Réka: Holiday 2.

Az este, bár először nem volt valami sok kedvem hozzá, nagyon jó hangulatban telt. A fiúk nagyon finomat főztek, amit be kell valljak egyáltalán nem vártam. Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra, de végül kellemesen csalódtam. A délutáni kis „balhé”, oda nem figyelés után, nem gondoltam volna, hogy ilyen barátságos ez a három srác. Sőt kész úriemberek. Mikor leértünk a medencéhez , Kris a sütésre kijelölt helyen összedobott asztalnál kihúzta nekem a széket. A lányok elmondása szerint Luc és Vin is így tett. A délutáni megismerkedés után semmire nem számítottam tőlük, de jól esett mégis, hogy gondoltak ránk. Sokat meséltünk egymásról. A fiúkról kiderült, habár nem mind félvér, de Amerikában ismerkedtek meg egymással még az általános iskolában és azóta elválaszthatatlanok, akárcsak mi. Ők is minden évben együtt mennek nyaralni és most fontolgatják a hazaköltözést is.

Először nem értettük ezt a dolgot…hazaköltözés. Gondoltuk biztos hazaköltöznek a szüleikhez vagy valami, szóval nem kérdeztünk rá, hanem folytattuk beszélgetésünket, de pár perc múlva Vin felállt és elment. Mi csak értetlenül néztük mire készül és meg is tudtok. Nem sokkal később miután ott hagyott minket zene szólalt meg. Kris és Luc is felálltak, majd Linzy és Christine is követte őket és elkezdtek táncolni. Én továbbra is ott ültem és csak néztem őket, hogy jól el vannak. Már azt fontolgattam, hogy felmegyek és kipihenem magam, mikor valaki vállamhoz ért.

-Rory te nem jössz?- kérdezte Kris.

- Nem is tudom…

- Na ne kéresd magad.- próbált magával húzni, amiből csak az lett, hogy nagy lendülettel nekiestem és együtt borultunk bele a medencébe. Én azonnal a felszínre jöttem és köhögni kezdtem., majd mikor köhögésem csillapodott ijedten néztem körbe, de Krist sehol sem láttam. A parton is a döbbenet és az ijedtség uralkodott. Körbenéztem még egyszer és megpillantottam. Láttam mozdulatlan testét, de a félelemtől képtelen voltam mozogni. Ott álltam a hideg vízben totál mozdulatlan és féltem. Féltem mi lesz vele. Aggódtam érte holott délutáni viselkedése után meg se érdemelte, mégis féltettem. Képes volt pár óra alatt teljesen a szívembe férkőznie. Gondolataimba merülve teljesen belefeledkeztem a külvilágba, ami pár másodperc alatt megváltozott. Kris már a medence szélén feküdt és kezdet magához térni. Köhögésének hangja megnyugtatott mégis könnyek zápora mardosta arcom.

- Rory?! – hallottam meg ijedt hangját. Nem válaszoltam. Tekintetem elfordítottam tőlük és gyors léptekkel indultam ki a medencéből, majd fel a szobánkba.

- Nincs semmi baja, láthatod. – hallottam hátam mögül Christine hangját…

Az ágyon ültem. Könnyeim, amilyen hirtelen kezdtek potyogni, olyan hamar abba is maradtak. Bementem a fürdőbe, megmostam könnyáztatta arcomat, átöltöztem és kiléptem az ajtón.

- Mi volt ez? – kérdezte Christine, ahogy megpillantott.

- Mi? – kérdeztem, pedig nagyon is jól tudtam mire gondol.

- Rory, ne játszd már a hülyét. Nagyon is jól tudod miről beszélek.- emelte fel kicsit hangját. „Na tessék még ezt a dinkát se tudom átvágni. Kész szerencsétlenség vagyok.”- Hahó, Rory, itt vagy?! – kezdett el hadonászni nem épp nyugodt hangulatban.

- Ja…bocs…- mondtam unott hangon.

- Most mi bajod van?! – kérdezte tőlem.

- Nekem?! Bajom?! Ugyan miért lenne?! Végülis nem te estél bele a jéghideg vízbe hajnalban. – indultam ki a szobából. A bejárati ajtót nagy hévvel téptem fel, majd trappoltam lefele. A kis dühöngőnek kialakított rész előtt megálltam egy picit, ahol a  többiek nagyban biliárdoztak. Benéztem, de nem foglalkoztam velük. Továbbmentem. Fel a lépcsőn, majd ki a kapun. Már az utcán álltam, de nem tudtam dönteni merre folytassam esti sétám.

- Balra vagy jobbra? – tettem fel hangosan a kérdést magamnak, majd elindultam balra. Erre még nem jártunk, gondoltam felfedezem, itt mit lehet találni, bár a város a másik irányba volt, ennek ellenére nem változtattam úti irányomon. Csak mentem és mentem. Nem foglalkoztam semmivel. Nem gondolkodtam semmin. Monoton módon sétáltam, az utat se nagyon figyeltem…

* Közben a szálláson*

- Rorynak mi baja volt? – kérdezte Vin. Talán Linzytől várt választ, mivel kérdése közben végig a lányt nézte.

- Ne nézz rám, én nem tudok semmit.

- Biztos climaxol. – fejezte be Linzy mondatát Luc. Mindenki nevetésben tört ki , de valaki megtörte a jó kedvet fagyos hangulatával.

- Téged meg mi lelt? – kérdezte Kris Christinet, amint a lány belépője után a nevetés abbamaradt.

- Semmi…- ült le az egyik székre.- Ja és Luc ilyennel nem kéne viccelődni. – fordult a fiú fele kimérten.

- Egyébként amiről nem tud nem fáj neki. – fordult el Christine tekintete elől a fiú és folytatta a játékot, mintha mi sem történt volna. Egy darabig nem foglalkoztak Christine fagyos pillantásaival, de egy idő után kezdtet aggasztóvá válni. Pont Kris jött volna , de ahelyett , hogy lökött volna, inkább odament a lányhoz.

- Mi a baj? – kérdezte kedvesen. A szőke lány nem válaszolt csak felnézett a fiúra. – Christine, aggaszt valami?- kérdezte újból a lányt.

- Én sajnálom. -  csak ennyit mondott.

- Mit sajnálsz?- kérdezte Kris, de most már a többiek és a két szőkeségre figyeltek.

- Veszekedtünk. Rory miattam ment el.

- Rory már nagy lány. Csak kiszellőzteti a fejét és visszajön. – próbálta a fiú megnyugtatni a lányt.

- Te nem ismered őt. Rory…- a szőke lány nem tudta mondatát befejezni, mivel barátnője megtette helyette.

- …fél a sötétben.- a szőke fiú ijedten kapta fejét a lányra.

- És ti hagytátok, hogy elmenjen?! – állt fel idegesen.

- Sajnálom. – kezdett el Christine szeméből záporozni a könny.

A fiú nem törődve a jelenlegi helyzettel, bement apartmanjukba, rendesen felöltözött és már indult volna, de egy kéz megakadályozta-

- Hova mész?- kérdezte a szőke lány.

- Megkeresni Roryt.- indult volna.

- Mi is megyünk.- mondták a többiek. A kapu előtt állt mindenki tanácstalanul.

- Na és most merre? – kérdezte Vin.

- Szerintem jobbra, hiszen a  város arra van. – mondta Linzy.

- Szerintem balra. - mondta Kris. Mindenki hatalmas szemekkel nézett rá-. Nem értette senki miért mondta. – Lehet rövid ideje ismerem Roryt, de nem átlagos lány az biztos. Szerintem balra ment.- mondta a fiú.

- Szerintünk jobbra.- mondták a többiek egyhangúan és elindultak, de a szőke srác nem tartott velük.

- Kris, te nem jössz?- kérdezte Vin.

- Én balra megyek.

- De arra nincs semmi.

