Szandy- Azt hittem ismerlek (Beast-es)

Csak álltam és néztem, ahogy a szerelmem fején lassan elkezd valami piros folyadék csorogni. A szememből egy könnycsepp gördült végig az arcomon. „Nem lehet,ezt nem hiszem el.”- gondoltam magamban. Térdre rogytam és hangosan zokogni kezdtem.

-Miért kellet? Miért pont téged kellett megölnöm? –üvöltöttem és ököllel vertem az immár holtan fekvő testet – Dongwoon, nem halhatsz meg, nem most. Kérlek gyere vissza, kelj fel, ölelj és csókolj meg.

-Miya, gyere. Mindjárt itt van az erősítés. – rángatott fel a test mellől társam.

-Nem,  Junhyung nem megyek. Itt maradok. – üvöltöttem hangosan, mire Junhyung hirtelen pofon vágott.

-Basszus, térj már észhez. Ő egy körözött bűnöző, hogy bírod elviselni?! – mondta, majd rám  nézett - Sajnálom, de tudod, hogy ő rossz fiú volt.

Nem mondtam semmit, csak odamentem, fejemet a vállára hajtottam, mire ő szorosan átölelt. Évek óta társak vagyunk tudja, hogy néha észhez kell térítenie. Már megérkezett az erősítés mire teljesen magamhoz tértem. A kapitány oda jött gratulálni és, hogy közölje velünk, holnap várja a részletes jelentést az estéről.

Junhyung úgy érezte jobb lesz ha haza kísér. Láttam, ahogy Dongwoon testét beleteszik egy hatalmas fekete nejlon zsákba. A teste ernyedten feküdt, szemei csukva voltak. Nem mozdult, örökre elaludt. A nap már kezdett feljönni, mire a lakásmohoz értünk. Egész úton egy szót sem szóltam, csak némán bámultam ki az ablakon  és próbáltam gátat szabni a feltörni akaró emlékeknek. Lassan kiszálltam, megköszöntem, hogy haza hozott.

-Ne aggódj, minden rendben lesz. Aludj egyet, 9-re érted jövök.

-Rendben. Te is pihend ki magad,hosszú volt az éjszaka. Üdvözlöm Hyunseung-ot.

-Átadom!- megvártam még Junhyung elhajt és csiga tempóban elindultam felfelé. Közben elgondolkodtam azon,  hogy milyen lesz, mikor Junhyung haza ér: Leveszi a cipőjét, bebújik kedvese mellé az ágyba, megöleli és elalszik. Imádtam Junhyungékat, amikor vele van Seungie, mindig sokkal vidámabb, az én komor társam. Emlékszem, amikor elmondták, hogy ők együtt vannak, olyanok voltak, mintha áldást kértek volna tőlem. Azt hitték megijedek ha meg tudom, hogy melegek, tévedtek, azóta jobb barátok lettünk.

Az utolsó lépcsőfordulóban a szívem dobbant egy nagyot, a szememet ismét könnyek kezdték mardosni. Engem senki nem vár az ágyban, engem senki nem fog megölelni, egyedül leszek. Eddig mindig Dongwoon várt ha az éjszaki műszakból haza értem. Mire beléptem a lakásba a kávé frissen gőzölgött a poharamban, amin egy közös fotó van rólunk, a szülinapomra kaptam tőle. Sose aludt mikor haza értem, korán felkelt csak, hogy láson mielőtt munkába megy. És most? Nem vár senki, csak az üres lakás. Leültem a lépcsőre és sírtam. Hirtelen valami nedves kis valami csikizte a tenyerem.

-Miya? – kérdezte egy ismerős hang.

-Ó Yoseob? Nincs még korán Boo sétáltatásához? – a szomszédom Yoseob, 3-an laknak a mellettem lévő lakásban, Doojoon, Kikwang és Yoseob, plusz a kutyájuk Boo.

-Muszáj, a két lustaság még horpaszt. De mi történt?

-Dongwoon meghalt. – mondtam halkan.

-Hogy mi?- kerekedtek nagyra Yoseob szemei, ölébe vette Boo-t és leült mellém.

-Éjfél tájékán kaptunk a kapitányságra egy faxot, amiben az állt, hogy  Dongwoon-t évek óta körözik. Bérgyilkos volt....egy maffia csoport tagja. Azt írták, hogy a mi körzetünkben bújt meg és induljunk el a megkeresni. Gyorsan felhívtam a kapitányt, aki ismertette a feltételezett helyszínt, azt mondta vigyázzunk, mert fegyver van nála. Egy ideig kerestük, majd a nagy áruház parkolójában megállítottuk – az emlékkép úgy jelent meg lelki szemeim előtt mintha csak újra átélnék mindent – Hirtelen fegyvert rántott a társamra, lőtt, de szerencsére nem találta el. Engem nem vett észre. Még egyszer lőtt, mire én is elsütöttem a fegyvert… - a könnyek patakzottak a szememből, erőt vettem magamon és folytattam – Észre vett, nézett, nem szólt semmit, csak mosolygott. Lassan térdre rogyott, hang nem jött ki a torkán, de láttam, hogy mond valamit. Eldobta a fegyvert és magához intett. Oda siettem, még mindig mosolygott. Azt mondta, hogy sajnálja és, hogy én vagyok a legszebb dolog az éltében. Aztán a fejéből elkezdett csorogni a vér, semmit nem tehettem, hogy megmentsem csak álltam némán és figyeltem, ahogy meghal. – nem bírtam tovább és hangosan felzokogtam. Yoseob átölelt, nem mondott semmit, csak lassan ringatott, míg én hangosan zokogtam a karjaiban, mint egy kis gyerek.

-Nem lesz semmi baj, menj pihenj le. Akarod, hogy bekísérjelek? – kérdezte egy jó 10 perc után.

-Köszönöm, de most szeretnék egyedül lenni. Köszönöm, hogy meghallgattál. –szipogtam.

-Ez egy barát dolga. – megölelt és elengedte a már türelmetlen Boo-t.

Lassan bele helyeztem a kulcsom a zárba, olyan hangosan kattant, hogy szinte belesajdult a fülem. Beléptem a szobába és első utam a konyhába vezetett, hátha mindez csak egy buta álom volt és Dongwoon ott vár az ágyban, de semmi. A konyha pulton találtam egy levelet:

Kedves Miya!

Nagyon szeretlek! Ha ezt a levelet olvasod én már nem leszek melletted. Be kell, hogy valljam soha senkivel nem éreztem olyan jól magam, mint veled. Senkit nem szeretek nálad jobban ezt soha ne felejtsd el. De el kell hagyjalak. Soha nem beszéltem a munkámról, ennek oka volt. Ha bele pusztulok se tudok a szemedbe nézni a bűntudat miatt. Apám a koreai maffia egyik vezető tagja, egyetlen fiú gyermekként át kell vennem az ipart, közben több száz ember vére tapad a kezemhez, mert ha nem teszem amit mondanak, engem ölnek meg. Remélem megérted! Ne keress, megpróbálok teljesen eltűnni az éltedből, már az a 2 év is sok volt, de nem bántam meg. Ne haragudj szerelmem!

Ölel és csókol (a csókod nagyon hiányozni fog)

Dongwoon!

Szeretlek!!!!!

u.i.: Nézd át a gépem, nagy kockázatott vállaltam, de nem érdekel , akarom, hogy tudd ki is vagyok pontosan!

Már nem tudtam hangosan sírni, csak remegve bementem a hálószobába, felvettem Dongwoon egyik kinyúlt pólóját és a pizsoma nadrágját és befeküdtem az ágyba. A levél még mindig a kezemben volt, a párnán Dongwoon hajának mentolos illata, a ruhájából Dongwoon illat áradt. Megszólalt a telefon, nem érdekelt, csak hagytam hagy csörögjön, vártam azt az ismerős hangot, egyszer csak megszólalt a rögzítő:

-Itt Dongwoon és Miya, valószínű, hogy szerelmeskedünk és nem tudunk a telefonhoz jönni! –Dongwoon édes hangját hallottam a rögíztőn, becsuktam a szemem és magam elé képzeltem, de képzelgésem Junhyung hangja zavarta meg.

-Miya, itt Junhyung. Remélem jól vagy, pihend ki magad, betelefonáltam az örsre, hogy ma nem mész be. Pihenj! Szia! 

Ahogy elhallgatott a telefon újra becsuktam a szemem és ismét magam elé képzeltem,ahogy Dongwoon itt fekszik mellettem, magához ölel és megcsókol.

-Miért mentél el?- kérdeztem a képzeltbeli Dongwoontól.

-Sosem mentem el butus. Mindig veled maradok és vigyázok rád.

-Tudom, hogy csak a képzeletem játszik velem.

-Édesem itt vagyok és mindig itt leszek ha szükséged van rám.

-Megcsókolnál?- kérdeztem halkan az üres szobába, de nem érkezett rá válasz. –Dongwoon?

-Itt vagyok kicsim.

-Ne menj el, várd meg amíg elalszom és csak utána hagyj magamra.

-Rendben! Aludj, biztos nagyon fáradt vagy.

-Megöltelek.- mondtam és arcomat a párnába temetve sírtam. Kis idő múlva sikerült elaludnom. Délután egy óra volt, mikor felkeltem. Magam elé vettem a laptopom és bekapcsoltam, elindítottam egy videot, amin ketten vagyunk:

-Miya! – suttogta Dongwoon.

-Igen?

-Szeretlek!

-Én még jobban, de miért suttogunk?!

-Nem tudom, de várj….- letette a kamerát Dongwoon, odajött hozzám és megcsókolt, aztán gyorsan kikapcsolta. Majd végig néztem a közös képinket. Eszembe jutott, hogy meg kell nézzem Dongwoon gépét. Ahogy bekapcsoltam a szívem majd kiugrott a helyéről, egy mappa tele azokkal a személyekkel, akiket meg kellett ölnie, egy mappa tele a maffia tagjaival….egy mappa tele a közös emlékeinkkel. Találtam egy fotó sorozatot, én voltam rajta,amikor járőrözni voltam, biztos követett. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak a képek címein: Az én drágám bekeményít, A szerelmem a legjobb rendőr a világon, Imádom ezt a nőt…

Hogy ne fájdítsam a szivem, magamhoz vettem az én gépem is és elkezdtem az eltűntek listáját végig nézni, 80%-át Dongwoon ölte meg. Ezzel az anyaggal, ami a gépen van végre letudjuk csukni, az összes maffia tagot. Gyorsan áttöltöttem a gépemre mindent és felhívtam Junhyungot:

-Hallo! Baj van? – vette fel azonnal a telefont.

-Szia Junhyung, nem semmi, csak találtam valamit, ami érdekes lehet a számunkra.

-Na mi az?

-Most küldöm át….- mondtam és remegő kézzel megnyomtam a küldés gombot. Kis csend után Junhyung nagyot sóhajtott. – Rendőr vagyok, nem hallgathatok el bizonyítékot.

-Tudom és köszönöm, hogy engem hívtál először.

-Te vagy a társam. Majd mutasd meg a kapitánynak, amint tudok be megyek.

-Ma nem kell jönnöd, a jelentésed megírtam, leadtam. Miya nem tudnál ma dolgozni, aludj vagy sétálj egy nagyot.

-Köszönöm  Junhyung. –mondtam halkan.

-Nem tesz semmit, jó- társak és barátok vagyunk már régóta, ez csak természetes. Szia! – letette én pedig csak hallgattam a telefon búgását.

Szerettem és még mindig szeretem Dongwoon-t, de rossz fiú volt, én pedig rendőr vagyok, a rossz fiúk ellen. Ahogy elküldtem az anyagot a rendőrség összes tagja riadóztatva lett, mindenkit letartóztattak. Megkaptam Dongwoon hamvait, mivel az apjának a kérésemre azt mondták, hogy eltűnt. Egy szép májusi délután lementem a Han folyó partjára és szétszórtam a hamvakat, majd órákig ültem és sírtam. Nem akartam megölni, de nem hagyott más lehetőséget. Ha tehetném és visszafordíthatnám az időt, valószínű nem lőttem volna azonnal, szóltam volna, hogy ott vagyok és, hogy fejezze be. Vajon akkor mi történt volna? Nem halt volna meg, de börtönbe került volna, ki tudja meddig. Talán jobb ez így neki? Hiányzik, néha még most is előveszem és megnézem a régi videóinkat, a képeket. A ruháit nem mostam ki, így még mindig ha rá gondolok, oda teszem magam mellé az ingét és olyan,mintha velem lenne.