Szandy-Merry Christmas / 5. rész 1. / (kis változtatás történi,itt már nem csak Réka szemszögéből lesz írva)

Szandi:

A kórházból kilépve a sűrű hóesésben alig találtam rá a kocsimra. Amikor beültem és magamra zártam az ajtót kicsit hátradőltem becsuktam a szemem. Elképzeltem, ahogy beülök a habbal teli, finom, forró vízbe, majd meglepem magam az anyukám által tanult mályva cukros forró csokival, végül elnyúlok hatalmas ágyamon és irány az álmok szigete.

Haza érve a liftből kilépve egy hangos női sikoly szelte ketté a dobhártyám. Az ajtóhoz rohantam és próbáltam a zárba erőszakolni a kulcsom...nem sok sikerrel.

-Miért ver engem az isten? - motyogtam és bekopogtam...a saját lakásomba. Egy vadul ziháló szőkeség nyitott ajtót. Eli feje teljesen kakaós volt, a haja szinte világosbarnának tűnt.

-Úgy zihálsz, mint egy túl súlyos bernáthegyi futás után. - morogtam.

-Ments meg!- zihálta, megfogta a csuklóm és maga elé rántott, abban a pillanatban egy hatalmas adag hideg tej zúdult az arcomba.

-Hupsz...- szólalt meg a merénylet elkövetője.

-Magam sem mondtam volna szebben. De mi az isten kénköves nyila folyik itt? - kezdtem kicsit kiakadni.

-Szia Szandi.- bújt hozzám Eli hátulról, elölről pedig Réka támadott be. De hogyha azt hitték ezzel kiengesztelenk...nagyon tévedtek. Ami a hab volt a tortán Eli kakaós arccal feküdt bele a hátámba...emiatt tiszta foltos lett a fehér köpenyem, a hajam pedig kapott egy igen hideg tej pakolást.

-A nappaliba....mindenki...MOST!- az utolsó szót hangosabban mondtam a kelleténél, erre a két bajkeverő bement a többiekhez a nappaliba. Elindultam a szobám felé, hogy magamra kapjak valami könnyebb és tisztább ruhát, mielőtt kiosztanám a díszes társaságot. A földre dobott ruháimat kivittem a fürdőszobába. A lakásban síri csend és hulla szag uralkodott....tudták, hogy bűnösök. Valljuk be kicsit túlreagáltam, de fáradt vagyok..ezáltal nyűgös is és nem számítottam vendégekre.

Beléptem a nappaliba...a látványtól majd elájultam...a csatatér a nappalimhoz képest egy angol tea szalon. Kevint, AJt és Soohyunt erősen rázta a röhögés.

-Fiúk! - szóltam rájuk, próbálták arcizmaikat rendbe szedni. - Valaki most szépen álljon fel és kezdjen nekem mesélni. Senki nem állt fel és erősen kerülték a szem kontaktust, de Dongho nem volt elég gyors. – Pici Do felállsz és mesélsz nekem, most. Kezdheted. – mellkasom előtt összefontam a karom és szigorúan rá néztem.

-Ne mondj semmit. – suttogta Hoon.

-Hoon te nem kaptál lapot, úgy hogy maradj csöndben. – mondtam szigorúan, végig Donghot nézve.

-Hát az úgy volt, hogy eljöttünk, mert a lányokkal megbeszéltük, hogy együtt töltjük a karácsonyt. – szegénykém akkorát nyelt a félelemtől, hogy szerintem még a szomszéd is meghallotta – Aztán Kevinnel kakaót akartunk inni és Eli leöntött minket, aztán Kevin pedig őt öntötte le tejjel, de közben bejött Kriszta és ő is kapott a nagy adagot a tejből és hát innen már úgy gondolom világos a történet.

-Köszönöm Dongho leülhetsz. – komolyan úgy éreztem magam, mintha általános iskolás gyereket szidnék le én a gonosz tanár néni.  De nem bírtam ha ilyen kupi van a lakásomban, főleg most nem voltam türelmes. – Soohyun és te is engedted ezt? – fordultam a kanapéba éppen beleolvadni próbáló leaderhöz.

-Sajnálom. – mondta halkan.

-Legalább neked lehetett volna egy kicsivel több eszed. – szidtam le szegény kis leader-t. Zita megfogta a kezét és hozzá bújt.

-Ne bántsd szegényt. Csak játszottunk. – állt ki barátjáért.

-Tudom, tudom. Bocsánat csak fáradt vagyok. – hunytam le a szemem és sóhajtottam egy hatalmasat. – Akkor bünti. Lányok ti dolgoztok este?

-Igen. – válaszolták egyszerre.

-Fiúk?

-Nekünk van egy fotózásunk délután 3-tól, de szerintem 8-kor végzünk. – mondta Kevin.

-Pompás, akkor fotózás után várlak titeket, takarítani.

-De hát addigra bekeményedik és beleszárad mindenbe. – pattant fel Eli.

-Az már a ti  problémátok. – mondtam és közelebb léptem a szőkeséghez, lejátszottunk egy gyors „Nézzünk farkas szemet, amiben tuti én nyerek.” párbajt…én nyertem. – És most ha kérhetem mindenki menjen haza. Aludni szeretnék.

A banda egyszerre állt fel és indult ki cipőt húzni, de AJ-t megállítottam.

-Te maradsz.  Neked extra bünti jár. – néztem fel rá, erre ő féloldalas extra szexi mosolyt lövelt felém.

-Megkérdezem Soohyun-t, hogy mit gondol az extra büntetésről. – és már el is tűnt.

A lakásban pár perc alatt csak AJ és én voltunk. A konyhám vihar sújtotta övezet, a nappalim szintén. öröm lesz nézni amikor a fiúk, a beszáradt kakaót sikálják. Azt hiszem majd veszek pattogatott kukoricát. Bementem a szobámba, Aj már az ágyon fekve várt engem.

-Kimondta, hogy vetkőzz gatyára?

-A szemed mindent elárult. – mondta halkan, megfogta a csuklóm és magához húzott. A csókja most még édesebb volt, mint szokott. A bőre selymes, haja puha. Annyira vágytam már rá. Nem is tudom mikor voltunk utoljára együtt édes kettesben.

-Meddig van kimenő?- kérdeztem és hozzá bújtam.

-Negyed 3-ig. Soohyun közölte, hogyha kések megnyúz elevenen.

-Ne aggódj, azt nem engedem.

- Ajánlom is. Te emlékszel, hogy mikor voltunk így együtt?

-Azt hiszem utoljára akkor, mielőtt elmentél.

-Komolyan? Nem lehet.

-De igen, mert most már ott van neked a banda. – mondtam kicsit szomorúbban, mint kellett volna. Eddig csak a mellkasának beszéltem, de most felemelte az arcom, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Szeretlek és amikor a fiúkkal vagyok, akkor is csak rád tudok gondolni.

-De hiányzol ám. – a szemem hirtelen megtelt könnyekkel. Tényleg hiányzott, egész héten nem látom, vasárnaponként pedig általában a többiekkel vagyunk, alig van időnk egymásra. Szükségem lenne néhány ilyen pillanatra, amikor csak is az enyém. Ilyenkor nem AJ a U-kiss morcos rappere, hanem Jaeseop az én zongora tanárom, akibe annak idején beleszerettem. Gondolat menetem Jae puha ajkai zavarták meg. A nyakamat vette ostrom alá.

-Ne csináld. – próbáltam eltolni, de csak, mint egy mérges kutyus felmordult – Te most rám morogtál? – választ nem kaptam, illetve annyit, hogy hideg ujját végig húzta a gerincemen. Megpróbáltam egyenletesen levegőt venni, de miután rám hajolt és megszabadított fölös ruhadarbjaimtól, már a levegő vétel is nehezen ment.

-Akarlak…..most…..kérlek. – zihált a fülembe. 

-Nem látom ennek akadályát, de ha bealszom szex közben sajnálom.

-Ne aggódj…nem hagyom.

Réka: 

„Mennyi lehet az idő?” – gondoltam magamban és a telefonom után kutattam, a szobámban még sötét volt így gondoltam még nincs itt az ideje felkelni. A telefonom fénye majd megvakított, mikor pár másodperc után visszanyertem látásom megláttam, hogy hajnali hat van. Vissza tettem a párna alá a készülékem és felvettem az előbbi kényelmes alvópózom. Lehet, hogy nem kellett volna, mert hirtelen hányingerem lett, ami nem csak inger volt. Szaladtam a fürdőbe, hogy kiadjam magamból, ami ki akar jönni. Szép sorjában ki is jött a tegnapi komplett reggeli, ebéd, vacsora. „Mi van velem?” – hirtelen azt hittem, hogy újra beteg lettem.

-Réka jól vagy? – jött be fáradtan Zita.

-Nem nagyon. – válaszoltam rekedt hangon. Az álom kipattant barátnőm szeméből és már ott is volt mellettem.

-Tényleg elég sápadt vagy. Hívom Szandit.

-Ne. – kaptam után – Csak gyere be velem a kórházba.

-Reggel fél 7 van.

-Tudom, hátha a friss levegőtől jobb lesz.

-Krisztának szóljak?

-Ne, had aludjon. Induljunk.

Gyorsan felöltöztem és Zitával együtt elindultunk a kórházba. Az éjszaka esett a hó így alig bírtunk kijönni a kapun a hatalmas hó takaró miatt. De igazam volt tényleg jól esett a hideg, csípős levegő. Ahogy sétáltunk néma csendben elkezdtem gondolkodni…de bár ne tettem volna. Ekkor valami furcsa dolog villant be.

-Réka mi a baj? – kérdezte Zita, mert csak úgy megálltam.

-Hanyadika van? 

-December 19. Miért?

-Jézus…. – fogtam a fejem és leguggoltam.

-Réka mi van? Mond már. Megijesztetsz.

-Késik a menzeszem. – Zita megfogta a kezem, nem szólt semmit csak gyorsabb tempóra kapcsolt.

A kórházba érve azonnal Lee Yinho doktor úr után kutattunk. Szerencsére gyorsan belefutottunk a sürgősségi osztályon és elmondtam, hogy mi történt. Bevezetett egy vizsgálóba és leültetett magával szembe. Elkezdtem neki regélni, hogy reggel felkeltem és iszonyatos hányinger jött rám, aztán a wc-n kötöttem ki majd ide siettünk. Aztán elkezdett fura dolgokat kérdezni, hogy mostanság nem lettem e kívánós, vagy csak reggel érzem ezeket a rosszul léteket vagy máskor is. Aztán jött az a kérdés, amit nem akartam hallani.

-Véletlen nem késik a menstruációja? – mondta és szélesen vigyorgott, mikor meglátta, hogy az arcom rák vörös –Ezek szerint igen. Na irány a vizsgáló asztal, egy pillanat és itt vagyok.

-Doktor úr hova megy? – kérdeztem aggódva.

-Egy nőgyógyász kollegáért.

-De miért?

-Az a sanda gyanúm,hogy ön terhes. – mondta és kedvesen rám mosolygott én pedig majdnem elájultam. Egyszerre éreztem örömöt, mert „Jesszus lehet, hogy anyuka leszek.” másrészt félek, mert „Vajon Kevin mit fog szólni hozzá?” és harmadrészt rettegek, hogy ennyi idősen anyuka leszek. A kezem automatikusan a hasamra csúszott és bámultam a fehér plafont. „Jaaj~ mi lesz így velem? Lehet, hogy van egy pocaklakóm. Fúú~ Kevin vajon örülni fog vagy dühös lesz? Bár ahogy ismerem, majd kiugrik majd a bőréből örömében. Már látom is az arcát. És a többiek mit szólnak majd?” –gondolat menetem egy halk kopogás zavarta meg. Egy idősebb férfi lépett be az ajtón és húzott maga után egy nagy gépet.

-Jó reggelt Lee doktor úr küldött, hogy vizsgáljam meg. Én Kim Jongsu vagyok. Örvendek. – mondta kedvesen és meghajolt kicsit. Felültem az ágyon és bemutatkoztam én is. Aztán megkért, hogy feküdjek vissza és húzzam fel a pólóm, kicsit toljam lejjebb a nadrágom. Már nyomta is rá a hideg zselét. A gép hangosan felpittyent jelezvén, hogy készen áll a munkára.

-Na akkor vegyen egy mély levegőt és lassan eressze ki. – mondta, erősen a monitort vizsgálta, percekig nem szólalt meg, egyre idegesebb lettem. Aztán végre letörölte a hasamról a zselét, nagy levegőt vett és kedvesen rám mosolygott. – Először is gratulálok! Valószínű, hogy már a negyedik hétbe lépett be, de a magzat még nagyon kicsi így további vizsgálatokra lesz szükség. Szeretném ha elmenne a laborba vérvételre és holnap meglátogatna.

-Magzat? – suttogtam halkan, el se hittem…terhes vagyok. Kevin gyerekét hordom a szívem alatt. – Értettem, akkor irány a labor. – vigyorogtam.

-Elkísérem, ha nem tudja hol van. – ajánlotta fel kedvesen.

-Nem köszönöm, a barátnőm kint vár.

-Rendben , akkor holnap délelőtt várom. – mondta és kiment. Nem bírtam megmozdulni,  csak ültem az ágyon és néztem ki a fejemből. Zita aggódva lépett be.

-Hahó. Jól vagy?

-Túl jól. – a szemim megteltek könnyekkel végre eljutottak az agyamig a történtek. Leugrottam az ágyról és Zita karjaiba futottam. Szemei hatalmasra kerekedtek és nem értette minek örülök ennyire. – Zita…kis babám lesz.

-Óóó~…MIIIIII?? Egy baba? Kitől? – akadt ki.

-Szerinted?

-Neee….

-Deee~. Most irány a labor út közben mindent elmesélek.

Amíg vártunk mindent elmeséltem Zitának, amit az orvos mondott.  Szerencs, hogy még ma nem ettem így nem kellett másnap visszajönnöm és addig se esz meg az ideg, hogy lecsapolják a vérem. Gyors felhörpintettem  fél liter ásványvizet, hogy ne kelljen 2-3-szor megszűrni. A doktorúr szólt a laborba így, amint odaértem már hívtak is. Levettek 2 kis fiola- vagy minek nevezik azt a kis mütyürt- vért és áldás békesség irány haza. Megkértem Zitát, hogy senkinek ne beszéljen áldott állapotomról. Kitaláltuk, hogy mindenkinek azt mondjuk, hogy vak lárma volt és csak elcsaptam a hasam. Még nem merem beavatni a családot.

Mikor haza értünk Kriszta szikrázó szemekkel nyitott nekünk ajtót.

-Itt kereslek már titeket égen-földön. Már felhívtam Hoony-t is, hogy ott vagyok e. Kevin itt dekkol a nappaliba sík ideg. Se egy cetli, se egy sms! Mégis, hol voltatok ennyi ideig? – akadt ki.

-Kevin itt van? – kérdeztem megijedve.

-Itt és tiszta ideg miattad, mert nem veszed fel azt a …… a telefonod.

-Sajnálom.

-Jaaj te átkozott nőszemély. Ha még egyszer így eltűnsz nem tudom mit csinálok veled. – szidot meg kicsit Kevin és azonnal a karjaiba rántott. Olyan szorosan ölelt, hogy majd megfulladtam, de nem érdekelt csak viszonoztam az ölelést. – Hol voltatok? – kérdezte és kicsit arrébb tolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

-Semmiség. Vak lárma volt az egész. Azt hittem vissza estem, mert reggel hánytam, de kiderült, hogy csak elcsaptam a gyomrom. – a vízfolyás hozzám képest gyenge kis csermely, még soha nem hazudtam ekkorát. Kicsit bökdös is a lelkiismeretem, de nyugalom lelki ismikém mindenki mindent tudni fog időben. Sajnos Kevin nem maradhatott sokáig, így amint „elmondtam” neki, hogy mit mondott az orvos már ment is vissza a fiúkhoz. A lányok közben elindultak dolgozni. Imádtam a szombatot, mert olyankor egyedül voltam a hatalmas házban és senki nem hangoskodott. Kriszta nem üvöltette a zenét, Zita nem szaladgált fel alá és takarított mindenhol. Csak én voltam…egyedül. Leültem a nappaliba és magamhoz vettem egy nagy adag csoki krémet, csoki pudingot és csokis ropit. Azt hiszem kicsit leesett a vércsoki szintem. Bekapcsoltam a tv-t, de semmi nem foglalt le, így kikapcsoltam, felvittem a csoki munícióm és bepöccintettem  a laptopom. De az se foglalt le, gyorsan írtam a szüleimnek egy emailt, amelyben természetesen nem említettem a közelgő unokát. Aztán a gépet is kikapcsoltam. Elterültem az ágyon és jó szokásomhoz híven elkezdtem a plafont bámulni. 

-Mi lesz ha megszületik a baba? Kevinnel összeköltözhetünk akkor? Csak ő lesz a gyerek apja, joga van hozzá, hogy nap, mint nap láthassa. Sőt majd ha kicsit nagyobbacska lesz visszük koncertre is. – gondolkodtam hangosan. A telefonom hangosan felmordult. Ránéztem a kijelzőre. Ismeretlen szám.

-Emlegetett csacsi. – mondtam és megnyomtam a felvevőt. – Halló?

-Szeretlek. – suttogott a telefonba Kevin. A hangja a megszokott angyali hangtól eltérően most gyerekes és édes volt. – Jól vagy?

-Én is szeretlek és igen jól vagyok. De miért suttogsz?

-Mert ez nem az én telóm, csak elloptam Soohyun telefonját és kicseréltem a kártyát, mert én lemerültem. De most kérlek légy velem őszinte, látom, hogy valami nincs rendben.

-Kevin jó vagyok. Örülnék, ha nem lovagolnál ezen a témán.

-Tudod nekem a pasidként az az egyik dolgom, hogy aggódjak érted és félek, hogy valamit nem mondasz el nekem.

-Nyugi, semmi bajom.

-Nem hiszek neked. – a hangján kicsit kezdett hallatszódni a düh. Bár Kevin sose dühös, egy valaki kitudja hozni belőle a mérget…szerény személyem. 

-Ne haragudj, de most leteszem. Nem értem miért nem tudsz hinni nekem. – mondtam mérgemben, mert dühítő volt hallani, hogy nem hitt nekem, pedig ha úgy vesszük tényleg nincs semmi komoly és rossz bajom. Csak egy csöppet terhes vagyok, de az jóóó és nem is betegség. Kinyomtam a telefont és ki is kapcsoltam. Talán ez majd gyakorol rá némi hatást és leszáll a témáról.

Este a lányok későn értek haza, hogy mikor azt nem tudom, mert 9-kor letusoltam és mintha elvágtak volna húztam a lóbőrt. Csak egy röpke másodpercre ébredtem fel, mikor Zita benézett. Reggel korán keltem és munka előtt bementem Kim doktorhoz, aki immáron 100% -ra megtudta mondani, hogy terhes vagyok. Felírt pár vitamint, amit érdemes szednem, megadta, hogy milyen időközönként kell mennem és elengedett. A hosszú folyosón sétálva megláttam a papírokba bújva Szandit, hirtelen azt se tudtam, hogy hova bújjak…ezért leültem a székre és úgy tettem, mintha várnék valamire.

-Réka…Szia! – vett észre és nézett rám furcsán.

-Ó, észre se vettelek. Szia. – manapság egyre jobban megy a füllentés.

-De miért vagy itt?

-Itt? Hogy érted, hogy itt? És egyébként is te mit keresel itt?

- Lee doktor elküldött ezekkel a papírokkal a laborba. De te miért várakozol az urológián?

-Hogy ez az urológia? Ó én buta. – teljesen elvörösödtem.

-Réka…tudom, hogy mikor hazudsz. Én nem Kevin vagyok. Tegnap felhívott.

-Miért? – kicsit elszomorodtam, mert tudtam, hogy amit tegnap tettem, az nagyon gonosz húzás volt tőlem, nagyon megbánthattam szegényt.

-Azt mondta beteg vagy, csak nem akarod neki elmondani és rosszul esik neki, hogy nem bízol benne.

-Nem erről van szó. Csak….én…csakk…olyan dolog történik most velem, amit még nektek nem akarok elmondani. Erőt kell gyűjtenem.

-Csak annyit mondj….jó vagy rossz dolog?

-Nagyon jó. – vigyorogtam – De nehogy faggasd Lee doktort…meglepetés,mindenki meg fogja tudni, hogy mi ez az egész.

-Nem fogom ígérem, de akkor te meg hívd fel Kevint.

-Igenis értettem. – mondtam tisztelegve. Szandi megölelt és sietett is a dolgára, én pedig indultam a munkahelyemre.

Kevin:

-Pszt Eli…Psszt..Elii~ ….Pssszzzzttttt~ EEEllllliiiiiii~

-Nem veszed észre, hogy direkt nem figyelek? – nézett rám mérgesen a szőkeség.

-Add a mobilod. – parancsoltam rá. 

-Minek? Egyébként is ha Soohyun meglátja, hogy telefonálsz…megint, leszedi a fejed. Kell az neked?

-Ne most kezdj el aggódni értem. Csak add ide a mobilod. Kérlek. Fel kell hívnom valakit. – könyörögtem Elinak, aki nagyot fújt és hozzám vágta a telefonját.

-De ha Soohyun észrevesz…

-Nem fog, most úgy is az ő részeit veszik az új számhoz. Köszönöm Eli.

-Van mit! Sokkal jössz nekem ezért! – mondta és vissza fordult.

Már tárcsáztam is Réka számát, de csak a hangpostája kapcsolt be. két napja nem beszéltünk, aggódom érte. Tudom, hogy megbántottam, de akkor is egy fiú csak aggódik a barátnőjéért, aki nem rég jött ki a kórházból. Próbáltam még egyszer, de ismételten csak a hangposta kapcsolt be. „Minek ennek a nőszemélynek telefon?! Na akkor jöhet az otthon….semmi. Mi van ezekkel? Szandi? Hangposta.” – motyogtam magamban és nem vettem észre, hogy Soohyun már régen nincs ott, ahol eddig volt. Mögöttem állt és figyelte mit csinálok. A telefonom el lett kobozva, mivel sosem figyeltem, hogy mit mond. Lebuktam. A telefont kikapta a kezemből és egy tockos kíséretében visszaadta gazdájának, aki azonnali halált szabott ki rám pusztán a szemeivel. De nem érdekelt, valami nem stimmelt és nekem tudnom kell, mi volt az.

December 23.-án elérkezett Réka szülinapja. Igaz megkért, hogy senki ne merjen neki ajándékot adni, ezért megbeszéltük, hogy csak tőlem kap valamit, de abban mindenki benne lesz valamilyen szinten. Egy szerenáddal készülök neki és AJ majd szintetizátoron fog követni, a többi fiú pedig a vokálosaim lesznek, a három lány pedig Szandinál fog tortát sütni. Már alig bírtam magammal, legszívesebben már ott lennék az ablak alatt és énekelnék, de még csak reggel volt. Épp Eli-al reggeliztem a konyhában mikor valami hangos veszekedésre figyeltem fel. AJ és Hoon üvöltöztek egymással, AJ Soohyun szobájából üvöltözött Hoon pedig a fürdőből. Eli-al oda rohantunk, hogy lenyugtassuk őket. Aj keze hirtelen elindult és engem talált telibe, szerencsére pofonnak indult így csak a hatalmas tenyerének piros foltja maradt meg az arcomon.

-ÁÁÁÁ~ - üvöltöttem fel, mert valljuk be nagyot csattant a képes felemen. – Mi folyik itt?

-Hoon randira megy. – mondta mérgesen AJ.

-Megcsalod Krisztát? – nézett rá nagy szemekkel Eli.

-Dehogy, csak Szandival találkozom, ez az idióta meg csak annyit látott a mobilom kijelzőjén, hogy randi Szandival. És most fel van háborodva, mert…

-Hogyne lennék felháborodva!- vágott a szavába AJ – Mikor a barátnőmmel akarsz randizni, nem hiszem, hogy olyan sok Szandi járkál Szöül kibaszott utcáin.

-Na ebből elég legyen! – kiáltott fel Eli olyan hangosan, hogy annyira megijedtem, hogy a szívem majd kiugrott. – AJ ne legyél paraszt, kicsit el kéne gondolkodnod. Basszus én is járok randizni Rékával, de ez csak poénból randi, hogy csalna meg pont Szandi. Úristen gondolkozz már egy kicsit.- AJ nem talált szavakat és felém pislogott.

-Tényleg járnak randizni. Nem vetted még észre, hogy majdnem minden második vasárnap veletek vagyok?

-Nem. – morgott AJ.

-Kedves. – válaszoltam és rányújtottam a nyelvem – Úgy,hogy most szépen kérj bocsánatot Hoontól…most.

-Sajnálom. – mondta a morcos rapper és Hoon felé nyújtotta béke jobbját.

-Semmi gáz, csak máskor kérdezz.

-Komolyan mondom néha oviban érzem magam. – motyogta Eli és beviharzott a szobánkba.

Végre elérkezett az este, bár Hoon egy kicsit még mindig mérges volt AJ-re, akit Szandi jól le is szidott, hogy miért gondolt ilyeneket, de most senki nem érdekelt csak Réka. Kriszta és Zita elkezdtek vele egy filmet nézetni, hogy ne lásson ki, majd mikor megadtam a jelet Kriszta felsikoltott mire Réka kirohant az udvarra. Elindult a halk zongora és gitár hang, majd elkezdtem énekelni:

„Hol vagy? Milyen közel vagy?

Az álomhoz, amit kívántál. 

Itt vagyok, még mindig zuhanok és sírok,

Fáj és fáradt vagyok.

Nincs erőm, hogy felálljak ismét.

Kinevetnél, ha látnál?

Mosolyogj rám, hogy ismét talpra álljak.

„Ne sírj!” megvigasztalnál ezzel?

Mosolyogj rám, hogy ismét talpra álljak.

Azt mondod majd megtudom csinálni?”

http://www.youtube.com/watch?v=4i1akD5dL9E

Aztán a zene elhalkult és Réka sírva omlott a karjaimba. Ezek szerint sikerült a meglepetés.

-Tetszett? – kérdeztem jobban magamhoz húztam.

-*szipp* ….Gyönyörű volt. – szipogta – Köszönöm. – belehuppant az ölembe és körbe nézett. – Mindenkinek köszönöm, ilyen szép ajándékot még soha életemben nem kaptam.

-Megérdemled. – szólalt  meg halkan Szandi, odajött és mind kettőnket megölelt. – De irány be, mert nagyon hideg van. 

Észre se vettem, hogy havazni kezdett. Gyorsan összepakoltunk a fiúkkal és elindultunk a ház felé. Réka egy tapodtat sem mozdult mellőlem és végig a kezem szorította.

-Haragszol rám? – kérdeztem a ház felé menet.

-Nem, és remélem te sem fogsz majd rám. – mondta titokzatosan.

-Miért kéne?

-Holnap megtudod. – mondta és ahogy vettem le a cipőm megpuszilta a arcom, elengedte a kezem és beszaladt a konyhába.

Réka: Holiday 2.

Az este, bár először nem volt valami sok kedvem hozzá, nagyon jó hangulatban telt. A fiúk nagyon finomat főztek, amit be kell valljak egyáltalán nem vártam. Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra, de végül kellemesen csalódtam. A délutáni kis „balhé”, oda nem figyelés után, nem gondoltam volna, hogy ilyen barátságos ez a három srác. Sőt kész úriemberek. Mikor leértünk a medencéhez , Kris a sütésre kijelölt helyen összedobott asztalnál kihúzta nekem a széket. A lányok elmondása szerint Luc és Vin is így tett. A délutáni megismerkedés után semmire nem számítottam tőlük, de jól esett mégis, hogy gondoltak ránk. Sokat meséltünk egymásról. A fiúkról kiderült, habár nem mind félvér, de Amerikában ismerkedtek meg egymással még az általános iskolában és azóta elválaszthatatlanok, akárcsak mi. Ők is minden évben együtt mennek nyaralni és most fontolgatják a hazaköltözést is.

Először nem értettük ezt a dolgot…hazaköltözés. Gondoltuk biztos hazaköltöznek a szüleikhez vagy valami, szóval nem kérdeztünk rá, hanem folytattuk beszélgetésünket, de pár perc múlva Vin felállt és elment. Mi csak értetlenül néztük mire készül és meg is tudtok. Nem sokkal később miután ott hagyott minket zene szólalt meg. Kris és Luc is felálltak, majd Linzy és Christine is követte őket és elkezdtek táncolni. Én továbbra is ott ültem és csak néztem őket, hogy jól el vannak. Már azt fontolgattam, hogy felmegyek és kipihenem magam, mikor valaki vállamhoz ért.

-Rory te nem jössz?- kérdezte Kris.

- Nem is tudom…

- Na ne kéresd magad.- próbált magával húzni, amiből csak az lett, hogy nagy lendülettel nekiestem és együtt borultunk bele a medencébe. Én azonnal a felszínre jöttem és köhögni kezdtem., majd mikor köhögésem csillapodott ijedten néztem körbe, de Krist sehol sem láttam. A parton is a döbbenet és az ijedtség uralkodott. Körbenéztem még egyszer és megpillantottam. Láttam mozdulatlan testét, de a félelemtől képtelen voltam mozogni. Ott álltam a hideg vízben totál mozdulatlan és féltem. Féltem mi lesz vele. Aggódtam érte holott délutáni viselkedése után meg se érdemelte, mégis féltettem. Képes volt pár óra alatt teljesen a szívembe férkőznie. Gondolataimba merülve teljesen belefeledkeztem a külvilágba, ami pár másodperc alatt megváltozott. Kris már a medence szélén feküdt és kezdet magához térni. Köhögésének hangja megnyugtatott mégis könnyek zápora mardosta arcom.

- Rory?! – hallottam meg ijedt hangját. Nem válaszoltam. Tekintetem elfordítottam tőlük és gyors léptekkel indultam ki a medencéből, majd fel a szobánkba.

- Nincs semmi baja, láthatod. – hallottam hátam mögül Christine hangját…

Az ágyon ültem. Könnyeim, amilyen hirtelen kezdtek potyogni, olyan hamar abba is maradtak. Bementem a fürdőbe, megmostam könnyáztatta arcomat, átöltöztem és kiléptem az ajtón.

- Mi volt ez? – kérdezte Christine, ahogy megpillantott.

- Mi? – kérdeztem, pedig nagyon is jól tudtam mire gondol.

- Rory, ne játszd már a hülyét. Nagyon is jól tudod miről beszélek.- emelte fel kicsit hangját. „Na tessék még ezt a dinkát se tudom átvágni. Kész szerencsétlenség vagyok.”- Hahó, Rory, itt vagy?! – kezdett el hadonászni nem épp nyugodt hangulatban.

- Ja…bocs…- mondtam unott hangon.

- Most mi bajod van?! – kérdezte tőlem.

- Nekem?! Bajom?! Ugyan miért lenne?! Végülis nem te estél bele a jéghideg vízbe hajnalban. – indultam ki a szobából. A bejárati ajtót nagy hévvel téptem fel, majd trappoltam lefele. A kis dühöngőnek kialakított rész előtt megálltam egy picit, ahol a  többiek nagyban biliárdoztak. Benéztem, de nem foglalkoztam velük. Továbbmentem. Fel a lépcsőn, majd ki a kapun. Már az utcán álltam, de nem tudtam dönteni merre folytassam esti sétám.

- Balra vagy jobbra? – tettem fel hangosan a kérdést magamnak, majd elindultam balra. Erre még nem jártunk, gondoltam felfedezem, itt mit lehet találni, bár a város a másik irányba volt, ennek ellenére nem változtattam úti irányomon. Csak mentem és mentem. Nem foglalkoztam semmivel. Nem gondolkodtam semmin. Monoton módon sétáltam, az utat se nagyon figyeltem…

* Közben a szálláson*

- Rorynak mi baja volt? – kérdezte Vin. Talán Linzytől várt választ, mivel kérdése közben végig a lányt nézte.

- Ne nézz rám, én nem tudok semmit.

- Biztos climaxol. – fejezte be Linzy mondatát Luc. Mindenki nevetésben tört ki , de valaki megtörte a jó kedvet fagyos hangulatával.

- Téged meg mi lelt? – kérdezte Kris Christinet, amint a lány belépője után a nevetés abbamaradt.

- Semmi…- ült le az egyik székre.- Ja és Luc ilyennel nem kéne viccelődni. – fordult a fiú fele kimérten.

- Egyébként amiről nem tud nem fáj neki. – fordult el Christine tekintete elől a fiú és folytatta a játékot, mintha mi sem történt volna. Egy darabig nem foglalkoztak Christine fagyos pillantásaival, de egy idő után kezdtet aggasztóvá válni. Pont Kris jött volna , de ahelyett , hogy lökött volna, inkább odament a lányhoz.

- Mi a baj? – kérdezte kedvesen. A szőke lány nem válaszolt csak felnézett a fiúra. – Christine, aggaszt valami?- kérdezte újból a lányt.

- Én sajnálom. -  csak ennyit mondott.

- Mit sajnálsz?- kérdezte Kris, de most már a többiek és a két szőkeségre figyeltek.

- Veszekedtünk. Rory miattam ment el.

- Rory már nagy lány. Csak kiszellőzteti a fejét és visszajön. – próbálta a fiú megnyugtatni a lányt.

- Te nem ismered őt. Rory…- a szőke lány nem tudta mondatát befejezni, mivel barátnője megtette helyette.

- …fél a sötétben.- a szőke fiú ijedten kapta fejét a lányra.

- És ti hagytátok, hogy elmenjen?! – állt fel idegesen.

- Sajnálom. – kezdett el Christine szeméből záporozni a könny.

A fiú nem törődve a jelenlegi helyzettel, bement apartmanjukba, rendesen felöltözött és már indult volna, de egy kéz megakadályozta-

- Hova mész?- kérdezte a szőke lány.

- Megkeresni Roryt.- indult volna.

- Mi is megyünk.- mondták a többiek. A kapu előtt állt mindenki tanácstalanul.

- Na és most merre? – kérdezte Vin.

- Szerintem jobbra, hiszen a  város arra van. – mondta Linzy.

- Szerintem balra. - mondta Kris. Mindenki hatalmas szemekkel nézett rá-. Nem értette senki miért mondta. – Lehet rövid ideje ismerem Roryt, de nem átlagos lány az biztos. Szerintem balra ment.- mondta a fiú.

- Szerintünk jobbra.- mondták a többiek egyhangúan és elindultak, de a szőke srác nem tartott velük.

- Kris, te nem jössz?- kérdezte Vin.

- Én balra megyek.

- De arra nincs semmi.

- Én akkor is arra megyek- erősködött a szőke fiú, majd elindult nem foglalkozva a többiek morgásával…

*End*

Hülye voltam, hogy ezen felkaptam a vizet. Vissza kéne mennem. De merről jöttem?! –kavarogtak gondolataim fejembe. Csak forgolódtam körbe-körbe, de nem tudtam rájönni merre van a vissza. Féltem. Utálom a sötétet, a fura hangokat. Félek tőlük, és mégis gondolkodás nélkül elkószáltam. Zsebeimben kutakodtam, de mobilomat nem találtam. Hogy fogok visszajutni?! Lábaimra hagyatkoztam és csak mentem az úton. A szél elkezdet fújni, a hideg kirázott. Fázni kezdtem és féltem. Csak mentem előre, hátha visszajutok, de még jobban eltévedtem. Már a sírás határán voltam. Megálltam. Jobbnak láttam nem még jobban elkószálni. Vártam egy helyben hátha valaki megtaláltam. Testem rázkódott. Nem a hideg miatt. Fáradt voltam. Álmosodni kezdtem. Leültem a fa tövébe, ahol eddig vártam. Lábaim felhúztam, fejem térdemre hajtottam. Szemeim becsuktam. Próbáltam valami szépre, világosra és kellemesre gondolni, de nem ment. Egyre jobban összpontosítottam, de fura hangok ütötték meg fülem. Megijedt. Felpattantam és elindultam. Nem tudtam merre megyek, de féltem , hogy az a valami elkap. Egy ideje bóklászhattam már, de a hangok nem akartak megszűnni. Sőt egyre közelibbek voltak. Hátrafordultam, de a sötétben nem láttam semmit… valaminek nekimentem. Nem mertem előre nézni, pedig lehet csak egy fa volt.

- Rory?!

Ez a fa tud beszélni? És ismer? – biztos agyamra ment ez az utazás. Felnéztem minek vagy inkább kinek mentem neki.

- Rory, jól vagy?- kérdezte Kris. Igen ,ő állt velem szemben. Neki mentem neki és nem egy beszélő fának.

- Kris. – nevét lágyan ejtettem ki. Megöleltem és könnyeim eleredtek. Féltem, de megnyugodtam jelenlétében.

- Jól vagy?- ölelt vissza a szőke fiú.

- Most.. már .. azt hiszem igen- válaszoltam, ahogy könnyeim engedték és hangom nem csuklott el. Hátamat simogatni kezdte ezzel egy idő után megnyugtatva engem. Percekig álltunk a korom sötétbe burkolózott úton ölelve egymást.

- Gyere, menjünk.- bújt ki az ölelésből, de kezem nem engedte el.

- Te tudod merre kell visszamenni? – kérdeztem meglepődve.

- Nagyjából igen. – mosolygott rám, majd zsebéből  előhalászta telefonját. – Szólok a többieknek, hogy a kis csavargónk meg lett.- informált engem is. Elmosolyodtam új becenevemen és szorítottam kezén. Megérezte.- Valami baj van? – fordult felém kibújva telefonja képernyőjéből.

- Semmi- próbáltam mosolyt erőltetni arcomra.

- Rory, mondd nyugodtan ha van valami.

- De tényleg semmi.- próbáltam tovább is elhitetni vele azt amit látszólag nem sikerült eddig sem. Elengedte kezem. Értetlenül néztem rá.

- Na gyere.- emelte fel kezét, amivel előbb még az én kis mancsaimat fogta, majd átkarolt.- Miért nem mered elmondani? –kérdezte kis idő múlva.

- Mit?

- Tudom, hogy félsz. A lányok elmondták. Nem akartam nekik hinni, mégis az egész bagázs a keresésedre indult. Nem tudtam elképzelni, hogy a nagy szájhős lány, hogy félhet a sötétben, de a remegésednek hinni tudok.

- És mi van ha nem azért remegek? – próbáltam magam kihúzni ebből a helyzetből.

- Ne próbáld bemesélni nekem , hogy azért remegsz, mert fázol.

- De mi van ha igen?

- Rory, nyár van.

- Nyáron is lehet hideg…Nézd ott van a ház.- kiáltottam fel hangosan és kibújva karja alól rohanásnak indultam a fényforrás felé…

Szandy- U-kiss rezidencia / 2. rész, 4. fejezet 2./

Az este gyorsan elszállt. Két séfünk Kriszta és Hoon, majdnem az összes húst sikeresen elégette, majd a váltásában Kevin és én pedig a zöldségek felét a parázsba ejtettük, így nem sok ehető étel készült.

A késő délután szempillantás alatt késő estévé alakult. Bár az idő már egyre csípősebb volt, még mindig kint ücsörögtünk a kertben. Olyan volt, mintha egy átlag csoportos randin lennék, nem számított, hogy kik is valójában a fiúk, ők most átlag fiatalemberek, menedzser és hírnév nélkül. Az első páros, akik feladták a novemberi hideget Kriszta és Hoon volt, ők inkább bementek tv-t nézni. Zita és Kiseop elvonultak a másik kis fa asztalhoz, hogy frissen bimbózó kapcsolatukat elmélyítsék. Négyen maradtunk, AJ épp azt fejtegette nekünk, hogy ha beszélnénk a menedzserükkel talán meg lehetne puhítani, hogy találkozhassunk.

-Szerinted sikerülhet? – kérdeztem csüggedten, hiszen a múltkori után, nem nagyon hiszem, hogy a menedzser engedni fog.

-Muszáj lesz neki. – vigyorgott felém Kevin és nyomott egy cuppanóst az arcomra.

-Kevinnek igaza van. Ha meg sem próbáljuk, akkor mindig szöknünk kell. – mondta és magához húzta vacogó kedvesét. – Szandi mi lenne ha mi most bemennénk és csinálnánk mindenkinek egy nagy adag forró csokit.

-Benne vagyok. De azt hiszem ide fagytam. – mondta és úgy csinálta, mintha tényleg a padhoz fagyott volna.

-Ez majd felmelegít. – mondta AJ és megcsókolta.

-Na jó, ne előttünk nyaljátok egymást! – szólt rájuk Kevin. Hiába szólt nekik ugyanúgy falták egymást tovább. – Chöö~ egymásra talált a két perverz.

-Ne légy gonosz. – szóltam rá és megsimogattam hideg arcát – Ami azt illeti nekem sincs melegem.

-Igen?? – kérdezte vigyorogva és a karjaiba kapott – Akkor azt hiszem jobb lesz ha most jó alaposan betakargatlak.

-Ne én csak egy szimpla csókra gondoltam….Kevin..TEGYÉL LEEEE~ - nevettem hangosan, de az én drága barátom, mintha meg se hallott volna, vitt fel a szobám irányába. Bevallom nem nagyon gondolkodtam menekülési útvonalon. Jobbnak láttam ha befészkelem magam a karjaiba és csendben maradok. Fejemet a mellkasához raktam és hallgattam lassú és ütemes szívdobogását. Mikor észbe kaptam, ajkai már ajkaimat ostromolták. Finom ajkai semmit nem változtak, ugyan olyan puhák és édesek voltak, mint legutoljára. Nem bírtam magammal, a pulcsija után nyúltam. Akartam őt, szinte már fel akartam falni. Annyira kívántam, sosem éreztem még ennyi vágyat egyszerre. A bőrömet égette a tűz, ahol hosszú ujjaival végig zongorázott a karomon. Bár mennyire is próbáltam magamon uralkodni….nem ment.

-Akarlak. – suttogtam halkan a fülébe, erre ő elvigyorodott és ostrom alá vette a nyakam, ami valljuk be az ember egyik leggyengébb pontja, vagyis nálam az. Kevin tisztában van azzal, hogy hogyan kell a legjobban levenni a lábamról. Nem szólt semmit, csak kibújtatott a pulcsimból, majd levette a sajátját, aztán kihámozott a pólómból, mire én elkezdtem kicsatolni az övét. A kezem hideg volt  és ahogy a hasához értem valószínű nem volt kellemes, mert halkan felszisszent. Elmormoltam egy halk bocsánatot, mire ő felém villantotta szívdöglesztő angyali mosolyát, amitől a legtöbb rajongó a bugyijába olvad. De tudtam, mindig is a műsor óta, hogy ez a mosoly nekem szól. Ez most egy kicsit önzően hangozhat, de tudom, hogy így van. Végre sikerült kicsatolnom az övét és lehúzni a nadrágját, míg én a nadrágjával bíbelődtem magam sem tudom, hogy hogyan csinálta, de én már egy száll magamban voltam. Fejem puha párnák között pihent, felnéztem, egy hatalmas és gyönyörű barna szempár fogságba ejtette tekintetem. Mikor végre kiszabadultam végig szaladt szemem törékeny testén. A bőre hófehér volt, apró kis kockák mutatkoztak a hasán,köldökétől halovány szőrcsík húzódott, nem volt erős, de ahogy közeledett hozzám éreztem az apró szinte még csak finom pihéket, aztán lejjebb csúszott a szemem, de arcomat forró pír öntötte el. Nem tudom miért. Pedig láttam már Kevint meztelen, most még is zavarba hoz férfiasságának látványa. Ismét arcát fürkészem, a tekintetében izzó vágy ég. Akar engem.

-Annyira szép vagy. – suttogta a fülembe, majd érzékien megharapta. Végig puszilgatta a nyakam, majd feljebb haladt. Apró puszi az államra, az orromra, majd következett a szám. Lassan nyelve hegyével végig nyalta az alsó ajkam. Egész testemben remegni kezdtem. Ha minél előbb nem csókol meg itt halok meg alatta szívrohamban. De végre, nyelve utat tör magának és bebocsájtást kér, amit meg is kap. Puha ajkai édesen, mégis mohó falják az enyémet. Aztán mint derült égből a villámcsapás valami furcsa mégis kellemes érzésem támad az alhasamnál. Kevin a csókjával nem csak a számba kért bebocsájtást, hanem belém is. Lassan ringatózni kezdett, aztán egyre hevesebb tempóra kapcsolt. Hirtelen felindulásból kihúztam a kezem a kezéből, erre ő nagy szemekkel nézett rám. Próbáltam kajánul vigyorogni, de a testem már annyira érezte a gyönyör első hullámait, hogy inkább cselekedtem. Vettem egy kis lendületet és megfordítottam a helyzetet. Most már én voltam felül. Kevin csak vigyorgott, mire én lehajoltam hozzá és gyengéd csókot leheltem ajkaira, közben elkezdtem rajta ringatózni. Felkönyökölt, aztán egyik kezével ügyesen egyensúlyozott, míg másikkal felém nyúlt. Hosszú ujjai befonták a tarkóm és közelebb húzott magához:

-Szeretlek. – lihegte bele a számba. Szemi csukva voltak.

-Szeretlek. – suttogtam vissza és úgy éreztem, hogy ideje lesz rákapcsolnom. A csípőm egyre gyorsabban ringatózott. Aztán izmaim görcsbe rándultak, a gyomromban, mintha megannyi pillangó kelt volna életre, akik mind csak arra vártak, hogy Kevin elmerüljön bennem. Lecsúsztam a hangosan ziháló fiúról és hozzábújtam. Izzadt mellkasára hajoltam és hallgattam immár vadul kalapáló szívét. Magához húzott és lágy puszit nyomott a homlokomra.

De nem telt el két perc sem, valami hangos kiabálásra lettünk figyelmesek. Valaki számomra teljesen idegen hang kereste Kevint, közben ha jól hallottam Hoon csitítgatta az ismeretlent.

-A menedzserem. Gyorsan öltözzünk fel. – pattant ki az ágyból Kevin.

-Mit keres itt? –kérdeztem aggódva.

-Szerinted?....minket. – még a póló nem volt rajta, de ő már lépett is ki a szobából. Én gyorsan magam kör csavartam a takaróm és utána indultam.

-NEM ELÉG, HOGY AJ-T CSÓKOLÓZNI LÁTOM AZZAL A SZEMÉLLYEL, AKITŐL ELTILTOTTAM!!! – üvöltözött a menedzser – DE HOON MÉG TE IS ITT ENYELEGSZ…KISEOPRÓL NE  IS BESZÉLJÜNK, ÉS HOL VAN KEVIN?!

-Itt vagyok. – nem tudom honnan tudhatta, hogy mögötte vagyok, de hirtelen hátra kapott a kezemért.

-Ti meg mi a jó büdös francot csináltatok? – kérdezte egy fokkal halkabban az ingerült férfi.

-Szerinted? Mit csinálhat két szerelmes, miután három hete nem látták egymást? – kezdte Kevin higgadt, nyugodt hangon. A szemeim, akaratlanul is megteltek könnyekkel. – Ez így nem mehet tovább. Te is tudod. AJ, Hoon és Kiseop is szereti azokat a lányokat, akik itt vannak. Én is mindennél jobban szeretem a mellettem álló lányt. – mondta és maga mellé húzott. Végig nézett rajtam és lágyan rám mosolygott.

-Igaza van. – állt mellénk Hoon kézen fogva Krisztát.

-De srácok, nektek most a karrier az első, nem a ….

-Ez nem igaz. Igenis ha kell, feladnám a karrieremet ezért a lányért. – a lépcső alján Zita és Kiseop jelent meg.  Már csak egy pár hiányzott, a „rangidősek”. Körbe néztem, de sehol nem láttam őket. Majd hirtelen Kiseop mellett ott termett AJ.

-Lányok Szandi a kocsiban vár titeket, kérlek menjetek le hozzá egy kicsit. – mondta tárgyilagosan AJ, a hangjában semmi érzelem, az arcán szintén.

-Nem AJ. – mondta Kriszta és közelebb húzódott Hoonhoz.

-Talán tényleg jobb lenne ha lemennétek. Kérlek. Minden rendben lesz. – mondta Hoon és elengedte Kriszta kezét, aki elindult lefelé a lépcsőn. Nem gondolkodtam csak elindultam Kriszta után. A lépcső alján jutott eszembe, hogy mindössze egy vékony takaróval vagyok körbecsavarva. Kiseop is észrevehette ugyanis menet közben rám terítette a kabátját.

-Köszönöm! – suttogtam, erre ő csak rám kacsintott és a kezembe tette Zita kezét.

Kimentünk a kocsihoz és beültünk. Szandi némán nézett maga elé. A kocsiban néma csend uralkodott. Én az anyós ülésen kuporogtam és próbáltam a takarót minél jobban magam köré csavarni.

-Te Réka…- kezdte Kriszta – Miért vagy egy szál Éva kosztümben?

-Logikázd ki…. – morogtam.

-Már megint lefeküdtetek? Komolyan mondom, hamarabb nézem  ki Zitából, hogy feszt a szexen jár az esze, mint belőletek. – próbálta oldani a feszültséget Kriszta. Kevés sikerrel. Már vagy 20 perce ülhettünk néma csendben a kocsiban, amikor a vezető ülés ablakán valaki kopogott. Annyira megijedtünk, hogy mindannyian felkiáltottunk.

-Lányok bejönnétek? – kérdezte a menedzser.

-Persze. – válaszolt Szandi – Gyerünk csajok, irány a ház. – szólt a hátsó ülésen ülő lányoknak.

Gyorsan előre tipegtem és lehuppantam Kiseop és Kevin közé. Zita Kiseop elé a földre ült le. Szandi AJ mellett foglalt helyett, míg Kriszta Hoon mellé huppant le. 

-Nos, mint tudjátok menedzserként az a feladatom, hogy a fiúknak egyengessem és minél zökkenő mentesebbé tegyem a felfelé vezető útjukat. Én nem akarlak titeket eltiltani a fiúktól…illetve nem úgy, ahogy ti gondoljátok. Mindegy is, késő fáradt vagyok és aludni akarok. Szóval a fiúkkal megbeszéltük, hogy amikor ők próbálnak a stúdióban és ti ráértek bejöhettek, a szabad vasárnap igazi szabad vasárnap lesz és eljöhettek hozzánk vagy ők jöhetnek hozzátok. – már épp készültem volna örömömben felugrani, de Kevin és Kiseop visszahúzott. 

-Kicsim még van egy de. – súgta a fülembe Kevin.

-DE! Ha a fiúk szintje csökken, akár tánc tudásilag, akár énekhangilag. Ezek a feltételek azonnal törlődnek.  – fejezte be a menedzser.

-A többi fiúra is ez az érvényes? – kérdezte Szandi.

-Igen, bár Dongho eddig is olyan, mintha nálad lakna, Eli-val együtt.

-Sajnálom. – mondta Szandi csüggedten.

-Amíg nem fekszel le velük és nem csavarod el a fejüket, addig rájuk és rád ezek miatt nem haragszom.

-Ehhh? – Szandi arca hófehérből élénk pipacs piros lett és megszorította a mellette hangosan nevető AJ kezét.

-Elnézést! – szólaltam meg hangosan, minden szem rám figyelt.

-Mond! – válaszolt a menedzser.

-Befejezte a mondókáját?

-Azt hiszem. – mosolyodott el a szigorú menedzser. Összenéztem Krisztával és Zitával és hangos örömködésbe kezdtünk. Körbe ugráltuk a nappalit. Végül odaszaladtam a már cipőjét húzó Kevinhez és megcsókoltam. A csókból kiválva jó szorosan hozzábújtam és amennyit bírtam memorizáltam az öleléséből, hogy amíg újra nem találkozunk addig ez legyen a tartalék emlék ölelés.

-Hiányozni fogsz! – mondtam és újra a nyakába ugrottam, immár az utcán voltunk.

-Te is nekem, de amint tudok jövök, meg írok ha jöhettek. És Réka.

-Hmm?

-Bár imádom a tested minden egyes porcikáját, de szeretném ha csak is az enyém lennél.

-Én csak a tiéd vagyok. Nem értelek. – már körülöttem mindenki a hasát fogja a nevetéstől – Most mi van?

-Drágám még mindig a takaródba vagy bújva. – mondta édes hangon Kevin. Teljesen cékla vörös lett a fejem és feleszméltem, hogy egész idáig meztelen voltam. Gyors csókot nyomtam Kevin ajkaira és spuriztam is be a házba, hogy felöltözzek.

Másnap ennek meg is lett a böjtje, a reggelt a kórházban indítottam az ügyeleten.

-Tünete? – kérdezte egy nagyon ismerős nővérke.

-Torok fájás, tüsszögés, bedugult orr..Stb. – mondtam monoton hangon.

-Megtudhatnám, hogy hol fázott meg? – kérdezte a nővérke.

-Haha…Szandi irtó vicces. Haha. – gúnyolódtam a hangosan nevető lányon.

-Mi ez a nagy kacaj? – jött be a doktor úr.

-Semmi…semmi. – törölgette könnyeit Szandi – Az ifjú hölgy Réka, tudja, akit annak idején még főiskolás éveiben hoztak be szilánkkal a lábában.

-Á emlékszem, ő volt a sok fiúval. Rendben, akkor mi a panasza?

-Megfáztam…..- ismételtem. Miközben a hideg sztetoszkópot a mellkasomhoz nyomta és sóhajtozgattam megkérdezte,hogy fáztam meg. Eddig soha, sehol nem kérdezték meg hogy hogy lettünk beteg, miért pont most kell?

-Tegnap kerti partit csaptunk és hát kicsit tovább maradtunk a szabad levegőn nem igazán helyes öltözetben, szinte csak egy takaró volt rajta..rajtunk. – Szandi alig bírta visszafojtani a nevetést.

-Enyje. Lassan itt a tél és önök még kerti partiznak?

-Ennyi kell doktor úr. Jól van Réka tessék itt gyógyszered, sok folyadék, sok ágy nyugalom és lehetőleg nem mászkálj majdnem meztelen az utcán.

-Ezt a végét muszáj volt hozzá tenned. Meddig fogod még ezzel húzni az agyam? – akadtam  ki.

-Ameddig csak lehet és készülj fel, hogy a fiúk is. Doktor úr ha nem gond kikísérném a hölgyet.

-Persze, menjen csak! Viszlát!

-Köszönöm doktor úr! – lepattantam a vizsgáló asztalról és meghajoltam. – Viszlát!

Szandi kikísért a bejáratig, majd megölelt és vissza ment dolgozni. „Akkor irány az ágy.” – gondoltam magamban. Mivel gyönyörű szép őszi idő volt úgy gondoltam gyalog megyek haza. Még gyorsan betértem régi-új munkahelyemre,  hogy szóljak, egy ideig nem dolgozhatok. A Főnök nagyon együtt érzően közölte velem, hogy nem i s mehetnék be így dolgozni. Mivel két barátnőm ki se látszott a munkából és nem akartam egyedül lenni a hatalmas házban úgy gondoltam még maradok egy kicsit és rendelek egy nagy bögre forró gyógyteát.  Épp a napilap vicc részénél tartottam, mikor a telefonom hangosan felbúgott.

-Ahhoz képest, hogy le van némítva,még a süket is meghallja ha csörgök. -  morogtam és megnéztem kihív…egy számomra tök idegen szám keresett – Na te ki vagy? – megnyomtam a felvevőt és a fülemhez raktam a mobilt. 

-Halló? – szóltam bele.

-Hol vagy? – kérdezte egy ismerős hang.

-Ki vagy?

-Ha végre elvennéd a  füledtől a telefont meglátnád. – dorgált meg a hang. „Ja, hogy ez egy video hívás. Azért volt fura a hang.” – gondoltam. Magam elé raktam a készüléket és egy ismerős szőke fej jelent meg a képernyőn.

-Szia hugi. Örülök, hogy rájöttél a video hívásra. Remélem egyedül és nem kaptál segítséget. – vigyorgott  a telefonba Eli.

-Hú, de szellemes valaki. Mi a helyzet bátyóka?

-Semmi extra épp edzésen vagyunk és most pihi van, gondoltam megnézem az én drága hugocskám. Látom te nem vagy valami jó passzban. Beteg vagy?

-Ne is kérdezd.

-Na mesélj!

-Kevinék nem mondtak semmit a tegnapról?

-Nem nagyon,csak annyit, hogy tisztázva lettek a találkozások. Miért baj van?

-Dehogy ne aggódj. Csak nagyon ciki helyzetbe kerültem tegnap, aminek ez lett az oka. – mutattam gyönyörűen pirosló orromra.

-Ne kelljen már mindent úgy kihúznom belőled.  Mindjárt le kell tennem.

-Várj! – elkezdtem a szalvétára írni : Tegnap este volt egy kis balhé és én majdnem 2 órán keresztül meztelenül -össz-vissz egy takaró volt körülettem- rohangáltam a lakásban.” – amikor Eli a végére ért hangosan nevetni kezdett, még jó, hogy fülhallgató van a fülemben így senki nem hallja ezt az iszonyatosan hangos kacajt.

-Oké Eli…elég…hallod…ne nevess!Leteszlek! Oké! Szia! Puszi…. – erre már reagált és végre abba hagyta a nevetést.

-Jaaj…ez jó volt. Amúgy szeretnénk titeket meghívni ma a lakásunkba egy kis összeröffenésre.

-Hogy mi? – a telefon majd kiesett a kezemből.

-Igen, részben ezért is hívtalak. Soohyun hívja Zitát, Krisztát Dongho, Hoon pedig Szandit. Eljössz?

-Ott leszek. Ennek a kutya pofinak amúgy se tudok ellenállni. – vigyorodtam el.

-Okés, amúgy ezt figyeld. – Eli oda lopakodott Kevinhez, aki éppen félálomban feküdt a bordásfal melletti szivacson. Egyszerre volt édes és vicces, ugyanis a fiúk össze firkálták az arcát. – Na szia! Akkor este találkozunk!

-Rendben! Szia! -  és letettük….de vajon miért érzem úgy, hogy ez az este nem fog jól elsülni?

❀✸❀✸❀✸

Ahogy sejtettem a fiúk lakás a belvárosban volt, egy majd 30 emeletes luxuslakásokkal túlzsúfolt épületben. A csengők között nem tudtuk, hogy kit is keressünk ezért jobbnak láttuk ha bemegyünk a recepcióra. Zita és Kriszta előre tuszkolt a pulthoz, ami mögül egy magas, morogva arcú közép korú férfi állt. Rá mosolyogtam….semmi reakció.

-Jó…jó estét! – dadogtam. Semmi válasz. – Helló? – próbálkoztam.

-Jó estét hölgyeim! – szólalt meg mély hangján Frank Estein szörnye. A hangjától még a hideg is végig szaladt a hátamon, pedig már így is ha jól éreztem láz közeli állapotban voltam.

-Shin Soohyun-t keressük. – próbáltam emberi hangon megszólalni.

-12. emelet, 1205-s lakás. Kérnek egy vezetőt vagy önök is odatalálnak?

-Köszönjük, megoldjuk. – ahogy kimondtam rohantunk a lifthez és már be is nyomtuk a 12- es gombot. Mint mindig most is sikerült gy totál egyenes folyosón rossz helyre mennünk. Zita az egyik ajtónál felkiáltott, hogy az az, becsöngettünk, egy ismeretlen férfi hang bele is szólt a hangosba. Mi naviak azt gondoltuk, hogy valaki aki a bandához tartozik, majd egy körülbelül 60-as éveiben járó bácsi nyitott ajtót, aki Krisztára azt hitte, hogy az unokája. Végül elmagyaráztuk neki, hogy Kriszta nem az unokája és, hogy eltévedtünk. A bácsi kedvesen útba igazított minket, csupán 4 ajtónyit tévedtünk.

Végre elérkeztünk a végállomásunkhoz. Valami furcsa érzés támadt hirtelen a gyomromban és a hideg is rázni kezdett, de mit sem törődtem vele, vettem egy mély levegőt és úgy tettem,mintha csak egy enyhe megfázásom lenne.

Az ajtóban Dongho állt vigyorogva.

-MEGJÖTTEK! – üvöltötte be a többieknek, de úgy gondolom az egész lépcsőház megtudta.  Hirtelen a semmiből Kiseop jelent meg és megfogva Zita csuklóját eltűnt ott, ahonnan kijött. Gondolom a szobája volt. Aztán szeretett leaderünk jelent meg az ajtóban hatalmas mosollyal az arcán. Igazi vendég váró mosoly volt, olyan szívből jövő. Kriszta elindult befelé, de hirtelen a keze után kaptam.

-Réka jól vagy? – kérdezte aggódva.

-Persze, csak megszédültem. – hazudtam – Szólna valaki Kevinnek?

-KEVIINNN~! – üvöltött ismételten Dongho. Kiseop ajtajával szemben kinyílt egy másik ajtó. Kevin hatalmas,érdeklődő tekintettel nézett körbe, majd meglátott és el kezdett vigyorogni. Valamit észrevehetett sápadt arcomon, mert a vigyor lefagyott az arcáról és futó lépésben oda sietett hozzám.

-Nem nézel ki valami fényesen. – mondta aggódva.

-Csak egy kis megfázás. Jól vagyok. – nyugtatgattam, de belül szenvedtem. Végre bementünk. A hosszú folyosón négy ajtó vezetett valahova, az ajtókon kis névtáblák voltak és egy kis parafatábla üzenetekkel. A legtöbb cetli Soohyun és Hoon üzenő falán volt. Végül a hosszú folyosó egy hatalmas nappaliba vezetett, ami egyben volt a konyhával. Gyönyörű hatalmas és fényes nappali volt, hatalmas ablakokkal. Kevin oda vezetett az ablakhoz és fentről figyeltük a pezsgő belvárost. A nagy csodálkozásom AJ hangos nevetése zavarta meg. Hátra fordultunk, hogy kiderítsük mi a kacaj tárgya. Megvártuk amíg leteszi telefonját.

-AJ mi az? Had nevessünk mi is. – lépett be Eli a nappaliba valami isteni illatot húzva maga után ami rögtön átcsapott számomra orrfacsaró, gyomorforgató bűzzé, amitől a gyomrom még jobban kavargott, mint eddig. Azt hiszem Róka Rudi hamarosan meglátogat.

-Egyem meg. Az én drága párom egy utcával hamarabb fordult le, mint kellett volna és most szegény bolyong a környéken, de még segíteni se tudtam neki, mert még maga sem tudja, hogy hol van.

-Jellemző. Nem is Szandi lenne. – vicceskedett Eli.

-Ezt most miért mondod? – védtem meg nő társam becsületét.

-Na megszólalt takonypóc. – gonoszkodott tovább Eli. Mivel Róka Rudi igen csak feltörni készült nem válaszoltam, csak kinyújtottam rá a nyelvem.

-Réka nem nézel ki túl jól. – súgta a fülembe Kevin.

-Nem is érzem magam valami túl jól. – válaszoltam rekedt hangon – Lehetne,hogy leüljünk valahova?

-Persze, gyere. –a hónom alá nyúlt és leültette a kis fehér kanapéra. A kis lakásban zajlott az élet. Bár a Kiseop-Zita és a Kriszta-Hoon páros úgy eltűnt, akár a föld nyelte volna el, a többiek nyüzsögtek. AJ és Eli a konyhában sürögtek forogtak, Dongho és Soohyun pedig újonnan beszerzett játékukkal játszottak. Aztán hirtelen valaki csöngetett, nem lehetett más, csak Szandi. Pont időben ért ide, mert Eli 2 perce kürtölte szét, hogy kész a vacsora.

-Megjöttem. –lihegte Szandi a nappali közepén. Dongho, mint mindig és, mint mindenkinek a lány karjaiban kötött ki. Gyors puszi mindenkinek, majd odajött hozzánk puszi Kevinnek, aztán, mint aki egy élő hullát lát néz rám.

-Jesszus Réka. Jól vagy? Borzasztóan nézel ki. – kezét homlokomra tette. Hüvös keze szinte a másodperc tized része alatt forrósodott fel –Te lángolsz. Magas lázad van. Kórházba kéne menned.

-Szandi kérlek, ne szólj senkinek. Nem akarom elrontani az estét. – suttogtam, energia szintem egyre jobban közelített a 0 felé.

-Csak ha megígéred, hogy vacsi után irány a kórház. – dorgált meg.

-Rendben.

-Akkor mindenki asztalhoz. – felegyenesedett és mintha mi sem történt volna arcáról eltűnt az ismerős anyai aggodalom.

