2013. január 13., vasárnap

Réka: Who should I choose?!: 1. Every day


Mikor otthagytam  nem gondoltam át a dolgokat. Hirtelen felindulásból döntöttem. Mérges voltam, talán féltékeny, vagy az is lehet, hogy egyszerre tombolt bennem mindkettő érzés. Körülbelül két hónapig tartott a fellángolásból származó fájdalommentes boldogság. Két hónap után, mintha szívemből egy darabkát téptek volna ki. Ahogy jött, úgy el is illant a pillanat varázsa. A pillaneté, mely mondhatni hosszú ideig a boldog tudatlanságban éltetett, de ahogy eltűnt, a szívem, mintha megállt volna, vagy berozsdásodott. Hiányzott valami vagy valaki. Hiányzott az addigi izgalmaktól telitűzdelt élet.  Az önzetlen  szeretet. Minden, amit magam mögött hagytam egy egyszerű kaland miatt…

Öt hónap telt el azóta, hogy leléptem akkori otthonomból, kiléptem akkori életemből. Most itthon,  Donghae-ban tengetem unalmas napjaimat.  Donghae egy közepes méretű város Dél-Korea keleti partvidékén. A város elég fejlett iparilag és talán nem a legszebb városok közé sorolható Koreában, de tengerpart révén otthont ad néhány népszerű strandnak és hegyei jó túrázási lehetőséget és rengeteg látképet nyújtanak az itt üdülőknek. Na de elég ennyi a szülővárosomról…
Idén szokásomtól eltérően, még az óráimat is rendesen felvettem , és ahogy időmből és részmunkaidős állasomtól telik látogatom is őket, nem csak a zh-kra, vagy a katalógusokra járok be. Kezdem úgy érezni, hogy kellett ez a kis pofon, hogy végre komolyabban lássam a dolgokat.  Húsz évesen már épp itt volt az ideje, hogy benőjön a fejem lágya, és a tojáshéj a seggemről végre lepattogjon.  Lehet, hogy újra hazajöttem, de a családi fészekből kirepültem. Nem akartam a szüleim terhére lenni. Így itteni barátnőmmel, úgy döntöttünk közösen megdolgozunk a saját életünkért. Kivettünk egy piciny házat a part mentén. Nem a legolcsóbb a rezsi, de minket ez sem zavart. Mindhárman dolgozunk az iskola mellett és otthonról is kapunk némi anyagi támogatást, így könnyen sikerült megoldanunk ezt a problémát…

- Mika,drágám, jobb lenne, ha nem a gondolatidba révülve ülnél az ágyadon, hanem készülődnél. – szólt Ha Na.
- Ma hétvége van. - kezdtem el nyavalyogni.
- Igen, és neked táncórád lesz. – kezdte el ruháit a táskájába dobálni.
Elkezdtem hisztizni, hogy rohadtul nincs kedvem most ehhez az egészhez. Tegnap éjszakás voltam a gyorskajáldában és szinte egy percet nem aludtam. Bár lehet azért egy-két óra volt, amit nem éberen töltöttem a hajnali órákból. Ha Na-nak már megvannak a módszerei ilyenkor mit kell csinálnia. Tél révén a kedvencét és egyben a legegyszerűbbet szokta használni.
- Mika, ha nem kelsz fel azonnal hozom…
 - Oké, oké, fent vagyok. – pattantam ki az ágyból, olyan gyorsan, mint puskagolyó a puskacsőből.
- Még ki se mondtam .- kezdett el kuncogni, majd segítségképpen kezembe nyomta ruháimat, amit összeválogattam az este, mielőtt dolgozni mentem. Egy egyszerű, lenge szürke melegítőnadrágot kaptam magamra és egy fekete trikót. A nadrághoz tartozó felsőért az egész lakást felkutattam mire sikerrel jártam és azt is magamra kaptam.  Ha Na már az ajtóban állt és lábával dobolt, hogy haladjak már. Gyors fogat mostam és már húztam is bakancsom, majd kabátom.  Vacakoltam még egy kicsit. Képtelen voltam eldönteni, hogy kell-e a sapka vagy sem. Végül a kellett mellett döntöttem. Fejemre húztam és táskámmal együtt léptem át a küszöböt Ha Na nagy örömére. Bezártuk  lakásunkat és futva indultunk a buszmegálló fele. A hó kis pelyhekben esett. December révén már épp ideje volt, az idei első hópelyheknek lehullani.
- Hideg van- kezdtem bele a hisztibe megint.  Bármennyire siettünk a buszt, így is lekéstük, így már körülbelül tíz perce itt szobrozunk a mínuszban várva a következőt. - Na végre- kezdtem szinte örömtáncot járni mikor megláttam a nagy zöld járművet.
- Mika az isten szerelmére, mi bajod van?- kérdezte barátnőm már nem épp nyugodt hangon.
- Mi lenne?! Szombat van és nekem korán kellett kelnem. -  puffogtam már a busz egyik ülésén ülve.
- Mika, édesem, 10-kor keltél és most  11-en van.
- Akkor  is. Nekem az korán van.- vágtam be a durcát.
- Tudod ilyenkor olyan vagy , mint egy öt éves kisgyerek. – Kezdett el a mellettem ülő lány nevetni.

 - Szia Mika. – köszönt nekem az egyik srác az óráról. Totál belém van zúgva, amit a tudtomra is adott   már egy párszor, de szerencsétlen kölöknek még nem sikerült felfognia, hogy bármit tesz nálam nem ér el vele semmit. Hidegen hagynak a próbálkozásai, a kedves gesztusai. Egyszerűen semmi szimpátia nincs köztünk az én részemről. Őszintén néha már agyfaszt kapok tőle.  Ma se tettem másképp, mint általában szoktam. Sapkámat még jobban a fejemre húztam ezzel arcomat gondosan elrejtve és úgy tettem, mintha a fülemben lévő halk zenétől, ami valljuk be tényleg nem volt hangos, nem hallottam a srác köszönését, így visszaköszönésre sem méltatva az öltöző felé vettem az irányt.

- Miért vagy ilyen vele?- kérdezte meg Ha Na, miközben bújtunk ki kabátjainkból.
- Milyen?- vágtam be egy olyan fejet, ami totál arról árulkodik, hogy fogalmam sincs miről beszél a mellettem álló lány.
- Mika, kérlek, ne játszd a hülyét.
-  Egyszerűen nem érdekel.
- Akkor sem kéne így viselkednek vele. Legalább köszönj neki az Isten szerelmére.
- De ha egyszer már agyfaszt kapok tőle? Tudatni szeretném, hogy lekophatna már.
- Tudasd vele másképp…- mondta és faképnél hagyott.

Gyorsan levetkőztem. Pontosabban kibújtam a felesleges ruhadarabokból. Csak a nadrágot és a trikót hagytam magamon, ami ezek fölött volt, az mind a szekrényemben végezte. Cipőmet is gyorsan átcseréltem és már mentem is órát tartani. Érdekes, ahogy bekapcsoltuk a zenét,mintha minden problémám pehely súlyú lenne, elillant, akár egy toll a langyos szellő által. Ha táncolhattam nem foglalkoztam semmivel, csak a zenére koncentráltam.  A tánc maradt az egyetlen szerelmem az életemben, őt semmi pénzért nem hagynám el. Ő az egyetlen dolog, amit ha fél kézzel is kéne csinálnám csinálnám. Eldöntöttem, hogy ameddig képes vagyok mozogni ezt a szerelmem nem hagyom el. Legyek akár negyven vagy ötven éves mikor szakítanom kell ezzel, legyek ráncos, vagy csúnya, tudom, hogy ő sose hagyna el engem. Benne képes voltam hinni, és az utóbbi időkben miatta már képes lettem magamban is hinni. Ő tanított meg mindenre. Vele egyszerűbb az élet. Vele mindem más, olyan békés, nyugodt, harmonikus. Vele képes vagy bármit megoldani. Ő tudott feltétel nélkül szeretni. A tánc a mindenem lett öt hónap alatt. A szerelmemet találtam meg benne, de a hiány szívemben még ennek ellenére is ott volt…
Lihegve ültem a terem egyik sarkában és vártam még lassan mindenki elszállingózik haza. A kulacsom és telefonom társaságában töltöttem ezt a röpke talán fél órát, míg a terem teljesen ki nem ürült. Már csak Ha Na és maradtunk.
- Na gyere, takarítsunk fel.- nyújtotta kezét barátnőm.
 Elfogadtam segítő kezét és talpra pattantam, majd a kellékes szekrényből elővéve először felsöpörtünk majd felnyaltuk az egész termet. Az öltözőkben cuccainkat összeszedtük,majd , ahogyan reggel is beöltöztünk, hogy a kint decemberi cudar időben ne fagyjunk halálra. Várnunk kellett megint a buszra, de mielőtt hisztizni kezdhettem volna Ha Na megszólalt.
- Mika.- fordult felém.
- Hmm?
- Mi volt veled ma?- kérdezte aggódva.
- Semmi. Egyszerűen csak fáradt vagyok. - kezdtem el rajzolgatni a hóba lábaimmal.
- Biztos csak ennyi az egész?
- Biztos…- néztem fel rá. Szemeiből az anyai aggódást véltem felfedezni. Képtelen voltam hazudni neki, vagy akár becsapni.
- Hiányzik?- törte meg csilingelő hangja a megálló csendjét.
- Igen. - zártam le ennyivel a témát.
Buszunk lassan befutott. Felszálltunk rá és a röpke negyed órás út alatt, ami valljuk be elég rövid idő, lefagyott végtagjaink kezdtek felmelegedni, de mikor már kiolvadóban voltak úgy igazán a zöld jármű a mi megállónkba parkolt le. Leszálltunk az eddig melegséget nyújtó közlekedési eszközről és szint adutó léptekkel tettük meg az alig három perces utat szerény otthonunk fele. Mindketten vettünk egy gyors fürdőt, majd egy rament összedobva közös filmezésbe kezdtük. A délutáni, vagy inkább kora esti doramamaratont  szenvedtük végig.  Már régen besötétedett odakint mikor  Ha Na telefonja megszólalt. Otthagyva engem a kanapén a szobájába iramodott és csevegésbe kezdett a vonal túloldalán lévő személlyel. Kapcsolgatni kezdtem és válogattam a csatornák között.  Semmi érdekes nem találtam…eddig.  A szemeim kidülledtek , a könnyek gyűlni kezdtek bennük, ujjaim megmerevedtek, a távkapcsoló hangos koppanással ért földet. Ledermedtem. Bambán néztem a képernyőt és könnyeim hullani kezdtek. Halkan sírtam, majd pillanatok múlva feleszméltem. A sós folyadékot eltűntettem arcomról, a nyomógombos  után nyúltam, majd kikapcsoltam a készüléket és már csak a feketeséget bámultam. Lépteket hallottam.
- Miért kapcsoltad ki?- kérdezte a szöszi.
- Nem volt semmi érdekes és a dorámának is vége lett. Ki volt az?- kérdezte meg gyorsan mielőtt még gyanút fogna.
- Anya.
- És mit szeretett volna? Jól vannak?
- Igen jól vannak. Bár szeretné, ha holnap szakítanánk rájuk időt. – mosolyodott el.
- Ha Na, az első kimaradt.
- Mi? Ja, igen. Semmi különöset, csak érdeklődött megvagyunk-e és…
- És? –néztem rá nagy szemekkel.
- Donghae hazajön.
- Mit kezdjek vele?- rántottam fel vállaim.
- Mika, ne kezd megint.
- Mit ne kezdjek?!
- Donghae volt…
- Igen ő volt. De az régen volt. Akkor még gyerekek voltunk. Fogadunk, hogy ő már nem is emlékszik rám…
- Talán ha találkoznátok akkor meg is bizonyosodhatnál róla.
- És mégis hogy akarsz vele találkozni nagyokos?!
- Azt még kitalálom. - kacsintott rám.
Mivel egész nap a fáradtságra hárítottam rossz kedvem, vagyis bunkó énem elő jöttére, úgy döntöttem ma korán vezet utam pihe-puha ágyikóm melegébe. Fejem, ahogy elérte a párnát szemeim azonnal leragadtak.

2013. január 7., hétfő

Réka: Snowfalls



-          Kya, havazik.-  kiáltott fel Kevin, ahogy megpillantotta  a leszálló hópelyheket.
-          Siess Kevin, ha nem akarsz lemaradni az első igazi téli napról.- kiáltott Eli a kis pöszének és az ajtóban toporogva kabátját magára rántva várta a másikat.
-          Okéééé.-  hallatszott a válasz a fiatalabbtól és kabátjával kezében rohant a kijárat fele. A fehér hatalmas kabátba belebújt, majd zsebeiből rózsaszín kesztyűit elővéve hosszú ujjaira húzta azt. A fogasról leemelte rilakkumás sapkáját és haját gondosan eligazítva fejére húzta.
Eli látva, hogy a kisebb már kész kinyitotta az ajtót. Kellemes hűvös szél csapta meg a washingtoni arcát.  Lassan, bizonytalanul lépkedett az érintetlen fehérségén és várta, hogy a san fransiscoi kövesse. A kis pösze először bátortalanul lépett ki, majd mint egy öt éves kis hiperaktív gyerek futkározott össze-vissza. Eli mosollyal arcán nézte, ahogy párja gyerekként viselkedve ugrándozik  a hóban.  Kevin feküdt volna le, hogy hóangyalt csináljon, de egy hófuvallat arcába köpte a kis fehérséget, amit magával repített. Nem foglalkozott vele. Újra neki készült, hogy lehuppanjon a fehérségbe, de a hó megint arcához ért. Körül nézett és látta, ahogy a washingtoni éppen hógolyót gyúr és huncutul mosolyog magában. Hócsatát ketten szokták játszani, nem egyedül,- gondolta magában Kevin és a legközelebbi fa menedékéhez futott párja újabb hógolyója elől.  Órákig játszottak kint a hidegben, mint kis kisgyerek.  A ház előtt kergették egymást, kimerültek. Egy emberként huppantak a hóba. Eli Kevin kezéért nyúlt. Percekig csak az eget nézték, ahogy a kis hópelyhek röppennek feléjük, kezüket a hóban elrejtve összekulcsolták. A meghitt pillanatot gyomruk hangos korgása rontotta el.
-          Gondolom éhes vagy, mit akarsz enni?- fordult nevetve a pösze fele.
-          Nem tudom. Bármi jó lesz- válaszolta Kevin
Az idősebb egy kis kifőzdébe vitte pösze barátját. Az ebéd  után a parkba mentek sétálni.
-          Ez gyönyörű.- emelte az ég fele hosszú ujjait a san fransiscoi. Eli közelebb lépett a fiatalabbhoz egyik kezét derekára vezette másikat az ég felé mutató ujjaival kulcsolta össze.
-          Igen az- suttogta  fülébe válaszul.
Kéz  kézben sétáltak tovább. Az egész parkot bejártak, majd keresve egy üres padot helyet foglaltak rajta. A velük szemben lévő padon is egy pár ült.
-          Hé, várj, az a pár nagyon ismerős.- hajolt közelebb Kevin Eli füléhez.
-          Most, hogy mondod…- Eli szemügyre vette a velük szemben ülő két embert. Mielőtt még bármit is mondhatott volna a kis pöszének, az , mint a szélvész eltűnt mellőle.
-           Szia AJ.- köszönt oda az egyiknek. Eli gyorsan párja után ment.
-          Hali.- üdvözölte a velük szemben ülőket. - Kevin, ki ez?- hajolt szerelme füléhez és próbálta suttogva feltenni kérdését.
-          Tudod, ő az akiről meséltem, a régi kollégám. – magyarázott heves mozdulatokkal a kis pösze.
A délután további részét négyesben töltötték el. Elmeséltek egy másnak mindent. Eli és Kevin, hogy ők hogyan találtak egymásra és Kiseop( időközben kiderült, hogy ő a 4. személy. ><) és Aj is a saját történetüket. Az este közeledtével elbúcsúztak egymástól. Kevin és Eli, amint hazaért forró fürdőt vettek, és közös ágyukba bújva forró csokoládét iszogatva próbáltak minél előbb belülről is felmelegedni. Az este további részét filmnézéssel töltötték, de a kis pöszének szemei folyamatosan lecsukódtak, majd percek volna már nem nyíltak ki. Álmában közelebb bújt a washingtonihoz és a reggeli, gyenge nap sugarai szerelme védelmező karjaiban ébresztgették.

Szeretem a hóesést…
… mert több időt tudok tölteni Elival
…  tudok vele hógolyózni
… sétálni a parkban
… ebédelni vele
… és a legjobb…
… közel lehetek hozzá
… mert Ő a Hold én meg a Nap
… a jég és a tűz…
… egymás nélkül nem tudunk élni, egymás nélkül semmik lennénk….



2013. január 6., vasárnap

Réka: Az elveszett nadrág


Tao totál belebújva a fiókjában kutakodott. Kétségbeesve kereste bőrnadrágját. Luhan szekrényét is totál feltúrta, de semmi.  Már szinte őrjöngve ment Xiumin szekrényéhez, hogy ott is megnézze a keresett ruhadarabot. Már mindent átnézett a maknae, de sehol nem találta.  Utolsó előtti reménysugár csillant fel szemei előtt, mikor végigkérdezte az összes tagot a K alcsoportból, de a keresett nadrág nem lett meg. Mivel már minden lehetőséget kilőtt szerencsétlen nem maradt más választása, meg kellett zavarnia a leadert. Bekopogott válaszra várva, de csak nem kapott semmi életjelet bentről, holott tudta, hogy a szőke srác a szobájában ül. Várt egy kis ideig majd halkan benyitott. Látta , hogy íróasztalával szemben ül és teljesen elmerülni valamiben. „Talán emiatt nem hallotta”- gondolta magában Tao. A szőkeség motyogott magában valamit, majd megállt, hogy a papírra körmöljön valamit. Tao félénken lépett közelebb a szöszihez és kezét maga elé tartva próbálta takarni testét.
-          Kris- szólította meg halkan a vezetőt, de ő csak folytatta a motyogást. -  Gege .-  próbálkozott újra, valamivel hangosabb. Az idősebb fiú meghallva a félénk hangot megfordult.
Nem szólt egy szót se, csak feltérképezte az előtt álló fiút  tetőtől talpig, majd fordítva, mikor eljutott agyáig, hogy a feketeség miben vagyis inkább mi nélkül áll előtte. Szinte azonnal talpra ugrott. A hirtelen mozdulat nem volt túl jó ötlet, de Kris se így tervezte. Talpra szökkenése eredményeként  az íróasztala fölötti polcot szerencsésen lefejelte és a lüktető fájdalom hatására összegörnyedt és az asztal segítségével támasztotta meg magát. Taonak az előbbi jelenettől elakadt a lélegzete.
-          Gege, jól vagy?- kérdezte a fiú.
-          -Jól.-  Kris hevesen bólogatva válaszolt a fiatalabbnak.
Tao kezét előre tartva próbálta jelezni, hogy a leader maradjon ott ahol van.  A pandafiú totál zavarban volt. Ráeszmélve, hogy kezei rossz helyen vannak, azonnal visszakapta maga elé, hogy továbbra is próbáljon takarni valamit is magából, majd kis idő múlva, mikor már úgy tűnt Kris is jól van és nem csak azt állítja félénken megszólalt:
-          Kris, nem találom a nadrágom. -  próbálta zavarában könnyeit visszafojtani.- Már mindenhol kerestem. – hajtotta le fejét és kezdte el a földet bámulni.
Kris kezét az arca elé téve próbálta takarni zavarát. Pár másodperc telt el, mikor a fiatalabb megunta a várakozást és megfordult. Kris mély levegőt vett és megszólalt.
-          Gyere, gege segít megkeresni.- válaszolta és kezét a fiatalabb vállán átdobva mentek a szobájába, hogy előkerítsék az elveszettnek titulált ruhadarabot.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gege- kínaiul talán annyit tesz, mint koreaiul az oppa. Általában a rajongók hívják így a tagokat.

2012. december 30., vasárnap

Réka: Exotic Dancer. (part 1)



A lakásod legnagyobb helyiségében csücsültél. A lakásodban, mely tied volt mégse érezted teljesen sajátodként. Hiányoltál belőle valamit vagy inkább valakit. Valakit, aki nem csak a lakásod aranyozza be hangjával, járásával, szokásaival, a cuccaival, hanem a te mindennapjaidat is képes , a monoton, harmonikusnak egyáltalán nem nevezhető valamit felrúgni és teljesen magához láncolni, az ütemes napirended ezzel totál felrombolva , de nem érdekelne, hiszen ezt hiányolod évek óta. Magányos farkasnak számítasz már egy ideje. Sokszor nézed irigykedve a párokat. Az utcán sétálva szíved összeszorul, ha önfeledten nevetve, kezüket összekulcsolva lépkednek el melletted. 25 éves fejjel nem így képzelted el az életed. Mikor kisgyerekként a homokozóban szaladgáltál, míg nem ezt gondoltad. Azt hitted könnyebb lesz, hogy a herceged majd várni fog rád és amint belecsöppensz a nagybetűs életbe ő ott terem és happy end lesz. De az élet nem ilyen. Csúnyán pofára estél. Gyermekkori álmod cafatokra hullott. Az, hogy te majd az egyetem elvégzése után családot alapítasz, a gyerekeidet neveled otthon…egykettőre eltűnt ez az álomkép. Az álomkép, melyet még gimnazista korodban is bőszen babusgattál, elillant, mint rózsafelhő a ködös éjszakában. Az élet csúnyán pofán vágott, a képedbe röhögött, változtatni szerettél volna. Valami változásra volt szükséged. Ez pár nappal később be is következett, mikor drága öcsikéd becuccolt hozzád. Teljesen a fejedre nőtt egy hét alatt. A munka után képtelen voltál pihenni, mert szeretett testvéred egy szabad percet nem hagyott neked. Ide-oda furikáztad a városban, ha ő szeretett volna valamit, te ugrottál, ha pénzt kellett neki téged lejmolt le. Egy idő után betelt a pohár…