- Én akkor is arra megyek- erősködött a szőke fiú, majd elindult nem foglalkozva a többiek morgásával…

*End*

Hülye voltam, hogy ezen felkaptam a vizet. Vissza kéne mennem. De merről jöttem?! –kavarogtak gondolataim fejembe. Csak forgolódtam körbe-körbe, de nem tudtam rájönni merre van a vissza. Féltem. Utálom a sötétet, a fura hangokat. Félek tőlük, és mégis gondolkodás nélkül elkószáltam. Zsebeimben kutakodtam, de mobilomat nem találtam. Hogy fogok visszajutni?! Lábaimra hagyatkoztam és csak mentem az úton. A szél elkezdet fújni, a hideg kirázott. Fázni kezdtem és féltem. Csak mentem előre, hátha visszajutok, de még jobban eltévedtem. Már a sírás határán voltam. Megálltam. Jobbnak láttam nem még jobban elkószálni. Vártam egy helyben hátha valaki megtaláltam. Testem rázkódott. Nem a hideg miatt. Fáradt voltam. Álmosodni kezdtem. Leültem a fa tövébe, ahol eddig vártam. Lábaim felhúztam, fejem térdemre hajtottam. Szemeim becsuktam. Próbáltam valami szépre, világosra és kellemesre gondolni, de nem ment. Egyre jobban összpontosítottam, de fura hangok ütötték meg fülem. Megijedt. Felpattantam és elindultam. Nem tudtam merre megyek, de féltem , hogy az a valami elkap. Egy ideje bóklászhattam már, de a hangok nem akartak megszűnni. Sőt egyre közelibbek voltak. Hátrafordultam, de a sötétben nem láttam semmit… valaminek nekimentem. Nem mertem előre nézni, pedig lehet csak egy fa volt.

- Rory?!

Ez a fa tud beszélni? És ismer? – biztos agyamra ment ez az utazás. Felnéztem minek vagy inkább kinek mentem neki.

- Rory, jól vagy?- kérdezte Kris. Igen ,ő állt velem szemben. Neki mentem neki és nem egy beszélő fának.

- Kris. – nevét lágyan ejtettem ki. Megöleltem és könnyeim eleredtek. Féltem, de megnyugodtam jelenlétében.

- Jól vagy?- ölelt vissza a szőke fiú.

- Most.. már .. azt hiszem igen- válaszoltam, ahogy könnyeim engedték és hangom nem csuklott el. Hátamat simogatni kezdte ezzel egy idő után megnyugtatva engem. Percekig álltunk a korom sötétbe burkolózott úton ölelve egymást.

- Gyere, menjünk.- bújt ki az ölelésből, de kezem nem engedte el.

- Te tudod merre kell visszamenni? – kérdeztem meglepődve.

- Nagyjából igen. – mosolygott rám, majd zsebéből  előhalászta telefonját. – Szólok a többieknek, hogy a kis csavargónk meg lett.- informált engem is. Elmosolyodtam új becenevemen és szorítottam kezén. Megérezte.- Valami baj van? – fordult felém kibújva telefonja képernyőjéből.

- Semmi- próbáltam mosolyt erőltetni arcomra.

- Rory, mondd nyugodtan ha van valami.

- De tényleg semmi.- próbáltam tovább is elhitetni vele azt amit látszólag nem sikerült eddig sem. Elengedte kezem. Értetlenül néztem rá.

- Na gyere.- emelte fel kezét, amivel előbb még az én kis mancsaimat fogta, majd átkarolt.- Miért nem mered elmondani? –kérdezte kis idő múlva.

- Mit?

- Tudom, hogy félsz. A lányok elmondták. Nem akartam nekik hinni, mégis az egész bagázs a keresésedre indult. Nem tudtam elképzelni, hogy a nagy szájhős lány, hogy félhet a sötétben, de a remegésednek hinni tudok.

- És mi van ha nem azért remegek? – próbáltam magam kihúzni ebből a helyzetből.

- Ne próbáld bemesélni nekem , hogy azért remegsz, mert fázol.

- De mi van ha igen?

- Rory, nyár van.

- Nyáron is lehet hideg…Nézd ott van a ház.- kiáltottam fel hangosan és kibújva karja alól rohanásnak indultam a fényforrás felé…