Réka: Malaysian Trip

Reggel a telefonom iszonyat hangos berregésére keltem. Utáltam , ha korán kellett kelnem. Egyszerűen képtelen voltam rá, így először figyelmen kívül hagytam a zenét, ami bejárta az egész szobát, de a vonal túlsó végén lévő egyed nagyon kitartónak tűnt. Ha abbamaradt, a most fülsüketítőnek minősült zene, pár másodperc múlva újra elölről kezdődött és egyre hangosabb volt. Erőt vettem magamon és szemeimet piciny csíknyira kinyitva elkezdtem keresni az üvöltő tárgyat.

- Yeoboseyo.- szóltam bele rekedtes hangomon.

- Rory?- kérdezte egy mély hang a telefonban.

- Igen. Én vagyok.- ültem fel és próbáltam normális hangszínemen válaszolni, de nem nagyon sikerült. Legjobb barátnőm Sae főnöke hívott, aki betegségre hivatkozva nem tud a fiúkkal utazni Malajziára és mint mindig nekem kéne beugranom helyette. Nem voltam ellenemre a dolog, úgy is utazgatni támadt kedvem a héten, de egyedül nem jó. Megkérdeztem mikorra kell elkészülnöm és a „ körülbelül fél órám van” mondat után egy szó nélkül lecsaptam a telefont és nekiláttam a pakolásnak. Tíz percbe telt mire mindent megtaláltam és az ágyamra dobáltam. Megkerestem a kedvenc bőröndöm és úgy, ahogy voltak a cuccok belehajigáltam, majd nagy nehezen behúztam a cipzárját. A fürdőm felé vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam picit. Megmosakodtam, felkötöttem a hajam és egy gyors sminket is feldobtam. Vészhelyzet esetére az összes kellékemet eltettem, ami itthon akadt és útra készen álltam az ajtómban, mintha az magától kinyitódna, de be kellett látnom, hogy a bámulással semmire se megyek.  Levettem felakasztott kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Kivittem cuccaimat és bezárva a lakást az épület elé sétáltam és vártam, csak azt nem tudom mire, mivel nem beszéltem meg, hogy értem jönnek vagy nekem kell hozzájuk menni csak… fogalmam sincs hol van a hozzájuk, mivel a munkán kívül soha nem találkoztam velük. Telefonomat kerestem lázasan mikor is felcsörrent így jelezve hol is van. Meg se néztem ki hívhat azonnal fülemhez emeltem és beleszóltam. Helyszín egyeztetés után cuccaimat megragadva elindultam az én kicsikém felé.  Kinyitottam ajtaját , betettem hátra a cuccaimat. A kulcsot a lyukba helyezve elfordítottam és a motor hangos zúgásával jelezte, hogy indulásra kész az én szépségem. Lassan kitolattam a szűk parkolóból és rálépve a gázra elindultam célom felé. Nem telt el sok idő és már a motorháztetőnek támaszkodva vártam őket a reptér melletti kisebb parkolóban, ahol nem kell attól félni, hogy a rajongók szétszedik az embert… Odasétáltam az ajtó mellé, benyúltam a lehúzott ablakom és napszemüveget kezembe véve visszasétáltam előbbi helyemre.  Feltettem a kis fényfogót és lehunyva szemem élveztem ahogy a lágy szellő játszadozik, a Nap még gyengécske sugarai melengetik bőröm. Teljesen megfeledkeztem a külvilágról csak élveztem eme természet adta gyengéd érintéseket, de egy kellemesen mély hang megzavart.

- Gyere nyanya ne most élvezkedj. – kinyitottam szemeimet.

- Nyanya?!..az anyád úristenit, tee... - ugrottam le az ezüst motorháztetőről és kerestem a hang tulajdonosát. Mikor megtaláltam a vékony fiút, mosolyra húzódott szám. Éppen táskáimmal bibelődött. - Majd én viszem őket. – sétáltam mellé és magamra aggattam az összes dolgom. - Mehetünk. - zártam le a kocsit és vágtam zsebre a kulcsot…

- Gyere már. – sürgetett Sam, hogy haladjak a csomagjaim összeszedésével.