- Ide figyeld te agyoniskolázott idióta, ha most azonnal nem állsz munkába repülsz innen. Értve vagyok?!- kezdtél el ordibálni drágalátos öcsikéddel.
- De ____________...- kezdett volna bele, de nem engedtél neki. Most te vagy a főnök. Most nem engeded, hogy egy kis szaros dirigáljon neked.
- Kevin, semmi de. Egy hetet kapsz. Ha nincs meló repülsz. Nem fogsz élősködni.- váltott valamivel kedvesebbre hangszíned, de a fenyegetés így se veszített értékéből.
- Rendben. – zárta le ennyivel a dolgot, majd már csak annyit hallottál , hogy ajtódat úgy bevágta, hogy az majdnem kiesett a helyéről.
- A berendezés marad.- suttogtad már csak magadnak. Tudtad, hogy most haragszik rád, hogy most jelen pillanatban a pokol legmélyebb bugyraiba küldene Lucifer mellé. Nem akartál még nagyobb fájdalmat okozni neki. Bízott benned; és ezt te tudtad. Tudtad nagyon jól, hogy milyen gyerek. Segíteni szerettél volna neki Úgy hitted ezzel majd jó útra tereled. Ma délutános voltál a kórházban. A tegnapi éjszakai műszak, a ma reggeli veszekedés  neked is betett rendesen. Szemeid alatt hatalmas karikákkal mentél be. A páciensek nagy része látta, hogy ma nem vagy jó formában. Főnököd is észrevette, így, hogy semmi későbbi probléma ne legyen, megkegyelmezett neked. Ma nem kellett az ápolói feladataidat csak röpke két órán keresztül csinálnod. Nem kellett az öregeket megetetned, amit tiszta szívedből utáltál. Ez az egy dolog volt ami taszított ettől a munkától, de te ezt akartad csinálni ez volt az egyik álmod, amit ennek árán kell csinálnod, de nap, mint nap tűrted a dolgot, mikor az öregek fogsorait kellett visszatenned, vagy a kipottyant félig megrágott falatokat kellett újra a szájukba adni, nem repestél az örömtől, az undort nem mutattad ki arcodon, de legszívesebben a képükbe nyomtad volna a tálcát, hogy egyék meg maguk. Az öcsédre fogtad ezeket a dolgokat. Megváltoztál hála neki. Régen mosolyogva segítettél mindenkinek, amióta ő újra belecsöppent az életedbe, te egyre ingerültebbé váltál. Nem elég, hogy a kórházban kellett vigyáznod a betegekre, még otthon is pesztrálnod kellett egy gyereket. Eleged lett, a cérna elszakadt.
- Bocsánatot kell kérnem.- álltál fel az egyik kórházi ágyról és csapot-papot otthagyva indultál haza. Óráknak tűnt az a pár perc még elértél lakásod ajtajához, de szomorúan vetted tudomásul, hogy az nincs nyitva, hogy belül senki nem vár rád. Kulcsod lassan dugtad bele a zárba majd az hangos kattanással tárt utat neked a sötét folyosóra. Cipőidet lerúgtad lábadról, táskádat a kanapára dobtam és elvesztél a fürdő sűrűjében.

Idegesen kopogtattad ujjaid az étkező asztalon várva Kevin érkezését, de ő csak nem akart jönni. Órányi hosszúságúnak tűnő percek teltek el mire elszántad magad, hogy kényelmes pizsamádból kibújj és valamit magadra kapj, hogy az általad elveszettnek titulált öcsikéd után indulj. Már cipődet rángattad magadra mikor valaki rátapadt  csengődre.
- Megyek. –ordítottad. Nem néztél bele a kukucskálódba, csak rángattad az ajtót, majd mikor rájöttél, hgy kulcsra zártad kínodba elnevetted magad és amilyen gyorsan csak tudtál a kulcs keresésére indultál. – Meg is van. – kiáltottad el magad , mikor megtaláltad a szükséges tárgyat. A kulcslyukba dugtad, majd a kattanást meghallva feltépted ajtódat.
- Mi tartott ennyi ideig?- kérdezte egy kicsit sem kedves hangnemben egy számodra tök ismeretlen hang.
- Bocs, hogy megkerestem a kulcsom.- válaszoltál neki.
- Inkább meg kéne köszönnöd…
- Köszönöm.- vágtál szavába, miközben drága öcsikédet segítettél cipelni a kanapé felé. Mikor elintéztél mindent, megigazítottad csonti testét, hogy ne essen le a bútorról, betakargattad, az idegen felé fordultál.
- Köszönöm.- megint csak ezt az egy szót tudtad kinyögni.
- Nincs mit köszönnöd.- vágta rá, majd percekig szemezgetettek.
- Kérsz valamit esetleg?- fordultál a konyha fele.
- Egy pohár víz jól esne.- mondta az idegen kellemes hangjával.
- Egyébként, hogy hívják az öcsém megmentőjét?- jöttél vissza a pohár vízzel a kezedben.
- Anyám, de bunkó vagyok. Elinak hívnak. Kit tisztelhetek eme szépségben?- kezdett bókolni a barnaság.
- ___________ hívnak. Kevin nővére.- pirultam el , azon, ahogy szemeimbe nézett.
- Nem is mondta, hogy van nővére, de meg kell dicsérjem. Az öcséd egy őstehetség.
- Ezt most nem igazán értem.- kezdtek fejedben kavarogni a dolgok.
- Majd idővel megtudod, de ha nem haragszol én most mennék. állt fel Eli és egy köszönést elvakkantva már el is tűnt a sötétség, csak léptei hangját hallottad a nyitott ajtó miatt.

Kevin Pov.

-Komolyan, hogy lehet valaki ilyen?
- Most a nővéredről beszélsz?- kérdezte meg Luc. Luc volt , aki beajánlott az építkezésre, amin jelenleg koptatod unalmas óráid. Nagyon nem volt kedved hozzá, de a nővéred hisztije nálad is kicsapta a biztosítékot, pedig nehéz volt téged kihozni a sodrodból, neki mégis könnyen ment. Együtt mentetek volna oda, de ő útközben lelépett így egyedül kellett odamenned. Tudtad az utat nem ezzel volt a gond, csak még sose voltál ilyen helyen így fogalmad se volt mit kell tenned. Barátod szerencsédre gondolt erre és elmondott mindent. Egy köpcös férfit kellett keresned az építkezési területen. Mikor odaértél első dolgod volt körbenézned. Nem telt bele sok időbe mikor megpillantottad az általad keresett személyt , amint az éppen egy magas, izmos sráccal beszélt. Elindultál feléjük.
- Jó napot.- köszöntél oda a főnöknek.
- Szervusz-köszönt oda neked, megszakítva ezzel a beszélgetést.
- Maga Soo?- kérdezted meg.
- Jun.- nyújtott kezet.
- Kevin.- fogadtad el jobbját.
- Kevin. Ő Eli. együtt fogtok dolgozni.
- Mi?- adott meglepődöttségének hangot a másik srác. Eli, vagy mi volt a neve.
- Megbocsátasz egy percre. Meg kell beszélnünk valamit.- mondta Jun.- Csak egy perc.- és visszafordult a másikhoz. Elindultál, de még hallottad beszélgetésük elejét.
-Ugye most vicces velem?- kérdezte a barna srác.
- Miért?-
- Ezt te sem gondoltad komolyan. Nézd meg milyen cipőben. Fingja sincs …
- Menj és tedd a dolgod…
A beszélgetés további részéről már fogalmad sincs az épület tetejéről már semmit nem hallottál annak a kettőnek a beszélgetéséből, de úgy érezted ennyi bőven elég volt, hogy tudd Eli elkönyvelt téged és nem túl jó véleménnyel van rólad.
- Mi van?- hallottad meg a barnaság hangját hátad mögül. Odafordultál, de nem szólaltál meg. Ő megtette helyetted.
- Mond csak dolgoztál már tetőn?
- Nem.- álltál fel, hogy szemeitek egy magasságban legyenek.
Eli megmutatta neked, hogy kell csinálni, nem mintha sokat tudtál volna neki segíteni, mivel fingod nem volt az egész dologra, de azért a semminél többet tettél le te is. A nap vége felé a főnök nyakon csípet. Számon kérte, hogy mit hurcolászol a táskádba. Sose voltál az a lopós fajta , most mégis a napi egy kóla helyett, ami előírás volt, te kettőt csempésztél bele hátitatyódba és hát mi tagadás valamit kibaszott szarul csinálhattál, ha már ezzel sikerült lebuknod. Eli csak a háttérben kuncogott egyet ezen, majd folytatta a munkát. Mikor munkaidőd lejárt beleültél a kocsidba, de azt a fenéért nem akart elindulni. Eli, mint a mai nap folyamán többször, megint melletted volt, majd a baj diagnosztizálása után a kocsija anyósülésén kötöttél ki. Ő telefonált melletted, míg te úgy döntöttél felfedezőútra indulsz. Nem értetted a fiú logikáját miért hagyta a kocsin rajta a fóliákat. úgy döntöttél leszeded őket, de amint hozzáértél kezed megtorpant.
- Mi a faszt csinálsz?- kérdezte a barnaság letéve a telefont.
- Bocs- mondtad és vetted el a kezed.
- Ez új és az is marad.- mondta az utat fixírozva. – Ha rajta hagyod a fóliákat, mikor eladod leszeded róla és olyan mintha új lenne.- válaszolt a kérdésedre, amit te szinte még ki se gondoltál. Ezután beszélni kezdtetek.
- Fociztál. –fordult feléd miközben feltette kérdését.
- Jaja…középhátvéd voltam- válaszoltál neki.
- Hát nem olyannak tűnsz, mint aki….
- Egy egyetemi csapatban bohóckodtam. Nem igazán jött össze a dolog.
- Elcsábított az izgalmas tetőfedés, mi?
- Ja, az is meg a nővérem kanapéja. Ezután nem sok szó esett köztetek. Eli kitett a nővérednél, de ő nem volt otthon, hogy elmeséld mi volt, hogy sikerült, ha nem is jó, de legalább egy napos munkát szerezned és, hogy megnyugtasd már egy fedősztorit is kitaláltál, hogy ennek ellenére  sikerült valami kiláthatót találnod. Egy állásinterjúra mennél, de hát fölösleges volt az egész dolog, hiszen drága nővérkéd, nem tisztelt meg a jelenlétével. Átöltöztél miután felfrissítetted bőröd és az nekiindultál az éjszakának. Egy klub mellett sétáltál el.
- Nem tudod ki játszik ma?- kérdeztél meg random egy járókelőt.
- Nem, bocsi- válaszolt zavartan.
Sétáltál volna tovább, de mikor előre pillantottál egy ismerős alakot láttál.
- Héé Eli, Eli.- szóltál utána, majd elindultál felé.- Hé Eli, Eli.
- Yo.- köszönt oda az említett személy.
- Szevasz. Te…Te most bemész.- kérdezted meg.
- Ja, bemegyek.- vágta rá azonnal a barna.
- Veled mehetek?- kérdezted angyali mosolyoddal. Kezdett volna ellenkezni, de addig nyaggadtad, míg bele nem ment a dologba.
- Sokba lesz ez neked.- mondta , mikor már épp indultál volna el.
- Én..
- Tartozol nekem.- mondta, majd elindultatok be. Elmondta, hogy ide tornacsukába többször ne gyere. Megfogadtad tanácsát. Az őr nagy nehezen beengedett titeket, de téged csak azért, mert Elival voltál. Ha nem veszed észre, még most is rónád az utakat.
- Sajnálom csak ez a cipőm van.- mondtad mikor már befele tartottatok.
Bent iszonyat hangosan dübörgött a zene. A talpadban is érezted már a ritmus, de táncolni nem álltál meg, csak követted Elit. Soha nem jártál még ilyen helyen. A club tele volt gyönyörű lányokkal. Voltak akik magaslaton táncoltak, voltak akik testhez simul mini kis ruhákban hordták az italokat és akik csak betévedtek ide. Egy pincérlányt állt meg előttetek.
- Szia kicsim.- adott két cuppanósat Eli a lány arcára.- Adsz nekünk belőle?- már nyúlt is egy pohárért.
- Persze. –válaszolta a szőke lány fülig érő szájjal.
-  Vegyél csak. nézett rád Eli és már indult is volna tovább.
- Ingyen van?- kérdezted meg, de azért már leemeltél a fém tálcáról egy poharat.
- Ne aggódj megkeresed az árát.- válaszolt rá Eli. Követted újdonsült barátodat, közben szemeiddel feltérképezted a lánysereget és lehúztad a pohár tartalmát. Miközben egyre haladtatok beljebb többször is hátrafordult , hogy még jobban szemügyre vedd a melletted elhaladt lányokat. Eli két lány mellett állt meg. Odamentél hozzájuk te is.
- Hoztam egy újoncot.- súgta az egyik fülébe, de olyan hangosra sikeredett, hogy azt még te is hallottad. Bár nem tudom, hogy képzelte, hogy egy clubban bármit is képes súgni, te nem haragudtál egyáltalán rá. Miért is kellett volna hiszen neki köszönheted, hogy most itt vagy.
- Hölgyeim ő a kölyök. mutatod be Eli a két lánynak.- Ők Chan Neul és Ji Min.
- Hali- köszöntek egyszerre.
- Hello.- hajoltál közelebb az egyikhez, hogy hallják  köszönésed.
- Mit gondoltok. Igen? Nem? Talán?- kérdezte Eli a lányokat. Fogalmad sincs miről beszélt.
- Igeen.- válaszolta Ji Min.- Kajolni fogják a vén csajok. – most már még jobban elvesztetted a fonalat. Halvány lila gőzöd nem volt arról miről hadolválnak, de egyet tudtál. Rólad volt szó. Ebben olyan biztos voltál, mint abban, hogy az előbb kaptam ingyen piát.
- Ez nagyon jó pont neked, barátom. – szólt oda neked Eli.
- Ti mit csináltok. – hajoltál oda a barna lányhoz. Rajtad kívül mindenki nevetésben tört ki.- Héé, mi van?- adtál hangot értetlenkedésednek.
- Gyere ide, gyere.- jött közel hozzád az egyetlen pasi a társaságodban és kezét átvette válladon, aztán valamit magyarázott neked. Kocsiról, ékszerről, meg anyád tudja miről beszélt neked. Nem is érdekelt nagyon a dolog. Megkérdezted volna, miről van pontosan szó, mert utáltad, ha valamit nem értesz, de témát váltott.
- Na nincs sok idő, behajtom a tartozást. – mondta mikor órájára nézett.- Hé látod ott azt a tiarás csajt.
- Igen.- néztél oda ahova mutatott.
- Beszélj vele. utasított. Te csak sunyin elvigyorodtál.
- De mit mondjak neki?- fordultál Elihoz.
- Engem nem érdekel mit mondasz. Sose dumáltál még csajjal?- kérdezte.- Gyerünk, menj beszélj vele. Légy kreatív.
- Nem hiszem, hogy vágyik a társaságomra- próbáltad kihúzni magad.
- Látod mi van rajta? Szerintem vágyik a társaság. Na gyerünk menj már oda. Kint akarsz lenni vagy bent?- tette fel utolsó kérdését.
- Bent.
- Akkor gyerünk, menj, mindjárt én is megyek- mondta azzal ellökött feléjük. Lassan odasétáltál hozzájuk, de vártál a megfelelő alkalomra, hogy megszólítsd a tiarás lányt. Nem telt el sok idő, össz-vissz pár másodperc pergett le életedből, mikor egy srác nekiment a lánynak. Te garbón ragadtál.
- Hé ne lökdössed már a barátnőmet.- mondtad a srácnak.
- A barátnőd?- kérdezte vissza mély hangján meglepődve.
- Ja…- a srác hátrált, majd eltűnt a tömegben. A lányokhoz fordultál.
- Ööööö… szia.- köszönt oda a tiarás.
- Szia.- köszöntél vissza.
- Ismerjük egymást?- hajolt közelebb füledhez, úgy kérdezte meg, hogy biztos értsd amit mondani akar.
- Nem, mi nem.- hajoltál a is közelebb hozzá.
- Nem is tudtam, hogy van barátom, de köszönöm. – köszönte meg segítségedet.
Még beszélgettetek. Megtudtad a lányok nevét, és azt, hogy egy ideje már várnak rá, hogy kiszolgálják őket, mert Na Min ma huszonegy. Felköszöntötted és éppen hívtad volna meg őket egy italra, mikor befutott Eli is, kezében pár pohár piával. Stílusos belépő, fasza pohárköszöntő után mindannyian egyből lehúztátok a pohár tartalmát. Eli totál feldöntötte a rendet, Odaküldöd téged, hogy beszélgess velük, de mikor betoppant be nem állt a szája. Neked jóformán teret nem adott. Elbeszélgetett a két egyetemista lánnyal úgy, hoyg téged figyelmen kívül hagyott, mintha ott sem lennél. Kínodban csak mosolyogtál és nem is figyeltél az egészre.
- Lányok mit terveztek még?- erre a kérdésre eszméltél fel.
- Hát tudni szeretnéd?- kérdezte meg NaMin barátnője.
- Hogy őszinte legyek..- kezdte Eli
- Igen?
- Na jó , ha van kedvetek egy tuti jó bulihoz, akkor gyertek el ide.- mutatott egy címre.
- Ez most komoly?- kérdezte a fekete hajú.
- Azta.- nézegette a szórólapot NaMin.
- Mint egy szívroham- mondta Eli.
- De van itt egy csomó barátnőm- kezdett el mutogatni NaMin.
- Annál jobb. Hány van?- kérdezte Eli. Te a szórólaphoz nyúltál és nézegetni kezdted.
- Nyolc vagy kilenc- adott pontatlan választ a tiarás lány.
- Tökéletes. –válaszolta a barna srác.- Adjátok oda nekik és mondjátok , hogy ezzel ingyen bejöhetnek.- mondta Eli.
- Lehet, hogy elmegyünk- vágta rá a két lány. Te csak fürkézted Elit, ahogy próbálja becserkészni a két lányt, de nem segítettél neki.
- Nem, nem. Nem vagytok elég lelkesek.- kezdte el csóválni fejét és nézett rád.
- Rendben, rendben. Elmegyünk, ha.- és a fekete hajú lány rád nézet.- Ha a kis baráto is eljön velünk.- mutatott rád kecses ujjaival.
- Ezt könnyű teljesíteni, mert ő is jön- mondta Eli.  Mosolyogni kezdtél.- Ő is ott lesz, de mennyire , hogy ott lesz.- győzködte őket tovább és kezét válladra tette.
- Hát akkor mi is ott leszünk.- mondták a lányok. Te közben halkan kérdezgetted, hoyg miről van szó, de senki nem foglalkozott veled, vagy csak a hangzavarban senki nem hallotta hangod.
- A műsor 45 perc múlva kezdődik.
- Oké- mondták a lányok.
Miután Eli megígértette a lányokkal, hogy időben odaérnek, leléptetek.
- Hé, haver, te valami sztriptíz táncos vagy?- kérdezted, mikor már kellő távolságra voltatok a lányoktól. Nem mintha amúgy is hallhattál volna a hangzavar miatt.
- Esküszöm, azt hittem elcseszed a dolgod, de megcsináltad. – kérdésedet figyelmen kívül hagyta.- Tényleg úgy érzem az adósod vagyok. Fizetek 100000 wont, vagy majd kapsz a bevételből, ha szerzel még nézőt.- mondta.
- Én? Nézőket? Hová?- mentetek ki az épületből. Míg a sötétben sétáltok elmagyarázott neked mindent hogy hova kell néző és mire a végére ért, már ott is voltatok.
- Remélem ügyes leszel.- léptetek ki a kivilágított útra. Eli fittyet hányva rád, odaköszönt a bár előtti lányoknak, majd kinyitotta magának a „művész” bejárót és beinvitált téged is.
A szórakozóhely belülről még totál üres volt. Csak pár ember lézengett bent. Pár srác a bárpult mögött pakolászott lázasan, egy a színpadon gyakorolt. Úgy tudtad sztriptízbárban vagytok, ezért nem értetted minek tüzet köpni, de különösebben nem is izgatott a dolog. Eli még magyarázott ott neked, miközben a színpad felé mentetek. Az ott lévő srác szóba elegyedett vele. és arról kezdtek el beszélni, hogy a tűzköpéstől az összes csaj bevadul. Te biztos voltál benne, hogy nem emiatt járnak sztriptíz bárokba a lányok, hogy nem emiatt vadulnak meg, de ha ők ezt mondják, te nem ellenkeznél velük, hiszen ők jobban tudják, mint te, aki életében először tévedt be ilyen helyre. A főnök, gondolod, hogy ő az, mert ki más lenne?! Elkezdett Elinak magyarázni, hogy ezt tuti lenne, és meg kéne csinálni, de Eli egy ez nem az én stílusommal lerendezte , de a srác aki a színpadon állt ragaszkodott hozzá, hogy valaki csinálja meg, de elit kihúzhatta a listájáról, mert ő már visszautasította ezt a nemes feladatot.
-Ja..kurvára király- mondta halkan Eli, de a kelletén kicsit hangosabban, mivel kb mindenki hallotta. A srác , aki kezébe tartotta a lángot, csak bámult rád.- Amúgy ő itt kölyök. Felhajtott vagy kilenc egyetemista csajt ma estére.- Eli rád nézett miközben magyarázott a pasasnak. Igen most már nem srácnak gondoltad, hanem pasasnak. Valahogy ez a megszólítás, elnevezés vagy minek kell nevezni jobban illett a karakteréhez.- Gondoltam hadd keressen egy kis lét. Segített nekünk- folytatta közben végig téged nézett.
- Hány éves vagy?- kérdezte a pasas mély hangján.
- Ööö. 19.- válaszoltad.
- 19. Mi a faszt kezdjek vele Eli?- hadarta el kérdését még mindig a védőszemüvege mögül a pasas.
- Ugyan már idősebbnek néz ki.- magyarázkodott Eli.
- Az ajtóban nem állhat. Nem tehetem ki az utcára.
- Miért?- értetlenkedett Eli.
- Mit csináljak?- kezdett el a lánggal körözni a kezében.
- Akkor lehetne kellékes.- próbálta tovább győzködni a nagy úrat.
- Én bármit megcsinálok- mondtad és felnéztél.
- Mindig mi kínlódtunk.- puhította tovább Eli, a főnököt, aki még arra nem méltatott, hogy bemutatkozzon.
- Rendben- adta be derekát.- Kellékes.
- Igen?- kérdezte Eli, de a pasas figyelmen kívül hagyta.
- Figyelj, azt csinálod amit, Eli vagy bármelyik másik srác mond. A klotyót is kipucolod. Csak ma este. Érted? Ez cseppet sem vicces. Érted? Nem valami kis hobbi, ez komoly vállalkozás.- halál komolyan magyarázott, te úgy is néztél rá, de Eli már röhögött melletted.- ÉS rohadtul nem hiányzik, hogy egy tini elbassza a jövőmet. Capisce?- szinte már köpte az utolsó szavakat feléd.
- Jó. –vágta rá Eli azonnal, majd hátravitt. Mindenki nagyban beszélgetett, valaki a varrógéppel ült és ütyködött valamit. Ahogy beléptetek Eli azonnal megszólalt.
- Hé, srácok, ezt itt a kölyök- mutatott be a többieknek. – Ma ő fog itt segíteni. Az ott nagyfarkú Kiseop- mutatott a varrógép mögött ülő alakra.-AJ, Dongho és Hoon. –mutatta be sorra őket, közben lekezelt mindenkivel. Mondjátok meg neki mi kell én majd később eligazítom.
- Szevasz.- jutott kezet Hoon.
- Ja és jó mulatást érezd magad otthon- mondta Eli és otthagyott.
- Kóstold meg.- nyújtott feléd, egy füves cigit Dongho, amiben nem voltál száz százalékig biztos, de mi más lehetett volna, más cigit nem adnának kóstolóra.
- Kösz, de nem.- elvetted ugyan, de azonnal Hoon kezébe nyomtad, aki rögtön a szájába vette.
- Mióta vagy a yardnél?- kérdezte Kiseop.
- Mi?- néztél a varrógép mögött ücsörgő srácra.
- A rendőrségen. Mióta vagy zsaru?- kérdezte összefont karokkal cigivel a szájában. Orrán lecsúszott szemüvege mögül nézett rád.
- Nem vagyok zsaru, jó?- próbáltad leplezni illetődöttségedet, de az ide-oda dülöngélés nem a legjobb mód erre.
- Csak zlikálok. – mondta Kiseop. Az ő nevét könnyen megjegyezted. Ki ne nevezné meg ilyen elöljáróval?!- Ülj le- mutatott Hoon mellé, majd a kis kanapén ücsörgő srác megpaskolta maga mellett az üres helyet.
- Honnan ismered Elit?- kérdezte meg, majd újat szippantott a dohányból.
- Ööö- vakartad meg fejed.- Mi együtt dolgoztunk az építkezésen.
Hoon lassan kifújta a füstöt, csak utána szólalt meg, de nem nézett rád, csak a plafont bámulta.
- Mennyit lehet azzal keresni?
- Baj van?- kérdezted az egyfolytában mosolygó, téged bámuló Kiseopot.
Hoonnal kitárgyaltátok mennyit keresel az építkezésen, és hogy valójában feketén dolgozol ott. Ezután azonnal rátért a lényegre. Az első melód. Lábát combjaidra tette és megkért, hogy fújd be a lábszárát, nem értetted miért fontos ez. Miután telemagyarázták a fejed ilyen beavatásról, olyan beavatásról megtetted, befújtad a lábát, és aztán a masszírozás. Kezed már éppen Hoon lábához ért, mikor elnevette mindenki magát. „Szóval hülyét csináltak belelőm”- gondoltad magadban, de te is velük együtt nevettél. A műsor kezdetéig hátul maradtál. Nem telt el sok idő mire az eddig üres bár pillanatok alatt megtelt lányokkal és Eli si visszatért.
- Először egy csoportos szám jön, utána a szólok, aztán a tüzes székek.- magyarázott Eli miközben épp a séróját lőtte be. Nagyban magyarázott még tovább, de te nem tudnál száz százalékban rá figyelni, mert valahogy az előtted álló éppen magán könnyíteni próbáló Kiseopot nézted. Nem azért, mert annyira izgatott, csak sose láttál még olyat, aki eszközökkel éri el. Mikor a barnaság végzet akkor futott be a DJ. Bemutatott neki is Eli, és őt is bemutatta, de ma már képtelen voltál több nevet a fejedbe vésni, így elkönyvelted csak simán DJ-ként. Azt is mondta, hogy ő fog neked súgni minden szám előtt és valami löttyöt nyomott a kezedbe. Valamit hadováltak neked az üvegben lévő dologról, de csak annyi maradt meg, hogy "Héé Juice" a neve és olyan a hatása, mintha betépnél csak kalóriák nélkül, majd Eli egy kupaknyit feléd nyújtott. Te azonnal lehúztad és hallottad, ahogy a közönség tapssal jelzi ideje kezdeni. Soohyun.- igen időközben megtudtad becses nevét a pasasnak- kiment, hogy felkonferálja a srácokat.
- Hééj. Hogy érzik magukat hölgyeim? Nagyobb tapsot, Hadd halljam még egyszer. Gyerünk- tárta szét izmos karjait, így még több látszott felsőtestéből.- Kistáskákat kinyitni, virítsátok a  lóvét. Hölgyeim a színpadon pillanatokon belül itt vannak az ördöngő pöcspörgetők.- futott le a színpadról Soo.

2012. december 25., kedd

Réka: If I said, I love you.... (part 3/ END)


Nem tudom mi történt azután. A világ ismét elsötétült körülöttem. A legközelebbi kép amire emlékszem a szobám. Ideiglenes lakhelyem ágyában feküdtem mikor szemeimmel újra észleltem a világosságot. Nem volt bent senki. Teljes üresség jellemezte a melegbe burkolózott helyiséget. Kitakaróztam. Fedetlen testrészeimet megcsapta a hideg szellő ami az ablak résein keresztül áramlottak a melegbe. Nem foglalkoztam eme kis hűvösséggel. Jól esett. Felálltam puha fekhelyemről és az ajtóhoz mentem. Kezem a kilincsre helyeztem. Haboztam. Nem mertem kinyitni, de végül remegő kezeimmel lenyomtam a jéghideget fémet utat nyitva magamnak. Lábaim lassan egymás után téve mentem le a lépcsőn. Fáradt voltam. Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Megijedtem magamtól, ahogy a tükörhöz érve megláttam nyúzott arcképem, kócos hajam. Szomjas volt, torkomat kaparta a száradtság. A konyha felé indultam. Benéztem a nappaliba. Senkit nem találtam a békésnek tűnő helyiségben. A konyha is kongott az ürességtől. Csak a rosszul elzárt csap csöpögő hangja törte meg a csendet. A csendet mely eddig nyugalmat sugárzott, de ez a kis egyenletes hang eltűntette a békességet a levegőből és a helyébe bizonytalanságot költöztetett. A szobákhoz rohantam. Egy árva lelket se találtam egyik zugban sem. Rendetlenség uralkodott az összes magánszférában. Féltem. Rémült voltam. Az egyik szoba közepén álltam, lábaim remegni kezdtek. Az ablakok hirtelen kicsapódtak. A hideg, téli, csípős szél sűvített végig a szobán kivágva az eddig résnyire nyitott ajtót. Lépteket hallottam. Pánikba estem. Futni kezdtem. menekültem ahogy csak tudtam, de a léptek zaját egyre közelebbinek éreztem. Megálltam. Döntenem kellett merre menjek tovább. Az ajtót, hideget választom vagy a lépcsőt, melegséget. Haboztam…Egy kéz ért vállamhoz. Halálra sápadt arccal fordultam meg….
- Rory, Rory, Rory. – hallottam meg egy ismerősen csilingelő, kellemes hangot. Szemeimet félve nyitottam ki. Megpillantva éltető mosolyát megkönnyebbültség járta át testem. Előbbi félelmem felváltotta a nyugodtság könnyeim mégis eleredtek. Közel hajolt hozzám, majd magához szorított.
- Nyugi, csak álom volt. Ne félj. Nyugi. – suttogta fülembe alig hallhatóan.
Percekig szorított magához, míg gyengeségem el nem tűnt teljesen. Könnyeim hullajtását abbahagytam. Eltoltam magamtól, a sós folyadékot letöröltem arcomról majd szemeibe néztem. Értetlenül pislogott rám, de nem szólalt meg. Vártam rá. Idővel feladta a dolgot és hangjával törte meg az eddig csendes szoba hangulatát. Hangja betöltötte az egész helyiséget még ha nem is volt hangos.
- Hát jó, ha nem beszélsz elmegyek.- felállt. Kétségbeestem. Nem akartam, hogy elmenjen, hogy megint egyedül maradjak. Hangot erőltettem ki fáradt hangszálaim segítségével torkomon.
- Kris…- köszörültem meg torkom. – Ne menj, kérlek.
- De Rory. Szerinted nekem élvezet itt ülni nézni, ahogy alszol vagy sírsz?! – nem fordult felém. Az ajtót bámulva köpte felém a szavakat. Nem szólaltam meg. Torkomon ragadtak a szavak. Fájt amit mondott, de igaza volt. Az utóbbi időben elviselhetetlen voltam. Egy roncshoz, élőhullához és egy öt éves hisztis kisgyerekhez hasonlítanám magam…
Percekig mozdulatlanul ültem, leforrázva, majd erőt gyűjtve lerohantam. Nem tudtam mi lesz, de nem is érdekelt. ha hülyét csinálok magamból az sebaj. Hiszen ha meg se próbálom akkor tuti nem lesz semmi. Az egész hazát végignéztem, de sehol senki. A bejárati ajtó felé vettem az irányt és feltépve egy szál rövidnadrágban és egy hosszabb pólóban léptem ki a hóesésbe.. Szám mosolyra húzódott mikor megláttam kint a többieket. Mezítláb kezdtem feléjük lépkedni. Pár másodperc elég volt ahhoz, hogy talpam teljesen átfagyjon, jelen pillanatban viszont ez a legkevésbé izgatott.
- Rory, te normális vagy?!- szólt oda Christine mikor meglátott. Minden szem rám szegeződött ezután és egy bizonyos szőkeség elindult felém.  Megálltam.
- Te nem vagy normális.- mosolyodott el mikor elém ért, magához rántott, szorosan ölelt, szinte már fájt, testem lángba borult a mínuszokban, de nem izgatott. – Idióta. – suttogta fülembe, majd felkapva bevitt a házba. A fürdőszoba előtt megállt, de nem tett le. – Most indíts fürdeni. – ezt kimondva lassan letett. Megvárta még lábaimra állok és elviharzott. Gyors felmelegítettem lefagyott végtagjaimat és törölközőben kiléptem. Az ajtót gyorsan nyitottam ki és ezzel a lendülettel léptem ki, de nem számítottam arra , hogy ő az ajtótól 5 centire fog állni. Szánk között alig volt távolság, de ahelyett, hogy ezt csökkentettem volna pirosló arcom elfordítottam egy bocsit elmorogva elléptem oldalra és a szobám felé vettem az irányt. Nem menekülhettem sokáig. Csuklóimra hosszú ujjak fonódtak, minek hatására megálltam. Lassan lefejtettem magamra a bársonyos kezeket, és a tulajdonosukkal szembe fordultam. Alig pár milliméter választotta el arcainkat egymástól mi csak egymást szemébe néztünk. Elveztem a kék óceánban. Majd szép lassan, mikor kezdtem magamhoz térni ajkaimat övéi felé közelítettem, de a célegyenesben megálltam. Karjaimat nyaka köré fontam, de a távolságot nem én hanem ő szüntette meg kettőnk között. Ajkaival ajkaimra mart és úgy falta őket, mint aki évek óta éhezne. Megnyalta alsó ajkam ezzel bebocsátást kérve. Nyelve bebarangolta szám minden egyes részét, majd vad táncba invitálta enyémet.
- Menjetek szobára.- szólalt meg hátunk mögött egy féltékeny hang.
- Sandara.- mondtam.
- Igen.- nem kérdésnek szántam ő mégis felelt rá.- Na menj és öltözz fel, mert nem akarom, hogy ágyhoz ragadt takonypóc legyél. Elég leszel csak ha takonypóc leszel.- kezdett el hangosan nevetni.
- Yaaaa.- bokszoltam bele vállába, majd elindultam szobámba, hogy a törölköző helyett valami melegebb hacukát aggassak magamra. Mikor kész voltam első dolgom volt Kris keresésére indulnom. Bosszút kellett állnom előbbi kijelentése miatt, de ahogy megpillantottam az édesen nevető fiút minden haragom elszállt és ahelyett, hogy valami csípőset odaszóltam volna neki, vagy megvicceltem volna inkább csak háta mögé lopakodtam és gyengéden dereka köré fontam karjaim. Végig simított rajtuk,majd maga elé húzott és megölelt.
- Ez a ruha sokkal jobb, így talán nem leszel takonypóc.- nyomott egy puszit homlokomra két nevetés közt.
- Yaaa..- ütöttem meg gyengéden, majd hozzábújta. Ha a közelében voltam haragom egy pillanat alatt illant el.
- Na gyere te szerencsétlenség.- fogta meg kezem és húzott maga után.
- Kris. kérlek.
- De ha egyszer igazam van.
- Igen pont ez zavar.- nevettem el magam most már én is.
A konyhába mentünk. Most a mi csapatunk felelt a vacsoráért. Nekikezdtünk, de mikor már a kést fogtuk mindannyian a kezünkbe akkor villant át mindenkinek valamit.
- És tulajdonképpen mit csinálunk?- kérdeztünk egy személyként.
- Nekem jobb  kérdésem van.- mondta Kris.- Tud valaki egyáltalán főzni?- mindenki egymásra nézett, majd nemlegesen megcsóválta a fejét. Első lépésként kerestünk valami egyszerű receptet és mindenkinek kiosztottunk valami feladatot, ami a képességeinek pont megfelelő, teljesíthető volt. Egész idő alatt röpködtem a főzőhelyiségben a ’ nem így kell te idióta’ ’hova tetted azt és azt és amazt’, vagy ’mit csinálsz te balfasz’ azt hiszem ez a fiúknál első számú mondat volt. Végül két órás ügyködés után valami ehetőt sikerült az asztalra tennünk. Miután sikeresen elfogyasztottuk a kívülről felismerhetetlen ételt mindenki este lévén szabadprogramba csapott. A mi kis csapatunk Christinennel közös szobánkba vackolta be magát. Mielőtt mese délutánt kezdtünk volna tartani , ami igazából már mese este, leszaladtam az előbbi bombarobbantás helyszínére és elővettem egy zacskó kis nyalánkságot.
- Roryyy.- ordította ki Grace.
- Igeeen?
- Ugye azt hoztad, amire gondolok?- kérdezet sokat sejtetően.
- Ha erre gondoltál, akkor igen.- mutattam fel a zacskó gumicukrot.-
- Igeeeeeeeeeeeen.- állt fel helyéről és támadott le egyből, ahogy kinyitottam az édességet. Belemarkolt és , mint egy kislány törökülésben helyet foglalt és majszolgatni kezdte a cukrocskákat. Mindenkit körbekínáltam, majd mikor a szőkeséghez értem a zacskót hátrébb húztam és szám szólásra nyitottam.
- Úgy vegyél belőle, hogy drága volt.- majd kedves mosollyal az arcomon felé nyújtottam a már félig üres zacskót.
- Babooo.- mondta, vett belőle, maga mellé húzott és ölelő karjaiba zárt.

2012. december 24., hétfő

Szandy-Merry Christmas /5.rész 2/


Szandi:
 Reggel, illetve hajnalban hangos dörömbölésre ébredtem. Először azt hittem csak álmodom, de amint jobban felébredtem a hangos dörömbölés mellé már hangos ordítozást is hallottam. Valaki a nevem kiabálta, azonnal magamra kaptam köntösöm és rohantam az ajtóhoz. Kinyitottam, mindenkire számítottam, csak Eli-ra nem.
-Eli mi történt veled? – kérdeztem és próbáltam be ráncigálni.
-Kisasszony hajnali 5 óra. Nyugtassa már le az udvarlóját. Mi még aludnánk. – szólt ki egyik mérges szomszédom.
-Elnézést, rettentően szégyellem magam. – mondtam és mivel más ötletem nem volt belöktem Elit a lakásba, aki teli pofával landolt a padlón. Úgy gondoltam észhez térítem, leültettem az ágy szélére és leöntöttem egy nagy pohár vízzel. Épp fordultam volna meg, hogy kivigyem a poharat, de elkapta a kezem és az ölébe húzott. Hogy biztos ne tudjak menekülni a karjait szorosan a derekam köré fonta. Hiába ütögettem és próbáltam felállni, nem tudtam, hogy is tudhattam volna, hisz jóval erősebb, mint én. Egyszer csak elkezdte a tarkóm puszilgatni. Apró, lehelet finom csókokat nyomott a nyakam legérzékenyebb pontjaira.
-Eli hagyd abba. – mondtam halkan, mert hiába próbáltam elmenekülni, a testem automatikusan válaszolt, remegni kezdtem és szaporábban vettem a levegőt. Keze a kicsit engedett a szorításból, de még mindig nem tudtam menekülni…talán nem is akartam? Olyan kellemes érzés volt, ahogy puha ajkai érintették a bőröm, ahogy kezeivel lassan simogatta az oldalam.
-Kérlek Eli….Hagyd abba. – könyörögtem, erre olyat tett, amire még felkészülni se tud az ember. Lassan végig nyalta nyakam extra érzékeny pontját, a fülem alatti kis részt. Nyelvének hegye éppen, hogy csak érintette a bőröm, de ez épp elég volt ahhoz, hogy hangosan felsóhajtsak.
-Nem akarom abba hagyni. Akarlak. Most. Azt akarom, hogy engem szeress, azt akarom, hogy engem csókolj és ölelj. Had ringassak álomba minden este úgy, mint ő. – könyörgött halkan és éreztem, hogy apró könnycseppek szaladnak végig a hátamon. Megfordultam, de nem másztam le róla. Mélyen szemeibe néztem és magam sem tudom miért, de megcsókoltam. Talán sajnálatból vagy a pillanatnyi fellobbant vágy maradékai hozták ki belőlem nem tudom. A csókja keserű és édes volt. Azt hiszem megéreztem a viszonzatlan szerelem ízét. De nem tudok ennél többet tenni, mert hiába próbálkoznék, nem tudnék mást szeretni csak AJ-t. Kiváltam a csókból és megpróbáltam rá mosolyogni, de nem ment, sírni kezdtem.
-Köszönöm. – mondta és magához húzott.
-Csak ennyit tudok tenni. Nem akarlak elveszíteni, de én nem tudlak barátnál jobban szeretni. – szipogtam.
-Nekem már az is elég, ha melletted lehetek. Sajnálom ezt a kis magán akciót. Nem tudom mi ütött belém. – vígasztalt halkan.
-Itt meg mi a bánat folyik? – kérdezte egy ideges hang. Kiugrottam Eli öléből és AJ után rohantam. A parkolóban értem utol.
-JAE VÁRJ! HALLOD! HAD MAGYARÁZZAM MEG! – üvöltöttem, de nem állt meg.
-Nem érdekel a mondani valód. Szánalmas, de pont Eli, legalább valaki olyannal csaltál volna meg, aki nem a barátom.
-Hogy mi?  - álltam meg hirtelen ő pedig visszarohant hozzám és olyan közel állt meg előttem, hogy egy hajszál is nehezen fért volna el  köztünk– Én szánalmas? Meg sem hallgatod, amit mondani akarok? Ennyit érek neked? –mondtam és próbáltam a szemébe nézni, de a könnyektől nem nagyon sikerült – Talán pár éve én voltam, aki csak úgy szó nélkül hagyta ott a szerelmét és nem jelentkezett éveken keresztül?! Én meghallgattalak AJ, én vártam és végig hallgattam minden magyarázkodásod. És te annyira sem vagy hajlandó, hogy az első botlásom megmagyarázzam. – a lábaim nem bírták tovább és összerogytam. Nem tudtam megszólalni csak halkan zokogtam. 2 perc telhetett el mikor ölelő karok fonódtak körém. Valaki magához húzott, bár tudtam, hogy ki az, úgy kapaszkodtam belé, mintha eltűnt volna mihelyst elengedem.
-Tahó voltam. Igazad van. – suttogta AJ – Utálom ha AJ-nek hívsz, neked nem egy híres banda tagja vagyok, neked én a szerelmed vagyok….vagyis remélem, hogy még az vagyok.
-Talán. – szipogtam – Hogy tudnálak megcsalni? Ha nem szeretnélek, miért bocsájtottam volna meg neked? Engem nem érdekel, hogy mi a munkád, engem te érdekelsz, és igen még mindig nagyon szeretlek. – mondtam halkan és mélyen a szemeibe néztem.
-Basszus csókolj meg, most!- vigyorgott, lehajolt hozzám és hosszan megcsókolt. Hosszan csókolóztunk,  de egy dudaszó megzavart minket. Felálltunk a hideg betonról, AJ letörölte a könnyeim és vissza mentünk a lakásba. Eli a konyhában várt minket. Kezében egy bontatlan Red bull-t szorongatott, lábai pedig szuper gyorsasággal járkált fel és le. Kezemet a vállára tettem erre akkorát ugrott, hogy majdnem leesett a székről. Felállt, és AJ elé lépett.
-Sajnálom haver.  Hülye voltam. – mondta lehajtott fejjel. Nem bírtam ellen állni, hogy ne öleljem meg. Én és az én nagy szívem.
-Mind hármunknak van sajnálni valója. Kérlek ne emészd ezen magad. Szeretlek, de mint a legidiótább bátyámat, sajnálom. – mondtam, erre AJ is odajött és megölelt mind kettőnket.
-Hmm~ nem tudom mit is mondjak.
-Ne mondj semmit. – közölte Eli és halkan felnevetett.
-Most olyan mintha két pasim lenne. – viccelődtem.
-Akkor mehet egy édes hármas? – nézett rám nagy szemekkel AJ.
-Perverz. – mondtuk egyszerre Eli-val.
Még pár percig időztünk egymás karjaiba, na jó a két fiú közre vett, szóval úgy nézhettünk ki, mint egy szendvics. Aztán a telefonom felcsendült.
-Na Rékáék elindultak vásárolni. – kibújtam a két fiú közül és rohantam is a telefonomért.

Réka:
-Miért csak most veszed fel? - kérdeztem idegesen a telefon túl végéről Szandit.
-Mert most értem be a szobába. Mi a baj?
-Baj?? Baj az nincs, inkább katasztrófa. - mély levegőt vettem és sorolni kezdtem a bajaim - Kiseop itt fotózgatja magát a rajongókkal, Zitát majd megüti a guta annyira féltékeny és lassan már az én ujjamról rágja a körmöket. Kevin valahova eltűnt, pedig istenem egy kis ABC-ben vagyunk az istenit. Soohyun most hívott, hogy Dongho és Hoon kitalálták, hogy buszozni akarnak és elhagyták valahol Krisztát, a rajongók meg megtámadták őket. Egy lány még velem is beszélt és arról faggatott, hogy milyen Kevinnel az ágyban. Szandi küld ide Eli-t. - könyörögtem mire Szandi hangos nevetésben tört ki - Már elnézést, de mi ebben olyan vicces? 
-Semmi..semmi. Küldöm Eli-t. Hol vagytok?
-Isten vagy. - mondtam és gyors elmagyaráztam merre vagyunk. 20 perc se telt el megmentőm már Kevinnel karöltve roham léptekkel közeledett felém. Útközben fülön csípte Kiseopot és húzta maga után.
-Te. - mutatott Kiseopra, aki nagy szemekkel pislogott rá - Itt a barátnőd és a rajongókkal enyelegsz...gyökér. Te! - fordult oda Kevinhez - Itt a barátnőd te meg kóvájgsz, mint gólyapép a levegőben. Emberek nem veszitek észre, hogy szegény csajok mindjárt ideg összeroppanást kapnak? - kicsit feljebb vette a hangerőt, mire a két fiú vigyázzba állt mellettünk.
-Köszönöm Eli. - mondtam és megöleltem.
-Szeretlek hugi.
-Mi ez a nagy szeretet éhség? - néztem rá értetlenül.
-Semmi..semmi.
-Eli mi van? - kérdeztem, mert úgy éreztem valami nem stimmelt, a tegnapi ruhájában volt és hát valljuk be eléggé ital szaga is volt. - Minden rendben?
-Ja. - mondta és elindult a pénztár felé, de elkaptam a csuklóját, a bevásárló kocsit Kevin kezébe nyomtam és elhúztam magammal.
-Mi a fene bajod van? – kérdeztem meg újra.
-Hülyeséget csináltam és az az érzésem, hogy elvesztettem egy barátot.
-Na jó ne beszélj rébuszokban, mert nem értelek. – aztán hirtelen bevillant – Elmondtad neki? – ő csak bólintott egyet. Nem tudtam, hogy hirtelen mit csináljak, ránéztem és szemei megteltek könnyekkel, lehajtotta a fejét és halkan sírni kezdett. Odabújtam hozzá, olyan erősen szorított magához, hogy levegőt igen nehezen kaptam, de tudtam, hogy Eli-nak ez az ölelés most sok erőt ad.
-Tudom, hogy AJ-t szereti, de akkor is szeretem. Mit csináljak? Segíts. – szipogott.
-Nyugodj meg bátyó, nem lesz semmi, keresünk neked egy másik lányt és majd elfelejted Szandit. – jobb tanács jelen helyzetben nem jutott eszembe.
-Nem akarok más lányt. De azt mondta, hogy nem akar elveszíteni, mint barát, de hogy tudjak barátként nézni rá?! – kicsit jobban magamhoz húztam és elengedtem.
-Menjünk. Karácsony van, nem ronthatja el senki és semmi. És hidd el nem veszeted el Szandi barátságát, nem olyannak ismerem. – rá mosolyogtam, végre az ő arcán is előbújt egy halvány mosoly. Letöröltem az arcát és kézen fogva elindultunk a többiekhez, akik már a kocsiban vártak minket.
Elindultunk megkeresni a többieket, sikerült gyorsan megtalálni Dongho-t és Hoon-t. Eli őket is megszidta kicsit, aztán az utcán megpillantottunk egy hatalmas lány tömeget és közöltem, hogy ezt elintézem. Kiszálltam és oda siettem a kis tömeghez, hangos üvöltözést halottam a kör közepéből. Kriszta védte Soohyunt, akin már alig volt ruha, a kabátját a rajongók leszaggatták róla, a pulcsija is imitt-amott meg volt szakadva, a nadrágját szorongatta,mert pár lány már azt húzogatta róla. „Elvetemültek.” – gondoltam magamban. Elüvöltöttem magam és az utca másik irányába mutattam egy fiúra, akinek olyan kabátja volt, mint Kiseopnak. Az összes fan rázúdult szegény srácra, aki a hirtelen felé áramló lány cunamit elkerülve futásnak eredt.
-Bocsi, de jobb ötletem nem volt. – motyogtam magamban és gyorsan belöktem Soohyun-t a kocsiba. – Eli mi már nem férünk be úgy, hogy vidd őket a nagy házhoz, mi meg addig el sétálunk Szandiékhoz megnézzük hogy állnak.
-Okés. És mi legyen a fával?
-Már meg van, délután elfuvarozzák a házhoz. – szólt a hátam mögül Kriszta.
-Szuper. – mosolygott Eli és elhajtott.
Krisztával hangosan kopogtunk az ajtón és egy extrém durcis rapper nyitott ajtót.
-Itt meg mi történt? – kérdezte Kriszta AJ-t.
-Az, hogy Szandi nem engedi, hogy segítsek neki sütiket sütni.
-IGEN, MERT NEM TUDOD, HOGY HOGY KELL JÓL CSINÁLNI! – üvöltött ki a konyhából Szandi.
-DE HA MEGMONDANÁD, AKKOR TUDNÁM ESETLEG! – üvöltözött vissza AJ.
-OKÉ! NYUGIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII~. –léptem be a lakásba – Emberek Karácsony van, ilyenkor nem szabad veszekedni.
-Már túl vagyunk egy veszekedésen.
-Szandi, ne feleselj velem. – szidtam meg a lányt, akinek erre a szemei hatalmasra kerekedtek.
-Ahhj. – fújt egyet és visszatért a munkájához.
-Hoon értünk jön és ami kész azt át visszük a házunkba. – vette át a szót Kriszta.
-AJ majd te is menj a lányokkal légyszi. – mondta Szandi a kamrából és előkapott vagy 5 órási ételhordót – Tegnap szabin voltam és hát a nagyját megcsináltuk a fiúkkal miközben a meglepidre készültünk.
-Jók vagytok. – dicsértem meg őket.
Egy óra telhetett el mire Hoon megérkezett, vagyis azt hittük, hogy Hoon, de kiderült, hogy Szandi apukája jött. A lány bezavart minket a nappaliba és ránk csukta az ajtót. Senki nem értette, hogy mi folyik itt, ezért ki küldtük AJ-t kémkedni, de Szandi visszaédesgette, te jó ég, hogy a férfiakat milyen könnyen lehet elcsábítani. Szandinak elég volt megcsókolnia kémünket és valamit súgni a fülébe, hogy visszajöjjön.

Író:
 Rékáék háza megtelelt karácsonnyal. A lányok a konyhába sürögtek forogtak Eli és AJ társaságában, Dongho, Soohyun és Kiseop a nappalit díszítették. A nagy sürgés forgásban azonban egyvalamit nem vettek észre, 2 ember nem volt a házban. Hoon és Szandi éppen az ajándékokat próbálták becsempészni a házba, mikor összefutottak Donghoval a garázs előtt.
-Hát ti merre jártatok? – kérdezte nagy szemekkel Do.
-Hogy mi? – dadogott Szandi – Semmi csak el kellett ugranunk egy helyre.
-Srácok, én tudom, hogy nagyon jó barátok vagytok, de ti párkapcsolatban éltek. – a két barát egymásra nézett és hangos nevetésbe kezdett, majd hirtelen a vér is megfagyott az ereikben, ugyanis két kis vakkantást hallottak, amit nagyon valószínű,hogy Dongho is meghallott.
-Pici Do, kérlek menj vissza, majd mi is megyünk.
-De hallottam valamit.
-Dongho. – emelte meg kicsit a hangját Hoon, mire az ijedt fiú beiszkolt a házba.
-Ez gonosz volt. – szidta meg barátját Szandi.
-De hatásos. – vigyorgott Hoon – Na hova vigyük a két rossz csontot? – mutatott a hatalmas kosárban ülő, vadul lihegő két kis kutyára.
-A kocsiban nem hagyhatjuk őket, valahogy be kéne őket vinni a vendégszobába, a cuccokkal együtt. – ugyanis Szandi mindenre gondolt és előre vett két kis tálat, kutya kaját és mindent, amit kell. Az első kutyust Hoon kabátjába dugva vitte fel sikeresen az emeleti vendégszobába. Majd rácsörgött barátnőjére, jelezvén, hogy indulhat. A feltűnést elkerülve lehajtotta a kosár fedelét, amitől a kis kutyus hangos sírásba kezdett.
-Jaj kicsim ne félj, mindjárt nem lesz sötét. – hajtotta fel újra a kosár tetőt és megsimogatta a kis kutyus fejét. Ám ekkor egy újabb ember zavarta meg. Karok fonódtak a derekára.
-Azt hittem már sosem érsz ide. Hol voltál? – suttogta AJ Szandi fülébe.
-Dolgom volt. – rakta le maga elé a kosarat és, hogy szerelme ne vegye észre az ajándékot, gyorsan megpördült és hozzábújt.
-Már lassan minden kész, csak te hiányoztál a tökéletes karácsonyomból. – vigyorgott szégyenlősen AJ. Szandi gyors csókot nyomott ajkaira és hóna alatt kibújva berohant a házba.
-Sajnálom cica, de most mennem kell, bent találkozunk. –hadarta Szandi az ajtóban állva a felé óriási szemekkel néző AJ-nek, aki hirtelen azt sem tudta, hogy dühös legyen, mert szerelme titkolózik előtte, vagy nevessen, hogy így ki tudott bújni az öleléséből.
-Hova rohant annyira a nőd? – kérdezte Soohyun.
-A nőm? – nevetett AJ – Nem tudom, de valamire készül.
-Na gyere Casanova Réka keres, hogy kóstold meg a kimchit. – a két fiú elindult a konyha felé, ami dugig volt emberrel. Kevin épp Eli-al vitázott, mert Eli rácsapott a kezére, Kriszta Donghoval épp csoki krémet kanalaztak egy hatalmas lábasból. Zita pedig Kiseopnak adott kóstolót.
-Na jó emberek, aki nem főzőcskézik, az szépen vonuljon be a nappaliba, lassan ajándék osztás. – mondta hangosan Soohyun, mire az emeletről egy hatalmas „Még ne!” hangzott el.
-Szandi mikor érkezett? – lepődött meg Réka.
-Nem rég. – vonta meg a vállát AJ.
Hoon trappolt le az emeltről és az utolsó lépcsőfokon szépen el is esett, arccal érkezett a padlóra.
-De béna vagy. – kacagott hangosan Eli.
-Inkább segítenél neki, mint ki nevetnéd. – szólt rá Réka.
-Hallgas a barátnőmre Eli. – Kevin nyomott egy hatalmas puszit kedvese arcára.
De ahogy segítette volna fel barátját, Szandi zuhant rájuk.
-Jól vagyok!  - mondta fel emelet kezekkel a lány, a két fiú pedig hangosan fel nyögött alatta.
-Mi nem…. – préselte ki magából Eli és a derekához kapott. Szandi bocsánat kérés képen mindkét fiú arcára nyomott egy puszit.
-Na most már kezdem érezni, hogy jobb, de ha kapnék még e…
-Eli ne ess túlzásba. – szakította félbe Aj és felsegítette.
A nagy fa köré gyűltek és izgalommal méregették egymást, hogy vajon ki kezd neki az ajándékosztásnak. A szoba közepén a hatalmas fa, gyönyörűen világított, oda kint újra havazni kezdett. A levegőben szinte tapintani lehetett a feszültséget.
-Na jó, akkor srácok mi kezdünk. – törte meg a hosszú csendet a leader. A fiúk mind a fa mellé sorakoztak, a lányok pedig a kanapén foglaltak helyet.
-Nos nem tudtuk pontosan, hogy mire is vágynátok a legszívesebben, ezért kicsit kevertük a kellemeset a hasznossal. – vigyorgott a leader – Tehát, először Zitának adnánk át az ajándékunk. Mivel tudjuk, hogy imádsz táncolni és ezt be is bizonyítottad néhány tánc próbánkon a következő turnénkon, Kiseop külön kérésére, az ő szólójánál fogsz fő táncos lenni. – Zita szemei hatalmasra kerekedtek.
-De hát ott általában csak egy táncos van. – mondta Kriszta.
-Ez így van. – kacsintott barátnője felé Kiseop. – És van egy külön ajándékom, amivel szeretnélek megajándékozni. – Kiseop egy kis dobozt tartott a kezében, oda ment Zitához, megcsókolta és átadta az ajándékot. A kis doboz egy vadonat új Nikon fényképezőgépet rejtett. – Hogy ezentúl sokkal több közös képünk legyen. – mondta szégyenlősen. Zita a karjaiba ugrott és elmorzsolt pár könnycseppet.
-Hát az én ajándékom számodra nem ilyen nagy, viszont minden szerelmem benne van. – Zita egy aprócska dísz dobozt húzott elő. Két nyakláncot rejtett, egy lakat és egy kulcs. – Azt hiszem a szívem kulcsa nálad van a legjobb helyen. – Zita újabb könnycseppet morzsolt el és szorosan szereméhez bújt. – De a többiekről sem feledkeztem meg. – vigyorgott és a kanapé mögül elővett egy kis tasakot, amibe kis csomagocskák voltak. Mindenki kapott egy bögrét, amin egy foto volt.
-Látszik, hogy az én csajom. – nevetett hangosan Kiseop.
-A következő Kriszta. – vette át újra a szót Soohyun. – Kislány te is jössz velünk turnézni. Viszont a te feladatod, Hoonnal egy közös duett.
-Énekeljek annyi ember előtt? – lepődött meg Kriszta.
-Menni fog. – bátorította Hoon. – Az én ajándékom pedig ez. – egy kis borítékot nyújtott át Krisztának, aki izgalommal bontotta ki. Egy kulcs volt benne. Kriszta nézegette a kulcsot.
-Majd mindjárt kiderül, hogy mit nyit. – mondta Szandi és bátorítás kép megszorította a kezét. Kriszta egy romantikus hétvégi nyaralást szervezett a szilveszterre Hoonal a Jeju szigetekre, míg a többiek szintén szilveszterre egy hétvégi wellness utazást kaptak. 
- Mivel Kevin és Réka megkértek, hogy utoljára hagyjam őket Szandi te következel. – kezdte Soohyun.
-Úgy gondoltuk, hogy az életbe már beférkőzött egy macska. – vette át a szót Kevin.
-És úgy gondoltuk örülnél meg egy cicusnak. – fejezte be Eli és egy apró szőrmókot tartott a kezében.
-Ó fiúk, ezt nem hiszem el. – nevetett a lány és átvette a hangosan nyávogó kis cicust. – Remélem nem lesz semmi civódás, ugyanis egy pillanat és jövök. – Szandi átadta a cicát Ajnek, felrohant az emeltre, majd lassan, hogy ne essen el újra letette a két kis kutyust a földre, akik boldogan szaladtak a nappaliba mikor Hoon hangosan füttyentett.
-WWÁÁÁÓÓÓ! – kiáltott fel Dongho és azonnal magához vette az egyik kutyust.
-A kis fiú a fiúké, a kék szalagos, a neve….
-Buci. – vágott közbe Dongho, mire mindenki hangos nevetésbe tört ki.
-A rózsaszín masnis Star, ő a tiétek lányok.
-Lett egy kutyánk! – ugrott fel Réka és a kis kutyushoz ment, akit megbabonázott az AJ kezében pihenő cica.
-Az én ajándékomat már tudod. – szólalt meg halkan AJ és magához húzta Szandit, aki boldogan bújt hozzá.
-Igen és alig várom az első közös éjszakát.
-Mi van? – kérdezte hangosan Kiseop.
-Itt a válasz Kriszta. Ahol eddig laktam lakás, most már nem Hoon és az én nevem van, hanem Hoon és a te neveden. – Krisztának vissza kellet ülnie a meglepődöttségtől – Mi pedig AJ-el összeköltözünk, abban a hotelban, ahol a fiúk laknak így a menedzser sem lesz ideges.
-Gratulálok srácok! – vigyorgott Hoon. Dongho pedig AJ és Szandi nyakába ugrott.
-Igen Pici Do meglátogathatsz majd. – szorította magához Szandi a legfiatalabbat.
-Köszönöm! – ujjongott Dongho. Aztán összerezzent Kevin hangos torok köszörülésén. Réka ijedtében ugrott egyet, mert tudta ő következik. A pillantása találkozott Kevin pillantásával és fülig elvörösödött. Rövidke flörtjüket Soohyun hangja szakította félbe.
-Réka, nagyon jól tudjuk, hogy végre szükséged lenne egy olyan munkára, amit szívesen csinálnál.
-De hát most is szívesen dolgozok a bárban. –mondta meglepődve Réka.
-Tudjuk, tudjuk, de mi lenne, ha ajánlanánk egy jobbat.
-Ezt nem értem. – nézett végig a fiúkon és választ várva Eli-ra pillantott, aki lehuppant mellé.
-Mától kezdve hugicám, a NH Media hivatalos menedzser gyakornoka vagy, a mi menedzserünk mellett. – ölelte át Eli a rá hatalmas szemekkel néző lányt.
-Tessék? – mondta elhaló hangon – Köszönöm. – ugrott Eli nyakába. Miután kivált az ölelésből, felállt, de nem engedte el „bátyja” kezét és a zsebeiből előhúzott néhány borítékot, melyeken a jelen lévő emberkék nevei álltak. – Az én ajándékom úgy gondolom, hogy a legjobb ajándék nem csak az enyém, de valaki más életében is. – pillantása Kevin felé szállt, a fiú nem tudta mire vélni ezt a kijelentést és jobbnak látta, ha kibújik társai védő köréből és közelebb megy – A munkát nagyon szépen köszönöm, de félek, hogy nem sokáig tudok 100% munkaerő lenni, az ok ebben a borítékban van. – emelte fel a kezében pihenő színes borítékokat. Elengedte Eli kezét és a kezébe nyomott egy kék borítékot – Kérek mindenkit csak akkor nyissátok ki, mikor már mindenki megkapta. – körbe ment és mindenkinek adott egyet. A végére hagyta Kevin. – Nyisd ki. – suttogta. 
Mindenki kapkodva bontotta ki a neki szóló kis csomagot és az érzelmek ezernyi választéka suhant át az arcokon. Zita nem lepődött meg, mert tudta, hogy mi lesz az ajándék, csak büszkén mosolygott vörös arcú barátnőjére, Kriszta ledöbbent a kép láttán, ugyanúgy,mint a szoba férfi tagjai, Szandi könnyeivel küszködött a meghatódottságtól, Kevin pedig összeroskadt a döbbenettől.
-Ez mi? – törte meg a csendet Dongho.
-Egy baba. – mondta halkan Szandi és Réka nyakába ugrott – Gratulálok!
-Köszönöm. – szorította magához a halkan szipogó lányt, majd elengedve őt leguggolt Kevinhez, megfogta a kezét és a hasára tette. – Remélem nem haragszol.
-Neked lesz egy babád….és én vagyok az apja? – kérdezte a döbbent fiú, Réka kezében megfeszült a keze, a lány aggódni kezdett, hogy szerelme nem örül a hírnek. Könnycsepp gurult végig Kevin arcán.
-Nem örülsz? – nem értette szerelme reakcióját.
-Most már még egy ok, hogy megtegyem azt, amit már réges-régen meg kellet volna tennem. Talán azelőtt mielőtt elmentél.
Réka szemei kistányér nagyságúra kerekedtek, mikor Kevin farzsebéből előhúzott egy kis ékszerdobozt.
-Nagyon szeretlek, szeretném, ha örökre nekem adnád a szíved és most ezzel itt. – mutatott a képre, majd kezét a lány hasára tette – Vele a pocakodban a világ legboldogabb emberévé tettél. Hozzám jönnél feleségül?
-Kevin…én…persze, hogy hozzád megyek. – ugrott a nyakába Réka. Mindenki hangos tapsolásba és füttykoncertbe kezdett, a kutyusok pedig hangosan ugattak és próbáltak az ölelkező pár ölébe furakodni.
A szerelmek beteljesültek, mindenki megtalálta a szívének legközelebb állót. Mély barátságok születtek és nem kellett hozzá más, csak egy véletlen baleset.

2012. december 19., szerda

Szandy-Esti mese :3


Ahogy az utcán mész egy ismerős alakot látsz kibontakozni a sötétből. Magas, fekete öltönyt visel és haja,mint mindig most is úgy áll, mint egy jól szituált széna boglya, ám mégis irtó szexi.
-Hello. – köszön neked és biccent egyet, majd feléd küldi bugyi szaggató féloldalas mosolyát.
A látványtól az állad a földön csattan és figyeled milyen kecses, mégis férfias lépésit. Úgy gondolod, hogy jobb lesz ha útnak indulsz és nem sóvárogsz egy olyan férfi után, akit tudod,h nem kaphatsz meg.
De abban a percben, hogy te elindulsz, észleled, hogy visszafordul. Hozzád lép,állad alá teszi két ujját,hogy a szemedbe tudjon nézni. Az arcod már lángol és legszívesebben kócos hajába túrnál, de tudod, türtőztetni kell magad. Mélyen a szemedbe néz, nem engedi megszakítani a szem kontaktust, egyre mélyebbre zuhansz a sötét,hívogató szempárba.  Lassan közeledik és szabad keze a csípődre csusszan, lágyan megszorítja, lehunyja a szemét és mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. Finom meleg levegő csikizi az arcod. Magához húz, ajkad súrolja az övét, nem hátrálsz meg. Újra megjelenik az arcán az őrjítően szexi féloldalas mosoly.
-Tedd meg.  -suttogja. Mély hangjának hatása lassan a végig zongorázik a testeden.
-Félek. - nyöszörgöd.
-Nem harapok. - vigyorog és ajkát ajkadra tapasztja.
A hosszú, szenvedélyes csókból kiválva mind ketten kapkodtok az éltető oxigén után. Halkan kuncogni kezdesz.
-Ne kuncogj, koránt sem végeztem veled. - suttogja a füledbe és egyszerre fagy meg az ereidben a vér, és önti el arcodat újra a pír. Tesz egy lépést feléd, mire te automatikusan hátrálni kezdesz, újra szemei sötét óceánjába vesztél. Hirtelen egy kőfalba ütközöl, kezei a vállad felett támasztják a falat.
-Annyira jó az illatod.- morogja halkan és a nyakadhoz hajolva mély levegőt vesz, majd gyengéd csókot lehel a füled mögé. A lábaid remegni kezdenek, ahogy érzékeli a rád tett hatását, bal kezével lassan a derekad köré fonja karját és megismétli a puha csókot. Halk nyöszörgés szokik ki a szádon és megkapaszkodsz, hogy el ne ess. Az karja megfeszül a derekad körül mikor érzi két kezed a mellkasán, halkan fel mordul és szinte a falhoz lapít. Ajkai hevesen csókolnak, ám nyelve puhán masszírozza a nyelved.
-Elég. - lököd el magadtól és könnyek csordulnak végig az arcodon.
-Kérlek ne lökj el magadtól. - könyörgi halkan.
-Nem tehetek mást.
-Miért? - hangját szinte alig hallod.
-Mert nem érdemelsz meg engem.
Szemei nagyra kerekednek a csodálkozástól, majd kellemes mosoly terül szét az arcán.
-Már hogyne érdemelném meg azt, akit szeretek?!- a pillantása perzseli a bőröd.
Arcára  teszed két kezed és újabb csókba invitálod, ám most nem vágytól túlfűtött csók vette kezdetét, hanem szerelemmel fűszerezett édes és mámorító.