2014. július 10., csütörtök

Fallen and Arc Angels

Leraktam a táskát, és újra megnéztem a címet. Jó helyen járok. Elvileg itt lakik Lay. Szét néztem, hogy nem látok e semmi furcsa dolgot, aztán bekopogtam. Elintéztem, hogy senki se keresse a kiadó szobát. 

Az ablakon keresztül figyeltem a magas fiút. Félek Őt beengedni. Be engedni Őt a házba, beengedni az életembe. Úgy érzem, ha most kattan a zár, valami megfog változni az életemben.  
-Kell ez nekem?! - motyogtam, de kezem már a kilincsen volt. Szélesre tárva az ajtót beinvitálom.

Illedelmesen meghajoltam előtte, és megvártam amíg előre megy. Előttem állva mért végig.  
-Wu Yi Fan. De csak Kris. Remélem még szabad a szoba. - mondtam, és próbáltam egy mosolyt magamra csalni. Ez egy démonnak kicsit nehéz. 

Kedvesen csillogott a szeme, félelmem egyre jobban kezd elillanni. Tetszik a neve, a hangzása. Kris, szeretem kimondani. Azt hiszem kicsit mélyebben elmerültem a gondoltaimba, mert furcsán néz. 
-Bocs. Zhang Yixing. De kérlek szólíts Laynek....Kris. - ki kellett mondanom - Gyere megmutatom a szobád. - magamhoz veszem a táskáját, de gyorsan kikapja a kezemből. 

-Ezt inkább Én. - mosolyogva néztem rá. Meglepődött, de bólintott. Követtem őt, és egy kedves kis szobába vezetett. Sokkal jobb volt mint a lenti szobám. Sőt! 

-Ez itt a Te szobád. - kicsit arrébb állok, hogy be tudjon menni - A házban egy szabály van. Ha a dolgaimhoz nyúlsz..véged. - próbálok kicsit lazábbnak tűnik, de ideges kuncogásom széthasítja a dobhártyám - Öhm, most hagylak kipakolni. A szobám a földszinten van. Üdvözöllek. 

-Ne aggódj, nem fogok. És kösz... vagy mi. - mondtam zavartan. Franc de elszoktam az emberektől. 

Kicsit jobban csapom be az ajtót, mint az szeretném. Lerohanok a lépcsőn és szaporán lélegzem. 
-Lay mit csinálsz? Szedd már össze magad ember. - csapkodom a fejem, mikor egy hang rémiszt meg az emeltről. 
-Lay...nem vagy éhes? - Kris áll a lépcső tetején. 
-Az előbb nem magamban beszéltem. - válasza egy halk kuncogás volt. 

Mobilommal a kezembe sétáltam le, és álltam mellé. 
-Szóval? 

Zavartan néztem a ház minden szegletét, csak rá ne kelljen.  
-Öhm...A közelben van egy jó kis kifőzde. Nem éppen luxus, de a sojujuk isteni. - végre rá merek nézni. 
-Akkor gyerünk, és Én fizetek.  
-Gyerünk. - mosolyogtam új lakótársamra. 

Elvarázsolt a mosolya, azok a kis gödrök. És a barna szemei. Mellette sétálva néztem az arcát. Nagyon el volt gondolkodva. Remélem még nem érzi mi vagyok. 

Ahogy egymás mellett sétálunk, a szívem majd kiugrik. Mi történik velem?! Nem nézek rá, inkább csak a gondolataimba veszve sétálok. A teste melege perzselte a bőröm, a 30 fokos hőség eddig meg se kottyant, de most folyik rólam a víz. 
-Ez egy meleg éjszaka. - térít magamhoz Kris mély hangja. 
-Az....- motyogom és gyorsan letörlöm izzadt homlokom. 

-Zsepit? - nyújtom neki. 

Kikapom a kezéből és boldogan iramodok neki, mikor meglátom a kis asztalokat.  
-Ahjumma! - üdvözlöm a kedves nénit, aki már kikészítette nekünk az asztalokat. 
-Jaj Kedvesem, már messziről kiszúrtalak. Ki ez a szimpatikus fiatalember melletted? - teljesen megfeledkeztem Krisről. Az arcom teljesen vörös, érzem, hogy lángol. 
-Az új lakótársam...Kris. - kezet fognak, de valami furcsa dolog történik. A néni mosolya eltűnik és fal fehér lesz, majd, mint aki szellemet látott elrohan. 

A vénasszony látó, nem csoda, hogy így megijedt tőlem. Ezek a látók mind Isten szolgái.  
Lay értetlenül pislogott, míg Én vigyorogtam magamban. 


-Szerintem üljünk le. - fogom meg Kris csuklóját és magam után húzom, hogy a kedvenc helyemre vezessem. - Ez az Én törzs asztalom. - fordulok felé. Értetlenül nézek rá, mert csak lefelé bámul. Észre se veszem, hogy még mindig a kezét fogom. Mikor végre leesik gyorsan elengedem őt, az arcom ismét lángba borul és lehúzom az első pohár sojum.  
-Mi volt ez az előbb? - kérdezem és a még mindig minket figyelő nénit nézem - Mi vagy Te? Valami zombi? - nevettem, mert egy kicsit sem bírom az alkoholt és ez az egy pohár már is megteszi a hatását. 

-Zombik nem léteznek. - fintorgok. -De mások igen. - démonian nézek rá. 

-Ne nézz rám így. - a hátamon végig szaladt a hideg.  
-Miért? - kérdezi, és tovább néz. 
-Zombis. - kuncogtam.  
-Zombik nem léteznek. - állítja. 
-Honnan veszed? - oldalra billentem a fejem és próbálom minden erőm összeszedni ahhoz, hogy józannak tűnjek.  
-Igyál még... - tölti újra a poharam. 
-Ne itass le. - mérgelődök, de azért gyorsan lehúzom az alkoholban gazdag italt. 

-Nem itatlak. - húztam össze a szemöldököm. 

-De igen. - mutatok felé - Látom a szemedben, ami annyira szép *hükk* 
-Tessék? - néz rám furcsán. 
-Semmi. - vágtam be a műdurcit. 

Elvigyorodtam.  
-Szóval szép a szemem? 

-Fogjuk rá. - néztem újra a vizet. Hosszú ujjai az állam csikizik, hirtelen az arcát pillantom meg.  
-Ha hozzám beszélsz...nézz rám. 

Szemeibe néztem, de túl ködös volt. 

Nem tudtam, hogy miért teszem, illetve, de igen, nagyon is jól tudtam, hogy az alkohol igen csak felbátorított. Ajkaim szorosan ajkaira tapasztottam. Hallottam a néni messziről jövő kiáltását, de nem érdekelt, csak elakartam veszni az előttem ülő fiúban. 

Hirtelen tapadt az ajkaimra, Én pedig megfogtam és eltoltam.  
-Ideje haza menni. - álltam fel. -Túl sokat ittál! 

-Nerrmmm~ Én..Én nem is vagyok részeg. - rángatott fel Kris, de a lábaim kocsonyákká változtak.  
-Kelj már fel! - parancsolt rám és valami furcsa, sötét érzés szaladt át a testemen, amint hozzám ért. Félni kezdtem tőle.  
-Engedj el. - szinte azonnal kijózanodtam. Hátrálni kezdtem. 
-Lay. - nyúlt a karomért, de Én a földön kúsztam és kapálózva kiabáltam, hogy hagyjon békén. 

Határozatan néztem a szemeibe, magamban elmormolva egy igét, amitől elájult. Feldobtam a vállamra.  
-Elnézést a kellemetlenségek miatt. - hajlongtam. És gyorsan kiiszkoltam onnan. 

Hirtelen elsötétült a világ. Mire felkeltem már otthon a kanapémon feküdtem félmeztelen. A fejem hasogatott, megnyomtam a kanapé melletti kis órát, ami hajnali fél 3-at mutatott.  
-Mi történt velem? - dörzsöltem a tarkóm. 
-Csúnyán lerészegedtél. Én pedig haza hoztalak. - a sötétben, a kanapén ült Kris. A szemei vörösek voltak. Nem tudom miért, de félni kezdtem. 

Láttam rajta, hogy megijedt, így oldalra néztem.  
-Miért csókoltál meg? 

A kérdése hirtelen jött. Ha azt mondom, hogy amióta megláttam őt vonzódom hozzá félek, hogy elmegy. Nem akarok újra egyedül maradni.  
-Mert...- suttogtam. Felpattantam a kanapéról és a szobám felé vettem az irányt. 

Elkaptam a karját, és megállítottam.  
-Emlékszel rám? - suttogtam neki.

Szorítása egyre jobban erősödött a karomon. "Emlékezni? Mire kéne emlékeznem?"  
-Nem értelek. - a hangom megcsuklott. 
-Kérlek....Kérlek Lay. Emlékezz rám. 

-Tudod ki vagyok, csak enged, hogy a szíved emlékeztessen rám. - engedtem el és a szobába sétáltam. Ennek nem így kellene történnie. 

Miután egyedül hagyott, szavai egyre hangosodtak a fejemben. Utána rohantam. Nem egyszer buktam orra, de nem érdekelt a sajgó lábam, csak választ akartam a kérdésekre, amik a fejembe tódultak.  
-Mire kéne emlékezzek?! Kris! KRIS! KI VAGY TE? MIT JELENTESZ NEKEM? - üvöltöttem az ajtaja előtt - NYISD KI EZT A ROHADT AJTÓT! NYISD KI! - dörömböltem.


2013. június 16., vasárnap

Réka: Time of dying

Nem tudom hogyan is kezdődött az egész vagy, hogy mikor is volt pontosan, csak azt tudom, hogy évekkel ezelőtt történt minden, mint egy fura álom.  Egy véletlen, mely fenekestül felforgatta az életem. Minden megváltozott azután, hogy találkoztunk, hogy beléptünk egymás életbe, hogy az egyik legfontosabb helyet foglaltuk el a másik szívében…

 Első találkozás~

Első napos gyakornokként rohangáltam a hatalmas épületben. Fejvesztve kerestem a termet, ami a lapokon szerepelt, de rá kellett jönnöm, hogy baromi rossz helyen járok. Elindultam másfelé hátha megtalálom a kezdőknek kijelölt termet. A portán azt mondták, ha zenét hallok akkor csak jó helyen lehetek. Sokáig bóklásztam mikor halk zene ütötte meg füleim. Gyors léptekkel mentem az ajtóhoz ahonnan kellemes ritmus szűrődött ki. Kezemet a fém kilincsre tettem és lassan lenyomva beléptem a terembe. Telefonom, melyet eddig görcsösen szorítottam, kihullott fehérré vált ujjaim közül és hangos puffanással  esett darabokra a padlón. 
- Bocsánat. – hajoltam meg és kezdtem el azonnal összeszedni a földön heverő cuccom.
- Bocsánat? Ennyit vagy képes kinyögni?!- akadt ki az egyik, aki a teremből volt. Nem néztem fel csak csendben szedegettem telefonom darabjait.  Mikor az összes alkatrész a kezemben volt, mélyen meghajolva egy halk bocsánat kérés közepette fordultam volna hátra és mentem volna ki, de a padló helyett valaki lábára léptem rá, aki nem törődve az egésszel  beszélni kezdett.
- Bocsánat a késésért. – húzta ki lábát enyém alól , mellém lépett és meghajolt.
- Ma mindenki csak bocsánatot tud kérni?!- kérdezte az előző srác ugyanolyan hangnemben mikor én zavartam meg a próbát.
- Mi baja van?- kérdezte a többieket bámulva a mellettem álló egyed. Nem vártam tovább. Ránéztem és halkan megszólaltam.
- Mianhae.- mondtam neki és kimentem a teremből.

Barátok ~

Ebédszünetben felszöktem a tetőre, mint ahogy az iskolában is csináltam, ha egyedül szerettem volna lenni.  Ahogy a lágy szellő simogattam bőröm és a nap gyenge sugarai melegítették a testem mindig nyugodtságba burkolózott elmém. Gondolataim nem háborúztak egymással.  Nyugodtan pihentek, mint ahogy a kisgyermek édesdeden szuszog, ha elfáradt.  Ilyenkor nem törődtem semmivel és senkivel. Nem érdekelt a lányok örökös hisztije, hogy nekik ez fáj vagy ilyen meg olyan problémájuk van. Meg, hogy belezúgtak az egyik traneebe de ő rájuk se hederít.  Elegem volt a folytonos nyavalygásukból.  Egy hónapja ismerem őket, de már most utálom a felét.
- Min gondolkodsz?- hallottam egy mély hangot közelebbről.
- Semmin. - húztam fel térdeimet és karjaimat összekulcsolva rajta fejem rádöntöttem.
- Nekem nem úgy tűnik. Na nyögd ki kislány mi bánt. - ült le mellém és arcom elé tartott egy doboz üdítőt. 
- Köszönöm. - nyúltam a hideg dobozért. Sóhajtva kinyitottam, ittam egy kortyot és mesélni kezdtem. először meg se akartam szólalni, aztán egy üdítővel levett a lábamról és mindent kikotyogtam neki. Ő mosolyogva hallgatott végig mindent és néha helyeselt pár bólintással és közbeékelt mondattal, hogy figyel rám. Órákat beszélgettünk miután kipanaszkodtam magam.  Az egész épület már minket keresett, de nem törődtünk azzal, hogy neveinket kiáltva talán fejveszte rohangálnak a hatalmas épületben két kis álmaiért küzdő gyakornokot keresve, csak ültünk tovább a hűs levegőn és beszélgettünk… Barátok lettünk.

Barátság extrákkal~

Nem tudom mennyit ittam aznap este, de azt tudom, hogy volt már bennem rendesen pia. Ha megszondáztattak  volna nem alkoholt találnak a vérembe, hanem vért az alkoholomban, ennek ellenére tisztán emlékszem mindenre. A debüt utáni partiról mentünk haza, bár én nem otthon kötöttem ki, hanem nála.  Beérve a tömb ház kapuján egyből egymásnak estünk. Vadul faltuk a másik ajkát.  Közben felértünk lakásához. Ajtójának döntve kereste zsebeiben a kulcsokat. Mikor megtalálta a zárhoz hajolva próbált bele találni. Amin a kulcs benne volt a lyukba elfordítottam közben nyakamra egy apró puszit lehelt. Az ajtó, aminek eddig támaszkodtam eltűnt hátam mögül. Mellkasának dőltem és hallgattam gyors szívdobogását. De nem sokáig tartott eme elfoglaltságom. Térdhajlataimnál kezeket éreztem, majd pillanatokkal később egy puha bevetetlen ágyon landoltam.  Magamra rántottam a szobában lévő másik személyt és ajkainkkal azonnal eggyé forrtak.  Nyelvével végignyalt puha párnaimon. Résnyire kinyitva számat keringőre hívtam nyelvét. Vad táncot jártak. Kezeimet pólója alá vezettem és körmeimmel végigsimítottam hátán felhúzva közben pólóját. Ő sem tétlenkedett. Elvált ajkaimtól és nyakam kezdte ostromolni, közben szabad kezével felhúzta pólóm végigsimítva hasamon.  Beleremegtem hosszú ujjainak érintésébe és hajába túrva újabb csókba invitáltam formás ajkait.  Közben lehámoztuk egymás fölöslegessé vált fölsőjét. Magam alá gyűrve nemesebbik felén foglaltam helyét és meztelen felsőtestét kezdtem kényeztetni.  Ujjaim hegyével bebarangoltam az egészet, majd puszikkal leptem el. Finoman kulcscsontjába haraptam és végignyalva felsőtestén nadrágja gombjával kezdtem bíbelődni.  Lehúztam róla farmerját és az ágy mellé dobva felkúsztam ajkaihoz.  Átfordított minket és visszavette az irányítást. Végigsimított fehérnemű mögé bújt melleimen, majd kicsit megemelt, a kapcsot kipattintva megszabadított melltartómtól. Végignyalt fedetlen domborulataimon majd mini szoknyámat lerántotta rólam és legérzékenyebb pontomhoz ért. Halk sóhaj szaladt ki ajkaim közül. Vártam további ténykedését de megállt. Kezeimet nyaka köré csavartam és lehúztam magamhoz. Végignyaltam puha ajkain és fölé kerekedve boxeren keresztül végignyaltam dudorán. Fogai közül halk morgás hallatott. Tudtam, hogy élvezni ha tovább mennék, de megálltam. Felette térdelve vártam mit lép erre. Pillanatokkal később megszabadított utolsó ruhaneműmtől. Ujjaival bejáratomnál körözött, közben kaján vigyora közben végignyalt felső ajkán és lehajolt hozzám. Gyengéd csókot lehelt számra közben egyik ujját belém vezette. Pillanatok múlva csatlakozott az előzőhöz még egy. Velük játszadozott egy darabig közben melleimet ostromolta nyelvével. Egy idő után megelégeltem a dolgot. Boxere korcához nyúltam és elkezdtem lefele tolni. Vette a lapot. Ujjait kihúzta belőlem, nadrágjától a másodperc töredék része alatt szabadult meg. Farmere zsebében kutakodott, majd megtalálva az óvszert magára húzta és lábaim közé helyezkedett. Kulcscsontomra lágy csókot hintett, majd ajkaimra marva elmerült bennem…

Vége~

Évek teltek el azóta az este óta, mégse tudom kiverni fejemből.   A mai napig képes vagyok ugyanolyan intenzivitással átélni azt az éjszakát, még ha hónapok óta nem is találkoztam vele. Talán fél éve láttam utoljára. Nem tudom pontosan. Az elején még számoltam a napokat, amiket külön töltöttünk, de egy idő után feladtam és beletörődtem abba, hogy ha rajta múlik soha nem láthatom, soha nem feküdhetek a karjaiban, nem csókolhatom puha ajkait és nem hallhatom mélyen csilingelő hangját, amikor hozzám beszél. 
- Rory. – hozott vissza a jelenbe Mirae. Kérdőn pillantottam rá.
- Figyeltél?- nemlegesen megráztam fejem és az orvos felé fordultam. Újra belekezdett mondandójába, de szavai nem jutottak el hozzám. Nem akartam őket hallani. Nem akartam tudni mennyi időm van még hátra. 

Elhagyva a kórházat előbbi feszült énem eltűnt és mosolyogva lépteltem a temérdek ember között. Mirae csak csendben sétált mellettem korom tekintettel. 
- Mi  a baj ?- kérdeztem mikor pirosra váltott a lámpa.
- Végig nem figyeltél igaz?
- Nem. 
- Hogy vagy képes ilyen jól kezelni? 
- Élni akarok.  Vele vagy nélküle, de élni akarok.  Igen összetörtem mikor közvetlen azután tudtam meg, hogy az ügynökség eltiltott minket egymástól.  De élnem kell, ha még viszont akarom látni. – indultam meg a zöldre váltott lámpa láttán. 

Hónapok teltek el azóta a beszélgetés óta és az állapotom egyre csak romlott, mégsem adtam fel. Küzdöttem. Foggal körömmel harcoltam ellene, de éreztem, hogy képtelen vagyok felülkerekedni rajta, ha most nem is, de egy idő felemészt az élet. A lakásom nappalijában ültem gondolataimba merülve. 
- Mirae - üvöltöttem barátnőm nevét. 
-  Mondjad. - sietett le az emeletről. 
- Van még egy valami, amit meg akarok tenni. Segítesz?- néztem rá kérlelően. Bólintással és egy halvány mosollyal jelezte beleegyezését.

Egy héttel később a munkahelyen díszcsarnokában álltam. Ujjaimmal görcsösen szorítottam a mikrofon. Hallottam, ahogy az összes itt dolgozó a függöny túloldalán a sötétben suttog nem értve miért lettek ide hívva, majd percekkel később halk zene szólalt meg . Egy kellemes dallam csendült fel ellazítva a teremben összegyűlő tömeget. Mikor vége lett az előbbi lágy dallamnak hangos rock zene indult el mindenkire a frászt hozva. A függönyt elhúzták és kis fénnyel megvilágítva a színpadszerűséget amin álltam.  Számhoz emeltem és rekedtes hangomon énekelni kezdtem. 

On the ground I lay
Motionless in pain
I can see my life flashing before my eyes…
Did I fall asleep
Is this all a dream
Wake me up, I'm living a nightmare.- fejem lehajtva küzdöttem könnyeim ellen de a következő sornál utat törtek maguknak.

On this bed I lay
Losing everything
I can see my life passing me by
Was it all too much
Or just not enough
Wake me up, I'm living a nightmare. – a dalt folytatva jöttem rá, hogy mennyire hiányzik és előbbi kibuggyanó könnyeim letörölve fejeztem be a dalt. 

I will not die, I'll wait here for you
I feel alive, when you're beside me
I will not die, I'll wait here for you
In my time of dying…

Szó nélkül rohantam ki a teremből. Elakartam neki mondani mennyire szeretem, de nem akartam neki fájdalmat okozni. Nem akartam teljesen összetörni. Könnyek áztatta arccal futottam át a zebrán. Csak a dudaszó állított meg. Oldalra fordulva vártam, hogy közelebb érjen. Nem mozdultam. Képtelen voltam akár csak egy milliméter felemelni lábaim. A hátam mögül hangos kiáltásokat hallottam.  Hátrafordultam és aggódó tekinteteket láttam. Halvány mosoly kúszott arcommal., mikor láttam mennyien féltenek, de már késő volt. Az autó, mely őrült sebességgel tartott lassan elért és átgázolva rajtam hajtott tovább. Az ütközés előtti pillanatban szerelmem szemeibe néztem és halkan elmondtam azt a mondatot, amit fél éve akarok.
- Szeretlek Chanyeol….

2013. május 7., kedd

Réka: Malaysian Trip


Reggel a telefonom iszonyat hangos berregésére keltem. Utáltam , ha korán kellett kelnem. Egyszerűen képtelen voltam rá, így először figyelmen kívül hagytam a zenét, ami bejárta az egész szobát, de a vonal túlsó végén lévő egyed nagyon kitartónak tűnt. Ha abbamaradt, a most fülsüketítőnek minősült zene, pár másodperc múlva újra elölről kezdődött és egyre hangosabb volt. Erőt vettem magamon és szemeimet piciny csíknyira kinyitva elkezdtem keresni az üvöltő tárgyat.
- Yeoboseyo.- szóltam bele rekedtes hangomon.
- Rory?- kérdezte egy mély hang a telefonban.
- Igen. Én vagyok.- ültem fel és próbáltam normális hangszínemen válaszolni, de nem nagyon sikerült. Legjobb barátnőm Sae főnöke hívott, aki betegségre hivatkozva nem tud a fiúkkal utazni Malajziára és mint mindig nekem kéne beugranom helyette. Nem voltam ellenemre a dolog, úgy is utazgatni támadt kedvem a héten, de egyedül nem jó. Megkérdeztem mikorra kell elkészülnöm és a „ körülbelül fél órám van” mondat után egy szó nélkül lecsaptam a telefont és nekiláttam a pakolásnak. Tíz percbe telt mire mindent megtaláltam és az ágyamra dobáltam. Megkerestem a kedvenc bőröndöm és úgy, ahogy voltak a cuccok belehajigáltam, majd nagy nehezen behúztam a cipzárját. A fürdőm felé vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam picit. Megmosakodtam, felkötöttem a hajam és egy gyors sminket is feldobtam. Vészhelyzet esetére az összes kellékemet eltettem, ami itthon akadt és útra készen álltam az ajtómban, mintha az magától kinyitódna, de be kellett látnom, hogy a bámulással semmire se megyek.  Levettem felakasztott kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Kivittem cuccaimat és bezárva a lakást az épület elé sétáltam és vártam, csak azt nem tudom mire, mivel nem beszéltem meg, hogy értem jönnek vagy nekem kell hozzájuk menni csak… fogalmam sincs hol van a hozzájuk, mivel a munkán kívül soha nem találkoztam velük. Telefonomat kerestem lázasan mikor is felcsörrent így jelezve hol is van. Meg se néztem ki hívhat azonnal fülemhez emeltem és beleszóltam. Helyszín egyeztetés után cuccaimat megragadva elindultam az én kicsikém felé.  Kinyitottam ajtaját , betettem hátra a cuccaimat. A kulcsot a lyukba helyezve elfordítottam és a motor hangos zúgásával jelezte, hogy indulásra kész az én szépségem. Lassan kitolattam a szűk parkolóból és rálépve a gázra elindultam célom felé. Nem telt el sok idő és már a motorháztetőnek támaszkodva vártam őket a reptér melletti kisebb parkolóban, ahol nem kell attól félni, hogy a rajongók szétszedik az embert… Odasétáltam az ajtó mellé, benyúltam a lehúzott ablakom és napszemüveget kezembe véve visszasétáltam előbbi helyemre.  Feltettem a kis fényfogót és lehunyva szemem élveztem ahogy a lágy szellő játszadozik, a Nap még gyengécske sugarai melengetik bőröm. Teljesen megfeledkeztem a külvilágról csak élveztem eme természet adta gyengéd érintéseket, de egy kellemesen mély hang megzavart.
- Gyere nyanya ne most élvezkedj. – kinyitottam szemeimet.
- Nyanya?!..az anyád úristenit, tee... - ugrottam le az ezüst motorháztetőről és kerestem a hang tulajdonosát. Mikor megtaláltam a vékony fiút, mosolyra húzódott szám. Éppen táskáimmal bibelődött. - Majd én viszem őket. – sétáltam mellé és magamra aggattam az összes dolgom. - Mehetünk. - zártam le a kocsit és vágtam zsebre a kulcsot…


- Gyere már. – sürgetett Sam, hogy haladjak a csomagjaim összeszedésével.
- Várjatok már egy percet. - mondtam nekik és már futottam is utánuk, mert voltak olyan rendesek és képesek lettek volna otthagyni a reptéren a csomagfelvevőnél. - Végülis, ha ennyire nem kellek még hazamehetek. - adtam hangot gondolataimnak  mikor, beértem őket. Teo mellém lépett és szó nélkül vett el tőlem egy táskát. – Nem azt mondtam, hogy lovagiaskodjatok csak annyit kérek, hogy ne hagyjatok már el. – nyúltam táskámért, de a bőrönd húzókája helyett Teo kezét fogtam meg. Arcomat azonnal elöntötte a pír és pár másodperc tétlenkedés után elrántottam kezem. Ő csak mosolyogva nézett rám, mintha semmi nem történt volna. Végülis igaz, semmi nem történt én még is úgy érzem, történt valami. Mikor puha bőréhez értem szívem kihagyott egy ütemet és a vér az arcomba szökött… Csendben kezemet simogatva, ahol bőröm érintkezett övével sétáltam mellettük.
- Na mi van megkukultál, nyanya?- fordult felém Teo.
- Nem.- lépdeltem el mellőle. Még az se zavart, hogy nyanyának szólított, pedig alapjáraton ezért legszívesebben kiherélném csórikámat, de most nem. Most nem izgatott ez az egész. Nagyon nem értettem saját magam.  Fura érzés kerített hatalmába és fogalmam se volt róla mi az, vagy miért éppen most jött ki. Azt végképp nem értettem miért attól, hogy hozzáértem puha bőréhez. Egy normális magyarázatot voltam képes agyamból kicsikarni, de rögtön el is vetettem ezt az eshetőséget. Képtelenség, hogy beleszerettem ebbe a gyagyinkába. Ő olyan számomra , mintha az idióta bátyám lenni, bár a báty szót túlzás rá használni, mert mindig ő kerül bajba és nekem kell kisegítenem mindenből…
- Valami baj van? - hozott vissza Yun hangja a való világba.
- Semmi. - ráztam meg fejem és mentem tovább, mint aki tudja merre kell menni és hogy hol is van egyáltalán holott semmit nem tudtam. – khm.. Yun, merre?- fordultam hátra.
- Előbb mondd el mi a baj.- lépett mellém a kis rocker palánta.
- De nincs semmi.- fordultam felé, hogy szemeibe tudjak nézni, de ismert már annyira, hogy tudja nem mondok igazat. - Majd, ha nem lesznek itt. – mutattam a másik két tagra. - akkor elmondom.
- Teo, igaz?- kérdezte halkan miután elindult.
- 응- lépdeltem mellé és csendben tettük meg az utat az autóig, ami elfurikázott minket a szállodába. Felcuccoltunk szobáinkba és kis pihenőre vonultunk vissza. Éppen dőltem volna le, mikor valaki kopogott ajtómon. Tudtam ki lehet az így csak kikiabáltam, mintha otthon lennék..
- Gyere.- mondtam és azonnal nyílt is az ajtó. Az ágyon ülve vártam, hogy Yun mikor ér be, de nem ő volt az. – Hát te?- kérdeztem a csapat idiótáját.
- Unatkozom.- ült le mellém.  Lábait felhúzta és fejét térdeire döntve kezdett el nézni.
- Menj és unatkozz a többiekkel. – dőltem el.
- Bealudtak. Naa,lécci Rory, ne legyél ilyen.- hajolt fölém és nézett rám kiskutya szemekkel. Nem tudtam ellenállni neki.
- Mit akarsz csinálni?- fordítottam el fejem.
- Nem tudom. – állt fel és húzott magával engem is. - Majd útközben kitaláljuk. - mosolygott és kirángatott az ajtón is. Bezárta és bekiabálva a többiekhez kimentünk az épületből. Teonak fogalma se volt arról merre megyünk, de azért ment a saját feje után. Az se izgatta, hogy lefényképezik, beszélni kezdenek a háta mögött és ujjal mutogatnak kezeinkre, amit a szálloda óta nem engedett el. Szinte az egész várost bejártuk pár óra alatt.
- Teo, menjünk vissza. - álltam meg egy picit, mert elfáradtam.
- Fáradt vagy?
- Az nem kifejezés. Hogy van neked még ennyi energiád?- vánszorogtam el a legközelebbi padhoz és leültem rá. Nem válaszolt csak mosolygott rám. Fél óráig ülhettünk ott síri csendben, mikor fülemhez hajolt.
- Jobb lenne menni. - suttogta és felállt. Most nem fogta meg a kezemet, nem is várt meg, csak ment előre, mintha én nem is lennék ott.  Követtem, de a pár méteres kezdeti távolságot megtartottam.  A szállodához érve megvárt. Csendben, levegőnek nézve mentem el mellette és zárkóztam be szobámba.  Első utam a fürdőbe vezetett. Megnyitottam a kádban a csapot és néztem, hogyan telik meg az egész vízzel, közben hallgattam a kopogást és reménykedtem benne, hogy minél hamarabb abbamarad.  Becsuktam a fürdő ajtaját levetkőztem és lassan a forró vízbe léptem. Elterültem a hatalmas kádban és lehunyva szemeimet áztattam magam.  Hosszú perceket töltöttem a sötétség fogságába és teljesen megfeledkeztem az idegesítő kopogásról. Elfelejtettem mindent, a körülöttem lévő való világot és elmémet kikapcsolva, csak pihentem. Órákat töltettem a tudatlanságba burkolózva. Mikor újra kinyitottam szemeimet a víz már jéghideg volt és én vacogva feküdtem benne. Gyorsan kimásztam és egy törölközőt magamra csavarva léptem a szoba melegébe. Pár pillanatig csak álldogáltam és néztem ki a fejemből, majd az ajtóhoz lépkedtem és óvatosan kinyitottam. Elmosolyodtam azon ami kint várt rám. Teo összegömbölyödve szundikált közvetlen az ajtóm mellett.
- Gyere be.- mondtam halkan és közben megsimogattam arcát. Kinyitotta szemeimet és belém kapaszkodva jött utánam. – Azért annak örülnék, ha a törölközőt rajtam hagynád. – álltam meg hirtelen és fordultam vele szembe. Pirulva nézett szemeimbe, majd arcom felé kezdett közelíteni. Kezeit derekamra helyezte és úgy húzott magához. Értetlenül néztem rá. Ő csak elmosolyodott és szájon puszilt, majd angyalian nevetve elterült az ágyon.  Mint egy szobor, úgy álltam a szoba közepén félig vizesen, egy szál törölközőben, pirosló arccal. Nevetése lassan abbamaradt, majd felült az ágyon és nézett.
- Nem jössz ide?- kérdezte mély hangján.  Szótlanul álltam tovább és néztem barna szemeimet, hátha kiolvasok belőlük valamit, de nem sikerült. Pillanatokkal később elém lépett, ujjai közé fogta csuklóm és az ágy felé húzott. Leült rá és magával rántva engem is, hátra dőlt.  Egyik kezét derekamon pihentette közben a másikkal hajamat simította el vállamról. Fejemet maga felé fordította, hogy elvesszek barna íriszeiben. – Szabad?- húzta végig ujjait számon, de választ nem várva rájuk tapadt…

Reggel kiabálásra keltem. Magammal rántva a a mellettem heverő, már száraz törölközőt rohantam az ajtóhoz és azonnal kinyitottam.
- Mit akarsz Yun?- kérdeztem nem túl kedvesen.
- Nem láttad Teot? Mindenki őt keresi, de sehol sincs.
- Ami azt illeti…- nyitottam nagyobbra az ajtót és kicsit beljebb húztam Yunt.
- Ohhh.. vagy úgy. Szólok a többieknek, hogy megvan. - ment ki totál vörösen. - Bocsi, hogy felébresztettelek. - fordult vissza a folyosó végén és eltűnt. Becsuktam az ajtót és visszamásztam az ágyba. Kisimítottam hosszabb tincseit, melyek arcát takarták és ébresztgetni kezdtem.
- Hétalvó kelj fel.- suttogtam fülébe és óvatosan megharaptam fülcimpáját. Megmozdultak pillái. Kezei derekam körém csavarodtak és magához ölelt. – Héé… nem vagyok maci. - kezdtem el kapálózni .
- De, most már az én nagy macim vagy.- suttogta rekedtes hangján fülembe.





------------------------------------------------------------------------------
Yeoboseyo- halló
응- igen.

2013. április 17., szerda

Réka: Nincsenek véletlenek. (+18)


-         -  Jól vagy?- hajolt közel valaki hozzám.
-          Nem már hogy is lennék jól?- kérdeztem szemeibe nézve, majd újra a földet kezdtem pásztázni.
-          De mi a baj? Fáj valamid?- guggolt elém az idegen.
-          Kevin, gyere már. -  szólalt meg egy női hang türelmetlenül.
-          - Hahóó. - hallottam az előbbi angyalhangot, majd kezeket éreztem fejemnél.  Finoman felemelte, hogy térdeimbe rejtőzött szemeimmel ránézzek.
-          Gyere már. - ragadta karon az ismeretlen az előttem guggoló fiút.
- Várj már. Ne is inkább menj .- azzal kirántotta a karját a fogva tartó kezek közül, majd újra elém guggolt.
-          Menj utána. - mondtam szomorúan ás arcom újra elrejtettem előle. - Kérj tőle bocsánatot. Megbántottad. - szólaltam meg halkan, és szemeim figyelmét csak a járdának szenteltem.
-          Majd megbékél. - mondta csilingelő hangján. Felemeltem fejem és gyönyörű íriszeit néztem. Elvesztem a sötétségben. Megbabonáztak csillogó szemei. Hangomat megkeresve megtörtem a közénk ékelődő pár pillanatig tartó mély csendet, melyet csak az utca forgalmas zajongása zavarhatott.
-          Bánt a tudat, hogy miattam vesztetek össze. Nem akarom már ennél is szarabbul érezni magam.
-          Holnap úgy is megkeress. - mosolygott rám. Kérdőn néztem rá. Már épp nyitottam volna szám, mikor újra felcsendült angyali hangja. - A nővérem. – húzódott még nagyobb mosolyra szája. Még néztük egymást egy darabig majd mellettem pihenő cuccaimat felkapva kezemet megragadva maga után kezdett húzni. Csendben próbáltam  vele lépést tartani. Szinte már futottam utána.
-          Kevin.- szólítottam meg félénken, minek következtében megállt és hátrafordult. - Kicsit lassíts. - kérdőn pillantott rám. Reménykedtem benne, hogy nem érti félre. - Nem tudok ilyen gyorsan sétálni. – rám mosolygott és felvéve az előbbitől lassabb tempót kezdett el újra sétálni. Ujjait, amik eddig szinte görcsösen szorították csuklómat tenyerembe csúsztatta és összekulcsolta enyéimmel.   Az eső ellenére, ami tükrözte jelenlegi lelkiállapotomat , halvány mosoly terült arcomra, ahogy puha keze érintette enyémet.  Percekkel később csurom vizesen álltunk csak meg. Kevin kezemet elengedve a cuccaimat letéve kezdett el zsebeiben kutakodni. Kulcsait megtalálva elfordította azt a zárban. Táskáimat újra kezébe vette és húzott maga után a házba.  Letett kezéből mindent lerúgta magáról beázott cipőjét, kibújt vékony kabátjából és lassú léptekkel közeledett felém. Hátrálni kezdtem, de zsákutcába kerültem. Hátam nekiütközött a falnak. Kevin teljesen közel sétált hozzám. Testével nekem simult, puha kezeivel végigsimított arcomon egy kósza tincset helyére igazítva. Fejével lassan közelített enyémhez.  Leheletét már arcomon éreztem.  Ajkaival cirógatta az esőtől még mindig nedves bőröm, majd száját óvatosan enyémhez érintette. Még éppen csak megéreztem a melegséget, elhúzódott és szemeimbe nézett. Remegő kezeim közé fogtam gyönyörű arcát és ajkait sajátomhoz érintettem. Kezeit derekam köré fonta és szorosan magához húzott. Lágyan falta ajkaimat. Szenvedélyesen, szinte szerelemmel csókolt. Lerúgtam lábbelimet és nyaka köré fontam karjaimat.  Halk sóhaj hagyta el számat , ahogy végignyalt ajkaimon. Nyelvével átfurakodott és vad táncba hívta enyémet.  Ujjaimmal hajába túrtam. Kezeit, melyek eddig derekamon pihentek fenekem végigsimítva combjaimon állapodtak meg. Megragadta őket és felkapott. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, lassan elváltam tőle és nyakhajlatába pusziltam, majd vállgödrébe rejtettem pironkodó arcom.  Gondosan tartva indult el velem a lakás egyik rejteke felé. Beérve a szobába, hátamon végigsimított. Óvatosan lefektetett az ágyra és felém mászott. Vizes pulóveremtől megszabadított és kulcscsontomat lepte meg ajkainak puhaságával. Óvatosan húztam fel magamhoz egy csókra. Előbbi lágysága eltűnt és vadul kapott ajkaimra. Keze felsőm alatt indult felfedezőútra. Ujjaimmal nyakszirtjén játszadoztam és pillanatra megszakítva szájaink érzéki játékát megszabadítottam felsőjétől. Magunk mellé dobtam a pamut anyagot és hasán végigsimítva vártam, hogy ajkaim ne érezzék magukat egyedül. Mosolyogva lehelt csókot rájuk. Kibújtatott felsőmből és hasamat lepte el puszik millióival.  Az egész szoba halk kuncogásomtól zengett.  Pillanatokkal később már nadrágommal babrált és egy laza mozdulattal le is rántotta rólam. Szinte meztelenül, totál zavarban feküdtem alatta. Arcomat kezeim rejtekébe bújtattam.
- Ne bújj el.- mondta érzéki hangon és kézfejeimre egy-egy csókot lehelt, majd óvatosan lefejtette őket  arcomról. Végigsimított oldalamon közben nyakamat cirógatta ajkaival.  Éreztem  forró leheletét, mely égette bőröm.  Felemeltem egyik kezem és nadrágjához vezettem. A gombbal bajlódva végül sikerrel jártam és kibújtattam farmerjából. Már csak fehérneműink takartak minket. Szemeinkben a vágy izzott. Kevin felült,ö lébe húzott és lágyan megcsókolt. Kezeit hátamon éreztem végig, majd kattantást hallottam és éreztem, hogy a melltartóm elválik testemtől.  Szorosan bújtam hozzá. Nyakát kezdtem puszilgatni. Füléhez hajoltam és lágyan cimpájába haraptam. Végigdöntöttem az ágyon és ágyékára ülve végignyaltam felsőtestén.  Ujjaimmal játszadoztam puha bőrén közben csípőmet néha megmozdítva ingereltem boxerén keresztül. Egy idő után lejjebb csúsztam. Alsónadrágja korcával kezdtem játszadozni, végül megszabadítottam az immár kényelmetlenné vált ruhadarabtól és kezem közé fogtam kis haverját. Lassan mozgatni kezdtem csuklómat, de nem sokáig engedte. Könyökeire támaszkodott, majd karjaimat óvatosan megragadva maga alá gyűrt és bugyimon keresztül kezdett ingerelni.  Megunva a játszadozást megfogtam az utolsó ruhaneműt, ami még közénk állt és lehúztam magamról ,ezzel felfedve egész testem előtte.  Perverz mosoly kúszott arcára. Arcomhoz hajolt és mélyen szemeimbe nézett, közben éreztem, hogy bejáratomnál körözz ujjaival. Lassan puszikkal kezdett meglepni és megéreztem, ahogy egyik ujját belém tolja. Lágy puszijait, melyek szinte alig érintették felhevült testem, érzéki csókja váltott fel. Árva ujjához csatolta két társát, majd kihúzva őket, őt éreztem meg. Még nem hatolt belém, csak játszadozott. Végigsimított oldalamon majd ajkaimra hajolt és lassan elmerült bennem. Mikor megéreztem magamban hangosan sóhajt hagyta el számat és ajkaitól elválva bámultam szemeibe. Pillanatokkal később lassan megmozdítottam csípőm. Kevin mozogni kezdett és egyre gyorsabb tempóra kapcsolt az idő előre haladtával. Mikor már érezte, hogy közel vagyok az orgazmushoz őrült lassú tempó kezdett.
- Mosth..kí.nozni akarszh? Elmosolyodott és egy mélyet lökött. Halk sikoly hagyta el számat, mikor eltalálta azt a pontot amitől csillagokat kezdtem látni. Minden egyes lökésével kereste azt a pontot és néha el is találta. Az alattunk lévő takarót markolásztam görcsösen ujjaimmal. Éreztem, hogy már nagyon közel vagyok hozzá és neki köszönhetően még 2-3 lökés után testem megremegett és átléptem határaimat. Pillanatokkal később mikor tisztulni kezdett agyam rám rogyott. Izzadt teste enyémen pihent és rendezte légzését.  Halk suttogásommal törtem meg a csendet.
- Sze…szeretlek.- nyögtem ki nagy nehezen. Szám elém kaptam kezem mikor fejem mellett kezein támaszkodva nézte arcomat. Tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni. Megijedtem, de mikor lágyan csengő hangja bejárta a szobát szívem őrült tempóban kezdett verni.
- Én is.- suttogta szinte ajkaimra és lágy puszit nyomot rájuk. Kicsit hátrébb húzódott, közben én csak értetlenül néztem rá.
- Nem értelek…te még csak… még csak most ismertél meg.
- Már régóta figyellek. A nővérem, lehet nem ismerted fel, de tanít téged. mikor egyszer bent voltam nála akkor pillantottalak meg . Hirtelen csak téged láttalak, a temérdek diák, akik a folyosón lézengtek levegőnek tűntek körülötted. - hunyta le szemeit és kulcscsontomat megcsókolva magára rántott és szorosan ölelt…