkot bejártak, majd keresve egy üres padot helyet foglaltak rajta. A velük szemben lévő padon is egy pár ült.
-          Hé, várj, az a pár nagyon ismerős.- hajolt közelebb Kevin Eli füléhez.
-          Most, hogy mondod…- Eli szemügyre vette a velük szemben ülő két embert. Mielőtt még bármit is mondhatott volna a kis pöszének, az , mint a szélvész eltűnt mellőle.
-           Szia AJ.- köszönt oda az egyiknek. Eli gyorsan párja után ment.
-          Hali.- üdvözölte a velük szemben ülőket. - Kevin, ki ez?- hajolt szerelme füléhez és próbálta suttogva feltenni kérdését.
-          Tudod, ő az akiről meséltem, a régi kollégám. – magyarázott heves mozdulatokkal a kis pösze.
A délután további részét négyesben töltötték el. Elmeséltek egy másnak mindent. Eli és Kevin, hogy ők hogyan találtak egymásra és Kiseop( időközben kiderült, hogy ő a 4. személy. ><) és Aj is a saját történetüket. Az este közeledtével elbúcsúztak egymástól. Kevin és Eli, amint hazaért forró fürdőt vettek, és közös ágyukba bújva forró csokoládét iszogatva próbáltak minél előbb belülről is felmelegedni. Az este további részét filmnézéssel töltötték, de a kis pöszének szemei folyamatosan lecsukódtak, majd percek volna már nem nyíltak ki. Álmában közelebb bújt a washingtonihoz és a reggeli, gyenge nap sugarai szerelme védelmező karjaiban ébresztgették.

Szeretem a hóesést…
… mert több időt tudok tölteni Elival
…  tudok vele hógolyózni
… sétálni a parkban
… ebédelni vele
… és a legjobb…
… közel lehetek hozzá
… mert Ő a Hold én meg a Nap
… a jég és a tűz…
… egymás nélkül nem tudunk élni, egymás nélkül semmik lennénk….



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése