2012. december 19., szerda

Szandy-Esti mese :3


Ahogy az utcán mész egy ismerős alakot látsz kibontakozni a sötétből. Magas, fekete öltönyt visel és haja,mint mindig most is úgy áll, mint egy jól szituált széna boglya, ám mégis irtó szexi.
-Hello. – köszön neked és biccent egyet, majd feléd küldi bugyi szaggató féloldalas mosolyát.
A látványtól az állad a földön csattan és figyeled milyen kecses, mégis férfias lépésit. Úgy gondolod, hogy jobb lesz ha útnak indulsz és nem sóvárogsz egy olyan férfi után, akit tudod,h nem kaphatsz meg.
De abban a percben, hogy te elindulsz, észleled, hogy visszafordul. Hozzád lép,állad alá teszi két ujját,hogy a szemedbe tudjon nézni. Az arcod már lángol és legszívesebben kócos hajába túrnál, de tudod, türtőztetni kell magad. Mélyen a szemedbe néz, nem engedi megszakítani a szem kontaktust, egyre mélyebbre zuhansz a sötét,hívogató szempárba.  Lassan közeledik és szabad keze a csípődre csusszan, lágyan megszorítja, lehunyja a szemét és mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. Finom meleg levegő csikizi az arcod. Magához húz, ajkad súrolja az övét, nem hátrálsz meg. Újra megjelenik az arcán az őrjítően szexi féloldalas mosoly.
-Tedd meg.  -suttogja. Mély hangjának hatása lassan a végig zongorázik a testeden.
-Félek. - nyöszörgöd.
-Nem harapok. - vigyorog és ajkát ajkadra tapasztja.
A hosszú, szenvedélyes csókból kiválva mind ketten kapkodtok az éltető oxigén után. Halkan kuncogni kezdesz.
-Ne kuncogj, koránt sem végeztem veled. - suttogja a füledbe és egyszerre fagy meg az ereidben a vér, és önti el arcodat újra a pír. Tesz egy lépést feléd, mire te automatikusan hátrálni kezdesz, újra szemei sötét óceánjába vesztél. Hirtelen egy kőfalba ütközöl, kezei a vállad felett támasztják a falat.
-Annyira jó az illatod.- morogja halkan és a nyakadhoz hajolva mély levegőt vesz, majd gyengéd csókot lehel a füled mögé. A lábaid remegni kezdenek, ahogy érzékeli a rád tett hatását, bal kezével lassan a derekad köré fonja karját és megismétli a puha csókot. Halk nyöszörgés szokik ki a szádon és megkapaszkodsz, hogy el ne ess. Az karja megfeszül a derekad körül mikor érzi két kezed a mellkasán, halkan fel mordul és szinte a falhoz lapít. Ajkai hevesen csókolnak, ám nyelve puhán masszírozza a nyelved.
-Elég. - lököd el magadtól és könnyek csordulnak végig az arcodon.
-Kérlek ne lökj el magadtól. - könyörgi halkan.
-Nem tehetek mást.
-Miért? - hangját szinte alig hallod.
-Mert nem érdemelsz meg engem.
Szemei nagyra kerekednek a csodálkozástól, majd kellemes mosoly terül szét az arcán.
-Már hogyne érdemelném meg azt, akit szeretek?!- a pillantása perzseli a bőröd.
Arcára  teszed két kezed és újabb csókba invitálod, ám most nem vágytól túlfűtött csók vette kezdetét, hanem szerelemmel fűszerezett édes és mámorító.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése