A következő címkéjű bejegyzések mutatása: One-shot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: One-shot. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 23., vasárnap

Impossible love


Mindig is tudtam, hogy veszélyes játékot űzök, de nem álltam le akkor, mikor még nem volt késő. Nem gondoltam bele az esetleges következményekbe. Nem hittem, hogy ez akár velem is megtörténhet és a végén teljesen magába szippanthat…
Kim Danbi vagyok. Legjobb barátnőmmel, Lim Dong Mei-el az üres dobozokkal teli szoba közepén álltunk teljesen belefeledkezve saját világunkba, mikor egy hang visszarántott minket a jelenbe:
- Meg van minden, hugica? – jött be hatalmas mosollyal az arcán bátyám, Jinhwan.
- Szerintem igen. – próbáltam magam is nyugtatni ezzel, hogy nem hagyunk itt semmit.  Vagy ha valami mégis maradna az nem olyan fontos és valószínű pótolható darab.
- Akkor indulás! A költöztető kocsi már útra kész. – húzott közelebb magához és kezét vállamon pihentetve sétáltunk ki eddigi otthonomból.
Mei a költöztetővel utazott, hogy élő GPS-e legyen a sofőrnek. Bátyám és én pedig autóval követtük őket.
- Ég veled ház! – integettem régi lakomnak, majd nagy levegőt fújtam ki. A kocsi halk berregéssel jelezte, hogy eddigi életem véget ért és egy új veszi kezdetét.

1 hét telt el azóta, hogy hátat fordítva régi életemnek új vizekre eveztem és legjobb barátnőmmel átköltöztünk bátyámhoz.  Ez idő alatt szoktuk az új környezetet, átiratkoztunk másik suliba, ami közelebb volt hozzánk, mint a régi és kipakolva teljesen magunk arcára formáltuk a kis zugot, amit kaptunk a lakásban. 
- B, te már megint henyélsz?- jött be Mei és Jinhwan. Igen, időközben Mei nagyon közel került a bátyámhoz, ami az én kedvemet eléggé lelombozta, így mikor ők elmentek valahova én mindig itthon maradtam. Nem akartam felesleges harmadik lenni, így nem rontottam a levegőt körülöttük, inkább egymagamban szomorkodtam.
- Igen. Baj? – fordultam a fal felé.
- Majd én beszélek vele. - mondta Mei.
- Nem vagyok rá kíváncsi. Sejtem mit akarsz mondani és nem érdekel.  Legyetek…
- B AZ ISTEN SZERELMÉRE MEGHALLGATNÁL VÉGRE?!- kezdett el üvölteni barátnőm.
- Azt hiszem, én most megyek. - hagyott magunkra a jelenleg nemkívánatos harmadik személy.
- Ti… együtt vagytok? – tettem fel egyből a kérdést. Nem kerteltem. Minek, hiszen a végén úgy is erre lettem volna kíváncsi.
- Mi?! Hogy én meg Jinhwan.. hahha… nem.
- Akkor mi ez a hirtelen közelség?
- Még ha be is jönne a kis törpe, akkor se jönnék össze vele.  Először is kicsit alacsony hozzám. – itt elmosolyodott, amitől nekem is egy félmosolyféleség húzódott a számra, ami inkább hasonlított egy grimaszra, mint egy mosolyra. – Másodszor. Sose jönnék össze a legjobb barátnőm szerelmével.
- Ennyire nyilvánvaló? – temettem kezembe arcom.  Mei vigasztalóan átölelt majd folytatta, mintha mi sem történt volna.
-  Harmadszor pedig már másé a szívem.
- Mi van?!
- Gyere , szedd össze magad és megmutatom. - lökött a fürdő felé.  Gyorsan letusoltam, megmostam a hajam és törölközőt magam köré csavarva kiléptem kis lakomba.
- Jinhwan?!
- Tudod B nekem is el kell valamit mondanom.
- Mondd. – léptem szekrényem elé. Kiválasztottam a ruhám és újra eltűntem az üvegajtó mögött.  – Mondhatod közben. Hallok mindent. – kiabáltam ki.
- A szemedbe szeretném mondani. – hallottam meg közeledő léptei hangját, így gyorsítottam tempómon és magamra rángattam a kezemben lévő cuccokat.
- Hallgatlak. - vágtam ki az ajtót és indultam volna meg az ágy felé, de megtorpantam, mert bátyám alig pár centire állt tőlem. Közelsége őrült tempóra késztette szívem és arcomon valami apró pírféleség jelenhetett meg. Nem voltam benne biztos, mert nem láttam magam, de éreztem, hogy ereimben vadul lüktet a vér.
- Beszeretnék neked mutatni valakit. – igen. Ez volt az a mondat, amitől sikerült az előbb még őrült tempóban dörömbölő testrészt darabokra törni.
- Nem vagyok rá kíváncsi. – zárkóztam vissza a fürdőbe. Elővettem a hajszárítót. A törölközőt, amibe a hajam volt csavarva a földre vágtam és elkezdtem szárítani hajkoronám, ezzel jelezve az ajtó túloldalán lévő személynek, hogy rá se vagyok kíváncsi.  Hosszú percekbe telt még csont szárazzá szárítottam és elviselhető formába vágtam hajam. Csak ezután voltam képes egy mosolyt erőltetve kilépni barlangomból, ahova már napok óta bezárkózva éltem. 
- Sziasztok. – köszöntem ki hangosan a fal mögül, majd mikor megláttam kik is vannak itt, igazi mosolyra húzódott szám és nagy léptekkel csökkentettem azt a pár centi távolságot, ami elválasztott az öt idiótától. 
-  Rég láttunk csajszi. – húzott ölébe Bobby, ahogy próbáltam helyet foglalni velük szemben a földön.
- Hát nem most találkoztunk az biztos. Mi van veletek?  Mesélje…- belém fagyott a szó, mikor megláttam Mei kinek az ölébe próbál éppen beleülni.  – Ohh… - adtam hangot csodálkozásomnak. 
-  Csukd össze.  Még belerepül valami. – bökött oldalba BI.
- Haha.
- Mi van ennyire lesokkolt? – kérdezte vigyorral az arcán Junhoe. – Ha nem egész nap a barlangodban éltél volna…- mondatát az éppen nyíló bejárati ajtó szakította félbe.
- A barátnőjével jön, igaz? – próbáltam fenntartani a látszatot, de nem igazán ment.  Őrült mód fájt, hogy megint hátba szúrt. De mit tehetett volna. Hiszen a tesója voltam. Nem sok idióta él a földön, aki a saját tesójába szeret bele.
- Gyere. – fogta meg kezem BI és húzott maga utána a szobámba.  Miután átléptünk a küszöbön Hanbin becsukta az ajtót és egyből a karjaiba zárt. Ezzel a kedves gesztussal próbálta elfeledtetni velem, hogy életem szerelme éppen kint nevetgél új kedvesével és ezzel a gesztussal próbálta jéggé fagyott szívem felmelegíteni.
- Itt maradsz velem? – törtem meg a közénk ékelődött csendet, közben ügyelve arra, hogy véletlenül se lépjem át azt a határt, amivel fájdalmat okoznék akár magamnak, akár neki. Tudtam, hogy ha most túl sokat kérek, később megbánom. Nem akartam, hogy Hanbin feleslegesen szenvedjen, azért, mert felejteni akartam és nem akartam, hogy később felelőtlen cselekedeteim miatt teljesen magával ragadjon a bűntudat, majd bekebelezve összeroppantson és darabokban köpjön vissza a valóságba.
- Persze. – szorított magához még jobban.  Arcom mellkasába fúrtam és próbáltam józanul gondolkozni, de jelen helyzetben nem tudtam. Közelsége lebénított, illata teljesen megbabonázott. Képtelen voltam józan eszem követni, irányítani testem. Túl nehéznek bizonyult a racionális dolgokat követni. Kezeim automatikusan mozdultak és a fiú derekára kulcsolódtak.  Felbátorodva ezen Hanbin állam alá nyúlt és megemelve fejem lassan közelíteni kezdett ajkaim felé.
- B figyelj… ohhh. – jött be Mei a szobába és mi, mint akiket rajtakaptak valamin úgy rebbentünk szét akár a pillangók, ha veszély fenyegeti őket.
- Igen? –léptem még egyet hátrébb.
- Nem láttad a kedvenc pulcsimat? – kérdezte lehajtott fejjel, mint aki bánja, hogy egy fontos pillanatot zavart meg, holott tudnia kellene, éppen a legjobbkor jött be, hogy ne okozzunk maradandó fájdalmat a másiknak, és, hogy ne lökjem még mélyebbre magam abba a bizonyos fekete lyukba, ahonnan így sincs lehetőség a kijutásra, csak egy halvány szikra jelzi, hogy van még remény a túlélésre.
- Tessék. - nyúltam egyből az első pamut anyag után, amit megpillantottam és barátnőm kezébe nyomva elsőként hagytam ott a kis helyiséget. Nem tudtam Mei éppen hova készült, vagy kivel akart menni, de úgy döntöttem, hogy vele megyek. Szükségem volt a friss levegőre, hogy agyam, mely egy pillanatra teljesen elborult lehetetlenné téve ezzel a gondolkozást, kitisztuljon és normális működésre lépjen újra.
- Hova megyünk? – kérdeztem a lakás előtt állva.
- Hát azt nem tudom te hova mész… - kezdte bunkón Junhoe , majd mikor Mei egy tockossal jutalmazta, hangnemet váltva folytatta. – Jól van csak viccelek. Mindjárt jönnek a többiek is, beülünk valahova.
- Ők is jönnek? – nem válaszoltak, csak halkan bólintottak egyet.
- Mehetünk hercegnőm? – csimpaszkodott rám Bobby, mikor az egész bagázs egy emberként kiesett az ajtón.
- Kalandra fel… vagyis ivásra fel. – indultam el Jiwonnal a nyakamban. Mivel már elég jártasak voltunk a városban és szinte mindent kipróbáltunk már, ezért nem kerestünk új helyet, hanem kedvenc beülősünk felé vettük az irányt egyből.
- Az első kört az utolsó állja. – kezdtünk el Bobbyval futni, amint megpillantottuk a hely nevével ellátott kis táblát az utcán.  Mindenki egyből őrült sprintbe kezdett, amint leesett neki, hogy a pénze múlik ezen és bizony egy üres pénztárcánál nincs rosszabb. Egyedül a csapat új üdvöskéje tipegett hátul értetlenül.
- Jól otthagytad. – tette Donghyuk Jinhwan vállára a kezét miután lihegve elfoglaltuk az egyik szabad boxot.
- Baszd ki. – ugrott fel egyből a kis törpe és kiment új kedvesért.
- Miért pont egy ilyen?!- kérdeztem meg hangosan és ugyan választ nem vártam kérdésemre, de a körülöttem lévők voltak olyan kedvesek , hogy egyből elkezdték ordibálni az okokat. – Tequilát szeretnénk. – intettem le mindenkit, hogy maradjanak csendbe, mikor Barbie baba megérkezett és időt se hagyva neki, hogy esetleg helyet tudjon foglalni egyből elküldtem, hogy hozhatja is nekünk az italt, de ahelyett, hogy ő indult volna meg Jinhwan lábai mozdultak.
- Nem te. – mutattam bátyámra, aki ugyan nem látta, mivel nekem háttal volt, de hangomra egyből megfordult és árgus szemekkel figyelte mi lesz mondandóm folytatása. – Te szépen itt maradsz. Ő fizet. – mozdítottam a mellette álló személyre ujjam, ezzel  kihangsúlyozva, hogy rá gondolok.
- De...
- Semmi de, Jinhwan! Mindenki átesett ezen… ja, de végülis igazad van, ha csak egy éjszakára kell tényleg nincs szüksége a beavatásra.  – Mindenki lefagyott egy pillanatra. Körülnéztem, de Jinhwan dühös tekinteténél én is leragadtam, ennek ellenére pillanatnyi félelmem, egyből átváltott dühbe. – Mi van? Beletrafáltam? Upsz.. akkor bocsi.
- Oké B, azt hiszem ennyi elég volt mára. Gyere menjünk. – fogta meg Hanbin a kezem és hazavitt mielőtt bármit is ihattam volna.


Reggel rossz szokásomhoz híven csak forgolódtam az ágyban. Nagy nyújtózkodásom közben nekiütköztem valaminek, amiről hirtelen nem tudtam mi az, hiszen fal nem lehetett.  Az ágy nem fal mellett van, akkor mégis micsoda.- gondolkoztam, majd lassan kinyitottam szemeim és egy mosolygós arc nézett vissza rám.
- Jó reggelt. – köszönt rekedtes hangján Hanbin.
- Neked is… Jézusom te mit keresel itt? – ültem fel hirtelen mikor is realizálódott bennem, hogy Hanbinnal, egy fiúval töltöttem egy ágyban az egész estét.
- Mindenki itt aludt. Junhoe Meinél, Donghyuk, Yunhyeong és Bobby a nappalin osztoztak és ide is kellett valaki.
- De miért nem Jinhwan szobájába mentél?
- Barbie baba is itt van.
- Nem mondod komolyan... – keltem ki az ágyból.
- Ha nem hiszel nekem, nézd…- de a mondat végét már nem értettem. Szinte rohantam Jinhwan szobájába, hogy minél előbb megbizonyosodjak arról, hogy Hanbin nem hazudott és nem is csak egy reggeli tréfa volt, hanem tényleg, halál komolyan mondta,a mit mondott. Kopogás nélkül törtem be bátyám szobájába, de senkit nem találtam elsőre, így rögtön fürdője felé kezdtem araszolgatni. Nem törődtem azzal ki van még bent a piciny helyiségben, egyből Jinhwanhoz mentem és hátulról öleltem magamhoz. Mellkasom csupasz hátának simult. Keze, mely eddig lezseren lógott, kezeim felé mozdultak és finoman simogatni kezdte a puha bőrt. Lapockái közé apró csókot hintettem és már fordítottam volna magam felé, de egy rikácsoló hang megszakította a meghitt pillanatot vagy máshogy nevezve a tökéletes színjátékot.
- Ti… jézusom ne mondd, hogy barátnőd van és ennek ellenére…- akadtak belé a szavak, mikor belé hasított a felismerés. Befejezetlen kérdésére nem válaszoltunk, csak csendben hallgattuk tovább kirohanását, végül a kád szélén ülő negyedik személy hangja tartotta vissza, mikor menekülni próbált.
- Ez nem volt szép tőled, B. – állt fel Donghyuk. Arcán a csalódottság jele mutatkozott, ami engem még mélyebbre lökött abban a bizonyos fekete lyukban, amiben tengődik már egy ideje. Fájt, hogy a saját hülyeségem miatt kellett látnom ezt az oldalát, és fájt, hogy újabb barátom fordított hátam nekem, akkor mikor egy mosolyuk képes lenne a fellegekbe reptetni.
- Ne vágj már ilyen értetlen fejet. – szóltam oda flegmán Barbie babának, majd további magyarázat nélkül hagytam őket magukra. Útközben nem szóltam senkihez se. Mindenkin átnéztem, mintha csak levegők vagy a lakás élettelen tartozékai lennének. Nem törődtem az aggódó, esetleg lesújtó pillantásokkal, a féltő, ámde érdeklődő kérdésekkel. Csak szótlanul, akár egy szellem vánszorogtam a szobámhoz és annak ellenére, hogy válaszolni szerettem volna legalább egy valamire, hogy jelezzem nem törtem össze teljesen, torkomon akadtak a kikívánkozó hangok, de nem álltam meg, hogy szemükbe nézve erőt gyűjtsek és egy biztató mosolyt küldjek feléjük.  Kezeimet remegve tettem a kilincsre. Remegésem oka a magamba fojtott könnyek, amik egyből utat törtek maguknak, ahogy az ajtó becsukódott.  Lábaim gyengeséget mutatva összerogytak és, mint egy zsák csúsztam le az ajtó mentén. Fejem térdeimre hajtva sírtam hangtalanul, majd mikor már könnycsatornáim teljesen kiszáradtak erőt véve magamon átcsoszogtam ágyamhoz és összekuporodva az ajtóra meredve vártam, hogy valaki bejöjjön.  Egyetlen apró kis kopogásra vártam valakitől. Valakitől, akivel a tegnapi nap folyamán majdnem közelebbi kapcsolatot létesítettek ajkaim és reggel bőre finom illatára ébredve , mosolygós arcának látványa üdvözölt. Majd rekedtes hangján elhangzó reggeli köszönés  aranyozta be a napom.  Vártam. Kétségbeesve szorongattam párnámat, ami bőrének illatát teljesen magába szippantva emlékeztetett a reggelre. Arra a néhány pillanatra, amikor őszintén tudtam volna mosolyogni.  Feltörekvő könnyeimet magamba fojtva egyre csak arra vártam, hogy betoppanjon az ajtón és egyetlenegy szóval, arcán elterülő mosollyal felbolygassa szomorú világom, de mindez csak káprázat volt , hiszen ujjai nem érintették a fadarabot és lábai nem lépték át a küszöböt.  Nem keresett… Megijedtem, de tovább fűztem reményeim, eredmény nélkül. Hiszen hol van ilyenkor a legjobb barát, aki tűzön-vízen átmegy, ha szükség van rá. – tettem fel magamnak a kérdést. Majd szomorúan választ kreálva magamnak gördült ki újabb könnycsepp vörössé vált szemeimből.  Mikor az ember a legnagyobb gödörben van és érzi, hogy nincs menekvés hátat fordítva a magányra utal és nem törődve a következményekkel messzire taszít magától…
Egyetlen mentsváram a testvérem volt, aki mindig mellettem van, ha kell, de azt hiszem most túllőttem minden célon. Sokszor játszottam már tüzes labdával, de most tényleg megégettem magam. Az a pillantás, amivel utoljára rám nézett mindent elárult, az a megvető és csalódottságot sugárzó szemek… Ennek ellenére utolsó reményszálam mégis hozzáfűztem. Őt vártam, hogy jöjjön és kirángasson a szakadék széléről, megmentsen a lezuhanástól, a biztos haláltól, de nem jött. Senki sem jött. Egy árva lélek se járt a szobám közelében. Csak kint röhögtek és élvezték az életet nélkülem. Aztán a nevetést felváltotta a halk susmorgás, majd teljesen csend lett. Ki akartam menni megnézni, hogy mi folyik az ajtó mögött, de nem vett rá a lélek, hogy felkeljek.  De nem is kellett. Pillanatok múlva egy köszönés hangzott el. Egy női hang, ami a pokol mély bugyraiba kerget, ha újra meg kell hallanom. De a köszönés itt nem maradt abba. A fiúk egyesével jó hangosan köszöntek el barátnőmtől. Utolsó előttiként ment el Jinhwan és utolsóként gondolom Junhoe, mert a köszönés helyett egy halk sokat sejtető cuppogást hallottam, majd az ajtó csukódását jelezve, hogy már csak ketten vagyunk a lakásba. Reménykedtem, hogy Mei végre bejön, de nem. Barátnője helyett a porszívó társaságát élvezte, majd a telefonjáét és valaki más bajait hallgatta. Gondoltam ezután már jöhetek én, de nem. Megint csalódnom kellett. Mei ahelyett, hogy velem foglalkozott volna inkább újra magamra hagyott. Ő is elment a lakásból. Teljesen egyedül maradtam, mégse voltam képes kimenni kis zugomból.  Sokáig tengődtem egyedül gondolataimba merülve az üres lakásban. Sokáig forgolódtam a nagy ágyban és vártam, hogy végre történjen valami, de semmi sem változott azon kívül, hogy pilláim egyre többször csukódtak le, majd végül elnyomott az álom.  Nem tudom mikor aludtam el és, hogy pontosan mennyit jártam az üres feketeségben, ami álom helyett jutott nekem, de egyszer csak szemeim kipattantak. Zihálva ültem fel az ágyon. Nem tudtam mi van velem. Megijedtem, hiszen semmit nem álmodtam. A feketeségen kívül semmi más nem jut nekem mostanában és ez most se volt másképp, akkor mégis miért?! Kikeltem ágyamból és ajtóm felé vettem az irányt, hogy kimenjek és egy kis folyadékot juttassak szervezetembe. Már a kilincsen volt a kezem, mikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Automatikusan összerezzentem és ahelyett, hogy lenyomtam volna a fém tárgyat ujjaim lecsúsztak és lezseren estek testem mellé. Mei jött haza, de nem törődött velem. Még annyit se mondott, hogy hazajött, egy szia se csúszott ki a száján. Mintha meghaltam volna. Senkit nem érdekelt, hogy mi van velem, hogy egyáltalán még lélegzem-e.  Ujjaimat tördeltem miközben fel-alá járkáltam a szobában.  Az ajtón keresztül hallgattam, hogy mi folyik odakint, de semmit nem hallottam. Mei, amilyen halkan hazajött, olyan csendben volt végig. Abban se lehettem biztos, hogy még mindig  itthon van. Aztán hirtelen kulcsok zörgése ütötte meg a fülem. Rátapadtam az ajtóra, hogy halljam ki az.
- Mei itthon vagy?- hallottam meg bátyám hangját. Egy újabb tör landolt a már így is összetört szívembe. Testem egyből reagált is rá. Mint egy vadállat rontottam ki a szobából. Féltékeny voltam. Féltékeny a saját barátnőmre, hogy a testvéremet jobban érdekli mi van vele, mint a saját húgával.
- Na végre, már azt hittük sose jössz ki. - mosolygott rám Mei, majd szemeim átvezettem bátyáméra, akinek szintén görbére húzódott szája.  Ez az arc volt, ami miatt végleg összetörtem. Ha akkor valaki megkérdezi mire gondoltam nem tudnék rá válaszolni. Hogy miért is? Mert még a saját nevemet se tudtam abban a pillanatban. Szemeimmel nem láttam semmit, füleim nem érzékeltek semmit és orromon semmilyen illat, szag vagy bűz nem jött át. Abban a pillanatban nem léteztem, ahogy akkor sem mikor egy hang visszarángatott a rideg  valóságba.
- B, te mit csinálsz itt…pizsamában? – kérdezte aggódva Bobby.  Képtelen voltam válaszolni. Nem jöttek szavak a számra, egy nem tudomot se voltam képes kinyögni, hogy megnyugtassam. Olyan érzés volt, mintha hangszálaimat ezer éve nem használtam volna. Akár egy öreg berozsdásodott hangszer, ami soha nem lesz képes újra tisztán megszólalni. – Jól vagy?  Szóljak Jinhwannak? Biztos aggódik érted…
- Dehogy. – válaszoltam, de hangom furcsán csengett. Régen életvidáman, mosolyogva tudtam kommunikálni bárkivel, de hangom életét vesztette. Olyan volt, mintha nem is én beszélnék,mintha egy teljesen más ember lenne itt. De nem.
- Miért? Történt valami? – továbbra se válaszoltam.  Féltem. Megijedtem, hogy mi van ha elmondom neki és megutál.  Hiszen tudja, vagyis gondolom, hogy tudja mit érez irántam Hanbin.
- Megbízhatok benned annyira, hogy ne lökj el magadtól?
- Sose tudnálak ellökni magamtól, B. – ölelt magához szorosan.
- Soha nem fogsz belém rúgni és magamra hagyni?
- Soha.
- Megígéred? – váltam ki karjai közül és kisujjamat nyújtottam neki.
- Megígérem. – fogadta el. Majd nyitott kabátjával körbecsavarta a már félig átfagyott testemet. Mosoly húzódott arcomra. Egy őszinte mosoly, amit Bobby igaz, baráti szeretetének köszönhetek.  Erősen kapaszkodtam derekába,homlokom pedig a mellkasának támasztottam.
- Beszélni is fogsz, vagy csak állunk itt?- mondta. Álla a fejem búbján pihent.
- Fel kell készüljek rá.
- Oké Baby. Időnk, mint a tenger, úgyis megvárnak a vacsorával. – mosolyognom kellett ezen a kijelentésen. Egy pár perc telhetett el, mély levegőt vettem és beszélni kezdtem.
- Bobby… Én…Én szerelmes vagyok Jinhwanba.
- TESSÉK??!!- jött egy ismerős hang a hátam mögül. Azonnal elengedtem a fűtőtestem, hogy a hang irányába tudjak fordulni.
- Yun…- néztem az értetlen fiú szemeibe.
- Ő a testvéred.
- A szerelmet nem lehet kontrollálni. – próbáltam elrejtőzni. Megijedtem. Féltem, hogy Yunhyeong hátat fordít nekem.
Yun rohanni kezdett, Bobby leguggolt elém és sietettet, hogy ugorjak a hátára, amint rajta voltam futni kezdett.
- Leesek. – remegő hangom alig hallottam.
- Kapaszkodj. Nyugi, megelőzöm. – mondta, kicsit feljebb dobott, amitől egy halk sikítás szakadt ki belőlem. Jobban körbe fogtam nyakát, arcom tarkójához hajtottam, hogy a szél és az időközben cseperegni kezdő eső ne ártson.
A lakásunk ajtaja már tárva nyitva volt, Bobby lecsúsztatott a hátán és cipőjét lerúgva, maga után húzva csörtetett a nappaliba.  Nem volt ott mindenki, Mei és Jinhwan nem voltak a szobában.  Hirtelen Yun jött ki bátyám szobájából fal fehér arccal. Rám nézett, aztán undorodva elment.
- Mi folyik itt?- Hanbin rekedtes hangja a kanapé felől megijesztett. Egy hangos ajtócsapódásra és hangos kiabálásra lettünk figyelmesek.
- Mei nem szokott kiabálni…- suttogta nekem Bobby, keze jobban szorította az enyémet. Nem hallottuk, hogy mit mond, csak annyit, hogy éppen nagyon szidja a bent lévő fiút. Junhoe felállt és akcióba akart lendülni, de megállítottam.
- Ne menj be. – szabad kezem a mellkasára tettem, ezzel visszatartva Őt.
- Eressz. – csuklóm köré fonta ujjait és elcsapta a kezem, de éppen abban a pillanatban vágódott ki az ajtó.  Barátnőm szemei könnyekkel teltek meg, sminkje elfolyt. Nagyon mérges lehet, hogy ha sírt is.
- Itt maradsz!- kiabált be Jinhwannak. – Te pedig bemész és lerendezed végre ezt az egészet. – mutatott felém, majd szétválasztotta a kezünket Bobbyéval.
- Mei…- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Menj, beszélj vele. – hangja újra halk volt, bár a sírástól rekedt, szemei pedig duzzadtak és vörösek voltak. Magamhoz húztam, de ahelyett, hogy erősen megölelt volna, a szobába lökött, majd ránk csukta az ajtót.
Az ágyon hangosan szipogva ült Jinhwan, arcát kezébe temetve, folyamatosan ismételgette, hogy ’ miért? ’.
- Itt vagyok. – suttogtam. Felnézett és féloldalas mosoly ült ki arcára.
- Tudom, hogy mit érzel. De a testvérem vagy, az egyetlen húgom. – szemeim könnyek kezdték szurkálni. Ám nem várt fordulat következett.  Megragadta a csuklóm, amin még Junhoe ujjainak nyomai vöröslöttek, majd maga alá gyűrve az ágyban találtam magam. Aztán végre eljött a pillanat, amire évek óta vártam. Puha ajkai finoman érintették enyéimet.  Teljesen megfeledkeztem világomról.  Átadtam magam a pillanatnak. Kezeim, melyek eddig lefagyva pihentek az ágyon, lassan mozogni kezdtek és rákulcsolódtak Jinhwan nyakára, ezzel közelebb húzva a fiút magamhoz.  Nyelvével lassan végignyalt alsó párnámon bebocsátást kérve.  Halk sóhaj kíséretében nyíltak szét eddig csukott ajkaim, így utat engedve neki. Nyelve vad táncba hívta enyémet.  Csókja édes volt és mámorító.  Ajkai puhák és finomak voltak. Soha nem hittem, hogy egyszer majd így imádhatom őt.
- Jinhwan. – nyöszörögtem halkan mikor lábait lábaim közé csúsztatta  ás lassan súrolta testem legérzékenyebb pontját. Lejjebb csúszott és nyakam kezdte ostromolni. Minden egyes csókja perzselte bőröm. Élveztem, ahogy kényeztetett, de én se tétlenkedtem sokáig.  Kezeim, melyek eddig lezseren pihentek a takarón útnak indultak. Ujjaimmal végig simítottam hátán, majd derekánál megállva pólója alá nyúltam és finoman érintve a puha bőrt szántottam végig hátát.  Mikor újra nadrágja korcához értem félve megragadtam pólója alját és kibújtattam belőle, miközben ő kedvesen mosolygott felém és bátorításként újabb csókba húzott.  Keze lassan felcsúszott hasfalamon, ami apró nevetést váltott ki belőlem.  Elmosolyodott és egy apró csók mellett szabadított meg pólómtól, majd melleimnél megállva lassan ingerelt tovább. Lábammal lehúztam róla a nadrágot, amitől kuncogni kezdett.
- Vad vagy. Teljesen az ellentétem. Szeretlek. – miközben beszélt megszabadított nadrágomtól és az összes felesleges ruhadarabtól, ami még testemet takarta. Lefagyott egy pillanatra mikor meglátott, de ez nem zökkentette ki. Nyakamhoz hajolt és apró csókokkal ajándékozott miközben keze lent tevékenykedett.  Halkan sóhajtoztam alatta.  Keze után nyúltam.
- Akarlakh. – suttogtam fülébe. Ujjait magával váltotta fel. Bejáratomnál körözött, majd lassan belém csúszott volna, ha nem állítom meg.
- Ugye húztál gumit? – fejem felett átnyúlt az éjjeliszekrényhez és pillanatok múlva egy kis csörgés után újra közelemben éreztem. De most más volt. Érintése nem gyengédségről árulkodott, hanem egy vadállatét tükrözte. Ennek ellenére vártam, hogy ügyelve rám lassan, porcelánként kezelve tesz magáévá, de nem. Mielőtt bármi is történhetett volna kulcscsontomon végignyalt, majd nyakamat kezdte finoman harapdálni és végül ajkaimra tapadt. Követelőző csókja teljesen feltüzelt. Égtem a vágytól, hogy végre magamban érezhessem. Képtelen voltam tovább várni. Csípőmet megemelve jeleztem, hogy haladjon. Ezt a pillanatot választotta. Egy durva lökéssel merült el bennem teljes hosszúval.  Hangosan sikítani akartam, de szája egyből befogta enyémet . Vadul csókolt miközben lent akcióba lendült.  Időm nem jutott arra, hogy hangot adjak mennyire tetszik az, amit csinál. Jinhwan közben ügyelt arra is, hogy a kint lévő személyek semmit ne halljanak. Hol kezével, hol pedig puha párnáival foglalta le ajkaimat és nem engedett ki semmilyen hangot.  Éreztem, hogy közel vagyok a véghez, ahogy Jinhwan is. Lassítani kezdett, én mégis csillagokat láttam jól irányzott lökései miatt. Már nem volt sok hátra. Egy utolsó és a gyönyör hullámai utolértek. Miután mindketten elértük a csúcsot, lihegve borult rám. Szorosan öleltem magamhoz és vártam, hogy légzésem visszaálljon a normálisra.  
- El sem hiszem, hogy ezt tettük. –motyogtam a plafont bámulva, de nem engedtem el. Ő a derekam köré fonódva kuncogott és melleimen pihent.
- Kell egy forró csoki.
- Csinálj nekem is. –észre se vettem, hogy még mindig bennem volt, csak mikor kihúzódott éreztem ürességet magamban.
- Jól vagy? – kérdezte és a hajammal kezdett játszani.
- Repetázni szeretnék.
- A forró csoki után talán kaphatsz. – mondta és apró puszit nyomott az orromra.  Kimásztam az ágyból, felvettem a nadrágom és testvérem egyik földre dobott pulcsiját. A lakásban csönd volt és sötét, csupán a konyhában égett a villany. Mei a konyhapulton épp egy bögrét szorongatott. Arcán hatalmas vigyor jelent meg, amikor meglátott. Egyből leesett neki mi történt a zárt ajtó mögött.
-Mei. –szóltam utána. Hanbin?
- Túl fogja élni. Ne aggódj. Haza mentek.
- Mindenki? – bólintott, majd eltűnt a sötétben. Magamhoz vettem a két bögrét, ami a pulton hevert gazdáira várva és bevittem a szobába, ahol egy édesen vigyorgó törpe várt engem.
                                                                                                                                            


2013. június 16., vasárnap

Réka: Time of dying

Nem tudom hogyan is kezdődött az egész vagy, hogy mikor is volt pontosan, csak azt tudom, hogy évekkel ezelőtt történt minden, mint egy fura álom.  Egy véletlen, mely fenekestül felforgatta az életem. Minden megváltozott azután, hogy találkoztunk, hogy beléptünk egymás életbe, hogy az egyik legfontosabb helyet foglaltuk el a másik szívében…

 Első találkozás~

Első napos gyakornokként rohangáltam a hatalmas épületben. Fejvesztve kerestem a termet, ami a lapokon szerepelt, de rá kellett jönnöm, hogy baromi rossz helyen járok. Elindultam másfelé hátha megtalálom a kezdőknek kijelölt termet. A portán azt mondták, ha zenét hallok akkor csak jó helyen lehetek. Sokáig bóklásztam mikor halk zene ütötte meg füleim. Gyors léptekkel mentem az ajtóhoz ahonnan kellemes ritmus szűrődött ki. Kezemet a fém kilincsre tettem és lassan lenyomva beléptem a terembe. Telefonom, melyet eddig görcsösen szorítottam, kihullott fehérré vált ujjaim közül és hangos puffanással  esett darabokra a padlón. 
- Bocsánat. – hajoltam meg és kezdtem el azonnal összeszedni a földön heverő cuccom.
- Bocsánat? Ennyit vagy képes kinyögni?!- akadt ki az egyik, aki a teremből volt. Nem néztem fel csak csendben szedegettem telefonom darabjait.  Mikor az összes alkatrész a kezemben volt, mélyen meghajolva egy halk bocsánat kérés közepette fordultam volna hátra és mentem volna ki, de a padló helyett valaki lábára léptem rá, aki nem törődve az egésszel  beszélni kezdett.
- Bocsánat a késésért. – húzta ki lábát enyém alól , mellém lépett és meghajolt.
- Ma mindenki csak bocsánatot tud kérni?!- kérdezte az előző srác ugyanolyan hangnemben mikor én zavartam meg a próbát.
- Mi baja van?- kérdezte a többieket bámulva a mellettem álló egyed. Nem vártam tovább. Ránéztem és halkan megszólaltam.
- Mianhae.- mondtam neki és kimentem a teremből.

Barátok ~

Ebédszünetben felszöktem a tetőre, mint ahogy az iskolában is csináltam, ha egyedül szerettem volna lenni.  Ahogy a lágy szellő simogattam bőröm és a nap gyenge sugarai melegítették a testem mindig nyugodtságba burkolózott elmém. Gondolataim nem háborúztak egymással.  Nyugodtan pihentek, mint ahogy a kisgyermek édesdeden szuszog, ha elfáradt.  Ilyenkor nem törődtem semmivel és senkivel. Nem érdekelt a lányok örökös hisztije, hogy nekik ez fáj vagy ilyen meg olyan problémájuk van. Meg, hogy belezúgtak az egyik traneebe de ő rájuk se hederít.  Elegem volt a folytonos nyavalygásukból.  Egy hónapja ismerem őket, de már most utálom a felét.
- Min gondolkodsz?- hallottam egy mély hangot közelebbről.
- Semmin. - húztam fel térdeimet és karjaimat összekulcsolva rajta fejem rádöntöttem.
- Nekem nem úgy tűnik. Na nyögd ki kislány mi bánt. - ült le mellém és arcom elé tartott egy doboz üdítőt. 
- Köszönöm. - nyúltam a hideg dobozért. Sóhajtva kinyitottam, ittam egy kortyot és mesélni kezdtem. először meg se akartam szólalni, aztán egy üdítővel levett a lábamról és mindent kikotyogtam neki. Ő mosolyogva hallgatott végig mindent és néha helyeselt pár bólintással és közbeékelt mondattal, hogy figyel rám. Órákat beszélgettünk miután kipanaszkodtam magam.  Az egész épület már minket keresett, de nem törődtünk azzal, hogy neveinket kiáltva talán fejveszte rohangálnak a hatalmas épületben két kis álmaiért küzdő gyakornokot keresve, csak ültünk tovább a hűs levegőn és beszélgettünk… Barátok lettünk.

Barátság extrákkal~

Nem tudom mennyit ittam aznap este, de azt tudom, hogy volt már bennem rendesen pia. Ha megszondáztattak  volna nem alkoholt találnak a vérembe, hanem vért az alkoholomban, ennek ellenére tisztán emlékszem mindenre. A debüt utáni partiról mentünk haza, bár én nem otthon kötöttem ki, hanem nála.  Beérve a tömb ház kapuján egyből egymásnak estünk. Vadul faltuk a másik ajkát.  Közben felértünk lakásához. Ajtójának döntve kereste zsebeiben a kulcsokat. Mikor megtalálta a zárhoz hajolva próbált bele találni. Amin a kulcs benne volt a lyukba elfordítottam közben nyakamra egy apró puszit lehelt. Az ajtó, aminek eddig támaszkodtam eltűnt hátam mögül. Mellkasának dőltem és hallgattam gyors szívdobogását. De nem sokáig tartott eme elfoglaltságom. Térdhajlataimnál kezeket éreztem, majd pillanatokkal később egy puha bevetetlen ágyon landoltam.  Magamra rántottam a szobában lévő másik személyt és ajkainkkal azonnal eggyé forrtak.  Nyelvével végignyalt puha párnaimon. Résnyire kinyitva számat keringőre hívtam nyelvét. Vad táncot jártak. Kezeimet pólója alá vezettem és körmeimmel végigsimítottam hátán felhúzva közben pólóját. Ő sem tétlenkedett. Elvált ajkaimtól és nyakam kezdte ostromolni, közben szabad kezével felhúzta pólóm végigsimítva hasamon.  Beleremegtem hosszú ujjainak érintésébe és hajába túrva újabb csókba invitáltam formás ajkait.  Közben lehámoztuk egymás fölöslegessé vált fölsőjét. Magam alá gyűrve nemesebbik felén foglaltam helyét és meztelen felsőtestét kezdtem kényeztetni.  Ujjaim hegyével bebarangoltam az egészet, majd puszikkal leptem el. Finoman kulcscsontjába haraptam és végignyalva felsőtestén nadrágja gombjával kezdtem bíbelődni.  Lehúztam róla farmerját és az ágy mellé dobva felkúsztam ajkaihoz.  Átfordított minket és visszavette az irányítást. Végigsimított fehérnemű mögé bújt melleimen, majd kicsit megemelt, a kapcsot kipattintva megszabadított melltartómtól. Végignyalt fedetlen domborulataimon majd mini szoknyámat lerántotta rólam és legérzékenyebb pontomhoz ért. Halk sóhaj szaladt ki ajkaim közül. Vártam további ténykedését de megállt. Kezeimet nyaka köré csavartam és lehúztam magamhoz. Végignyaltam puha ajkain és fölé kerekedve boxeren keresztül végignyaltam dudorán. Fogai közül halk morgás hallatott. Tudtam, hogy élvezni ha tovább mennék, de megálltam. Felette térdelve vártam mit lép erre. Pillanatokkal később megszabadított utolsó ruhaneműmtől. Ujjaival bejáratomnál körözött, közben kaján vigyora közben végignyalt felső ajkán és lehajolt hozzám. Gyengéd csókot lehelt számra közben egyik ujját belém vezette. Pillanatok múlva csatlakozott az előzőhöz még egy. Velük játszadozott egy darabig közben melleimet ostromolta nyelvével. Egy idő után megelégeltem a dolgot. Boxere korcához nyúltam és elkezdtem lefele tolni. Vette a lapot. Ujjait kihúzta belőlem, nadrágjától a másodperc töredék része alatt szabadult meg. Farmere zsebében kutakodott, majd megtalálva az óvszert magára húzta és lábaim közé helyezkedett. Kulcscsontomra lágy csókot hintett, majd ajkaimra marva elmerült bennem…

Vége~

Évek teltek el azóta az este óta, mégse tudom kiverni fejemből.   A mai napig képes vagyok ugyanolyan intenzivitással átélni azt az éjszakát, még ha hónapok óta nem is találkoztam vele. Talán fél éve láttam utoljára. Nem tudom pontosan. Az elején még számoltam a napokat, amiket külön töltöttünk, de egy idő után feladtam és beletörődtem abba, hogy ha rajta múlik soha nem láthatom, soha nem feküdhetek a karjaiban, nem csókolhatom puha ajkait és nem hallhatom mélyen csilingelő hangját, amikor hozzám beszél. 
- Rory. – hozott vissza a jelenbe Mirae. Kérdőn pillantottam rá.
- Figyeltél?- nemlegesen megráztam fejem és az orvos felé fordultam. Újra belekezdett mondandójába, de szavai nem jutottak el hozzám. Nem akartam őket hallani. Nem akartam tudni mennyi időm van még hátra. 

Elhagyva a kórházat előbbi feszült énem eltűnt és mosolyogva lépteltem a temérdek ember között. Mirae csak csendben sétált mellettem korom tekintettel. 
- Mi  a baj ?- kérdeztem mikor pirosra váltott a lámpa.
- Végig nem figyeltél igaz?
- Nem. 
- Hogy vagy képes ilyen jól kezelni? 
- Élni akarok.  Vele vagy nélküle, de élni akarok.  Igen összetörtem mikor közvetlen azután tudtam meg, hogy az ügynökség eltiltott minket egymástól.  De élnem kell, ha még viszont akarom látni. – indultam meg a zöldre váltott lámpa láttán. 

Hónapok teltek el azóta a beszélgetés óta és az állapotom egyre csak romlott, mégsem adtam fel. Küzdöttem. Foggal körömmel harcoltam ellene, de éreztem, hogy képtelen vagyok felülkerekedni rajta, ha most nem is, de egy idő felemészt az élet. A lakásom nappalijában ültem gondolataimba merülve. 
- Mirae - üvöltöttem barátnőm nevét. 
-  Mondjad. - sietett le az emeletről. 
- Van még egy valami, amit meg akarok tenni. Segítesz?- néztem rá kérlelően. Bólintással és egy halvány mosollyal jelezte beleegyezését.

Egy héttel később a munkahelyen díszcsarnokában álltam. Ujjaimmal görcsösen szorítottam a mikrofon. Hallottam, ahogy az összes itt dolgozó a függöny túloldalán a sötétben suttog nem értve miért lettek ide hívva, majd percekkel később halk zene szólalt meg . Egy kellemes dallam csendült fel ellazítva a teremben összegyűlő tömeget. Mikor vége lett az előbbi lágy dallamnak hangos rock zene indult el mindenkire a frászt hozva. A függönyt elhúzták és kis fénnyel megvilágítva a színpadszerűséget amin álltam.  Számhoz emeltem és rekedtes hangomon énekelni kezdtem. 

On the ground I lay
Motionless in pain
I can see my life flashing before my eyes…
Did I fall asleep
Is this all a dream
Wake me up, I'm living a nightmare.- fejem lehajtva küzdöttem könnyeim ellen de a következő sornál utat törtek maguknak.

On this bed I lay
Losing everything
I can see my life passing me by
Was it all too much
Or just not enough
Wake me up, I'm living a nightmare. – a dalt folytatva jöttem rá, hogy mennyire hiányzik és előbbi kibuggyanó könnyeim letörölve fejeztem be a dalt. 

I will not die, I'll wait here for you
I feel alive, when you're beside me
I will not die, I'll wait here for you
In my time of dying…

Szó nélkül rohantam ki a teremből. Elakartam neki mondani mennyire szeretem, de nem akartam neki fájdalmat okozni. Nem akartam teljesen összetörni. Könnyek áztatta arccal futottam át a zebrán. Csak a dudaszó állított meg. Oldalra fordulva vártam, hogy közelebb érjen. Nem mozdultam. Képtelen voltam akár csak egy milliméter felemelni lábaim. A hátam mögül hangos kiáltásokat hallottam.  Hátrafordultam és aggódó tekinteteket láttam. Halvány mosoly kúszott arcommal., mikor láttam mennyien féltenek, de már késő volt. Az autó, mely őrült sebességgel tartott lassan elért és átgázolva rajtam hajtott tovább. Az ütközés előtti pillanatban szerelmem szemeibe néztem és halkan elmondtam azt a mondatot, amit fél éve akarok.
- Szeretlek Chanyeol….

2013. május 7., kedd

Réka: Malaysian Trip


Reggel a telefonom iszonyat hangos berregésére keltem. Utáltam , ha korán kellett kelnem. Egyszerűen képtelen voltam rá, így először figyelmen kívül hagytam a zenét, ami bejárta az egész szobát, de a vonal túlsó végén lévő egyed nagyon kitartónak tűnt. Ha abbamaradt, a most fülsüketítőnek minősült zene, pár másodperc múlva újra elölről kezdődött és egyre hangosabb volt. Erőt vettem magamon és szemeimet piciny csíknyira kinyitva elkezdtem keresni az üvöltő tárgyat.
- Yeoboseyo.- szóltam bele rekedtes hangomon.
- Rory?- kérdezte egy mély hang a telefonban.
- Igen. Én vagyok.- ültem fel és próbáltam normális hangszínemen válaszolni, de nem nagyon sikerült. Legjobb barátnőm Sae főnöke hívott, aki betegségre hivatkozva nem tud a fiúkkal utazni Malajziára és mint mindig nekem kéne beugranom helyette. Nem voltam ellenemre a dolog, úgy is utazgatni támadt kedvem a héten, de egyedül nem jó. Megkérdeztem mikorra kell elkészülnöm és a „ körülbelül fél órám van” mondat után egy szó nélkül lecsaptam a telefont és nekiláttam a pakolásnak. Tíz percbe telt mire mindent megtaláltam és az ágyamra dobáltam. Megkerestem a kedvenc bőröndöm és úgy, ahogy voltak a cuccok belehajigáltam, majd nagy nehezen behúztam a cipzárját. A fürdőm felé vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam picit. Megmosakodtam, felkötöttem a hajam és egy gyors sminket is feldobtam. Vészhelyzet esetére az összes kellékemet eltettem, ami itthon akadt és útra készen álltam az ajtómban, mintha az magától kinyitódna, de be kellett látnom, hogy a bámulással semmire se megyek.  Levettem felakasztott kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Kivittem cuccaimat és bezárva a lakást az épület elé sétáltam és vártam, csak azt nem tudom mire, mivel nem beszéltem meg, hogy értem jönnek vagy nekem kell hozzájuk menni csak… fogalmam sincs hol van a hozzájuk, mivel a munkán kívül soha nem találkoztam velük. Telefonomat kerestem lázasan mikor is felcsörrent így jelezve hol is van. Meg se néztem ki hívhat azonnal fülemhez emeltem és beleszóltam. Helyszín egyeztetés után cuccaimat megragadva elindultam az én kicsikém felé.  Kinyitottam ajtaját , betettem hátra a cuccaimat. A kulcsot a lyukba helyezve elfordítottam és a motor hangos zúgásával jelezte, hogy indulásra kész az én szépségem. Lassan kitolattam a szűk parkolóból és rálépve a gázra elindultam célom felé. Nem telt el sok idő és már a motorháztetőnek támaszkodva vártam őket a reptér melletti kisebb parkolóban, ahol nem kell attól félni, hogy a rajongók szétszedik az embert… Odasétáltam az ajtó mellé, benyúltam a lehúzott ablakom és napszemüveget kezembe véve visszasétáltam előbbi helyemre.  Feltettem a kis fényfogót és lehunyva szemem élveztem ahogy a lágy szellő játszadozik, a Nap még gyengécske sugarai melengetik bőröm. Teljesen megfeledkeztem a külvilágról csak élveztem eme természet adta gyengéd érintéseket, de egy kellemesen mély hang megzavart.
- Gyere nyanya ne most élvezkedj. – kinyitottam szemeimet.
- Nyanya?!..az anyád úristenit, tee... - ugrottam le az ezüst motorháztetőről és kerestem a hang tulajdonosát. Mikor megtaláltam a vékony fiút, mosolyra húzódott szám. Éppen táskáimmal bibelődött. - Majd én viszem őket. – sétáltam mellé és magamra aggattam az összes dolgom. - Mehetünk. - zártam le a kocsit és vágtam zsebre a kulcsot…


- Gyere már. – sürgetett Sam, hogy haladjak a csomagjaim összeszedésével.
- Várjatok már egy percet. - mondtam nekik és már futottam is utánuk, mert voltak olyan rendesek és képesek lettek volna otthagyni a reptéren a csomagfelvevőnél. - Végülis, ha ennyire nem kellek még hazamehetek. - adtam hangot gondolataimnak  mikor, beértem őket. Teo mellém lépett és szó nélkül vett el tőlem egy táskát. – Nem azt mondtam, hogy lovagiaskodjatok csak annyit kérek, hogy ne hagyjatok már el. – nyúltam táskámért, de a bőrönd húzókája helyett Teo kezét fogtam meg. Arcomat azonnal elöntötte a pír és pár másodperc tétlenkedés után elrántottam kezem. Ő csak mosolyogva nézett rám, mintha semmi nem történt volna. Végülis igaz, semmi nem történt én még is úgy érzem, történt valami. Mikor puha bőréhez értem szívem kihagyott egy ütemet és a vér az arcomba szökött… Csendben kezemet simogatva, ahol bőröm érintkezett övével sétáltam mellettük.
- Na mi van megkukultál, nyanya?- fordult felém Teo.
- Nem.- lépdeltem el mellőle. Még az se zavart, hogy nyanyának szólított, pedig alapjáraton ezért legszívesebben kiherélném csórikámat, de most nem. Most nem izgatott ez az egész. Nagyon nem értettem saját magam.  Fura érzés kerített hatalmába és fogalmam se volt róla mi az, vagy miért éppen most jött ki. Azt végképp nem értettem miért attól, hogy hozzáértem puha bőréhez. Egy normális magyarázatot voltam képes agyamból kicsikarni, de rögtön el is vetettem ezt az eshetőséget. Képtelenség, hogy beleszerettem ebbe a gyagyinkába. Ő olyan számomra , mintha az idióta bátyám lenni, bár a báty szót túlzás rá használni, mert mindig ő kerül bajba és nekem kell kisegítenem mindenből…
- Valami baj van? - hozott vissza Yun hangja a való világba.
- Semmi. - ráztam meg fejem és mentem tovább, mint aki tudja merre kell menni és hogy hol is van egyáltalán holott semmit nem tudtam. – khm.. Yun, merre?- fordultam hátra.
- Előbb mondd el mi a baj.- lépett mellém a kis rocker palánta.
- De nincs semmi.- fordultam felé, hogy szemeibe tudjak nézni, de ismert már annyira, hogy tudja nem mondok igazat. - Majd, ha nem lesznek itt. – mutattam a másik két tagra. - akkor elmondom.
- Teo, igaz?- kérdezte halkan miután elindult.
- 응- lépdeltem mellé és csendben tettük meg az utat az autóig, ami elfurikázott minket a szállodába. Felcuccoltunk szobáinkba és kis pihenőre vonultunk vissza. Éppen dőltem volna le, mikor valaki kopogott ajtómon. Tudtam ki lehet az így csak kikiabáltam, mintha otthon lennék..
- Gyere.- mondtam és azonnal nyílt is az ajtó. Az ágyon ülve vártam, hogy Yun mikor ér be, de nem ő volt az. – Hát te?- kérdeztem a csapat idiótáját.
- Unatkozom.- ült le mellém.  Lábait felhúzta és fejét térdeire döntve kezdett el nézni.
- Menj és unatkozz a többiekkel. – dőltem el.
- Bealudtak. Naa,lécci Rory, ne legyél ilyen.- hajolt fölém és nézett rám kiskutya szemekkel. Nem tudtam ellenállni neki.
- Mit akarsz csinálni?- fordítottam el fejem.
- Nem tudom. – állt fel és húzott magával engem is. - Majd útközben kitaláljuk. - mosolygott és kirángatott az ajtón is. Bezárta és bekiabálva a többiekhez kimentünk az épületből. Teonak fogalma se volt arról merre megyünk, de azért ment a saját feje után. Az se izgatta, hogy lefényképezik, beszélni kezdenek a háta mögött és ujjal mutogatnak kezeinkre, amit a szálloda óta nem engedett el. Szinte az egész várost bejártuk pár óra alatt.
- Teo, menjünk vissza. - álltam meg egy picit, mert elfáradtam.
- Fáradt vagy?
- Az nem kifejezés. Hogy van neked még ennyi energiád?- vánszorogtam el a legközelebbi padhoz és leültem rá. Nem válaszolt csak mosolygott rám. Fél óráig ülhettünk ott síri csendben, mikor fülemhez hajolt.
- Jobb lenne menni. - suttogta és felállt. Most nem fogta meg a kezemet, nem is várt meg, csak ment előre, mintha én nem is lennék ott.  Követtem, de a pár méteres kezdeti távolságot megtartottam.  A szállodához érve megvárt. Csendben, levegőnek nézve mentem el mellette és zárkóztam be szobámba.  Első utam a fürdőbe vezetett. Megnyitottam a kádban a csapot és néztem, hogyan telik meg az egész vízzel, közben hallgattam a kopogást és reménykedtem benne, hogy minél hamarabb abbamarad.  Becsuktam a fürdő ajtaját levetkőztem és lassan a forró vízbe léptem. Elterültem a hatalmas kádban és lehunyva szemeimet áztattam magam.  Hosszú perceket töltöttem a sötétség fogságába és teljesen megfeledkeztem az idegesítő kopogásról. Elfelejtettem mindent, a körülöttem lévő való világot és elmémet kikapcsolva, csak pihentem. Órákat töltettem a tudatlanságba burkolózva. Mikor újra kinyitottam szemeimet a víz már jéghideg volt és én vacogva feküdtem benne. Gyorsan kimásztam és egy törölközőt magamra csavarva léptem a szoba melegébe. Pár pillanatig csak álldogáltam és néztem ki a fejemből, majd az ajtóhoz lépkedtem és óvatosan kinyitottam. Elmosolyodtam azon ami kint várt rám. Teo összegömbölyödve szundikált közvetlen az ajtóm mellett.
- Gyere be.- mondtam halkan és közben megsimogattam arcát. Kinyitotta szemeimet és belém kapaszkodva jött utánam. – Azért annak örülnék, ha a törölközőt rajtam hagynád. – álltam meg hirtelen és fordultam vele szembe. Pirulva nézett szemeimbe, majd arcom felé kezdett közelíteni. Kezeit derekamra helyezte és úgy húzott magához. Értetlenül néztem rá. Ő csak elmosolyodott és szájon puszilt, majd angyalian nevetve elterült az ágyon.  Mint egy szobor, úgy álltam a szoba közepén félig vizesen, egy szál törölközőben, pirosló arccal. Nevetése lassan abbamaradt, majd felült az ágyon és nézett.
- Nem jössz ide?- kérdezte mély hangján.  Szótlanul álltam tovább és néztem barna szemeimet, hátha kiolvasok belőlük valamit, de nem sikerült. Pillanatokkal később elém lépett, ujjai közé fogta csuklóm és az ágy felé húzott. Leült rá és magával rántva engem is, hátra dőlt.  Egyik kezét derekamon pihentette közben a másikkal hajamat simította el vállamról. Fejemet maga felé fordította, hogy elvesszek barna íriszeiben. – Szabad?- húzta végig ujjait számon, de választ nem várva rájuk tapadt…

Reggel kiabálásra keltem. Magammal rántva a a mellettem heverő, már száraz törölközőt rohantam az ajtóhoz és azonnal kinyitottam.
- Mit akarsz Yun?- kérdeztem nem túl kedvesen.
- Nem láttad Teot? Mindenki őt keresi, de sehol sincs.
- Ami azt illeti…- nyitottam nagyobbra az ajtót és kicsit beljebb húztam Yunt.
- Ohhh.. vagy úgy. Szólok a többieknek, hogy megvan. - ment ki totál vörösen. - Bocsi, hogy felébresztettelek. - fordult vissza a folyosó végén és eltűnt. Becsuktam az ajtót és visszamásztam az ágyba. Kisimítottam hosszabb tincseit, melyek arcát takarták és ébresztgetni kezdtem.
- Hétalvó kelj fel.- suttogtam fülébe és óvatosan megharaptam fülcimpáját. Megmozdultak pillái. Kezei derekam körém csavarodtak és magához ölelt. – Héé… nem vagyok maci. - kezdtem el kapálózni .
- De, most már az én nagy macim vagy.- suttogta rekedtes hangján fülembe.





------------------------------------------------------------------------------
Yeoboseyo- halló
응- igen.

2013. április 17., szerda

Réka: Nincsenek véletlenek. (+18)


-         -  Jól vagy?- hajolt közel valaki hozzám.
-          Nem már hogy is lennék jól?- kérdeztem szemeibe nézve, majd újra a földet kezdtem pásztázni.
-          De mi a baj? Fáj valamid?- guggolt elém az idegen.
-          Kevin, gyere már. -  szólalt meg egy női hang türelmetlenül.
-          - Hahóó. - hallottam az előbbi angyalhangot, majd kezeket éreztem fejemnél.  Finoman felemelte, hogy térdeimbe rejtőzött szemeimmel ránézzek.
-          Gyere már. - ragadta karon az ismeretlen az előttem guggoló fiút.
- Várj már. Ne is inkább menj .- azzal kirántotta a karját a fogva tartó kezek közül, majd újra elém guggolt.
-          Menj utána. - mondtam szomorúan ás arcom újra elrejtettem előle. - Kérj tőle bocsánatot. Megbántottad. - szólaltam meg halkan, és szemeim figyelmét csak a járdának szenteltem.
-          Majd megbékél. - mondta csilingelő hangján. Felemeltem fejem és gyönyörű íriszeit néztem. Elvesztem a sötétségben. Megbabonáztak csillogó szemei. Hangomat megkeresve megtörtem a közénk ékelődő pár pillanatig tartó mély csendet, melyet csak az utca forgalmas zajongása zavarhatott.
-          Bánt a tudat, hogy miattam vesztetek össze. Nem akarom már ennél is szarabbul érezni magam.
-          Holnap úgy is megkeress. - mosolygott rám. Kérdőn néztem rá. Már épp nyitottam volna szám, mikor újra felcsendült angyali hangja. - A nővérem. – húzódott még nagyobb mosolyra szája. Még néztük egymást egy darabig majd mellettem pihenő cuccaimat felkapva kezemet megragadva maga után kezdett húzni. Csendben próbáltam  vele lépést tartani. Szinte már futottam utána.
-          Kevin.- szólítottam meg félénken, minek következtében megállt és hátrafordult. - Kicsit lassíts. - kérdőn pillantott rám. Reménykedtem benne, hogy nem érti félre. - Nem tudok ilyen gyorsan sétálni. – rám mosolygott és felvéve az előbbitől lassabb tempót kezdett el újra sétálni. Ujjait, amik eddig szinte görcsösen szorították csuklómat tenyerembe csúsztatta és összekulcsolta enyéimmel.   Az eső ellenére, ami tükrözte jelenlegi lelkiállapotomat , halvány mosoly terült arcomra, ahogy puha keze érintette enyémet.  Percekkel később csurom vizesen álltunk csak meg. Kevin kezemet elengedve a cuccaimat letéve kezdett el zsebeiben kutakodni. Kulcsait megtalálva elfordította azt a zárban. Táskáimat újra kezébe vette és húzott maga után a házba.  Letett kezéből mindent lerúgta magáról beázott cipőjét, kibújt vékony kabátjából és lassú léptekkel közeledett felém. Hátrálni kezdtem, de zsákutcába kerültem. Hátam nekiütközött a falnak. Kevin teljesen közel sétált hozzám. Testével nekem simult, puha kezeivel végigsimított arcomon egy kósza tincset helyére igazítva. Fejével lassan közelített enyémhez.  Leheletét már arcomon éreztem.  Ajkaival cirógatta az esőtől még mindig nedves bőröm, majd száját óvatosan enyémhez érintette. Még éppen csak megéreztem a melegséget, elhúzódott és szemeimbe nézett. Remegő kezeim közé fogtam gyönyörű arcát és ajkait sajátomhoz érintettem. Kezeit derekam köré fonta és szorosan magához húzott. Lágyan falta ajkaimat. Szenvedélyesen, szinte szerelemmel csókolt. Lerúgtam lábbelimet és nyaka köré fontam karjaimat.  Halk sóhaj hagyta el számat , ahogy végignyalt ajkaimon. Nyelvével átfurakodott és vad táncba hívta enyémet.  Ujjaimmal hajába túrtam. Kezeit, melyek eddig derekamon pihentek fenekem végigsimítva combjaimon állapodtak meg. Megragadta őket és felkapott. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, lassan elváltam tőle és nyakhajlatába pusziltam, majd vállgödrébe rejtettem pironkodó arcom.  Gondosan tartva indult el velem a lakás egyik rejteke felé. Beérve a szobába, hátamon végigsimított. Óvatosan lefektetett az ágyra és felém mászott. Vizes pulóveremtől megszabadított és kulcscsontomat lepte meg ajkainak puhaságával. Óvatosan húztam fel magamhoz egy csókra. Előbbi lágysága eltűnt és vadul kapott ajkaimra. Keze felsőm alatt indult felfedezőútra. Ujjaimmal nyakszirtjén játszadoztam és pillanatra megszakítva szájaink érzéki játékát megszabadítottam felsőjétől. Magunk mellé dobtam a pamut anyagot és hasán végigsimítva vártam, hogy ajkaim ne érezzék magukat egyedül. Mosolyogva lehelt csókot rájuk. Kibújtatott felsőmből és hasamat lepte el puszik millióival.  Az egész szoba halk kuncogásomtól zengett.  Pillanatokkal később már nadrágommal babrált és egy laza mozdulattal le is rántotta rólam. Szinte meztelenül, totál zavarban feküdtem alatta. Arcomat kezeim rejtekébe bújtattam.
- Ne bújj el.- mondta érzéki hangon és kézfejeimre egy-egy csókot lehelt, majd óvatosan lefejtette őket  arcomról. Végigsimított oldalamon közben nyakamat cirógatta ajkaival.  Éreztem  forró leheletét, mely égette bőröm.  Felemeltem egyik kezem és nadrágjához vezettem. A gombbal bajlódva végül sikerrel jártam és kibújtattam farmerjából. Már csak fehérneműink takartak minket. Szemeinkben a vágy izzott. Kevin felült,ö lébe húzott és lágyan megcsókolt. Kezeit hátamon éreztem végig, majd kattantást hallottam és éreztem, hogy a melltartóm elválik testemtől.  Szorosan bújtam hozzá. Nyakát kezdtem puszilgatni. Füléhez hajoltam és lágyan cimpájába haraptam. Végigdöntöttem az ágyon és ágyékára ülve végignyaltam felsőtestén.  Ujjaimmal játszadoztam puha bőrén közben csípőmet néha megmozdítva ingereltem boxerén keresztül. Egy idő után lejjebb csúsztam. Alsónadrágja korcával kezdtem játszadozni, végül megszabadítottam az immár kényelmetlenné vált ruhadarabtól és kezem közé fogtam kis haverját. Lassan mozgatni kezdtem csuklómat, de nem sokáig engedte. Könyökeire támaszkodott, majd karjaimat óvatosan megragadva maga alá gyűrt és bugyimon keresztül kezdett ingerelni.  Megunva a játszadozást megfogtam az utolsó ruhaneműt, ami még közénk állt és lehúztam magamról ,ezzel felfedve egész testem előtte.  Perverz mosoly kúszott arcára. Arcomhoz hajolt és mélyen szemeimbe nézett, közben éreztem, hogy bejáratomnál körözz ujjaival. Lassan puszikkal kezdett meglepni és megéreztem, ahogy egyik ujját belém tolja. Lágy puszijait, melyek szinte alig érintették felhevült testem, érzéki csókja váltott fel. Árva ujjához csatolta két társát, majd kihúzva őket, őt éreztem meg. Még nem hatolt belém, csak játszadozott. Végigsimított oldalamon majd ajkaimra hajolt és lassan elmerült bennem. Mikor megéreztem magamban hangosan sóhajt hagyta el számat és ajkaitól elválva bámultam szemeibe. Pillanatokkal később lassan megmozdítottam csípőm. Kevin mozogni kezdett és egyre gyorsabb tempóra kapcsolt az idő előre haladtával. Mikor már érezte, hogy közel vagyok az orgazmushoz őrült lassú tempó kezdett.
- Mosth..kí.nozni akarszh? Elmosolyodott és egy mélyet lökött. Halk sikoly hagyta el számat, mikor eltalálta azt a pontot amitől csillagokat kezdtem látni. Minden egyes lökésével kereste azt a pontot és néha el is találta. Az alattunk lévő takarót markolásztam görcsösen ujjaimmal. Éreztem, hogy már nagyon közel vagyok hozzá és neki köszönhetően még 2-3 lökés után testem megremegett és átléptem határaimat. Pillanatokkal később mikor tisztulni kezdett agyam rám rogyott. Izzadt teste enyémen pihent és rendezte légzését.  Halk suttogásommal törtem meg a csendet.
- Sze…szeretlek.- nyögtem ki nagy nehezen. Szám elém kaptam kezem mikor fejem mellett kezein támaszkodva nézte arcomat. Tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni. Megijedtem, de mikor lágyan csengő hangja bejárta a szobát szívem őrült tempóban kezdett verni.
- Én is.- suttogta szinte ajkaimra és lágy puszit nyomot rájuk. Kicsit hátrébb húzódott, közben én csak értetlenül néztem rá.
- Nem értelek…te még csak… még csak most ismertél meg.
- Már régóta figyellek. A nővérem, lehet nem ismerted fel, de tanít téged. mikor egyszer bent voltam nála akkor pillantottalak meg . Hirtelen csak téged láttalak, a temérdek diák, akik a folyosón lézengtek levegőnek tűntek körülötted. - hunyta le szemeit és kulcscsontomat megcsókolva magára rántott és szorosan ölelt…

2013. február 3., vasárnap

Réka: Regret ( Vinseop. +18)


- Kevin az isten szerelmére, mi bajod van már megint?!- dörömbölt a zárt ajtón egy kicsit sem nyugodt galamb.
- Mégis mi lenne?!- hisztizett a pösze az ajtó túloldalán a közös szobájukba, majd elkezdett mindent össze-vissza dobolni. Teljesen felforgatta szerelmi fészküket. Haragudott a washingtonira. Lehet kicsit túldramatizálta a dolgot, de nagyon megbántotta Eli, pedig pont tőle nem várta.

*1 órával ezelőtt*
 A fiúk éppen, hogy hazaestek a próbáról. Mind fáradtan rogytak le a dorm nappalijában. Valaki a kanapét választotta, volt aki simán a földön feküdt. Még a kabát is néhányukon rajta volt, majd mikor Soohyun rájuk parancsolt, hogy vigyék ki, azonnal, mint a kis katonák, mikor a hadnagy mond valamit, repültek és felakasztották helyükre a ruhaneműt.  Kevin ment utolsóként. A sötétben tapogatózva már éppen akasztotta volna fel kabátját, mikor hátulról valaki hozzáért, majd hozzásimult, végül a nyakába csókolva magához ölelte.
- Mmm. – adott hangot tetszésének a san fransiscoi. Várta volna, hogy a mögötte lévő személy folytatja, de nem tette. – Eli. – suttogta a sötétségbe. Fordult volna meg, de a washingtoni nem engedte neki. Még jobban magához szorította a pöszét. Fejét vállára hajtotta és csak álltak a sötétbe burkolózva. A san fransiscoi érezte a washingtoni leheletét bőrén. Beleborzongott a meleg, csiklandozó érzésbe.
- Kevin, mit csinálsz ennyi ideig? - hallották a leader hangját és közeledő lépteit, de nem váltak el egymástól. Ugyanúgy ölelték a másikat, mint pillanatokkal ezelőtt. Csak hirtelen felkapcsolódó lámpára rebbentek szét.
- Hát ti? - kérdezte Kiseop sokat sejtetően.
- Csak a kabátomat hoztam ki .- mondta Kevin remegő hanggal. Félt, hogy lebukott csapattársa előtt, bár tudta, hogy a többiek sejtik mi van közte meg a  washingtoni között, mégis megijedt, hogy lebukott.
- És te Eli? - kérdezte mosollyal az arcán az ulzzang.
- Hát..- kezdte bizonytalanul, majd hirtelen kabátjához nyúlt. - Csak kint felejtettem a telefont. – vette ki zsebéből a készüléket és lóbálta meg a levegőben.
- Nem bírsz nélküle egy percet sem?
- Ami azt illeti, Seoppie, nem. - mondta egy vigyor kíséretében a galamb.
- És villanyt miért nem kapcsoltatok? -  tért vissza az ulzzang a kötekedéshez.
- Kiseop, menj és foglalkozz a saját dolgoddal. - akadt ki egy picit Eli és otthagyta a Vinseop párost.
- Mit csináltatok?- próbálkozott az ulzzang újra a pöszénél, mikor a galamb már hallótávolságon kívül volt, vagyis helyett foglalt a többiek között a nappaliban.
- Már elmondtunk. –remegett meg a san fransiscoi hangja, mikor bőrén érezte  Seoppie érintését. Kabátját gyorsan felakasztotta és próbált volna szabadulni, de ahogy elindult a mellette lévő csuklón ragadta és magához rántotta.
- Kiseop, kérlek. Engedj el. -   nézett a csapattársa szemébe.
- Neki miért engeded?- kérdezte a pösze fülébe suttogva.
- Láttál minket?- fordult ijedt arccal az ulzzang felé.
- Kevin, látom…
- Te semmit nem tudsz Kiseop.- rántotta ki karjait a san fransiscoi és trappolt be a többiekhez a nappaliba. Szótlanul, sértődött arccal ült le közéjük.
- Neked meg mi bajod van?- fordult felé Dongho.
- Semmi.  Mégis mi lenne?! Baj, hogy idejöttem?!  Zavarok?! Mert, ha igen akkor kezd ezzel,és…
- Komolyan mi bajod van?- szakította meg Hoon.
- Csak havibajos. – adott választ a washingtoni, amitől mindenki nevetésben tört ki, kivéve egy személyt.
- Hogy mi?- kerekedtek el a pösze szemei.
- Ugyan Kevin,mindenki tudja, hogy te vagy a lány a kapcsolatban. – fejtette ki előbbi rövid  válaszát Eli.
- Seggfej. – fogta meg a hozzá legközelebb lévő tárgyat Kevin és a galambhoz vágta.  Felállt és trappolva zárkózott be közös szobájukba.

*End of flashback*

- Eli gyere. Hagyd, úgy se fog egy darabig kijönni a barlangjából. – szólt Soohyun az ajtót püffölőnek.
- De, Soo…
- Semmi de. Jössz, most azonnal- parancsolt rá. - A fejeddel is kéne kezdeni valamit. - mondta.
- Mi van a fejével?- kérdezte a dühtől elvakult Kevin, de választ egy darabig nem kapott.
- Nincs semmi baja. - erősködött a washingtoni. Lépet volna el az ajtótól, de megszédült.
- Még hogy nincs semmi baj. - fogta meg Kiseop és segítette ki a konyhába. - Tudod lehet nem látszik, de Kevin azért nem olyan gyenge és a távirányító elég nagyot tud ütni. - magyarázta az ulzzang útközben.
Szóval a távirányító volt? De mi történt? Remélem…Nem Kevin te most haragszol. Megérdemelte az az öntelt galamb. De hát…Semmi de hát…. Kezdett el fejében magával veszekedni. Végül megelégelve a dolgot felkapta bőrdzsekijét és kiosont a szobából. A zárt lassan kattintotta el, hogy senki ne hallja meg. Az előszobában felhúzta cipőjét és vaksötétben távozott a dormból. Kiérve az épületből csak elindult az egyik irányba. Jogsi híján kénytelen volt a tömegközlekedést választani, de ő ezt is mellőzte inkább és lábaira hagyatkozott. Már sétált egy ideje, mikor zenét hallott. Nem nagyon volt híve szórakozó helyekre járni, sőt tabu volt nálunk ez a lehetőség a kikapcsolódásra, de most valahogy izgatta a dolog. Kényszert érzett arra, hogy bemenjen. A helységből kihallatszódó zene a velejéig magával ragadta. Lábait mozgásra bírta, így jobbnak látta bemenni, mint az utcán elkezdeni táncolni. Belépve már nem találta olyan vonzónak a helyet, még se futamodott meg.  A tömény piaszag keveredve a cigarettával és enyhe izzadságszaggal nem túl kellemes egy totál józan ember számára, de nem érdekelte. A pulthoz sétált. Halvány lila gőze nem volt arról mit csinál, hogy később megbánja az egészet. A pultostól ugyanolyan piát kért, mint a mellette lévő. Nem akart beégni, hogy totál nincs otthon az ital témában. Mikor megkapta, azonnal lehörpintette az egészet, mintha csak vizet inna és már rögtön kérte a következő. Már számolni nem tudta hanyadik körnél tart mikor rezgést érzett a zsebében.
- Halló. hük.- vette fel a telefont a pösze.
- Omoo, Kevin te hol vagy?
- Kiseoppiiiiie!
- Kevin, hol a jó büdös francban vagy?!
- Fogalmam sincs. - kuncogott bele a telefonba.
- Kérdezz meg valakit, vagy add át a telefonod vagy mit tudom én, de azonnal mondj egy helyet.
- Tessék beszéljen vele .- nyújtotta át mosolyogva a készüléket a mellette ülőnek. A férfi nem értette mit akarnak tőle, de elvette a felé nyújtott tárgyat.
- Halló. - szólt bele.
Kevin nem értette mi történik körülötte, azt se tudta csapattársa mit beszélt a férfival.  Csak nézett ki fejéből és amint meglátta a pultost rögtön kért még egy körrel.
- Szerintem elég lesz mára. – fogta meg az ismeretlen férfi a kezét mielőtt a pösze a szája elé emelhette volna. – Tessék. – adta vissza a telefont Kevinnek, aki csak letette maga mellé.
A san fransiscoi a pulton támasztva fejét, beszélgetésbe elegyedett a férfival, majd percekkel később hirtelen felállt.
- Valami baj van?- kérdezte a férfi.
- Nem. - nézett  szemeibe. Lassan közelebb lépett hozzá. Úgy érezte, hogy szemeit rabul ejtették. Képtelen volt levenni tekintetét a kedves idegenről. Percekig  mozdulatlanul nézte, csak a dereka köré simuló kezekre eszmélt fel. A férfi mancsai voltak. Kellemes bizsergés futott végig testén, ahogy a férfi egyre közelebb húzta magához, majd ajkaira hajolt. Kevin szemeit becsukva várta a puha melegséget, de mielőtt ajkaik egybeforrtak volna a kezek derekáról hirtelen eltűntek. Szemei azonnal kipattantak, de a pillanatokkal ezelőtt ott lévő férfi helyén már teljesen más személy állt.
-  Kiseop?! – csodálkozott a pösze. A férfi a földön fogta arcát és szűrős tekintettel mérte végig a fiút, de tenni már nem tett semmit, csak felállt és otthagyta az előbb majdnem megkaparintott zsákmányát.
- Normális vagy? Gon…- kezdte volna az ulzzang, de ahogy Kevin karjai nyaka köré fonódtak nyelve megakadt. – Kevin. – szólította meg a fiatalabbat, de ő csak közelített felé. Már bőrén érezte leheletét. Szemeit lehunyta és várta, hogy a pösze lépjen, de nem tette. Kiseop szemeit lassan kinyitotta és elveszett a pár milliméterre lévő szempárban, amik őt bámultam.  A barna írisz gyönyörűen csillogott.  A sötétség , mely megbabonázta eltűnt és ajkai, amik eddig üvöltöttek a hiányérzettől, valami puhát éreztek magukon.  A pösze még jobban húzta magához az idősebbet, végignyalt annak ajkain bebocsátást kérve és nyelvével gyengéden masszírozni kezdte a másikét. Teljesen elvesztek egymásban.
- Kev…- vált ki Kiseop a csókból.
- Tudom, hogy te is akarod. – suttogta  fülébe, majd nyelvével belenyalt, mire az ulzzang megborzongott.  – Naaa, ne kéresd magad .  - kezdett el nyavalyogni  a pösze.  Kevin kezeivel elengedte az idősebb nyakát. Egyik kezével lassan simított végig az ulzzang hátán. A gerincvonalán haladt egyre lejjebb, majd fenekéhez érve belemarkolt abba és kezeit előre vezette, de mielőtt hozzáérhetett volna az ulzzang éledező cimborájához kezeit megállították.
- Gyere. – érezte a szorítást csuklóján, majd a rántás amivel lábait mozgásra bírták.  Gyors visszakapott a pulton pihenő telefonjáért, majd együtt hagyták el a szórakozóhelyet, ahova a kisebb, csak dühe miatt tért be.
- Na és hova?- kérdezte kíváncsian a pösze. Az ulzzang nem felelt. Kezét, mely a fiatalabb csuklóját szorította, annak tenyerébe fektette, ujjaikat összekulcsolta és vezette hazáig társát. – Kiseoppie. – szólította meg az eddig csendben bandukoló fiú az idősebbet, aki erre az egy szóra megállt a lépcsőház melegében. Lesétált a pár lépcsőfokkal lejjebb lévőhöz magához húzta és vadul ajkaira mart.  Nyelveik vad táncot vívtak, míg felértek ajtajukhoz. Lihegve álltak közös lakhelyük bejárata előtt. Szapora légzésüket próbálták helyreállítani, majd beléptek a dormba.  A csapat egy emberként ugrott az ajtónyitódás hangjára és pillanatokon belül a két érkező előtt toporogtak.
- Omo, Kev te mit csináltál magaddal?- kérdezte meglepődve a galamb. A kérdezett nem válaszolt. Cipőjétől próbált megszabadulni több kevesebb sikerrel.
- Hadd segítsek. – lépett mellé a washingtoni.
- Hagyd, majd én. – lökte félre társát az ulzzang. – Jobb lenne, ha lepihennél. A fejednek nem tesz túl jót ez a sok mozgás. – parancsolta szinte ágyba a rappert. A távirányító, mely Kevin jóvoltából Eli fején landolt kisebb agyrázkódást okozott.  A washingtoni puffogva, de hagyta, hogy az ulzzang segítsen kedvesének.  Miután Kevin is sikeresen megszabadult lábbelijétől első útjuk a fürdőbe vezetett.  Kiseop betessékelte a kisebbet, majd magukra zárta az ajtót. A zár kattanásával Kevinben, mintha elszakadt volna valami. Úgy esett neki az idősebbnek, mintha hónapok óta éheztették volna. Mintha nem lett volna valakije, akivel szabadidejét hasznosan, szenvedéllyel túlfűtötten tölthette volna. Mint egy szex éhes vadállat, úgy mart puha ajkaira. Kezei utat találtak pamut pólóján. Ujjbegyeivel végigszántott oldalain, mély sóhajokat kiváltva a másikból. Kiseop magához rántotta a báránybőrbe bújt kis farkast.  Csókjukat megszakította és a fiatalabb nyakához hajolt. Ajkaival simogatta a  baba popsi bőrt, leheletével csiklandozta a kezei közt lévő fiú bársonyos érintésű testrészét. Finoman harapdálni kezdte az ütőerek melletti részt, majd vállát apró puszikkal ellepve megkereste pólójának alját. Ujjai közé fogta a puha anyagot és a törékeny fiú oldalain végigsimítva lassan levette és a földre dobta.  Kevin követve az idősebb példáját, annak pólóját lassan felhúzva ajkain végignyalt és lehúzta a pamut anyagot a fiúról és sajátja mellé dobta. A kidolgozott felsőtestet puszikkal lepte el.  Az idősebb mellkasán elidőzött egy csöppet. Tetszett neki, ahogy az apró érintésekkel sóhajok milliói törtek fel az ulzzang szájából. Kevin mielőtt a másik nadrágjához nyúlt volna felpillantott az előtte álló fiúra, aki csukott szemmel várta a folytatást, majd a semmit tevést megunva felhúzta magához a fiatalabbat és szenvedélyes csókban forrtak össze. Derekánál fogva felültette a szekrényre. Kevin lábait összekulcsolta az ulzzang derekán ezzel még közelebb szorítva magához. Kezeit a fiú tarkóján pihentette, majd ujjaival hajába túrt, ezzel még jobban izgatva a másikat. Az idősebb a szekrényen pihenő nadrágjához nyúlt. Ujjaival kibontotta a már kényelmetlenné vált ruhadarabot és elkezdte lehúzni. A fiatalabb kissé megemelkedett ezzel segítve a másikat. A nadrág lekerültével Kevin megszakította a csókot, lehuppant előbbi helyéről és leráncigálta az ulzzangon lévő felesleges ruhadarabokat. Kiseop magához ölelte a pöszét és nyakát karcolgatta fogaival, amibe a fiatalabb beleremegett, ahogy az idősebb foga hozzáért forró bőréhez. Ujjaival végigsimított a kisebb gerincvonalán, majd boxere pereméhez nyúlt. Nem húzta még le a kényelmetlenné vált ruhadarabot, hanem kezével játszadozott a pamut anyagon. Szájával végigsimított a fiatalabb vállán,majd kulcscsontjában harapott.
- Kiseop.- sóhajtotta a san fransiscoi az idősebb nevét, majd a kulcscsontján játszadozó nyelvet birtokba vette,közben egyre hátrált. Már a zuhanykabinban álltak mindketten, de csókjukat egy pillanatra se szakították meg.  Kevin kezei az idősebb hátáról a csaphoz vándoroltak. A víz, mely a zuhanyrózsából folyni kezdett égette mindkettőjük bőrét.  Kiseop keze a fiatalabb fenekét markolászta,  majd egy laza mozdulattal, csókjukat megszakítva kibújtatta a már szűkössé vált alsóneműjéből. Kevin lábai megremegtek, ahogy az idősebb bőréhez ért. Perzselték , égették felhevült testét a másik apró, véletlenszerű érintései. Az ulzzang kezei áttértek a fiatalabb formás fenekéhez és heves csókjuk közben a két gömbölyded testrészt kényeztette. Kevin kezei a fiú hajából, a gerincvonal mentén a derekán kulcsolódtak össze. Ujjai elengedték egymás és lassan kettőjük közé vezette őket. Kiseop izmos hasán pihentette kézfejét. Elvált az idősebb ajkaitól. Kezével lassan végigsimított hasán , majd elérve célját , az idősebb ágaskodó barátjára markolt. Az ulzzang száját halk sóhaj hagyta el, ahogy az előtte álló fiú lassan nemesebbik feléhez ért, ujjait lassan összekulcsolta rajta és bársonyos érintésű kezét húzogatni kezdte. Kevin leguggolt és fejét lassan közelítve az idősebb farkára hajolt. Szívogatni kezdte a makkot. Fejét lassan mozgatni kezdte, ezzel felváltva előbbi tevékenységét.  A fürdőt a víz hangja mellett az idősebb egyre hangosabb sóhajai töltötték meg. Tetszett neki amit a kisebb művelt a haverjával.  Élvezte , ahogy a pösze fogai karcolgatták a bőrt rajta. Kevin kezdeti lassú mozgása egyre gyorsult. Az ulzzang sóhajait halk nyögések váltották fel.  Végtagjai remegni kezdtek. Érezte, hogy közel jár már a célhoz.  Hátát nekidöntötte a hideg csempének és élvezte Kevin tevékenységét.
- Ke..vinh… mind..járth..- próbált egy értelmes mondatod összerakni, de a pösze nyelvtechnikája annyira az őrületbe kergette, hogy képtelen volt megszólalni. Kevin abbahagyta a mozgást. Csak fogával karcolgatta az egyre lüktetőbb ereket az ulzzang hímtagján. Nyelvével makkján körözött, majd újra mozogni kezdett.
- Kevinh… énh…- nyögdécselt Kiseop. Kevin figyelmen kívül hagyta, az idősebb makogását és egyre gyorsabb tempóra váltott.  Kiseop kezeit, amikkel eddig a csempét támasztatta a kisebb fejéhez tette.  Hajába túrt, majd egy laza mozdulattal teljesen magához rántotta. Szemeit lehunyta, háta ívbe feszült és barátocskája teljes tartalmát Kevin szájába ürítette.  A pösze kezeit az idősebb combjára téve próbálta magát eltolni, hogy levegőhöz jusson. Kiseop szemei kipattantak, ahogy bőréhez ért a kisebb, kezeinek szorítása lazult. Ujjaival álla alá nyúlt. Felhúzta magához a san fransiscoit és egy szenvedélyes csókba invitálta.  Kezeivel vadult túrt a kisebb hajába. Élvezte az elmúlt perceket és ő is örömet akart szerezni a pöszének. Kezei, amik pillanatokkal ezelőtt még a fiatalabb haját rendezgették már lent motoszkáltak deréktájt és próbálták az őrület határaira repíteni a pöszét. A san fransiscoi se tétlenkedett. Ujjai, melyek eddig az ulzzang derekán pihentek lassan körberajzolták fenekét, majd egy közülük a két félteke közé csusszant.  Kiseop a feszítő érzés hatására elvált a kisebb vérvörös ajkaitól és kérdőn nézett a vágytól izzó szemekbe. Kevin egy kaján mosoly kíséretében közelebb hajolt az idősebbhez, száját ajkaihoz érintette miközben lent ujját lassan megmozdította. Nyelvével végignyalt a már duzzadt ajkakon, szemeivel fogva tartotta az idősebb barna íriszeit , ujjával egyre mélyebbre hatolt a másikban. Kiseop keze se tétlenkedett. Egyre gyorsabb tempót diktált a fiatalabb nemesebbik felén, minek hatására a pöszéből halk nyögések és sóhajok ezrei törtek fel. Kevin, hogy elterelje az ulzzang figyelmét rátapadt annak kulcscsontjára és harapdálni kezdte a puha bőrt, közben még egy ujját becsúsztatta.  Mozgatni kezdte őket, ollózott velük, hogy jól felkészítse az idősebbet, mint ahogy Eli szokta őt.  Idővel harmadik ujját is csatlakoztatta a többihez. Kiseop felszisszent a fájdalomtól keze ennek ellenére tovább kényeztette a pöszét. A san fransiscoi háta pillanatok múlva ívbe feszült, ujjai mozgása abbamaradt. El érte határait. Fehér magjának minden cseppje az ulzzang kezén kötött ki.  Ujjait lassan kihúzta az idősebből, majd kérdőn nézett rá. Kiseop kezét szájához emelte, nyelvét lassan ujjaihoz érintette, majd végignyalt rajta. Tevékenysége közben végig a pösze szemébe nézett.  Fogva tartotta szemeit.  Az ulzzang másik kezével a san fransiscoi nyakszirtjéhez ért. Ujjbegyeivel simogatta a finom bőrt. Majd végezve előbbi tevékenységével rátapadt a kisebb ajkaira, közben ujjait, amik eddig nyakszirtjét kényeztették levezette fenekéhez. Végigsimított a két félgömbön és két ujját a fiatalabba vezette.  Kevin a meglepődöttségtől erősebben harapott rá az ulzzang ajkára, amiből vér serkent ki. Nyelvével lassan lenyalta a vörösséget, mely számára csúnyának tűnt a modell száján. Kiseop megelégelve a játszadozást ujjait kihúzta a kisebből, megfordította és farkát fenekéhez érintette.  Először csak föl-le mozgott a két félteke válaszvonalánál, majd egy gyors mozdulattal a fiatalabba hatolt. Kevin száját , a hirtelen  jött feszítő érzés miatt állatias nyögés hagyta el. Kiseop várt még a fiatalabb megszokja méretét és csak pillanatok elteltével mozdult meg.  Lassan mozgatta csípőjét, majd gyorsított.  Kevin képtelen volt testsúlyát egyedül megtartani. Kezeit a falra tette és próbált állva maradni. Kiseop, hogy segítsen a kis pöszének mozgását abbahagyta, kicsusszant formás fenekéből maga felé fordította, hátát a hideg csempének nyomta, nemesebbik felét a kisebb bejáratához vezette, majd egy határozott mozdulattal újra elmerült benne. Kezeivel a falat támasztotta, de ügyelt a san fransiscoira is. Tempóját ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta. Erős, határozott lökéseivel próbálta az őrületbe kergetni az „alatta” vergődő pöszét, aki már csillagokat látott egy-egy jól irányított próbálkozásnál.  A fiatalabb egyre hangosodó nyögéseivel adta az idősebb tudtára, hogy nagyon is tetszik neki, amit vele művel. Kiseop látta, hogy a pösze már a határain van, így egyik kezével rámarkolt vesszőjére és kezét azonos tempóban mozgatta csípőjével kettős élvezetet nyújtva ezzel a kisebbnek.  Kevin szemeit lecsukva teljesen átadta magát az élvezetnek . Izmai megfeszültek, szemeit összeszorította. Az orgazmus első hullámai teljesen felemésztették testét.  Háta, amit eddig a hideg csempének nyomott, ívbe formálódott. Kiseop csípőmozgása abbamaradt, de kezei őröltebb tempóra kapcsoltak.
- Eliihh…- sóhajtotta a pösze, ahogy a kéj hullámai átsöpörtek testén és az ulzzang kezére és saját hasfalára élvezet, mely a rájuk csöpögő víz pillanatok alatt eltűntetett. Kiseop a név hallatán előbbi finomabbik énét elhagyva, szinte a falba döngette a kisebbet, kinek száját a nyögések helyett halk sikolyok hagyták el.  A pösze szemei könnyel teltek.  Kiseopot nem érdekelte semmi, ugyanabban a vad tempóban fojtotta, amit a kisebb száján eltávozott név váltott ki. Abban a pillanatban nem érdekelték, még a kisebb egy-egy elmorzsolt könnycseppjei is. Önző módon csak a saját kielégülése izgatta, amit pár lökéssel később meg is tapasztalt. Fehér magjának minden cseppjét a kisebbe engedte.  A pösze lábait, amik eddig derekán kulcsolódtak össze leeresztette, közben kicsusszant a fiatalabból. Megmosdatta a könnyeitől elvakított san fransiscoit, majd a csapot elzárva kisegítette a zuhanykabinból.  Törölközőjét megkeresve letörölte a vízcseppeket a fiatalabb törékeny testéről. Pizsamáját előkutatva belebújtatta a még mindig zokogó fiút, majd derekáról eltűntetve törülközőjét maga is felöltözött.  Felsegítve a kisebbet a zárt elkattintotta, mellyel utat nyitott maguk előtt és az ajtó csukódásával lezárt egy szakaszt életükben.  Egy sötét foltot, amit talán mindketten megbántak. A fiatalabb egyedül indult szobája felé, de Kiseop látva a pösze remegő lábait segített neki. A törékeny testet ágyába bújtatta, majd elindult saját szobája felé. Az ajtóban visszafordult a san fransiscoi ágya felé :
- Remélem holnap semmire nem fogsz emlékezni. –  suttogta a sötétségbe. Utolsó szavával együtt zárta be az ajtót. Megbánta, amit a kisebbel tett. Kevin volt számára az egyetlen ember, akinek sose akart fájdalmat okozni, most mégis megtette. Fájdalmat okozott, annak a személynek, aki iránt gyengéd érzelmeket táplált. Szívében a megbánás érzésével, szemében a feltörekvő könnyekkel hajtotta le fejét párnájára és várta, hogy az éjszaka sötét leple egy jobb holnapot hozzon számára…

-----------------------------------------------------------------------------------------

Életem első yaoija. Remélem nem lett olvashatatlan. Őszintén magamtól bele sem kezdtem volna, szóval ha tetszik barátnőmnek köszönjétek, hogy kért tőlem egy ilyen sztorit. >< Remélem tetszik  neki is, és mindenki másnak , aki olvassa. :D 

2013. január 7., hétfő

Réka: Snowfalls



-          Kya, havazik.-  kiáltott fel Kevin, ahogy megpillantotta  a leszálló hópelyheket.
-          Siess Kevin, ha nem akarsz lemaradni az első igazi téli napról.- kiáltott Eli a kis pöszének és az ajtóban toporogva kabátját magára rántva várta a másikat.
-          Okéééé.-  hallatszott a válasz a fiatalabbtól és kabátjával kezében rohant a kijárat fele. A fehér hatalmas kabátba belebújt, majd zsebeiből rózsaszín kesztyűit elővéve hosszú ujjaira húzta azt. A fogasról leemelte rilakkumás sapkáját és haját gondosan eligazítva fejére húzta.
Eli látva, hogy a kisebb már kész kinyitotta az ajtót. Kellemes hűvös szél csapta meg a washingtoni arcát.  Lassan, bizonytalanul lépkedett az érintetlen fehérségén és várta, hogy a san fransiscoi kövesse. A kis pösze először bátortalanul lépett ki, majd mint egy öt éves kis hiperaktív gyerek futkározott össze-vissza. Eli mosollyal arcán nézte, ahogy párja gyerekként viselkedve ugrándozik  a hóban.  Kevin feküdt volna le, hogy hóangyalt csináljon, de egy hófuvallat arcába köpte a kis fehérséget, amit magával repített. Nem foglalkozott vele. Újra neki készült, hogy lehuppanjon a fehérségbe, de a hó megint arcához ért. Körül nézett és látta, ahogy a washingtoni éppen hógolyót gyúr és huncutul mosolyog magában. Hócsatát ketten szokták játszani, nem egyedül,- gondolta magában Kevin és a legközelebbi fa menedékéhez futott párja újabb hógolyója elől.  Órákig játszottak kint a hidegben, mint kis kisgyerek.  A ház előtt kergették egymást, kimerültek. Egy emberként huppantak a hóba. Eli Kevin kezéért nyúlt. Percekig csak az eget nézték, ahogy a kis hópelyhek röppennek feléjük, kezüket a hóban elrejtve összekulcsolták. A meghitt pillanatot gyomruk hangos korgása rontotta el.
-          Gondolom éhes vagy, mit akarsz enni?- fordult nevetve a pösze fele.
-          Nem tudom. Bármi jó lesz- válaszolta Kevin
Az idősebb egy kis kifőzdébe vitte pösze barátját. Az ebéd  után a parkba mentek sétálni.
-          Ez gyönyörű.- emelte az ég fele hosszú ujjait a san fransiscoi. Eli közelebb lépett a fiatalabbhoz egyik kezét derekára vezette másikat az ég felé mutató ujjaival kulcsolta össze.
-          Igen az- suttogta  fülébe válaszul.
Kéz  kézben sétáltak tovább. Az egész parkot bejártak, majd keresve egy üres padot helyet foglaltak rajta. A velük szemben lévő padon is egy pár ült.
-          Hé, várj, az a pár nagyon ismerős.- hajolt közelebb Kevin Eli füléhez.
-          Most, hogy mondod…- Eli szemügyre vette a velük szemben ülő két embert. Mielőtt még bármit is mondhatott volna a kis pöszének, az , mint a szélvész eltűnt mellőle.
-           Szia AJ.- köszönt oda az egyiknek. Eli gyorsan párja után ment.
-          Hali.- üdvözölte a velük szemben ülőket. - Kevin, ki ez?- hajolt szerelme füléhez és próbálta suttogva feltenni kérdését.
-          Tudod, ő az akiről meséltem, a régi kollégám. – magyarázott heves mozdulatokkal a kis pösze.
A délután további részét négyesben töltötték el. Elmeséltek egy másnak mindent. Eli és Kevin, hogy ők hogyan találtak egymásra és Kiseop( időközben kiderült, hogy ő a 4. személy. ><) és Aj is a saját történetüket. Az este közeledtével elbúcsúztak egymástól. Kevin és Eli, amint hazaért forró fürdőt vettek, és közös ágyukba bújva forró csokoládét iszogatva próbáltak minél előbb belülről is felmelegedni. Az este további részét filmnézéssel töltötték, de a kis pöszének szemei folyamatosan lecsukódtak, majd percek volna már nem nyíltak ki. Álmában közelebb bújt a washingtonihoz és a reggeli, gyenge nap sugarai szerelme védelmező karjaiban ébresztgették.

Szeretem a hóesést…
… mert több időt tudok tölteni Elival
…  tudok vele hógolyózni
… sétálni a parkban
… ebédelni vele
… és a legjobb…
… közel lehetek hozzá
… mert Ő a Hold én meg a Nap
… a jég és a tűz…
… egymás nélkül nem tudunk élni, egymás nélkül semmik lennénk….