2015. március 23., hétfő

???

Kora reggel hatalmas dörrenésre ébredtem. Kirohantam a nappaliba, de semmit és senkit nem találtam ott. Berohantam védencem szobájába, éppen legédesebb álmát aludta, következett társam.

-Mi történt? – dörzsölgette szemeit.
-Valaki van itt. – suttogtam.
-Látom. – mutatott a tükör felé, belenéztem.
-Basszus. – hajam hófehér volt, ami csak akkor történik meg, ha gonosz lélek van a közelben. Az órára néztem, hajnali 4-et mutatott. – Aludj még, Én körbe nézek a tetőn.
-Nem kell segítség? – nem válaszoltam csak intettem, hogy feküdjön le. Magamra kaptam egy pulcsit, belebújtam a legelső cipőbe amit találtam és felrohantam a tetőre. Ott sem volt senki, ám hirtelen szárnyaim utat törve maguknak lerántva rólam a pulcsim megjelentek. Hiába néztem bele minden kis zugba, egy lelket sem találtam. Kicsit megmozgattam zsibbadt szárnyacskáim, mikor valaki végig húzta az ujját a gerincemen. Megfordultam, senki, libabőrös lettem. Nem féltem, de ideges voltam, amitől remegni kezdtem. Tompa fájdalom hasított a hátamba, egy tollat kitéptek.
-Ki van ott? – nem fordultam meg, úgy voltam vele, hátha így megtudom ki az. Semmi. Szárnyaim eltűntek, hajam egyre sötétült. Valami nincs rendben, gonosz lélek van a közelben és valószínű, hogy ez nem egyszeri alkalom volt. Felvettem a pulcsim és lementem. A nappaliban Yemin idegesen járkált fel és alá.
-Volt valami? Démon? Bukott? Mei, szólalj már meg. – rázott meg vállamnál fogva.
-Nem tudom. Senkit nem láttam, csak éreztem, mintha egy bukott lett volna. – suttogtam és újra remegni kezdtem, immár a félelemtől – Nagyon erős volt.
-Engem akar? – csatlakozott hozzánk B. Nem tudtam mit mondjak, hisz a választ magam sem tudtam. Kiszabadítottam magam a szorításból, a fürdőszobába mentem. Bezártam az ajtót. A tükörben ismerős arc jelent meg. Sikítani akartam, de mintha befogta volna a szám, a tükrön keresztül. Az erőm eltűnt, emberi maradtam, erre csak Ő volt képes. Csak egy bukott tudja az őrzők erejét lelassítani.

-Rég találkoztunk. – féloldalas mosolyra húzódott a szája, a hányinger kerülgetett tőle – Hogy vagy mindig? Látom erősödtél, a hajad már is fehéredik. Gyors leszek és hagylak zuhanyozni. Bár kitudja lehet veled maradok. – apró érintést éreztem a vállamon, megfordultam és ott volt Ő, teljes életnagyságban. Keze a torkomon pihent meg, mélyen a szemébe néztem és vártam, hogy folytassa – Már egy jó ideje figyelek, de ezt Te biztosan tudod. Ma egy kicsit, hogy is mondjam, felelőtlen voltam. – halkan és lassan beszélt, egyre közelebb jött hozzám – Gondolom Te is tisztában vagy Danbi lelkének mi voltával. – bólintottam – Helyes. Akkor azt is tudod, hogy ha megszerzem akkor újra angyal leszek, egy pár árnyalattal sötétebb szárny színnel. És drága Mei, Én megszerzem, amit akarok, hisz téged is megkaptalak már. – vigyorgott, majd, amilyen hirtelen érkezett, olyan hirtelen el is tűnt. 
A padlóra zuhantam és sírni kezdtem. Yemin megérezhette a gonosz erőt és betört a fürdőbe. Elmondtam neki, hogy mi történt, dühében a falba vágott. Kimentünk, B a kanapén ült, lába gyorsan járt. Tudta nagyon jól, hogy veszélyben van. Születése óta vele vagyok, előző védencem, egy bukott ölte meg. Pontosabban pont az, aki az előbb a fürdőmben volt.

 Yemint egy harc közben ismertem meg. Épp egy lelket akart átkísérni, de az útjába álltam, majd mikor a segítségemre sietett majdnem elvesztette miattam a szárnyait. Hosszú időbe telt, mire sikerült meggyógyítani, mivel a földi gyógyszerek gyengék egy angyal szárnyának meggyógyítására. Ez idő alatt összebarátkoztunk, majd mikor B annyi idős lett, hogy elhagyhatta a családi fészket hozzám költözött. A szülei jól ismertek, bár ők úgy tudták, hogy a lányuk kis kori barátnőjük vagyok, mivel mindig annyi idősnek láttak, amennyinek Én akartam, hogy lássanak.
Danbi egy nemesi család sarja, apja nagy céget vezet, de mivel B csak második gyerek, ezért nincs az örökösök listáján, viszont a lelke attól ugyan olyan nemesi, mint a családjában bárkié. Előző védencem, az ükapja volt, akit a bukottaknak sikerült megölniük, úgy, hogy az emberi érzelmeimmel zsaroltak. Szerettem Dae Hyunt, de JaeBum elvette tőlem. Egyik éjszaka a szobámba lopózott és úgy tett, mintha lefeküdtem volna velem, amitől Dae teljesen összetört, így könnyedén megtudta őt ölni.
Hangos kiáltás jött Yemin szobájából, berohantam, egyedül hagyva B-t. Yemint a padlóra nyomta egy sötét alak.
-Youngjae engedd el. Ő élve kell nekünk. – hátra fordultam.
-Jinyoung? – vigyorogva tárta szét a karjait.

-Junior, ha kérhetném. – arrébb lökött. Yemin ajka felrepedt. Kirohantam és B kapálózva próbált egy másik csuklyás kezei közül kiszabadulni.
-Engedd el! – üvöltöttem. A csuklya lehullott. Jól ismertem a rám hatalmas szemekkel meredő fiút – Azt mondtam enged el. – löktem arrébb – Te mégis mit keresel itt?! – kezeim közé fogtam rémült arcát.
-Sajnálom....Mei. – Mark eddig félelemmel teli vonásai megváltoztak, gonosz vigyor jelent meg az arcán. Ellökött magától. Neki estem valakinek. Felnéztem, újabb ismeretlen. – Róla beszéltem Jackson. A tiéd lehet, kezes kis bárány. 
-JAEBUM! – visítottam. Fogva tartóm a kanapé felé fordított, ahol az említett személy mosolyogva figyelte a történéseket. – Mit akarsz?
-Őt. – mutatott a már eszméletlen B-re – És nagyon jól tudod, hogy amit akarok, azt meg is kapom. – időközben Jr megjelent a vállán, akár egy zsák úgy feküdt  Yemin. Aztán mindenki eltűnt, kivéve Jackson, aki a tarkóját vakargatva figyelt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése