Szandy-A palota

A fiúk elmentek,mi pedig elfoglaltuk a várunkat. A nappalink hatalmas és gyönyörű volt, remekül szolgált a vendégek fogadására. Meglepetésünkre nem tv, hanem egy kivetítő volt, ami funkcionált TV-hez, mozizáshoz és minden más nézhető dologhoz. De mivel már este 8 volt, utunkat némi reménnyel a konyha irányába folytattuk, ami szintén gyönyörű volt, a falak fehérek voltak,ezüst színű bútorokkal. A konyha ablak pedig hatalmas volt, a tűzhely pont az ablak alatt volt, így ha unatkoznánk főzés közben elég csak felpillantani és máris csodálhatom a kertet. Meglepetésünkre volt egy ezüst színű hatalmas hűtőnk, ami tele volt kajával. Gyorsan ettünk egy pár falatot és folytattuk tovább az új házunk felfedezését. Miközben mentem a hatalmas hosszú folyosón észre se vettem, hogy amióta beléptünk a házba egy szót se szóltunk egymáshoz, csak mentünk némán egymás mellet. A folyosó végén volt egy gyönyörű, szépen faragott ajtó, hosszú aranyszínű kilincsel. Mikor benyitottam elállat a lélegzetünk, egy hatalmas fürdő szoba, 

                       a falakon halvány rózsaszín, szinte már fehér csempék sorakoztak, amiken cseresznyefa virág ágak futottak végig aranyos kis virágokkal, a fa törzse pedig egy hatalmas körkádnál volt. De volt még egy tusoló, WC és egy gyönyörű kis csap, ami felett egy lekerekített oldalú tükör volt. Úgy éreztem magam, mintha csak egy hercegnő fürdőszobájában lennék. Kimentünk és rögtön az ajtó mellett volt a felfelé vezető lépcső, amelynek a fokai világos barnára festett fából voltak, a kapaszkodó pedig olyan hatást keltett, mintha üvegből lenne. Mikor felmentünk 4 ajtót láttunk meg.

-Lányok! – néztem a lányokra mosolyogva – Válasszunk szobát! – és szaladtam a hozzám legközelebb lévő ajtóhoz. Már az ajtó is különleges volt, mert míg a külső része fehér volt és beleolvadt a falba, ha kinyitottam csodaszép halvány lila színe volt. A fal lila és fehér volt, a padlóm fehér, amin volt egy lila bolyhos kis szőnyeg. Oda rohantam az ablakomhoz és kinéztem, enyém lett az utca fronti szoba, gyönyörű volt a kilátás. Hirtelen Zita szaladt be szobámba:

-Réka ez nagyon szuper, közös fürdőnk van.

-Hogy mi? – kérdeztem nagy szemekkel, mert nem értem, hogy lehetne közös a fürdő szobánk, amíg észre nem vettem, hogy két ajtó van a szobámba, egy amin bejössz és van még egy.  A másik ajtó egy kisebb és egyszerűbb fürdőszobába vezet. Itt a csempék halvány kék színben pompáztak, nem volt kád csak egy tusoló, egy sötét kék csap és egy ugyan ilyen színű WC. – Hű, ez nagyon szuper. És milyen a szobád?

-Lenyűgöző, azt kivéve, hogy nincs ágyam. De van egy kis erkélyem, gyere nézd meg. – majd Zita megfogta a karom és át szaladtunk a szobájába. Az ő fala tiszta ég szín kék volt, és két hatalmas ablaka volt, ebből az egyik egy aranyos kis erkélyre vezetett, ahonnan megcsodáltuk a hátsó kertet. Volt ott egy kis tavacska, bár a halak még hiányoztak belőle. A bambulásunkat Kriszta zavarta meg:

-A szüleink egyszerűen csúcs szuperek! – mondta és beinvitált minket a szobájába, ami piros és fekete volt. Az ő szobája volt hármunk közül a legizgalmasabb, hiszen az övé lépcsős volt, és pluszba még egy sötétebb barna, szinte már fekete és piros ágy tartója is volt. Nagyon irigyeltük, hogy neki van már ágyhoz hasonlító berendezése. – Nézzétek ezt találtam a fürdőben. – hiszen az ő szobájához és az általunk ki nevezett vendég szobához is tartozott egy olyan fürdő, mint amivel Zitával fogunk osztozni. Kriszta kezében egy levél volt nekünk címezve, kibontotta és olvasni kezdte:

Kedves Zita, Réka és Kriszta!

Máris nagyon hiányoztok nekünk, de szeretnénk, hogy jó életetek legyen egy olyan helyen, ahova mindig is el szeretettek volna jutni. A szobátokat már előre kifestetettük, hogy ezzel is kicsit meg könnyítsük a dolgotokat és beszereztünk egy nagy hűtőt is. De a többi bútort nektek kell beszerezni, mert nem nyaralni, hanem élni mentetek oda. Keresettek valami munkát! Ne feledjétek, mi mindig szeretni fogunk titeket és bármikor haza jöhettek. Sok szerencsét kívánunk a koreai életetekhez!

Millió puszi és nagyon szeretünk titeket!!!!! Anyák és Apák J

-El is felejtettem, hogy mostantól itt fogunk élni. –mondta halkan Zita és küszködött a könnyeivel.

- Lányok innentől kezdve itt fogunk élni. Holnap elmegyünk beiratkozni az egyetemre  és keresünk valami munkát, de ideje aludni. – mondtam és elindultam a szobám felé. De hirtelen Kriszta elkezdett sírni, így megbeszéltük, hogy ma este együtt alszunk Kriszta szobájában.

Reggel korán felkeltem, letusoltam és felkeltettem a másik két hét alvót. gyorsan megreggeliztünk és elindultunk beiratkozni. A tegnaphoz hasonlóan ma is eltévedtünk, de pár óra gyaloglás után végre megtaláltuk az egyetemet. Sikerült mind a hármunknak ha nem is egy szakra, de felvettek minket. Zita egy művészeti kurzuson fog rész venni, Kriszta egészségügyi szakra jelentkezett én pedig menedzsmenti szakot választottam. A jegyeink mind három szakra megfelelőek voltak. Kicsit megpihentünk az egyetem parkosított részén, amikor valami ismerős hangot hallottunk. Először azt hittük, hogy csak hallucinálunk, de hallottuk, hogy mintha valaki magyarul beszélne.

-Ez nem lehet igaz. – szólalt meg Zita és oda rohant egy lányhoz, aki felől jött a hang. – Szia! – köszönt neki magyarul, mire a lány megfordult és rá mosolygott.

- Ó, szia! Ti is itt tanultok? – kérdezte a lány magyarul. Ekkor oda mentünk Zitához.

- Szia! – köszöntem neki – Igen most iratkoztunk be. Réka vagyok! Ő itt Kriszta és Zita.

- Sziasztok! Én Szandi vagyok, ha valamiben tudok segíteni csak szóljatok. – erre egy irtózatosan cuki pasi teremt új barátunk mellett.

- Szandi máris letámadod az új lányokat?

-Dehogy csak ismerkedek. És egyébként is mit zavar ez téged? – itt már koreaiul beszélt, gondol a fiú nem tudott magyraul.

- Akkor inkább mutass be! – bökte oldalba a fiú Szandit.

- Elnézést Mester! Lányok ő itt Hoon, a legidiótább fiú a világon. - mondta és közben a fiú haját összeborzolta – Hoon, ők itt Réka, Zita és Kriszta. Most iratkoztak be. Tényleg választottatok már szakot? Én egészségügyis vagyok, Hoon pedig művészetis.

- De jó én is egészségügyis vagyok. – vigyorgott Kriszta Szandira, aki kért tőle egy 5-t mondván, hogy az egészségügysiek a legjobbak. – Véletlen nem tudnátok nekünk ajánlani egy jó kis éttermet vagy kávézót? Reggel óta nem ettünk és már fél 2 van.

Szandi készségesen karon ragadott minket és elvezett a 0330 nevű kis étterembe, ami az egyetemisták fő hadiszállásának is szoktak hívni. Leültünk egy kis asztalhoz és Hoon hozott nekünk étlapot.

-Hölgyeim, esetleg hozhatok valami italt? – kérdezte Hoon.

- Majd a pincér hoz, gyere ülj le. – mondtam mire Hoon és Szandi elkezdtek hangosan nevetni.

-Igazán kedves, de itt én vagyok a pincér. – mondta Hoon és végre előkotort a táskájából egy fehér kötényt. Próbáltam elmerülni az asztal alá szégyenembe, de nem sikerült. Mikor megkaptuk az ételt úgy vetemedtünk rá, mintha már egy hete nem ettünk volna. Szandi csak nevetett rajtunk. Majd miközben mi ettünk, ő elmesélte, hogy mióta van koreában:

-Kb. 8 éve költöztem ide a szüleimmel már magam sem tudom miért, de azóta imádom ezt az országot, a kultúrát, a zenét, a felfogást egyszóval mindent szeretek ami Korea. Régóta ápolónő szeretnék lenni, ezért iratkoztam erre az egyetemre. Ebben az évben fogok lediplomázni.

-Ühm..Bocsi, hogy beleszólok. – szakította félbe Kriszta – De megkérdezhetek valamit?

-Persze, nyugodtan.

- Hoon a pasid? Csak,mert ide fele jövet hallottam, hogy becézgeted, meg ilyenek… – kérdezte Kriszta homár vörös arccal, mire Szandi csak kuncogott egyet és folytatta:

-Hoon a legjobb barátom, egyszerűen nem tudnék rá férfiként gondolni és ő se rám, mint nő. Egyszerűen csak nagyon jó barátok és lakótársak vagyunk, és itt közölném veletek, hogy még szingli.

-Ki a szingli? – jelent meg szinte a semmiből Hoon.

-Senki édes. De a lányokkal azt beszéltük, hogy nem hívnád ide a főnököd?

-Minek?

-Nem kell azt neked tudnod.

-Pff…Ezért otthon számolunk! – mondta Hoon Szandinak és eltűnt egy hatalmas ajtó mögött.

-Szandi mire készülsz? – kérdeztem aggódva, mire ő elmondta, hogy ahogy látja még nagyon frissek vagyunk Koreában és valószínű, hogy munkák sincs, de ő ismeri a tulajt és pont üresedés van. – Te jó ég. Azt nagyon megköszönnénk!

Szandi csak legyintett egyet és felállt, közben egy pocakos férfi jött ki a konyhából. Láttuk, hogy Szandi felénk mutogat és magyaráz. A pocakos úr csak bólogatott, néha megvakargatta a feje búbját. De egy 10 perces beszélgetés után kezet fogtak és új védőangyalunk vigyorogva jött felénk. Elmesélte, hogy a főnök megengedte, hogy a kávézóban dolgozzunk Kriszta és én leszünk Hoon mellett a pincérek, Zita pedig pultos lesz és már másnap kezdhetünk is. A hír hallatán nagyon megörültünk, de sajnos Szandinak délutáni óráik voltak így elkellet mennie. Mi még megittunk egy – egy üdítőt, elbúcsúztunk Hoontól és újdonsült főnökünktől, aki nagyon kedves volt velünk. Az úton haza fele Kriszta rettentő furcsán viselkedett, csak ment előre és nézett ki a fejéből, néha pedig akkorákat sóhajtott, hogy majdnem elfújt minket.

Az utcába beérve egy hatalmas fekete autó állt a házunk előtt. Teljesen kiment a fejünkből, hogy a U-kiss meglátogat minket. Gyorsabbra vettük a tempót és beinvitáltuk őket.

-Sajnáljuk, hogy nagyon nem tudunk hellyel kínálni titeket, de  a nappaliban leülhettek. – invitálta be őket Zita. – Esetleg hozhatok valami üdítőt vagy vizet?

-Miért van ebben az üres házban bármi is? – kérdezte Kiseop, mire Soohyun ráütötött a fejére.

Zita nem vette fel csak kiment a konyhába és egy hatalmasat üvöltött. Mire Krisztával kirohantunk, hogy mi a baj és megláttuk, hogy evőeszközöktől elkezdve tányérok, poharak, bögrék, de még friss kaja is volt a pulton. Vissza mentünk a nappaliba és a 7 fiú akár a kisangyalok úgy ültek csendben, már csak egy glória hiányzott a fejükről. Majd hirtelen a menedzser megköszörülte a torkát:

-Lányok, a konyhai eszközöket mi hoztuk egy kis lakás avató ajándék ként, de szeretnénk valami nagyon fontos dologról beszélni. – mondta és újra megköszörülte a torkát- Szóval,mint azt már tegnap is említettem ebben a házban forgattuk volna a fiúk új műsorát és szeretnénk veletek egy alkut kötni.

-Alkut? – kérdeztem vissza.

- Nem kell megijedni. – mondta Kevin és rám mosolygott – kitaláltuk, hogy mi lenne ha veletek lennénk egy műsorban. – amikor ezt meghallottam az ájulás kerülgetett, de Kriszta megfogta a kezem és megszorította.

-Tessék? Vagyis velünk akarnának egy közös műsort rendezni? – kérdezte Kriszta.

-Valahogy úgy. – mondta a menedzser természetes hangon.

- Megbocsátanak egy pillanatra? – mondtam és felálltam magammal rángatva Krisztát és Zitát. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. – Lányok ebbe nem mehetünk bele csak úgy. Kell egy kis idő átgondolni.

-Mit kell ezen átgondolni? Ők a U-kiss Réka. – mondta Zita.

-Tudom, de akkor is. Ne ugorjunk mindennek a közepébe.

-Zita ebben egyet értek.  Aludjunk rá egyett.

Jólvan. – mondta Zita szomorúan.

Kimentünk, a fiúk arcáról egyértelműen leolvashatóvá vált a kíváncsiság.

-Kaphatnánk egy kis időt átgondolni?  - kérdeztem halkan.  Mire a menedzser csak bólintott, és mondta,hogy kapunk egy hét haladékot. Felállt a fiúkkal együtt és elbúcsúztak. A fiúk kicsit szomorúan mentek el, de tudom, hogy jól cselekedtem.