Soohyun apró vitába keveredik Donghoval, a leader  mérgében kihúzta a tv-t, hogy a fiú eljöjjön onnan és asztalhoz üljön. Kevin szorosan magához húzott, hogy egy kicsit rá tudjak nehezedni, ezzel is segítve a járást. A turbékoló gerlepárok is előkerültek, furcsamód mindegyik milyen kócosan jelent meg. Még a mosolyhoz is erőt kellett gyűjtenem, de összeszedtem minden tartalékom és kicsikartam magamból egy halovány mosoly félét. A kis kör alakú asztalnál mindenki kényelmesen elfért. Én Kevin és Eli közé ültem be, Eli mellett Szandi ült, ami miatt Dongho meg is sértődött, mert ő akart mellé ülni. Aztán Szandi mellé AJ, mellé Soohyun, aztán Kriszta,Hoon,Kiseop,Zita és a kört Dongho zárta. Eli isteni finom spagettit készített.

-Azért ezt csináltam, mert tudom, hogy drága barátosnémnak ez egyik kedvence. – mondta és közben magához húzta Szandit. Kevin szedett nekem egy kicsit és szinte már a kezembe adta a villát is, de az asztal alatt megérintettem a  combját ezzel jelezvén, hogy jól vagyok. Éreztem, hogy a testem egyre jobban tüzel és ezáltal elkezdtem izzadni is, de próbáltam a melegre fogni. Megettem a kis adag spagettim és néztem, ahogy a körülöttem lévők halkan falatoznak. Egyszer csak a gyomromban egy hatalmas görcs keletkezett és elkezdtem öklendezni.

-Tudtam. – hallottam Szandi ideges hangját. – Eli segíts kérlek vigyük a fürdőbe.

Eli azonnal talpra szökkent és már kapott is a karjaiba, én nem bírtam tovább magamban tartani a feljövő dolgokat ezért szegény mellkasát telibe trafáltam.

-Sajnálom. – nyöszörögtem.

-Nyugodtan. – mosolygott rám szelíden.

-De ha nem tudtam volna, hogy ez lesz. – mérgelődött Szandi.

-Ne haragudj.

-De Réka haragszom. Már rég a kórházban kéne bent lenned. – ahogy befejezte újabb adag hányás, ezúttal már a fürdőkádba. A lábamnál valami hideget érzetem. Aztán a kád megtelt hideg vízzel.

-Soohyun, kérlek hívd a mentőket. Mond, hogy valószínű influenzás a beteg és kezd kiszáradni, magas láza van és hányt is. Ha kérdezik, hogy milyen a hányadék, mond, hogy nem volt benne semmi aggodalomra adó dolog, sem vér, sem epe…pusztán a magas láz miatt lehet. Már betettük hűtőfürdőbe….- az utolsó pár szót, már nagyon messziről hallottam. Azt hiszem elájultam.

Olyan érzés volt, mintha egy hosszú fekete folyosón sétálnék…egyedül. Nem akarok egyedül lenni. Valaki pofozzon már fel. HAHÓÓ~. Aztán hirtelen a vaksötétség megszűnt és elkezdtem érzékelni a külvilágot. Kinyitottam a szemem, egy szobában feküdtem egy hatalmas ágy szélén. A jobb kezembe infúzió van, oldalra pillantok és egy lány fekszik mellettem a kezében valami papír. Kiveszem a kezéből, valami gyógyszer tájékoztatója volt, de a sötétben nem bírtam elolvasni így inkább tovább nézelődtem. A mellettem fekvő lány mellett még egy lány aludt. Aztán az ágy másik egy személyes ágyon még egy. Megpróbáltam felülni, de nagyon gyengének éreztem magam, így maradt az oldalra fekvés. Hirtelen valaki lehuppant  az ágy szélére, egy kedvesen mosolygó arc nézett felém.

-Jobban vagy? – suttogta Eli. 

-Fogjuk rá. – suttogtam én is rekedt hangon.

-Nagyon megijesztettél minket. Hirtelen azt se tudtuk mit csináljunk veled  mikor elájultál a kádban.

-Sajnálom.

-Azt hiszem ezt nem nekem kéne mondanod. Bár én is nagyon megijedtem, de a melletted alvó lány sokkal jobban aggódott. – oldalra pillantottam és végre megpillantottam Szandit. – Ő tudta elsőre, hogy mi baj, már amikor megjött látta, hogy valami nem lesz rendben. Amikor odajött hozzám, mondta, hogy valószínű ez lesz. Szólnod kellett volna.

-Tudom, de nem akartam elrontani az első esténket nálatok.

-Jaj te….nőszemély. – vigyorgott és elkezdte a kezemet simogatni. – Most aludj, itt maradok, amíg nem alszol.

-Egyébként, hogy hogy fent vagy? – kérdeztem csukott szemmel.

-Járőrözök. Mivel saját felelőséggel elhoztunk a kórházból óránként valaki mindig felkell,hogy megnézze hogy vagy. De épp most kapcsoltam le Krisztát és Hoont. Nem bírják ki egymás nélkül. – nevetett halkan.

-Ühüm. – dünnyögtem és már aludtam is, mint a bunda.

Reggel mikor felébredtem már senki nem volt a szobában. Eddig azt hittem otthon vagyok, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. De akkor hol vagyok? A falak halvány narancs sárga, bár inkább barack. A nagy ágy mellett egy kisebb, egy személyes ágy, ezen aludt este Kriszta. Vajon kinek az ágyában feküdhettem? Megfogtam a már majdnem ürese infúziós tasakot tartó kis fém szerkezetet és erőtlen lábaimat mozgásra bírtam. Ahogy felkeltem hirtelen Szöül tárult a szemem elé, egyszerre volt félelmetes és gyönyörű. Az ágy mellé egy aranyos macis mamusz volt kikészítve, belebújtam és kiléptem a tegnapról már ismerős folyosóra. Ezek szerint a fiúk lakásban vagyunk. Dongho és Kiseop szobájába lett kialakítva csaj lak az éjszakára. Kibotorkáltam a nappaliba és megláttam kis nyüzsgő családom. Dongho, Kiseop Zita és Szandi a tv-t nézték, Soohyun és Eli valami reggelit készített a díszes társaságnak. Kriszta és Hoon valami magazint olvastak, AJ és Kevin pedig a számítógép előtt ült.

-Jó reggelt! – szólaltam meg halkan. Mindenki felém nézett.

-Jó reggelt! – jött oda hozzám Soohyun és megölelt – Jobban vagy?

-Fogjuk rá. – megpróbálkoztam a mosolygással, de nem jött össze.

-Szia te kis beteg! – mondta Kiseop és dobott felém egy puszit. Zita a karjaimba szaladt, ha nincs ott Soohyun tuti elesünk.

-De jó, hogy felkeltél. Gyere egyél. – Zita az asztalhoz vezetett, ahol Kriszta üdvözlés képen megszorította a kezem. Lehuppantam mellé, valaki hátulról ismét a nyakamba borult.

-Annyira aggódtam. – Kevin édes hangja csilingelt a fülemben.

-Jól vagyok. – mondtam halkan és amennyire tudtam felé fordultam. Még bele se tudtam nézni a szemeibe, még meg se tudtam csodálni gyönyörű arcát, ajkai már ajkamat kutatták. Csókja most gyengéd és védelmező volt. Ahogy kivált a csókból, kezem után nyúlt és ujjait összefonta ujjaimmal. Végül oda jött az a személy, aki ha tudtam, hogy mérges rám mégis egész éjszaka mellettem volt és ápolt. Elengedtem Kevin kezét felálltam és a nyakába ugrottam.

-Annyira sajnálom. – mondtam halkan.

-Legközelebb ha rosszul vagy ne más érdekeit tartsd szem előtt. Ha beteg vagy beteg vagy. Nagyon aggódtam, hogy valami nagyobb bajod lesz. – suttogta Szandi. Kicsit eltolt magától és homlokomra nyomott egy anyai puszit. – ELLIII~ farkas éhes vagyok!- kiabálta ki a konyha irányába.

-Akkor gyere segíteni.  – jött a válasz.

-Most mennem kell, visszaadlak a lovagodnak. – mondta és segített vissza ülni Kevin mellé. Örültem, hogy nem haragudott rám, vagy ha haragudott is az a harag már elszállt. Fejemet ráhajtottam Kevin vállára és becsuktam a szemem. Szerelmem lassan simogatta a hátam és halkan dudorászott. 10 perc után Szandi és Eli két nagy tálcával jelent meg. Eli kezében a tálca tele volt apró kis tányérokkal és bögrékkel, a másik tálcán, zöldségek, egy hatalmas adag omlett és frissen gőzölgő kávé volt.

-Ez tartott olyan sokáig? – kérdezte Hoon.

-Eli mindent túl bonyolít. – jött Szandi válasza.

- Remélem tudjátok, hogy ilyenkor nagyon szeretlek titeket. – morgott Eli. Mindenki hangos nevetésbe tört ki, majd családiasan meg reggeliztünk.

Azt hittem ezt a lázat nem élem túl, de a körülöttem lévő emberek segítették a gyógyulásom. Egy teljes hétig voltam ágyhoz kötve. Mikor meggyógyultam megismételtük a vacsorát és végre eljuthattunk a desszertig, amit Eli csak az én kedvemért készített. Aranygaluska volt, isteni vaníla sodóval, ha az ember evett már életében finomat, akkor ez annál sokkal finomabb volt. Úgy érzem az életem kiegyensúlyozódott.