- Várjatok már egy percet. - mondtam nekik és már futottam is utánuk, mert voltak olyan rendesek és képesek lettek volna otthagyni a reptéren a csomagfelvevőnél. - Végülis, ha ennyire nem kellek még hazamehetek. - adtam hangot gondolataimnak  mikor, beértem őket. Teo mellém lépett és szó nélkül vett el tőlem egy táskát. – Nem azt mondtam, hogy lovagiaskodjatok csak annyit kérek, hogy ne hagyjatok már el. – nyúltam táskámért, de a bőrönd húzókája helyett Teo kezét fogtam meg. Arcomat azonnal elöntötte a pír és pár másodperc tétlenkedés után elrántottam kezem. Ő csak mosolyogva nézett rám, mintha semmi nem történt volna. Végülis igaz, semmi nem történt én még is úgy érzem, történt valami. Mikor puha bőréhez értem szívem kihagyott egy ütemet és a vér az arcomba szökött… Csendben kezemet simogatva, ahol bőröm érintkezett övével sétáltam mellettük.

- Na mi van megkukultál, nyanya?- fordult felém Teo.

- Nem.- lépdeltem el mellőle. Még az se zavart, hogy nyanyának szólított, pedig alapjáraton ezért legszívesebben kiherélném csórikámat, de most nem. Most nem izgatott ez az egész. Nagyon nem értettem saját magam.  Fura érzés kerített hatalmába és fogalmam se volt róla mi az, vagy miért éppen most jött ki. Azt végképp nem értettem miért attól, hogy hozzáértem puha bőréhez. Egy normális magyarázatot voltam képes agyamból kicsikarni, de rögtön el is vetettem ezt az eshetőséget. Képtelenség, hogy beleszerettem ebbe a gyagyinkába. Ő olyan számomra , mintha az idióta bátyám lenni, bár a báty szót túlzás rá használni, mert mindig ő kerül bajba és nekem kell kisegítenem mindenből…

- Valami baj van? - hozott vissza Yun hangja a való világba.

- Semmi. - ráztam meg fejem és mentem tovább, mint aki tudja merre kell menni és hogy hol is van egyáltalán holott semmit nem tudtam. – khm.. Yun, merre?- fordultam hátra.

- Előbb mondd el mi a baj.- lépett mellém a kis rocker palánta.

- De nincs semmi.- fordultam felé, hogy szemeibe tudjak nézni, de ismert már annyira, hogy tudja nem mondok igazat. - Majd, ha nem lesznek itt. – mutattam a másik két tagra. - akkor elmondom.

- Teo, igaz?- kérdezte halkan miután elindult.

- 응- lépdeltem mellé és csendben tettük meg az utat az autóig, ami elfurikázott minket a szállodába. Felcuccoltunk szobáinkba és kis pihenőre vonultunk vissza. Éppen dőltem volna le, mikor valaki kopogott ajtómon. Tudtam ki lehet az így csak kikiabáltam, mintha otthon lennék..
- Gyere.- mondtam és azonnal nyílt is az ajtó. Az ágyon ülve vártam, hogy Yun mikor ér be, de nem ő volt az. – Hát te?- kérdeztem a csapat idiótáját.

- Unatkozom.- ült le mellém.  Lábait felhúzta és fejét térdeire döntve kezdett el nézni.

- Menj és unatkozz a többiekkel. – dőltem el.

- Bealudtak. Naa,lécci Rory, ne legyél ilyen.- hajolt fölém és nézett rám kiskutya szemekkel. Nem tudtam ellenállni neki.

- Mit akarsz csinálni?- fordítottam el fejem.

- Nem tudom. – állt fel és húzott magával engem is. - Majd útközben kitaláljuk. - mosolygott és kirángatott az ajtón is. Bezárta és bekiabálva a többiekhez kimentünk az épületből. Teonak fogalma se volt arról merre megyünk, de azért ment a saját feje után. Az se izgatta, hogy lefényképezik, beszélni kezdenek a háta mögött és ujjal mutogatnak kezeinkre, amit a szálloda óta nem engedett el. Szinte az egész várost bejártuk pár óra alatt.

- Teo, menjünk vissza. - álltam meg egy picit, mert elfáradtam.

- Fáradt vagy?
- Az nem kifejezés. Hogy van neked még ennyi energiád?- vánszorogtam el a legközelebbi padhoz és leültem rá. Nem válaszolt csak mosolygott rám. Fél óráig ülhettünk ott síri csendben, mikor fülemhez hajolt.

- Jobb lenne menni. - suttogta és felállt. Most nem fogta meg a kezemet, nem is várt meg, csak ment előre, mintha én nem is lennék ott.  Követtem, de a pár méteres kezdeti távolságot megtartottam.  A szállodához érve megvárt. Csendben, levegőnek nézve mentem el mellette és zárkóztam be szobámba.  Első utam a fürdőbe vezetett. Megnyitottam a kádban a csapot és néztem, hogyan telik meg az egész vízzel, közben hallgattam a kopogást és reménykedtem benne, hogy minél hamarabb abbamarad.  Becsuktam a fürdő ajtaját levetkőztem és lassan a forró vízbe léptem. Elterültem a hatalmas kádban és lehunyva szemeimet áztattam magam.  Hosszú perceket töltöttem a sötétség fogságába és teljesen megfeledkeztem az idegesítő kopogásról. Elfelejtettem mindent, a körülöttem lévő való világot és elmémet kikapcsolva, csak pihentem. Órákat töltettem a tudatlanságba burkolózva. Mikor újra kinyitottam szemeimet a víz már jéghideg volt és én vacogva feküdtem benne. Gyorsan kimásztam és egy törölközőt magamra csavarva léptem a szoba melegébe. Pár pillanatig csak álldogáltam és néztem ki a fejemből, majd az ajtóhoz lépkedtem és óvatosan kinyitottam. Elmosolyodtam azon ami kint várt rám. Teo összegömbölyödve szundikált közvetlen az ajtóm mellett.

- Gyere be.- mondtam halkan és közben megsimogattam arcát. Kinyitotta szemeimet és belém kapaszkodva jött utánam. – Azért annak örülnék, ha a törölközőt rajtam hagynád. – álltam meg hirtelen és fordultam vele szembe. Pirulva nézett szemeimbe, majd arcom felé kezdett közelíteni. Kezeit derekamra helyezte és úgy húzott magához. Értetlenül néztem rá. Ő csak elmosolyodott és szájon puszilt, majd angyalian nevetve elterült az ágyon.  Mint egy szobor, úgy álltam a szoba közepén félig vizesen, egy szál törölközőben, pirosló arccal. Nevetése lassan abbamaradt, majd felült az ágyon és nézett.

- Nem jössz ide?- kérdezte mély hangján.  Szótlanul álltam tovább és néztem barna szemeimet, hátha kiolvasok belőlük valamit, de nem sikerült. Pillanatokkal később elém lépett, ujjai közé fogta csuklóm és az ágy felé húzott. Leült rá és magával rántva engem is, hátra dőlt.  Egyik kezét derekamon pihentette közben a másikkal hajamat simította el vállamról. Fejemet maga felé fordította, hogy elvesszek barna íriszeiben. – Szabad?- húzta végig ujjait számon, de választ nem várva rájuk tapadt…

Reggel kiabálásra keltem. Magammal rántva a a mellettem heverő, már száraz törölközőt rohantam az ajtóhoz és azonnal kinyitottam.

- Mit akarsz Yun?- kérdeztem nem túl kedvesen.

- Nem láttad Teot? Mindenki őt keresi, de sehol sincs.

- Ami azt illeti…- nyitottam nagyobbra az ajtót és kicsit beljebb húztam Yunt.

- Ohhh.. vagy úgy. Szólok a többieknek, hogy megvan. - ment ki totál vörösen. - Bocsi, hogy felébresztettelek. - fordult vissza a folyosó végén és eltűnt. Becsuktam az ajtót és visszamásztam az ágyba. Kisimítottam hosszabb tincseit, melyek arcát takarták és ébresztgetni kezdtem.

- Hétalvó kelj fel.- suttogtam fülébe és óvatosan megharaptam fülcimpáját. Megmozdultak pillái. Kezei derekam körém csavarodtak és magához ölelt. – Héé… nem vagyok maci. - kezdtem el kapálózni .

- De, most már az én nagy macim vagy.- suttogta rekedtes hangján fülembe.

------------------------------------------------------------------------------

Yeoboseyo- halló
응- igen.